Kezdőlap Címkék Hírszerzés

Címke: hírszerzés

Az USA hírszerzést sokkolta a Hamász meglepetésszerű támadása Izrael ellen

Semmiféle előrejelzés sem érkezett az amerikai hírszerzéshez arról, hogy a Hamász palesztin szervezet rakétákkal támadja meg Izraelt. A CNN-nek elmondta egy magát megnevezni nem kívánó magasrangú tiszt, hogy az Egyesült Államok teljes mértékben az izraeli titkosszolgálatra támaszkodik ebben az ügyben.

Izraelnek ugyanis kiváló a hírszerzése, és különösen annak informatikai részlege az egyik legjobb a világon, amelyik szinte minden kódot meg tud fejteni. Mégsem észlelték a Hamász támadásának előkészületeit. Miért nem? Ezt még évekig vizsgálni fogjuk – mondták a hírszerzés szakértői a BBC-nek.

“Minket meglepett a támadás. A hibákról most nem beszélnék, mert háborúban állunk. Abban viszont biztos vagyok, hogy a háború után az lesz az egyik legfontosabb feladatunk, hogy ezt kivizsgáljuk”

– mondta a CNN tudósítójának Richard Hecht alezredes, az izraeli hadsereg egyik szóvivője.

“Ez a hírszerzési kudarc még a Jom Kippur háborúnál is rosszabb”

Ezt mondta a New York Timesnak egy veterán izraeli haditudósító a Hamász támadása után. Ötven évvel ezelőtt Egyiptom és Szíria meglepetésszerű támadást indított Izrael ellen a Szovjetunió támogatásával. Izrael csak nehezen verte vissza a támadást, de Kissinger akkori amerikai külügyminiszter elutazott Egyiptomba, ahol sikerült meggyőznie Szadat elnököt: szakítson a Szovjetunióval! Egyiptom átállt az USA oldalára, és később megegyezett Izraellel, amely visszaadta a Sinai félszigetet, de a Gázai övezetet nem. Most innen a Gázai övezetből indított meglepetésszerű támadást a Hamász.

“Izrael egymilliárd dollárt költött a gázai védelmi vonalra, és azt hirdette, hogy az áthatolhatatlan. Kiderült, hogy mégsem az, ez szörnyű nagy csapás Izrael biztonságára” – mondta a veterán haditudósító, Nahum Barnea. Sietett hozzáfűzni, hogy a hírszerzés is óriásit tévedett, mert a gázai övezetben a Hamász hadgyakorlatot tartott a szemük láttára, és mégsem gondoltak komoly támadásra!

“Az izraeli hírszerzés azt hitte, hogy a Hamász katonái olyan támadást gyakorolnak, melyet úgysem mernek megcsinálni. Ez óriási tévedés volt, melyet az arrogancia okozott.”

Miért tévedett ekkorát az izraeli hírszerzés, amely korábban azzal dicsekedett, hogy mindenről tud, ami a Gázai övezetben történik?

“Azt gondolták, hogy a Hamász betartja ígéretét Katarnak, amely 1 milliárd dolláros támogatást nyújtott nekik cserébe azért, hogy nyugton maradjanak , és ne támadják meg az izraeli határt.”

Mi történ ? A Hamász komplex hadműveletet indított Izrael ellen a szárazföldön, a tengeren és a levegőben. Rengeteg izraeli túszt szereztek, köztük nőket és gyerekeket. 2011-ben Benjamin Netanjahu miniszterelnök 1027 palesztin foglyot engedett ki a börtönökből cserében egyetlen izraeli katonáért! Most mit csinál Bibi Netanjahu? Elengedi az összes palesztin foglyot?”

A miniszterelnöknek mindenképp vizsgálattal kell szembenéznie hiszen ő a Védelmi Tanács elnöke. Felmerül a felelőssége hiszen nemrégiben az izraeli hadügyminisztérium egykori főigazgatója kijelentette:

“A nemzetbiztonságunk még soha nem volt rosszabb állapotban mint most Benjamin Netanjahu miniszterelnöksége alatt.”

Ukrajnáról tárgyalt a CIA főnökével az orosz hírszerzés vezetője

Még a múlt hónapban telefonon került sor a CIA és az orosz hírszerzés vezetője közötti megbeszélésre, de egyáltalán nem véletlenül a NATO csúcs idején tették közzé az erről szóló hírt Moszkvában.

A Washington Post és a New York Times korábban jelezte a beszélgetés tényét, de azt nem, hogy Ukrajna jövőjéről tárgyalt Szergej Nariskin, az SZVR főnöke William Burns-szel, aki korábban az Egyesült Államok moszkvai nagykövete volt. A CIA főnöke volt az utolsó magasrangú vezető, aki Moszkvában tárgyalt 2021 őszén mielőtt Putyin 2022 februárjában megindította a háborút Ukrajnában.

