Kezdőlap Címkék Kassza

Címke: kassza

Doktor Rétvári

Most már 2000 milliárd forinttal több az egészségügyi kassza, mint 2010-ben volt. Ebből jut fejlesztésekre és akár béremelésekre is – mondja a belügyminisztériumi államtitkár úr. Az ilyen furmányos csúsztatás után némileg az úr jelző erős túlzásnak tűnik.

Na, kérem, hát ez már igen! Mivel tudjuk, hogy 2010-ben a GDP 27485 milliárd volt (minden érték forintban), és az egészségügyre ebből 4,5 %-ot fordított a kormány, az éves egészségügyi kiadások 1237 milliárdos összegre rúgtak akkoron. Jelenleg tehát az államtitkár úr szerint a plusz 2000 milliárddal az egészségügyi kasszában 3237 millárdnak kell lennie, ami több mint a duplája a 2010-es összegnek. Abból meg aztán telhetne bőségesen.

Ez eddig rendben is lenne, ha pár másik szám nem tolakodna ide. Az egyik hogy idén

a GDP összege 79160 milliárd HUF, a 2010 óta összesített infláció meg 113 %, azaz a mostani GDP értéke 2010-es árakon csak 37194 milliárd. A GDP tehát a 2010-es 27485 milliárd óta 35 %-ot növekedett, aminek az átlaga 2,7 %/év.

Nem valami sok (Románia már előttünk), de még rosszabb lenne, ha figyelembe vettük volna azt is, hogy a viszonyításként használt évben, azaz 2010-ben a válság miatt a GDP közel 7 %-ot csökkent, ám miután az Orbán korszak sem válságmentes, ettől nagyvonalúan eltekintünk.

További kellemetlen szám, hogy 2010-ben az egészségügyre az állam a GDP 4,5 %-át költötte, idén meg csak a 3,6 %-át.

A 2010-es érték tehát 1237 milliárd, a 2023-as érték meg 2850 milliárd, azaz a különbség sajnos nem teszi ki a Rétvári úr által bemondott 2000 milliárdot, hanem csak 1613 milliárdot.

Az is szép, mondaná az egyszeri választó – ha nem lett volna infláció. De mivel volt (az államtitkár úr hiába tett úgy, mintha nem lett volna), ezért a 2010-es 1237 milliárdot nem az előbb számolt 2850 milliárddal, hanem

az inflációval módosított 1339 milliárddal kell összehasonlítani, azaz az egészségügyi kassza növekménye nem 2000, de még csak nem is 1613, hanem 102 milliárd. Azaz az emelkedés a GDP 0,27 %-a. Nem évente, hanem 2010. óta összesen.

Még mindig jól állunk, mondhatná az egyszeri választó, hiszen az összeg a 13 évnyi Orbán regnálás alatt ezzel a 102 milliárddal mégiscsak növekedett. Igaz, mondjuk ravaszul somolyogva, viszont, emeljük föl a mutatóujjunkat, ha megnézzük, hogy a GDP ezen időszak alatt 35 %-kal nőtt, akkor látható, hogy az egészségügy jócskán veszített a súlyából a többi ágazathoz képest. Kevesebb a fizetés, kevesebb a felújítás, kevesebb minden, mint amennyi az ágazatban lehetne, azaz

a 13 év során az egészségüggyel együtt két csoport járt rosszul: az ott dolgozók meg a betegek.

Lehet persze, hogy ha a Pázmány jogi karán több matekot tanítottak volna, az államtitkár úr nem megy bele ilyen zavaros ügyekbe, ahol csak veszíthet a FIDESZ, ez nem igaz! Ugyanis az a választótömeg, akiket Rétvári megcélzott ezzel, szintúgy nem értenek hozzá. Így inkább elhiszik. És miután más információjuk nincsen, mert honnan is lenne, hiába látják azt, hogy az egészségügy hogyan vegetál, és hogy a COVID járvány is inkább a haszonlesők vagyonát gyarapította, mintsem a polgárok egészségi állapotát javította volna, nem a szemüknek fognak hinni, hanem Rétvárinak.

