Kezdőlap Címkék Katona Tamás

Címke: Katona Tamás

Merre tart a világunk?

Közgazdászok köreiben egyre gyakrabban hallani arról, hogy a világgazdaság ciklikussága miatt belátható időn belül egy újabb világgazdasági válságra kell felkészülni. Mintha ennek az előszelét jeleznék azok a „takarékossági” intézkedések, amelyeket a közelmúltban rendelt el a hazai pénzügyi kormányzat.

Többek között zároltak milliárdokat, amelyeket korábban az önkormányzatoknak különféle fejlesztési célokra ítéltek oda, de olyan véleményeket is hallani, hogy a lakáskasszák egyik napról a másikra történő bedöntése is lényegében ebbe az irányba mutat.

Katona Tamás, egyetemi tanár, havonta készülő gazdasági prognózisában úgy látja, a világgazdaság ez évi kilátásait a korábbinál optimistábban ítélik meg az elemzők. A nyári prognózisokban a tavaly ősziekhez képest valamelyest nőtt, a tavasziakhoz képest gyakorlatilag változatlan maradt az optimizmus, ugyanakkor a legutóbbi, tehát az októberi előrejelzések némileg visszafogottabbá váltak. A Nemzetközi Valutaalap őszi előrejelzése jól tükrözi az általános megközelítést:

a globális gazdaság növekedésének dinamikájában három éve megtört a 2008. évi világgazdasági válság óta tapasztalható lassulás.

Az IMF nyári prognózisa még azt feltételezte, hogy a világgazdaság növekedése a tavalyelőtti 3,2 százalékot, és a tavalyi 3,7 százalékot követően az idén eléri a 3,9 százalékot, és ugyanez a dinamika várható 2019-ben is, októberben azonban az idei és a jövő évi várható dinamikát egyaránt 0,2 százalékponttal mérsékelték.

Az Európai Unióban is megtörni látszik az utóbbi években tapasztalt – nem túl dinamikus – fellendülés. Az egyesített bruttó hazai termék előző két évben regisztrált 1,9 százalékos, illetve 2,7 százalékos emelkedését az idén 2,2 százalékos, míg jövőre 2 százalékos növekedés követheti.

A politikai természetű kockázatok is az év eleje óta alacsonyabb növekedési ütemet valószínűsítenek, különösen a Trump által keltett bizonytalanság, pontosabban az esetlegesen elhatalmasodó kereskedelmi háború következtében.

Makrogazdasággal foglalkozó közgazdászként úgy látja, a magyar gazdaság az utóbbi években, a kormányzati gazdaságpolitika következtében, kritikus helyzetbe került.

Fokozatosan romlik a versenyképességünk, a kilencedik éve regnáló kormány gazdaságpolitikája torzítja a versenyt,

nem teszi lehetővé a vállalkozások egészséges fejlődését, ami a felhasználható uniós források hiányában visszahat a gazdaság bővülési potenciáljára is. A múlt évben már érzékelhető volt a 2014-2020 évek középtávú uniós ciklusában lehívott jelentős források élénkítő hatása, ennek megfelelően a múlt év egészében 4,4 százalékkal emelkedett a bruttó hazai termék volumene.

Elismeri a professzor, hogy az idei évben is folytatódott a dinamikus növekedés: az év egészében a tavalyihoz hasonló ütemű, 4 százalékot valamelyest meghaladó bővülés várható, igaz, bizonyos kockázatokkal. Ez a dinamika több mint 2 százalékponttal meghaladja az Európai Unió, valamint az euró zóna átlagát, ami Kelet-Közép-Európában kiemelkedő növekedésnek számít, térségünkben Lengyelország után a legmagasabb. Ugyanakkor az első féléves bővülés az országgyűlési választások kampányeszközeként erőltetett ütemben lehívott az uniós források, valamint a választásra felpörgetett magas fogyasztásnak az eredménye. A rendelkezésre álló adatok egyértelműen arra utalnak, hogy

a gazdasági növekedés elérte a csúcsát,

a második félévben már némileg csökkent a dinamikája, jövőre pedig legfeljebb 3 százalékot éppen meghaladó növekedésre lehet számítani.

Katona Tamás összevetette az elmúlt hét év adatait, s úgy látja, a környező országok gazdasági teljesítménye összességében a magyarországinál lényegesen gyorsabban növekedett, s ez a lemaradásunkra figyelmeztet. A kelet-közép-európai tagállamok közül érdemben csak Szlovénia és Horvátország növekedési üteme maradt el a magyartól, míg a balti államoké, Lengyelországé, Szlovákiáé és Romániáé lényegesen magasabb volt ebben az időszakban, a cseh, valamint a bolgár GDP index alig maradt el a magyartól. Ebből arra következtet, hogy

gyökeres gazdaságpolitikai fordulat nélkül nincs érdemi esély a felzárkózásra,

félő, hogy a jelenlegi kormányzat az Unió-ellenes politikáját folytatva, a perifériára sodorja az országot, aminek rendkívül negatív társadalmi és gazdasági következményei lehetnek.

A foglalkoztatottság statisztikai mutatói az elmúlt négy évben látványosan javultak, ezen belül harmadik éve az elsődleges hazai munkaerőpiacon is érdemben javultak. A magyar munkanélküliségi ráta az Európai Unió egyik legalacsonyabb értékét mutatja, igaz, úgy, hogy az európai gyakorlattól merőben eltérve a KSH a közmunkásokat a valós munkaerőpiacon foglalkoztatottak közé sorolja. Szeptember végén a regisztrált munkanélküliek 15,7 százaléka 25 éven aluli fiatal volt, 66,8 százalékuk első munkahelyét kereste, reménytelenül. A munkanélküliek 35,1 százalékának nem volt szakképzettsége, az álláskeresők 42,8 százalékának pedig hiányzott az általános iskolainál magasabb végzettsége.

A munkanélküliek csaknem fele, 45,6 százaléka – az Európai Unióban egyedülálló módon – teljesen ellátatlanul maradt.

Ennek oka a szűkülő szociális gondoskodásban is keresendő, mert nálunk összesen 3 hónapig folyósítják a munkanélküli ellátást, amely minden más tagországban, reálisan figyelembe véve az újra elhelyezkedésig szükséges átlagos időtartamot, legalább 9 hónapig jár az érintetteknek.

