Kezdőlap Címkék Hangya

Címke: Hangya

Alibaba darabokban

0

A tőzsdék kedvezően fogadták, hogy hat részre szakadt az Alibaba, a világ egyik legnagyobb internetes kereskedője. Jack Ma kapitulált, a hatalom elégedett Pekingben: az óriást feldarabolják, és a hat utód újra a tőzsdére mehet.

260 milliárd dollár az Alibaba értéke, ezért senkinek sem volt mindegy, hogy miképp fogadja a világ a Pekingben kidolgozott új üzleti konstrukciót.

Az üzleti világ bevette a csalit, örömmel üdvözölte  Hongkongban és New Yorkban azt az elképzelést, hogy az Alibaba hat részre szakad: hazai internetes kereskedés, külföldi internetes biznisz, felhő, helyi szolgáltatások, logisztika valamint média és szórakoztatás.

A várható előnyök nyilvánvalóak hiszen hat kisebb független társaság könnyebben tud alkalmazkodni a gyorsan változó piachoz, és a hatalomnak is kevesebb gondot okozhat a jövőben Pekingben. Daniel Zhang, az Alibaba elnök vezérigazgatója így beszélt erről Hongkongban:

”Az új cégek gyorsabban tudnak majd reagálni a változásokra, fürgébbek lesznek. Már évek óta készítjük elő a változást”

– fogalmazta meg finoman a helyzetet hiszen Jack Ma, az alapító atya hosszú időre eltűnt a nyilvánosság elől, majd Tokióban bukkant fel, és csak mostanában tért vissza Kínába.

Miért ?

Jack Ma, az alapító atya, egy kicsit túlságosan is nagyra nőtt azóta, hogy angol tanárként megindította az internetes kereskedést Csöcsiang tartomány fővárosában. Ebben a tartományban volt a kommunista párt első titkára előbb Hszi Csin-ping, Kína jelenlegi első számú vezetője, és később Li Csiang miniszterelnök, aki a tavalyi pártkongresszuson lépett elő a második helyre. Ez a támogatás döntő fontosságú volt Jack Ma számára, aki maga is rendelkezett párttagsági könyvvel bár ezt sokáig titkolni igyekezett hiszen cégét New Yorkban vitte tőzsdére. Ő lett Kína leggazdagabb embere, aki előbb találkozott a frissen megválasztott Donald Trump elnökkel mint Hszi Csin-ping kínai elnök.

“Jack és én nagy dolgokat viszünk majd végbe együtt!”

– harsogta Donald Trump, és ez kicsapta a biztosítékot Pekingben, ahol túlságosan nagynak ítélték meg Jack Ma hatalmát és főként a száját.

A kommunista Kínában illik csendben gazdagodni. Jack Ma viszont fennhangon bírálta a pénzügyi felügyeletet mondván: akadályozza másik cége, a 35 milliárd dolláros Ant – Hangya – tőzsdére vitelét. Ezt nem engedélyezték, és 2020-ban megindult  a vizsgálat Jack Ma és az Alibaba ellen. A dollármilliárdos Jack Ma rákényszerült arra, hogy megengedje az Alibaba feldarabolását – hangsúlyozza a Project Syndicate oldalon két közgazdász. A tőzsde egyelőre  kedvezően reagált mind New Yorkban mind Hongkongban, és ez azért nagyon fontos, mert az Alibaba hat jogutóda újra részvény kibocsátást tervez – egymástól immár függetlenül. A pénz nagyon kell ugyanis a pekingi vizsgálat egyáltalán nem tett jót az Alibaba részvényeinek: értékük még ma is csak a 70%-át érik annak, ami a csúcs volt Jack Ma mélyrepülése előtt.

“Az Alibaba feldarabolását a pekingi hatalom intézte el”

– ez a véleménye a Kaiyuan Capital befektetési igazgatójának, aki a CNN gazdasági rovatának nyilatkozott.

Peking mosoly offenzívát folytat, mert dinamizálni akarja a magán szektort

Erről beszélt pár napja Li Csiang miniszterelnök amikor vezető kínai üzletemberekkel találkozott.

“Tavaly helytelen viták folytak a társadalomban arról, hogy mi legyen a privát szféra szerepe Kínában. Ez megijesztett sok vállalkozót. Szeretném megnyugtatni őket: a kormány támogatja a magánszektort”

– idézte a China Daily Li Csiang miniszterelnököt.

Jack Ma szimbolikus figurája a privát szférának Kínában és azon kívül is. Felbukkanása ezért lélektanilag fontos nemcsak az Alibaba, de az egész magánszféra számára Kínában. Hszi Csin-ping elnök meg is indokolta, hogy miért akarják újra kiemelten támogatni a magán szektort Kínában: amikor az Egyesült Államok megpróbálja “feltartóztatni  Kínát “, és decouplingról – válásról beszélnek sokan Washingtonban, akkor fontos, hogy a legfontosabb iparágakat – különösen az informatikát – saját erőből fejlesszük Kínában.

Ez a hivatalos szöveg, de sok szakértő szerint Pekingben a hatalom meg akarja rendszabályozni az egész informatikai szektort. Az Alibaba csak az első fecske volt. “Most a Tencent következik “- nyilatkozta a CNN gazdasági rovatának Hong Hao, a Grow Investment Group vezető közgazdásza.

Az Alibaba főnöke mindenesetre optimista, Daniel Zhang e mailt küldött valamennyi dolgozónak a sikeres tőzsdei visszatérés után:

”a piac a legjobb teszt. Így aztán minden új cég a tőzsdére mehet.”

A Citi szerint is nőhet az Alibaba részvények ára, melyet 156 dollárra taksált. Ehhez képest a New York-i tőzsdén 98 dollár volt a záráskor az Alibaba árfolyama.

Leekens utolsó esélye?

0

A kormányhoz közel álló bulvársajtó már napok óta foglalkozik Georges Leekens, szövetségi kapitány sorsával, mivel vezetésével a magyar labdarugó válogatott a háromból egyetlen meccsét sem nyerte meg (két vereség, egy döntetlen).

Az utolsó esély a mai Ausztrália elleni mérkőzés lesz. A Bors írta meg, hogy Hangya Szilveszternek a Vasas labdarúgójának megoperálták a kezét, de a beavatkozás előtt Leekens állítólag ultimátumot adott neki: amennyiben most operálják meg, és nem vesz részt a felkészülési meccseken, ne számítson többet meghívóra.

Hangya előtt Gulácsi Péter és Elek Ákos is panaszkodott a szövetségi kapitányra:

„Akár elhiszik az emberek, akár nem, nem jó érzés a játékosoknak ez az eredménytelenség. Bár, amikor úgy állnak a pályán, hogy nem tudják, mit kell játszani, és mi a taktika, akkor valahol érthető a gyengébb játék.”

 

 

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!