Moszkvai hírek szerint Szergej Nariskin annak idején ellenezte a háborút Ukrajnában éppúgy mint Geraszimov vezérkari főnök. Az orosz hírszerzés csúfos kudarcot szenvedett Ukrajnában, ahol Putyin háromnapos villámháborúra készült, mert alábecsültek Moszkvában az ukrán hadsereg szervezettségét és a társadalom ellenálló képességét.

“A háborúk tárgyalással érnek véget”

Ezt a sejtelmes mondatot közölte a TASZSZ hírügynökség Szergej Nariskintól. Az SZVR vezetője arról semmit sem mondott, hogy konkrétan miről is tárgyaltak William Burns-szel. Korábban Zelenszkij elnök az ABC amerikai televíziónak úgy nyilatkozott, hogy Biden elnök öt perc alatt békét tudna teremteni Ukrajnában, ha elfogadná a területért békét elvet. Ezt azonban mi nem fogadnánk el – hangsúlyozta Ukrajna elnöke, akinek csalódnia kellett a NATO közgyűlésen, mert Ukrajna nem kapott határidőt a tagságra. Korábban a Washington Post olyan amerikai béketervet szivárogtatott ki, mely fegyverszünetet hirdetne a jelenlegi helyzetben, majd pedig olyan béketárgyalást készítene elő, mely összekötné a területért békét elvet Ukrajna NATO tagságával. Nem kizárt, hogy erről egyeztetett az orosz és az amerikai titkosszolgálat vezetője amikor “megvitatták Ukrajna jövőjét.”

Megkérdezték erről Zelenszkij elnök tanácsadóját is, aki ezt válaszolta:

“Szergej Nariskinnak már nincs befolyása Ukrajna jövőjére”.

Mihajlo Podoljak szerint “Ukrajna megnyeri a háborút, ezért olyan emberekkel nem lehet tárgyalni mint Szergej Nariskin.

“Zelenszkij elnök problémája az, hogy már mind kevesebben hisznek abban a szövetségesek közül, hogy Ukrajna megnyerheti a háborút a nála jóval erősebb Oroszországgal szemben.”

“Putyin szerint Oroszország Ukrajna nélkül nem nagyhatalom”

0

A CIA igazgatója, aki korábban az Egyesült Államok moszkvai nagykövete volt hosszú írásban vázolja fel az amerikai hírszerzés tapasztalatait és céljait Oroszországgal és Kínával kapcsolatban.

William Burns, aki a Washington Postban idézi fel emlékeit utolsó moszkvai tárgyalásáról Putyinnal 2021 novemberében, megírta, hogy

“Közöltük velük: pontosan megértettük, hogy mire készülnek. Putyin és vezető tanácsadói meg voltak győződve arról, hogy ez az utolsó lehetőség Ukrajna megszerzésére. Ezért nyugtalanabban távoztam mint ahogy Moszkvába érkeztem.”

Vajon ezek után Putyin miért indította meg mégiscsak a háborút? Minden bizonnyal alábecsülte azt, hogy CIA mennyire pontosan képes előrejelezni az orosz szándékokat, és mennyire megerősítette Ukrajnát, ahol a villámháborút csírájában elfojtották amikor legyilkolták a Zelenszkij elnök elfogására Kijevbe érkezett orosz kommandósokat 2022 februárjában.

Marina Miron, a londoni King’s College hírszerzési szakértője elmondta, hogy a nyugati hírszerzés annyira hatékony: előbb ismerik az orosz vezérkar szándékait mint az orosz katonák, akiknek a parancsokat végre kellene hajtaniuk.

Mit csinál most a CIA? Igyekszik fellazítani az orosz közvéleményt, amelyet az elhúzódó háború és a gazdasági nehézségek szembefordulhatnak Putyinnal. Jól megmutatta ezt a Prigozsin puccs kísérlet amikor senki sem sietett az orosz elnök oldalára állni. Miért nem? De Gaulle tábornok mondta:

a sikernek mindig sok apja van, a kudarc árvagyerek!

Putyin ukrajnai háborúja kudarc Oroszországnak, de vajon az Egyesült Államoknak és Európának jó-e, ha elhúzódik a konfliktus?

Erről nyilván vita folyik Washingtonban, ahol tudják: nem Oroszország hanem Kína az igazi vetélytárs a globális versenyben.

Milyen viszonyt akar Pekinggel a Biden kormányzat?

Yellen pénzügyminiszter Kínában tárgyalt nem sokkal azután, hogy Hszi Csin-ping elnök fogadta ott Antony Blinken külügyminisztert is. Korábban Hirosimában Biden elnök kijelentette a G7 csúcstalálkozó után: “Megkezdődhet az olvadás a kínai kapcsolatokban.”