A reálkeresetek az utóbbi három évben jelentősen, a közszféra egyes területein kiemelkedő mértékben nőttek. A nemzetgazdaságban a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete az év első nyolc hónapjában 324 300 forint volt, 11,8 százalékkal több, mint egy évvel azelőtt. A versenyszférában 335 500 forint volt az átlagos kereset, 10,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A költségvetési intézményekben – a közfoglalkoztatottak bérét figyelmen kívül hagyva – 342 300 forintot mutatott a keresetek átlaga, 10,9 százalékkal magasabbat az egy évvel azelőttinél.

A magyar gazdaságot a megelőző három évben folyamatosan deflációhoz közeli belső környezet jellemezte, ez a helyzet azonban a múlt évben fokozatosan megváltozott,

az idén markáns áremelési hullám indult el.

Az élelmiszerek fogyasztói ára szeptemberben az átlagos inflációt 1 százalékponttal meghaladóan, 4,6 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Például a friss zöldség ára kiugró mértékben, 38,4, a burgonyáé egyharmadot is meghaladóan, 36,5 százalékkal, a száraztésztáé 9,7, a friss hazai és a déligyümölcsé 8,6, a liszté 7,8, a tojásé 10,7 százalékkal lett magasabb.

Katona Tamás figyelemre méltónak tartja, hogy a jövedelmi szegénységben és társadalmi kirekesztettségben élők aránya Magyarországon tartósan az uniós átlag felett van, s ezzel a mutatóval a tagországok utolsó harmadába csúsztunk.

A lakosság jövedelmi helyzetének súlyosbodása, az egyenlőtlenség 2010 óta tapasztalható folyamatos növekedése Magyarországon egész rétegeket hozott nehéz helyzetbe.

Szociális és családtámogatásokra az első kilenc hónapban 483 milliárd forintot költött a központi költségvetés, 2,5 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A legkritikusabb és a legnagyobb társadalmi kockázat-hordozó a felnövekvő nemzedék, a gyermekek helyzete:

2017-ben a 18 éven aluliak csaknem egyharmada élt a szegénységnek vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitett családban.

A kisgyermekek helyzete is kritikus: a 6 éven aluliak 30 százaléka volt kitéve ezeknek a kockázatoknak. Az érintett családok számottevő hányada legfeljebb részlegesen tudta igénybe venni a családi adókedvezményt, azaz a kormány kizárólag a középosztályra megalkotott adókedvezménye elérte a kitűzött célt. Ennek ára pedig a többszázezer nélkülöző, ezen belül is több tízezer alul táplált, éhező gyermek, különösen a nagycsaládosok, az egyszülős háztartások körében.

A kirakat mögött az áru nem csillog annyira

0

Jó nemzetközi klímában csökken a magyar gazdaság növekedése, a versenyképesség alig javul, mindinkább az EU perifériájára sodródunk – állapítja meg vendégszerzőnk. Katona Tamás szerint változatlan az egészségügyben a tűzoltás az állandó eladósodás közepette.

A globális gazdaság az idei első negyedévben az előzetes adatok szerint a korábbi évekénél dinamikusabban, bár a vártnál valamelyest lassabb ütemben bővült. A GDP növekedése a múlt évben elérte a 3,7 százalékot, amely 0,5 százalékponttal meghaladta az előző évi bővülést. Az IMF az idei, valamint a jövő évre is további gyorsulást, 3,9, míg az OECD 3,8 százalékos GDP-növekedést vár a világgazdaságban.

A politikai természetű kockázatok, a regionális konfliktusok ellenére az idei kilátásokat az elemzők többsége kedvezőbbnek ítéli meg a múlt évinél; ugyanakkor a negatív kockázatok az év eleje óta alacsonyabb ütemet is valószínűsítenek, különösen a Donald Trump által keltett bizonytalanság, pontosabban az esetlegesen elhatalmasodó kereskedelmi háború következtében.

Az Európai Unió bruttó hazai terméke az első negyedévben a várakozásokat meghaladóan 2,4 százalékkal haladta meg a megelőző év azonos időszakáét. Az EU legnagyobb gazdasága, a német az első negyedévben 2,3 százalékkal nőtt. A brit gazdaságra egyre inkább hat a Brexit: az Egyesült Királyság bruttó hazai terméke az első negyedévben 1,2 százalékkal nőtt egy év alatt.

A visegrádi országok továbbra is látványosan fejlődnek.

Kiemelkedő dinamikával növekedett a lengyel gazdaság: a bruttó hazai termék az első negyedévben 5 százalékkal gyarapodott az egy évvel korábbihoz képest. A cseh gazdaság negyedik éve határozottan bővül: az első negyedévben 4,4 százalékkal, a szlovák is 3,6 százalékkal. A térséghez tartozó Szlovénia gazdasága a visegrádi országokét is meghaladó élénkülést mutat: 5 százalékkal volt több az előző év azonos időszakához viszonyítva. Romániában a korábbinál szerényebb, de még mindig kiemelkedő volt a növekedés mértéke: 4,2 százalék.

A magyar gazdaság 2010 óta problematikus változásokon ment keresztül. A növekedés dinamikáját gyakorlatilag az uniós támogatások bevonásának lehetősége, a preferált vállalkozói kör kiválasztásában tudatos kormányzati szándék szerinti időzítése határozza meg. Amíg a környező országokban a 2008. évi válságot követően számottevő fejlődés indult, nálunk ez nem következett be.

Fokozatosan romlik a versenyképesség,

mivel a kilencedik éve regnáló kormány gazdaságpolitikája torzítja a versenyt, nem teszi lehetővé a vállalkozások egészséges fejlődését. Ezzel

felhasználható uniós források hiányában alig bővülne a gazdaság.

A tavalyi évben már érzékelhető volt a 2014-2020 évek középtávú uniós ciklusában – ismételten sajátos módon – lehívott jelentős összegek élénkítő hatása. Ennek köszönhetően a múlt év egészében – előzetes adatok szerint – 4,2 százalékkal emelkedett a bruttó hazai termék volumene. A dinamikus növekedés az idén is folytatódott: az első negyedévben 4,7 százalék a megelőző év azonos időszakához viszonyítva.

Az ipar teljesítménye 2, az építőiparé – az alacsony bázishoz viszonyítva – kiemelkedően, 22,5 százalékkal emelkedett. Az ágazat teljesítményének növekedésében komoly szerepet játszottak az ismét gyorsuló ütemben a gazdaságba áramló uniós források, így különösen az infrastrukturális fejlesztések újra megindult finanszírozása. A szolgáltatások 4,9 százalékkal gyrapodtak.

A közszolgáltatások, azaz a közigazgatás, az oktatás, az egészségügyi és szociális ellátás teljesítménye – a korábbi évek tendenciáját követően, tehát az alacsony bázishoz képest is – 0,3 százalékkal tovább csökkent.

