Kezdőlap Címkék Humoralista

Címke: humoralista

Sérülékeny óriáscsecsemő

Sándor György prédára les már a Rózsavölgyi Szalon bejáratánál, az Örömkönny(v)eim című estje előtt. Be van sózva. Nem bírja kivárni a pódiumra lépését. Már ott szerepel. Érkezésemkor, a szó szoros értelmében, letépi rólam a kabátot. Sürget bennünket, hogy üljünk már le. Még jobban felspannolja magát. Ha úgy tetszik, bemelegít. Már poénokat mond. Persze elég hangosan, hogy a bejáratnál ülők is hallják. Lesi a hatást, már ekkor sütkérezik a sikerben.

Mindjárt 80 évesen is olyan, mint a vásott kölyök, aki egyfolytában rossz fát tesz a tűzre. Túlhalmoz mindent. Elveti a sulykot. Elviselhetetlen, de azért imádni való is. Erőszakosan is szeretetet akar magának kivívni, és ezért bánt is. Akár némiképp felsebez, egyfolytában szurkapiszkálódik, és cserébe nemhogy szeretethullámot, de szinte ölelést vár el. Sérülékeny óriáscsecsemő, részint kopaszon, másrészt, rakoncátlanul loboncos hajjal, Krisztus fejjel. Szeret is váteszként viselkedni, ebből adódtak már bajok, komolyak is. Furmányos észjárású agyában időnként összehalmozódott sok minden, és cikkek formájában előtolult belőle, leginkább az akkoriban más platformon álló Magyar Nemzetben. Több cikktől sokan néztünk csúnyán. Nem értettük, hogy ez a penge gondolkodású fickó, aki az estjein vaslogikával, intellektuális játékossággal, briliáns elmével beszél bármiről, egykori tévéműsorában felszabadultan ökörködött az utcán, nagy elánnal járókelőket tréfált meg, és közben kórképet is rajzolt rólunk, hogy a fenébe hord össze a rendszerváltás után, nyomtatott termékben hetet-havat. Úgy, hogy volt, aki azt mondta neki, ha nem vigyáz, saját magát lövi majd a Dunába.

Kommunista, zsidó családban született, édesapja munkaszolgálatosként halt meg, 4 évesen látta utoljára. A Rákosi Mátyás Gyerekotthonba került. Az orosz nyelvű Gorkij Iskolában kapott ateista, kommunista nevelést. Alapító tagja lett egy KISZ szervezetnek. Később lett belőle fölöttébb társadalomkritikus, akár naponta templomba járó, abszolút vallásos ember, aki a Kádár-rendszerben kimondottan ellenzékinek számított. Még a szocializmusnak nevezett időszakban, katolizált. Azt szokta nyilatkozni, hogy amióta katolizált, azóta öntudatos zsidó. Ellentétekből gyúrták össze. Tán ez tette annyira agyafúrttá. Valaha megtűrtnek számított, aki csak erősen korlátozott nyilvánossághoz jutott. Egyetemi klubokba zarándokoltunk el miatta. A rendszerkritikus Egyetemi Színpad volt az egyik fő „lelőhelye”, vagy a száz körüli nézőt befogadni képes 25. Színház. Keményen ütőseket mondott. Az amúgy zseniális, de nála jóval populárisabb és nagyobb nyilvánosságot kapó Hofi nem ritkán azt képviselte, hogy fölül minden rendben van, de középen eltolják a dolgokat. Vele szemben Sándor csaknem igeként hirdette, hogy semmi nincs rendben, ugyan már be ne vegyük azt a sok maszlagot! Figyeljünk, legyünk résen, ne hagyjuk magunkat átverni, a nevetés pusztító fegyverével röhögjük ki az álságos hatalmon lévőket, tegyük legalább magunk számára Napnál világosabbá az átveréseket, vagányul gúnyolódjunk a minket átverni szándékozókon. Sándor bátor volt, lázító, olykor kimondottan dühös, előadás közben erős érzelmi megnyilvánulásokat is megengedett magának, és ezeket vaslogikával párosította. Lenyűgöző és akár lúdbőröztető volt, a saját maga által kitalált műfajban. Mindmáig humoralistának nevezi magát, ami a humoristának tán töprengőbb, filozofikusabb, műveltebb réteg számára szánt változata, hiszen sziporkáinak kódolása gyakran igényel egyfajta tájékozottságot, olvasottságot, miközben a lehető legvaskosabb, legprimérebb eszközökkel is operál.

Ilyen a nézőmacerálás, például a nem eléggé figyelő nézőre való rászólás, annak a produkció közbeni odébb ültetése, akit zavar egy reflektor fénye, vagy annak megszólítása, aki nem nevet, hogy „mi van, nem erre számított?” Ha válaszolnak neki, azt is lereagálja, ha nem akkor azt is. Változatlanul parádés az improvizációs képessége. Ugyanakkor saját maga által írt, meglehetősen kötött szöveget mond, amiből kibeszél, kikacsint, de azt azért előre eltervezetten elmondja végig. Akkor is, ha akár ezt 40 évvel ezelőtt írta. Az est első részében ugyanis a Lyukasóra című ősrégi műsorából mond részleteket. Felhívja a figyelmünket, hogy sajnos még mindig mennyire aktuális. És tényleg. A hazai viszonyok sok tekintetben visszakunkorodtak oda, amikor ezek az írások születtek. Ülnek a poénok. Sőt, akár ütnek. Sándor pedig elemében van, reagál az őt félkörívben körbe ülő publikum minden rezdülésére, szokásosan erős a mimikája, széles a gesztikulációja. Tanár paródia segítségével is megmutatja, hogyan akarnak bennünket beállítani a sorba, betörni, hogy próbálják mosni az agyunkat, hajlítani a gerincünket. Hát igen, bizony, szeretjük, nem szeretjük, ez most ordítóan aktuális, miközben egy fél mondat aktualitás sincs.

No majd, a második részben, gondolom balga módon. Ott azonban jönnek a szintén régi, Karinthy által ihletett íróparódiák, amik stílusbravúrok, remekek, de valahogy forrongó viszonyaink között most nem ezt várnám. Hanem azt, hogy Sándor ne csak annyira áttételesen, mint az első részben, fiatalkori önmagához híven, markánsan foglaljon állást, ha kell, mutassa meg mennyire felindult, dúljon benne a közlésvágy, ne előadó-művészetének finomságaiban sütkérezzen. Félreértés ne essék, ezt a részt is fölöttébb élvezem, – bár néha ekkor már mutatkoznak a fáradtság jelei -, hiszen egy vitathatatlanul nagy művész áll a pódiumon, örömtelien ereje teljében. De és, de…! Most olyan időket élünk, hogy akinek erre módja van, egyértelműen, világosan, keményen meg kell szólalnia.

Sándornál a balról jobbra sasszézás után a magának kitalált híd szerep következett, ami valószínűleg nehezíti az egyértelmű állásfoglalást. A Kossuth-díj meg a Nemzet Művésze cím, pedig nehezítheti az ellenzékiséget. De most nyilvánvalóan nem akar ellenzéki lenni, miközben csak érezteti, hogy sok minden neki sem tetszik. A másik oldalra sem teszi le azonban a voksát.

Ő a híd. Arról már nem akar beszélni, hogy akár ez a híd is leszakadhat.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!