Kezdőlap Címkék Halál

Címke: halál

„Nem a megfagyott magyarokkal, hanem a migránsokkal kell foglalkozni”

0

A Magyar Szociális Fórum (MSZF) a tél és a kora tavasz folyamán több alkalommal is beszámolt arról, hogy információik szerint hányan fagytak meg Magyarországon. Ezek a jelentések nem mindig nyerték el az illetékesek tetszését, most azonban az is kiderült, hogy fenyegetéseket is kaptak.

 

Mint ismeretes, a MSZF szerdán arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy

március végéig kétszázan fagytak meg az országban,

és annak a véleményének adott hangot, hogy „a jelenlegi társadalompolitika sikertelennek bizonyult arra, hogy véget vessenek az évről-évre ismétlődő tömeges fagyhalálnak.”

Mint mostani közleményükben írják, „a személyüket jobbára elkendőző, hívószámukat elrejtő üzenők hazugságnak, gyalázatos firkálmánynak, liberális maszlagnak minősítették a kihűléses halálesetekről szóló beszámolót”, és hazaárulónak nevezték az emberjogi fórumot azért, mert „akkor támadja a kormányt, amikor az a hazát védi a migránsokkal szemben.”

Volt olyan, aki nemzetbiztonsági kérdésnek minősítette társadalmi valóságunk bemutatását olyan körülmények között, amikor „a kormánynak az ország megvédése a legfontosabb feladata a külföldi betolakodóktól, a „szociális szempont pedig tizedrangú kérdés”.

Voltak, akik „hulljon a férgese” megjegyzéssel illették a fagyhalál áldozatait.

Meghalt Demján Sándor

1

Az egyik legismertebb magyar vállalkozó 75 éves volt.

Demján Sándor haláláról a család tájékoztatása alapján a Gránit Pólus csoport adott ki közleményt. A nagyvállalkozó hétfőn halt meg.

Demján Sándor 1943. május 14-én született Börvelyen. Szakmai karrierjét 1965-ben, a Fejér Megyei ÁFÉSZ-nél kezdte, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola elvégzése után. 1973-ban

ő indította a Skála áruházláncot,

az első piaci alapon működő áruházláncot a rendszerváltás előtt.

1986-ban megalapította a Magyar Hitelbankot, az ország első kereskedelmi bankját.

Az 1990-es évek közepén az ingatlanpiac felé fordult. Megnyitotta Budapesten a Bank Center épületét, ezt követően

létrehozta az ország első bevásárlóközpontját,

a Pólus Centert, majd a belvárosban a WestEnd városközpontot. Megépítette a Nemzeti Színházat, majd a Művészetek Palotáját.

Nevéhez fűződik a Gránit Pólus Csoport, a Gránit Bank, a TriGránit Csoport megalapítása, valamint a 2003-ban létrehozott Prima Primissima Díj.

Budapest városfejlesztésében betöltött kiemelkedő munkásságáért 2003 óta Budapest Díszpolgára. A hazai kultúra támogatásában, valamint a rászorulók felkarolásának érdekében végzett munkájának eredményeként az Emberi Méltóságért kitüntetésben részesült. 2013-ban megkapta a Magyar Érdemrend Nagykeresztjét.

Demján Sándor a Gránit Pólus Csoport alapító elnöke, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége ügyvezető elnöke, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke volt.

Meghalt Stephen Hawking

0

A világ egyik legismertebb tudósa cambridge-i házában halt meg. 76 éves volt.

Fotó: MTI/EPA/Jason Szenes

A korunk egyik legnagyobb elméjeként, az asztrofizika popsztárjaként is emlegetett tudós 1942. január 8-án született Oxfordban. Már 17 évesen bekerült az Oxfordi Egyetemre, ahol fizikából szerzett diplomát kiváló eredménnyel. Kozmológiai-asztrofizikai tanulmányait Cambridge-ben folytatta, ahol 1966-ban szerzett doktori fokozatot.

