Kezdőlap Címkék Halott Pénz

Címke: Halott Pénz

143 ezren vettek részt a VOLT Fesztiválon

0
Mintegy 143 ezren vettek részt a 27. Telekom VOLT Fesztiválon Sopronban június 26. és 29. között – tudhattuk meg a szervezők közleményében, melyet vasárnap küldtek el az MTI-nek.

„Sikerrel debütált a fesztivál az új helyszínen, a régi szomszédságában, a nyitónapon a látogatók száma elérte a 40 ezret. Az idei tapasztalatok alapján szükséges további fejlesztés a helyszínen, azonban nagy öröm számunkra, hogy elsőre jól vizsgázott a VOLT új területe, amely nagyobb, komfortosabb és jóval biztonságosabb a korábbinál” – idézte a közlemény Lobenwein Norbert alapító-főszervezőt.

Hozzátette: az új helyszín biztosítja, hogy legalább tíz évre előre tervezni lehessen Sopronban az eseménnyel.

Fülöp Zoltán, a fesztivál másik alapító-főszervezője azt emelte ki, hogy a VOLT egyre inkább családi eseménynek számít. Sopronból ezernél is többen érkeztek biciklivel és sokan vitték magukkal a gyerekeiket is, akiknek a belépőért egy olyan rajzzal kellett fizetniük, amelyet a VOLT inspirált. Négy nap alatt közel ötszáz rajzot kaptak.

A legnagyobb érdeklődés az első napon fellépő rockzenekarokat kísérte. A Slipknot, Slash, a Black Eyed Peas és Parov Stelar is nagy sikernek bizonyult. Tízezrek voltak kíváncsiak a Halott Pénz 15 éves, jubileumi show-jára, amelyből az év végére film is készül.

A Sopron – a csillagok városa projekt újabb székkel bővült, a Slipknot és a Halott Pénz kapott ajándékba egy-egy műalkotást, amelyeket a következő hónapokban Sopron belvárosában állítanak fel.

A fesztivál szervezői idén a Médiaunió kampányához csatlakoztak, amellyel a tanárok megbecsültségét igyekeztek elősegíteni, emellett önálló helyszínen emlékeztek meg a Páneurópai Piknik harmincadik évfordulójáról.

Jelen volt a Láthatatlan Kiállítás, ahol egy sötét konténerben vakok segítségével lehetett tájékozódni, Krasznai János fotóművész mozgó műtermében pedig fekete-fehérben örökítette meg az ezerarcú fesztiválozókat.

A tájékoztatás szerint a helyszíni véradó állomáson minden eddiginél többen adtak vért, amellyel ismét országos rekord született, a vendégek egy magyar nagyváros vérellátásnak megfelelő mennyiségű vért adtak.

A Pécsi Balett készítette a Halott Pénz legújabb klipjét

0

Szokatlan együttműködésben készült el Marsalkó Dávidék legújabb dalának, az Ahol a május földet ér című számnak a videóklipje.

Vasárnap mutatta be legújabb dalát és a hozzá készült videóklipet a Halott Pénz. A pécsi zenekar stílszerűen a Pécsi Balett társulatát kérte fel, hogy megalkossák a videót. „A klip különlegessége, hogy a világszerte ismert Pécsi Balett társulata külön ehhez a dalhoz készített koreográfiát, amire nem volt még példa Magyarországon” – írták. 

A koreográfiát Vincze Balázs készítette, a videóklipben pedig a Pécsi Balett társulata látható, a szólisták Ujvári Katalin és Tuboly Szilárd.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!