Kezdőlap Címkék Irma

Címke: irma

Ezekre kerestünk rá legtöbbször a Google-ban az idén

0

Elkészítette szokásos összeállítását a Google arról, hogy milyen témákra kerestek rá a legtöbbször az internetezők az elmúlt évekhez képest idén. Többek között a bitcoin, az Irma hurrikán és Harry herceg menyasszonya érdekelte 2017-ben a világot.

A 2017-es legfelkapottabb keresőszavak listáját az Irma hurrikán vezeti, amely majdnem a 2005-ös Katrina hurrikánhoz hasonló pusztítást végzett Amerikában, szeptember elején. A második és a harmadik helyen a két idén megjelent iPhone-t találjuk. Az iPhone 7 szeptemberben, a tizedik évfordulóról megemlékező X pedig novemberben jött ki. Természetesen a szexuális zaklatási botrányok is sok Google-keresést generáltak, így került az amerikai tévés műsorvezető, Matt Lauer a 4. helyre a listán. November végén derült ki, hogy Lauert felfüggesztette az NBC, mivel egyik kolléganője arról számolt be, hogy a műsorvezető szexuálisan zaklatta a 2014-es téli olimpia idején, Szocsiban, majd utána New Yorkban is. A következő napokban több másik vád is érkezett Lauer ellen. Az ötödik helyre a színésznő Meghan Markle került, aki a brit királyi sarj, Harry herceg menyasszonya: az eljegyzést november 27-én jelentették be.

Emberek

Ha csak a személyek toplistáját nézzük, akkor egyértelmű, hogy a szexuális zaklatási botrányok miatt alakultak így a keresések. Lauer mellett Harvey Weinstein és Kevin Spacey is bekerült a top 5-be. A nagyhatalmú producer, Weinstein ügyei voltak azok, amelyek az egész botrányt kirobbantották októberben, majd a Spacey elleni vádak kavartak hatalmas botrányt. A második helyen természetesen Meghan Markle áll.

A kép forrása: Flickr

Hírek

A globális hírek kategóriájában a listát szintén Irma vezeti, utána következik a legfontosabb digitális fizetőeszköz, a bitcoin, amely hatalmas árfolyamváltozásokat élt meg az idén. A decemberi meredek emelkedés után pár napja mélyrepülésbe kezdett a bitcoin, amelyet sok bizonytalanság övez. Egyesek hatalmas üzletet és a jövő fizetőeszközét látják benne, míg mások szerint jelentősen túlértékelt a digitális valuták jelentősége. A harmadik helyre az egész világot megrázó október 1-jei Las Vegas-i lövöldözés került, amelyben 58 ember halt meg, és több mint ötszázan megsérültek. A top 5-be még a nukleáris programjával a világot rettegésben tartó Észak-Korea, és az idén Amerikából látható teljes napfogyatkozás került be.

Filmek, sorozatok

A filmes toplistát a Google keresések tekintetében egyértelműen a szuperhősmozik dominálják: a Wonder Woman, a Logan és Az Igazság Ligája is benne van a top 5-ben, igaz, az első helyre a Stephen King regényéből készült bohócos horror, az Az került. A tévéműsoroknál a Stranger Things című, a 80-as években játszódó sci-fi/horror/drámasozat került, de a Trónok harca is benne van természetesen az első ötben.

Slágerek

Itt nincs meglepetés: a listát a Despacito vezeti, ami minden szempontból az év legnagyobb slágere lett – jelenleg több mint 4,5 milliárd megtekintésnél jár a YouTube-on, ezzel a valaha volt legnézettebb anyag a videómegosztón. A második és harmadik helyen Ed Sheeran két dalát, a Shape of You-t és a Perfectet találjuk. A top 5-be még Camila Cabello Havana és Taylor Swift Look what You Made Me Do című slágere került be.

