Kezdőlap Címkék Jobbik

Címke: jobbik

Megosztó szöveg a Jobbikról – kéretik nem anyázni

Még szinte véget sem ért a szombati tüntetés, épphogy csak hazaért a tömeg, már el is kezdődött a szokásos hisztéria. Hogy Márki-Zay Péterből a Jobbik beszélt. És egyáltalán: hogy Jobbikosok is voltak a tömegben.

Abba kellene hagyni. Nem a Jobbik, hanem magunk miatt. Magyarország ennél normálisabb ellenzéket érdemel.

A Jobbik egy párt, szimpatizánsai vannak, szavazói. Ha szabad a személyes véleményemmel előhozakodnom, én nem tartozom közéjük. Kifejezetten nem.

De vannak emberek, akik kedvelik. És ezek az emberek nem mind nácik. Ezek az emberek ott állnak előtted a sorban a Postán, mögötted a zöldségesnél. Megadják az elsőbbséget a kereszteződésben, vagy bevágnak eléd a külső sávban. Undokok, kedvesek, okosan, buták – olyanok, mint azok, akik nem a Jobbikra szavaztak.

Ezt kell megérteni, felfogni, elfogadni.

Magyar állampolgárok, ugyanúgy, mint azok, akik, szemben a Jobbikkal, demokratának mondják magunkat. Baloldalinak, liberálisnak, konzervatívnak, sehova se húzónak.

Ugyanabban az országban élnek, mint a többiek. Nem kell szeretni őket. (Sejtésem szerint ők sem kedvelnek bennünket.)

Most nem a vérnácikról van szó. Nem az antiszemitákról, rasszistákról, kirekesztőkről. Velük nincs miről beszélni. Hanem azokról, akik – hozzánk hasonlóan – nem akarnak diktatúrában élni. Nem akarják, hogy a sajtó még elfogultabb és hazudósabb legyen, mint amilyen most. Nem akarják, hogy a Fidesz bedarálja a bíróságokat, az önkormányzatokat, lerombolja a még nyomokban meglévő demokratikus intézményeket és sóval szórja be a helyüket.

Azok az emberek, akik a Jobbikra szavaztak, ugyanúgy magyar állampolgárok, mint azok, akik más pártokra, vagy senkire sem szavaztak. Hozzánk hasonlóan ők is jót akarnak Magyarországnak – más kérdés, hogy a módszereikkel, érvelésükkel nem értünk egyet.

Ezért nem szoktunk a Jobbikra szavazni.

És van egy rossz hírem a fanyalgók számára. Nemcsak „ideát” okoz problémát sokaknak, hogy szabad-e együtt vonulni a Jobbikkal, közösen követelni, a törvénytelenségek megszüntetését, a bűnösök megbüntetését. „Odaát”, „nekik” sem lehet könnyű lenyelni azt a falatot, hogy olyanokkal kell együtt vonulniuk, akikkel korábban eszükbe sem jutott volna.

Egymásra vagyunk utalva, függetlenül attól, hogy mi a véleményünk a másikról. Közösen kerültünk a kútba, és egymás nélkül nem tudunk kimászni onnan.

Abba kellene hagyni a fanyalgást. Együtt kell vonulnunk – mindenki a maga a piros-fehér-zöld zászlója alatt.

Az NVB szerint a törvényt nem muszáj betartani

0

A Nemzeti Választási Bizottság elutasította a Jobbik azon fellebbezését, mely szerint nem született a törvényes határidőn belül végeredmény Miskolc 1. számú választókerületében, ezért új választás kiírása lenne indokolt.

A Jobbik a jegyzőkönyvre hivatkozott, amely szerint az eredmény határidőn túl lett megállapítva. A Nemzeti Választási Bizottság szerint azonban

a határidő nem lényeges tényező, az az eredményt nem befolyásolja.

Felmerül a kérdés, hogy a törvény miért szab határidőt, ha azt a Nemzeti Választási Bizottság szerint nem muszáj betartani. A Jobbik a jogilag értelmezhetetlen döntés miatt a Kúriához fordul.

Lapszem – 2018. április 17.

0

Ma a Rudolfok ünneplik a névnapjukat. A Rudolf germán eredetű, a Hrodolf névből származik. Jelentése: dicső farkas. Olvassa el a lapszemlét!

Magyar Hírlap: Folytatódnak a baloldali politikusok büntetőügyei

Május 24-én folytatódik a Fővárosi Törvényszéken annak a költségvetési csalás kísérletével vádolt férfinak a büntetőpere, aki az április elejei tárgyalásán Botka László MSZP-s politikus, szegedi polgármester megvesztegetéséről beszélt – értesült a Magyar Hírlap. F. Attila az ügyészség szerint a pécsi ingatlanügyletek kapcsán kétszázmilliós költségvetési csalást követett el a 2000-es évek második felében. A vádlott vallomásában olyan beruházásról beszélt, amely megrekedt, de 2004-ben Botka és Toller László – azóta elhunyt – akkori pécsi szocialista polgármester „kézbe vette” az ügyet. A projekt előmozdításának egyik feltétele volt, hogy fizessenek a két szocialista politikusnak kétszázötvenmillió forintot.

Botka László a szegedi parkolási botrányban is érintett lehet, igaz, csak tanúként hallgatták meg. Az ügyészség hűtlen kezelés miatt emelt vádat a szegedi önkormányzat baloldali alpolgármestere és társai ellen, mert 2008-tól 2012-ig több tízmillió forint értékben adtak ki ingyenes éves parkolóbérleteket önkormányzati képviselőknek, hivatalnokoknak és családtagjaiknak. Tavaly decemberben újraindult a nyomozás a szegedi Mars-téri piac ledózerolt ingatlanjai ügyében. Az ügy lényege, hogy a Botka-féle városvezetés karhatalmi segítséggel jogerős határozatok nélkül dózeroltatott el ingatlanokat. 

Népszava: Kórházkrízis Miskolcon

Folytatódik a birkózás a Miskolci megyei kórház, és korábbi onkológiai szolgáltatója, valamint a gyógyító munkához szükséges eszközöket magáénak valló Medcenter között. A cég kezdeményezte, hogy az ÁNTSZ állapítsa meg, a kórház az ő berendezései nélkül nem tudja ellátni a betegeket – olvasható a Népszavában. Ezzel a hatóság azt mondaná ki, hogy most a kórház jogosulatlanul végzi a sugárterápiás kezeléseket.

Múlt héten pénteken megszűnt a Borsod megyei kórház és a Medcenter Kft. közötti szerződés. A cég megtiltotta, hogy a berendezéseit használják, a kórház viszont azok használatára utasította munkatársait. A cég ügyvezetője, dr. Gubacsi László elmondta: a jelen helyzet szerinte veszélyezteti a betegek ellátását, és ezért a kórházé a felelősség. A cégvezető a Népszavának úgy vélte: a kórház most ÁNTSZ engedély és törvényes OEP finanszírozás nélkül látja el a pácienseket a Medcenter tulajdonában lévő épületben és gépeken. Hozzátette: cége nyílt uniós közbeszerzési eljárásban nyerte el a feladatot 15 évre. Az azóta eltelt 12 évben biztosították és üzemben tartották a kezeléshez szükséges berendezéseket és foglalkoztatták a személyzetet. Négy évvel ezelőtt a kórház és a fenntartó kérésére újabb sugárterápiás gépet telepített, tavaly két régi, 2007-es eszközt is szerettek volna újakra cserélni. Ám ezt a kórház akkori vezetése megakadályozta. Az új főigazgató kinevezése után pedig az ügyvezető szerint ellehetetlenült a kórházzal való együttműködés. Bár a számláikat a kórház szó nélkül befogadta, fizetni nem fizettek.