Ehhez képest az USA szövetséget kötött Indiával épp Kínával szemben. Pont úgy, mint 1972-ben amikor az USA Kínával paktált le a Szovjetunióval szemben, most Indiával kötött szövetséget a veszélyes vetélytárssá váló Kínával szemben.

Az 1,4 milliárd lakosú Kína, amely korszerű technológiával rendelkezik, sokkal veszélyesebb vetélytárs mint a Szovjetunió, amelynek gazdasági rendszere versenyképtelen volt. Épp ezért a CIA – a szervezet történetében egyedülálló módon – létrehozott egy “új missziós központot, mely kizárólag Kínára összpontosít” – írja William Burns igazgató, még hozzáteszi: “mindenütt fokozzuk erőfeszítéseinket, hogy versenyre kelhessünk Kínával, Latin Amerikától Afrikán át az indo-csendes óceáni térségig.”

És Európa?

Erre nem sok szót veszteget a CIA igazgatója pedig az USA mindent megtesz azért, hogy gyengítse az Európai Unió kapcsolatait Kínával és Oroszországgal, mert gazdasági NATO-t akar. Jól mutatja ezt, hogy kit jelöltek Washingtonban a NATO új főtitkárának? Ursula von der Leyen asszonyt, az Európai Unió brüsszeli bizottságának jelenlegi vezetőjét, akinek a megbízása jövőre jár le. Ezért hosszabbították meg egy évvel Stoltenberg főtitkárt a  NATO-ban.

Macron francia elnök nem véletlenül kapálózik az amerikai szándékok ellen, mert felmérte: ha az Európai Unió gyengíti kapcsolatait legnagyobb kereskedelmi partnerével, Kínával, akkor végképp elvész szuverenitása az Egyesült Államokkal szemben.

William Burns tisztában van az európai aggodalmakkal, ezért egy korábbi előadásában elítélte a szakítást – decoupling- Kínával, és helyette az európai megoldást – derisking- javasolta mindenki számára. Csakhogy Pekingben átlátnak a szitán: a Global Times egyből közölte, hogy ez csak játék a szavakkal, mert lényegében a kínai kapcsolatok gyengítéséről van szó.

Mi most az USA stratégiája Kínával kapcsolatban? Ez nem derül ki a CIA igazgatójának írásából sem, melyet a Washington Post közöl. Ez a kérdés éppúgy nyitva marad mint az ukrajnai háború lezárásának ügye. Világos stratégia nélkül a CIA sem tehet csodát. Ezzel William Burns is tisztában van, ezért így határozza meg az amerikai hírszerzők feladatát:

”A mesterséges intelligencia új lehetőségeket teremt. Felszabadítja tisztjeinket, hogy arra koncentráljanak, amihez a legjobban értenek: megalapozott ítéleteket hozzanak, melyek megmutatják mi a legfontosabb a döntéshozók számára, mi jelenti a legtöbbet az USA érdekei számára.”

Kínai támaszpont Kubában?

0

Havanna és Peking arról folytat intenzív tárgyalásokat, hogy valamiféle kiképző központ jöjjön létre a szigetországban, ahol a kínaiak intenzív kémkedést folytatnak az USA-val szemben – értesült a Wall Street Journal. Washingtont azért aggasztja ez, mert Kuba alig 150 kilométerre van az Egyesült Államok keleti partvidékétől.

Az Egyesült Államok megkereste a kubai kormányt, hogy lebeszélje arról: engedélyezze egy kínai hírszerző központ létesítését a karib-tengeri szigetországban. Kedden Pekingben amerikai tudósítók érdeklődtek a kínai külügy szóvivőjénél, hogy mit tud arról: hamarosan kínai katonák állomásozhatnak Kubában? A szóvivő azt a rutinszerű választ adta, hogy nincsen tudomása az ügyről, amelyet épp akkor robbantott ki a Wall Street Journal amikor Antony Blinken amerikai külügyminiszter befejezte tárgyalásait a kínai fővárosban.

Nem is oly rég Peking vendége volt Kuba első embere is, aki pénzügyi támogatást kért a gazdasági válsággal küszködő karib-tengeri szigetországnak. A kínai-kubai csúcstalálkozóról nem szivárogtak ki hírek, de ezt követően fokozódtak a félelmek Washingtonban, hogy Kína valamiféle kémközpontot hozna létre a szigetországban. A hatvanas évek elején csaknem világháború robbant ki amiatt, hogy a Szovjetunió nukleáris robbanófejjel ellátott rakétákat telepített a karib-tengeri szigetországba. Az USA követelésére a Szovjetunió kivonta rakétáit, de továbbra is intenzív hírszerző tevékenységet folytatott Kubában az Egyesült Államok ellen. A Szovjetunió bukása után fokozatosan a kínaiak vették át ezt a szerepet – írja a yahoo news hírügynökség szakértője. Emlékeztet arra, hogy már 2019-ben felhívta az USA Kuba figyelmét arra, hogy a két állam kapcsolatait veszélyezteti, ha a kínaiak fokozzák hírszerző tevékenységüket, de az ennek ellenére tovább fokozódott.