A háztartások tényleges fogyasztása – a magas bázishoz képest is – 5,1, ezen belül fogyasztási kiadása jelentősen, 5,9 százalékkal, míg a kormányzattól kapott természetbeni juttatások volumene – az alacsony bázishoz viszonyítva – 0,7, a közösségi fogyasztás 4,6 százalékkal nőtt egy év alatt.

A beruházások – a rendkívül alacsony bázishoz viszonyítva – kiugró mértékben, 17,1 százalékkal, emelkedtek.

Az európai uniós támogatások felhasználása révén feltételezhetően az év egészében is a tavalyihoz hasonló lehet a bruttó hazai termék növekedése, amennyiben a kormányzati elképzeléseknek megfelelően ebben az évben sikerül ismét erőltetett ütemben lehívni az uniós pénzt. Utóbbit erőteljesen megkérdőjelezik azok az uniós vizsgálati eredmények, amelyek a közösségi források felhasználásának célszerűségét és átláthatóságát kritikával illették.

A kelet-közép-európai térség államainak többségében a magyar gazdaság növekedési üteménél gyorsabb, a múlt évihez hasonló, vagy azt meghaladó dinamika várható. A magyar gazdaság fejlődési perspektíváját ugyanakkor jelentős mértékben meghatározza a jelenlegi dilettáns gazdaságpolitika, melynek következtében jövőre ugyan még várható 3 százalék körüli növekedés, de az uniós források visszaesésével a gazdaság visszatérhet a potenciális növekedési lehetőséget jelentő 2 százalék körüli sávba.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a magyar gazdasági növekedés átmeneti gyorsulása

nem állítja meg, sőt egyes országokhoz képest még növeli is leszakadásunk mértékét.

Ezt csak perspektivikus gazdaságpolitikával, az Európai Unió reformtörekvéseivel együttműködésben lehet megállítani. Félő, hogy a jelenlegi kormányzat eddigi közösségi politikáját folytatva az unió perifériájára sodorja az országot.

A foglalkoztatottság statisztikai mutatói az elmúlt négy évben látványosan javultak, ezen belül harmadik éve az elsődleges hazai munkaerőpiacon is érdemben emelkednek. A magyar munkanélküliségi ráta az Európai Unió egyik legalacsonyabb értékét mutatja, igaz, úgy, hogy ebben az európai gyakorlattól merőben eltérve a KSH a közmunkásokat munkaerőpiaci foglalkoztatottnak tekinti. Ezt figyelembe véve

a tényleges munkanélküliségi ráta 7,3 százalék,

ami kissé meghaladja az EU átlagát.

Az inflációt kiszűrő reálkeresetek az utóbbi két évben jelentősen, a közszféra egyes területein kiemelkedő mértékben nőttek. Ezt a hatást erősítette a minimálbér és a garantált bérminimum tavaly szokatlanul nagymértékű, majd idén további növelése.

A KSH mintavételes lakossági felmérése szerint a március és május közötti három hónap átlagában a foglalkoztatottak száma 4 millió 457 ezer fő volt, 64 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A foglalkoztatási mutató meghatározásakor a munkaerő-felvétel módszertana alapján 108 ezer – 12 hónapnál rövidebb ideje – külföldön dolgozót is hazai foglalkoztatottnak tekintett a KSH; számuk 2,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Az aktív munkanélküliek száma a március és május közötti trimeszterben 171 ezer fő volt, 32 ezer fővel kevesebb, mint egy éve. A rendelkezésre álló adatok szerint az első negyedévben az aktív munkanélküliek mellett még 238 ezren válaszolták az adatfelvétel során, hogy szeretnének dolgozni, de nem kerestek aktívan munkát, mert esélytelennek látták az elhelyezkedést; közülük 44 ezer főt sorolt a KSH a passzív munkanélküliek csoportjába.

A munkanélküliség eszerint 3,7 százalék volt,

0,7 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A munkanélküliség átlagos időtartama ebben az időszakban is megközelítette a másfél évet, 17,9 hónap volt; a helyzet ismét romló tendenciájúvá változott az egy évvel azelőtti 16,6 hónaposhoz viszonyítva. A regisztrált munkanélküliek 14,6 százaléka 25 éven aluli fiatal volt, csaknem kétharmaduk első munkahelyét kereste, reménytelenül.

A munkanélküliek közel fele, 45,3 százaléka – az Európai Unióban egyedülállóan – teljesen ellátatlanul maradt. Ennek oka – többek között – a szűkülő szociális gondoskodási szegmenset jól jellemző, összesen 3 hónapig folyósított munkanélküli ellátás, amely minden más tagországban legalább 9 hónapig jár.

Az év ötödik hónapjában is súlyos területi problémákkal volt terhelt a munkaerőpiac, bár a közfoglalkoztatottak még mindig magas számának köszönhetően a megyék mindegyikében csökkent a munkanélküliek száma. Legkisebb mértékben Vas megyében, 5,3, a legnagyobb arányban Budapesten, 26,1, a megyék közül pedig Tolnában, 24,5 százalékkal. Három megyében két számjegyű volt a munkanélküliségi mutató: Nógrádban 12,1, Borsod-Abaúj-Zemplénben 11,6, Szabolcs-Szatmár-Beregben 10,5 százalék.

Az első négy hónap átlagában 140 ezer közmunkást alkalmaztak, 19,6 százalékkal kevesebbet, mint egy éve. A bruttó átlagkereset 82 200 forint volt, mindössze 0,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban, ugyanakkor nem érte el a jogszabályban előírt minimálbér kétharmadát sem, annak csupán 59,6 százalékát tette ki. A különbség tehát tovább nőtt azáltal, hogy a kormány a minimálbér emelését önkényesen ez évben sem terjesztette ki a közfoglalkoztatottakra, ezzel is kinyilvánítva, miként tekint az ebben a formában alkalmazottak munkájának társadalmi hasznosságára.

A bruttó átlagkereset az első négy hónapban 322 400 forint volt, 12,4 százalékkal több, mint egy évvel azelőtt. A versenyszférában 333 800, költségvetési intézményekben – a közfoglalkoztatottak bérét figyelmen kívül hagyva – 342 800 forint. A fogyasztói árak ekkor 2,1 százalékkal emelkedtek, így

a reálkereset kiemelkedő mértékben, 10,1 százalékkal nőtt.

