Kezdőlap Címkék Gyerekirodalom

Címke: gyerekirodalom

Amikor anya és apa eldönti, hogy külön fognak élni

 „Még sosem meséltem arról, hogy milyen volt, amikor Apa tavaly elköltözött. Lehet, hogy azért, mert el akartam felejteni. Nem sikerült, itt van a fejemben. Vagy valahol másutt, de mindenképpen énbennem” – kezdődik Barni története az Azt mondták, válnak című könyvben, amely a sok családot érintő élethelyzetet mutatja be egy nyolcéves gyerek szemszögéből.

Rigó Kata könyvében Barni egy évvel a szülei válása után idézi fel az eseményeket és azt, hogy mi mindent érzett azután, hogy apukája váratlanul elköltözött otthonról. Barni nehezen birkózik meg a helyzettel, nem tudja, hogy viszonyuljon a szüleihez, akik szintén szomorúak, és ki az, akiben megbízhatna.

Rigó Kata egy olyan témát dolgoz fel az elsősorban gyerekeknek, azon belül is a nagyóvodásoknak és a kisiskolásoknak készült kötetben, amellyel nap mint nap szembesülnek, mégis alig van reprezentálva a könyveikben. A szerző tapasztalatai szerint a gyerekek nagyon szeretik az olyan történeteket, amelyekkel azonosulni tudnak, ezért számos olyan gyerekkönyv készül, ami hétköznapi eseményeket dolgoz fel. Például arról szól, hogy milyen iskolába menni, viszont

ezekben általában tökéletes családokat látunk.

Apa és anya együtt van, úsznak a boldogságban, miközben egyre több gyerek él egyszülős családban, vagy közös felügyelet alatt, ami nagyon más tapasztalat. Az Azt mondták, válnak lehetőséget teremt arra, hogy a gyerekek megtapasztalják, mások is élnek így, és hozzájuk hasonlóan zűrzavaros érzésekkel küzdenek, amikor megbomlik a családi egység.

Rigó Kata elmondta, hogy azért gyereknézőpontból beszélte el a történetet, mert a problémák feldolgozásában sokszor nem segít, ha egy kívülálló magyarázza el, hogy mi történik. Az viszont annál inkább, ha lelki rokonságot tudunk felfedezni valakivel; ha megtapasztalja a gyerek, hogy nincs egyedül.

A szerző szerint, mivel egyre több a válás, és sokan vélik úgy, hogy nem megoldás egy megromlott kapcsolatban maradni a gyerekek kedvéért, hiszen ők is ugyanúgy megérzik a konfliktust, kiemelten fontos beszélni a témáról. A könyvben ábrázolt család viszont bizonyos szempontból ideális, mert a válás ellenére az apa és az anya együtt tud működni, és mindent megtesznek azért, hogy Barni a lehető legkevésbé sérüljön.

Nagyon fontos, hogy Rigó Kata nem akart ítélkezni: nincs arról szó, hogy miért hozták meg a szülők ezt a döntést, mindössze annyit lehet tudni, hogy megromlott a kapcsolatuk. Ezt pedig a természetesen Barni is érzi, hiába próbálják elrejteni előle:

„Rossz volt, hogy anyáék folyton veszekedtek, de az még rosszabb, hogy utána nem nevették el magukat, és nem simogatták meg egymást”.

Az író arra is odafigyelt, hogy legyen más gyerekszereplő is a történetben, akinek a szülei elváltak, és hasonló problémákkal küzdenek, de más megoldást választottak, mint Barniék. Bálint például nem találja a melegítőfelsőjét az edzésen, de nem tudja, „melyik otthon” felejtette azt, mert hol az apukájánál, hol az anyukájánál lakik.

Rigó Kata szerzőtársa a könyv megírásában Holló Kati volt, aki az ötletadó, másrészt ő készítette az illusztrációkat a könyvhöz, amelyek szerves részei a történetnek. A szerzők azt a megoldást választották, hogy Barni és szülei mackócsaládként jelennek meg, nem emberekként. Egyrészt úgy gondolták, hogy egy konkrét kisfiú alakja megnehezítené, hogy bármelyik gyerek könnyen azonosulhasson a történettel, másrészt a téma érzékenysége miatt is jobb választásnak tűntek az állatfigurák.