Hogyan kell…

Ebben a listában találjuk a legtöbb érdekességet, és talán a legmeglepőbbeket. Itt gyűjti a Google a „how to” kifejezéssel indított kereséseket: tehát amikor az emberek megpróbálják kideríteni valamiről, hogy hogyan készül. Az első helyen a listán a slime áll, amit magyarra nehéz lefordítani. Gyakorlatilag egyfajta gyurmaszerű, csak annál lágyabb állagú, általában színes dologról van szó, amelynek előállítására számtalan recept található a YouTube-on. Igazából nem való semmire, de a gyerekek és a felnőttek is előszeretettel játszanak vele, illetve készítenek belőle különböző dolgokat. A második helyre a napfogyatkozáshoz használatos szemüvegek előállítása került, de a bitcoin-láz is megjelenik ebben a listában is. A harmadik legtöbbször arra keresett rá a Föld lakossága, hogy hogyan lehet bitcoint vásárolni. Utána a hogyan lehet nézni a Mayweather vs McGregor meccset (az év bokszmeccsének tartott mérkőzést), és a hogyan csináljunk fidget spinner-t (az év másik nagy játékőrülete a slime mellett) került.

Ez volt ma – 2017. szeptember 13.

0

Lemaradt a mai hírekről? Nem tudta követni, mi történt Magyarországon és a nagyvilágban? Mi összefoglaltuk.

Juncker évértékelő beszéde

Jean-Claude Juncker évértékelõ beszéde
Fotó: MTI/EPA/Európai Parlament/Mathieu Cugnot

Az Európai Uniónak a szabadság, egyenlőség és jogállamiság uniójának kell lennie – mondta a közösség jövőjét is vázoló, az Unió helyzetéről tartott beszédében Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. Azt is mondta:

az Európai Bíróság ítéleteit mindenkinek el kell fogadnia, ez nem opció, ez kötelezettség.

Arról is beszélt, hogy nem minden tagállam mutat egyenértékű szolidaritást a menekültek ügyében. Közös adók bevezetéséről is említette a belső piac erősítése érdekében.

Jean-Claude Juncker beszédét vita követte, de sokkal enyhébb és rövidebb, mint korábban. Néhány képviselő pár mondat erejéig kitért Magyarországra és Orbán Viktorra is. Guy Verhofstadt azt mondta,

„Orbán Putyin orosz elnökkel együtt közösen próbálják aláásni az európai demokráciát és jogállamiságot, ami ellen nemcsak védekezniük kell, hanem ellentámadást indítaniuk”.

De azt is mondta: örül, hogy mindenki észhez tért, és Orbán sem akar kilépni az Unióból.

A fuhu.hu-nak Nagy Sándor Gyula, a Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője azt mondta: visszafogott, középutas beszédet mondott az Európai Bizottság elnöke, akinek elsődleges célja az, hogy előre lendítse az európai integrációt.

Botka az LMP-vel összefogna

Botka László
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Ahhoz, hogy a Fidesznek ne legyen egyszerű többsége sem, 40 egyéni választókerületben kell nyerni, a kormányalakításhoz pedig 55-60-ban, véli Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Kitért a kérdés elől, hogy a kormányváltáshoz szükséges 60-65 győztes körzetbe beleszámolta-e azokat, ahol a Jobbik nyerhet.

Azt is mondta: koordinált indulást csak az LMP-vel tud elképzelni, és kitart amellett, hogy

Gyurcsány Ferenc induljon egyéni választókerületben, ha ott ő a legesélyesebb.

Szerinte a Jobbikkal nincs együttműködés, ha erről nyilvános diskurzus kezdődik, az a baloldal végét jelenti.

Felháborodás a Göncz Árpád elleni támadás miatt

Az Együtt szégyenletesnek tartja Gulyás Gergelynek, az Országgyűlés alelnökének a kijelentéseit, amelyekkel meggyalázta Göncz Árpád emlékét. A Klubrádióban Kuncze Gábor is elítélte a támadást, amely miatt a DK bocsánatkérésre szólította fel Gulyást.

Gulyás Gergely amiatt támadta Göncz Árpádot, amiért

nem írta alá a jóvátételi törvényt,

amelyet a Parlament elfogadott, de Göncz Árpád köztársasági elnökként normakontrollra küldött, majd a Sólyom László által vezetett Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek mondta ki. A törvényt egyébként a Fidesz, így Orbán Viktor sem szavazta meg.

Hatalmas károkat okozott Irma

Megrongálódott lakóházak maradványai az Irma hurrikán után a Szent Márton-szigeten
Fotó: MTI/EPApool/Christophe Ena

Az épületeknek legalább a negyede lakhatatlanná vált az Irma hurrikán pusztítása nyomán a Florida Keys szigetcsoporton, és mintegy harmaduk komoly helyreállításra szorul. Irma trópusi viharként, Georgiában, Dél-, és Észak-Karolinában pusztít tovább.

