Kezdőlap Címkék Horthy Miklós

Címke: Horthy Miklós

A pesti zsidók egy SS tábornoknak köszönhették az életüket

0

79 éve szabadult fel a budapesti gettó. Kevéssé ismert tény, hogy sok zsidó Budapest náci parancsnokának köszönheti az életét.

Karl Pfeffer von Wildenbruch SS tábornok azt a megbízatást kapta magától Hitlertől, hogy az utolsó katonáig védelmezze a Budapest erődöt az előrenyomuló szovjet csapatokkal szemben. Ekkor már a budapesti zsidók zöme a két gettóban élt míg korábban azért nem rendelte ezt el

a nácikkal szorosan együttműködő Sztójay kormányzat, mert abban bízott, hogy az angol és az amerikai légiflotta nem bombázza szét Budapestet éppúgy mint a náci Németország nagyvárosait, hogy megkíméljék a zsidókat, akik a magyar fővárosban eléggé szétszórtan éltek.

A magyar kormány elképzelése bevált: az angol és az amerikai légierő csakis katonai célpontokat bombázott, és Budapest megmenekült Drezda sorsától. Csakhogy közeledtek a szovjet csapatok a magyar fővároshoz, ahol a zsidók nagy részét már két gettóban zsúfolta össze a Szálasi kormányzat.

A nyilasok a szovjet előrenyomulás előtt végezni akartak a zsidósággal,

ahogy ezt Kun páter és antiszemita banditái – köztük Pokorny Zoltán nagyapja – meg is tették a Városmajor utca környékén Budán.

A két gettó esetében azonban von Wildenbruch SS tábornok fellépett a nyilasok tömeggyilkos tervei ellen, és őrséget állított a zsidók védelmére,

így azok döntő többsége meg is menekült, mert a német őrség csakis akkor vonult vissza amikor megjelentek az első vörös katonák a gettók közelében 1945 januárjában.

Miért cselekedett így az SS generális, aki megmentette a zsidók életét? Ő maga így beszélt erről a bíróság előtt:

“Rendőrezredes voltam mielőtt a Waffen SS-hez kerültem volna. Belém oltották azt a német rendőrségben, hogy felelős vagyok a polgárok életéért és vagyonáért. Ezért nem nézhettem ölbe tett  kézzel, hogy idős férfiakat, nőket és gyermekeket lemészároljanak csupán azért, mert zsidók voltak.”

Az SS tábornok ily módon el is kerülte a halálbüntetést. Azzal persze tisztában lehetett 1945 januárjában, hogy a náci Németország a háborút elveszítette, utána pedig megkezdődik a felelősségre vonás.

Vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó is ezért állíttatta le a zsidók elhurcolását. Ő is ezért úszta meg a felelősségre vonást

pedig a vidéki zsidóság elhurcolását vagyis több mint 400 ezer magyar zsidó legyilkolását nem akadályozta meg.

Pedig már 1944 tavaszán is lehetett sejteni, hogy a náci Németország elveszíti a háborút. Horthy Miklós attól tartott, hogy a magyar zsidók, ha túlélik a háborút és az üldöztetést, akkor a szovjetek ötödik hadoszlopa lesznek azon a Magyarországon, melyet Sztálin csapatai szabadítanak föl a náci uralom alól. A Baltikumban Sztálin eredményesen kísérletezett ezzel 1940-ben amikor a Hitlerrel kötött paktum értelmében csapatai bevonultak Észtországba, Lettországba és Litvániába. A náciktól rettegő zsidó kisebbségnek alkut ajánlottak, melyet sokan el is fogadtak: együttműködtek a szovjet hatóságokkal egészen 1941 júniusáig amíg a náci csapatok át nem lépték a szovjet határt. A visszavonuló szovjet állambiztonsági alakulatok legyilkolták a velük együttműködő zsidókat, észteket, letteket és litvánokat. A Wehrmachttal együtt érkező SS szinte az utolsó emberig megölte a zsidó kisebbséget a három balti államban, ahol megalakultak a helyi erőkből verbuvált SS dandárok. Melyek azután nagy szerepet játszottak a varsói gettó felkelés leverésében 1943-ban a lengyel fővárosban.

Varsóban a lengyel lakosság jórésze közömbösen vette tudomásul a gettólázadás brutális felszámolását. Mind Lengyelországban mind Magyarországon a közvélemény egy része szeretné kizárólag a nácikat felelőssé tenni a zsidók kiirtásáért, és nem szívesen olvas vagy hall ma sem arról, hogy Magyarország és Lengyelország lakosságának jelentős része antiszemita volt, és segédkezett a zsidók kirablásában. A Sztójay kormány belügyminisztere kifejezetten számított is erre. 1945 után is sor került antiszemita pogromokra mind Lengyelországban mind pedig Magyarországon.

Andropov elrendelte “a cionizmus elleni harcot”

Sztálin halála miatt ez félbeszakadt 1953-ban bár Péter Gábort, az ÁVH parancsnokát erre hivatkozva tartóztatták le nemsokkal a szovjet diktátor halála előtt. Jurij Vlagyimirovics Andropov, a KGB vezére  származását tekintve ugyan zsidó volt, de az 1967-es közel-keleti háború tanulságait levonva általános tisztogatást rendelt el a kommunista pártban, a hadseregben és a titkosszolgálatoknál nemcsak a Szovjetunióban hanem a “baráti” szocialista országokban is. Lengyelországban különösen brutálisan folyt a tisztogatás, melynek élén az ország akkori belügyminisztere állt.

Andropov a Szolidaritás akcióját a kommunista rendszer megdöntésére elsősorban a “világméretű cionizmus” művének tartotta.

A Szovjetunió és a “baráti szocialista országok” megszakították a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel. Andropov az arab terrorizmust is támogatta mondván “ezzel elnyerjük több mint egymilliárd muzulmán támogatását.”

Putyin ezt az irányvonalat folytatja. A Hamász Izrael elleni október hetediki terrortámadását követően Moszkvába látogatott a Hamász magasrangú küldöttsége, amely nemcsak orosz vezetőkkel találkozott hanem az iráni külügyminiszterrel is.

Az orosz hírszerzés Szíriában időben értesült a Hamász terrortámadásáról, de az információt nem osztotta meg Izraellel noha Netanjahu miniszterelnök szeretett azzal dicsekedni, hogy kiváló a személyes kapcsolata Putyin orosz elnökkel.

Orbán a mélymagyar

A magyar miniszterelnök pénteki rádiós fellépése során a két új magyar Nobel díjast: Karikó Katalint és Krausz Ferencet a Mély Magyarország képviselőjének titulálta. Orbán Viktor profi, nem játszik a szavakkal.

A mélymagyar a fajvédelem egyik hívószava volt az antiszemita időkben 1945 előtt amikor Németh László alkalmazni kezdte ezt a kifejezést. Orbán Viktor azt üzente ezzel a jobboldali híveknek, hogy ez a két új Nobel díj nem nagyvárosi zsidóknak jutott mint Kertész Imre és több elődje esetében hanem hanem a feltörekvő magyar vidéknek, amely olyan embereket adott a világnak mint Karikó Katalin, Krausz Ferenc és természetesen maga Orbán Viktor. Persze a miniszterelnök szóba hozhatta volna Szentgyörgyi Albertet is, de a nagy magyar biológus jelentős kormányzati támogatást kapott, és ezért jött haza Nagy Britanniából.

Orbán Viktornak esze ágában sincsen nagy pénzt adni a kutatásnak vagy a felsőoktatásnak. Miért nem? Egyrészt, mert nincsen benne gyors és közvetlen haszon. Másrészt pedig politikailag veszélyes lehet, ha a felsőoktatás nagy számban termel olyan tehetséges fiatalokat, akik nem látnak itthon jövőt maguk előtt. Orbán Viktor is ilyen fiatalember volt a Bibó kollégiumban, ahol szorgosan készült a hatalomváltásra a kommunista államvédelem két olyan mentorával mint Fellegi Tamás és Stumpf István.

A magyar jobboldal útja az antiszemitizmustól Izrael támogatásáig

Horthy Miklós és rendszere nyíltan antiszemita volt, a kormányzó dicsekedett is azzal, hogy Európa első zsidótörvényét a keresztény és nemzeti Magyarországon hozták meg. 2001 szeptember 11-én a magyar szélsőjobb nyíltan a merénylőkkel szimpatizált. 2002-ben amikor Kertész Imre Nobel díjat kapott Sorstalanság című holokauszt regényéért, sokan Imre Kertésznek nevezték őt a szélsőjobboldalon. Az író bírálta Orbán Viktor politikáját, és kiköltözött Berlinbe. Ám azután megbékéltek egymással, és az Orbán kormány Kertész Imre Intézetet hozott létre Budapesten. Orbán Viktor megértette, hogy az antiszemitizmus elfogadhatatlan a nemzetközi színtéren. Kollégiumi társát, Nagy Andort küldte ki Izraelbe nagykövetnek, aki jó kapcsolatot épített ki Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel. Netanjahu azután nemcsak, hogy ellátogatott Budapestre, de beajánlotta Orbán Viktort a Fehér Házban is. Így fogadta a magyar miniszterelnököt Donald Trump, az USA akkori elnöke.

