Kezdőlap Címkék Kamara

Címke: kamara

A kultúrharc frontja

Kérem, aki azt hitte, vége a kultúrharcnak, az nagyot téved: olyan az, mint az osztályharc Marxnál, zavartalanul folyik, csak hol nyíltan, hol palástolva. Most érkeznek a hírek, szépen, egyenként, hogy az uniós választások után nagy változások várhatóak: a kormány előveszi a sajtókamara régóta dédelgetett ötletét és a kulturális életet is „erőközpontokba” szervezi.

Erről ma a HVG tudósított, állítólag már Kásler miniszter is aláírta az erőközponti átszervezés előterjesztését, csak a kedvező pillanatra várnak, az első ilyen a Petőfi Irodalmi Múzeum lenne – egyelőre azonban még nem érdemes elemezni a helyzetet, az írásnak csak az első fele jelent meg, várjunk holnapig, lesz még abban sok érdekesség, ráérünk a teljes javaslatcsomagot elemezni majd.

De miért állnánk meg a sajtónál, kultúránál, pláne, hogy Kásler miniszterről tudjuk, milyen lelkes turanista, a történelem oktatását ugyanígy meg kell változtatni! Elképzelek egy történelemórát úgy szeptembertől.

Egy iskolai erőközpontban. A Kásler-féle Magyarságkutató Intézet szempontjai alapján. A tanár feláll és rászól a rakoncátlan Pistikére:

– Pistike, ne zavarj, ne kérdezősködj, ez történelemóra, nem ki mit tud. Mit kérdezel? Hogy kik azok a turáni népek? Miért? És ki tudja, kik azok a turániak? Senki? Na, akkor elmondom, Pistike kivételesen ma jót kérdeztél, gyere ki a táblához, te fogsz segíteni. Elsősorban: mi vagyunk a turáni népek. Illetve: mi is. Vagyis az őseink. Vagyis.

A múlt órán még azt mondtam, hogy finnugorok vagyunk, de azóta sokat fejlődött a tudomány, Pistike, azóta turániak lettünk. Ne fintorogj, te is. A turáni népeket azért nevezzük turániaknak, mert Turánból származnak. Turán pedig hol van, na ki tudja? Szégyen, ennyi diák egy teremben, és senki sem tudja, hol fekszik az ősi Turán! Még ha a Pistike nem tudná, érteném, de hogy a többiek sem! Tehát Turán… izé, megnézem a könyvben, az én fejem sem kapitólium, Pistike, ne röhögj, szóval Turán, mint azt mindenki tudja, túl fekszik az Amu-Darján, és másként úgy hívják: Közép-Ázsiai Alföld. Pistike, mutasd meg a térképen! Nem, nem ott, lejjebb. Ott aztán főleg nem, ott nem is lehet. Messze jársz, mint Makó Jeruzsálemtől. Nem! Pistike, hülye vagy, mutasd meg az Amu-Darját! Miért nem tudod? Nem vettétek földrajzból? Jó, majd jelentem a földrajztanárról, megmutatom én. Az Amu-Darja tehát… nem, ez a Jenyiszej. Ez meg az Ob. Ez egy szabotált térkép: most látom, hogy nincs rajta sem Turán, sem Amu-Darja. Ezt is jelenteni fogom. Hogy a többin sincs Turán? Akkor a többit is.

Szóval, mondjuk, hogy itt van Turán, ezen a szép, üres helyen, amire az van írva, hogy valami síkság. Na, onnét jöttünk mi, turániak, a szittya fergeteg, ne kérdezősködj, Pistike, már megint mi van? Hogy a Gabika azt mondta: mindig is itt voltunk? Igen, így van. De akkor miért kellett idejönnünk, ha már itt voltunk? Hun itt voltunk, hun nem. Pistike, mit akarsz a kínai évkönyvekkel? Hogy azok szerint a hsziung-nuk mongolfélék voltak és sokat háborgatták őket? Igen, Mongólia is Turán, a mongolok is turániak. Hogy van közben pár hegység? Lélekben turániak, mint a japánok, turánibb a lelki turániság a testinél. Ne okvetetlenkedj, jöttünk, mert itt voltunk. Mutasd meg, hol jöttünk!