A Wall Street Journal nemrég már olyan információt közölt titkosszolgálati forrásokra hivatkozva, hogy a kínaiak és a kubaiak már meg is kötöttek egy titkos egyezményt a kínai kémközpontról. A Fehér Ház magát megnevezni nem kívánó magasrangú szakértője cáfolta ezt az információt. Szerinte évek óta folytatnak kémkedést a kínaiak Kuba területéről az USA ellen, és ebben nem következett be minőségi ugrás. Arról nincs hír, hogy Blinken külügyminiszter felvetette volna a kubai kérdést kínai tárgyaló partnereinek.

Mind az USA mind Kína elégedett

Blinken külügyminisztert fogadta Hszi Csin-ping elnök is. A kínai államfő utána kijelentette, hogy Kína és az Egyesült Államok visszatér ahhoz, “amiben Bali szigetén Biden elnökkel megállapodtunk.” Akkor mind az Egyesült Államok mind Kína azt hangsúlyozta, hogy fenn kell tartani a párbeszédet Washington és Peking között. Most Blinken pekingi látogatása után ugyanezt emelte ki a washingtoni külügy:

”A versenyt az USA és Kína között nyílt csatornákon kell folytatni, mert el kell kerülni azt, hogy a versengés konfliktushoz vezessen.”

Korábban Kína első számú diplomatája, Vang Ji azt kérte az Egyesült Államoktól, hogy “ne használja a kínai fenyegetés kifejezést, szüntesse meg a szankciókat Kínával szemben és ne avatkozzon be a tajvani ügyekbe.”

Hosszú idő után Blinken külügyminiszter látogatása volt az első hivatalos magas szintű személyes kapcsolatfelvétel a két nagyhatalom vezetői között. Májusban titokban járt Pekingben William Burns, a CIA igazgatója, és ezt követően jelezte Hirosimában a G7 csúcstalálkozón Biden elnök, hogy “olvadás indulhat meg az Egyesült Államok és Kína kapcsolatában.”

A magyar titkosszolgálatok a senki földjére kerültek a NATO-ban és az EU-ban

Telkes András, az Információs Hivatal egykori főigazgató helyettese tartott előadást a Pénzügykutató intézet Andrássy körében. Véleménye szerint a magyar titkosszolgálatok ugyan még tagjai, de nem partnerei sem a NATO, sem az EU-s társszervezeteknek.

A magyar titkosszolgálatok éppúgy a hatalom csapdájába estek bele mint az oroszok: a politikai vezetés nem annyira információra hanem sokkal inkább konfirmációra vágyik, saját előítéleteinek megerősítését várja tőlük. Így eshetett csapdába Putyin Ukrajnában.

A magyar hírszerzés még az orosz hadjárat kezdetén sem jelezte az agressziót, és a magyar külügy mindmáig nem minősítette agressziónak az orosz támadást. Orbán Viktor Putyinhoz hasonlóan teljes mértékben centralizálta a titkosszolgálatok irányítását, melyet a nemzeti információs központ koordinál. Ennek élén Kovács Zoltán András  tábornok áll, aki Kovács Árpádnak, a Számvevőszék egykori elnökének a fia. Jó szakember, de maximálisan alkalmazkodik az elvárásokhoz. Elvben Rogán Antal felügyeli a titkosszolgálatokat, de a valóságban ezt maga Orbán Viktor végzi Kovács József tábornok, nemzetbiztonsági tanácsadó segítségével. A katonai titkosszolgálatot elvben a hadügyminiszter felügyeli, de a valóságban ennek a szervezetnek is jelentési kötelezettsége van a nemzeti információs központ vagyis Orbán Viktor irányában. Orbán csak azért iktatta maga és a nemzeti információs központ közé Rogán Antalt, hogy nagy melléfogás esetében legyen ügyeletes bűnbak.

Mitől rágtak be igazán az amerikaiak?