Magyar Hírek: Sneider válthatja Vonát a Jobbik élén

A Jobbik tegnapi elnökségi ülésén döntött Vona Gábor utódjáról, az elnökség támogatását lapunk információi szerint Sneider Tamás alelnök nyerte el, de jelöltette magát Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere is.

Az ülést megelőzően több vezető is Sneider mellett érvelt, ami nem meglepő, az egykori szkin­hed mára köztudottan Vona Gábor hű káderévé vált, élvezve így a párt vezetésének bizalmát. Sneider a hétvégén már jelezte a Népszavának, kész vállalni az elnökjelöltséget.

A Jobbik egyébként a tisztújító kongresszus időpontjáról is döntött, amelyet pár héten belül összehívnak. A Magyar Idők információi szerint az ülésen felmerült egy társelnöki poszt létrehozása is, amelyre az indítványozó Gyöngyösi Mártont jelölte volna, ehhez azonban módosítani kellene a Jobbik alapszabályát. Forrásunk szerint amellett, hogy ez a párttagokat is megosztotta volna, a jelenleg hatályos szabályzat értelmében lehet döntéseket hozni, azt utólag nem lehet módosítani.

Bréking nyúz, április 16. – Tudósítás a másik valóságból

0

Elég gyenge volt a mai felhozatal a másik valóság médiájában, de azért pár gyöngyszemre így is sikerült rálelnünk. Megtudhattuk – többen beszámoltak róla –, hogy Soros-bérenc a hétvégi budapesti tüntetés egyik szónoka, Gulyás Balázs, s a rendezvény számláját leginkább a szocik állták. Gundel Takács Gábor vett egy mély lélegzetet és nerontott az ellenzéknek – miközben rendesen benyalt Orbánnak. De olvashatunk olyan cikket is, amely élvezettel ecseteli, miért is az MSZP a legnagyobb vesztese a mostani választásoknak.

 

Origo:  A hétvégi tüntetés sorosista főszónoka, Gulyás Balázs ezer szálon kötődik az MSZP-hez

A Ripost számolt be arról, hogy a szombati függetlennek beállított tüntetés egyik főkolomposa nem más mint az MSZP-s Gurmai Zita fia Gulyás Balázs. „Gulyás olyannyira nem független, hogy a Ripost információi szerint a mai napig az MSZP-s pártkasszából fizetik a telefonálásait. Sőt a hétvégi rendezvény költségeit és technikáját is, a színpadtól a hangosításig az MSZP-közeli cégek állták és valósították meg. De Gulyás más szálakon is köthető a bukott baloldalhoz, hiszen maga is MSZP-tag volt, sőt a Pesti Srácok korábban arról is beszámolt, hogy Gulyás kezében összpontosult az MSZP úgynevezett Web2-es kommunikációja, szervezése, irányítása. Ebbe a kommunikációba különböző, a párttól látszólag „független” közösségi oldalak, csoportok, blogok tartoznak, amelyeket elvileg civil közösségek hívtak életre.

Gulyásnak hozzáférése volt többek közt a MILLA Facebook-oldalához is, amely szervezés mögött szintén ott állt a spekuláns Soros György támogatása is. Hát ilyenek ezek a független forradalmárok”.

Minden Szó: Gundel Takács Gábor nekiment az ellenzéknek

“Sportkommentátor az, aki a meccs előtt elmagyarázza, hogy mi fog történni, meccs után pedig elmagyarázza, hogy miért nem az történt. Pont, mint a politológus” – írta Gundel Takács Gábor a választási eredményekről.  A politikai ellenzékben ezen a választáson nem játszott egyetlen klasszis játékos sem. Voltak igyekvők, de ennyi. A fogadóirodák és a szakértők az esélyes győzelmére számítottak, de az ellenfél nem hogy a döntetlenben, még a győzelemben is bízott. Ám végül a vártnál simább, sőt, megalázó vereség lett a vége.

A győztesnél ugyanis van egy olyan szövetségi kapitány, aki tökéletes taktikát dolgozott ki: olyat, ami lenyűgözi a szurkolókat. Pontosan érti, hogy mit akar az ellenfél, ismeri a gyenge pontjaikat. Jól állította össze a csapatát, nem volt szívbajos lecserélni az egykori sztárokat.

Nem lelkizik: a cél szentesíti az eszközt…

Gondosan megválogatja, melyik idegenlégiós jöhet, melyik nem. Tanult a saját vereségeiből. Nincsenek gátlásai, óriási önbizalommal lép a pályára, még a hibásnak vélt húzásairól is kiderült, hogy ez a sikerhez vezető út…

Csak az eredmény számít. A sajtótájékoztatókon is kézben tartja a médiát…Ráadásul elérte azt is, hogy a szövetségben is ő határozza meg, mik legyenek a szabályok. Sokan istenítik, sokan ördögnek tartják – de ő a győztes.

Pesti Srácok – A szocialisták a választások legnagyobb vesztesei

Farkas Örs politikai elemző szerint a szocialisták a parlamenti választások legnagyobb vesztesei, és véleménye szerint innen már nem tudnak felállni. Farkas Örs hétfőn az M1 aktuális csatornán azt mondta, a baloldalnak nincs olyan karizmatikus vezetője, aki össze tudná fogni. A baloldali szavazók talán még mindig Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét tudják vezetőként elképzelni annak ellenére, hogy ő a legelutasítottabb pártvezető – fűzte hozzá. Az elemző szerint a választási eredmények megtámadása csak politikai akció, a végeredmény elutasításának kifejezése, de várhatóan nem lesz majd konkrét következménye. A Kossuth rádió 180 perc című műsorában pedig arról beszélt, hogy

a Jobbik nem szerepelt rosszabbul, mint négy éve. Viszont a párt nem tudott profitálni a migráció témájából, amely egy klasszikus szélsőjobboldali téma, és egész Európában a szélsőjobboldali pártok megerősödéséhez vezetett.

 

Hann Endre: A hintapolitika bukásra lehet ítélve

„Nagyon erős fenyegetést kapott a társadalom, és ennek ellenére többséget kapott a Fidesz…Nem tudjuk, hogy mi várható. Nem tudjuk, hogy jogi, netán rendőri eszközökkel fellépnek-e a civil szervezetekkel szemben” – mondta Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója. A Független Hírügynökségnek adott interjújában beszélt a választási eredményhez vezető okokról, s egyebek között azt is kifejtette, hogy egyetért szakértőkkel, akik szerint a világtörténelemben nem volt még ilyen, hogy egy párt, egy kormány a saját népét egy ilyen fenyegetéssel képes legyen ekkora hatékonysággal befolyásolni. A választás tisztasága kérdésében hajlik arra, hogy elfogadja, rendszer-szintű csalás nem történt. Fontos dolgokat mond ki az interjúban arról is, hogy szerinte mi várható az elkövetkező időszakban.

 

Ketten nyertek a vasárnapi választáson, a Fidesz meg a Medián. Pedig te magad személy szerint is kaptál hideget-meleget, amikor a szavazást megelőző napokban kétharmados győzelmet jeleztél a Fidesz számára. Mindenki azt mondta, hogy a 65 százalék feletti részvétel már szinte kizárólag az ellenzéknek hoz voksokat.