Nem, ott a törökök jöttek. Hogy a törökök szintén turániak? Így van, Pistike, turáni testvéreink. Hogy ha testvérek, miért harcoltunk velük annyi évszázadon át? Amiért korábban mongol testvérkéink is majdnem kiirtották az országot: csak. Erre jártak, benéztek, merő testvériségből. Pistike, ne magyarázz, finnugorok nincsenek! De hogy bezzeg a finnekkel, vogulokkal, hantikkal, manysikkal, evenkikkel sosem háborúztunk? Nem is testvéreink! Miért háborúztunk volna, ha nem azok? Pistike, megőrülök!

Na, szóval ott tartottunk, hogy Zarathustra lejött a hegyekből a turániakhoz Teheránba… hogy nem azokhoz és nem oda? Pistike, kuss! Tehát a turáni népek, úgy is, mint türkök, ujgurok, kazakok, oszmán-törökök, kipcsakok, szkíták, szittyák, hunok, avarok, mongolok, mandzsuk, japánok mind-mind a mi testvéreink. Hogy a nyelvtudomány szerint ezek a nyelvek még egymáshoz sem hasonlítanak, az nem baj. Turániak, mert turániak, és kész. Na, ezek a békés kultúrnépek, akik dicsőségesen leigázták a fél világot, a Nagy Faltól az Alpokig, ezek azok, akikre jogosan lehetünk büszkék. Igen, Pistike, mindenki a Csodaszarvast követte. Igen, a japánok is. Hogy került a Csodaszarvas a tengerre? Átszaladt rajta, Pistike, átszaladt, a japánokkal a nyomában. Pistike, mit kérdezősködsz annyit, nem vagy te véletlenül tibeti?

Pistike, elegem van belőled. Ha még egyszer kérdezni mersz, egy hétig te leszel a táltos az osztályban. Az utáltos. Jut eszembe, délután szülői kurultáj, küldd csak be édesapádat, zomotor lesz ebből. Hogy hívják? Géza Nagyúr? Akkor mégse küldd be őkegyelmességét… ja nem, Nagy Géza úr? Akkor mégis jöjjön be, majd én megmutatom neki, hol fészkel a turulmadár!

Látjátok, így jár, aki sokat kérdezősködik.

Megírtam előre – ugyanis szeptemberben megírni már késő volna.

Addigra ugyanis nagy valószínűséggel már nem lesz független sajtó.

Orbán retorziókkal fog válaszolni

Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Szövetségének elnöke, a Népszava szerkesztője a Független Hírügynökségnek nyilatkozva arról beszélt, hogy a szervezetnek új stratégiát kell kidolgoznia, mert nem kétharmados győzelemre készültek. Szerinte a Sargentini-jelentés a kelleténél kisebb figyelmet fordít a a magyarországi média helyzetre, pedig  talán ez a terület szenvedte el a legtöbb jogsérelmet, ráadásul a a folyamat nem áll meg; ha létrehozzák az újságírók kamarát, tovább romlik a helyzet.

  • Tájékoztatták a médiahelyzetről Sargentinit
  • Hír- és véleménymonopólium van
  • A tájékozódási lehetőség korlátozott
  • Politikailag légüres térbe kerül a MÚOSZ
  • Vagy együttműködés van, vagy önfeladás

A strasbourgi szavazás szerinted milyen hatást vált ki Orbánból, és ennek lesz-e a következménye a médiára nézve?

Azzal kezdeném, hogy miután a tartózkodókkal együtt nincs meg a kétharmad, ezért tartok tőle, hogy az egész európai parlamenti döntés a végén jogászkodásba fog fulladni.