Amikor eljött szeptember 11. Izrael számára a Hamász terrortámadásával, akkor Orbán villámgyorsan kiállt Izrael mellett, és betiltott mindenfajta tüntetést a Hamász mellett Magyarországon.

Az más kérdés, hogy a Karmelita kolostorban a magyar kereszténység legnagyobb ünnepén vígan parolázott Katar emírjével, aki a Hamász legfőbb szponzora.

Az elmúlt évtizedben több mint egymilliárd dollárt adott a Hamásznak. Katar fizette a közszolgálati dolgozókat a gázai övezetben. Az emír kikötése az volt, hogy nagyobb terrorakciót nem hajtanak végre Izrael ellen. A Hamász az emírt is becsapta amikor megindult a meglepetésszerű támadás Izrael ellen.

Orbán tehát politikai bravúrt hajtott végre azzal, hogy az antiszemita hagyományokkal rendelkező jobboldalt átállította Izrael oldalára. A baj az, hogy a pénzügyi válságot, mely Magyarországon erősen közelít, nem lehet politikai bravúrokkal kezelni. Arra pedig Orbán Viktor miniszterelnök nem számíthat, hogy Katar dúsgazdag emírje a Hamász után őt is szponzorálni fogja.

ÉLES CSATA A CORVIN-LÁNCRÓL

Aki követte az interneten az Országgyűlés plenáris ülését, váratlanul éles csatának lehetett tanúja. Nem az inflációról, nem a pedagógusok jogállásáról szóló törvényről, nem a rendőrség erőszakos fellépéséről, hanem egy szimbolikus ügyről, amit az ellenzéki pártok általában igyekeznek elkerülni. Az ellenzéki pártok többsége most is ezt tette, a DK azonban nem.

Az Orbán-kormány a hatalom visszaszerzése után, 2011-ben vezette be újra a Corvin-láncot mint a tudomány és művészet kiemelkedő képviselőinek adott elismerést, amelyet eredetileg – Klebelsberg Kunó kezdeményezésére – Horthy Miklós vezetett be 1930-ban, és ő adományozta a kiválasztottaknak. Igaz, annak idején a mindössze 12 személynek adott Corvin-lánc mellett létezett a szélesebb körnek adott Corvin-koszorú is, de ahhoz hasonlóan, ahogy Horthy idején a kitüntetettek Corvin-rend tagjai voltak, az Orbán-rendszerben a kitüntetettek a Corvin-lánc Testület tagjai. Az új Corvin-lánc immár 12 éve létezik, miért került most újra az Országgyűlés napirendjére? Az új törvényjavaslatnak csupán az a tartalma, hogy külön törvényben szabályozza a Corvin-láncot, míg eddig a többi kitüntetéshez hasonlóan egy törvény szabályozta a Corvin-láncot is. Nem zárható ki, hogy az új törvényt csak arra találták ki, hogy, miként azt a szimbolikus törvényeknél, aktusoknál szokták, provokálják az ellenzéki pártokat: azonosulnak a Fidesz világképével, vagy mernek annak ellent mondani.

Az ellenzéki pártok többsége meg sem szólalt az ügyben. A DK viszont megszólalt, és nem is akárhogy. Kálmán Olga alaposan felkészülve elmondta azt a két alapvető ellenvetést, amit az ügyben egy demokratának el kell mondania. Egyfelől azt, hogy

a Corvin-lánc felújításával a második Orbán-kormány a Horthy-korral való kontinuitást juttatta kifejezésre.

A Horthy-rendszer összeomlása után az új magyar állam nem folytatta a Corvin-láncok és – koszorúk osztogatását, és a már a kommunisták kezébe került magyar állam 1948-ban a Kossuth-díj bevezetésével váltotta fel azt. Az ötvenes években a kiemelkedő tudósok és művészek mellett gazdasági szakemberek, munkások és parasztok, üzemi brigádok is kaptak évről-évre Kossuth-díjat, de a kádári konszolidáció után ez a gyakorlat megszűnt, a Kossuth-díjat művészeknek osztották, a tudósoknak, kiemelkedő szakembereknek Széchenyi-díj járt, a munkásoknak és parasztoknak be kellett érniük az állami kitüntetésekkel. A legkiemelkedőbb teljesítményekre ott volt a Kossuth-díj nagydíja. Az Orbán-rendszer azonban minden lehetséges módon hangsúlyozza a kontinuitást az 1945 előtti magyar állammal és a diszkontinuitást az 1945 és 1990 közöttivel. A Kossuth- és Széchenyi-díjat ugyan nem szüntették meg – azt a magyar tudományos és kulturális élet elfogadta – de visszahozták szűkebb körre a Corvin-láncot.

Az Orbán-kormányok a Kossuth- és Széchenyi-díjak odaítélésénél is érvényesítenek politikai preferenciát, és még inkább így történik ez a Corvin-lánccal. Nem arról van szó, hogy a kitüntetettek többsége ne valóban kiemelkedő tudományos és művészi teljesítményekkel kerülne be a körbe, de az Orbán-rendszer kritikusai nem kerülhetnek be a körbe akkor sem, ha világhírre tesznek szert. Kálmán Olga második ellenvetésével mint a

Fideszhez közel állókként jellemezte a kitüntetettek körét.

Emellett részletesen bemutatta felszólalásában, hogy hogyan újítottak fel és rendeztek be drága bútorokkal és festményekkel 6 milliárd forintért egy villát a Corvin-lánc Testület és Iroda számára. Részletesen taglalta, hogy mi mindenre lehetett és kellett volna ennyi adófizetői pénzt fordítani.

A KDNP-s Nacsa Lőrinc rendszeresen mond vezérszónoklatot a KDNP részéről, és a frakciók sorrendjéből adódik, hogy mindig a DK-s vezérszónok után következik. A kormányoldalon ezért neki jut a DK ledorongolásának rendszeres feladata. Így volt ez ezúttal is, és Nacsa példátlanul élesen támadta meg Kálmán Olgát. Ehhez a támadáshoz később Mátrai Márta fideszes háznagy és a törvényjavaslatot előterjesztő Soltész Miklós államtitkár is csatlakozott. Az ellenzéki pártok közül csak a Jobbik képviselője, Ander Balázs szólalt fel, és ó egyetértett a törvényjavaslattal, helyesli a Corvin-lánc visszahozatalát. Nincs ebben semmi meglepő, a magyar történelem kérdéseiben a Jobbik mindig közel állt a Fideszhez. Más ellenzéki pártok nem szólaltak meg a vitában. A DK-ból Arató Gergely állt ki Kálmán Olga mellett.

Vajon nem volt-e hiba a DK részéről, hogy belement ebbe a konfliktusba?

DK

a DK-t kivéve mindenki elfogadta a Fidesz álláspontját, kisebbségből többséggé lettek a kettős állampolgárság támogatói.

Amíg az ellenzéki pártok világnézeti kérdésekben elbliccelik a vitát a Fidesszel, semmi esély arra, hogy a Fidesz valamikor is kisebbségbe szoruljon a magyar választók között. A közhiedelemmel ellentétben az embereket nemcsak a megélhetésük érdekli. Ezért tette helyesen a DK-frakció és személy szerint Kálmán Olga, hogy vállalta a vitát a Fidesszel (és, mint kiderült, a Jobbikkal) a Corvin-lánc ügyében.

Az utolsó magyar király és a Habsburgok – 2021

A jelenlegi párizsi magyar nagykövet, IV. Károly utolsó magyar király unokája, Habsburg György, interjút adott a Le Figaro című francia lapnak. Furcsa módon az interjú sehol sem jelent meg magyarul, viszont az online média felkapta, különösen a sokat szidott közösségi média (social media), ami a „nép hangja” vagy éppen a trollok világa.

Ez volt a magyar nyelvű euronews címe: „Pikánsnak érzik Habsburg György nagykövetté kinevezését a francia kommentelők”. A cikkben közölt néhány kommentelő szerint „a Habsburgok a franciák legnagyobb ellensége”. Hogy ennek mi a valóság tartalma, nem tudni. Egy biztos, a francia forradalom idején (1789) az arisztokraták észak felé próbáltak menekülni, az akkor Ausztriához tartozott, Párizshoz közeli, Belgiumba. A spanyol örökösödési háború idején Belgium (spanyol Németalföld) a Habsburg Birodalom része volt.

Az euronews adta az ötletet a Habsburg-ház elmúlt 150-200 éves történetének rövid ismertetésére, amit a hazai történelemtanítás meglehetősen sajátosan mutat be, olyannyira, hogy sokan keverik az osztrákokat az uralkodó házzal.