Én ilyet nem mondtam.

Nem te mondtad, csak 65-66 százalékos aktivitást mértél.

Bizonyára megcsal a memóriád. Az előzetes felmérések egyébként normál részvételt ígértek, abban a bizonyos HVG cikkben, a múlt hét csütörtökjén írtam le először, a legfrissebb felmérés eredményeként, hogy hatvanról hatvanhatra ugrott fel három hét alatt a választási hajlandóság. Ez a szám engem is megdöbbentett, ilyen dinamikát még soha nem tapasztaltam. És azt is észre kellett venni, hogy ennek a hatszázalékos növekedésnek a döntő része a falvakból táplálkozik. Ez, ismétlem, el is olvasható a múlt heti HVG-ben. Kétségtelen, hogy korábban én is azt olvastam ki az adatokból, hogy a növekvő részvétel az ellenzéknek kedvezhet. De az a választást kb. 10 nappal megelőző felmérés megmutatta, hogy mozgósítás elsősorban a fideszes szavazókat érte el.

Ez is váratlanul ért?

Inkább azt mondom, hogy a Jobbik gyenge szereplése lepett meg, mert a korábbi tapasztalatok és mérések erősebbnek mutatták a Jobbikot. Szerintem az a nagyon erős kampány, amit ellenük folytattak, sokakat ejtett gondolkodóba.

Miért?

Mert ez egy olyan közönség, amely sokkal kiszolgáltatottabb az ilyen durva kampányeszközökkel szemben.

Ezek szerint a Fidesznek ezek az üzenetei elérték a vidéki lakosságot.

A mostani választásnak ez volt az egyik legnagyobb tanulsága: a Fidesz az utolsó napokban, hetekben elképesztő – megkockáztatom -, káprázatos mozgósítást hajtott végre.

És ezt mi innen, a fővárosból ezt nem láttuk?

Hát igen, ez az. Azt nem állíthatom, hogy senki nem érzékelhette, akadtak persze ilyenek, de általában nem láttuk. Nem is feltétlenül láthattuk, mert nem mindig nyílt módszerekkel állunk szemben. És nem pusztán a nyilvánvalóan etikátlan módszerekre utalok, hanem olyanokra, amelyek szinte láthatatlanok. Például, ha egy kis település fideszes, vagy függetlennek mondott, de a kormánypárthoz kötődő polgármestere személyesen motiválja a falu lakosságát, akár pozitív, akár negatív értelemben, annak nagy hatása lehetett. Én nem akarok ebben ítélkezni, hallok ilyen meg olyan történeteket, de ennek nincs jelentősége. Nincs, mert ez egy adottság, amellyel a másik oldal nem tudott élni. Főként azért, mert az idők folyamán elvesztette azt a kapcsolatrendszerét, amely korábban a rendelkezésére állt.

Annyiban vitatkoznék veled, hogy azért az erkölcsi része nem tehető zárójelbe, még ha adottságnak is kell tekinteni. Mindenestre abban viszont igazad van, hogy az MSZP elfelejtett hálózatot építeni.

Nem pusztán elfelejtett, hanem hagyta szétmállani. De mindegy is, mert most nem fogjuk végigelemezni, hogy mindez hogyan történt. Viszont én is reagálnék a te erkölcsöt érintő megjegyzésedre. Nem akartam én az erkölcstől elszakadva beszélni, csak annyit mondtam, hogy a befolyásolás, praktikus mozgósítási szempontból, mindegy, hogy pozitív, vagy negatív. Neked meg kell értened ezt: ha azt mondjuk, hogy door to door kampányt kell folytati, azaz ajtóról ajtóra járnak, akkor ez belefér. Amiről persze érdemes beszélni, az a kampánynak az a tematikája, amely egy nem létező célpontot jelöl ki, fogalmazhatok úgy is, hogy egy fantomot rajzol fel a választók elé. Arra gondolok, hogy Magyarországon a migráns, mint fenyegetés, valójában nem létezik. Szakértők mondják, hogy a világtörténelemben nem volt még ilyen, hogy egy párt, egy kormány a saját népét egy ilyen fenyegetéssel képes legyen ekkora hatékonysággal befolyásolni.

A hódmezővásárhelyi választás után volt ebben némi bizonytalanság, a Fidesz médiamunkásai például ki is mondták, hogy abba kell hagyni a migránsozást, ám két nap múltával épp az ellenkezője történt.

Igen, feltehetően valóban volt egy átmeneti elbizonytalanodás a legszűkebb pártvezetés körében is, és ezt ezek a médiamunkások érzékelték, ezért aztán azonnal megpróbáltak igazodni, meg irányt mutatni, de engem nem érdekel, hogy mit gondol a Bayer meg a Bencsik, igazán nem tudom, hogy ebben mennyi volt a saját gondolatuk, és mennyi az irányított, de az biztos, hogy két nap alatt eldöntötték Orbánék: tovább mennek az eddig úton, sőt fel is erősítik azt.

Érdemes lesz egyszer végigelemezni, hogy ki mit élt át Hódmezővásárhely után.

Emlékszel, milyen eufória volt, hogy legyőzhető a Fidesz. És ez nagyon fontos fordulat volt: addig senki nem bízott az ellenzék pártjaiban abban, hogy legyőzhető a kormányoldal. Ezért sem lehetett számítani az együttműködésre; miért hoznának áldozatot azért, ami biztos vereséget és veszteséget hoz. Akkor azonban megfordult a hangulat, de csak nagyon rövid időre.

Azt azért a többség úgy gondolta továbbra is, hogy nem lesz kétharmada a Fidesznek.

Igen, és sokan tartották volna ezt az eredményt már önmagában győzelemnek. De az a hit, hogy itt győzni is lehet, legfeljebb két napig tartotta magát, ez hozott magával egyfajta lelkesedést is, hogy az ellenzéki szereplők képesek lesznek megállapodni egymással, de ez nagyon gyorsan elmúlt. Emiatt aztán egészen a választások napjáig ment tovább az az iszapbirkózás, amely végig jellemezte az ellenzéket. A Fidesz pedig, eközben látványosan felismerte, hogy itt most mindent meg kell tenni a győzelemért.

Azt is felismerte, hogy ehhez a vidéket kell megszereznie?

Igen, tudták. Azért azt ne higgyük, hogy ez nagy meglepetés, legfeljebb az arányok azok. Az ellenzéknek viszont feltétlenül pozitív, ha ki tudná használni, hogy Budapesten mennyire erősnek bizonyultak. Biztató is lehetne számukra, ha lenne rá egy világos stratégia.

Ennek a rendkívül éles határvonalnak, ami Budapest és a vidék között húzódik, mi lehet a magyarázata?

A hagyományoknak óriási a szerepe. Amikor mandátumbecslést csinálunk, az alapvető kiinduló pont az adott település, régió tradíciója. Budapestre nem véletlenül mondták többször, hogy a bűnös város. A fővárosnak hatalmas liberális, baloldali hagyományai vannak, ezért az itteni végeredmény sem olyan nagy csoda az én szememben.

Annyi változás azonban még itt is érzékelhető volt, hogy a rendszerváltás óta hegemón jobboldali kerületeket bukta el kis híján a Fidesz; megfelelő koordináció esetén akár az összeset elveszíthette volna.

Mert ez egy más kultúra, mint ami vidéken tapasztalható. Vagyis az a kizárólagossá tett kampányelem, tehát a migránsozás, illetve tegyünk hozzá még egy elemet, a stabilitás ígéretét, kevésbé működött.

