Kezdőlap Címkék Hazautalás

Címke: hazautalás

Sokat köszönhetünk a külfödön dolgozóknak

0

Habár azt nem tudni biztosan, hogy hány magyar állampolgár dolgozik napjainkban külföldön, azt már igen, hogy milyen nagyságrendű hazautalásokat köszönhetünk nekik. Az Eurostat most közzétett – 2016-ban készített – adatai igen komoly összegekről számolnak be.

Durván 2­­05 milliárd forintra tehető az az összeg, amelyet tavaly a külföldön dolgozó magyarok hazautaltak. Az Eurostat adata szerint ennél csak nyolc ország polgárai küldtek haza több pénzt, a legtöbbet a portugálok, a magyar által hazautalt pénzösszeg majdnem ötszörösét. A képet azonban árnyalja, hogy miközben

a magyar átutalások 94 százaléka az Európai Unión belülről érkezik,

addig a portugálok esetében a hazautalások összegének a harmada az unión kívülről származik. Érdekes egyébként, hogy a lengyelek a második legnagyobb hazautalók, durván négy és félszer akkor összeggel, mint a magyarok.

Magyarországról a beérkező összegeknek csak a töredékét – mintegy 3 milliárd forintnyit utalnak ki uniós állampolgárok. Így azután az egyenlegünk igencsak szép.

Lakossági hazautalások egyenlege (2016/Millió euró)

Forrás: Eurostat

Akit érdekelnek a részletes adatok, itt böngészhet.


 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!