A Habsburg Birodalom és a Magyar Királyság

A Habsburgok egy svájci katolikus család. Az („igazi”) osztrákok nem kedvelik őket (ma sem). Nem hiába nevezik „alpesi köztársaság”-nak magukat. Az „ősosztrákok” fővárosa Salzburg (és Innsbruck). Ausztria keleti szélén fekvő Bécset a Habsburgok tették meg a birodalom fővárosának, ahol kb. egyforma közelségben vannak a „keleti népségek” (csehek, magyarok, stb. – Pozsonyba villamossal lehetett Bécsből eljutni.) A múlt század elején (1900) a bécsiek 30 %-a cseh volt (Jelinek, Slezak, Sedlacek, Tichy, stb.). Közép-Európában, a Habsburg Birodalomtól északra, a 19. század közepétől a sok kis német nyelvű hercegség, fejedelemség egyesült (Bund), és megalakult a Német Császárság (1871). A francia-porosz háború idején (1870–1871) a kiéheztetésre ítélt Párizs mellett, Versailles-ban, XIV. Lajos tükörtermében, császárrá koronázták I. Vilmos porosz királyt, ettől kezdve a francia-porosz háború, „francia-német” háború néven vonult be a történelembe. Közben a kiéheztetett párizsiak fellázadtak és megideologizált tettük a „párizsi kommün” (párizsi községtanács, franciául: Commune de Paris) nevet kapta.

A porosz vaskancellár (Bismarck) szerette volna a németnyelvű Ausztriát (Deutsch-Österreich) is az 1871-ben alakult Német Birodalom (Császárság) részévé tenni, ami a Habsburgok végét jelentette volna, hiszen ezzel felbomlott volna a sok nemzetiségű (és nyelvű) Duna-menti birodalom (Donaumonarchie).

Bismarck még egy háborút is kiprovokált, ami a Habsburgok csúfos vereségével végződött (königgrätzi csata -1866 Hradec Králové (magyarul Királyvárad vagy Királygréce, németül Königgrätz)

Történt ugyanis, hogy a bismarcki Poroszország hatalmas technikai, gazdasági és szociális fejlődésnek indult. Például az első állami nyugdíjrendszer megalkotása Bismarck nevéhez fűződik. A königgrätzi csatában négyszer annyi osztrák (20.000) esett el, mint porosz (5.000), mivel a poroszoknak akkor már „oldal- vagy hátultöltős, felhúzható, golyós, gyújtószeges” puskájuk volt, az osztrákoknak, pedig a hagyományos „elöltöltős”.

Egy évvel később a Habsburgok részéről ezt követte a kényszer Kiegyezés a magyarokkal (1867), mely egyúttal átalakította az egész birodalmat (dualizmus, k.u.k.), mivel ekkor tájt vált ki a birodalomból a szabadságharcát vívó Olaszország, amihez hozzájárult a porosz győzelem, Velence elszakadása a Habsburg-háztól. Szóba került, hogy a magyarok mellé a szlávokat (csehek, horvátok) is a monarchia külön országrészének tekintsék. Egyes források szerint a trializmust (osztrák-magyar-szláv) I. Ferenc József ellenezte. Más források szerint a csehek semmiképpen nem akarták, hogy Habsburg legyen a cseh király. Így elmaradt a cseh Kiegyezés.

A magyar Kiegyezésre jellemző, hogy végül is a „haza bölcse” olyan megállapodást kötött, írt alá, mely magyar királynak ismerte el azt a I. Ferenc József császárt, aki 18 évvel korábban (1849) kivégeztette az első felelős magyar miniszterelnököt (Batthyány Lajos gróf) és a 48-as magyar katonai vezérkart. Igaz, cserében a Lajta lett az új természetes határ (Cisz-Laithania és Trans-Laithania = Lajtán innen, és Lajtán túl), ezzel Erdély is Magyarországhoz került.

Ja, és többé nem kellett adót fizetni Bécsnek.

Az ezt követő 50 év látványos gazdasági fejlődésének, az Aranykornak (1867-1918), a I. világháború vetett véget, amikor lehetővé vált a dualista Monarchia szinte valamennyi nemzetiségének önállóvá válása. Ezt nem értik ma sem a magyarok. Az osztrákoknál rögtön felerősödött a „bismarcki gondolat”, a német nyelvterületek egyesülése.

Salzburgban például népszavazást tartottak a hovatartozásról, és a lakosság 99,3 %-a a Németországhoz, a Német Császársághoz (Deutsches Reich) való csatlakozás mellett döntött. (29. Mai 1921: 99,3 % für Deutsches Reich)

A népszavazást engedélyező Népszövetség, élükön a franciák, ezt később visszavonták, mert féltek, hogy a németek ismét túl sokan lesznek. Clemenceau híres, hírhedt mondása: „20 millió némettel több van Európában”. („Es gibt zwanzig Millionen Deutsche in Europa zu viel.“)

1918 őszén (november eleje) Habsburg Károly (császár és király) látva, hogy Európa szerte forradalmak törtek ki, lemondott, pontosabban levelében azt írta, hogy „elfogadja a népek akaratát”, bármilyen államformát is választanak. Ez viszont nem jelentette a hatalomról való lemondását. Az osztrákok rögtön észbe kaptak, és törvénybe iktatták, hogy a Habsburg családot minden vagyonától meg kell fosztani, állami tisztséget többé nem tölthetnek be. Magyarországon ilyen törvény nem született, ott megelégedtek a köztársaság kikiáltásával.

IV. Károly és családja az ősi földre, Svájcba, menekült mikor látták, hogy esetleg az a sors vár rájuk, mint félévvel korában, 1918 nyarán, Oroszországban kivégzett cári (császári) családra.

Ausztria 1918 ősze óta köztársaság. Magyarországon viszont árulás történt a köztársaság idején, és a hatalmat átjátszották a börtönben fogva tartott kommunistáknak (Kun Béla), akik kikiáltották a szovjet-köztársaságot. Ez megriasztotta a győzteseket (Entente = Antant), kiknek táborába a francia megszállás alatt lévő Szeged környékén gyülekeztek a „Nagy Háború” (I.vh.) kezdetén a császárra és királyra felesküdött katonatisztek, köztük Horthy is. A svájci száműzetésben élő Habsburg Károly úgy érezte, mint Magyarország (1916-ban) megkoronázott (törvényes) királya, visszatérhet a magyar trónra. A királyság párti Horthy élvezte a bolsevista ellenes franciák bizalmát. Az államformát a környező országok, az utódállamok, nem ellenezték, viszont egy Habsburg trónra lépése könnyen újabb háborúba sodorhatta volna az amúgy is (részben) megszállt országot.

Horthy számolva ezzel a reális veszéllyel, erőszakkal megállítatta a Sopronból a budai Vár felé tartó királyi vonatot (budaörsi csata), majd letartóztatta IV. Károlyt és feleségét, Zitát. IV. Károlyt és kíséretét a tihanyi apátságban tartották fogva, majd vonaton vitték Bajára, ahol a HMS Glowworm brit monitor vette a fedélzetére, majd a Cardiff könnyűcirkáló a Fekete-tengerről a Portugáliához tartozó atlanti-óceáni Madeira szigetére vitte száműzetésbe. IV. Károly a következő év április elsején (1922) spanyolnáthában halt meg.

Az utolsó osztrák császár (I. Károly) földi maradványait az osztrákok nem engedték, hogy Bécsben, a Habsburgok családi temetkezési helyén, a Kapucinosok-nál, helyezzék örök nyugalomra.

Pár szót a franciákról. Történelmi felelőtlenség, hogy büntetlenül hagyták a francia forradalom vérengzését, a nemzet vezető rétegének, az arisztokráciának, azaz az értelmiség lefejezését. Ez a társadalmi katasztrófa ismétlődött meg Lenin, majd Rákosi ideje alatt is. A sors iróniája, hogy a francia forradalom vívmányait Napóleon császár szentesítette, amikor megalkotta a Code Napoléon vagy Napóleon törvénykönyvét, eredeti címén Code civil des Français (röviden Code Civil).

Utójáték

Vissza a mába!

Az EU tervezett alkotmányában, amit máig nem fogadtak el, nincs utalás Istenre. Ezzel akarták a jogalkotók a vallásosságot egyetemessé tenni, és jelezni valamennyi EU polgár számára a szabad vallásgyakorlást.

Istenre való utalás, illetve nevének mellőzése az európai alkotmányban a Vatikánban is nemtetszést váltott ki. Válaszlépésként 2004-ben II. János Pál pápa IV. Károlyt (gyorsított eljárásban) boldoggá avatta, és ezzel megnyílt az út az utolsó magyar király (és osztrák császár) szentté avatáshoz.

A katolikus egyház felhívta Európa (EU) figyelmét IV. Károly háborúellenes politikájára, ugyanis királlyá koronázása után (1916) kísérletet tett Franciaországgal egy különbéke megkötésére („Sixtus-ügy”). Háborúellenességét bizonyítja az 1918 novemberi lemondó nyilatkozata első mondata is:

„…Trónra lépésem óta mindig arra törekedtem, hogy népeimet minél előbb a háború borzalmaitól megszabadítsam; amely háború keletkezésében semmi részem nem volt….”

Talán az sem véletlen, hogy a következő pápa, a német (bajor) Ratzinger bíboros Európa védőszentjének (Benedek) nevét vette fel.

