Kezdőlap Címkék Jansa

Címke: Jansa

Szlovén-magyar, két jóbarát

0

A magyar vezető a szlovén vállalkozásokkal szócsőhöz jutott és ezek a szerkesztőségek Janšát népszerűsítették. Ha utóbbinak sikerül kormányt alakítania, az egyik haszonélvező a magyar politikus lesz, hiszen szövetségeshez jut az EU-n belül.

Orbán Viktor bebiztosította a hatalmát Magyarországon, és most már Európában nyomatja a programját – írja a New York Times. A cikk szerint Janez Janša győzelmével a szélsőjobboldali-populista hullám újabb európai országba érkezett meg, többek közt a magyar kormányfő segédletével.

„Illetve itt beszélni kell hozzá közel álló üzletemberekről is, akik szép csendesen befektettek a szlovén sajtópiacba.

Az egyik a Skandal24 pletykamagazin, a másik a Nova24 tévé.”

Az erősödő populista pártok igen ügyesek, amikor üzenetük eljuttatására, illetve a nagy riválisok támadására manipulálni kell a sajtót. Orbán felismerte a tömegtájékoztatás hatalmas erejét és most megpróbálja kiterjeszteni az érdekövezetét. – állapítja meg az amerikai napilap, amely tudni véli, hogy Habony tavaly találkozott Steve Bannonnal és hírek szerint azt vitatta meg vele, hogy Kelet-Európában olyan portált indítanak, mint kemény nacionalizmust terjesztő Breitbart News.

Idehaza Orbán szövetségesei ellenőrzik a sajtó javarészét, és bevándorlás-ellenes, nacionalista üzeneteket nyomnak. A magyar vezető a szlovén vállalkozásokkal szócsőhöz jutott és ezek a szerkesztőségek Janšát népszerűsítették. Ha utóbbinak sikerül kormányt alakítania, az egyik haszonélvező a magyar politikus lesz, hiszen szövetségeshez jut az EU-n belül.

Turk volt szlovén államfő úgy véli, ha létrejön a kormányszintű összefogás Budapest és Ljubljana között, az

mindenképpen növeli a magyar miniszterelnök befolyását a földrészen.

A lap beszámol arról, hogy a szlovén sajtóérdekeltségekben a tőkeemelést a formális főnökön Schatz Péteren keresztül Varga Károly tette lehetővé, aki építési vállalkozóként aránytalanul sok magyar állami megbízatáshoz jutott az utóbbi években. Egyébként az egyik érintett magazin 60 ezer eurós kölcsönt nyújtott a társtulajdonosnak, amely nem más, mint Janša pártja, csak éppen a Szlovén Számvevőszék illegálisnak minősítette a tranzakciót.

Az Orbán-klón nyert, de a baloldal alakíthat kormányt

Janez Janša eszdéesze (SDS, Szlovén Demokrata Párt) nyerte a legtöbb mandátumot Szlovéniában a szavazatok mintegy negyedével, de aligha akad komolyabb koalíciós partnere. Az 5-12 százalékot szerzett baloldali, balközép pártoknak összességében sokkal több parlamenti helye lesz. Éppen ezért megdöbbentő, hogy a magyarországi portálok kritikátlanul átvették az MTI tudósítását, miszerint Exit poll: győzött a jobboldal.

Egy pici kis matematikai művelet elegendő lett volna, hogy a szerkesztők rájöjjenek: a szlovéniai jobboldal, dacára Janša „győzelmének” nem tud kormányzó többséget összehozni, hacsak nem sikerül átcsábítania több baloldali pártot. Ennek a feltételezésnek két dolog is ellent mond. Egy: miért társulnának Janšáékhoz, amikor maguk között is elintézhetik az új kormány megalakítását. Kettő: nem is a radikális jobboldalinak tartott SDS a vállalhatatlan a többi párt és a szlovén közvélemény háromnegyede számára, hanem maga a pártelnök személye. Janša ugyanis a nyolcvanas évek végén került, önhibáján kívül, reflektorfénybe, amikor a Mladina nevű, a volt Jugoszlávia legbátrabb hetilapjának külső munkatársaként a kommunista hatalom disszidensévé vált. Nem volt kevésbé ellentmondásos a szerepvállalása a 10 napos szlovéniai háború idején, amikor az akkori Jugoszláv Néphadsereg erőszakkal akarta megakadályozni a leggazdagabb tagköztársaság kiválását a föderációból. Kétszer is volt miniszterelnök, másodszorra igen rövid ideig, mert kenőpénz elfogadása miatt (Szlovénia finn páncélkocsikat vásárolt) került börtönközelbe. Azóta az országban aligha akad komolyabban vehető pártvezető, aki összekötné karrierjét a politikai szélhámosnak tartott Janšával.