Rigó Kata a könyv megírása előtt több, a témával foglalkozó, szakirodalmi jellegű művet olvasott, és klinikai gyerekpszichológus, Dragomán Judit is segítette a munkáját, hogy bemutathassa azokat a viselkedésformákat és érzéseket, amelyek a Barni korosztályába tartozó gyerekre jellemzőek egy válás során. Rigó Kata elmondta, hogy persze minden gyerek más és más, de Barni története azt tükrözi vissza, amik

a kisiskolás gyerekek tipikus és természetes reakcióinak számítanak egy ilyen helyzetben.

Az egyik ilyen az okok keresése és az ezzel kapcsolatban felmerülő önhibáztatás. De ugyanilyen jellemző az úgynevezett lojalitás-konfliktus is: a szülők vitáiban a gyerek akarva akaratlanul is két tűz közé kerül. Ha pedig beszél a gondjairól, óhatatlanul is „kibeszéli” az egyik felet a másiknak, ami egymás hibáztatásához vezethet akár olyan egyszerű problémáknál is, mint egy elfelejtetett matekházi.

Az is fontos, hogy Barni iskolai magaviselete az otthoni gondok miatt még számára meglepő módon is megváltozik: focizás közben agresszív lesz, néha érzelmi kitörései vannak, és a figyelme is elkalandozik az órán. De ebben is szerencsés: tanárai megértőek, és büntetés helyett inkább segíteni akarnak neki.

A könyv éppen ezért felnőtteknek is szól. A gyerekszemszögből elmesélt történetből ők is megérthetik, hogy mi megy végbe a felszín alatt, milyen érzésekkel, problémákkal kell megküzdenie egy kisiskolás gyereknek válás esetén. Rigó Kata hangsúlyozta, hogy ebben a korban még sokszor közösen olvasnak a gyerekek a szülőkkel, így lehetőség van arra is, hogy megbeszéljék, hogy mi minden történt Barnival, és ez mennyiben hasonlít arra, amit ők tapasztalnak. Fontos, hogy a könyvben ábrázolt szülők is beszélnek a kisfiúval, és nem rejtik el a szomorúságukat sem.

A kommunikáció, amit az Azt mondták, válnak elősegíthet, a történet szintjén is fontos.

Alapvető, hogy a szülők is felismerjék a gyerek igényét arra, hogy feldolgozza a történteket, és ne csak arra figyeljenek, hogyan valósul meg a különélés – mondta a szerző arról, hogy mi a legfontosabb célja a könyvnek. A feldolgozatlanság ugyanis sok későbbi probléma forrása lehet, ami akár évekig a gyerekekkel maradhat.

Rigó Kata azt viszont nem szerette volna, hogy a történet happy enddel érjen véget abban az értelemben, hogy a szülők újra egymásra találnak, hiszen pont a helyzet elfogadása a feldolgozás egyik kulcsa. Itt a happy end azt jelenti, hogy a szülők és a gyerek is megtalálják, hogyan lehet tovább lépni ebből a szituációból. Barni megérti, hogy apukája és anyukája továbbra is ott van neki, csak egymáshoz viszonyulnak másképp.

„Ez nem feltétlenül egy elveszett helyzet” – mondta a szerző kapcsán, hogy összességében a komoly téma ellenére is pozitív kicsengése van a könyvnek.

A könyv a Betűtészta Kiadó gondozásában jelent meg.

Marék Veronika: Nem a gyerekekre gondolok, amikor készítem a könyvet

0

Játszom egész életemben – foglalja össze életművét Marék Veronika, aki szerint nincs jobb játék, mint kitalálni, megírni és megrajzolni egy történetet. Ezért is választotta a mesealkotást élete hivatásának, és így született meg Boribon, Annipanni, Kippkopp és a Kockásfülű nyúl. Megalkotójuk, a József Attila-díjas író és grafikus decemberben ünnepli 80. születésnapját, ebből az alkalomból beszélgettünk vele.

„Kitűnő, kiadni” – ezt a felszólítást találta a 17 éves Marék Veronika a Móra Kiadó szerkesztőjének asztalán, amikor egy pillanatra egyedül maradt a szobában. Szégyellte magát, hogy belenézett a lektori véleménybe, amelyet a neves gyermekpszichológus, Donáth Blanka adott, de persze nagyon örült. Ez a jelentés sokat segített ugyanis abban, hogy a kiadó megjelentette első meséskönyvét, A felvágott hasú mackót, amelyet a Marék Veronika édesapja, a kiváló belgyógyász és író, Marék Antal vitte be a kiadóba.