A jelenlegi párizsi magyar nagykövet, Habsburg György, nagyapját, IV. Károlyt, 2004. október 3-án a Vatikánban, a Szent Péter téren, II. János Pál pápa avatta boldoggá. Emléknapjának – más szentektől eltérően – nem halála, hanem Zita hercegnővel való házasságkötése napját, október 21-ét jelölte ki.

Befejezésül, a királyválasztásig az uralkodót helyettesítő, képviselő, kormányzók közül hármat tart számon a történelmi emlékezet: Hunyadi János, Kossuth Lajos és Horthy Miklós. A liberális Kossuth által kezdeményezett 1849-es trónfosztás kizárólag a Habsburgokra, a Habsburg-házra vonatkozott, mivel a debreceni országgyűlés képviselőinek többsége a független Magyar Királyságban gondolkodott.

A király nélküli királyságot képviselő és vezető Horthy (fő)kormányzó súlyos hibát követett el, amikor nem tartotta be a nyugat-európai alkotmányos monarchiák alapját, és nem védte meg valamennyi alattvalóját, köztük az izraelita vallásúakat. Engedte, hogy kiközösítsék, majd deportálják, azaz állampolgárságuktól megfosztva kiutasítsák őket az országból, és ezzel a királyság hű alattvalóit kiszakítsák a nemzettestből. Ennél is súlyosabb, hogy maguk a királyság polgárai sem érezték át a befogadásról szóló szentistváni intelmet, hogy védjék meg honfitársaikat, szomszédjaikat vagy legalább segítsék meg őket, mint azt például a dánok tették.

IV. Károly, utolsó magyar király, nagyon jól látta népe hibáját, amit uralkodói intelemként, 1921-ben számkivetésbe indulásakor emígy fogalmazott meg:

„Magyarok, tanuljátok jobban szeretni a hazát, mint ahogy egymást gyűlölitek.”

A Horthy korszak III. – a Magyar Királyság megszűnése

Antiszemitizmus volt, van és lesz. Kétezer éve velünk élő kór, jelenség. Amit valójában ellene tenni lehet, sőt kell, mi több kötelességünk: megakadályozni, hogy állami szintre emelkedjék.

Épp olyan, mint a kommunizmus, melynek eddigi állami szintű megvalósítása (a proletárdiktatúra) ugyancsak sok szenvedést okozott. Napjaink Horthy-ellenesei sokszor és előszeretettel idézik a kormányzó egyik magánlevelét, pontosabban annak egy önvallomással felérő félmondatát: „…..én egész életemben antiszemita voltam….” Magát a levelet, annak apropóját, keletkezésének körülményét, és lényegét már elhallgatják a lelkes „antifasiszták”. Idézet Horthy magánleveléből, melyet 1940. október 14-én írt Teleki Pálnak:

“Ami a zsidókérdést illeti, én egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem. Tűrhetetlennek tartottam, hogy itt Magyarországon minden-minden gyár, bank, vagyon, üzlet, színház, újság, kereskedelem stb. zsidó kezekben legyen, és hogy a magyar tükörképe – kivált külföldön – a zsidó.

Azonban, minthogy a kormányzat egyik legfontosabb feladatának az életstandard emelését tartom, tehát gazdagodnunk kell, lehetetlen a zsidókat, kiknek minden a kezükben volt, egy-két év leforgása alatt kikapcsolni, és hozzá nem értő, leginkább értéktelen, nagyszájú elemekkel helyettesíteni, mert tönkre megyünk.

Ehhez legalább egy emberöltő kell. Én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk.”

Ezt akár Nagy Imre is írhatta volna az ’50-es évek elején, ha az antiszemita helyett a kommunista szót, fogalmat helyettesítjük be. A zsidók helyett pedig kulákokat, kapitalistákat, imperialistákat, stb. írunk. Ha valami valóban zavaró, és félremagyarázható(?) az, az utolsó mondat vége: „még szükségünk van rájuk”. A levél megírását követő idők, események (mai) ismerete, végkifejlete természetesen más fénybe állítja Horthy 1940 őszén írt (bizalmas) szavait. Miközben nem szabad elfelejteni, hogy a kormányzó nyilvánosság előtt beszédeiben soha sem használta a „zsidó” szót, sohasem tett negatív megjegyzést a nemzet ezen tagjaira. Ezt az országgyűlési képviselőkre, meg kormánya tagjaira hagyta. Valóban úgy próbált viselkedni, mint egy alkotmányos monarchia első embere, a király helyettese, akinek a Királyság minden állampolgára egyenlő, és az államigazgatást a (demokratikusan) megválasztott képviselők és kormány, ill. kormányfő látja el. Ergo, ha rosszul megy az országnak, vagy a lakosság egy részének, akkor azért a mindenkori politikai vezetés a felelős, nem pedig az államfő. Az államfő csak kivételes esetben gyakorolja hatalmát, és pl. leváltja miniszterelnökét és újat nevez ki.

Az önvallomásszerű Horthy levél 1940 őszén, vagyis már a bécsi döntés (augusztus 30), azaz Észak-Erdély visszacsatolása után, és túl a kormányzó látványos fehérlovas városlátogatásait követően, Teleki miniszterelnöksége idején íródott. Ekkor már Hitler elfoglalta Párizst, létrehozták a varsói gettót, és a Horthy levél keltének másnapján (október 15.) került a mozikba (már, ahol) Chaplin híres filmje, a Diktátor. Az akkorra kialakult magyar belpolitikai helyzettel kapcsolatban „A Holokauszt Magyarországon” nevű web-oldal az első (1938) és második (1939) zsidótörvényről ezt írja.

„…Az első két zsidótörvény érzékeny anyagi veszteségeket okozott a zsidóságnak, különösen a kis- és középpolgárságnak. Országszerte több mint 90 ezren vesztették el állásukat, a családtagokkal együtt körülbelül 220 ezer ember életkörülményei jelentősen romlottak. A törvények egyikét sem hajtották azonban végre maradéktalanul. Kiépült az illegális alvállalkozások és a „strómanság” rendszere, ezért az állásukat vesztettek közül sokan így-úgy meg tudták tartani egzisztenciájukat. (A „stróman” vagy „aladár” olyan nem zsidó családtag, ismerős vagy barát, akinek a vállalatot, boltot, üzemet papíron a nevére írták, így a cég mentesült a zsidótörvények hatálya alól. A stróman jó pénzt kapott szolgálataiért, a céget tovább irányító tulajdonos pedig fenn tudta tartani magát és családját.) Mindez gyakran a hatóságok hallgatólagos beleegyezésével történt, hiszen a fellendülő hadigazdaság fő megrendelőjeként az állam nem engedhette, hogy az ipari és kereskedelmi forgalomból ténylegesen kikapcsolja a zsidó nagyvállalatokat és szakembereket….”

„…..a családtagokkal együtt körülbelül 220 ezer ember életkörülményei jelentősen romlottak…” Ez a számszaki megállapítás az 1949-es államosítás idején is helyt áll, sőt 1956-ban az országot elhagyók száma is ilyen nagyságrendű volt. Csakhogy érzékeljük az érintettek tömegét.

Hasonló a helyzet a numerus clasus-szal is, hiszen az elv és gyakorlat a felszabadulás után ismét tért nyert. Ráadásul parlamenti vita és kihirdetett törvény nélkül, származási alapon nem vették fel az egyetemekre az „osztályidegen” fiatalokat. Mily véletlen, akkoriban „osztályidegenek” voltak, manapság „idegenszívűek”. A Horthy korszak kezdetén az eltanácsoltak, kirekesztettek külföldön tanulhattak. A fasiszta Olaszországban ösztöndíjat is kaphattak a („zsidó”) magyar fiatalok. Szilárd Leó életrajzában írja, hogy a magyarországi antiszemitizmus elől (hasonló sorsú társaival együtt, pl. Teller, Wigner, Neumann, Gábor Dénes, stb.) Németországba ment, ahol 1933-ig nyugodtan végezhette tanulmányait. Ez a lehetőség, a külföldön tanulás, a Magyar Népköztársaság idején nem volt megadva az osztályidegennek megbélyegzettek számára. Sőt az országot sem hagyhatták el!

A hírhedt náci propagandafilm „az örök zsidó” (Der ewige Jude) azzal kezdődik, hogy kaftános, pajeszos, szakállas zsidókat mutat, majd ugyanazok a férfiak megborotváltan, fehér ingben, nyakkendővel, frissen vasalt öltönyben láthatók, mondván a gyűlölendő zsidó, gyűlölendő maradt. Ez az asszociáció és gondolatmenet napjainkban ismét megfigyelhető, mint azt a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor, pártja kongresszusán hangoztatta:

„….Magyarországot és a magyar embereket a volt kommunisták adták a spekulánsok, a bankok és a multik kezére. Ez az igazság. A pufajkát öltönyre cserélték, de a mentalitás ugyanaz. …” (Orbán beszéd a Fidesz 25. kongresszusán 2013. szeptember 28.)