Ugye ennek máris vannak jelei…

Szájer József szinte azonnal bejelentette, hogy milyen jogi utakat fog keresni a Fidesz, tehát biztosak lehetünk benne, hogy a kormánypárt ebbe az irányba tereli az ügyet. Egyébként most 2018 szeptembere van, de még csak 2010-et írtunk, amikor a kormány nekirontott az alkotmánybíróságnak, meg a sajtónak, az én kérdésem tehát az az európai képviselőkhöz: mi tartott ennyi ideig? Voltak valóban olyan politikusok, akik nem látták, hogy mi történik a magyar jogállammal, meg az európai alapjogokkal? Szóval mi tartott ezen nyolc évig? Ráadásul ez is egyelőre egy szimbolikus lépés, semmi nem következik belőle. Egyébként, amikor készült ez a jelentés, akkor a jelentéstevő asszony járt Magyarországon többször is, ennek során mi is informáltuk őt a MÚOSZ részéről, mondhatom, hogy igen alapos tájékoztatást kapott arról, hogy mi zajlik a magyar sajtóban, tényszerűen, konkrét példákkal. Ennek sajnos az indokoltnál kevesebb lenyomatát láttam a végső jelentésben, és nem is érzem úgy, hogy akik meghatározó szerepet játszanak Európában, azok éreznék, hogy milyen súlyú torzulások vannak a magyar médiában, és ezek mennyire torzítják magát a demokráciát. Manfred Weber, a Néppárt frakcióvezetője is azt mondta, hogy ha a Fidesz engedne a CEU, valamit a civilek ügyében, akkor lehetne valamilyen kompromisszumot kötni. Márpedig én azt gondolom, hogy amíg ez van a sajtóban, addig szó nem lehet semmiféle kompromisszumról. Jól funkcionáló demokráciát szabadon működő sajtó nélkül még senki nem tudott csinálni.

Mi az, amit elmondtatok Sargentininek, és mi az, ami ebből megfogalmazódott, és mi az, ami hiányzik a jelentésből?

Konkrét példákon mutattuk be, hogy miként sajátítja ki egy csoport a hír- és véleménymonopóliumot a magyar sajtóban. Mi azt mondtuk, hogy a szóhasználatban, címadásban, képszerkesztésben, témaválasztásban egy helyről szerkesztettnek kell tekinteni a közmédiát a Mészáros, a Habony, a Vajna birodalmakkal, mert ezek ugyanazt a célt szolgálják, a Fidesz aktuális érdekeinek akarnak megfelelni, akkoriban talán még csak kétharmados, ma már nyolcvanszázalékos közönség-eléréssel. Ugye

ezt az egész konglomerátumot nagyon sajátos eszközökkel hozták létre, alapvetően állami eszközökkel. Vagyis, amit vásároltak, azt többnyire állami hitelből tették, amelyet aztán állami hirdetésekből törlesztenek, méghozzá úgy, hogy a Versenyhivatal és Médiahatóság asszisztál hozzá.

Egyértelműen megállapítható, hogy állami eszközökkel folyt és folyik egy nagy Fidesz-közeli médiaholding felépítése, ami nem csak az uniós szabályokkal, de a magyar törvényekkel is ellentétes, hiszen a törvény a sokszínű tájékoztatás kötelezettségét írja elő, valamint a médiahatóságnak a hír- és véleménymonopólium kialakulása ellen kellene küzdenie, vagyis pont az ellenkezője lenne a feladat, mint, ami történik. És, mint említettem, az uniós szabályokat is semmibe veszik, hiszen a médiának ebbe a Fidesz uralta részébe költségvetési pénzek folynak, amit nehéz másnak tekinteni, mint tiltott állami támogatásnak. Azt Európai Uniónak régen lett volna már lehetősége és joga beavatkozni a magyarországi folyamatokba, de semmit nem tett ezen a területen. Erről beszéltünk a képviselő asszonynak, szerkesztőségekre lebontva. Beszéltünk arról, hogy miként állt át szóhasználatát tekintve ez a médiacsoport a bevándorlóról az illegális bevándorlóra, aztán a migráns szó említésére. A képszerkesztésről szólva bemutattuk, miként tüntették el azokat a felvételeket, amelyeken gyerekek és asszonyok, vagy családok voltak láthatóak, és cserélték olyanra, ahol leharcolt külsejű szakállas embereket mutatnak be, migránsként. A jelentés sajnos, ebből a szempontból megmaradt a felszínnél, lényeges dolgok teljesen kimaradtak belőle. Pedig, hogy

itt közpénzekből, tiltott állami támogatás folyik, az egy pillanatig sem vitatható.

Mondhatom a tankönyvi esettel állunk szemben. Már régen fel kellett volna ellene lépni, mégpedig az uniós versenyjogi igazgatóságnak.

Ez azt jelenti, hogy az unióban a média magyarországi helyzetét nem tekintik annyira súlyosnak?