A magyar gazdaságot a megelőző három évben folyamatosan deflációhoz (csökkenő árakhoz) közeli állapot jellemezte, ez a helyzet azonban a múlt évben fokozatosan megváltozott. Például az építőipari árakat a konjunktúra határozottan felfelé húzza. A fogyasztói árak összességében hosszabb ideig stagnáltak, míg a múlt év közepétől – hullámzó dinamikával – határozott növekedés mutatkozik azokban. Számottevő emelkedés egyelőre az élelmiszerek és élvezeti cikkek fogyasztói árában mutatkozik.

A fogyasztói árak májusban 2,8 százalékkal nőttek egy év alatt. A nyugdíjas fogyasztói kosárral számított árindex pedig 2,6 százalékkal.

A kiskereskedelmi forgalom ötödik éve dinamikus bővülést mutat, a növekedés mértékére vonatkozó statisztikai adatok jelentős bizonytalansága mellett. Áprilisban az eladások volumene 6,1 százalékkal nőtt és az első négy hónapban 6,9 százalékkal haladta meg a múlt év azonos időszakában regisztrált volument. Az élelmiszer-forgalom 4,5, ezen belül az élelmiszerláncoké 4,8 százalékkal.

A háztartások egy főre jutó átlagos fogyasztási kiadása havonta 83 ezer forint volt, reálértéken 5,1 százalékkal több, mint a megelőző évben. Élelmiszerekre és alkoholmentes italokra változatlan áron számolva 7,5, szeszes italokra és dohányárukra 8,1 százalékkal többet költött a lakosság, mint egy évvel korábban. A jelentősebb fogyasztási csoportok közül a legnagyobb mértékben a vendéglátásra és turizmusra szánt kiadások emelkedtek, reálértékben 9,7 százalékkal.

A költségvetési szervek lejárt határidejű tartozásállománya május végén 46,3 milliárd forint volt, egyetlen hónap alatt 1,5 milliárd forinttal, 3,2 százalékkal nőtt, és közel egynegyedével volt több, mint egy évvel korábban. A tartozások több, mint négyötöde, azon belül a 30 napnál régebben lejárt fizetési határidejűek több, mint kilenctizede az Emberi Erőforrások Minisztériumának intézményeinél halmozódott fel. Különösen kritikus állapotot mutat, hogy a központi költségvetés minősített – 60 napnál régebbi – szállítói adósságának 90,4 százaléka szintén a tárca intézményeinél keletkezett.

A minisztérium és intézményei tartozásállománya májusban 1,7 milliárd forinttal emelkedett. Az egészségügyiek képviselték a teljes tartozásállomány 70,6 százalékát, míg a – klinikai központtal nem rendelkező – felsőoktatási intézményeké annak 3,9 százaléka volt.

Vagyis a múlt év végén is megvalósult ugyan a – mondhatni szokásos – konszolidáció, de ez is csupán újabb tűzoltás volt, a normális működés feltételei változatlanul hiányoznak, ami

önmagában is magyarázza az egészségügyi ellátás romló színvonalát.

A kormány az egészségügyben láthatólag képtelen megállítani az adósságspirált. A rendszerszemléletű, kiszámítható működési feltételek megteremtése helyett – több éves tendenciát követve – újrateremtődik az adósság, az intézményi menedzsmentek érdektelenné válnak a gazdálkodásban. A bérezésben preferált dolgozói csoportok közötti időbeni ütemezés és az emelés mértékében történő differenciálás tovább fokozza a szakképzett és gyakorlott munkaerő elvándorlását, amelyben kiemelt a garantált bérminimum miatt összecsúszó bértábla kiegyenlítő szerepe is.

Katona Tamás

egyetemi tanár, egykori pénzügyminisztériumi államtitkár, a KSH volt elnöke

Kóros a függés az uniós pénztől

Barátságos külső környezetben lassulva nő a magyar gazdaság, amely szinte teljesen az uniós támogatásokra támaszkodik – írja vendégszerzőnk. Katona Tamás szerint a szociális ágazatban is csak közösségi pénz jut fejlesztésekre. Versenyképességben a térségben lassan mindenki lehagyja Magyarországot.

A globális gazdaság az első negyedévben az előzetes adatok szerint a korábbi évekénél dinamikusabban bővült. Az egyesített GDP növekedése a múlt évben elérte a 3,7 százalékot, amely 0,5 százalékponttal meghaladta az előző évi bővülést. Az IMF az idei, valamint a jövő évre is további gyorsulást, 3,9 százalékos összesített GDP növekedést vár a világgazdaságban. A politikai természetű kockázatok, a regionális konfliktusok ellenére az idei kilátásokat az elemzők többsége kedvezőbbnek ítéli meg a múlt évinél; az első negyedévi előzetes adatok a mérsékelt optimizmust támasztják alá.

A fejlett országokat tömörítő szervezet, az OECD egyesített bruttó hazai terméke az első negyedévben 0,5 százalékkal emelkedett az előző negyedévhez, és 2,6 százalékkal a megelőző év azonos időszakához képest. Az Egyesült Államokban az első negyedévben – az előző negyedévi 2,6 százalékkal szemben – 2,9 százalékkal bővült a gazdaság éves összehasonlításban.

Az Európai Unió egyesített bruttó hazai terméke az első negyedévben 0,4 százalékkal nőtt az előző negyedévhez, és – a várakozásokat meghaladóan – 2,4 százalékkal a megelőző év azonos időszakához képest. Az eurózónában ugyancsak 0,6 százalékkal emelkedett a GDP az előző negyedévhez, és 2,5 százalékkal az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A legnagyobb teljesítményt nyújtó német gazdaság az első negyedévben az eurózónáét megközelítő dinamikával, 0,3, illetve 2,3 százalékkal nőtt.

A magyar gazdaság 2010 óta problematikus változásokon ment keresztül. A növekedés dinamikáját gyakorlatilag az uniós források bevonásának lehetősége, a támogatásban preferált vállalkozói kör kiválasztásában tudatos kormányzati szándék szerinti időzítése határozza meg.

Amíg a környező országokban a 2008. évi válságot követően számottevő fejlődés indult, nálunk ez nem következett be. Fokozatosan romlik versenyképességünk, mert a kilencedik éve regnáló kormány gazdaságpolitikája torzítja a versenyt, nem teszi lehetővé a vállalkozások egészséges fejlődését.

Emiatt felhasználható uniós támogatás hiányában alig bővülne a gazdaság.

A múlt évben már érzékelhető volt a 2014-2020 évek középtávú uniós ciklusában – ismételten sajátos módon – lehívott jelentős összegek élénkítő hatása. Ennek megfelelően a múlt év egészében – előzetes adatok szerint – 4,2 százalékkal emelkedett a bruttó hazai termék volumene. Az idei évben is folytatódott a dinamikus növekedés: az első negyedévben szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok alapján 1,2 százalékkal nőtt a GDP az előző negyedévhez, és 4,7-del a megelőző év azonos időszakához viszonyítva.