A károkról a telefonhálózat hiánya és a még mindig tartó áramszünet miatt egyelőre nem lehet pontos felmérést készíteni.

Duterte bosszúja

Ezer pesóra, átszámítva hatezer forintra csökkentette az emberi jogi bizottság költségvetését Rodrigo Duterte, a Fülöp-szigetek sokat támadott elnöke.

Duterte szisztematikusan számolja fel a fékek és ellensúlyok rendszerét. A képviselőház jogi bizottsága most azt javasolja, hogy váltsák le a Legfelső Bíróság elnökét.

Trumpnak kedvezően döntött a bíróság

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága szabad utat engedett Donald Trump elnök számára ahhoz, hogy tág értelemben alkalmazza az országba beérkező menekültekkel szembeni tilalmat.

Ez részleges győzelmet jelent Trump számára

azelőtt, hogy a bíróság kulcsfontosságú októberi meghallgatásra készül, amelyen az elnök ellentmondásos elnöki rendeletét vizsgálják. A rendelet ideiglenesen, meghatározott időre megtiltotta hat muszlim-többségű ország állampolgárai számára a belépést az USA-ba, és korlátozta a menekültek befogadását.

Nem lesz ott az ENSZ-közgyűlésen a Nobel-díjas vezető

A mianmari Aung Szan Szú Kji korábbi terveivel ellentétben nem lesz ott az ENSZ-közgyűlés jövő heti ülésszakán. A Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjit

egyre több bírálat éri, mert nem tesz semmit a rohingja kisebbséggel szembeni erőszak ellen.

A jogfosztott kisebbség elleni támadások miatt már legalább 370 ezren menekültek el az országból.

Tetemes károkat hagyott maga után Irma

0

Az épületeknek legalább a negyede lakhatatlanná vált az Irma hurrikán pusztítása nyomán a Florida Keys szigetcsoporton, s mintegy harmaduk komoly helyreállításra szorul – jelentette az AP. Irma már „csak” trópusi vihar, Georgiában, Dél-, és Észak-Karolinában pusztít.

A szigetcsoportra vonatkozó kárbecslés valóban csak becslés egyelőre, mivel a telefonhálózat hiánya, a még mindig tartó áramszünet és egyéb károk miatt egyelőre nem lehet pontos felmérést készíteni, két nappal azután sem, hogy Irma 209 km/órás sebességgel letarolta a 160 kilométerent gyöngysorkén elnyúló szigetcsoportot.

Az NBC televízióban az Islamorada szigetére visszatérők azt mondták, hogy házaik úgy gyűrődtek össze, mint az összenyomott kólás dobozok, a Key Westre visszatérő egyik házaspár pedig arról beszélt, hogy a sziget úgy fest, mintha háború pusztított volna. Tavernier szigetén a mobilházak fémpántjait felszakította a szél, a bútorok, ruhák, használati tárgyak szanaszét hevernek a romok között – írja az MTI washingtoni tudósítója.

Miamiban az utcákról kezd visszahúzódni az áradat, de Fort Lauderdale és Jacksonville még vízben úszik. A tampai kikötőbe egymás után érkeznek az üzemanyagot szállító tankerhajók. A szomszédos szövetségi államok segítik ki Floridát üzemanyaggal.

Florida több nagy repülőtere, köztük a miami nemzetközi légikikötő, ha korlátozottan is, de kedden már indított és fogadott gépeket.

FüHü – MTI

Ez volt ma – 2017. szeptember 12.

0

Ha nem volt ideje követni ma a híreket, nem tudja, mi történt Magyarországon és a világban, akkor olvassa el összefoglalónkat!

Fejfájás az MSZP-ben

Okozott, okoz némi fejfájást a paksi időközi polgármester választás eredménye a szocialistáknál. Még akkor is, ha a most vasárnapi szavazáson, hivatalosan, MSZP-s politikus nem is indult, az a fölény, amit a Fidesz jelöltje mutatott, erős aggályokat vetett fel a baloldalon.

Botka László most már januári szövetségkötést emleget.