Én így értékelem. Annál súlyosabban kevés helyen torzult a magyar demokrácia, talán még az alkotmánybíróság esetében, mint a média területén. Ami most itt zajlik, az a legsúlyosabb mértékben sérti az európai jogot.

Mintha az új amerikai nagykövet sem tekintené olyan fontosnak, mint az elődei…

Ez lehetséges, de jogi értelemben Amerikának ehhez kevés köze van, mert mi nem az Egyesült Államoknak, hanem az Európai Uniónak vagyunk a tagjai. Az EU-nak ebbe, miután uniós joghatóság alatt működnünk, lenne beleszólási joga, míg Amerikának kevéssé. Az amerikaiak véleményszabadságába belefér, hogy ne minősítse, vagy ne törődjön a magyar média helyzetével, de egy európai politikusnak semmiképp.

A mostani strasbourgi szavazás szerinted miként fogja érinteni a médiatörvényt, az Orbán által beígért szeptemberi változásokat is figyelembe véve? Érzed-e, hogy a miniszterelnök milyen irányba akarja tolni a sajtót?

Azt nem gondolom, hogy a helyzete nehezülésére úgy reagálna, hogy egy kicsit nagyobb szabadságot engedne. Ilyen irányú tapasztalatunk nincs Orbán Viktorral kapcsolatban, sőt inkább az ellenkezőjét figyelhettük meg nála. Ha ő veszélyben érzi a népszerűségét, vagy a hatalmát, akkor inkább retorziókkal válaszol. Vagyis, ha úgy érzi, hogy a sajtó szabad részének még van mozgástere a tematizálásában, a közvélemény befolyásolásában, akkor azon lesz, hogy tovább szűkítse ezt a mozgásteret, és ennek lehet az eszköze az a bizonyos, mostanában többször is emlegetett sajtókamara.

Vannak erről információid?

Újat, azon kívül, ami a médiában megjelent, nem tudok mondani. Van viszont egy személyes élményem róla, ami alapján biztos vagyok benne, hogy ez egy létező kormányzati terv, amit előbb utóbb meg is fog valósítani. Amikor engem 2017 februárjában a MÚOSZ-ban megválasztottak elnöknek, akkor az első telefonhívás, amit kaptam, az állami tévétől érkezett, és azt kérdezték tőlem, hogy miként fogunk mi viszonyulni a sajtókamara tervéhez. Pedig akkor még nem is hallottam róla, néhány telefon után derült ki számomra, hogy van egy olyan elképzelés, hogy az összes újságírót, meg újságíró szervezetet egy közös ernyőszervezet alá vonnák.

Dávid Ferenc, a VOSZ még funkcióban lévő főtitkára úgy fogalmazott, hogy a kamarák a kormány meghosszabbított karját jelentik, és így kell majd tekinteni a sajtókamarára is. Hogyan lehet még jobban beszorítani a magyar médiát, fenntartva azt a látszatot, hogy itt szabad a sajtó? Mert ugye a Fideszes erre szokott hivatkozni: azt írunk és mondunk, amit akarunk…

A sajtószabadság nem a közlés szabadsága, még a magyar jog szerint sem, hanem a közönség tájékozódási szabadsága, ami régóta erősen korlátozva van Magyarországon. Természetesen van további korlátozási lehetőség is, mégpedig úgy , hogy a kamara egyfajta etikai normákat is számon fog kérni az újságírókon. Talán neked is van elképzelésed arról, hogy milyen helyzet az, amikor kormányzati felhatalmazású emberek kérnek számon etikai normákat. Az úgy fog történni, hogy ha valaki valami nem tetszőt fog írni a kormányról, az etikai bizottság elé citálják, és megbüntetik pusztán azért, mert mondjuk nem kérdezett meg még több fideszes forrást az ügyről. A szankció pedig az lenne, hogy bevonják az engedélyét, nem juthat be a parlamentbe, sajtótájékoztatókra, satöbbi… Egyszerűen ellehetetlenítik a munkáját. Szerintem ehhez nem is kell túl erős fantázia, mert erről már burkolt információkat hallhattunk is.

Elmehet odáig is, hogy egyes médiumokat egészében szankcionál?

Már most is történik ilyen; egyes médiumok képviselőit kitiltják a parlamentből.