Mintha a fajelmélet is újraéledne. Az első világháború után az addigi (1867-1918) asszimiláció sikertelenségét jelezte, hogy a parlament fokozatosan nem tekintette a magyar nemzet részének, tagjának az izraelita vallásúakat, hanem hivatalosan “lezsidózta”, majd kivetette a nemzettestből. Azaz kirekesztette. Ez a szellem napjainkban is továbbél. Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben nem a nemzet és annak minden tagja mellett állt ki, hanem a “zsidait” védte meg.

A kabinet „garantálja, hogy ebben az országban minden kisebbség biztonságban élhet. Meg fogjuk őket védeni, ideértve a Magyarországon élő zsidó kisebbséget is” – mondta a kormányfő közel két évvel ezelőtt (Orbán Viktor felszólalása a Parlamentben 2012. április 10.). Azért a jelenlegi magyar államvezetésnek illene tudnia, hogy Magyarországon NINCS “zsidó” kisebbség, csak izraelita vallású magyar (állampolgár). Igaz, ezzel a közel 150 éves jogi helyzettel a hazai “zsidóság” sincs tisztában 1989 óta.

Megdöbbentő, hogy napjainkra Magyarországon megszűnt az izraelita vallás. És ezzel szabad utat adtak a fajelmélet alapját képező antiszemitizmusnak, a zsidózásnak. Még az identitászavarral küszködő mai asszimilált fiatalság is. Akik ezzel szembeköpik saját elődjeiket. Hiszen a fajelmélettel jött elő és terjedt el a “zsidó” és “zsidózás” a ’20-as évektől, és torkolt a bevagonírozásba. Azt sem veszik észre, hogy a szó, fogalom „zsidó-törvény” is pejoratív! Az akkori kor (antiszemita) köznyelvi elnevezése. A törvények között sem található így meg! Egy kiközösítő, lenéző, gyűlölködő kifejezést és jelzőt honosítottak meg ’89 óta! Különösen bántó, amikor a magyar miniszterelnök megvédi a zsidókat. Eszerint ezek a honfitársak NEM magyarok !!! Annak ellenére, hogy hivatalosan, mint kisebbség, nemzetiség NEM létezik Magyarországon!

Emlékeztetőül, 1867-ben a (nagy-)magyarországi zsidóságot a Kiegyezés részeként, egyetlenegy törvénnyel a magyarság részévé tették.

1. § Az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogosítottaknak nyilváníttatnak.

2. § Minden ezzel ellenkező törvény, szokás vagy rendelet, ezennel megszüntettetik. (1867, XVII. törvénycikk.)

I. Ferenc József császár és apostoli király egy tollvonással államilag elismert vallássá nyilvánította legalább félmillió állampolgára hitét, és ettől a pillanattól a „zsidó” szó többé nem létezett. Egységesen az izraelita (és nem zsidó, héber vagy mózeshitű) felekezet elnevezés lett hivatalosan (és törvényileg) elfogadva. Eszerint beszéltek magyar, német vagy más anyanyelvű, izraelita vallású magyar állampolgárokról.

Érdemes egy pillantást vetni az 1910-ben, tehát a Monarchia idején, a népszámlálási eredmények alapján (gróf Teleki Pál szerkesztésében) készült Magyarország néprajzi térképére. Az ott található jelmagyarázatban felsorolt népek, nemzetiségek között NEM szerepel a „zsidó”!

Az első világháború kitörését megelőző boldog békeévekben (1867-1914) Magyarországon már az izraelita vallású magyarok harmadik generációja cseperedett fel. Igaz magyarok. Olyannyira magyarnak érezte magát az itt élő emancipált zsidóság, hogy megvetette és elvetette, mind a galíciai („pajeszos”, „polisi”) haszid (orthodox) menekülteket, mind a palesztinai kivándorlásra buzdító, agitáló (neológ) cionistákat. Joseph Roth a fanyar humorú, jó szemű és jó tollú kiváló osztrák író „Juden auf Wanderschaft” (Zsidók vándorúton) címmel írta meg a kelet-európai zsidók helyzetét miután 1927-ben beutazta a főbb helyeket. Ebben az alig százoldalas beszámolójában, esszéjében mindössze négy mondatot szentel kishazánknak. Ime:

„…Magyarországról elvből kiutasítják a keleti zsidókat. Egy magyar zsidó sem karolná fel őket. A magyar zsidók többsége magyar nacionalista – Horthyval együtt. Vannak magyar nacionalista rabbik is……”

1938-ra nemcsak a hazai, de a nemzetközi helyzet is gyökeresen megváltozott. Mi is történt? Dióhéjban és folyamatában.

Az 1920-ban bevezetett numerus clausus miatt nemzetközi tiltakozás bontakozott ki, és azzal fenyegetett, hogy megakadályozza az ENSZ elődjétől, a Népszövetségtől, kért hitel megadását a Bethlen-kormánynak. Ekkor az izraelita magyarok siettek kormányuk segítségére, és a tiltakozás leállítását követelték, mondván a numerus clausus belügy, az ellene való külföldi tiltakozás csak a hazai antiszemitizmust fokozza, miközben a bankhitelre az egész országnak és nemzetnek szüksége van. 1924. májusban megalakult a Magyar Nemzeti Bank, 1924 júliusában pedig megindult a népszövetségi hitel folyósítása.

Erre, mintegy válaszul, lépett ki Bethlen pártjából Gömbös Gyula, aki Bajcsy Zsilinszky Endrével megalapította fajvédő pártját. A Trianon miatti nacionalizmus hozta létre a rasszizmus sajátos magyar formáját, a fajvédelmet. Az értelmező szótárak szerint a rasszista = fajgyűlölő, a magyar változat azonban nem gyűlöl senkit, hiszen csak sajátjait (a „magunkfajtákat”) „védi”. Ugyanakkor (elvben) minden más népcsoportot ellenségnek tekintett, akiktől félti, védi („fajtiszta”) nemzetét. Így került a pártba a németellenességéről ismert Bajcsy-Zsilinszky Endre is.

A bethleni konszolidáció sikerét, valamint az antiszemitizmust mellőző Mussolini vezette fasiszta Olaszország eredményeit látva, 1928-ban Gömbös feloszlatta saját pártját és visszatért Bethlen pártjába. Ekkor hangzott el híres mondása: „(eddigi) politikámat revideálnom kell”, azaz Gömbös belátta, hogy az ország gazdasága, annak fellendülése a „zsidók” és a „zsidó tőke” nélkül nem megy.

És valóban, a 30-as évek elejére úgy nézett ki „visszatér a Monarchia-beli aranykor”. Sorra nyíltak a „zsidó” üzletek és vállalkozások. A numerus clausus is „enyhült”, ekkor járt egyetemre Radnóti és Ságvári is. Igaz, mindketten vidékre (Szeged, Debrecen), de a továbbtanulás, az egyetemi végzettség megszerzése már nem ütközött akadályba. Az izraelitáknak nem kellett Prágába, Berlinbe vagy a fasiszta Olaszországba menni, ahol még ösztöndíjat is adtak! Ugyancsak ekkor indult egy (újabb) magyarosítási hullám, amire jó alkalom volt Trianon 10. majd 15. évfordulója, hogy ezzel is bizonyítsa az izraelita magyarság a nemzethez való tartozását, kötődését. (a többi nemzetiség ezt kényszermagyarosításként élte meg)

Folytatás: A Horthy korszak IV. ( út a Holokauszt-hoz )

A Horthy korszak I. – a Magyar Királyság megszűnése

Horthy és a nagyvilág   1938-1945

 

A figyelmes olvasónak azonnal feltűnik, hogy Horthy elítéléséről nincs szó. A fenti idézetben az áll, hogy „a náci-szövetséges Horthy, Magyarország vezetője volt a második világháború alatt, idején” (Nazi ally Miklos Horthy, Hungary’s leader during World War II.). Tehát nem a kormányzó személye és cselekedetei állnak a tiltakozó, elítélő nyilatkozat középpontjában, hanem a (mell)szoborállító és avató Jobbik.

Az amerikai diplomácia remekül megkerülte az esetleges konfliktusforrást, Horthy személyének megítélését.

Pedig jó volna néhány dolgot tisztázni, a sokat hangoztatott, de sohasem alkalmazott “szembenézés a múlttal” címén, amiről a magyar közvélemény, mint sok minden másról, erről sem akar igazán (és őszintén) hallani. Ugyanakkor ennek hiánya nemcsak a múltat, de a jelent is (nagyon) megosztja és az ellenségkép gyártással mérgezi a demokráciát, a társadalmi megbékélést. (lásd gróf Károlyi Mihály megítélése). Amiről szeretünk megfeledkezni: 1920 és 1945 között Magyarország király nélküli királyság volt, azaz épp olyan monarchia, mint a világ és Európa többi királysága azzal a (kis) különbséggel, hogy nem a király, hanem helyettese, a régens, a kormányzó állt az ország élén.