A biztonság igényének erejét semmiképp se becsüljük le. A kampányban nagyon erősen lehetett ugyanis érvelni azzal, hogy egy ilyen ellenzék, amelyik széttagolt, és egymással is alig ért szót, az veszélyezteti nemcsak az ország, de a családok életének stabilitását is.

Szoktatok készíteni kutatást a választások után, és azok azt mutatták, hogy még többen emlékeztek úgy, hogy a végső győztesre szavaztak, mint, amilyet a valós eredmény mutatott. Most is így lenne szerinted?

Most jóslásra késztetsz. Értem én persze, hogy miért kérdezed, nyilván azért, hogy éreznek-e bűntudatot az emberek a végeredmény miatt. Szerintem egyébként most se mutatna mást a kutatás, mint korábban, megfelelő tagoltsággal persze. Kétségtelen, kényes ez a mostani helyzet. Voltak, vannak ilyen jelek, amelyek azt mutatják, hogy a szavazók közül akadnak jópáran olyanok, akik utólag megijedtek attól, hogy mit tettek. De a szavazóbázis, feltehetően stabil marad. Egyébként pedig hét végén indul egy kutatásunk, néhány hét múlva meglátjuk, mit mutatnak az adatok. 

Amit hallok: a hangadók pillanatnyilag a bűnbakképzéssel vannak elfoglalva. És azzal, ez viszi el mostanság az energiákat, hogy történt-e itt jelentős mértékű csalás, vagy sem. Már ez is megosztja az ellenzéket, az ugyanis, hogy érdemes-e ezzel foglalkozni, vagy sem.

Szerinted?

Én hajlok arra, hogy elfogadjam, a számomra mértékadónak számító szakemberek véleményét, akik azt mondják, hogy rendszer-szintű csalás nem történt. Mindenesetre az önmagában baj, hogy az ellenzék nem tudott küldeni minden szavazókörbe saját embert, azaz nem találtak helyben olyanokat, akik akár kockázatot vállalva is részt vettek volna ezeknek a bizottságoknak a munkájában.

Szerinted az ellenzék súlyos veresége elhúzódó politikai apályt hoz magával, vagy ellenkezőleg: épp a bukásnak lesz mozgósító ereje?

Ami most van, arra nem nagyon van általános tapasztalat, a közel harminc éves demokráciánkban nem találok erre példát. Nagyon erős fenyegetést kapott a társadalom, és ennek ellenére többséget kapott a Fidesz. Arra gondolok, hogy ugyan beterjesztették a Stop Soros-törvényt, amely a civilek elleni támadás, de ugye az elfogadását a választások utánra halasztották. Ma már úgy beszélnek róla, hogy a végeredményt azt mutatja, hogy a választó polgárok elfogadják, sőt egyetértenek ezzel a törvénnyel.

Szerinted mire ad ez felhatalmazást?

Nem tudjuk, hogy mi várható. Nem tudjuk, hogy jogi, netán rendőri eszközökkel fellépnek-e a civil szervezetekkel szemben. És az a baj, hogy ezek a szervezetek, bármennyire is társadalmilag hasznos tevékenységet folytatnak, Magyarországon nem elég erős a beágyazottságuk.

Magyarul a társadalomtól nem várhatnak védelmet.

Ettől tartok. De másfelől egy kicsit a nyolcvanas évekre emlékeztet a helyzet; most is

elindult egy gondolkodás, hogy Bibóval szólva, hogyan lehetne kiépíteni a szabadság kis köreit…

De ha az Orbán-rendszer és annak túlbuzgó kiszolgálói elvetik a sulykot, mint most, amikor nemcsak kritikus civilszervezeteket, de tekintélyes tudósokat, egyetemi tanárokat is ellenségként listáznak, akkor akár meg is fordulhat a közhangulat. És feltételezem, hogy a fiatalokat, akiket nem az apatikus Kádár-rendszer szocializált, nem könnyű megfélemlíteni, Ezért  is

fontos különben, hogy a szombati tüntetésnek mi lesz a súlypontja. Ha a választási csalás, akkor vannak kétségeim.

Majtényi László úgy fogalmazott: ma azt a kérdést kell feltenni, hogy szabadságban akarunk-e élni, vagy alattvalóként.

Ez nagyon szép gondolat. A magyar vidék hagyománya inkább az alattvalóság. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy lebecsülöm a vidéki embert, hogy feltétlenül szembe akarom állítani, kulturálisan is Budapestet és a vidéket. Hangsúlyosan a tradíciókról beszélek. Ráadásul, ahol ki vagy szolgáltatva, akár közmunkásként egy helyi kiskirálynak, akkor ott nagyon nehéz lázadni. Már a gondolat is képtelen. Miközben Budapest mindig is a szabadság városa volt. A szabadelvűség városa.

Tudom, hogy a közvélemény-kutató nem jós, de érdekelne, hogy a mostani kényelmes többsége alapján nyugodtan készülhet Orbán 2022-re?

Nem hiszem. Nagyon kényes a nemzetközi környezet, és bevallom, itt nekem is restanciám van a tájékozódásban. Talán én is túlságosan a hazai választásra koncentráltam, miközben a világban fenyegető folyamatok zajlanak, már-már háborús helyzet fenyeget.

Az ilyen helyzet megerősítheti Orbánt abban, hogy érdemes folytatnia az eddigi koreográfia szerinti mozgást, de ha igazán éles helyzet alakul ki, a hintapolitika bukásra van ítélve.

Egyelőre mindenesetre azt hiszem, hogy Európára vagyunk ítélve, és talán nem mindegy, hogy  a történésekre miként reagál az Unió.. Például a civilek ledózerolását szerintem Európa nem tűrné.

Vagyis a magyar társadalom eltűrné, csak Európa nem. Hadd emlékeztesselek arra, hogy a sajtó ledózerolását elviselte a magyar társadalom és Európa is.

Ebben igazad van.

Sőt már ott tartunk, hogy Szájer József szerint a Fidesz volt hatalmas, 7:1 arányú médiahátrányban.

Még valami olyat is mondott, hogy a Fidesznek sok párttal szemben egyedül kellett helytállni… Mit lehet az ilyenre mondani? Igen tehát, túlzott optimizmusra nincs ok, de azok a szervezetek, amelyeket a Fidesz támad, többségükben nemzetközi beágyazottságúak.

Visszatérve a sajtóra: Szájer kijelentése arra is utalhat, hogy tovább területeket akar megszerezni a Fidesz. Szerinted mi várható?

A vidéket már most szinte teljes mértékben maga alá gyűrte a Fidesz, főleg, ha az ott élők tájékozódási szokásait vizsgáljuk. Ott nem nagyon jutnak más hírforrásokhoz és főleg véleményekhez, mint a kormányzat felől érkezőkhöz. Nincsenek erről kutatási adataim, de nagyon valószínűnek tartom, hogy azok a hangos korrupciós ügyek, amelyek az utóbbi időkben kerültek napvilágra, a társadalom jelentős részéhez el sem jutottak. De ha el is jut; ott van Debrecen, kiderült, hogy a Kósa-féle ügyek egyáltalán nem rendítették meg a belé vetett bizalmat, abszolút többséggel választották meg. Úgyhogy a sajtó egészét tekintve sem vagyok bizakodó, a Magyar Nemzet, Lánchíd rádió bezárása után különösen nem.

Lapszem – 2018. április 14.