A kamarával kapcsolatban téged nem keresett meg hivatalosan senki?

Úgy vezetni az újságíró szövetséget, hogy miközben a kormány fontos tárgyaló partnerének kellene lennie, de a hivatalosságok viszont szinte légneműnek tekintik az újságírók eme tömörülését, miként lehetséges?

Önkritikusan ki kell jelentenem: teljesen másként képzeltem el 2018-at, és benne a saját szerepünket. Kifejezetten azzal az elgondolással pályáztunk a MÚOSZ vezetésére, hogy itt a 2018-as választások egyértelmű helyzetet teremtenek majd, mégpedig abban a tekintetben, hogy senkinek nem lesz kétharmada, így nem tudja majd senki egymagában tovább faragni a médiatörvényt. Sőt, a kétharmad híján egyfajta alkukényszer alakul ki a politika és az újságíró társadalom között, éppen a torzulások feloldására. Ennek a folyamatnak a részeként pedig mi is ott fogunk ülni a tárgyalóasztalnál, hiszen mégis csak a miénk a legnagyobb újságíró szervezet. Látjuk, nem ez történt, semmiféle alkukényszer nincs, a médiaszabályozáshoz egyedül is hozzá tud nyúlni a kormány, és szerintem hozzá is fog. Már önmagában a kamara létrehozásához is meg kell változtatni a médiatörvényt. Szóval ilyenformán politikai értelemben légüres térbe került a MÚOSZ, amely helyzetre egy teljesen új stratégiát kell kidolgoznunk, hiszen az alapfeltevésünket az élet nem igazolta vissza.

Megvan a fejedben ez az új stratégia?

Meg, de ez lényegesen kisebb hatósugarú elképzelés, mint ami akkor lett volna, ha a részvételünkkel változik a szabályozás. Amúgy

nem a szabályozással van a legnagyobb baj, az nem tragikusan rossz, hanem az baj, hogy a többség, a nyolcvan százalék, pont az a rész, amely a kormányhoz köthető, nem tartja be ezeket a szabályokat.

Gyönyörű előírások vannak a törvényben, csak a megsértőit nem fenyegeti semmi, és ez a helyzet várhatóan így is fog maradni. Vicces lesz, amikor azok fogják kifogásolni az etikai normák megsértését, akik nem tartják be, elég, ha csak arra gondolunk, hogy kineveznek egy elítélt hírhamisítót hírigazgatónak a köztévébe.

Ma, ebben a helyzetben, mint látsz a MÚOSZ szerepének?

A negatív folyamatok fékezését lehetségesnek tartom. Biztos vagyok benne, ha nem lenne a MÚOSZ, és nem az lenne az elnökség összetétele, ami, akkor már megcsinálták volna ezt a kamarát. Amit ezen felül tudunk tenni, és teszünk, az az, ha újságírót, vagy szerkesztőséget valamilyen sérelem ér, jellemzően a kormány részéről, akkor ez ellen szót emelünk, a nyilvánosságot tájékoztatjuk, adott esetben jogi, vagy nemzetközi fórumokhoz fordulunk, vagy fizikai értelemben munkalehetőséget biztosítunk a székházunkban az átmenetileg munkahely nélkül maradt kollégáknak. A bajt tehát csökkenteni tudjuk, de igaz: ezek a segítségnyújtások nem adják meg hosszú távon a MÚOSZ létjogosultságát. Ezért mondtam, hogy kell egy másik stratégia, ami számot vet azzal, hogy tartósan ez lesz a helyzet, és ebből kiindulva próbálja megteremteni a működési lehetőséget azok számára, akik változatlanul fontosnak tartják a független, tárgyilagos tájékoztatást.

Tehát nem azt gondolod, hogy a kialakult helyzetben a MÚOSZ-nak nincs létjogosultsága?

Arról engem már a Népszabadság-ügy meggyőzött, hogy az egyes újságíró szinte semmit nem tud elérni ezzel a szisztémával szemben, viszont egy jól megszervezett újságíró csoport sokkal többet ki tud harcolni, mint ami első látszatra lehetségesnek tűnne. Akkor, a Népszabadság esetében, velünk szembe jött a hatalom úthengere, és azért még sem véres fejjel kullogtunk el, hanem azt, amit a jog biztosít, vagy talán egy picivel többet is ki tudtunk küzdeni magunknak.