Egyre több a gyerekkatona a Közel-Keleten

Egyedül a polgárháborús Jemenben több mint 1700 gyerekkatonáról tud a UNICEF. Az ENSZ gyerekvédelmi szervezetének regionális igazgatója szerint, míg a világon mindenütt javul a gyerekek helyzete, ebben a régióban rohamosan romlik.

12 millió gyerek szorul azonnali segítségre Szíriában és 5 millió Irakban.

Jemenben pedig gyakorlatilag mindegyik.

Olajembargó Észak-Korea ellen

Bár a teljes olajembargót, amit az Egyesült Államok szeretett volna, nem szavazta meg az ENSZ Biztonsági Tanácsa, de így is az eddigi évi 8,5 millió hordó olaj helyett csak 2 millió hordó jut be Észak Koreába. Ezenkívül

megtiltják, hogy külföldön észak-koreai textilipari termékeket vegyenek,

és azt, hogy a külföldön dolgozó észak-koreai munkások hazautalhassák a fizetésüket.

Zsidózás a mobilgát kapcsán

A mobilgátat támogató Egyesület a Római Partért nevű szervezet a Facebookon nekitámadt az ellenzőknek. Mint írták,

„zsidó értelmiségiek egy csoportja gettóba akarja zárni”

őket azzal, hogy a part helyett a Nánási úti nyomvonalon építenék meg a védművet, „mintha elfelejtették volna, mi történt rokonságukkal a ’40-es években”.

Az azeri botrány és az állítólagos zavargások a nemzetbiztonsági bizottság előtt

Rogán Antalt is meghallgatta volna a nemzetbiztonsági bizottság, de ő nem ment el. A bizottság MSZP-s elnöke szerint a titkosszolgálatok, rendvédelmi szervek

semmilyen konkrét információval nem rendelkeznek

a Rogán Antal és más kormánytagok által is emlegetett utcai zavargásokról.

A fideszes alelnök szerint nincs összefüggés a hírekben megjelent számlák, offshore-ügyek és az azeri baltás gyilkos kiadatása között, a jobbikos tag szerint erről még tart a vizsgálat.

Nem lesz népszavazás az euróról és a kannabiszról

Nem hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság a kannabisz legalizálásáról és az euró bevezetéséről szóló népszavazási kezdeményezéseket. Előbbit a Magyar Liberális Párt adta be, utóbbit pedig a Polgári Világ Pártjának elnöke.

Hihetetlen pusztítást okozott Irma

Vízben áll egy autó a floridai Orlandóban
Fotó: MTI/EPA/Gerardo Mora

„Elég sok szörnyűséget láttam, de ehhez hasonlót még soha”

– ezt mondta a holland király, miután az országhoz tartozó Sint Maartenre látogatott, amelyet letarolt a hurrikán. A sziget másik fele Franciaországhoz tartozik – oda Emmanuel Macron látogatott el.

Irma Amerikában trópusi viharrá gyengült, de több államban még tart a rendkívüli állapot. Egész városok vannak víz alatt, több millió embernél nincs áram, Floridában üzemanyaghiány is van.

 

Felmérhetetlen pusztítást végzett az Irma hurrikán

0

A vihar által letarolt Szent Márton-sziget Hollandiához tartozó részére érkezett a holland király, a francia részre Emmanuel Macron látogat el. Amerikában a hurrikán trópusi viharrá gyengült.

Vilmos Sándor holland király Sint Maartenen azt mondta:

„Mindenütt pusztítás és borzalmak, elég sok szörnyűséget láttam, de ehhez hasonlót még soha. (…) A pusztítás mértéke meghalad minden képzeletet.”

Az Irma hurrikán a szigeten lévő épületek egyharmadát teljesen elpusztította, összesen a házak 90%-ában keletkezett kár. A szigeten négyen haltak meg.

A pusztítás nyomai a Szent Márton-szigeten
Fotó: MTI/EPA/Holland védelmi minisztérium/Gerben van Es

A sziget Franciaországhoz tartozó északi részére Emmanuel Macron francia elnök is ellátogat, majd utána Saint-Barthélemyre is elmegy. A francia kormány előzetesen a 95 százalékban megrongálódott infrastruktúra teljes újjáépítését ígérte.

