Kezdőlap Címkék Káslik

Címke: Káslik

Bréking nyúz, május 14. – Tudósítás a másik valóságból

0

Kásler szerint a magyar nép ezerszáz év alatt megharmincszorozta magát a Kárpát-medencében; a Magyar Hírlap szerint a Jobbik-féle kordonbontásból végül kedélyes bevonulás lett; a Magyar Idők viszont úgy tudja: börtönbe kerülhetnek a Jobbik hét végén megválasztott elnökének.

Pesti Srácok: Interjú Kásler Miklóssal

Vezetőként nem keménykezűségben, hanem következetességben hiszek – mondta a lapnak Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának élére felkért orvosprofesszor, az Országos Onkológiai Intézet jelenlegi főigazgatója arra a kérdésre, hogy a miniszterelnök az intézete nemzetközi hírű szervezettségét szeretné-e viszont látni a rá bízott intézményrendszerben. – Orbán Viktorral általánosabb beszélgetést folytattam, számomra rendkívül megnyugtató volt, hogy a világot nagyon hasonlóan látjuk – tette hozzá. A kijelölt minisztert az Árpád-ház eredetéről szóló, nagy port kavart kutatásáról is kérdeztük. – Eddig azt tanultuk, hogy a magyar finnugor nép, most, amikor az archeogenetika bizonyítékokat szolgáltat az ellenkezőjére, azzal jönnek, hogy csak nyelvrokonok vagyunk – emlékeztetett Kásler, leszögezve, hogy végre valódi tudományos vitát kell folytatni a magyarok eredetéről. A témához hozzáfűzte azt is, hogy a történelemoktatás mai nihilista szemléletét alapjaiban kell megváltoztatni. Filozofikusabb vizekre evezve Kásler Miklós azt is kijelentette: ma létkérdések dőlnek el Európában és ebben a helyzetben a magyar külpolitika egészen kivételes teljesítményt nyújt. A magyarságot azonban nem kell félteni, hiszen ez a nép ezerszáz év alatt megharmincszorozta magát a Kárpát-medencében.

Magyar Hírlap: A néppártosodás útján

„Hát így fest ez a szép, új világ a parlamenti arányok szerint legerősebb ellenzéki pártban. Már az első sikert is learatták, az Országgyűlés megalakulásakor a kordonbontásból végül kedélyes bevonulás lett. Még a tisztújítás előtt egy renitens alapszervezet, a Toroczkai­nak drukkoló székesfehérvári csapat zendülését csírájában elfojtották. Felszámolták, helyét sóval hintették be. Hála a diktatúrával szembeforduló, demokratikus politikai erőknek és az őket segítő civil népmozgalmaknak, a taktikai szavazás révén hat gyurcsányistát is sikerült bejuttatni a törvényhozásba. Ki merészel még kételkedni a néppártosodás sikereiben?”

Magyar Idők: Bíróság előtt Sneider Tamás két fia

Börtönbe kerülhetnek a Jobbik hét végén megválasztott elnökének, Sneider Tamásnak a fiai, amennyiben az Egri Járásbíróság a holnap kezdődő perben bizonyítottnak találja a vádat, a büntető törvénykönyv ugyanis 2–8 év szabadságvesztéssel rendeli büntetni a közösség tagja elleni erőszak minősített esetét.

Az ügyészség az elsőrendű K. G. I. -t és öt társát többrendbeli folytatólagosan, csoportosan, társtettesként és kényszerítéssel elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettével, valamint csoportosan elkövetett magánlaksértés bűntettével vádolja. Sneider fiai, Márk másod-, Erik harmadrendű vádlott. Az ügyészség a hatodrendű vádlott kivételével valamennyiükre letöltendő szabadságvesztést kért.

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!