Jól szervezett csoportról beszélsz, én azonban azt látom, hogy a nem kormányoldali médiában nincsenek jól szervezett csoportok. Mérhetetlenül megosztott az újságíró társadalom. Nem így látod?

De abszolút így látom, sajnos ez a szakmánkra már régóta igaz, nem pusztán az elmúlt nyolc évre. Ám előbb-utóbb olyan szoros lesz a nyakunk körül a hurok, hogy kikényszeríti vagy az együttműködést, vagy a teljes önfeladást. Amíg én a pályán vagyok, mindig az együttműködésre fogok szavazni.

Adóemelés is jöhet – változhat a kata

„Van még két-három hetünk arra, hogy elvégezzük a modellszámításokat és feltérképezzük a vállalkozások véleményét a kata esetleges módosításáról” – mondta a Független Hírügynökségnek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. Parragh László négy lehetséges forgatókönyvet vázolt fel a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) lehetséges jövőjéről. Adóemelés is benne van a pakliban. Az idén katából közel 113 milliárd forint költségvetési bevételt terveznek.

Levegőben lóg a 2013-ban bevezetett, a kisvállalkozók adminisztrációs kötelezettségeit jelentősen mérséklő, az adófizetést egyszerűsítő és az adó mértékét megfizethető szintre hozó Kata – legalábbis erre utal annak ténye, hogy az elmúlt években több, utóbb a kormány által elfogadott koncepcióval (például a szakképzés területén), illetve a vállalkozások életét befolyásoló ötlettel (például a nyugdíjasszövetkezetek megszűnését előrevetítő adózási- és járulékfizetési változás kérdlsében) előálló MKIK ezúttal ennek az adónemnek a vizsgálatába kezdett bele.

„A kihívás ott van, hogy a Kata az egy olyan adónem, amely a korábbi bérszinthez van igazítva. Ahogy emelkedik a minimálbér, úgy értéktelenedik el a Kata után járó juttatás” –

vázolta a Független Hírügynökségnek a változás szükségességét igazolandó Parragh. Az idén az 50 ezer forintos adó megfizetésével a kisadózók ellátási alapja 94 400 forint, ha a magasabb összegű 75 ezer forintos adót fizetik, akkor az ellátások számításának az alapja 158 400 forint.

Hozzátette: kockázatot hordoz magában, hogy a jövő évre vonatkozó adótörvények pár héten belül megszületnek, miközben a 2019-re szóló bérmegállapodás majd csak késő ősszel kerül terítékre.

S a bérszínvonalat illetően a trendek és a béremeléseket övező optimizmus azt vetíti előre, hogy emelkedni fog a minimálbér.

Bonyolítja a helyzetet az is, hogy a katások döntő többsége az alacsonyabb – havi 50 ezer forintos – befizetést választja, s nem a 75 ezer forintosat, aminek több, érthető  oka lehet (akár, mert kevésbé gondolnak az öngondoskodásra, akár mert spórolni akarnak vagy egyszerűen hiányoznának a megélhetéséhez a kettő közötti különbözet, a 25 ezer forint), ám ők ezzel később kerülnek majd nehéz helyzetbe.

Sokféle szempontot kell tehát mérlegelni akkor, amikor javaslatot tesz majd a kamara a kormánynak a Kata ügyében. Közte persze azt is, hogy jelenleg durván negyedmillióra tehető a katában érintettek száma – nem kevés ember megélhetéséről van tehát szó.

Az MKIK-nál már folyik a vállalkozók szondázása, véleményük kikérése, s ezzel párhuzamosan az adatgyűjtés és a modellezés, számítgatás – tudtuk meg Parragh Lászlótól, aki arra a felvetésünkre, hogy hiszen a napokban a kormány már benyújtotta az adótörvényeket a Parlamentben úgy reagált, hogy

„van még két-három hetünk a munkára”.

