Kezdőlap Címkék Harvey Weinstein

Címke: Harvey Weinstein

Feladta magát Weinstein, de szabadon engedték

0

Nemi erőszak, szexuális bántalmazás és más bűncselekmények miatt elindult az első eljárás Harvey Weinstein ellen. A híres hollywoodi producer önként ment be a New York-i rendőrségre, de egymillió dolláros óvadék fejében már szabadon is engedték.

 

Weinstein péntek reggel adta fel magát a New York-i rendőrségen, mert a bíróság még aznap vádat emelt ellene. A rendőrség közleménye szerint a producert két nő sérelmére elkövetett nemi erőszakkal, szexuális zaklatással, erőszakos nemi közösüléssel és szexuális bűncselekménnyel vádolják.

A rendőrségről a producert megbilincselve szállították át egy manhattani bíróságra, ahol ismertették a vádakat, és az óvadék ellenében való szabadlábra helyezés feltételeit.

Weinstein a rövid bírósági meghallgatáson végig csöndben marad, az ügyvédei pedig beleegyeztek az egymillió dolláros óvadékba, így szabadon távozhatott. A bíróság elrendelte, hogy elektronikus nyomkövetőt kell viselnie. Továbbá nem hagyhatja el New York és Connecticut államot, és útlevelét is bevonták.

A meghallgatáson az ügyész arról beszélt, hogy folyamatban van a nyomozás, és minden áldozatot bátorított, hogy forduljon a bírósághoz.

„A vádlott pozícióját, pénzét és hatalmát használta fel, hogy olyan helyzetekbe csaljon fiatal nőket, amelyekben képes volt szexuálisan erőszakoskodni velük” – hangzott el a Guardian beszámolója szerint.

Összesen már több mint 70 nő vádolta a producert erőszakkal vagy zaklatással,

mióta tavaly októberben a New York Times majd a New Yorker részletesen írt a sok esetben nyílt titokként kezelt erőszakos közeledéseiről, de ezek az első esetek, amelyekből büntetőeljárás indult ellene. A mostani bírósági ügyről annyit lehet tudni, hogy Lucia Evans is érintett benne, akit állítólag orális szexre kényszerített Weinstein. Erről a New Yorkernek beszélt októberben.

Weinstein elismerte, hogy helytelenül közeledett nőkhöz, de a szexuális erőszakot és a bűncselekményeket következetesen tagadja.

Közben tovább gyűrűzik a Weinstein ügyei által kirobbant hollywoodi zaklatási botrány: csütörtökön nyolc nő vádolt meg Morgan Freemant a CNN riportjában. A színész a CNN-hez eljuttatott közleményében bocsánatot kért mindenkitől, akit viselkedésével kényelmetlen helyzetbe hozott, vagy aki úgy érezte, hogy tiszteletlenül bánt vele.

Vádat emeltek Harvey Weinstein ellen

0

A New York-I főügyész nyújtotta be a vádiratot a producer és a cége ellen. Weinsteint szexuális zaklatással vádolják, a cégét pedig azzal, hogy nem védte meg alkalmazottait a szexuális visszaélésektől, megalázástól és diszkriminációtól.

Harvey Weinstein
Fotó: MTI/EPA/Peter Foley

A botrány ősszel robbant ki, amikor több színésznő megvádolta az egyik legbefolyásosabb hollywoodi producert, Harvey Weinsteint, hogy szexuálisan zaklatta őket,

volt, akit meg is erőszakolt.

A következő hetekben, hónapokban egyre többen, köztük ismert színésznők álltak a nyilvánosság elé hasonló vádakkal, amelyekről korábban Weinstein hatalma miatt nem mertek beszélni – ha valaki mégis megtette, akkor eltussolták az ügyet.

Weinsteint azóta kirúgták a cégből, amelynek fivérével, Bob Weinsteinnel együtt alapítója volt, és az Amerikai Filmakadémia is kizárta soraiból.