David Pressman nagykövet szembenállása a magyar kormánnyal azt követően erősödött meg igazán, hogy a magyar titkosszolgálatok – illegális módszerekkel – feltérképezték Márki Zay Péter pénzügyi támogatását, amely jelentős részben az USA-ból érkezett. Titkosszolgálati módszerek alkalmazását az ellenzékkel szemben ráadásul annak amerikai kapcsolatait illetően, ez komoly sértés az Egyesült Államok számára – különösen, hogy közzé tették ezt a titkosszolgálati jelentést. Erre épül a magyar kormányzat úgynevezett dollárbaloldal kampánya. Orbán Viktor minden valószínűség szerint arra számít, hogy Joe Biden elveszíti a jövő évi választásokat, és Trump visszatér a Fehér Házba. Trump lépten – nyomon azt ígéri, hogy pillanatok alatt békét teremt Ukrajnában.

A NATO-ban ennek megfelelően kizárják Magyarországot az ukrajnai háborúval kapcsolatos fontos információkból. Az amerikai bizalomvesztés a magyar szolgálatokban nem Orbánnal kezdődött, már Gyurcsány alatt is megvolt. Az oroszok ugyanis tetszésük szerint használhatták a magyar kormányzat digitális rendszereit.

Az orosz kapcsolat

A KGB és a GRU el sem ment Magyarországról. A magyar külügy botránya is azt erősíti meg, hogy az orosz jelenlét csak átalakult, de lényegében nem változott Magyarországon. Most ugyan Orbán Viktor a kémbank ügyében visszakozott, de itt van a RIAS kutató központ, amely éppúgy hírszerző feladatot is betölt mint az egykori KGST bank. A magyar külügy nagy nehezen önálló rejtjel rendszert épített ki, de aztán ezt az oroszok megszerezték. Valószínűleg kettős lojalitású államhivatalnokok révén. A magyar kémelhárítás egyáltalán nem vizsgálódik a Magyarországon működő orosz és kínai hírszerzőkkel szemben. A tiktok kínai rendszer a mesterséges intelligencia segítségével minden felhasználóról profilt készít, melyet a kínai hírszerzés felhasznál. Az USA-ban ez problémát jelent, nálunk nem. Telkes András szerint Orbán Viktor és csapata megeszi a saját propagandáját vagyis:

”a nyugat gyengül, ideje tehát keletre nyitni.”

A szolgálat szakmai szintje gyengül

Nincs szisztematikus külföldi képzés, a mesterséges intelligencia felhasználásában nagy a lemaradás. Az ukránok ezen a téren is megkapják az amerikai támogatást: a mesterséges intelligencia segítségével villámgyorsan azonosítják a kijelölt célpontot, és ki tudják lőni az orosz tankokat vagy más célpontokat. Ukrajna a szervereit Kaliforniában tartja, így ott előbb vették észre Putyin agresszióját mint Kijevben. Az oroszok ugyanis nagyszabású hekker támadással akarták megbénítani Ukrajna teljes védelmi rendszerét.

Jellemző, hogy a magyar hírszerzésnél nem hullottak fejek, amiért nem vették észre időben az orosz agressziót Ukrajnában. Mindössze annyi történt, hogy az Információs Hivatal főigazgatóját áthelyezték a külügybe, ahol politikai igazgató lett. Telkes András ismertette egy jólértesült francia portál értesülését: eszerint Orbán Viktor ketté akarja választani a KKM-t tehát újra lenne külügyminisztérium, ennek élére Orbán Balázs kerülne míg az újonnan létrehozott külkereskedelmi minisztérium élén folytatná Orbán Viktor első janicsárja, Szijjártó Péter. Ugyanez a francia portál azt is jósolja, hogy nyugalomba vonul Pintér Sándor vezérezredes belügyminiszter. Utóda pedig Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője lenne.

Telkes András szerint

a Fidesz Magyarország legjobb titkosszolgálata: Kubatov Gábor irányításával futószalagon gyártják az álhíreket – fake news – így ők viszik a prímet a propagandában.

Hírszerző tábornok az új cseh államfő

0

Két magasrangú hírszerző tiszt csatája volt az elnökválasztás Csehországban, ahol mindkét jelölt korábban a csehszlovák hírszerzés ásza volt.

A vesztes Babis, a Szovjetunióban végezte tanulmányait, és ott kötelezte el magát nemcsak a csehszlovák, de a szovjet titkosszolgálat mellett is. Hazatérve összekötő tisztként szolgált a csehszlovák és a szovjet titkosszolgálat között. Ennek köszönhette, hogy még a nyolcvanas években csehszlovák-marokkói vegyes vállalatot alapíthatott az észak-afrikai foszfát kincs kiaknázására. Ilyen lehetősége csakis a titkosszolgálat embereinek volt a kommunista diktatúra éveiben Csehszlovákiában. Az immár dollár milliárdos Babis aztán pártot alapított, és Csehország kormányfője lett. Aztán elbukott a választáson pedig együtt kampányolt vele Orbán Viktor is (vagy talán éppen azért! 🙂  ). Babis éppúgy mint Orbán Putyin barát nyilatkozatokkal vétette észre magát. Ezzel szemben Petr Pavel tábornok, Csehország új államfője, mindig hitet tett NATO hűsége mellett. Pavel szolgált is a NATO-ban, ahol kivívta az amerikaiak bizalmát. Ez katonáknál háborús időkben különösen fontos. Blinken, amerikai  külügyminiszter ugyanis cordon sanitaire-t szervez Oroszország megfékezésére. Finnországtól Bulgáriáig ebben sok állam benne szerepel. A nagy kivétel Magyarország, amelynek pedig van közös határa a háborúban álló Ukrajnával.