0

Ma a Tiborok ünneplik a névnapjukat. Ami pedig az időjárást illeti: napos, csapadékmentes idő várható, kellemes meleggel, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő estére is csak 11-18 fok közé hűl le a levegő. Lapszemlénk következik.

 

Népszava –  Több tízezres tüntetés körvonalazódik a kormány ellen

A mai budapesti tüntetés kapcsán írt cikkében a Népszava megszólaltatja annak egyik fő szervzőjét, Gyetvai Viktort, aki a többi között leszögezi: Nem most szombaton dől majd össze a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER), de a „Mi vagyunk a többség” elnevezésű kezdeményezéssel az a célunk, hogy egy olyan közösség alakuljon ki, amely hosszabb távon lebonthatja majd a kétharmadot.

Az egész országra kiterjedő ellenállási mozgalmat hozna létre a főként egyetemistákból álló csoport,

a követeléseik között szerepel a vasárnapi szavazás voksainak újraszámolása, a szabad sajtó megteremtése, valamint az is, hogy az „ellenzék ne magával harcoljon, hanem a kormánnyal”. Noha a szervezők egyik politikai szervezethez sem akarnak kötődni, több ellenzéki párt is jelezte részvételét.

A következő hónapokban minden erőszakmentes eszközt bevetnek céljaik eléréséért. Elsősorban népszavazási kezdeményezésre vagy békés polgári engedetlenségre gondolunk, de minden megmaradt jogállami lehetőséget alkalmaznánk majd – szögezte le.

Magyar idők – A Jobbiknak nincs pénzemajálisra

Nem tartja meg idei majálisát a Jobbik, feltehetően anyagi okok miatt. Schön Péter gazdasági igazgató már jelezte is a Csíki sörgyárnak, mégsem tartanak igényt a leadott rendelésre. Tizennégy év után először marad el a Hajógyári-szigeten tartott majálisa a pártnak.

A lap úgy tudja, hogy a döntés mögött az állhat, hogy a párt komoly anyagi nehézségekkel küzd.

Ismert: tavaly decemberben a Jobbik tiltott párfinanszírozás miatt 330 millió forintos bírságot kapott az Állami Számvevőszéktől (ÁSZ), aminek a törvényi előírás szerint a dupláját kell leróniuk, összesen 660 millió forintot. A többszörösen is pártkorrupcióba keveredett párt 660 millió forinttal tartozik az államkincstárnak, és egy Simicska Lajos cégeivel kötött szerződés értelmében 100 millió forinttal tartoznak a médiavállalkozónak 1100 reklámhordozóért – írja a lap.

Magyar Hírlap – Hidvéghi Balázs: Soros emberei káoszt akarnak

A legnagyobb tanulság az, hogy az igazságról határozottan és egyszerűen kell beszélni, úgy, hogy az eljusson minden magyar emberhez – vallja a Fidesz kommunikációs igazgatója. Sok fővárosi választó bizalmát vissza vagy el lehet nyerni, ami azonban munkát igényel – mondta a lapnak adott interjújában Hidvéghi Balázs. A politikus értékelte a kampányidőszakot és a választáson született eredményeket, s beszélt a soron következő választásokon várható kampányokról is.

A szombati tüntetésre vonatkozó kérdésre kifejtette: Mivel az ellenzéki pártok látványos kudarcot vallottak, Soros emberei most zavargásokkal, tüntetésekkel, utcai erőszakkal akarnak káoszt előidézni.

„Nem tartom túlzásnak azokat a véleményeket, hogy a Soros-hálózat valójában az ellenzék lecserélésére készül, és a hétvégi tüntetés szervezése is ebbe a folyamatba illeszkedik” – mondta.

Az ellenzék, miután teljesen egyértelműen elveszítette a választást, most szánalmas módon csalást kiabál, ami szintén azt bizonyítja, hogy vezetői teljesen alkalmatlanok a politikai szerepvállalásra – közölte.

 

Bréking nyúz, április 12. – Tudósítás a másik valóságból

0

Szélsőjobboldali hecckampány köszön vissza a Figyelő mai számából, amelyben név szerint listázzák azokat, akik az általuk elképzelt „Soros-hálózathoz” tartoznak. Az Origo szintén sorosozva szidja Karácsony Gergelyt, a Magyar Idők pedig egy 17 éves fiú személyében találta meg a legnagyobb ellenséget.

„Ellenségeket” listázott a Figyelő

„Több száz Sorosnak, illetve az általa pénzelt szervezeteknek dolgozó embert tudtunk azonosítani, miután a milliárdos egykori bizalmasa kikotyogta, mekkora lehet a magyar hálózat. (…)

Megpróbáltunk utánajárni, pontosan kikről van szó, így átnéztük a milliárdoshoz közvetlenül vagy akár csak közvetve kötődő, jelentősebb magyarországi szervezetekben dolgozók névsorát – már ahol egyáltalán van ilyen. A teljes feltérképezés bajosan lehetséges, ahogy azt sem lehet bizonyosan megmondani valakiről, hogy tudatában van-e annak, kinek is dolgozik, vagy éppen milyen küldetést teljesít.”

Az Origo újabb szerző nélküli cikkben „sorosozza meg” Karácsony Gergelyt

„A Soros-blog kemény üzenete után Karácsony Gergely a saját megfutamodását Simicska megmaradt médiumában, a Hír TV-ben jelentette be – ki másnak – Kálmán Olgának. Ezzel színtisztán elárulta választóit, hiszen a napnál világosabb lett, hogy a választási kampány csak azért kellett neki, hogy felépítse magát a másfél év múlva esedékes főpolgármester-választásra. A szocialista szimpatizánsok nem vették jó néven a politikus újabb helyezkedését, amire Karácsony kénytelen volt reagálni: Zuglóból kívánja szolgálni Magyarországot. Így már persze minden érthető. Érdekes egyébként, hogy a Soros-támogatta, saját magát is Soros-emberekkel körülvevő Karácsony Gergelyben maga a bevándorláspárti spekuláns is csalódott. A 444 nevű Soros-blogban a főszerkesztővel üzente meg: a legrosszabb baloldali miniszterelnök-jelöltnek tartja Karácsonyt a rendszerváltás óta. Így írt Karácsonyról Soros blogjának a főszerkesztője: „sokkal gyengébb Medgyessynél, sokkal gyengébb Bajnainál. Még Szekeres Imrénél is. Bizonytalan, esetlen, erőtlen, irritáló egyszerre.” Ezután Karácsony megijedt, és elfutott.”

A Magyar Idők szerint egy 17 éves fiú, Rékasi Zsigmond az egyik legveszélyesebb ellenség

„Ha a szüleid csak „egyszerű” színészek, akiket nem botrányaik, hanem teljesítményük miatt becsülnek, akkor nehezebb a dolgod.

A reflektorfény nem rád irányul. Elkeserítő.

A Valóvilág lefutott, nem éri meg az X-edik széria „VV-celebjének” lenni.

De van megoldás.

Szónokolj, uszíts, mutasd meg, hogy vagy valaki!

Menj be Simicska tévéjébe – vezetékneved miatt csak behívnak -, mondd bele jól a magadét a kamerába.

Mártírkodhatsz az utcán is, de csak óvatosan, mint akit a csúnya – kormány által irányított – rendőrbácsik kínoznak, és elveszik a tulajdonát. (…)

Élvezd a 15 (másod)perc hírnevet!