Megjegyzendő, hogy az oktatás még rosszabb helyzetben van, mert a részesedése a GDP-ből 5,8 %-ról 3,6 %-ra esett, nem csoda, hogy mind az egészségügy, mind az oktatásügy rendőri felügyelet alatt áll, mert a fizetések mint a kutya vacsorája, a parancs viszont parancs!

Azt követni kell! Ezzel a Pintér féle parancsuralmi vezetéssel tán még elbotorkál a két nagy ágazat egy darabig.

Hogy aztán mi lesz, azt nem tudja senki

Az államtitkár úr persze szorgalmas ember, megfogalmazott még mást is, a szakmájába sokkal jobban illeszkedő dolgokat. Ezért is javasolnám, hagyjuk a számok zavaros világát, próbáljunk inkább a hozzá méltó kérdésekben elmerülni, melyeket nyilván uralni tud.

Legutóbb Bedő Dávid momentumos politikus egy hír alapján tett fel kérdést a miniszterelnöknek, mely rendőrségi hír szerint a minap Szentendréig üldöztek egy embercsempészt, aki Szlovákiába vitt volna migránsokat. A képviselő úr információi szerint mióta a kormány több száz embercsempészt szabadon engedett, ugrásszerűen megszaporodtak az ilyen esetek, ezért írásbeli kérdésében leginkább a miniszterelnök személyes felelősségét firtatta, valamint azt kérdezte tőle, tud-e Orbán Viktor arra garanciát adni, hogy nem fordul elő többé ilyen eset.

Mint látható, a kérdés nem Rétvárinak szólt, de a kérdésre Orbán Viktor miniszterelnök helyett Pintér Sándor belügyminiszter megbízásából Rétvári úr válaszolt. A lényegi válasz három bekezdésből áll:

  • az első részben Fekete-Győrtől és Donáth Annától idéz, akik szerint a menekültek országok közötti elosztási rendszerében befogadóként nekünk is részt kell venni,
  • a második részben felsorolja, hogy kik azok a hazaáruló magyar képviselők, akik ezt Brüsszelben megszavazták,
  • a harmadik rész pedig ideidézve:

A Magyar Kormány továbbra is a magyar emberek döntését képviseli, hiszen Magyarország a magyaroké. Nem hagyjuk, hogy Brüsszel bevándorló országot csináljon Magyarországból!

Figyelmen kívül hagyva az ellenzékre vonatkozó szokvány hazaárulós passzusokat, valamint azt, hogy a kérdésre Rétvári nem válaszolt (uralja a témát, mi?), azaz csak a harmadik részt vizsgálva kijelenthető, hogy az első mondatának fura az eleje. Nem tudjuk ugyanis, hogy az államtitkár úr mire gondol, mikor azt írja, hogy:

„A Magyar Kormány továbbra is a magyar emberek döntését képviseli.”  A kérdés ilyenkor az, honnan ismert neki, hogy mi a magyar emberek döntése?

Volt ugyan egy 12 kérdéses nemzeti konzultációs kérdőív még 2015-ben, melyet 1 058 227 ember küldött vissza a válaszokkal, de a magyar választópolgárok száma 8 millió fölötti, azaz ez a konzultáció semmiképpen sem nevezhető a magyar emberek döntésének, még akkor sem, ha a „Vissza kell fordítani az illegális bevándorlót?” kérdésre száz százalékos lett volna az „igen” válaszok aránya a 86,1 % helyett.

Esetleg azt nevezi Rétvári úr a magyar emberek döntésének, hogy 2022-ben a magyar emberek úgy döntöttek, ismét kétharmadot adnak a FIDESZ-nek, hogy döntsön helyettük, aztán a magyar emberek döntése majd mindig az lesz, ami a FIDESZ döntése? Ebben már van valami, ugyanis ezzel az érveléssel a Magyar Kormány tényleg a magyar emberek döntését képviseli, amely a saját döntésével, mit tesz isten, azonos. Tekintettel még arra, hogy a FIDESZ egyszemélyes párt, azaz a döntése mindig megegyezik Orbán Viktoréval, elég megkérdezni őt, aztán a magyar emberek döntése az lesz, amit majd ő mond.