Orbán csehül áll

Minthogy mind Lengyelország mind Csehország és Szlovákia támogatja a Blinken tervet, ezért Orbán keresztet vethet a visegrádi együttműködésre.

A magyar miniszterelnök attól tart, hogy a demokrata adminisztráció Washingtonban szeretné levenni őt a sakktábláról. Valójában azonban a választások után az amerikaiak újra értékelhették a magyar helyzetet, és meggyőződtek róla: Orbán igazat mond amikor azzal zsarolja a Nyugatot, hogy vagy én vagy a káosz! Milyen következtetésre juthattak Washingtonban: Orbánt negligálják! A cordon sanitaire Magyarország nélkül is működhet. A magyar hadsereg jelentősége a NATO-ban elenyésző.

Orbán úgy jár mint Ferenc József császár a Svejkben: arcképét leszarják a legyek.

FH

A magyar miniszterelnököt le se szarja az amerikai diplomácia, mert nem oszt és nem szoroz még a regionális politikában sem. Ehhez képest Orbán Viktor középhatalmi álmokkal áltatja híveit. A cseh elnökválasztás végképp megmutatta ennek irrealitását. Magyarország polgárai pedig abban reménykedhetnek, hogy Orbán Viktor csak árulja a középhatalmi álmot, de maga sem hiszi el. Mert, ha igen, akkor még nagyobb baj van.

Nézeteltérés az orosz felsővezetésben

A brit hírszerzés kommentálta az Orosz Föderáció nyugati haderőcsoportja (ZGV) parancsnokának változását Ukrajnában, és azt mondta, hogy az ilyen személyi fluktuáció az orosz védelmi minisztériumban fennálló nézeteltéréseket tükrözheti.

Valószínűleg Jevgenyij Nyikiforov altábornagy veszi át az orosz csapatok nyugati csoportjának parancsnokságát Ukrajnában. Ezt írja, a brit védelmi minisztérium hírszerzési áttekintése állapítja meg.

Ő lesz az egység legalább negyedik parancsnoka az invázió óta, és váltja Szergej Kuzovlev vezérezredest, akit mindössze három hónapja neveztek ki.

A brit hírszerzés emlékeztet arra, hogy az Orosz Erők Keleti Csoportjának (SGV) vezérkari főnökeként az invázió első heteiben Nyikiforov aktívan részt vett a GVS és a légideszant csapatok katasztrofális kísérletének tervezésében, hogy északnyugat felől előrenyomuljanak Kijev felé.

„Szinte biztos, hogy a ZGF-nek most az a feladata, hogy megtartsa Oroszország jobb szárnyát – a Luhanszki régió területét Kreminnaja és Szvatovo térségében. Mivel ebben a szektorban bármelyik fél megkísérelhet támadást, Nikiforov egy fontos operatív szerepe a konfliktusban” – áll az áttekintésben.

„Az orosz vezető tisztek folyamatos cseréje valószínűleg az orosz védelmi minisztérium hadviselés jövőjével kapcsolatos belső nézeteltéréseket tükrözi”

– vélekedik a brit hírszerzés.

Amint arról beszámoltunk, a brit hírszerzés szerint Oroszország valószínűleg prioritásként kezeli a Kreminnaja melletti arcvonal megtartását, tekintettel a terület fontosságára a donbászi csapatai logisztikai támogatása szempontjából.

Putyin összecsinálta magát?

Az orosz elnök hivatala cáfolni volt kénytelen a brit hírszerzés információját, mely szerint minden oroszok elnöke a múlt héten elvágódott lakása belső lépcsőjén, és a földön fekve összecsinálta magát. Az ok: bélrákja van, egy éven belül meghalhat. Az információ forrása az SZVR Telegram csatorna, mely Putyin testőrségére hivatkozik.

A brit hírszerzés szerint a Kremlben már készítik elő az utódlást. A trónörökös állítólag Putyin régi cimborájának, Nyikolaj Patrusev tábornoknak a fia. Dmitrij Patrusev jelenleg Oroszország mezőgazdasági minisztere, és a titkosszolgálati elit, amely Putyin hatalmának bázisa állítólag őt támogatja.