A vádirat szerint Harvey Weinstein

szóban és fizikailag is folyamatosan zaklatta női alkalmazottait,

volt, akit azzal fenyegetett meg, hogy megöli. A vádirat egyébként Bob Weinstein felelősségét is felveti, mert nem tett semmit, hogy megvédje az áldozatokat, pedig tudnia kellett a zaklatásokról.

A főügyész azt is kérte, hogy az áldozatok kapjanak kártérítést, amelynek összegét egyelőre nem határozta meg. Azt is írta, hogy a cég eladásakor

„garantálni kell, hogy az áldozatokat kompenzálják, az alkalmazottakat megvédik, és egyetlen szexuális ragadozó sem jut jogtalan anyagi előnyhöz”.

Azért is adta be gyorsan a vádiratot, mert volt egy befektetői csoport, amely állítólag 500 millió dollárt ajánlott a filmstúdióért, de a vádemelés után visszalépett. Így egyelőre nem tudni, mi lesz a sorsa a 150 embert alkalmazó filmstúdiónak, amely a csőd szélére került.

Weinstein ellen egyébként Nagy-Britanniában is folyik nyomozás. A producer tagadja, hogy bárkivel is „nem kölcsönös megegyezésen alapuló” szexuális viszonyt folytatott volna. Annyit volt hajlandó elismerni, hogy viselkedésével „sok fájdalmat okozott”.

Amerikában egyébként egyre többen buknak meg a zaklatási botrányok miatt, utoljára például a milliárdos Steve Wynn, a republikánusok egyik legnagyobb támogatója, Donald Trump barátja.

Ezekre kerestünk rá legtöbbször a Google-ban az idén

0

Elkészítette szokásos összeállítását a Google arról, hogy milyen témákra kerestek rá a legtöbbször az internetezők az elmúlt évekhez képest idén. Többek között a bitcoin, az Irma hurrikán és Harry herceg menyasszonya érdekelte 2017-ben a világot.

A 2017-es legfelkapottabb keresőszavak listáját az Irma hurrikán vezeti, amely majdnem a 2005-ös Katrina hurrikánhoz hasonló pusztítást végzett Amerikában, szeptember elején. A második és a harmadik helyen a két idén megjelent iPhone-t találjuk. Az iPhone 7 szeptemberben, a tizedik évfordulóról megemlékező X pedig novemberben jött ki. Természetesen a szexuális zaklatási botrányok is sok Google-keresést generáltak, így került az amerikai tévés műsorvezető, Matt Lauer a 4. helyre a listán. November végén derült ki, hogy Lauert felfüggesztette az NBC, mivel egyik kolléganője arról számolt be, hogy a műsorvezető szexuálisan zaklatta a 2014-es téli olimpia idején, Szocsiban, majd utána New Yorkban is. A következő napokban több másik vád is érkezett Lauer ellen. Az ötödik helyre a színésznő Meghan Markle került, aki a brit királyi sarj, Harry herceg menyasszonya: az eljegyzést november 27-én jelentették be.

Emberek

Ha csak a személyek toplistáját nézzük, akkor egyértelmű, hogy a szexuális zaklatási botrányok miatt alakultak így a keresések. Lauer mellett Harvey Weinstein és Kevin Spacey is bekerült a top 5-be. A nagyhatalmú producer, Weinstein ügyei voltak azok, amelyek az egész botrányt kirobbantották októberben, majd a Spacey elleni vádak kavartak hatalmas botrányt. A második helyen természetesen Meghan Markle áll.

