Kezdőlap Címkék Hivatalos ajánlat

Címke: hivatalos ajánlat

Botka hivatalos ajánlatot tesz?

Hétfőn ajánlatot tesz Botka László, Molnár Gyula társaságában a többi demokratikus ellenzéki pártnak – értesült a Független Hírügynökség. Ez immár hivatalos javaslat lesz; az MSZP miniszterelnök-jelöltje, lényegében, az eddig ismert variációval lép a nyilvánosság elé.

Értesüléseink szerint Botka megerősíti, hogy koordinált indulást javasol az LMP-nek, míg a DK-val, a Párbeszéddel és az Együttel közös listát állítana. Az Achilles-sarok kérdésében, azaz Gyurcsány Ferenc szerepeltetésében, forrásaink szerint, nem lesz változás: Botka azt kívánja – és, ha igaz, hogy Molnár Gyulával közösen tájékoztatják majd a sajtót -, hogy Gyurcsány ne legyen rajta ezen a listán, viszont cserébe befutó XV. kerületi helyet kapna egyéniben.

A két párt között eddig is ez volt a casus belli; a Demokratikus Koalíció pártszavazása elvileg nem is engedné, hogy elnöke ne szerepeljen a listán.

Hogy erről az elmúlt napokban volt-e egyezkedés a két párt között, arról nincs információnk, így arról sem, hogy lehetséges-e a DK részéről elmozdulás.

Nem kevésbé tűnik problematikusnak a többi párttal az együttműködés, legalább is az eddigi tudásunk alapján. Az LMP, amellyel az előzetes hvg-hírek szerint Botka a hét csütörtökjén tárgyalt, és amelyről eddig semmilyen megerősítés nem érkezett, hivatalosan a Gémesi féle Új Kezdettel kötött szövetséget, s bár egyes források szerint a párt vezetése fontosnak tartaná, ha szélesebb lenne az együttműködők köre, még nem látják elérkezettnek az időt, hogy ebbe a folyóba belelépjenek. Hadházy Ákos akkor úgy nyilatkozott portálunknak, hogy

semmilyen hivatalos találkozó nem volt az MSZP-vel, s jelenleg nem is látja ennek a közeli esélyét.

Pénteken ugyanezt erősítette meg, azzal a kiegészítéssel, hogy abban a pillanatban, ha hivatalos tárgyalások zajlanak, netán eredménnyel, tájékoztatni fogják a közvéleményt. Egyelőre az az érvényes, hogy Szél Bernadett a miniszterelnök-jelöltjük.

Az Együtt magatartása sem egyértelmű ma még; Juhász Pétertől, a párt elnökétől inkább elutasító, mint a fogadó-készségéről árulkodó mondatok hangzottak el az utóbbi időben. A Párbeszéd esetében az augusztus végi szegedi találkozó után pozitívabb kép rajzolódott ki, a múlt heti MSZP választmányra, ahol Botka bemutatta együttműködő partnereit,

Karácsony Gergely, az előzetes beharangozás ellenére nem ment el; alapvetően a négyszemközti tárgyalást hiányolva.

Pártközi egyezség eddig a Liberálisokkal látszik viszonylag gyorsan kialakulni, Fodor Gábor csütörtökön közölte a nyilvánossággal, hogy kész arra, hogy az MSZP, pontosabban a Botka által felvázolt irány partnere legyen. Igaz azt is hozzátette, reménykedik a szélesebb alapokban.

A fentiek ismeretében az a kérdés, hogy a hétfői, Molnár Gyulával megerősített bejelentés mögött lesznek-e már pozitív tárgyalási eredmények, vagy pusztán taktikai húzásról, egyfajta nyomásgyakorlásról van szó. Ha ez utóbbi, az inkább hátráltathatja a haladást, ha az előbbi, az mindenképpen fontos fejlemény lenne.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!