Puccs Putyin ellen?

A brit hírszerzés szerint a hadsereg egyes tábornokai le akarnak számolni a titkosszolgálati elittel, és csak az alkalomra várnak , hogy félreállíthassák Putyint, akit felelősnek tartanak az ukrajnai háború kudarcáért. Az elnöki testőrség közvélemény kutató irodája felmérte, hogy az oroszok mennyire támogatják a “korlátozott hadműveletet Ukrajnában “, és az derült ki, hogy több mint kilenc hónap után a többség béketárgyalásokat akar, és mindössze a válaszadók egynegyede véli úgy, hogy a harcot mindaddig folytatni kell amíg meg nem buktatják Zelenszkij nyugatbarát rendszerét.

A brit hírszerzéssel szemben a CIA nemigen ad hitelt azoknak az információknak, hogy Putyin beteg lenne, és emiatt küszöbön állna az utódlás a Kremlben. William Burns, a CIA igazgatója, aki korábban az USA nagykövete volt Moszkvában, jól ismeri Putyint. Amikor legutóbb az orosz államfő egészségéről kérdezték őt az újságírók, akkor így válaszolt:

”Nem hiszem, hogy bármilyen komolyabb baja lenne, de ezt ne tekintsék úgy mint megalapozott értékelést a CIA-től.”

Rogán és az orosz hírszerzés

Mit keres az orosz hírszerzés vezetőjének családja Magyarországon? Eziránt érdeklődött az ukrán hírszerzés, amely rámutatott arra: Szergej Nariskin részt vett a Védelmi Tanács ülésén Moszkvában, ahol Ukrajna megtámadásáról döntöttek.

Miután immár Rogán Antal felügyeli az összes magyar titkosszolgálatot, ezért az ő hivatalához érkezett meg a kérdés, amelyre nem siettek megválaszolni, de végülis mégiscsak megtették ezt, mert tudták, hogy a kérdés mögött a nagy NATO szövetséges, az USA áll.

A válasz, melyet a Direkt 36 megszerzett, jól mutatja azt a kétértelmű viszonyt, mely az Orbán kormányt Oroszországhoz fűzi még azt követően is, hogy Putyin megtámadta Ukrajnát február végén.

A válaszból kiderül, hogy a Nariskin családnak 2015 óta van letelepedési engedélye Magyarországon. Ezt nemzetbiztonsági okra hivatkozva még az ukrajnai háború előtt visszavonták. A Nariskin család fellebbezett, ezért még mindig be van jelentve a Bécsi úton abban az ingatlanban, mely Rogán Antal grúz üzletember barátjának a tulajdona. A lakást Shabtai Michaeli még 2008-ban vásárolta meg. (Ekkor foglalta el Putyin Georgia-Grúzia egy részét.) A lakásban be volt jelentve Andrej Nariskin és családja. Ő az orosz hírszerzés vezetőjének a fia. Rogán Antal hivatala szerint csak 2-3 hetet töltött a lakásban minden évben, de 2020 óta nem járt Budapesten. Ebből arra lehet következtetni, hogy a Nariskin családnak ez a menekülő útja. Ha minden kötél szakad, akkor az orosz hírszerzés vezetőjének a családja Budapestre menekülhetne. Ceausescu kivégzése után Románia rettegett belügyminisztere is Magyarországon keresett menedéket. Valószínű, hogy a Nariskin família végül Szerbia felé menekülne hiszen az orosz elitnek ez a menekülő útja – éppúgy mint Orbán Viktornak.

Orbán a KGB listáján

Miután az USA és a Szovjetunió megegyezett abban, hogy Magyarország és néhány más közép-európai szocialista állam kikerül Moszkva ellenőrzése alól, Budapesten az amerikai nagykövet arról érdeklődött szovjet kollégájánál: ki fogja a rendszerváltást végrehajtani úgy, hogy az vértelen legyen?

A szovjet nagykövet egy listával szolgált, melyet a KGB akkori vezetője állított össze. Ő jól ismerte Magyarországot, mert többször szolgált itt diplomáciai státuszban, először 1956- ban. A listán ott szerepelt a fiatal Orbán Viktor neve is noha akkor még a Fidesz meg sem alakult. A Ljubjankán már tudták: szép jövő vár rá Magyarországon. Ők nem is csalódtak Orbán Viktorban, de az amerikaiak annál inkább. Palmer amerikai nagykövet a fiatal Orbán Viktorra bízta azt, hogy bemutassa Budapestet Bush elnöknek, aki a rendszerváltás hírnökeként érkezett Magyarországra. A fiatal liberális és pragmatikus Orbán igen jó benyomást tett Bush elnökre, aki korábban a CIA igazgatója is volt. A románcnak hamar végeszakadt: Orbán már az első miniszterelnöki periódusában szembekerült az Egyesült Államokkal. Szimbolikus tette volt amikor svéd Gripen harci repülőket vásárolt az amerikaiak helyett noha a NATO belépés alkalmából – 1999 – megígérte Washingtonnak, hogy amerikai gépekkel váltják fel a szovjeteket.