A hurrikán elvonulása után a szigeten napokig káosz uralkodott, fosztogatók lepték el az utcákat. Szeptember 7. óta 23 embert tartóztattak le. A csendőrség szerint a lopások között olyan is volt, amelyek „szükségesnek tekinthetőek”, olyanok követték el, akik

„mindenüket elvesztették, féltek, éhesek és szomjasak voltak.”

A legfőbb gondot jelenleg az jelenti, hogy a helyiek egy jelentős része szeretné elhagyni a szigetet, miután a házaikat teljesen letarolta a hurrikán, de csak nagyon kevés repülőgép indul a szomszédos karibi szigetekre, így napokat kell várni.

A Franciaországhoz tartozó szigeteken legalább tízen meghaltak, heten pedig eltűntek az elmúlt évtizedek legerősebb hurrikánja miatt.

Kidõlt fák egy úttesten Miamiban
Fotó: MTI/EPA/Gerardo Mora

Irma Amerikában trópusi viharrá gyengült, Floridát már elhagyta, Georgia, és Dél-Karolina part menti vidékeit érte el. Ezekben az államokban – továbbá Észak-Karolinában és Tennesseeben is – rendkívüli állapotot hirdettek ki.

Az áradások azonban nem szűntek meg Floridában. A déli Key-szigeteknél, valamint Jacksonville-ben akkora az árvíz, hogy Rick Scott kormányzó azt mondta,

senki ne menjen a víz borította utcákra.

A déli szigeteken gyakorlatilag megsemmisült az infrastruktúra, tízezer embert kell kitelepíteni. A szigetcsoportot teljesen lezárták, nemcsak a látogatók, az ott lakók sem mehetnek be. Igaz, nem is nagyon tudnának, ugyanis a bevezető út víz alá került.

Vízben áll egy autó a floridai Orlandóban
Fotó: MTI/EPA/Gerardo Mora

Floridában 10-en haltak meg a viharban.

A nagyvárosokban üzemanyaghiány van, és több mint hatmillióan vannak áram nélkül,

várhatóan hetekig tart, mire teljesen rendbe hozzák a szolgáltatást. A repülőterek egy részét kedden megnyitották.

Tovább tombol, de már szelídebben Irma

0

Miközben szelídült Irma, továbbra is komoly veszéllyel fenyeget Floridában, ahogy az amerikai szárazföld belseje felé veszi az útját. Megjelentek az első kárbecslések is.

Habár az emberéletben keletkező kár a legnagyobb veszteség, a tomboló hurrikánok által okozott egyéb kár is tetemes. Egy amerikai katasztrófamodellező vállalat, az RMS becslése szerint a Harvey hurrikán 25 és 35 milliárd dolláros kárt okozott, amit a biztosítótársaságok megtérítenek. De a teljes gazdasági kár ennél sokkal nagyobbra rúg, hiszen része olyan tétel is, mint a nem biztosított károk, amelyeket 70 és 90 milliárd dollárra becsülnek – írja a CNN. Az Irmára egyelőre nem adott ki a cég becslést, azzal megvárja a hurrikán végét.

Egy másik hasonló profilú cég, az AIR Worldwide ugyanakkor már közzétett egy gyorsbecslést: eszerint

az Irma 15 és 50 milliárd dollár közötti biztosított károkat okozott az USA-ban, a karibi térségben ez akár 65 milliárd értékű is lehet.

Egy harmadik becslésről is beszámol a hírtelevízió: Chuck Watson, a  természeti katasztrófák hatásainak a kutatásával foglalkozó  Enki Research szakértője szerint

Irma összesen 72 milliárd dollárnyi károkat okozhatott az Egyesült Államok gazdaságának.

Ebből 65 milliárd a biztosított, 40 milliárdért a Nemzeti Árvízbiztosítási Programnak kell majd helyt állnia.

A károk nem csak a tulajdonokban jelentkeznek – a Harveyról már most látható, hogy mekkora felfordulást okozott például a munkaerőpiacon. A múlt héten az álláskeresők száma az Egyesült Államokban 62 ezerrel  (két éves rekordra, 289 ezerre) nőtt, zömük Texasban került ki ismét az álláspiacra – a Harvey pedig ott tarolt.