1945

A második világháború után egyetlen uralkodónak sem vizsgálták háborús bűnösségét, élén a japán császárral. Horthy is ebbe a kategóriába tartozott és tartozik. A modern királyságokra, az alkotmányos monarchiákra, jellemző, hogy az államfő nem szól bele a napi politikába, nem ő kormányoz, hanem a nép által megválasztott parlamenten keresztül a miniszterelnök. A király nélküli Magyar Királyságban azonban a kormányzó nevezte ki a miniszterelnököt anélkül, hogy minden egyes alkalommal új választásokat írtak volna ki. Maga, a választási rendszer sem felelt meg a mai, modern nyugati demokráciák gyakorlatának. Az 1920 óta fennállt rendszer külső és belső kritikusai elsősorban a (nagybirtokosi és egyházi) földtulajdoni viszonyokban látták a társadalmi problémák legfőbb okát. No meg a városi munkásság szociális helyzetében, körülményeiben. Mindkét szélsőség (nyilas és kommunista) ezen akart változtatni, méghozzá gyorsan és radikálisan. Az első világháborút követően a jobboldalt Európa szerte a fokozódó antiszemitizmus itatta át, a nacionalizmust pedig Európa közepén a fajelmélet fertőzte meg. Ebben a politikai légkörben Magyarországon a konzervatív és antikommunista Horthy értékrendje és eszmevilága a jobboldalnak kedvezett.

Nem véletlen, hogy amikor az amerikai hadsereg Bajorországban (München melletti Schloss Hirschberg) kiszabadította Horthyt a nácik (SS) fogságából a korabeli filmhíradó így számolt be:

„…Horthy admirális, Magyarország egykori diktátora, elveszítette Hitlert, amikor országa átállt a másik oldalra. A 77 éves Horthyt az SS őrizte egy kastélyban, ahonnan az amerikaiak szabadították ki…”

A kastély (Schloss Hirschberg) a náci külügyminisztérium vendégháza volt. 1943 őszén itt helyezték biztonságba Mussolinit és családját, miután a szövetségesekkel fegyverszünetet kötött olaszok fogságából kiszabadította az Otto Skorzeny vezette náci kommandó. Horthyt 1944. október 18.-tól SS őrség tartotta fogva, állandó felügyelet alatt. Az erdőben eldugott kastélyt 1945. május 01-én az amerikaiak harc nélkül vették birtokukba. Ezt követően a magyar államfőt internálták és csak 1945 decemberében engedték családjához a közeli kisvárosba, Weilheim-be. Internálása alatt tanúként hallgatták meg a nürnbergi perhez. Itt jegyzendő meg, hogy nem a jól ismert főbűnösök perében (1945. november 20 -1946. október 01.), ami a nemzetközi katonai bíróság előtt zajlott, hanem az úgynevezett „minisztériumok perében”. Az amerikai megszállási zónában ugyanis három éven át az Egyesült Államok katonai bírósága 12 – egymástól független – háborús bűnös pert folytatott le, mely során a vádlottak padján összesen 185 személy ült. Közülük 35-öt felmentettek, 20 halálos ítélet született, amiből 12-t végre is hajtottak.

A Wilhelmstrasse-i per (Wilhelmstraßen-Prozess) a külügyminisztérium és a birodalmi kancellária utcájáról kapta a nevét, ahol fontos állami épületek, ill. hivatalok voltak. Ebben a perben huszonegy személy ellen indult eljárás háborús bűntett vádjával, akik a háború előkészítésében és lefolyásában, mint a német gazdasági elit és az állambiztonság funkcionáriusai, vettek részt.

A vádlottak között volt a náci külügyminisztérium fontos diplomatája, az államjogász Edmund Veesenmayer, akinek (titkos) feladata volt Dél- és Kelet-Európa államainak szétesésének elősegítése, illetve nácibarát kormányok hatalomra juttatása. Ezenkívül Jugoszlávia, Szlovákia és Magyarország zsidó lakosságának megsemmisítő táborba szállítását volt hivatott megszervezni.

Az SS dandárparancsnok és elsőszámú követ Veesenmayernek, a Harmadiki Birodalom teljhatalmú magyarországi meghatalmazottjának peréhez kellett Horthy tanúvallomása.

Napjainkban Horthy ellenzői előszeretettel mutatnak fel és hivatkoznak egy képre, amelyen tengerész egyenruhában, egy nyitott (cabrio) Mercedes-ben látható Magyarország kormányzója Németország diktátora társaságában.

A kép még békeidőben, 1938 augusztusában, Észak-Németországban készült. Húsz évvel az első világháború befejezése után Európában a versailles-i békeszerződés, vagy inkább békediktátum felülvizsgálata került előtérbe. A győztes európai nagyhatalmak kerülték a nyílt (fegyveres) konfliktusokat Közép-Európában, elvégre a világégés még túl közel volt, és senki sem akart (újabb) háborút a 1918-20-as határok megváltoztatása miatt. Az egyetlen komoly változás 1935-ben történt, amikor a hitleri Németország népszavazást kért az ENSZ elődjétől, a Népszövetségtől, a franciák által megszállt Saar-vidék hovatartozásáról. Mivel a versailles-i szerződés 15 év elteltében határozta meg az esetleges hovatartozás felülvizsgálatát, így annak helyt adtak. A francia közigazgatású Saar-vidék 1933 után a náciellenes németek menedéke lett. Mégis, a népszavazáson a németajkú lakosság nagy többséggel a Németországhoz (mint anyaországhoz) tartozás mellett döntött. Egyes vélemények szerint ettől kapott vérszemet a fiatal náci vezetés a „merjünk nagyok lenni” gondolattal, és építette be programjába az elvesztett területek visszaszerzését. A 30-as évek közepére a német gazdaság is beindult, ami ugyancsak hozzájárult a propaganda sikeréhez, hiszen a megbélyegző „Made in Germany” felirat az árukon ekkorra már a minőség jelképe lett.

1938

1938-ra megváltozott az európai politikai helyzet. A vesztesek, így Magyarország gazdasága is stabilizálódott, fellendülőben volt. A bethleni konszolidáció ekkorra érett be, aminek egyik jele az erős pengő volt. Sok optimizmusra azonban nem volt ok, hiszen az év elején az Anschluss-szal (1938. március 12.) közös magyar-német határ lett Hegyeshalomnál. A saar-vidékihez hasonló osztrák népszavazásban Hitler nem bízott, annak ellenére, hogy az osztrákok csodálták az addigi német gazdasági eredményeket, és többségük örömmel csatlakozott egy prosperáló nagy nemzeti, német (nyelvű) birodalomhoz. A rizikó azonban fennállt, hogy esetleg az osztrák nemzeti érzés felülkerekedik. Ezért, küldte a náci külügy Veesenmayert Bécsbe a bevonulás, pontosabban a behívás előkészítésére. Ausztria végül is „csatlakozott”. A nemzetközi porondon hozzácsatolása (Anschluss) a náci birodalomhoz önkéntes alapon történt. Tehát nem „bekebelezés”, vagy tartománnyá (Gau) tétel volt, hanem egy folyamat része, mely a versailles-i békeszerződés fokozatos érvénytelenítésére, és a német nyelvterületek egységének megteremtésére törekedett.. (zárójelben: a jól bevált trükköt két év múlva (1940) Sztálin is alkalmazta a balti államoknál, amelyek “kérték felvételüket” a Szovjetunióba).

A következő terület a Csehszlovákiához tartozó közel 4 millió németajkút számláló Szudéta-vidék megszerzése volt. Ez már keményebb diónak látszott, hiszen Csehszlovákia a versailles-i szerződés (francia) szülötte, azaz határait az első világháború győztes nagyhatalmai (Franciaország és Nagy-Britannia) katonai védelmi szerződésekkel garantálták. A nagynémet Birodalom álmának megvalósításához Hitlernek eltökélt szándéka volt Csehszlovákia megtámadása, amihez szövetségeseket keresett. Hogy az ügynek megnyerje a magyar államfőt, Hitler szabályosan körbeudvarolta a versailles-i (trianoni) szerződés másik nagy vesztesét. A Führer 1938. augusztus végén (20-26) hívta meg a magyar államfőt Németországba, melynek keretében Kiel-ben vízrebocsátottak egy hadihajót, ami a Prinz Eugen nevet viselte. Ez volt Horthy hajójának is a neve még a Monarchiában. A hajókeresztelőt Horthy felesége végezte, majd városnézés, bankettek stb. követték egymást. Hitler közölte, hogy közös katonai fellépést szeretne Csehszlovákia ellen. Horthynak nem tetszett az ötlet, mert 1921-ben alakult meg a „kis Entente”, melynek tagjai (Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia) kölcsönös katonai segélynyújtásra szövetkeztek egy külső (magyar) támadás esetén. Ha Hitler mellett Magyarország is megtámadja Csehszlovákiát, akkor a déli és délkeleti magyar határszakasz védtelenül marad. Ugyanakkor reménykeltőnek tűnt egy náci támadás, amiből a többi csehszlovákiai kisebbségek is profitálhatnak. A kormányzó, királyokhoz méltó és hasonló, tengerész egyenruhában vett részt a számára rendezett fogadásokon, miközben Ribbentrop náci külügyminiszter és Imrédy magyar miniszterelnök Berlinben tárgyaltak. Hitler annyira Horthy kedvébe akart járni a világsajtó előtt is, hogy Hamburgban együtt mentek ki a pályaudvarra, ahol elbúcsúztatta vendégét. Majd felszállt egy másik vonatra, amelyik gyorsabb volt, és Berlinben már a Führer fogadta a Hamburgból érkező magyar kormányzót.