Miért szakított Orbán az USA-val?

Miért barátkozik Putyinnal még azt követően is, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát?
A magyar miniszterelnök attól tarthat, hogy hidegháborús helyzetben szerepe leértékelődik míg ellenkező esetben profitálhat abból, hogy Washington és Moszkva újra szóba áll egymással.

Jake Sullivan, Biden elnök nemzetbiztonsági tanácsadója elismerte: tárgyalnak Moszkvával Ukrajnáról méghozzá Zelenszkij elnök feje fölött. Kissinger ex külügyminiszter a republikánusok nevében már régóta ezt javasolta. Így lett békeangyal a magyar miniszterelnök, aki békeidőkben háborúzott szinte mindenkivel, amikor a szomszédban kitört az igazi háború, akkor hirtelen a béke elszánt híve lett.

Putyin hamarosan úgy végzi ahogy ellenfelei, csak nem az ablakon fog kiesni

Azt jósolja egy kiváló brit titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkező szerző, aki a The Sun bulvárlapban fejtette ki a véleményét, hogy Putyint sajátjai fogják elintézni. Rod Little szerint az orosz elnök elveszítette az arcát Ukrajnában.

Először Kijev majd most Harkov körül szenvedett el súlyos vereséget. Emiatt hívott be 300 ezer katonát, akiket azonnal még csak bevetni sem lehet mert kiképzésre nekik is szükségük van.

Atomfegyverrel is fenyegetőzik az orosz elnök, még azzal is nyomatékosította, hogy: ez nem blöff! Putyin ezért is rendeztet a népszavazást négy ukrajnai kormányzóságban arról, hogy azok csatlakozzanak Oroszországhoz. Az orosz alkotmány ugyanis csakis abban az esetben teszi lehetővé a nukleáris fegyverek bevetését, ha Oroszország területét éri külföldi fenyegetés.

A brit szerző szerint Putyin blöfföl hiszen a Krím félszigetet, melyet 2014-ben csatoltak Oroszországhoz, már több támadás is érte, mégsem következett nukleáris válasz. Márcsak azért sem, mert az USA megüzente Putyinnak, hogy válaszcsapást mérnek az orosz erőkre, ha azok bevetnék az atomfegyvert. Például elpusztíthatnák az egész orosz flottát a Fekete tengeren, és ehhez még nukleáris fegyverekre sem lenne szükség. A zászlóshajót már az ukrajnai háború elején kilőtték az ukránok az USA segítségével.

Kínai figyelmeztetés: Vologya fejezd be!

A CIA értesülései szerint Hszi Csinping kínai államfő kerek-perec megmondta Putyin elnöknek: Kína igencsak méltányolná, ha véget érnének a csaták Ukrajnában. Hszi Csinping elnöknek a jövő hónapban a kínai kommunista párt kongresszusán értékelnie kellene a nemzetközi helyzetet. Egyáltalán nem akar úgy feltűnni mint Oroszország szövetségese az USA ellen. Épp ellenkezőleg: szeretne lepaktálni az Egyesült Államokkal Kína gazdasági fejlődésének érdekében. Ezért szentül megígérte az USA-nak: a kínaiak nem szállítanak olyan chipeket Oroszországnak, melyeket az oroszok a hadiiparban fel tudnának használni.

A CIA szerint Putyin Szamarkandból visszajövet gyorsította fel az eseményeket: rendelte el a részleges mozgósítást és a népszavazást négy ukrajnai kormányzóságban. Putyin előre menekül, de hiába. Legalábbis így véli a brit szerző, aki szerint hamarosan holtan találják majd minden oroszok elnökét a fürdőkádban.

“Titokzatos betegség végzett vele villámgyorsan”

– ez lesz a hivatalos közlés. A valóságban Putyint éppúgy teszik majd el láb alól mint ahogy ő végzett ellenfeleivel – írja a brit szerző a londoni The Sunban. Az amerikai és a brit hírszerzés régi álma, hogy kollégái megpuccsolják Putyint látva kudarcát Ukrajnában. Ugyanezt a véleményt fejtette ki a TASZSZ hírügynökség egykori budapesti tudósítója is.

Putyin biztonság mániás, már minden számottevő ellenfelét eltette láb alól. Eddigi KGB -s barátai és a hadsereg vezérkara viszont gondolhatja úgy, hogy

“a Mór megtette kötelességét, a Mór mehet…”

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!