Az egyetemi évek alatt diagnosztizálták nála az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) nevű

gyógyíthatatlan betegséget, amely a mozgató idegpályák elsorvadásához vezetett.

(MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga)

Kezdetben bottal járt, de 1969-ben végleg tolókocsiba kényszerült, a bénulás elhatalmasodása után fej- és szemmozdulatokkal vezérelhetővé tett beszédszintetizátor segítségével tudta már csak megosztani gondolatait másokkal. Bár az orvosok rövid időt jósoltak neki, mégis több mint öt évtizedet élt együtt betegségével, amely testi állapotát lerontotta, de elméjét nem.

Nevét az 1988-ban megjelent,

Az idő rövid története

című, a tudományokban járatlanok számára is élvezhető könyv tette széles körben ismertté. A kötetet negyven nyelvre fordították le, harmincmillió példány kelt el belőle.

Hawking pedig

valódi világsztár lett:

szerepelt rajzfilmekben, sorozatokban, lemezeken is. 2001-ben jelent meg Az univerzum dióhéjban című munkája, amelyben arra hívja fel a figyelmet, hogy az emberi fajnak nincs jövője, ha nem terjeszkedik a világűrben. 2005-ben adta ki első könyvének átdolgozott, kibővített változatát Az idő még rövidebb története címmel. 2010-ben megjelent A nagy terv című könyve azért kavart vitát, mert

azt fejtette ki, hogy a világegyetem keletkezése a fizika törvényeivel megmagyarázható, így nincs szükség Istenre.

Tavaly ingyen hozzáférhetővé tette 1965-ben készült doktori értekezését, amelyre a közzétételt követő első héten több mint kétmillióan voltak kíváncsiak.

(MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga)

Stephen Hawking számos kitüntetést kapott, 32 évesen lett a brit Királyi Akadémia tagja, 37 évesen megkapta Cambridge-ben a matematika tanszék Lucas-professzori (tanszékvezetői) posztját, amelyet korábban Newton is betöltött. 2009-ben nyugdíjba vonult, de professor emeritusként folytatta munkáját a Cambridge-i Egyetemen, a relativitáselmélettel és gravitációval foglalkozó csoportot vezette.

Három gyereke született, akik közleményükben azt írták: „Mély szomorúság tölt el minket, hogy szeretett apánk eltávozott az élők sorából. (…)

Nagyszerű tudós és rendkívüli ember volt, akinek munkája és öröksége sokáig élni fog.

(…) Bátorsága és kitartása zsenialitásával és humorérzékével világszerte megihlette az embereket. Egyszer azt mondta, nem lenne valami nagy az univerzum, ha nem lenne olyan emberek otthona, akiket szeretünk”.

Életéről néhány éve film is készült, A mindenség elmélete címmel.

Négy alatt huszonegyen fagytak meg

0

Európa-szerte szedi áldozatait a fagy. Kedden és szerdán két nap alatt csaknem kétszázan hűltek ki végzetesen az Európai Unió országaiban, közülük 140-en a kelet-európai tagállamokban, illetve Ukrajnában. A nyugat-európai áldozatok többsége hajléktalan bevándorló volt – jelentette a Magyar Szociális Fórum csütörtökön.

Magyarországon csupán vasárnaptól szerdáig, négy nap alatt 21-en fagytak meg, többségükben fűtetlen lakásokban, illetve kórházba kerülésük után, mert már nem tudtak rajtuk segíteni. (A fagyhalál magyarországi áldozatainak száma február végére elérte a 185-öt. Február közepe óta 36-an szenvedtek rendkívüli kihűléses halált).

Az áldozatok többsége magára maradt idős, beteg ember, illetve nyomorban élő személyek,

akik a február közepén lezárult szociális tűzifa juttatás keretében nem kaptak elég fűtőanyagot, szerény jövedelmükből pedig nem futotta tüzelőanyag beszerzésére.