Nem úgy a magyar miniszterelnök, akinek semmi sem drága, hogy a lengyelek mellett még egy hálás szövetségesre tegyen szert az unió legfelsőbb döntéshozó testületében.

Nem ártana Janšát maga mellett tudnia, amikor sorozatban indulnak az eljárások Magyarország ellen.

A következő napokban eldől, hogy érdemes volt-e a magyar előfizetők milliárdjait költeni a Janša körüli média felvásárlására/finanszírozására. Egy országos televízióról (Nova TV), egy politikai hetilapról (Demokracija), egy bulvár hetilapról (Ripost) és hét internetes portálról van szó. Amit eddig lehet tudni. És akkor még nem beszéltünk a Lendava Nafta nevű focicsapatról, amelyet a ZTE tulajdonosa vett meg és amelynek fociakadémiája a magyar államtól kap pénzügyi támogatást. A futballtörténelmet kevésbé ismerőknek eláruljuk azt is, hogy

a volt Jugoszláviában a leggyengébb focit éppen Szlovéniában játszották,

ahol egy Oblak nevű labdarugón kívül aligha akadt más, ismertebb focistája a szlovénoknak.

De hát nem erről van szó.

Az eredmények megjelenése után Janez Janša azt mondta, hogy ajtajuk nyitva áll a leendő koalíciós partnerek számára.

A második legnépszerűbb párt vezetője, Marjan Šarec viszont korábban azt írta Twitter-üzenetében, hogy

hogyan lenne elvárható a független kormányzás a Szlovén Demokrata Párttól, ha külföldről pénzelik a kampányát.

Hogy félreértés ne essék a külföldről való pénzelés az Orbán kormányra vonatkozik. Tiltott kampány finanszírozás miatt eljárás is indult közvetlen a választások előtt. Tegyük hozzá: Szlovéniában a független igazságszolgáltatás nem kelet-európai szinten van.

Janez Janša, Orbán szlovén klónja

Június elején előrehozott parlamenti választásokat tartanak Szlovéniában, mert az eddigi liberális kormányfő egy alkotmánybírósági döntés miatt váratlanul lemondott. Előre törőben van a Janez Janša vezette szélsőjobb, amely akár be is kerülhet egy következő szlovén kormányba.

A magyar miniszterelnöknek hosszú éves, baráti kapcsolata van a Szlovén Demokrata Párt (SDS) immár negyedszázados vezetőjével, aki gazdag, igaz kacskaringós politikai karriert tudhat maga mögött. Borut Mekina, a legendás, még a rendszerváltás előtt létesült, változatlanul merészhangú Mladina hetilap szerkesztője írta majd egy évvel ezelőtt a Magyar Narancsban, hogy Szlovéniában politikusok jönnek és mennek, Janša népszerűsége viszont még 2014-ben sem zuhant meg, amikor egy fegyvervásárlási korrupciós ügy miatt börtönbe vonult – a büntetés letöltését aztán megszakították, s az alkotmánybíróság döntése miatt elévült.

Janša önhibáján kívül lett a volt Jugoszlávia kommunista hatalmának „mártírja”, aki miatt szimpátia tüntetések voltak a nyolcvanas évek végén. A már említett Mladina ugyanis 1988-ban megszerezte a Jugoszláv Néphadsereg titkos tervét, amellyel a másként gondolkodókkal akartak leszámolni. A lap forrását, két szerkesztőjét és az itt néha publikáló szerzőt, Janšát letartóztatták.

Az önállósodó Szlovénia idején nem tartozott a vezető politikusok közé, ennek ellenére Janez Drnovšek, minden idők legnépszerűbb, korán elhunyt politikusa megtette védelmi miniszternek, de csakhamar egy botrány miatt leváltotta.

Már minden lényeges lejátszódott Szlovéniában (függetlenség, EU-, NATO tagság), amikor a közvélemény megunta a Drnovšek vezette Liberális Demokrata Pártot és megválasztotta a kommunista ellenes retorikájához ragaszkodó Janšát. Olyan országról, nemzetről van szó, amelynek nagyon erős antifasiszta hagyománya van (például Tito is félig szlovén volt, jobbkeze Edvard Kardelj, a szocialista önigazgatás kiötlője pedig teljes egészében). Kormányfőként kétszer állt az ország élén, először 2004 és 2008 között, másodszor pedig 2012-ben, amikor is idő előtt távoznia kellett a posztról. Egy parlamenti korrupcióellenes vizsgálóbizottság ugyanis arra a megállapításra jutott, hogy Janša lényegesen több pénzt költ, mint amennyi hivatalos jövedelme van.