A kép forrása: Flickr

Hírek

A globális hírek kategóriájában a listát szintén Irma vezeti, utána következik a legfontosabb digitális fizetőeszköz, a bitcoin, amely hatalmas árfolyamváltozásokat élt meg az idén. A decemberi meredek emelkedés után pár napja mélyrepülésbe kezdett a bitcoin, amelyet sok bizonytalanság övez. Egyesek hatalmas üzletet és a jövő fizetőeszközét látják benne, míg mások szerint jelentősen túlértékelt a digitális valuták jelentősége. A harmadik helyre az egész világot megrázó október 1-jei Las Vegas-i lövöldözés került, amelyben 58 ember halt meg, és több mint ötszázan megsérültek. A top 5-be még a nukleáris programjával a világot rettegésben tartó Észak-Korea, és az idén Amerikából látható teljes napfogyatkozás került be.

Filmek, sorozatok

A filmes toplistát a Google keresések tekintetében egyértelműen a szuperhősmozik dominálják: a Wonder Woman, a Logan és Az Igazság Ligája is benne van a top 5-ben, igaz, az első helyre a Stephen King regényéből készült bohócos horror, az Az került. A tévéműsoroknál a Stranger Things című, a 80-as években játszódó sci-fi/horror/drámasozat került, de a Trónok harca is benne van természetesen az első ötben.

Slágerek

Itt nincs meglepetés: a listát a Despacito vezeti, ami minden szempontból az év legnagyobb slágere lett – jelenleg több mint 4,5 milliárd megtekintésnél jár a YouTube-on, ezzel a valaha volt legnézettebb anyag a videómegosztón. A második és harmadik helyen Ed Sheeran két dalát, a Shape of You-t és a Perfectet találjuk. A top 5-be még Camila Cabello Havana és Taylor Swift Look what You Made Me Do című slágere került be.

Hogyan kell…

Ebben a listában találjuk a legtöbb érdekességet, és talán a legmeglepőbbeket. Itt gyűjti a Google a „how to” kifejezéssel indított kereséseket: tehát amikor az emberek megpróbálják kideríteni valamiről, hogy hogyan készül. Az első helyen a listán a slime áll, amit magyarra nehéz lefordítani. Gyakorlatilag egyfajta gyurmaszerű, csak annál lágyabb állagú, általában színes dologról van szó, amelynek előállítására számtalan recept található a YouTube-on. Igazából nem való semmire, de a gyerekek és a felnőttek is előszeretettel játszanak vele, illetve készítenek belőle különböző dolgokat. A második helyre a napfogyatkozáshoz használatos szemüvegek előállítása került, de a bitcoin-láz is megjelenik ebben a listában is. A harmadik legtöbbször arra keresett rá a Föld lakossága, hogy hogyan lehet bitcoint vásárolni. Utána a hogyan lehet nézni a Mayweather vs McGregor meccset (az év bokszmeccsének tartott mérkőzést), és a hogyan csináljunk fidget spinner-t (az év másik nagy játékőrülete a slime mellett) került.

Film készül a Weinstein-botrányról

0

A BBC készít dokumentumfilmet a szexuális zaklatással és nemi erőszakkal vádolt Harvey Weinstein amerikai sztárproducert övező botrányról.

Harvey Weinstein
Fotó: MTI/EPA/Peter Foley

A BBC azt írja, hogy az Ursula Macfarlane által rendezett egész estés filmben azok a színésznők is megszólalnak, akik „elég bátrak voltak ahhoz, hogy elmondják a történetüket”. Rajtuk kívül újságírók és hollywoodi bennfentesek is feltűnnek a filmben.

A Weinstein munkacímen futó dokumentumfilm megpróbálja feltárni, hogy a producer miként tudott annyi éven át visszaélni a hatalmával

és eltussolni a számtalan zaklatást és nemi erőszakot, valamint „rávilágít a Hollywoodban mélyen gyökerező szexizmusra”, és alaposan körbejárja, hogy a stúdiórendszer 1930-as évekbeli megjelenése óta miként vezetett a pénz és a hatalom birtoklása egyesek kizsákmányolásához és zaklatásához.

Tom McDonald, a BBC illetékese szerint a film

„bonyolult és kényes kérdéseket fog boncolgatni a bűnrészességről, a hallgatás áráról és a hatalom romboló hatásáról”.