A Magyar Szociális Fórum arra kéri a lakosságot, hogy minden eddiginél jobban segítsen a magukra maradt embereken, figyeljen oda rájuk, juttasson nekik tüzelőanyagot, vagy biztosítson nekik meleg helyet, ahol át tudják vészelni a rendkívül hideg éjszakákat és nappalokat.

Elhunyt Tahi Tóth László

0

Elhunyt Tahi Tóth László Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, szinkronszínész, érdemes és kiváló művész. Blikk információi szerint Tahi Tóth Lászlót csütörtökön, budai otthonában érte a halál. A tragikus hírt a család tájékoztatása alapján a Vígszínház a erősítette meg:

„Tahi Tóth László családja és a Vígszínház társulata mély fájdalommal és megtört szívvel tudatja, hogy Tahi Tóth László, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, kollégánk és barátunk türelemmel és méltósággal viselt betegség után életének 75. évében elhunyt. Emlékezetes és felejthetetlen alakításait, tehetségét, életszeretetét örökre szívünkben őrizzük. Tahi Tóth Lászlót a Vígszínház saját halottjának tekinti, temetéséről később adunk tájékoztatást.”

A színész egy évvel ezelőtt, 2017 januárjában lett rosszul egyik előadása közben. A Jászai Mari-díjas színművész a Hattyúdal című előadásban Tamburás szerepét alakította, amikor rosszul lett. Kórházba került, az elmúlt évben komoly agyműtéten esett át, felgyógyult, sőt, újra színpadra állt.

A műtét utáni rehabilitációja fél évig tartott, és csaknem kilenc hónapos kihagyás után, 2017. október 3-án tért vissza a világot jelentő deszkára.

Elhunyt Sárdi Anna

0

Életének 75. évében, néhány nappal 74. születésnapját követően, február 20-án türelemmel viselt betegség után elhunyt Sárdi Anna szerkesztő, újságíró.

 

Sárdi Anna 1972-től 27 évig dolgozott szerkesztőként a Magyar Televízióban.

Első munkái között volt a Századunk című sorozat. 1982-től az Ablak magazinműsor vezető szerkesztője, majd A Hét főszerkesztő-helyettese volt.

1989-től az MTV 2-es program önálló műsorának, a TV2-nek a szerkesztője. Egész napos élő adások éppúgy fűződnek a nevéhez, mint a Napzárta szerkesztése, és a rendszerváltás első választási műsorai.

1994-97 között a Hírigazgatóság főszerkesztő-helyettese volt. Vezető szerkesztőként dolgozott a Budapesti Körzeti Stúdiónál, a Kincsestár, majd a Csak ma  adásaiban, illetve a Naprakész közéleti, kulturális, szórakoztató magazinműsorban.

120 perc – 2018. január 15. 20:00

0

Szél Bernadett szerint Németh Szilárd nem tilthatja ki a nemzetbiztonsági bizottságból

MTI Fotó: Varga György

Facebook-posztjában azt írta, ha ezt megteszi, akkor „minden létező jogi eszközt” igénybe vesz. Azt is írta: a „fideszes nagy gondolkodó persze ezzel be is ismerte, hogy minden, amit az ún. „Soros-hálózatról” mondtam, az igaz. És minden, amit ők mondanak róla: hazugság.” Németh Szilárd egyébként azért nem engedné be az ülésre, mert szerinte „Szél Bernadett és pártja, az LMP Soros György érdekeit szolgálja”. (Facebook)

Kikapott a spanyoloktól a kézilabda válogatott

MTI Fotó: Illyés Tibor

Sokáig jól tartotta magát, de végül 27-25-re kikapott a magyar férfi kézilabda válogatott a sokkal esélyesebb spanyoloktól horvátországi Európa-bajnokságon. A magyarok jól védekeztek, de többet hibáztak a támadások alatt. A csapat ezzel a második vereségét szenvedte el a csoportban (korábban a dánok verték a magyarokat), de az igazán fontos meccs a következő, a csehek elleni lesz. (FüHü)