Katona Tamás MTI Fotó: Illyés Tibor

Az év egészében is a tavalyihoz hasonló ütemű, 4 százalék körüli bővülés várható, bizonyos kockázatokkal. Ez a dinamika 1,5 százalékponttal meghaladja az Európai Unió, valamint az eurózóna átlagát, a térségünkben ugyanakkor ez az index gyakorlatilag csak közepes. Ez egyben azt is előrevetíti, hogy a magyar gazdasági növekedés átmeneti gyorsulása nem állítja meg, sőt egyes országokhoz képest még növeli is a leszakadásunk mértékét. A magyar kormány az idei konvergencia programban a következő négy évre egyenletes, 4 százalék feletti gazdasági növekedéssel számol, ennek azonban nincs realitása; a gazdasági folyamatok alapján feltehetően a jövő évben még 3 százalék feletti növekedés várható, de a továbbiakban erre nem lehet számítani.

A kormány az Európai Bizottság számára ez év tavaszán készített konvergenciaprogramban nem csak a következő négy év kilátásait ítéli meg rendkívül pozitívan, hanem az elmúlt nyolc év gazdaságpolitikájának eredményeit is. A magyar gazdaság helyzetét nagyon jónak, a versenyképességet folyamatosan javulónak minősíti, és még a környező országokhoz képest is kedvezőnek mutatja be a gazdasági növekedés alakulását. Ha azt az elvet követjük, mely szerint a statisztika a bázis megválasztásának művészete, akkor ez a konvergencia program betöltötte a neki szánt feladatot, ugyanis olyan kiragadott idősorokat és időszakokat választ, illetve mutat be, amelyek látszólag alátámasztják a kormány érvelését.

Ez azonban nem feledtetheti azt a valós helyzetet, hogy

Magyarország versenyképessége rendkívül kedvezőtlen, a kelet-közép-európai tagországok pedig egyre jobban lehagynak bennünket.

A 2004-ben csatlakozott országok között a háztartások egy főre jutó fogyasztásában, az egy főre jutó bruttó hazai termékben, a születéskor várható élettartamban Magyarország az utolsó helyen áll; Lengyelország, Szlovákia, a balti államok az utóbbi években sorra elhagyták hazánkat, noha egy évtizeddel ezelőtt ezek az országok mögöttünk voltak az uniós rangsorban. Sőt, Románia a háztartások egy főre jutó fogyasztásában gyakorlatilag beérte a magyar háztartások hasonló mutatóját.

Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy a konvergenciaprogramban vázolt kormányzati gazdaságpolitika a munkaalapú társadalom elképzelésével, az oktatás háttérbe szorításával és ezáltal a társadalmi mobilitás lehetőségének beszűkítésével, az unortodox monetáris politikával, az egészségügy és a szociális szféra fokozatos ellehetetlenítésével akár hosszú távon is fenntartható.

Igaz ennek iszonyatos ára van: az ország tartós lecsúszása,

a modernizáció, és ezzel a fejlett tagállamokhoz közelítés esélyének elvesztése.

A foglalkoztatottság statisztikai mutatói az elmúlt négy évben látványosan javultak, ezen belül az utóbbi két évben az elsődleges hazai munkaerőpiacon is érdemben emelkedtek. A magyar munkanélküliségi ráta az Európai Unió egyik legalacsonyabb értékét mutatja, igaz úgy, hogy ebben az európai gyakorlattól eltérve a KSH a közmunkásokat is munkaerőpiaci foglalkoztatottnak tekinti. Ezzel a tényleges munkanélküliségi ráta 7,3 százalék lenne, ami kissé meghaladja az Európai Unió átlagát.

A foglalkoztatási mutató meghatározásakor a munkaerő-felvétel módszertana alapján 97 ezer – 12 hónapnál rövidebb ideje – külföldön dolgozót is hazai foglalkoztatottnak mutatott ki a KSH; számuk 13,2 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. (A kormánytól független elemzések azonban legalább 350 ezer külföldi magyarról számolnak be – a szerk.)

Az aktív munkanélküliek száma a február és április közötti trimeszterben 177 ezer fő volt, 32 ezer fővel, 15,3 százalékkal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában. A rendelkezésre álló adatok szerint az első negyedévben az aktív munkanélküliek mellett még 238 ezren válaszolták az adatfelvétel során, hogy szeretnének dolgozni, de nem kerestek aktívan munkát, mert esélytelennek látták az elhelyezkedést; közülük 44 ezer főt sorolt a KSH a passzív munkanélküliek csoportjába. A munkaerő-felvétel módszertana alapján számított munkanélküliségi ráta – amely csupán az aktív munkanélküliek számának figyelembevételével meghatározott mutató – a vizsgált trimeszterben 3,8 százalék volt, 0,7 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

Változatlanul súlyos gond a tartós munkanélküliség:

az álláskeresők nagy hányada, 43,5 százaléka legalább egy éve nem talált elhelyezkedési lehetőséget.

A munkanélküliség átlagos időtartama ebben az időszakban is megközelítette a másfél évet, 17,1 hónap volt.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint a regisztrált álláskeresők száma április végén 258 ezer fő volt, 16,1 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Az év negyedik hónapjában a foglalkoztatók 39 ezer új álláshelyet jelentettek be, 70,8 százalékkal kevesebbet, mint egy hónappal, és 27,1 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Ezen belül a piaci munkahelyek száma 1,7, a támogatott munkahelyeké 40,9 százalékkal visszaesett az egy évvel korábbihoz képest. Az áprilisban bejelentett

új álláshelyek több mint fele, 52,6 százaléka még mindig közmunka végzésére irányult.

A munkanélküliek csaknem fele, 45,7 százaléka – az Európai Unióban egyedülálló módon – teljesen ellátatlanul maradt. Ennek oka – többek között – a szűkülő szociális gondoskodási szegmenset jól jellemző, összesen 3 hónapig folyósított munkanélküli ellátás, amely minden más tagországban – reálisan figyelembe véve az újra-elhelyezkedésig szükséges átlagos időtartamot – legalább 9 hónapig jár az érintetteknek.