Szerinte”amellett, hogy percről percre bemutatja az elmúlt hónapok eseményeit, a film visszatekint Hollywood múltjába is, hogy felidézze a hatalommal való visszaélés gyakorlatát egészen a kezdetektől, és bemutassa Harvey Weinstein felemelkedésének évtizedeit is”.

A Weinstein-botrány október elejei kipattanása óta legalább 75 nő beszélt a nyilvánosság előtt arról, hogy a producer, Hollywood egyik leghatalmasabb embere szexuálisan zaklatta őket,

több nőt meg is erőszakolt.

Weinstein továbbra is tagadja a vádakat. A londoni és a New York-i rendőrség is vizsgálja a Weinstein elleni feljelentéseket.

Salma Hayek: Harvey Weinstein megfenyegetett, hogy megöl

0

Salma Hayek egy, a New York Timesban megjelent cikkben számolt be arról, hogy miket kért tőle a több színésznő által is szexuális zaklatással vádolt producer, Harvey Weinsten a Frida forgatása alatt.

A Salma Hayek főszereplésével készült 2002-es film a mexikói festőművész, Frida Kahlo életéről szólt, és 6 Oscar-jelölést ért el. Salma Hayek a szerdán megjelent cikkben úgy fogalmazott, hogy vele is évekig szörnyetegként viselkedett a producer. Leírja, hogy többen is megkeresték már a szexuális zaklatási botrányok kirobbanása óta, hogy mondja el a saját tapasztalatait a producerrel, de eddig képtelen volt rá. Végül a többi nő bátorsága meggyőzte, és beszámolt arról, hogy Weinstein éjszakánként megpróbált bejutni a szobájába, megpróbálta rávenni, hogy zuhanyozzanak együtt, hogy masszírozza meg, és még orális szexet is ajánlott neki.

A visszautasításoktól feldühödött producer egyszer közölte vele, hogy megöli, máskor megpróbálta szabotálni a film létrejöttét, és olyan is volt, hogy azzal alázta meg Salma Hayeket forgatás közben, hogy az egyetlen erénye a szexuális vonzereje, ebből pedig semmi sem jön át a Fridában, és ezen változtatni kell.

Weinstein végül ultimátumot adott neki:

azt mondta, ha Salma Hayek nem csinál meg egy meztelen jelenetet egy másik színésznővel, nem jöhet létre a film.

A film megmentése érdekében Hayek vállalkozott is erre, de a forgatás előtt idegösszeomlást kapott. Végül nyugtatókat kellett beszednie, hogy megcsinálja a jelenetet.

Azt írta, a traumatikus élmények ellenére végig jóban maradt Weinsteinnel, és megpróbált csak a jó emlékekre koncentrálni a filmmel kapcsolatban. Salma Hayek azzal zárta a cikket, hogy amíg nincs teljes egyenlőség a filmiparban, mindig feltűnhetnek majd a producerhez hasonló ragadozók.

A zaklatási ügyekről vallók lettek az év emberei

0

A szexuális zaklatás ellen fellépő #MeToo mozgalmat választotta idén a Time magazin az „év emberének”. 

Milliók osztották meg történeteiket a #MeToo kampányban, amely a hollywoodi producer, Harvey Weinstein zaklatási botránya nyomán indult meg. Szerdán a Time magazin bejelentette, hogy a hagyományos „év embere” választást ezúttal arra használják fel, hogy megünnepeljék azokat, akik ki mertek állni a nyilvánosság elé a történetükkel.

A magazin címlapjára Ashley Judd, Susan Fowler, Adama Iwu, Taylor Swift és Isabel Pascual került, de hangsúlyozták, hogy az összes többi nő és férfi vallomása kellett ahhoz, hogy a mozgalom, és ennek nyomán a változás elinduljon.