Miniszterelnöksége pedig gazdasági értelemben valóságos katasztrófának bizonyult

– írta a már említett Borut Mekina. Az állami vállalatok élére barátait vagy a párt tagjait ültette, akik nemhogy híján voltak minden releváns tapasztalatnak, de a politikában is kudarcot vallottak. Janša és hívei pedig megvonták a vállukat: a kommunisták még rosszabbak voltak.

Az SDS „antikommunizmusa” olyan szólam, amely szükség szerint változik és mindig az időszerű ellenségre ragad rá. A legutóbbi ellenség természetesen a menekültek, akik ellen az SDS „spontán népi megmozdulásokat” és állítólagos civil kezdeményezéseket szervezett. A menekültek előtt Szlovénia fő ellenségei a melegek voltak, kicsivel korábban a szerb és a horvát kisebbség, meg az egykor a volt Jugoszlávia területéről érkezett „migránsok”. Azaz a bosnyákok.

A mostani előre hozott választásokon az SDS-nek arra van esélye, hogy második pártként fusson be a célba. Előtte csak a Marjan Šarec Listája végezhet. A humoristaként és színészként ismert Šarec azzal robbant be az országos politikába, hogy a tavalyi elnökválasztáson, egy kisvárosi polgármesterként (Kamnik) alig maradt alul az addigi és mostani államfő Borut Pahor mögött.

Janša nagy esélye, hogy Šarecék nem zárták ki az együttműködést.

Ezzel megszegnék a szlovén politikai élet íratlan szabályát, miszerint mindenkivel igen csak Janšával nem.

A jó vastag magyar szál

Orbán Viktor igyekezett politikailag is mindig Janša segítségére sietni. Tavaly felszólalt a párt kongresszusán, egy héttel ezelőtt pedig a magyarok által is lakott Lendván vett rész a szlovén demokraták választási gyűlésén,  amelyen az ottani magyarok szavazatára is számíthatnak

A Fideszben és az SDS-ben közös, hogy mindkét pártot az amerikai Nemzetközi Republikánus Intézet (International Republican Instiute, IRI) támogatja és látja el választási tanácsokkal. Az EU-ban az SDS képviselője sietett Orbán segítségére, amikor az új médiatörvény miatt került össztűz alá. A magyar miniszterelnök ezt ljubljanai látogatással viszonozta, amikor Janša korrupciós botrányba keveredett.

2017-ben ajándékozta meg Orbánt Lövészárkok című könyvével. És nincsenek véletlenek: a könyvet a Terror Háza alá tartozó, Schmidt Mária vezette Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány adta ki. 5,3 millió forintjába került a magyar adófizetőknek.

Sőt: Habony és az azóta elhunyt Finkelstein is adott tanácsokat az SDS-nek. Janšaék Fidesz példára hírtelevíziót, hetilapot és és több internetes portált is alapítottak. Ezekbe bevásárolták magukat a magyar kormányhoz közel álló üzletemberek.

Sokak szerint Szlovéniában, függetlenül attól, hogy ki nyeri a választásokat komoly infrastrukturális beruházások várhatók.

Az ideológia barátságot így lehet nagy pénzre váltani.

Orbán levitézlett délszláv ellenzéki vezetőkkel találkozott Ohridban

0

Gruevszki miatt majdnem polgárháborús helyzet alakult ki Macedóniában. A volt miniszterelnök ugyanis egyszerűen nem akarta átadni a hatalmat a választások után az elegendő mandátummal rendelkező balközép koalíciónak. Janez Janša közismert szlovén politikus, az ország önállósága óta az első volt miniszterelnök, aki korrupciós vádak miatt börtönbe került.

Magyarország és Európa érdeke, hogy a balkáni migránsútvonal zárva maradjon, és mivel ebben a tekintetben Macedónia kulcsfontosságú ország, mi azokkal a macedóniai erőkkel működünk együtt, amelyek ilyen politikát folytatnak – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a macedóniai Ohridban.

A magyar kormányfő a sajtótájékoztatót megelőzően munkaebéden vett részt Nikola Gruevszki korábbi macedón miniszterelnökkel, a jobboldali ellenzék vezetőjével, valamint Janez Janša egykori szlovén kormányfővel, az ellenzéki, jobbközép Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnökével.

Csak emlékeztetőül: Gruevszki miatt majdnem polgárháborús helyzet alakult ki Macedóniában. A volt miniszterelnök ugyanis egyszerűen nem akarta átadni a hatalmat a választások után az elegendő mandátummal rendelkező balközép koalíciónak. Janez Janša közismert szlovén politikus, az ország önállósága óta az első volt miniszterelnök, aki korrupciós vádak miatt börtönbe került.

Orbán Viktor a macedón városban úgy fogalmazott, hogy a modern kori népvándorlás hatalmas tömegeket kerget, nyom Európa irányába, és az egyik út, amelyen a több tízmillió ember a kontinensre indul, a balkáni útvonal.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!