Négy változatot vizsgálnak. Az első  a Kata befizetési kötelezettség emelése, amit – tette hozzá – a vállalkozók óhatatlanul adóemelésként élnének meg. A második lehetőség a befizetés szinten tartása, ám szerinte ezzel az a gond, hogy sokan csak később szembesülnek majd azzal, hogy alacsony juttatás jár utána. Harmadikként azt vizsgálják, hogy milyen hatással járna, ha a minimálbérhez igazítanák a befizetés mértékét – ezzel az a gond, hogy ezzel egy olyan algoritmust kellene alkalmazni, amellyel elveszne a Kata egyik legfőbb értéke, az egyszerűsítés, hiszen évente változna a mértéke. S végül a negyedik lehetséges változás (erre hajlik az MKIK, ám azért meg akarja várni a vállalkozók véleményét, mielőtt állást foglalna):

a Kata befizetések emelése, ám ezzel párhuzamosan a jelenlegi 12 milliós éves bevételi korlát magasabbra tolása.

Parragh szerint nincs igazán ideális megoldás, óhatatlan, hogy „valamelyik ujjunkat meg kell harapni” – mondta, hozzáfűzve: a kamara kettős szerepben van. Egyrészt felelősséggel viseltetik a vállalkozók iránt, másrészt azonban, ha az MKIK kezdeményezi a katával kapcsolatos változtatást, akkor a tagjai rá fognak haragudni.

Szerinte olyan változat mellett kell letenni a voksukat, amellyel megmarad a kata egyszerűsége, ám közben emeli az utána járó juttatások szintjét is, hogy a mai katások később se lehetetlenüljenek el.  

Az alkalmazott algoritmus a szolgálati időt a minimálbérhez köti: a jelenlegi miniálbérre jár ugye 365 nap szolgálati idő évente, a Kata után csak 275. Azaz a minimálbéres nyugdíjas egynegyedével többet kap, mint a katás nyugdíjas. És az olló folyamatosan tágul. Persze az érintettek zömét ez ma még nem igen nyomasztja; hacsak nem állnak a nyugdíj küszöbén, kevésbé foglalkoznak azzal, mennyit kapnak majd. Ám a kormánynak foglalkoznia kell a kérdéssel, a nyugdíjak fenntarthatósága és persze szociális megfontolások miatt is.

Nem kis tételről van egyébként szó, ráadásul dinamikusan növekvő költségvetési bevételt jelent a kata.

A központi költségvetés kisadózók tételes adójából 2018. évi tervezett bevétele 113 milliárd forint, ami 49,7%-kal haladja meg a 2017. költségvetési évre előirányzott 75,5 milliárdot.

A bevételnövekedés hátterében az adónem bevételi értékhatárát megemelő jogszabályváltozás áll, amelyre a 2017. évi költségvetési előirányzat kialakítása után került sor.

A KATA. 2013-ban vezette be a kormány a kisadózó vállalkozások tételes adóját, amelynek a célja a vállalkozások adminisztrációjának az egyszerűsítése volt. A kis költségvetéssel működő, alanyi adómentes kisadózók számára találták ki ezt a formát, amely a kezdetekben évi hat-, ma már 12 millió forintos bevételi határig választható akár főállásban, akár mellékállásban, az adók és járulékok kiváltására. Az előbbi esetben havi 50 vagy 75 ezer forintnyi befizetést kell vállalnia az adózónak, az utóbbi esetben havi 25 ezret. A befizetés sok adónemet kivált, e fölött már csak az iparűzési adót és  a kötelező kamarai regisztrációs díjat kell kifizetni. Az előbbi évi 50 ezer, az utóbbi pedig ötezer forint. Előnye az egyszerűség: elég egy bevételi nyilvántartás és egy bevallás egy évben. Év közben is választható, bármikor ki lehet belőle lépni, s évente egyszer egy hónapra fel is lehet függeszteni. Sőt, értékhatár túllépése esetén is maradhatunk katások, csak éppen az a fölötti bevétele 40 százalékos plusz adót kell fizetni. Vannak a katázásnak feltételei, a legfontosabb, hogy  a bevételnek legfeljebb a fele származhat egy partnertől, más esetben felmerülhet a bújtatott foglalkoztatás gyanúja.