A második helyen Donald Trump végzett, akit egyébként szintén több nő vádolt meg korábban visszaéléssel.  A harmadik helyet Hszi Csin-ping kínai elnök kapta.

A MeToo hashtaget Tarana Burke találta ki 2006-ban a kisebbségek tagjai ellen elkövetett szexuális visszaélések kapcsán, de akkor nem futott be ekkora karriert. A Harvey Weinsteinnel kapcsolatos vádak után az amerikai színésznő, Alyssa Milano buzdított mindenkit arra októberben, hogy használja a hashtaget, ha őt is zaklatták.

Szexuális zaklatás: az áldozatok már nem mindig hallgatnak

0

A szexuális zaklatás jóval gyakoribb, mint ahogy korábban gondolták: Angliában és Németországban a nők csaknem fele tapasztalt ilyet.

A nők 43 százaléka volt szexuális zaklatás áldozata Németországban míg a férfiak 12 százaléka számolt be erről. A YouGov kormányzati portál rendelte a vizsgálatot miután

Harvey Weinstein hollywoodi botrányai után átszakadtak a gátak Európában is.

Korábban az áldozatok nagy része nem tett feljelentést és nem merte vállalni a nyilvánosságot az ilyen ügyekben. A fiatal nemzedékek azonban már másképp viszonyulnak ezekhez az ügyekhez, mint szüleik vagy nagyszüleik. Harvey Weinstein is azzal mentegetőzött, hogy ő még a hatvanas és hetvenes években szocializálódott, ezért nem érezte, hogy viselkedése nem felel meg a modern erkölcsi normáknak.

Nagy Britanniában a BBC kezdett bele egy vizsgálatba, mely arra irányult, hogy megfigyeljék a munkahelyeket: a főnökök mennyire élnek vissza helyzetükkel? Harvey Weinstein is azt használta ki, hogy Hollywood egyik legmenőbb producere volt.

A BBC felmérése szerint a nők csaknem fele, a férfiaknak pedig az egyötöde tapasztalt szexuális zaklatást a munkahelyén.

Még a londoni parlamentben is előfordul az ilyesmi!- számolt be róla egy képviselőnő.

A metoo /engemis/ kampány nagy siker Angliában is, ahol egyre másra szólalnak meg a szexuális zaklatás áldozatai, akik eddig nem mertek előjönni a sérelmeikkel. Döntő többségük sohasem jelezte a szexuális zaklatást a munkahelyén, a bírósághoz pedig szinte senki sem fordult.

Most ez a mentalitás változóban van: többen a Harvey Weinstein által zaklatott színésznők közül nem fogadták el a hallgatásért felkínált összeget és ehelyett inkább perelnek. Az FBI már több olyan ügyet vizsgál, amikor nem szexuális zaklatásról, hanem effektív nemi erőszakról volt szó. Harvey Weinstein azzal védekezik, hogy a nők beleegyeztek a szexuális aktusba, de ezt az áldozatok cáfolják.

Most Harvey Weinstein a saját cégét perli. Egyrészt azért, mert kirúgta a szexuális zaklatás botrány miatt. Másrészt pedig azért, mert kiadott kínos dokumentumokat a sajtónak illetve az FBI-nak. A 65 éves Harvey Weinstein jelenleg szexuális elvonókúrán van egy méregdrága klinikán Arizona államban. A pszichiáterek jelentős része úgy véli: ezeknek a klinikáknak a gyógyító hatása egyáltalán nem bizonyított. Arra jók, hogy a szexuális ragadozók elbújhassanak oda, és jelezzék a világnak: ők mindent megtesznek a változás érdekében. Az FBI-t ez nemigen érdekli: a nemi erőszak ugyanis súlyos bűncselekménynek számít Kalifornia államban, ahol oly sokáig Hollywood egyik sztár-producere volt.

