Meleg pár készül falusi esküvőre, ráadásul egyikük magyar, másikuk szerb. A magyar srác apja teljesen ki van akadva. Otrombaságokat mond, üvölt. Botrányba fullad az esküvő. No és persze alkoholmámorba.
A másság elutasításáról, az elfogadás fájdalmasan kis esélyéről regél a Víg könnyek násza című produkció, a Vajdasági Tanyaszínház ütős, kesernyésen mulatságos, elsöprően elementáris előadásában, amit a Magyar Színházak XXX. Kisvárdai Fesztiválján láthattunk. Különös, fölöttébb élvezetes előadás, tán leginkább a Kusturica filmek stílusához hasonlít, amikben tetőfokára hág a káosz, a téboly, a totális felfordulás, és ez az őrület nevetséges, elképesztő, de közben kikészül mindenki, és lényegében kő kövön nem marad.
Már nyargalásznak közöttünk a szereplők, kergetik és belehajszolják egymást a tébolyba, nincs nyugtuk, pedig a pap is igyekszik csitítani őket, és vállalja, hogy összeadja a két férfit. Az Ave Mariát énekli a násznép, ennek dallamaira vonul be a két férfi, hogy hivatalosan is egymáséi legyenek. Röpködnek persze a megjegyzések. De a megbékélést hirdető pap azért összeadja őket. Bizony az ilyenkor szokásos nyilvános csók is elcsattan, ami sokaknál kiveri a biztosítékot. A szórakozott pap, Huszta Dániel karikaturisztikus megformálásában, mulatozás közben odaszól a meleg párnak, hogy ha keresztelőre kerül a sor, akkor is őt hívják, mert a keresztelő a kedvenc tevékenysége. Az abszurdok abszurdjáig fokozódik a produkció. Már vitustánc közben danolászik a násznép, még az apa is dalra fakad, és demonstratívan olyan nótákat énekel, amelyekben hangsúlyozottan férfiról és nőről van szó. Vonyító sakálként üvölt bele a mikrofonba, élő felkiáltójelként nem hagyja eltántorítani magát a vélt igazától. Sehogyan sem fér a fejébe, hogy amikor ő becsületesen végig gürizte az életét, ilyen megtörténhet, és ráadásul az ő fiával, hát ez förtelem.
A magyar vőlegényt Pongó Gábor adja vérig sértetten, de méltóságteljesen, érezhetően nagyon szeretve a párját, akit Milovan Filipović játszik szerbül, a szövegét kivetítik magyarul. Ő ugyancsak imádva, rajongva néz a párjára, nyilvánvaló, hogy félszóból értik egymást, összetartoznak. És, mint mártírok állnak ott döbbenten a felfordulás, a kegyetlen ramazuri közepette. Nézik egymást, próbálnak erőt meríteni a másikból. De aztán csak elszakad náluk a húr, és felzaklatottan elrohannak, kilépnek ebből a helyzetből, ki tudja, hogy ideiglenesen, vagy netán örökre világgá futnak.
Figura Terézia az aggódó anya, igyekszik lavírozni a férje és a fia között. Nehezíti a dolgát, hogy van egy értelmi fogyatékkal élő fia is, Mészáros Árpád megszemélyesítésében, akinek másfajta másságát is nehezen tolerálják. Egyáltalán, a másságot alig tűrik. Banka Lívia és Crnkovity Gabriella forgolódik még igencsak karakteresen a balul sikerült esküvőn, a remek játékban, amit Puskás kiválóan egyben tart. A szanaszét esettséget sikerül összefogottan ábrázolni, Terék Anna amúgy is vérbő szövegét még élőbbé tenni. Végül a közönség is kap szendvicseket és bort. Mondják, hogy ne menjünk még el, maradjunk itt a társulat tagjaival. Szép gesztus. A legtöbben maradnak is. Bőven van min utólag is röhögni, és bőven van mit végig gondolni.