(Csak siess, mert itt jön egy kis tavaszi szellő, már el is illan az éterben. Pfffffuuuuuuuu…)”

A 888-nak nem tetszik, hogy a Jobbik és a DK is részt vesz a szombati tüntetésen

„A választási kudarc és Soros György varázslatosan messzire érő keze csak összehozta Magyarország két legerkölcstelenebb politikai pártját, a Jobbikot és a DK-t. A választási kampányban még mindkettő váltig azt állította, hogy ők soha semmilyen, de tényleg semmilyen formában nem fognak együttműködni egymással.

Elbuktak a választáson, és a korábbi nagyhangú kormányváltást meg számonkérést kilátásba helyező fenyegetéseik valóra váltása helyett csak a veszteség keserű szájíze maradt meg nekik. Meg a politikusaik. És elsősorban a vezetőik látványos kudarca, valamint az ezzel járó felelősség, melyet nem akarnak felvállalni – ez a napnál is világosabb.

Ezért aztán ahelyett, hogy Gyurcsány és Vona elismerte volna Orbán Viktor elsöprő győzelmét, inkább ők is csatlakoztak a Soros-hálózat utolsó próbálkozásához, a Fidesz vezette kormányzat megdöntéséhez, a szombati, úgynevezett „választási csalás elleni” tüntetéshez.

Ez pedig azért igencsak érdekes. A DK és a Jobbik közösen „tüntet” majd a Fidesz kormányra kerülése ellen.”

A Pesti Srácok szerint a „baloldali véleményterror” ellenére nyert a Fidesz

„A teljes vereségüket mutatja, hogy a hétköznapok baloldali véleményterrorjával szemben eddig meghunyászkodó konzervatív Fidesz-szimpatizánsok is felismerték, hogy ők vannak többségben, és elkezdték hangosan felvállalni a véleményüket. Amiben az a megdöbbentő, hogy csak most, de ez is mutatja, milyen sűrűn fonja át és manipulálja a belliberális értelmiségi-kulturális-oktatási hálózat a társadalmat. Jó lehetőség viszont, hogy a sorozatban harmadszor megélt, elsöprő közös siker rá is szoktassa a részeseit, majd idővel az egész magyarságot a sikerközpontú gondolkodásra. Arra, hogy az egymást lehúzó irigykedés helyett inkább győzni akarjanak, és a néphülyítő prolitempót diktáló politikusok helyett azokra hallgassanak, akiknek a teljes ország és nemzet részére van forgatókönyvük, nemcsak egy-egy rétegnek.”

Horn Gábor: Itt valamit nagyon elszúrt az ellenzék

Megakadályozhatta volna az ellenzék a Fidesz kétharmados győzelmét, de csak ha a fővárosban minden kerületben visszalépnek egymás javára a pártok, illetve ha a vidék kezét nem engedik el – nyilatkozza a Független Hírügynökségnek Horn Gábor, a Republikon Intézet vezetője. Az egykori SZDSZ politikus időnként tanácsokat adott Karácsony Gergelynek, a szocialisták listavezetőjének. Kettőjük viszonyáról, a gyűlöletkampány következményeiről, saját tévedéseiről és az új Fidesz-világról beszél.

 

Ma is elvállalná, hogy Karácsony Gergely első számú tanácsadója legyen?

Soha nem voltam főtanácsadó sehol, így Karácsony csapatában sem. Ez a 444 hírportál költői túlzása, de hiába kértem, hogy korrigálják a státusomat. Perre nem mentem, annyit nem ér az egész. Önként vállalt feladatom az MSZP- Párbeszéd miniszterelnök-jelölt mellett kimerült néhány beszélgetésben.

Eközben persze adhatott tanácsot. És ha jó ötlettel szolgált, akkor jelöltként elfogadta?

Gergő nekem talán mondhatom, a barátom, hosszú ideig dolgoztunk együtt. Az utolsó hetekben, tehát a kampány finisében nem is találkoztunk, az országot járta. Tehát az én egyes számú tanácsadói szerepem egy félresikerült mítosz; sem „fő”, sem „al” tanácsadója nem voltam. Kétségtelen persze, nekem is van kampánytapasztalatom, nyolc-tíz választást végigcsináltam, van fogalmam a teendőkről. De Gergő is csinált sikeres kampányt. Karácsony nem csak velem, másokkal is beszélgetett. Nem akarom „eltolni” magamtól az ügyet, akkor is ezt mondanám, ha listavezetőként történetesen megnyeri a választást.

Azért kezdtem ezzel a témával, mert az olvasó számára a „félhomályban” lévő tanácsadó és a politikus kapcsolata a titkok világa, s nyilván mindenki kíváncsi, hogy ki alakítja a politikát.

A felelősség mindig azé, aki dönt.

Egyébként pedig Karácsonynak mindössze három hónapja volt, ami roppant rövid idő. Ehhez képest szerintem sikeres volt a vállalkozása, hiszen a szocialisták nagyon rossz helyzetben voltak Botka távozása után. A Párbeszéddel és a Liberálisokkal kötött szövetség nélkül, Karácsony listavezetése nélkül az 5%-os bejutási küszöb körül ingadoztak volna, mint ahogy az a Demokratikus Koalícióval történt.

Ön, illetve az ön által vezetett Republikon Intézet egyetértett abban, hogy az MSZP és a Párbeszéd közösen induljon?

Beszéltünk erről, hisz a két párt egymásra találásakor kézenfekvőnek tűnt, de erről választott testületek döntöttek, illetve olyan vezetők, akiknek ehhez hatáskörük volt.

A választás előtt egyértelműen jelezték, hogy kormányváltó hangulat volt az országban. Talán ebből következően kicsit túlbecsülték az ellenzék megszerezhető mandátumait. Abban reménykedtek ugyanis, hogy az MSZP 33, a Jobbik 29, a DK 13 képviselői helyet szerez, szemben a Fidesz 113 mandátumával. Ez tényleg kincstári optimizmus, vagy egyszerű tévedés volt?

Mielőtt a mandátumbecslés megszületett volna, kijöttünk egy kutatással, amely sokkal jobban hasonlított a végeredményhez.

Eszerint a Fidesz 134, a Jobbik 25, az MSZP- Párbeszéd 20, a Dk 9, az LMP 8 helyet szerzett meg a törvényhozásban.

Igen, ma már világos. De mi úgy éreztük, hogy a közvélemény kutatások nem mutatják pontosan az ország választói hangulatát. Nem csak mi éreztük így, de az egész ország így érzékelte. Még Orbán Viktor felpörgetett kampányakciói is ezt mutatták, néhány vezető Fidesz politikus is azt érzékelte, hogy nem lesz meg a kétharmad.

Ez érthető, hiszen a magyar társadalom több, mint fele úgy érezte, rossz irányban mennek a dolgok, s ma is azt látjuk, hogy a szavazatok több, mint ötven százalékát az ellenzék kapta, bár ennél alig valamivel kevesebbet kapott a kormánypárt.  

Amivel nem kalkuláltunk jól, az a vidéki Magyarország. Nem érzékeltük, hogy a falvakban ennyire másként gondolkodnak az emberek, illetve azt sem érzékeltük, hogy az MSZP ennyire nincs jelen vidéken. Ez a párt korábban jelen volt a társadalomban, mára viszont lényegében eltűnt vidékről.