Már a pedofília is felmerült a hollywoodi botrányban

0

A gyerekszínészeket is gyakran megerőszakolták az amerikai film központjában – állítja Corey Feldman, aki most dokumentumfilmet kíván forgatni a problémáról, melyet évtizedeken át a szőnyeg alá söpörtek Hollywoodban.

Harvey Weinstein szexuális zaklatási ügyei lavinát indították el Hollywoodban, sőt, az egész világon. Corey Feldman, aki az 1985-ös Kincsvadászokkal vált gyereksztárrá, már tavaly nyilatkozott arról, hogy milyen megaláztatásokon kellett keresztül mennie. Elmesélte, hogy legjobb barátja, Corey Haim 11 éves korában vált nemi erőszak áldozatává, és sosem heverte ki ezt a traumát. Haim 2010-ben meghalt, és Feldman az ő emlékének kívánja szentelni dokumentumfilmjét.

A Feldman’s Truth Campaign munkacímű film megvalósítására az első nap több mint százezer dollár gyűlt össze, és 10 millió a tervezett költségvetés. Természetesen nem mindenki örül a filmnek, Feldman életveszélyes fenyegetéseket is kap.

Hollywoodban Harvey Weinstein botrányának kirobbanása óta gyakran célozgatnak rá, hogy nem a nagy hatalmú producer volt az első, aki visszaélt a helyzetével és szexuális szolgáltatásokra kényszerítette a színésznőket. Pedofil vádat viszont csak Corey Feldman fogalmazott meg Hollywoodban.

Kaliforniában nagyon komolyan veszik a pedofíliával kapcsolatos bűntényeket: Roman Polanski még mindig nem mer Hollywoodba utazni, mert évtizedekkel ezelőtt fiatalkorú lányokkal folytatott szexuális viszonyt. Feldman filmje, ha elkészül, bizonyára legalább akkora botrányt kavar majd, mint Harvey Weinstein ügye.

A zaklatási botrányban egyébként eddigi hallgatása után a hollywoodi viszonyokat jól ismerő Andy Vajna filmügyi kormánybiztos is nyilatkozott. A Blikknek azt mondta, hogy szerinte jó, hogy végre szó van erről, de biztos nem Weistein az egyetlen, aki visszaélt a hatalmával, és a médiának mélyebbre kellene ásnia az ügyben.

Sárosdi Lilla megnevezte egykori zaklatóját

0

A Weinstein-ügy kirobbanása után nem sokat kellett várni, hogy idehaza is megszólaljanak a hasonló zaklatási ügyben érintett színésznők.

Elsőként Sárosdi Lilla törte meg a csendet, aki elmesélte, hogy 18 éves korában egy ismert és nagy tiszteletben álló rendező akarta orális szexre rávenni.

A színésznő akkor nem árulta el, hogy

ki lehet a rendező, aki fiatalkorában megpróbált visszaélni a kiszolgáltatott fiatal lány helyzetével.

Ezt követően többen – nemcsak színésznők – jelentkeztek hasonló történetekkel, és Sárosdit is sokan kérték, nevezze meg a rendezőt. Ő napokig ellenállt, azt mondta, hogy az illető tudja, hogy róla van szó, és a szakmában is biztosan sokan ráismernek.

Sárosdi Lilla végül csütörtökön reggel egy, a Facebookra feltett videóüzenetben elárulta, hogy ki volt az egykori zaklató: Marton László, a Vígszínház egykori igazgatója kezdett ki a fiatal, akkor még nem színésznőként dolgozó, ám a színházat szerető fiatal lánnyal.

A Weinstein-botrány után már politikusok is beszélnek arról, hogy szexuális zaklatás áldozataivá váltak.

Engem is, én soha

A Harvey Weinstein-ügy újabb fordulata, hogy néhány napja itthon is elkezdett terjedni a közösségi médiában a #MeToo hashtag, amely ráirányítja a figyelmet arra, hogy nem kell színésznőnek lenni ahhoz, hogy valaki szexuális zaklatásnak legyen kitéve. Viszont sokan félreértik, mire is utal ez az egész.