Áder szerint Magyarország nemzetközi tevékenysége kiszámítható

Magyarország nemzetközi tevékenységének fő irányaiban a választások eredményétől függetlenül folyamatosság és kiszámíthatóság várható – ezt mondta Áder János köztársasági elnök a diplomáciai testület képviselőinek újévi fogadásán. Szerinte a magyarok a viták ellenére az EU polgárai maradnak, és kiemelten fontos a NATO szerepe. (MTI)

Terjed a kanyaró Ukrajnában

Ukrajna egyre több régiójából jelentenek újabb kanyarós fertőzéseket, a délnyugati Csernyivci megyében már csaknem ötszáz esetet jegyeztek fel, a fővárosban, Kijevben csak az év eleje óta 87-en, többségükben kisgyerekek betegedtek meg. A fertőzés főként a gyerekeket és a fiatal, huszonéves felnőtteket érinti. (MTI)

Brit parlamenti bizottság: nem lehet felső korlátot szabni a bevándorlásnak

A brit parlament egyik befolyásos szakbizottsága szerint fel kellene hagyni azzal a kormányzati célkitűzéssel, amely néhány tízezerre csökkentené az éves bevándorlást, mivel ezt meghirdetése óta soha nem sikerült teljesíteni, és a folyamatos kudarc csak aláássa a kormány bevándorlási politikájába vetett bizalmat. (MTI)

Meghalt Dolores O’Riordan, a The Cranberries énekesnője

Forrás: Wikimedia Commons

Negyvenhat éves korában, Londonban váratlanul meghalt Dolores O’Riordan, a The Cranberries ír zenekar énekesnője. Az együttes lemezeiben több mint 40 millió példányt adtak el, olyan slágereik voltak, mint a Zombie, a Linger, vagy a Dreams. (Rolling Stone)

 

Meghalt Ujlaky László

0

A Jászai-díjas színművész 76 éves volt.

Ujlaky László 1942-ben született Budapesten, a Szent István Gimnáziumban érettségizett, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt 1964-ig.

Diplomája megszerzése után a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött, amelynek 1972-ig volt tagja, majd a Szegedi Nemzeti Színház, később a győri Kisfaludy Színház, a Pécsi Nemzeti Színház, majd ismét a szolnoki Szigligeti Színház, 2002 és 2008 között pedig a Nemzeti Színház tagja volt.

A Nemzeti Színházban többek közt Raverdan márkit alakította a Vesztegzár a Grand Hotelben című darabban, ő volt Székely Ferenc káplán a Boldogtalanokban, Poplavszkij szerepét játszotta a Mester és Margaritában, Charley-t Az ügynök halálában, valamint Brakenburyt a III. Richárdban. Tévében is lehetett látni, többek között a Kisváros és a Tűzvonalban című sorozatokban.

1997-ben kapott Jászai Mari-díjat. Temetéséről később intézkednek.

Meghalt Rózsa Mihály

0

Rózsa Mihály évtizedekig dolgozott újságíróként, volt többek között a Népszabadság párizsi tudósítója, de számtalan írásával találkozhattak az olvasók különböző portálokon, köztük a Független Hírügynökségnél is.

Váratlanul halt meg. 63 éves volt.

Elhunyt Csontos János József Attila-díjas költő, író, publicista

0

Hétfő hajnalban, 55 éves korában elhunyt Csontos János József Attila-díjas költő, író, újságíró, publicista – közölte a Magyar Írószövetség az MTI-vel.

Csontos János méltósággal viselt, súlyos betegség következtében hunyt el. Temetéséről később intézkednek.

Csontos János az írószövetség választmányi tagja, az NKA Szépirodalmi Kollégiumának kurátora volt, alapítója a Határ, a Folyam, a Magyar Napló új folyama és a Nagyítás című irodalmi lapoknak. Újságíróként dolgozott a Hajdú-Bihari Naplónál, az Esti Hírlapnál, a Magyar Nemzetnél, a Duna Televíziónál és a Magyar Időknél.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!