Egyszámjegyű szja-t és munkaadói járulékot javasol a kamara

Csökkenteni kell az újraelosztást, a munkaadói járulékot, s a személyi jövedelemadót – ezt is tartalmazza a kormány felkérésére a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által összeállított gazdaságpolitikai javaslatcsomag. Parragh László az MKIK elnöke a Független Hírügynökséggel közölte: mind a két terhet egyszámjegyűre, 9 százalék körülire kellene mérsékelni. A költségvetési egyensúly tartása peremfeltétel, de Varga Mihály túl nagy józansággal kezelte ezt eddig – véli.

Parragh László. Orbán Viktorral és Varga Mihállyal a Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

AZ MKIK már benyújtotta a kormány számára azt az 5­0 oldalas javaslatcsomagot, amely az egyik alapjául szolgálhat a felálló új kormány gazdaságpolitikájának a kialakításához, s keretet szabhat a kormány és a reálszféra elkövetkező időszakban megvalósítandó együttműködésének. Parragh László portálunknak kifejtette, hogy a kormány felkérésére (még a választások előttre datálódik ez a felkérés) készült kamarai csomag (a Magyar Nemzeti Bank is összerakott egy sajátot) alapjául egy 1500 vállalat kikérdezéséből kapott felmérés szolgált. Ebből ismét bebizonyosodott az, ami nem jelent persze újdonságot – mondta –, hogy a munkaadók szerint a munkát terhelő adók és járulékok mérséklése eredményeként vagy nő a jövedelmezőségük  („ami nem ördögtől való dolog”), vagy nő a fejlesztési hajlandóságuk, hiszen sokszor a pénzt nem veszik ki a cégből, hanem inkább beruháznak.

„Bármilyen furcsán is hangozhat, a növekedés motorja lehet, ha az állam lemond bizonyos jövedelmekről”

– szögezte le Parragh.

Nem kevés pénzről van szó: jelenleg ugyanis a munkaadók szociális hozzájárulásként a bruttó bér 19,5%-át fizetik be az államkasszába, az szja mértéke pedig egységesen 15%. A Parraghék által javasolt mérséklés tehát mondhatni akár drámainak is. Szociális hozzájárulási adóból tavaly mintegy 4500 milliárd forint folyt be a költségvetésbe, szja-ból pedig közel 1800 milliárd forint –

ebből eshetne ki egy durván a felére, illetve több mint harmadára rúgó bevétel, ha megvalósulna a 9 százalékos kulcs.

Egy ilyen jelentős mérséklésnek persze gátat szab(hat) a költségvetés egyensúlyban tartásának az igénye – hívja fel a figyelmet Parragh. A kamara elnöke úgy fogalmazott: „a mérséklésnek  nagyon merev korlátot szab, mondhatni peremfeltételt jelent az egyensúly követelménye”. Ennek megborulása senkinek nem áll az érdekében, a reálszféra szereplőinek sem, s a kormánynak kellő józansággal kell ehhez hozzáállnia, ám

„Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter még talán túlságosan is nagy józansággal állt eddig ehhez a kérdéshez”

– mutatott rá, de „a mozgástér nagyobb volt, mint, amilyent a kormány eddig kihasznált”.  A költségvetés túlságosan is stabil, van benne tartalék arra, hogy növekedésösztönző pályát teremtsen.

Természetesen mi csak egy javaslatot készítettünk – igaz, tettük ezt 15­00 vállalkozás véleményére alapozva –, de a döntés nem a mi kompetenciánk – szögezte le az MKIK elnöke. „A döntés és annak a felelőssége a kormányé, ezt mi nem tudjuk és nem is akarjuk átvállalni”, fűzte hozzá.

Az MKIK 50 oldalas előterjesztése persze nem csak az újraelosztással foglalkozik. Kitér számos, a reálszférát érintő területre,

az állam hatékonyságának a növelésére, a bérfejlesztésre, az oktatás átalakítására (az MKIK oktatásfejlesztési javaslatcsomagot is készít), s persze a munkaerőpiacra és az iparban végbemenő folyamatokra is.

A kamarai csomag – hangsúlyozta Parragh –  figyelembe veszi a cégek véleményét. Arra kértük őket – mondta –, hogy őszintén mondják el, miben látják a versenyképesség legnagyobb korlátait.  Az egyik leggyakrabban emlegetett elem a beruházási hajlandóság legalábbis limitált volta volt. Ezt pedig a következőkre vezették vissza.

 

Forrás: MKIK-GVI

 

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!