Kérdés, hogy mennyire hasznos, és milyen hatással van az áldozatokra, ha ilyen üzenetek lepik el a Facebookot, illetve arról is lehet vitatkozni, hogy nem lenne-e jobb más utat választani arra, hogy ráirányítsuk a figyelmet a problémára. De a posztok és a kommentek alapján egy biztos: sokan nem értik, hogy mire vonatkozik ez a hashtag. Azok a nők biztosan nem, akik rávágják, hogy velük nem történt még ilyen, és azok a férfiak sem, akik a #NotMe-t kezdték el használni arra, hogy bizonygassák, ők úriemberek, és sohasem lennének képesek hasonlóra. Félreértés ne essék, nem azt akarom mondani ezzel, hogy a nők hazudnak, a férfiak pedig képtelenek uralkodni magukon, hanem csak azt, hogy összetettebb a dolog annál, mint amilyennek első látásra tűnik.

A szexuális zaklatás ugyanis nem egyenlő a nemi erőszakkal, vagy azzal, ha valakit akarta ellenére megpróbál szexre rávenni egy idegen vagy ismerős

– mint állítólag Harvey Weinstein az ellene felszólaló színésznőket, vagy Sárosdi Lillát a meg nem nevezett rendező.

A zaklató lehet akár az a srác, aki amúgy tetszik, csak többet vagy gyorsabban akarna, mint te, a barátod, aki nem tudja megérteni, hogy most nincs kedved hozzá, és azok is, akik ismerkedés gyanánt egyből hozzád dörgölőznek vagy letaperolnak egy buliban, az iskolában, a munkahelyen vagy bárhol máshol.

De nem is szükséges a fizikai kapcsolat:

a magát fogdosó férfi a buszon vagy a nemi szervét mutogató szatír is zaklató. És, ha valaki még ezek után is azt mondja, hogy vele nem történt ilyen, akkor még mindig ott van a verbális zaklatás, az utcán beszóló munkásoktól kezdve a túl kedves pincéren át a kétértelmű emaileket írogató férfikollégákig. Ugyanis ezek is nem kívánt, szexuális indíttatású közeledések.

Ráadásul mivel ezeket a szituációkat el lehet képzelni úgy is, hogy azonos nemű a zaklató és a zaklatott, vagy éppen nő zaklat férfit, elhibázott, ha az egyes hashtageket csak nőknek vagy csak férfiaknak tartjuk fenn. Nem véletlen, hogy Nyáry Krisztián #MeToo-s posztja is úgy indult, hogy ha nem a nőknek szólna a hashtag, akkor ő is megosztaná a történetét. Miután biztosították róla, hogy – habár az eredeti felhívás tényleg nőket említ –, bárki csatlakozhat a kampányhoz, le is írta, hogyan zaklatta egy idősebb férfi 17 éves korában.

Példáját azonban nem nagyon követte más férfi, pedig

fontos lenne, hogy tudatosítsuk, nem csak a nők lehetnek áldozatok.

A kampány deklarált célja is az, hogy minél többen álljanak elő a történetükkel, ezzel ráirányítva a figyelmet arra, hogy mennyire kiterjedt problémáról van szó. Ebből a szempontból nem szabad elbagatellizálni a férfiakkal szemben elkövetett visszaéléseket sem, hiszen nekik talán még nehezebb felvállalni az áldozatszerepet. Ha férfi zaklatta őket, akkor a plusz szégyen miatt, ha pedig nő, akkor azért, mert sokan el sem tudják képzelni, hogy ilyesmi létezik. Nemegyszer hallottam olyan nőket, akik csak nevettek azon, hogy fordítva is működhet a dolog, és olyan férfiakat, akik azzal intézték el a férfi áldozatokról szóló híreket, hogy örülnének, ha őket is zaklatnák a nők.