Ugyanakkor a negatív gazdasági hatások jelentős része csak az érintett térségekben jelentkezik, a gazdaság egésze pedig gyorsan visszanyeri a megelőző dinamikáját.

Csökkent a hurrikán ereje

Helyi idő szerint vasárnap estére a Floridában tomboló vihar 1-es erősségűre csökkent, de óránkénti 175 kilométeres széllökéseivel és a tenger négy-ötméteresre korbácsolt hullámaival változatlanul életveszélyes – írja összefoglalójában az MTI. A vihar elsősorban az állam nyugati partvidékén, Tampa környékén erős. Tampában és Miamiban este hét órától kijárási tilalmat vezettek be, Dél- és Közép-Floridában már több mint 3 milliónyian vannak áram nélkül. Komoly károk keletkeztek a miami repülőtér berendezéseiben is.

„A rossz hír az, hogy ez egy nagy szörnyeteg”

– mondta a hurrikánról Donald Trump újságíróknak a Fehér Házban. Az elnök közölte, hogy a meteorológusok előrejelzései szerint a hajnalig tartó időszak kritikus lesz, mert a vihar ismét felerősödhet. Nemsokára Floridába látogat, de pontos időpontot még nem mondott.

Florida déli és középső vidékein mintegy 6 és fél millió ember számára rendeltek el evakuálást és nagyon kevesen vannak, akik nem hallgattak a kormányzó felhívására és otthonukban maradtak. Hozzájuk intézett felhívást Rick Scott kormányzó vasárnap este, s arra szólított fel mindenkit, hogy ne menjen ki, mert az utcákon hömpölygő, helyenként derékig érő víz szinte bizonyosan fertőző.

Tetézi a bajt, hogy Miamiban és környékén két tornádót észleltek, Florida déli részein pedig többet is. Az állam egész területén tornádóriadó van érvényben.

 

Irma megérkezett Floridába

0

Megérkeztek a Florida Keys szigetcsoportra az Irma hurrikán első orkán erejű széllökései – közölte szombat éjjel az amerikai országos hurrikánközpont (NHC).

Az NHC adatai szerint az egyik állomáson előbb óránkénti 119 kilométeres szelet regisztráltak. Az Irma közepe óránkénti 200 kilométeres széllel Florida Keys felé tart, és kevesebb mint 160 kilométerre van a szigetcsoporttól. Az NHC időközben négyes erősségűre felminősítette a trópusi ciklont.

Floridában már az első károk is bekövetkeztek. Rick Scott kormányzó arról számolt be, hogy az erős szél és esőzés miatt 76 ezer ember maradt máris áram nélkül. Scott figyelmeztetett, hogy a vihar életveszélyes. A hatóságok több mint hatmillió embert szólítottak fel, hogy menjenek biztonságos helyre a vihar útjából.

Az NHC adatai szerint az Irma hurrikán átmérője több mint 560 kilométer, és a központja feltehetően az állam nyugati részét érinti majd, de a Florida keleti partján fekvő Miami sincs biztonságban. Az NHC ráadásul arra számít, hogy a hurrikán tovább erősödhet, mert miután elhagyta Kubát, olyan vízfelület fölé ért, amelynek hőmérséklete meghaladja a 30 Celsius-fokot, és a „kádmeleg” víz tovább táplálja a hurrikán erejét.

Irma, te mérges

0

Letarolta péntekről szombatra virradóra az Irma hurrikán Kuba középső részének több északi part menti városát, de az első jelentések nem szólnak halálos áldozatokról.

Az orkán éjszaka vonult át Villa Clara, Ciego de Ávila és Camagüey tartományok partvidékén. Az egyik leginkább érintett kikötő a nemzeti építészeti örökségbe sorolt hangulatos Caibarién, amelynek a tengerpart felőli utcáit,

a város közel felét elnyelték az 5-6 méteres hullámok.

Ez a város már soha nem tér magához – jósolta egy lakos.

A szintén a nemzeti örökséghez tartozó, hét kilométerrel beljebb fekvő Remediosban a hullámok helyett a 260 kilométeres sebességet is elérő szél pusztított, és csak a Kubában épült egyik első katedrális, a San Juan de los Remedios (1570) maradt épségben. A város a nagy tömegeket vonzó fesztiváljairól híres. A károkat még sehol sem mérték fel Kubában.