Migránsügyben egyébként az EU a humanitást szem előtt tartva egyidejűleg bajba jutott tagállamainak is segíteni akar, és úgy tervezi, hogy onnan, ahová sok migráns érkezett, ezek egy részét átirányítja azokba az országokba, ahová kevés, hogy az eljárást ott folytassák le. Az eljárás befejeztéig természetesen egyben kell tartani őket (gettó), hiszen még nincs engedélyük belépni és szabadon mozogni az EU-ban, valamint az élelmezésüket is meg kell oldani az eljárás időtartama alatt. Miután az eljárás befejeződik, aki nem kap engedélyt, azt kiutasítjuk, aki meg igen, az, ha nálunk kapta is meg az engedélyét, úgy elmegy nyugatra, mintha sohasem lett volna itt. Ránk kb. úgy 6000 ember jutna, egy ekkora migránstelepet kellene nekünk építeni. Nem lenne mindig tele.

Sajnos van egy olyan speciális észjárású embercsoport, amely egy miattuk szerencsétlen ország kormányaként tetszeleg, de segíteni a szövetségeseinek a migránsok rá eső részének átvételével nem akar (sőt fizetni sem, amivel a fenti munka megspórolható), mert mintha azt hinné, hogy aki migránst valahova átirányítanak, annak élete végéig ott is kell maradnia, és erre a fogadó országnak kényszeríteni kell őket. Lásd:

„Nem hagyjuk, hogy Brüsszel bevándorló országot csináljon Magyarországból!”

Hogy ezt az emeletes ostobaságot honnan veszik, azt egyszer valakinek végre meg kéne kérdezni tőlük (ha tényleg így lenne, a schengeni határoknak annyi). Igaz, Pártunk és Kormányunk ugyanezt hitte már 2015-ben is, mikor 1296 darab migráns eljárását kellett volna lefolytatnunk, de kézzel-lábbal küzdöttünk ellene, nehogy má’ itt maradjanak, és mivel Orbán makacs ember, amit egyszer úgy hitt, annál nem az a kérdés, hogy tényleg úgy van-e, hanem hogy miért tér el a valóság még mindig attól, ahogy ő diktálta… vagy ők tisztában vannak vele, hogy amit mondanak az marhaság, és ez csak megint a jónép átverése?

Rétvári úr persze nem önállóan írja meg amit mond, mások tudják mit kell gondolnia. Lehet persze, hogy nem tetszik neki, de ezért kapja a fizetését. És a Rétvárik nincsenek ám kevesen!

A kasszánál minden kiderül

Régebben a fodrászok voltak a titkaink tudói. Az egykor népszerű slágerben is megénekelt „fő hajszobrász”, Gedeon bácsi, nem csupán a nők bálványa volt, de a lelkek gyógyítója is egyben. Másodállásban pszichológus, családsegítő, lelki támasz.

Ma a bolti pénztárosok azok, akik minden tudnak rólunk. Naponta a színük elé járulunk, és anélkül, hogy bármit mondanánk, feltárjuk előttük a legféltettebb titkainkat. Szavak nélkül is értenek mindent, tudják, hogyan élünk – jobban-e vagy rosszabbul, mint évekkel ezelőtt. Teszik a dolgukat, és talán végig sem gondolják, hogy mi, vásárlók, mekkora titkokat bízunk rájuk. Látják, hogy mit vásárolunk, és mennyit, emlékeznek arra, hogy tavaly ilyenkor melyik tejből vásároltunk, milyen sajtra futotta, és mi volt a márkája a vajkrémnek, amelyet leemeltünk a polcról.

Tudják, hogy milyen gyakran veszünk csokoládét, hány Túró Rudit kap a gyerekünk, és összeszorul a szívük, ha látják, hogy már nem 100 százalékos narancslevet iszunk, mint tavaly, hanem beérjük a kevesebb gyümölcstartalmúval.

Tudnak a sikereinkről és a kudarcainkról, örömünkről, bánatunkról, hogy hányan lehetünk a családban – ha máshonnan nem, hát onnan, hogy két zsömlét teszünk a pénztár előtti gumiszalagra, vagy tizet.

Gedeon bácsi még diskurált a hozzá betérő hölgyekkel – igaz, volt rá ideje, és a másik oldalon is volt erre kereslet. Meghallgatta ügyes-bajos dolgaikat, udvariasan nevetett, ha vicces dolgot mondtak, szomorkodott helyettük is, ha erre látszott igény.