Ezen a hozzáálláson változtatni kellene, de az is tény, hogy a nők azok, akiknek akár napi élménye lehet a zaklatás. Akiket már gyerekkoruk óta kondicionálnak arra, hogy elfogadják, ha a külsejük alapján ítélik meg őket, és azt is, hogy a férfiak néha túlmennek a határon. Ha pedig akár csak rossz képet vág valaki a munkahelyi bókokhoz, könnyen lehet belőle femináci vagy a baszatlan picsa. Hiszen mi ezzel a baj? Örüljünk, hogy valakinek tetszünk.

Azt hiszem ezért olyan nehéz bármit is kezdeni a szexuális zaklatással. Mert

megtanuljuk, hogy rosszul reagáljunk rá, és nem beszélünk arról, hogy hogyan kellene.

Ha valaki utánunk üvölti az utcán, hogy megdugnálak, akkor az felháborító, és akár vissza is lehet szólni, ha elég bátrak vagyunk. De ha kedvességnek van álcázva vagy viccbe van csomagolva a tolakodás, akkor másként illik hozzáállni. Pláne, ha idősebb embertől vagy valamilyen tekintélyszemélytől érkezik. Ez még akkor is így van, ha ugyanúgy idegesít vagy rosszul esik. A legtöbbünknek valószínűleg ezért nehéz egy kényszeredett mosolynál többet válaszolni a buszsöfőrnek, aki a bérlet felmutatása mellett a telefonszámunkat is kéri. A kollégának, aki emailt ír arról, hogy gyakrabban kéne rövid szoknyát hordanunk. Vagy az orvosnak, aki azzal kezdi a vizsgálatot, hogy egy ilyen szép lánynak nem lehet komoly baja. Hiszen ez csak kedvesség, nem? Örüljünk, hogy elnyertük az ellenkező nem tetszését, meg hát ezek úgyis csak szavak.

És arra a fiúra is nehéz haragudni, aki képtelen leakadni rólad azzal a szöveggel, hogy nem tehetek róla, ilyen hatással vagy rám, hiszen saját bevallása szerint ő nagyon is tiszteli a nőket (#NotMe). A feljebbvalódra meg, aki kértértelmű megjegyzéseket tesz, lehetetlen, hiszen rajta múlik a munkád, és egyébként is, családja van, így valószínűleg félreértés van a dologban. És a legvalószínűbb úgyis az, hogy nőként te rontottál el valamit, túl merész ruhát vettél fel vagy rossz helyen húztad meg a határokat. Így tehát jobb is hallgatni az egészről.

Tagadhatatlan, hogy néha nehéznek tűnik, hogy különbséget tegyünk a kedvesség, a vonzalom kifejezése és a tolakodás között, de ha fura, zavaró vagy bármilyen más módon rossz érzéseket kelt, amit tapasztalunk, akkor az valószínűleg zaklatás.

Az lenne a jó, ha ezeket is észre tudnánk venni, nem csak az erőszakot,

és az ilyen társadalmilag elfogadottabb visszaélési formák ellen is fel lehetne lépni, és ebben az esetben is elítélnénk az áldozathibáztatást. Mert ez kell ahhoz, hogy az unokáink közül kevesebben mondhassák el magukról, hogy engem is.

Utóirat: a MeToo hashtaget egy afroamerikai nő, Tarana Burke találta ki 2006-ban a kisebbségek tagjai ellen elkövetett szexuális visszaélések kapcsán, de akkor nem futott be ekkora karriert. Most, a Harvey Weinsteinnel kapcsolatos vádak miatt egy fehérbőrű amerikai színésznő, Alyssa Milano bátorított mindenkit arra, hogy használja a hashtaget, ha őt is zaklatták. Eredeti tweetjre több tízezren válaszoltak, és már több mint 20 hollywoodi híresség posztolta saját oldalán a #MeToo-t.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!