A nemzetgazdaságban a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete az első negyedévben 316 300 forint volt, 12,4 százalékkal több, mint egy évvel azelőtt. A versenyszférában 327 100 forint volt az átlagos kereset, 10,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A költségvetési intézményekben – a közfoglalkoztatottak bérét figyelmen kívül hagyva – 336 600 forintot mutatott a keresetek átlaga, 13,5 százalékkal magasabbat az egy évvel azelőttinél. Az alkalmazásban állók nettó átlagkeresete az első negyedévben 210 300 forint volt, 12,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A fogyasztói árak ebben az időszakban 2 százalékkal emelkedtek, így

a reálkereset kiemelkedő mértékben, 10,2 százalékkal nőtt.

A magyar gazdaságot a megelőző három évben folyamatosan deflációhoz (árcsökkenéshez – a szerk.) közeli belső környezet jellemezte, ez a helyzet azonban a múlt évben fokozatosan megváltozott. A fogyasztói árak összességében hosszabb ideig stagnáltak, míg a múlt év közepétől – hullámzó dinamikával – határozott növekedés mutatkozik. Számottevő emelkedés egyelőre az élelmiszerek és élvezeti cikkek fogyasztói árában látható. A drágulás áprilisban 0,7 százalék volt az előző hónaphoz, és 2,3 százalék az egy évvel korábbihoz képest; évkezdettől 2,1 százalék.

A költségvetési szervek lejárt határidejű tartozásállománya április végén 46,3 milliárd forint volt, egyetlen hónap alatt több mint egyötödével, 8,2 milliárd forinttal, 21,4 százalékkal nőtt március vége óta, és 19 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A tartozások 85,7 százaléka, azon belül

a 30 napnál régebben lejárt fizetési határidejűek több mint kilenctizede az Emberi Erőforrások Minisztériumának intézményeinél halmozódott fel.

Különösen kritikus állapotot mutat, hogy a központi költségvetés minősített – 60 napnál korábbi fizetési határidejű – szállítói adósságának 93,5 százaléka szintén a tárca intézményeinél keletkezett.

A tárca intézményei közül az egészségügyi szolgáltatók tartozásai képviselték a teljes tartozásállomány 79,2 százalékát, míg a – klinikai központtal nem rendelkező – felsőoktatási intézményeké annak 7,2 százaléka volt, abszolút értékben egy hónap alatt 116 millió forinttal csökkent. A Honvédelmi Minisztérium felügyelete alá tartozó Egészségügyi Központ, a klinikummal rendelkező felsőoktatási intézmények, valamint a bizonyos feladatokban az OEP helyébe lépett Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adósságát is beszámítva az egészségügyi ágazatba sorolt állami fenntartású intézmények összesített tartozása április végén 32 milliárd forintot tett ki, 21 százalékkal többet az egy hónappal korábbinál.

Ez azt jelenti, hogy a múlt év végén is megvalósult ugyan a – mondhatni szokásos – konszolidáció, de ez is csupán újabb tűzoltás volt, a normális működés feltételei változatlanul hiányoznak, ami önmagában is magyarázza az egészségügyi ellátás romló színvonalát.

Az adósságállomány-növekedés április folyamán felgyorsult, hét intézménynél meghaladta a tavalyi ütem másfélszeresét, sőt, egynél annak 22,5-szerese (Országos Onkológiai Intézet – ennek addigi vezetője, Kásler Miklós lett az EMMI új irányítója – a szerk.).

A kormány az egészségügyben láthatólag képtelen megállítani az adósságspirált.

A rendszerszemléletű, kiszámítható működési feltételek megteremtése helyett – több éves tendenciát követve – újrateremtődik az adósság, az intézményi menedzsmentek érdektelenné válnak a gazdálkodásban. A bérezésben preferált dolgozói csoportok közötti időbeni ütemezés és az emelés mértékében történő differenciálás tovább fokozza a szakképzett és gyakorlott munkaerő elvándorlását, amelyben kiemelt a garantált bérminimum miatt összecsúszó bértábla kiegyenlítő szerepe is.

A beruházások 2015-ben és 2016-ban rendkívül alacsony szintűek voltak, jelezve, hogy az előző hétéves támogatási ciklus lezárultával hiányoztak az uniós források. Kormányzati presztízsberuházások, stadionok és más sportlétesítmények kivételével

uniós pénz nélkül alig valósultak meg közösségi fejlesztések.

Ehhez a rendkívül alacsony bázishoz képest élénkült meg a múlt évben a beruházási tevékenység 16,7 százalékkal, de még így is valamivel alatta maradt a két évvel korábbinak. A beruházások aktuális szintje csupán a 2017-ben bekövetkezett növekedés után haladta meg a 2008. évi válság előttit.

Az idei évkezdet is ellentmondásos helyzetet tükröz: a beruházások volumene ugyan az egy évvel korábbi dinamikát némileg meghaladóan nőtt, ugyanakkor ez kizárólag a költségvetési szervek – döntő hányadban uniós finanszírozású – fejlesztéseinek köszönhető,

a vállalkozások által megvalósított beruházások mennyisége csökkent.

Az első negyedévben a beruházások többségét megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások felhalmozási teljesítménye 1,1 százalékkal visszaesett, a költségvetési szerveké 65 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. Jellemző, hogy az erőltetett ütemű stadion- és sportcsarnok-építések eredményeképpen a művészet, szórakoztatás, szabadidő eltöltés területén megvalósult fejlesztések – a magas bázishoz képest is – kiemelkedő mértékben, 68,3 százalékkal nőttek.

A közszférában uniós források hiányában a megelőző két évi jelentős visszaesést követően tavaly kiemelkedően nőtt a beruházási teljesítmény. E pénz bevonásával – a korábbi rendkívül alacsony bázishoz képest – az idei első negyedévben a közigazgatásban és a védelmi ágazatban 75,4, az egészségügyben és a szociális ellátásban 73,6, az oktatásban 70,7 százalékkal nőtt a beruházási volumen. Úgy tűnik,

a kormányzat az oktatásban, valamint az egészségügyben és a szociális szférában kizárólag uniós forrásból hajlandó fejleszteni.

A jelentős súllyal rendelkező feldolgozóipari ágazatok új rendeléseinek volumene márciusban 5, az új exportrendeléseké 6,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A teljes rendelésállomány az első negyedév végén 6,7 százalékkal maradt el a tavaly márciusitól. A legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások rendelésállománya a múlt év eleje óta folyamatosan alatta marad az előző évinek; ez a megelőző négy évben egyszer sem fordult elő.

Szerző: Dr. Katona Tamás, egyetemi tanár, a KSH korábbi elnöke, a Pénzügyminisztérium egykori államtitkára

Fenyegetéssel nem lehet szülésre kényszeríteni!