Két hónappal később, 1938. október 29-én a Szudéta-vidék megszerzésében eltökélt Hitler (nem a Birodalom, hanem a “mozgalom” fővárosába) Münchenbe hívta az első világháború három győztesét (Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország) még egy utolsó megbeszélésre. A meghívottak örömmel jöttek, hogy talán mégis csak sikerül megmenteni Európa békéjét. A Müncheni Egyezmény azonban valójában megnyitotta az utat a következő világháború és a történelemben páratlan Holokauszt felé. A két európai nagyhatalom (Nagy-Britannia és Franciaország) béketörekvése (és egyben meghátrálása) Hitler szemében a tehetetlen, gyenge ellenséget jelentette, akik nemcsak az 1919-20-ban megalkotott és a versailles-i békeszerződésekkel megpecsételt „új világrendet”, a népek önrendelkezési jogát jelentő nemzetállamok létezését árulták el, de gyakorlatilag a saját állammal nem rendelkező zsidóság védelméről is lemondtak. Hiszen a menekülés útját elvágták. Pontosabban a várható menekülthullámra egyetlen ország sem volt felkészülve. Nagy tömegek befogadására senki sem vállalkozott. Pedig 1938. július 6-15 között a svájci Évian-ban még konferenciát is rendeztek a német (kb. 450.000) és osztrák (kb.200.000) üldözött zsidók befogadására. A konferencia teljes kudarcba fulladt, ami végül is megnyitotta az utat a Holokauszt felé. Itt jegyzendő meg, hogy a magyarországi első zsidótörvény 1938. május 29-én lépett hatályba. Ezt megelőzően az Anschluss után egy héttel Magyarország törvényt fogadott el, hogy azokat a zsidó származású, de születésüknél fogva egykori magyar állampolgárokat (elsősorban burgenlandiak), akik Ausztriából menekülni próbálnak, ne engedjék át az új német-magyar határon. Ekkoriban kért kihallgatást Horthytól az Anschluss miatt Bécsben üldözötté vált világhírű zeneszerző Kálmán Imre is. A magyar útlevéllel rendelkező Kálmánnak Horthy azt tanácsolta, hogy ne térjen haza, mert ismerve az országban uralkodó közhangulatot és a politikai viszonyokat, kormányzói hatalma ellenére sem tudja garantálni az operett-király egzisztenciáját.

A versailles-i békeszerződés 1938 őszi „módosításából” (Müncheni Egyezmény) Magyarország is profitált, hiszen a győztes nyugati nagyhatalmakat (Entente) ettől kezdve nem érdekelte Európa kis nemzeteinek további sorsa. Azokról már nem egyezményt kötöttek, hanem döntéseket hoztak a Harmadik Birodalom egyik délkeleti városában, Bécsben, amit Berlin és Róma belátására bíztak. Horthy angolbarát miniszterelnöke, Teleki Pál, csak arra törekedett, hogy Magyarország kimaradjon a fegyveres konfliktusokból, az európai háborúkból.

A náci külügyminisztérium, az Anschluss-t sikeresen előkészítő ügynökét, Edmund Veesenmayert, 1938 novemberétől rendszeres felderítő és bajkeverő munkával bízta meg. Először Pozsonyba küldték, hogy egyengesse Tiso államelnöki hatalomra kerülését. Majd 1939 augusztusában már Danzig-ban (Gdansk) találjuk a német-lengyel ellentétek fokozása érdekében. 1940 nyarán a diplomata Veesenmayert Nagy-Britanniában küldik, ahol az írek lázadását próbálja megszervezni a britek ellen. 1941 áprilisában, a Jugoszlávia elleni támadás idején, Zágrábban szervezi a független Horvátország nácibarát kormányát. 1943-ban többször jár Magyarországon és Berlint (személyesen Ribbentropot és Hitlert) figyelmezteti, hogy a magyarok ki akarnak válni a tengelyhatalmak közül.

Magyarország, Teleki haláláig (1941. április 03.) a béke szigete volt Európában. Igaz, az 1938-ban, majd 1940-ben visszacsatolt területeken bevezetett magyar közigazgatás nem volt mentes a diszkriminációktól, mindenekelőtt a kommunistákkal és zsidókkal szemben, de a (cseh)szlovákok és románok is megérezhették a mindennapi életben. Különösen a volt állami alkalmazottak, hivatalnokok, tanítók, rendőrök stb. Ez azonban már belpolitika. Hazánk megítélése a világban 1941 áprilisáig mindenképpen pozitív volt.

Teleki öngyilkosságában szerepet játszott a berlini magyar nagykövet Sztójay Döme (1927-ig Dimitrije Sztojakovich) is, aki mint meggyőződéses náci Berlinből igyekezte befolyásolni a magyar kül- és belpolitikát. Telekit még el sem temették, amikor április 6-án hajnalban hadüzenet nélkül megindult a náci hadigépezet, a balkáni hadjárat (Jugoszlávia és Görögország megszállása). Ebben a németek mellett magyar és olasz egységek is részt vettek. Ez volt a második eset, hogy Magyarország fegyveresen szerezte vissza a trianoni békeszerződésben elvesztett területének egy darabját (Muraköz, Dél-Baranya és Bácska). Előzőleg 1939. március 14-én – félve a ruszin kormány Hitler általi elismerésétől – a magyar csapatok több ponton átlépték a „Bécsben megállapított határt, majd másnap megkezdték előrenyomulásukat a Kárpátok gerince felé.”

Teleki halála jelzésértékű volt az háborúellenesek számára, főleg a náci, nyilas ideológiát elvetők és megvetők körében vált világossá, hogy az ország nem kerülheti el a nagy világégést. Ugyanakkor a (végső) győzelemben hívők reményei nagyon megnőttek. Hiszen 1941 nyarán valóban úgy tűnt, hogy ideológiától függetlenül Németország legyőzhetetlen. Kontinentális Európa a németek lába előtt hevert. Már csak a kapitalista Szabadvilág utolsó európai védőbástyája, Nagy-Britannia dacolt a más-más megfontolásból, de világuralomra törő két diktatúra (náci és szovjet) ellen. A magyar állami és katonai vezetés történelmi lehetőséget látott a pillanatnyi helyzetben. Az ország lakosságának többsége is elhitte azt a 20 éve (1920-1940) sulykolt antiszemita és antikommunista felfogást, miszerint az első világháború elvesztéséért, majd az ország területének megcsonkításáért a zsidók és a kommunisták a felelősök, ezért a Szovjetunió elleni hadjárat igazságos. Ezt csak fokozták a kezdeti sikerek, hogy a tengelyhatalmak oldalán Magyarország nyerésre állt a katonailag harmatgyenge proletárdiktatúrával szemben.

Való igaz, a nyugati parlamentáris demokráciák első perctől (1917. nov. 07.) az emberiségre (no meg a kapitalista világra) veszélyes ideának és szervezkedésnek tartották a szovjetrendszert és (proletár)diktatúrát. Hasonlóan veszélyesnek ítélték meg a 16 évvel később (1933. január 30.) hatalomra került hitleri nemzeti-szocializmust és diktatúrát is. 1940-re a két diktatúra közül a Nyugat-Európára támadt náci Németország tűnt a kapitalista világra veszélyesebbnek. Ebből a hódító háborúból maradt ki Magyarország, Teleki Pálnak köszönhetően. Amikor pedig ez az antidemokratikus, fajgyűlölő diktatúra rátámadt (katonailag) harmatgyenge szövetségesére – különösen Nagy-Britanniából nézve – félő volt, hogy Moszkva eleste esetén senki és semmi sem állíthatja meg a hitleri hadigépezetet az egész világ, de legalábbis Európa meghódításában. Ezért döntött úgy a nácik ellen Európában már csak egyedül harcoló Nagy-Britannia, hogy a Szovjetuniót meg kell segíteni. Ennek tanúbizonysága Churchill híres beszéde a Szovjetunió náci megtámadásának hírére, és a „grúz ördögnek” nevezett Sztálin azonnali katonai és hadtápi megtámogatására: „Ha Hitler elfoglalja a poklot, akkor legalább teszek egy kedvező lépést az Ördögnek itt a parlamentben.”

Horthy és (kisebbségben lévő) bizalmasai csak 1943-ban eszméltek fel, hogy a rossz oldalon állnak, pontosabban, hogy a háborút Németország elveszítette.

Folytatjuk  Horthy korszak II.    ( 1943-1945 )

MI LEGYEN A PARLAMENTI HORTHY-SZOBORRAL?

Mint a média hírül adta, a Mi Hazánk Horthy-szobrot helyez el az Országházban, mégpedig Dúró Dóra országgyűlési alelnök irodájában.