Másrészt viszont volt egy illúziónk, hogy a Jobbik időközben beágyazódott – ez részben igaz, mert egymillió támogatója van – a Jobbik két-háromszázezer radikális szavazója valószínű menet közben a Fidesz sorait erősítette, miközben a baloldalról – elsősorban vidékről – ugyanennyien csatlakoztak a párthoz. A jelek szerint a szavazócseréből a Jobbik nem tudott profitálni, s a szocialisták elveszítették a vidéki szavazóik jelentős részét.

Azt végképp nem feltételeztük, hogy a választók tömegeit képes megtéveszteni a kormány gyűlöletkeltő kampánya. A „migránsozás és sorosozás” előre megfontolt módon gerjesztette a gyűlöletet. Ehhez kapcsolták a védelem, a biztonság ígéretét, ami működött.

A gyakorlatban pedig annyi történt, hogy 2015 óta a Fidesz az adófizetők pénzéből 200 milliárdot költött az emberi gonoszságra építő, gyűlölet- és félelemkeltő kampányra. Iszonyú összegről van szó, ráadásul az ellenzéki pártok ennek csak töredékét, 4-500 milliót tudtak a választásokra fordítani. Ezt én választási csalásnak gondolom.

Közben elég sokan beszélnek már választási csalásról, az adatok meghamisításáról szóló hírekkel tele van a közösségi média. Ön szerint ezek alaptalan vádak?

Leginkább a kormányzati médiatúlsúlyt tartom választási csalásnak, mert a vidéki embereknek emiatt nincs fogalma a kormányzat mohó korrupciójáról. A vidéki Magyarország teljes mértékben ki van szolgáltatva az állami, forrásból megvásárolt, állami reklámokból életben tartott Fideszes média hazugságainak. Ráadásul a Fidesz által tudatosan keltett gyűlölet és félelem ott marad a lelkekben. Ez pedig óriási károkat okoz! Mi nem feltételeztük, hogy ennyire fertőz és működik a Fidesz által felépített virtuális világ, amely valótlanságokkal van tele, s a félelemre, a gyűlöletre épít. De ebben tévedtünk, sajnos. 

Pedig érezhető volt a családok mindennapjaiban, a munkahelyeken, a kocsmában, az utcán. Néha ijesztő volt…

Persze a hatását éreztük, de azt nem, hogy ez ilyen mértékben felkavarja a társadalmat. Feltételezni sem mertük, hogy ez a fajta agymosás ilyen mértében hat. Hiszen ők maguk is azt mondták a hódmezővásárhelyi vereség után, hogy nem megy ez a sorosozás, váltani kéne. Aztán ez lett a vége.

A közvélemény kutatások természetesen jelezték a kormányzat népszerűségét, hiszen a felmérések csak abban különböztek, hogy egyszerű, vagy minősített többséget mutattak.

Valóban, így utólag tudható, hogy a kutatások pontosan mutatták a valóságot, mi pedig nem hittünk a szemünknek. Azt gondoltuk, hogy az a hangulat, ami körülvett bennünket, az a korrupció-tömeg, szétvert oktatás, működésképtelen egészségügy, a megnyomorított önkormányzatok, a létében fenyegetett civil világ, amiről naponta beszámolt az ellenzéki sajtó, az a Fidesz-szavazóra is hatással lesz. Ráadásul azt hittük, ha a választáson magas lesz a részvétel, az kedvez az ellenzéknek.

Sőt, azt mondták, hogy szinte minden a részvételi arányokon múlik, s a szavazók ezt el is hitték, de hiába mentek el nagy számban szavazni. Mi volt a tévedés?

Nem láttuk, hogy a kormány professzionális gépezete milyen hihetetlen mozgósításra képes.

Következetesen végigjárták a falvakat, megfélemlítéssel vagy akár megvásárlással az urnákhoz vitték a híveiket.

Sokakkal együtt mi azt hittük, hogy az ellenzék támogatói miatt ilyen magas a részvételi arány.

Emiatt aztán 30-40 egyéni körzet helyett elenyésző számút nyert az ellenzék. Néhány éve azt mondta, hogy ha a baloldal, közte az MSZP nem változtat a politikáján, akkor pártként el is fog tűnni. Ennek a folyamatnak vagyunk a tanúi?

Valóban, ennek fontos állomása az idei választás. De úgy gondolom, hogy mindez ma már valamennyi ellenzéki pártra vonatkozik: ha továbbra is az eddigi politikát folytatják, akár hangosabban, határozottabban, akkor annak csúfos következményei lesznek. Alapvetően újra kell gondolni az ellenzéki politikát, mert a kétharmad miatt a parlament teljesen jelentéktelen lesz. A 48 százalékos győzelem 66 százalékos fölényt jelent majd az országházban, s a Fidesz talán még annak a működési rendjét is megváltoztatja.

Elkezdődött az ellenzéki médiumok bedarálása, Simicska már fel is adta a Magyar Nemzetet és a Lánchíd rádiót, előbb-utóbb bedől a Hír tv is. Új támogatót keres a Heti Válasz, s a HVG is pártolókra szorul. A Klubrádió már évek óta csak adományokból tartja fenn magát, tehát a végletekig csökken a szabad sajtó életben maradási esélye.

Ugyanakkor azt a Kósa Lajost, aki kialkudott 800 milliós ajándékot, korábban pedig olcsón disznóhizlaldához juttatta az anyukáját, még így is 52 százalékkal megválasztották képviselőnek. Ezt ön érti?

Csak azt hiszem. Mert mit hallanak naponta? Kósa ugyan lop, de jönnek a migránsok. Megerőszakolják a feleséged, vagy a gyereked. Elveszik a munkahelyed, és az iskolád, beköltöznek a lakásodba. Ez a mai logika, ma ez a legerősebb toposz, függetlenül attól, hogy nem igaz. Ez Budapesten nem működött, kettészakadt az ország.

De ilyen társadalmi klímában képes a baloldal megújulni, van ötletük, hogy mi ennek a módja? Milyen tanácsot adnának legközelebb Karácsony Gergelynek?

Azt semmiképp nem tanácsolom, ami a kampány utolsó néhány hetében történt, amikor az ellenzék egyébről sem beszélt, hogy kinek, kivel, s mikor kéne összefogni. Ahelyett, hogy arról beszéltek volna, hogy a borzalmas Fidesz-világot mi válthatná fel, milyen konkrét lépéseket tenne meg az ellenzék.

Visszatérve ahhoz az állításukhoz, hogy kormányváltó hangulat van, vagy inkább már csak volt, de ezt az ellenzék nem tudta kihasználni.

Ismétlem, hogy ha egy országban az ott élő szavazók több, mint fele azt mondja, hogy rossz irányba mennek a dolgok, akkor az már kormányváltó hangulat. A fővárosban kétharmados ellenzéki „győzelem” született, hiszen 18-ból 12 körzetet megnyertek. S ha van együttműködési készség, akkor újabb öt ellenzéki nyerhetett volna.

A független Mellár Tamás történelmi bűnnek nevezte azt, hogy az LMP nem lépett vissza több helyen, hiszen azzal megelőzhető lett volna a kétharmados Fidesz győzelem. A pártok kölcsönösen is visszaléphettek volna. Nem adott ilyen tanácsot?

Az MSZP-Párbeszéd két kerületet odaadott, ennél többet nem tudott, nem volt több helyen esélyes LMP-s jelölt.

A Fidesz kétharmad megakadályozása érdekében semmi sem drága, nem gondolja?

Nem vagyok híve a bűnbakképzésnek, az LMP ment a maga útján, ők ezt választották.