Gyerekvállalásra szeretné rávenni a magyar családokat Orbán Viktor. Ennek érdekében a miniszterelnök évtizedekre szóló megállapodást kötne a magyar nőkkel. A kiszivárogtatott hírek szerint a kormány növelné a gyed időtartamát, csökkentené, illetve megszüntetné a jelzáloghitel- és a diákhitel-tartozást, amennyiben a családok több gyereket vállalnak. Továbbá növelné a bölcsődék és óvodák számát. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Katona Tamás demográfus, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnöke szerint a tervezett intézkedések már nem elegendőek, ráadásul leginkább a gazdagokat segítik. Az egykori pénzügyi államtitkár úgy látja, hogy a valóban rászorulók támogatása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a meg nem született gyermekek is világra jöjjenek. Ma egyébként az újszülöttek közel fele családon kívül születik, s folyamatosan nő azoknak a gyerekeknek a száma, akik már Londonban, Berlinben vagy Bécsben látják meg a napvilágot.

 

A kormányalakítás után a miniszterelnök sietve bejelentette, hogy „demográfiai súlypontú” kormányzást szeretne, a fogyó nemzetet gyerekvállalásra ösztönözné. A tudomány ismeri ennek bevált módszereit?

Igen, épp ezért nem is érdemes a miniszterelnök kifejezéseinek megfejtéseivel bajlódni.

Ma a közmunkalapú társadalomból haladunk a segédmunka alapú társadalom felé, miközben a politika ennek jellemzésére kitalál mindenféle kifejezést, aminek nem érdemes jelentőséget tulajdonítani.

Annak viszont igen, hogy a népesedéspolitika a XX. század második fele óta különösen fontos a glóbuszon. A fejlődő világban elsősorban a demográfiai robbanás, a fejlett társadalmakban viszont a csökkenő születésszám, illetve a lakosság természetes fogyása okoz problémát. Nálunk évtizedek óta kritikus a helyzet, hiszen 1981-óta folyamatosan csökken az ország népessége, tehát a legrégebb óta fogyó nemzet a magyar. Ezért is lenne kötelező okosan foglalkozni a népesedéspolitikával.

A felmérések azt mutatják, hogy az európai országokkal szemben a magyar nők tényleg szeretnének két-három gyereket, de végül általában csak egy jön a világra. A kutatók számára világos, hogy miért?

Az elemzések azt bizonyítják, hogy a tervek igazán sehol nem valósulnak meg maradéktalanul. Az Európai Unióban átlagosan 100 nő 160 gyereket hoz a világra, szakmai kifejezést használva a teljes termékenységi arányszám 1.6. Ugyanez az adat nálunk ma 1.53 és Orbán Viktor azt szeretné, ha innen startolva az ország elérné a 2.1-et, ami azt jelentené, hogy 100 nő 210 gyereket szülne. Ez nagyon nagy növekedést jelentene, a miniszterelnök terve szerintem nem tűnik reálisnak, hisz még a hatékony népesedéspolitikát megvalósító országokban sincs ilyen kedvező arány. Ezt az értéket csak az Orbán számára példaképnek tekintett Törökországban lehet tapasztalni.  Ezen túlmenően

a legújabb rádiónyilatkozatában a miniszterelnök azt is mondta, hogy szeretné, ha az országban többen születnének, mint ahányan meghalnak. Ami tervnek nemes, de a magyar társadalom korösszetétele ezt nem teszi lehetővé, tehát képtelenséget állít a magyar miniszterelnök.

Az elmúlt nyolc évben elég sok családtámogatási intézkedés született, ennek ellenére a szülési kedv nem nőtt jelentősen. Ez azt jelenti, hogy a népesség növeléséhez pusztán az anyagi támogatás nem elég?

Egészen biztos, hogy csak pénzzel ezt a problémát nem lehet megoldani. De az anyagi támogatás is vitatható módon valósult meg, ugyanis

2008 óta nem emelték a családi pótlékot, vagyis a tíz éve adott összeg ma 30-40 százalékkal kevesebbet ér.

Kétségtelen, a családi adókedvezmény emelkedett, a háromgyerekeseké kifejezetten magas, olyannyira, hogy ezt csak egy szűk kör tudja igénybe venni.  Ugyanis a kedvezmény összege 99 ezer forint, de a családok döntő többségének nincs ilyen magas adó- és járulékfizetési kötelezettsége, főleg, ha egy kereső van a családban. Ezért mondják, hogy ez a háromgyerekes bankárok támogatási kedvezménye. Az alacsonyabb jövedelemmel és három gyermekkel rendelkezők ezt a kedvezményt nem tudják igénybe venni, őket tehát semmi nem is ösztönzi. Emögött van egy olyan ki nem mondott törekvés, hogy csak a magasabb státuszúak számára kellene ösztönzővé tenni a szülést.

Lehet, hogy ezen akar a kormányzat változtatni?

Az eddig kibontakozni látszó népesedéspolitika csak néhány kormányzati megnyilatkozásból ismert, de az információ-foszlányokból összeálló kép azt sugallja, hogy egy XIX. századi politika felé halad az ország. Ugyanis

nem a munka- és gyermekvállalás, hanem a munka, vagy gyermekvállalás érvényesül.

MTI Fotó: Balázs Attila

Pedig a statisztika egyértelműen mutatja, hogy a 30 év alatti populációban sokkal több nőnek van diplomája, mint férfinak. Gondoljunk bele: ha egy nő 17 osztályt végzett, mester oklevele van, legyen vegyész, jogász vagy bölcsész, miért elégedne meg azzal, hogy neveli a két gyerekét, és meleg vacsorával várja a férjét? Orbán Viktor is csak mára fedezte fel, hogy több óvodára, bölcsődére lenne szükség, mert a nők nemcsak szülni, hanem dolgozni is akarnak. Bár a kormány ebben az ügyben is a szokásosan álságos és hazug nemzeti konzultációra készül, mert azt mondja, hogy a nőkkel kell konzultálni, a férfiaknak nincs is szava a gyerekvállalásban. Ez elképesztő!

Orbán Viktor 20-30 éves átfogó megállapodást szeretne kötni a magyar nőkkel, mert a kormányfő szerint csak rajtuk múlik a helyzet megoldása. Van hasonlóra példa a világban?

