Kezdőlap Címkék Jelnyelv

Címke: jelnyelv

Elpusztult Chantek, a jelnyelvet beszélő orangután

0

A BBC szerint a 39 éves orangután, az egyik első emberszabású majom volt, amelyik megtanulta a jelnyelvet.

Chantek nagyjából kilenc évig lakott egy antropológus házában Tennessee-ben,

megtanulta kitakarítani a szobáját, eszközöket készített és használt, valamint megjegyezte a közeli gyorsétterembe vezető utat.

Élete utolsó éveit Atlanta állatkertjében töltötte, ahol szívbetegségét kezelték.

Chantek halálának okát egyelőre nem ismerik, az állatorvosok előrehaladott szívbetegség miatt kezelték.

Az orangutánok 35 éves koruk után idősnek számítanak.

Chantek a georgiai Yerkes Főemlőskutató Központban jött világra, később Lyn Miles-hoz, a Tennessee Egyetem antropológusához került Chattanoogába. 2014-ben dokumentumfilm is készült róla The Ape Who Went to College címmel.

Az állatkert szerint a gondozókkal gyakran „beszélgetett” jelnyelven, de ahhoz túl félénk volt, hogy ismeretlen emberekkel is jeleljen. Ilyenkor szívesebben használta fajának jellegzetes hangjait és gesztusait.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!