A mai Gedeon bácsik, a pénztárosok, nem szólnak semmit. Nem is férne bele a mindennapok rohanásába, meg aztán, mit is mondhatnánk nekik: ránk van írva minden, a ruhánkra, az arcunkra, de leginkább a bevásárló kosarunk tartalmára. Tudnak rólunk mindent, és nem mindig örülnek ennek.

Persze, a pénztáros is ember, ő is vásárol valahol. Saját munkahelyén a leggyakrabban, de néha, titokban, amikor ott olcsóbb, a konkurenciánál. Mert felvágottat, kenyeret neki is vennie kell, és hozzánk hasonlóan, neki sem mindegy, hogy mi mennyibe kerül.

És abban a másik üzletben is van egy pénztáros, aki mindent tud róla. Hogy hogyan él, van-e munkája, hány gyereke lehet. A pénztárosok előtt semmi nem marad titokban, a kasszánál minden kiderül.

A kasszánál minden kiderül

Régebben a fodrászok voltak a titkaink tudói. Az egykor népszerű slágerben is megénekelt „fő hajszobrász”, Gedeon bácsi, nem csupán a nők bálványa volt, de a lelkek gyógyítója is egyben. Másodállásban pszichológus, családsegítő, lelki támasz.

Ma a bolti pénztárosok azok, akik minden tudnak rólunk. Naponta a színük elé járulunk, és némán, anélkül, hogy bármit mondanánk, feltárjuk előttük a legféltettebb titkainkat. Szavak nélkül is értenek mindent, tudják, hogyan élünk – jobban-e vagy rosszabbul, mint tegnap. Teszik a dolgukat, és talán végig sem gondolják, hogy mi, vásárlók, mekkora titkokat bízunk rájuk.

Látják, hogy mit vásárolunk, és mennyit, emlékeznek arra, hogy tavaly ilyenkor melyik tejből vásároltunk, milyen sajtra futotta, és mi volt a márkája a vajkrémnek, amelyet leemeltünk a polcról. Tudják, hogy milyen gyakran veszünk csokoládét, hány Túró Rudit kap a gyerekünk, és összeszorul a szívük, ha látják, hogy már nem 100 százalékos narancslevet iszunk, mint tavaly, hanem beérjük azzal, amelyikben kevesebb a gyümölcs.

Tudnak a sikereinkről és a kudarcainkról, örömünkről, bánatunkról. Ismernek bennünket, pedig még a nevünket sem tudják. Azt viszont igen, hogy hányan lehetünk a családban – ha máshonnan nem, hát onnan, hogy két zsömlét teszünk a pénztár előtti gumiszalagra, vagy tízet.

És ha nem mondjuk, akkor is tudják, mit jelent a számunkra, amikor ünnepség (és az ezzel együtt járó kiadás) van az iskolában: ballagás, érettségi bankett, diplomaosztás. Tudják, hogy ilyenkor azért teszünk a szokottnál kevesebbet a bevásárlókocsiba, mert kell a pénz ruhára, cipőre, tankönyvekre.

Gedeon bácsi még diskurált a hozzá betérő hölgyekkel – igaz, volt rá ideje, és a másik oldalon is volt ilyenre igény. Meghallgatta ügyes-bajos dolgaikat, udvariasan nevetett, ha vicces dolgot mondtak, szomorkodott helyettük is, ha erre volt szükség.

A mai Gedeon bácsik, a pénztárosok, nem szólnak semmit. Nem is férne bele a mindennapok rohanásába, meg aztán, mit is mondhatnánk nekik: ránk van írva minden, a ruhánkra, az arcunkra, de leginkább a bevásárló kosarunk tartalmára. Tudnak rólunk mindent, és nem mindig örülnek ennek.

Persze, a pénztáros is ember, ő is vásárol valahol. Saját munkahelyén a leggyakrabban, de titokban, amikor ott olcsóbb, néha a konkurenciánál. Mert felvágottat, kenyeret neki is vennie kell, és hozzánk hasonlóan, neki sem mindegy, hogy mi mennyibe kerül.

És abban a másik üzletben is van egy pénztáros, aki mindent tud róla. Hogy hogyan él, van-e munkája, hány gyereke lehet. A pénztárosok előtt semmi nem marad titokban, a kasszánál minden kiderül.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!