Az időpontot is átgondoltan választották meg: a második bécsi döntés évfordulóján avatják a szobrot, mely napot a Mi Hazánk „a hazatérés napjának” nevez. Horthyt és politikai főművét, a területi revíziót ünnepli tehát az Országház épületében a Mi Hazánk.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke az ügyben annyit tett, hogy nem engedte, hogy a Mi Hazánk sajtótájékoztatóját az Országház kék társalgójában tartsák, az abba a sajtótájékoztató terembe került, ahol a frakciók sajtótájékoztatóikat tartják, és ahol mindenki azt mondhat el az újságíróknak, amit akar.
A Fidesz egyik bérpolitológusa, Deák Dániel (természetesen nem azonos a Corvinus Egyetem ugyanezt a nevet viselő nagytekintélyű professzorával) azt nyilatkozta az ATV-ben, hogy meg kell vizsgálni, hogy sért-e a dolog valamilyen jogszabályt, mert ha nem, akkor nincs mit tenni. Alighanem ez a Fidesz álláspontja is, ennek felel meg Kövér László eljárása.
Annak, hogy a Mi Hazánk hat képviselőből álló frakciója alelnököt állíthat, miközben a tízfős Momentum- vagy MSZP-frakció nem, a Fidesz a felelőse, ők döntöttek így. Az első Orbán-kormány idején a MIÉP-nek tettek gesztusokat, most a Mi Hazánknak.

A lényeg, hogy kicsi legyen, de fasiszta.

Ahogy egykor a MIÉP, most a MI Hazánk mondja ki azt, amit a Fidesz gondol, csak kormánypártként nem mondhat ki.

Mit tehetnek azok a parlamenti kisebbségben levő pártok, amelyek elutasítják a Horthy-kultuszt és az irredentizmust, és ezt annak ellenére hajlandók kimondani, hogy nem megélhetési probléma. (Talán van még ilyen párt az Országgyűlésben.) Két lehetőséget látok. Az egyik: követelhetik, hogy az Országgyűlés mentse fel Dúró Dórát az alelnöki tisztségből, és ne is adjon lehetőséget a Mi Hazánknak másik jelölt állítására.

A másik: bojkottálja Dúró Dórát mint alelnököt, ne vegyen részt a plenáris ülésen, ha azt ő vezeti.

Ez a minimum, amit meg kell tenniük azoknak, akik nem akarnak a Fidesz és a Mi Hazánk közös akciójának cinkosai lenni.

Mai kérdés – Ön beengedne a magyar parlament bármelyik helyiségébe Horthy szobrot?

Magyarországon sem az Országgyűlés hivatali helyiségeiben, sem máshol nincs helye egy olyan ember szobrának, akinek a regnálása alatt emberek százezreit fosztották meg alapvető emberi jogaiktól, aki százezrek tragikus haláláért  felelős, és aki az ország történetének egyik legnagyobb katasztrófájába kormányozta hazánkat.

Heisler András
a Mazsihisz elnöke 

This poll is no longer accepting votes

Ön beengedne a magyar parlament bármelyik helyiségébe Horthy szobrot?

Fasiszták a Parlamentben

A mai nap nagyon szomorú eseménye, az hogy Horthy Miklós-szobrot avat a Mi Hazánk Mozgalom a második bécsi döntés évfordulójára.

Az általuk Hazatérés Napjának hívott augusztus 30-ára időzített eseményre a Parlamentben kerül sor, a szobrot pedig a szélsőjobboldali párt és az Országgyűlés alelnökének,
Dúró Dórának irodájában állítják fel.

AL

Kétségbeejtően megnőtt a politikai antiszemitizmus Magyarországon

0

Berend Nóra történész, a Cambridge-i Egyetem professzora a magyarországi politikai antiszemitizmusról írt tanulmányt, az Israel Journal of Foreign Affairs című szaklapban.

A szerző mindenekelőtt a Soros György elleni kormány kampányokra utal.

“A magyar kormány szerint a “Soros terv” el akarja árasztani közel-keleti és észak-afrikai migránsokkal Magyarországot és egész Európát.”

Berend Nóra történész emlékeztet arra, hogy a Sorosról készült kampány karikatúrák kísértetiesen hasonlítanak a náci Németország Der Stürmer című antiszemita lapjának képeire. A Der Stürmer főszerkesztőjét a nürnbergi perben halálra ítélték és kivégezték. A magyar kormányzati kampányok, melyek szerint “Soros mozgatja a szálakat a háttérben” kísértetiesen emlékeztetnek a náci propagandára. Antiszemitizmus létezett a két háború között, és most is van ennek népszerűsége, de mindez nem légüres térben történik – hangsúlyozza a történész.

Csökkenő életszínvonal – növekvő nacionalizmus

Ez sok populista rendszert jellemez. A történelmet átírják: dicső múltat kreálnak, áldozatként állítják be a magyarságot. Ily módon az emberek érzelmeit “a nemzet ellenségeire” lehet összpontosítani. Azokat a történészeket, akik bírálják ezt az új felfogást, és felhívják a figyelmet a csúsztatásokra, árulóknak bélyegzik, akik gyűlölik a magyarokat. Ez a narratíva teljesen tisztára akarja mosni a magyar elitet, amely szövetséget kötött Hitlerrel, és tagadja a magyar kormányzat felelősségét a zsidók kiírtásában. Trianont úgy mutatja be mint a magyar holokausztot. Magyarország mindig mint áldozat szerepel, és sohasem úgy mint végrehajtó. Berend idézi Orbán Viktor 2020 augusztus 20-i beszédét, melyben lélegzetállító nemzetépítésről beszélt Szent István idején. A politikai retorika és a nemzeti szemlélettel átformált történelem között szinte eltűnik az idő. A nemzeti oldal úgy tűnik fel mint a baljós globalizáció ellenszere. Hannah Arendt szerint a legitimáció mindig a múlthoz kötődik.

Make Hungary Great in the Past – tegyük naggyá Magyarországot a múltban

– ironizál Berend Nóra.

A második világháború után a történészek, akik rádöbbentek arra, hogy hova vezethet a nemzeti történetírás, áttértek arra, hogy megpróbálják megismerni a valós történelmet – megfosztva azt a rárakódott mitikus tartalomtól. Magyarországon azonban újra nemzeti történelmet írnak. Ennek következtében szakadék keletkezett a kormányzati és az akadémiai történészek között.

“Ez a legjobb ország a világon, mert én itt születtem” – gúnyolódott annak idején George Bernard Shaw ezen a nemzeti történelem tudaton, amelybe egyáltalán nem fér az bele ma, hogy a Habsburg monarchia szabadította fel Magyarországot a török uralom alól miközben sok magyar főúr a szultánt támogatta. Thököly, Zrínyi Ilona vagy II. Rákóczi Ferenc nem véletlenül végezte életét a szultán birodalmában.

Kormányzati antiszemitizmus

2014-ben a magyar kormány létrehozta a Veritas történelmi kutató intézetet, melyről Berend Nóra történésznek Orwell 1984 című könyve jut az eszébe, ahol

a szavak pontosan az ellenkezőjét jelentették annak ami a valóságban történt.

A Veritas kutató intézet igyekszik elhallgatni azt, hogy a Horthy korszakban az antiszemitizmus kormányzati irányvonal volt. A holokauszt felelősségét kizárólag a náci Németországra igyekeznek hárítani noha Magyarországon a zsidó törvények már évek óta korlátozták a jogokat. Horthy Miklós kormányzó azzal büszkélkedett, hogy az első zsidó törvényt, a numerus clausust, Magyarországon hozták meg Európában.

Orbán Viktor azt állította, hogy a náci megszállás idején “mindenki áldozata volt egy kereszténység ellenes hatalomnak”.

A magyar csendőrség szerepe ebben az interpretációban nem szerepel noha Eichman is megjegyezte, hogy nélkülük nem sikerült volna ilyen simán megszerveznie a magyar holokausztot.

A magyar kormányzat mindig is visszatér a Soros ellenes propagandához, amelynek az antiszemita felhangjai mindenki előtt világosak. A XXI-ik Század Intézet publikált egy könyvet a Soros tervről. Eszerint “a Soros terv sok nyílt és titkos akciót szervez annak érdekében, hogy átalakítsa Közép és Kelet Európát. A nyolcvanas években kezdődött meg a Soros birodalom kiépítése, mely mind a mai napig tart. Ennek célja az, hogy aláássa és megsemmisítse mindazt, amiért a huszadik században oly sokan az életüket adták: demokrácia, szabadság, önrendelkezés és nemzeti szuverenitás. Soros szervezetei, melyek az egész világot behálózzák, most alá akarják ásni az identitásunkat. Gyerekeinket át akarják programozni, a magyar családokat szétrombolják, és meg akarják kaparintani hazánkat”.

Ezek után Berend Nóra történész levonja a tanulságot:

amíg ez a nemzetire átalakított történelem narratíva működik Magyarországon, minden erőfeszítés az antiszemitizmus elleni harcban, kudarcra van ítélve.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!