Franciaországban hagyományosan magas a termékenységi arányszám, de ott is csak 1.92, illetve Svédországban 1.85, /a/ Dániában pedig 1.79. De nagy a termékenység még az Egyesült Királyságban is, ahol ez a szám 1.79, Írországban még több, 1.81.                      Nagyon érdekes az a tendencia, amely kialakult az utóbbi évtizedekben. Először a skandinávok, később a többi fejlett ország is érzékelte a születési számok jelentős visszaesését, épp ezért olyan munkahelyeket alakítottak ki, hogy az anyáknak már nem kellett választani a gyerek és munkavállalás között. Néhol részmunkaidőt vállalhattak, fejlesztették a gyermekintézményeket, bővítették a családok számára fontos szolgáltatásokat. Továbbá olyan légkört alakítottak ki, amelyben a gyermek vállalása már nem a nők, hanem a család együttes felelőssége. Nálunk pedig arra késztetik a nőket – ezt szolgálja a gyes is – hogy ne dolgozzanak. Jellemző Harrach Péternek, a KDNP frakcióvezetőjének a véleménye is, hogy a nők csak maradjanak otthon. Ennek érdekében az első Orbán-kormány alatt vissza is fejlesztették a bölcsődei hálózatot.

Ha tehát a kormány valóban segíteni akarná a meg nem született gyerekek világra jöttét, akkor elsősorban a szemléleten kéne változtatni? Azon például, hogy Kövér László ne gondolja, hogy a szülés a nők önmegvalósítása?

Így van, a politikai elitnek tudomásul kéne venni, hogy a XXI. században vagyunk. A nők számára fontos a gyermek, de az is, hogy kiteljesedhessenek a munkában.

Jól látható, hogy Olaszországban és Spanyolországban sincsenek óvodák, bölcsődék, emiatt a nők nem is hajlandóak gyermeket vállalni, ezekben az országokban mindössze 1,34 a teljes termékenységi arányszám.

Nálunk a gyermekintézmények mennyire elérhetőek a családok számára?

Nézze, 25 éve jobban álltunk, különösen a bölcsődei hálózat volt fejlett, ma ez már nem igaz, de nincs elég óvoda sem. Ráadásul jól látjuk, ma lépülőben van az egész iskolarendszer. Még a gimnáziumokba járók számát is csökkenteni akarják. Sőt, 12 év alatt 100 ezerrel csökkentették a nappali tagozatos egyetemi hallgatók számát. De leépül az egészségügy, és a legszigorúbb megszorítások vannak a szociális ellátásban is. Ezt egy felelősen gondolkodó szülő nem tudja elfogadni, de semmit sem tud tenni ellene. Ez mind a termékenység ellen hat, s ezért halad az ország a XIX. század felé.

A jövőben javítanának a helyzeten, hiszen a Figyelő című – egyébként listázással is foglalkozó – hetilap azt írta, hogy kitolnák a diplomás gyedet, eltörölnék a jelzáloghitelt, vagy a diákkorban felvett kölcsönt. Tehát költene az állam, de a kutatók mégis úgy vélik, hogy „a kormányzati cél nincs benne a magyar társadalomban”. De miért nincs?

A kiszivárgott intézkedések már nem elégségesek, mert ezek valójában aprópénzek. Ráadásul a felsorolt intézkedések ismét egy szűk kört érintenek, – ahogy a lakástámogatások is – valójában kizárólag a magas jövedelműeket segítik. Nincs olyan széles közép-, vagy felső-középosztály Magyarországon, amely a termékenységi problémát képes lenne megoldani. Lényegében tehát a kormány intézkedései miatt mondhatjuk, hogy „fogy a magyar”.

Az igaz, hogy az országban nincs is annyi potenciális szülő korban lévő nő, – 30 ezerrel vannak kevesebben – akik tudnának annyi gyereket szülni, amennyire szüksége lenne az országnak. Ez már a korábbi népességfogyás következménye?

Igen, s a korösszetétel is emiatt vált kedvezőtlenné. Ma az anyák átlagos életkora a szüléskor 30 év körül van. Ez összefügg a hosszabb tanulási idővel, az egzisztencia megteremtésének szándékával, s persze ez is hat a gyermekvállalásra. Említettem, hogy az utóbbi időben némileg javult a születési arányszám – eléri az 1.53-at, de ebben benne vannak a külföldön született magyar gyerekek is.

A magyar újszülöttek jó része már Londonban, Berlinben, Bécsben jön a világra. Velük számol a magyar statisztika?

Feltétlen, ha itthon is anyakönyvezik a gyereket, akkor javítja a statisztikát, annak ellenére, hogy ezek a fiúk-lányok talán soha nem jönnek haza.

Emiatt tehát a magyar népesedési helyzet talán még rosszabb is, s amíg a gyermekintézmények, az oktatás, az egészségügy állapota nem javul, addig a szülők nem is vállalnak több gyereket?

Ez egyértelmű, s ami még fontos: az Eurostat friss adatai szerint ma 600 ezer magyar dolgozik az Unióban, s a számuk folyamatosan nő.

Felmérések szerint ma már több fiatal választja inkább az együttélést, mint amennyi hivatalosan megházasodik. Ez a trend is okozhatja a népességfogyást?

MTI Fotó: Balázs Attila

Nincs lényeges különbség az élettársak és a házasok gyermekvállalása között. Ma a gyerekek 46-47 százaléka házasságon kívül születik, a nagyvárosi, értelmiségi fiatalok körében ez az arány 50-60 százalék, ami némileg magasabb, mint az uniós átlag.

Gondolja, hogy adminisztratív tiltásokkal, tehát a válás, az abortusz szigorításával lehet eredményt elérni?

Kizárt dolog, ez még soha sehol nem sikerült. Még a nagyon drasztikus 1953-as, Ratkó Anna nevéhez fűződő intézkedés sem hozott eredményt. Hiába büntették a művi abortuszt, ennek ellenére 2 év után zuhant a termékenység. Ráadásul akkor még menekülni sem lehetett ez elől. Ma pedig nyitva vannak a határok…

A népesség csökkenése betelepítéssel is megállítható lenne, ugye a nyugat-európai államok némelyike nem véletlenül engedélyezi az ellenőrzött, legális bevándorlást. Ez a hazai politikától távol áll, de például lehetne határon túli magyarokat hazatelepíteni?

Ennek ma már nincs realitása, de az elmúlt 25 évben a bevándorlók többsége magyar nemzetiségű volt, s közvetlenül a határon túlról érkezett. Mára ott is megváltozott a demográfiai helyzet. Másrészt azok a magyarok, akik elhagyják a szülőföldet, azok nem Magyarországra, hanem Nyugat-Európába mennek.  Úgyhogy

ha a hazai demográfiai helyzetet akarja a kormány javítani, akkor nincs más lehetősége, el kellene vetni a XIX. századi politikát. Ellenkező esetben nem lesz itt gyermekvállalás.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!