Kezdőlap Címkék Jogorvoslat

Címke: jogorvoslat

Száz százalékos, de nem jogerős az eredmény

Nem sikerült fordítani sehol sem a billegő körzetekben – derül ki az Országos Választási Iroda által vasárnap hajnalra közzétett, a voksok 100 százalékát feldolgozó eredményekből. A vártnál tovább tartott, de megvan a külképviseleteken leadott mintegy 50 ezer, illetve az átszavazók mintegy 200 ezer voksának a feldolgozása, de végleges eredmény még nincs. Még van ugyanis lehetőség jogorvoslatra. 

 

30 990 szavazatot kapott a Fidesz-KDNP jelöltje Csenger-Zalán Zsolt Pest megye 02.számú egyéni választókerületében (Budakeszi) – az ellenzék közös indulója, az LMP társelnöke és miniszterelnök-jelöltje Szél Bernadett pedig 30 694-et. Így a szavazatok 0,42 százalékával győzött a kormánypárti jelölt.

Forrás: NVI

A 109 egyéni választókerületből 91-ben a Fidesz-KDNP pártszövetség jelöltje nyert, 8-ban az MSZP-Párbeszéd szövetség, 3-ban a DK, 1-1-ben a Jobbik, az LMP, illetve az Együtt jelöltje szerzett mandátumot, valamint 1 független jelölt is bejutott a parlamentbe.

Országos listáról a Fidesz-KDNP 42, a Jobbik 25, az MSZP-Párbeszéd 12, az LMP 7, a DK 6 képviselőt küldhet az Országgyűlésbe. A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata pedig 1 kedvezményes mandátumhoz jutott (ő a Fidesz embere).

Forrás: NVI

Az új Országgyűlésben így a Fidesz-KDNP-nek összesen 133, a Jobbiknak 26, az MSZP-Párbeszédnek 20, a DK-nak 9, az LMP-nek 8, az Együttnek és a német önkormányzatnak 1-1 képviselője lesz, és 1 független jelölt is bejutott.

Ami a jogorvoslati lehetőségeket illeti: az egyéni választókerületi eredmény ellen kedden 16 óráig lehet fellebbezést benyújtani az NVB-hez – írja az MTI.

A szavazatok újraszámlálására kis szavazatkülönbségre hivatkozva nincs mód, az csak akkor lehetséges, ha a szavazatszámláló bizottság nem a jogszabályoknak megfelelően járt el a számolásnál.

Fellebbezni lehet a szavazóköri eredményt megállapító döntés törvénysértő voltára, illetve a szavazóköri eredmények összesítésére és a választási eredmény megállapítására vonatkozó szabályok megsértésére hivatkozva. Például törvénysértés lehet, ha valamelyik szavazatszámláló bizottság rosszul számlálta össze az egyes jelöltekre leadott szavazatokat vagy például érvényesnek fogadott el érvénytelen voksot. Szintén lehet fellebbezni, ha az oevb rosszul adja össze a beérkezett szavazóköri jegyzőkönyvekben szereplő számokat vagy elírja az egyik számot.

A fellebbezés elbírálására három napja van a Nemzeti Választási Bizottságnak, azaz jövő péntekig, április 20-áig kell döntenie.

Ha a fellebbezés elbírálása csak a szavazatok újraszámlálásával lehetséges, erre hat nap áll rendelkezésére, azaz a határidő április 23.

Az NVB határozata elleni bírósági felülvizsgálati kérelem benyújtására három nap áll rendelkezésre, és a Kúriának ugyancsak három napja van a kérelem elbírálására.

 

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!