Az Irma 1932 óta az első 5-ös – legerősebb – fokozatú hurrikán,

amelynek a központja, a „szeme” kubai földet ért. Havannát a szombat esti órákban éri el, de már csak hármas fokozattal. A fővárosban azzal számolnak, hogy az óriási hullámok áttörnek a parti védműveken, és akár ötszáz méterre is behatolnak az épületek közé. Havanna repülőteréről már csak Mexikó felé indulnak járatok. A hatóságok a fokozott készültséget egy kivételével az összes tartományra kiterjesztették.

A szomszédos szigetország, Bahama áram nélkül maradt a vihar miatt. Floridába vasárnap reggelre várják az ismét felerősödő orkán érkezését. Az Egyesült Államok szárazföldi területét 1851 óta csak háromszor érte el 5-ös erősségű hurrikán.

A Karib-térséget dúló másik orkán, a Katia trópusi viharrá „gyengült”, de kelet felől már közelít a 4-es fokozatú José is, amely miatt a francia hatóságok maximális készültséget rendeltek el szombat este Saint-Barthélemy és Saint-Martin szigeten. Mindkét szigeten 150 fővel megerősítik a csendőrséget, mert gyakori fosztogatásról érkeztek hírek Párizsba, ahol emiatt összeült a biztonsági kabinet.

Irma újra ötös fokozatba kapcsolt

0

A kubai meteorológiai intézet szombati közleményében megerősítette, hogy az újra ötös erősségű Irma hurrikán partot ért a sziget középső részén található Camagüey tartomány északi részén, Cayo Romanónál.

Az amerikai Nemzeti Hurrikánközpont (NHC) szerint az ötfokozatú Saffir-Simpson hurrikánskála legmagasabb szintjére besorolt vihar központja hajnali öt órakor a kubai Caibariéntől mintegy 190 kilométerre délkeletre, a floridai Miamitől pedig 480 kilométerre délkeletre volt.

Az óránkénti 20 kilométeres sebességgel nyugat-északnyugati irányba haladó orkánt

260 kilométer/órás széllökések kísérik.

Kubában csaknem egymillió embert, az ország északi partjain pedig mintegy 10 ezer külföldi turistát helyeztek biztonságba az Irma érkezése előtt.

A hurrikán az elmúlt napokban a Karibi-szigeteken végzett hatalmas pusztítást, áldozatainak száma legalább 22. A helyiek attól tartanak, hogy az Irma hatásait a turizmus is megérezheti. A vihar nyomán a tengerszint felett 38 méterrel fekvő Barbuda teljes lakosságát, azaz 1400 embert át kellett telepíteni a szomszédos Antiguára.

Barbudát az Irma szinte teljesen letarolta.

Az NHC szerint a hurrikán a Bahamák és Florida felé vonul tovább, ahol a hatóságok több mint hatmillió embert szólítottak fel arra, hogy keressenek menedéket előle.

A hurrikánközpont figyelmeztetett, hogy az Irma által érintett térségekben a következő napokban jelentős mennyiségű csapadék várható.

Eközben a Katia is partot ért a mexikói Veracruz szövetségi állambeli Tecolutla nyaralóhely közelében – tette hozzá az NHC. Szakértők azt várják, hogy az egyes fokozatú hurrikán a nap folyamán gyorsan gyengül majd.

A Katiát 120 kilométer/órás széllökések kísérik. Veracruz hatóságai figyelmeztették a lakosokat, hogy a hurrikán áradásokkal és földcsuszamlásokkal járhat, és arra kérték a hegyek lábánál élőket, készüljenek fel az esetleges kitelepítésre.

Hatalmas földrengés Mexikóban

Mexikót csütörtök éjjel az elmúlt több mint 80 év legerősebb földrengése rázta meg, amelyben a legfrissebb adatok szerint legkevesebb 61-en meghaltak.

Tovább erősödött az Atlanti-óceánon tomboló José hurrikán, amely majdnem elérte az ötös fokozatot. A José jelenleg a Leeward-szigetektől mintegy 490 kilométerre kelet-délkeletre található. Az Irma pusztítását elszenvedő helyiek attól tartanak, hogy az óránkénti 28 kilométeres sebességgel nyugat-északnyugati irányba haladó José is végigsöpörhet a térségen.