Ez világos, de nem csak az LMP léphetett volna vissza, hisz veszélybe kerülhetett volna a parlamentbe jutása. Nem kellett volna kölcsönösen visszalépni?

Nem a budapesti öt körzet a kérdés, inkább a vidéket nem lett volna szabad elengedni, mert ott mindössze három mandátumot szerzett az ellenzék. Ez komoly kudarca az MSZP-nek, de a Jobbiknak is. Miskolcon két körzetet is elvesztettek. Vona Gábor Gyöngyösön vesztett, négy éve sokkal szorosabb küzdelmet folytatott a Jobbik elnöke. A visszalépések elmaradásáért nem szabad csak az LMP-t hibáztatni, mert itt valamit nagyon elszúrt az ellenzék!  De

nem felelősöket keresek, hanem okokat. Úgy látom, túl jól működött a féktelen hazugságkampány.

Működött a kerítés fetisizálása, azt hazudták, hogy egy 150 km hosszú kerítés képes megvédeni egy több, mint ezer kilométeres határt. Képtelenség, röhej, de hatott, mindez 200 milliárdért! Miközben nem jönnek a menekültek, illetve azonnal továbbindulnak még azok is, akik nagy pénzekért megvették a letelepedésüket.

Nem lehet azt kimondani, hogy ezzel a választási rendszerrel az ellenzék nem tud nyerni?

Nem, mert az ellenzék is győzhetett volna kétharmaddal, mert ez a választási rendszer kedvez a győztesnek.

De győzni csak a kormánypárt tud, mert vagy álságos rezsicsökkentéssel, vagy a migránsok okozta félelemmel tartja maga mellett a választót!

Nem hiszem, hogy ez így van, épp a főváros példája mutatja, hogy lehet másképp is.

De amíg Orbán Viktor a kormányfő, addig a bevált receptet követi. Nem gondolja?

Nem hiszem, hogy erre mindig képes lesz. Ha az ellenzék előválasztást tart – ahogy azt mi a Republikon Intézet nevében ajánlottuk – akkor hiteles jelölteket indíthattak volna, úgy, hogy előtte megszólították volna a vidéket. Aminek komoly hatása és eredménye lehetett volna.

Magyarországon vannak baloldali szavazók – nem tűntek el – csak a pártok számára nem elérhetők. Ezen kell, és lehet változtatni.

Igen, de egyre többen állítják, hogy az ellenzék döntéshozóinak egy része már a Fidesznek dolgozik. Nem lehet, hogy ezért nem léptek vissza?

Egy akkora párt, mint a Fidesz valamilyen szempontból biztosan jelen van minden párt életében. Ha esély lett volna arra, hogy Gyurcsány eltűnjön a süllyesztőben, akkor a Fidesz biztosan megmenti, mert elemi érdeke, hogy a DK elnöke a politika porondján maradjon; a Gyurcsány-ellenességre ugyanis stabilan lehet építeni. Azt azonban nem hiszem, hogy az MSZP, vagy bármelyik ellenzéki párt döntései a Fideszben születtek meg. Botka sem azért bukott meg, mert Orbán Viktor veszélyesnek tartotta. Biztos vagyok abban, hogy nem „beépített árulók” tüntették el a szegedi polgármestert, hanem a saját hibái és az MSZP belső konfliktusai.

De az LMP társelnöke, Hadházy Ákos is beszélt a témáról, s kifogásolta a visszalépések elmaradását is, ami kétharmadot jelentett a Fidesznek. Ez sem győzi meg?

Még az is lehet, hogy ezt tartják jónak. Az LMP mindig így gondolkodott. Szerintem sem jó, hogy ezt teszik, de ezzel nem tudunk mit kezdeni.

De itt nem csak az öt mandátum volt a tét, hanem hogy a Fidesz egyedül választja meg az új legfőbb ügyészt, az alkotmánybíróság új tagjait, és a bíróság, tehát a Kúria új elnökét. Ez véget vet demokráciának?

Ez sajnos lehetséges következmény. Úgy gondolom, hogy az ellenzék politikai innováció nélkül aligha képes megerősödni, pedig jönnek az önkormányzati- és uniós választások. Nagyon jó lenne, ha az az ellenzék már holnaptól erre készülne.

A feltartott kéz, nem megoldás. Szükség van a bal- és liberális oldalon új szövetségi politikára, vissza kell menni a vidéki Magyarországra. Új megoldások, időben meghozott közös döntések kellenek.

Nem szükségszerű, hogy minden így maradjon. Legalább az ország fele úgy gondolja, hogy nincs ez jól így, van tehát kinek, kiért dolgozni, és persze ott a mindig meghivatkozható és akár másolható budapesti példa. 

Vona Gábor a parlamenti mandátumát se veszi át

A Jobbik elnökségi ülésén benyújtotta lemondását, majd bejelentette, hogy a tisztújításon sem indul, és a parlamenti mandátumát se veszi át.

A Jobbik (volt) elnöke erről a Facebookon írt. Bejegyzése szerint, ahogy tegnap megígérte, benyújtotta lemondását, amelyet a Jobbik elnöksége el is fogadott.

A párt hamarosan tisztújító kongresszust tart, amelyen Vona Gábor nem indul.

Sőt, azt is bejelentette, hogy parlamenti mandátumát se veszi át.

Azt írta: a választási eredményért miniszterelnök-jelöltként egyszemélyi felelőssége van. Szerinte a „Jobbik ma Magyarország második legerősebb pártja és az ellenzék egyedüli igazi ereje”, és mindent megtesz azért, hogy még erősebbek legyenek, de már nem pártelnökként.

Lemondok az elnökségi tisztségrőlA mai napon – a tegnapi választási eredmények fényében – ígéretemhez hűen…

Közzétette: Vona Gábor – 2018. április 9.

Nyert a Fidesz, nem kicsit, nagyot

A hét végére lesznek végleges választási eredmények, annyi már most látható, hogy nagyon kaszáltak a kormányzó pártok. Bejutott Mellár Tamás, ami azt mutatja, hogy országosan is működhetett volna a Hódmezővásárhely-effektus.

 

A Fidesz-KDNP 91 egyéni és 42 országos listán szerzett mandátumával 133 képviselőt juttatott az Országgyűlésbe, ez a szavazatok több mint kétharmada, 66,83 százalék.

A második legerősebb párt a Jobbik lett, amelynek összesen egy egyéni mandátumot sikerült megszereznie, listán pedig 25-öt.

Az MSZP-Párbeszéd egyéniben 8, listán 12 mandátumhoz jutott – ezzel éppen hogy megugrotta a 10 százalékos küszöböt.

A DK megelőzte az LMP-t: az előbbi 3 egyéni és 6 listán, az utóbbi pedig 1 egyéni és hét listán bejutott képviselővel rendelkezik.

Ott lesz még az Együtt is az új Országgyűlésben: egy mandátumot sikerült szereznie egyéniben, Budapesten, miként egy független, illetve egy nemzetiségi (német) képviselő is ott lesz a törvényhozásban (ez utóbbit bátran hozzá lehet azonban csapni a Fidesz-KDNP-csapathoz, mivel fideszes politikusról van szó.

A független képviselő egyébként Mellár Tamás. Az, hogy ő  – igaz a legkevesebb szavazati különbséget eredményező legszorosabb versenyben és vidéken – nyerni tudott, a legfényesebb bizonyítéka annak, hogy  Hódmezővásárhely-effektus megbuktathatta volna a kormányt, ha az ellenzéki pártok országosan ezt a módszert követik.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!