Houston két centit süllyedt a hurrikán miatt

0

Két centiméterrel megsüllyedt Houston a Harvey hurrikánnal járó hatalmas eső súlya alatt – állapították meg kaliforniai geológusok. A Harveyt követő Irma már letarolta a karibi térséget, a hurrikán a tőzsdéket is megrázta, Floridában szinte háborús készültség van.

Az árvízzel elöntött Houston. MTI/AP/David J. Phillip

A földsüllyedésről Chris Milliner, a Kaliforniai Műszaki Intézet munkatársa a Houston Chronicle című lapnak elmondta, hogy a víz nagyjából egy tonnát nyom köbméterenként, az áradás pedig olyan rendkívüli kiterjedésű volt, hogy

„meghajlította a földkérget”.

Milliner szerint a süllyedés csak időszakos: amikor visszavonul a víz, a kéreg rugalmasan reagál. A folyamatot ahhoz hasonlította, mint amikor valaki ráugrik egy matracra.

A Harveyt követő Irma hurrikán óriási pusztítást hagyott maga után a karibi térségben. Eddig négy holttestet találtak Saint Martin sziget francia felén az Irma elvonulása után.

Az épületek 95 százalékában keletkezett kár, 60 százalékuk lakhatatlanná vált.

Nincs áram, nincs ivóvíz, benzint nem lehet kapni. A kormány pénteken elrendeli a szükségállapotot, hogy a biztosítók mielőbb fizethessenek a károsultaknak – mondta Edouard Philippe francia miniszterelnök.

A sziget holland oldaláról egy halottat és számos sérültet jelentettek. A károkról még nincs átfogó kép. Előfordultak viszont fosztogatási kísérletek, ezért ötven rendőrt küldenek erősítésül Curacaóból.

Haitin a kormány elrendelte az északi partvidék egy részének a kiürítését.

A szigetet nem csak a szélvihar fenyegeti, hanem a vele járó özönvízszerű eső is, amely súlyos áradásokat okozhat. Az embereket felszólították, hogy keressenek menedéket a magasabban fekvő környékeken.

A kubai polgári védelem a sziget északkeleti partvidékéről viszi el a lakosokat 125 központba, még mielőtt az Irma megérkezik. Santiago tartományban 38 ezer embert helyeznek el ezekben a központokban, további húszezernek pedig azt tanácsolják, hogy utazzanak távolabbi biztonságos helyre a rokonaikhoz és ismerőseikhez. A hurrikán pénteken söpör át a szigeten.

Irma tombol a Dominikai Köztársaságban
Fotó: MTI/EPA/Luis Tavarez

Az Irma továbbra is a legfelső, ötös kategóriába tartozik, 300 kilométer körüli szélsebességgel, de eddig nem igazolódtak be azok a félelmek, hogy soha nem látott pusztítást fog véghez vinni a Donald Trump szerint

„valaha látott legerősebb hurrikán”.

A Vöröskereszt szerint a vihar a karibi térségben eddig csaknem másfél-millió embert érintett, 13 halálos áldozatot követelt. Antigua és Barbuda miniszterelnöke, Gaston Browne szerint

a kicsiny szigetországot teljesen tönkretette a hurrikán.

Az orkán várhatóan szombaton éri el Florida partjait. Miami Beachen folyamatban van a lakosság kitelepítése. Rick Scott, Florida kormányzója nyilatkozatban fordult az amerikaiakhoz, kérte, hogy még több önkéntes jelentkezzék segíteni. Szerte Floridában a Nemzeti Gárda hétezer tagja áll készenlétben,

az államban lezárták az atomerőműveket és már szünetel a forgalom egyes repülőtereken.

Dél-Florida egész területén hurrikánriadó van érvényben. Nathan Deal, Georgia kormányzója az állam part menti vidékein kötelező evakuálást rendelt el.

Irma már a tőzsdét is megérintette, csökkenéssel zárt Ázsia és a csendes-óceáni térség irányadó indexeinek többsége pénteken. Rontották a kockázatvállalási hangulatot a hurrikán, valamint az észak-koreai atomfegyverprogram miatti aggodalmak. A vihar Floridában hatalmas anyagi károkat okozhat, ami lefelé húzza az amerikai biztosítási társaságok árfolyamát.

MTI/FüHü

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!