„A kiadó vezetője nem nagyon akarta elhinni, hogy én készítettem a rajzokat, ezért leültetett a szobájában, ahol rajzolnom kellett.

Csak ezután kezdhettük meg a beszélgetéseket a megjelentetésről” – idézte fel a szerző első könyve megjelenésének körülményeit.

Marék Veronika, József Attila-díjas magyar író, grafikus Boribonnal
MTI Fotó: Kallos Bea

Marék Veronika 1937. december 19-én született Budapesten. Szülei orvosok voltak, és bátyja is az orvosi pályát választotta, őt viszont kezdettől fogva a mesék, történetek vonzották, de a bábok és a színház is nagyon érdekelte.

„Érettségi után jelentkeztem az Iparművészeti Főiskolára, nem vettek fel, de apám egy magas rangú ismerőse segítségével elintézte, hogy változtassák meg ezt a döntést. Egy évig jártam a díszítőfestő szakra, utána kidobtak. Ezután néhány évig a Bábszínházban dolgoztam, de az igazgató a hatvanas évek elején megmondta, hogy soha nem leszek jó színész. Azóta kizárólag a könyvkészítéssel foglalkozom” –mondta arról, hogy hogyan lett főállású gyerekkönyvszerző.

1963-tól kezdve szabadfoglalkozású író és grafikus, és miközben sorra jelentek meg képeskönyvei, írt rádió- és bábjátékokat, tévés gyerekműsorokat (ezek közül a legnépszerűbb A Kockásfülű nyúl, amelyet Richly Zsolt rajzolt és rendezett), képregényeket, és még társasjátékokat is készített. Emellett népszerű gyerekújságoknak, a Dörmögő Dömötörnek és a Kisdobosnak is külső munkatársa volt.

Meséskönyvei közül először a Boribon-sorozat aratott sikert, azután megszületett Annipanni, Kippkopp, Laci és még nagyon sok figura. Marék Veronikának

legalább 1 millió könyvét adták el Magyarországon és világszerte,

hiszen meséit a magyar mellett német, angol, spanyol, lengyel, román, szerb, koreai és japán nyelven is kiadták. Ez utóbbi különösen nagy jelentőségre tett szert a szerző életében, hiszen Marék Veronika szinte már második hazájának tekinti Japánt, ahol 21 könyve jelent meg. A japán gyerekek és szülők körében a Laci és az oroszlán lett kiemelkedően népszerű.

Marék Veronika rajzaival
MTI Fotó: Kallos Bea

Marék Veronika szerint „minden országnak megvan a maga gyermekirodalma a maga mackója”, és abban, hogy egy gyerekkönyv sikeres tud-e lenni külföldön is, döntő tényező a jó fordító megtalálása. A Laci és az oroszlán japán sikeréről például azt mondta, hogy nagy szerencséjére egy korábbi Eötvös-kollégista, Tokumaki Jaszimoto kezébe került a kézirat. „A zseniális fordító egész egyszerűen beletalált a japánok szívébe. Ez azt jelenti, hogy a japánok másért szerették a történetet, mint a magyarok, őket a társadalmi kizáródás, Laci kirekesztése a közösségből fogta meg. Ez a könyvem minden évben megjelenik Japánban, a többinél ez nem jött be” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy vajon miért tudnak olyan sikeresek lenni a történetei, meglepő választ adott Marék Veronika.

„Amikor készítem a könyvet, nem a gyerekekre gondolok, hanem magamat próbálom kifejezni.

Boldog vagyok, ha a gyerekekkel sikerül egy húron pendülnöm. Hiszen megmaradt bennem a gyerek, ha már egy kicsit idősebb is, nyilván ezt érzik az olvasóim” – mondta.

A népszerűség persze nem feltétlenül jár együtt az anyagi megbecsüléssel ebben a szakmában sem. Marék Veronika nagyon őszintén beszélt erről is: „Évtizedekig fillérekért dolgoztam. Az állami kiadó megállapított egy elképesztően alacsony honoráriumot a szövegért, egy picit magasabbat a rajzokért, de összességében sokáig ebből nem lehetett megélni. A 2000-es évek hoztak ebben döntő változást, azóta tisztességes honoráriumokat és jogdíjakat kapok” – mondta.

2006-ban Janikovszky Éva-díjat, 2010-ben pedig József Attila-díjat kapott, viszont úgy érzi, pályatársai megbecsülését soha nem sikerült igazán kivívnia. „Ami az írók közösségét illeti, engem oda soha nem fogadtak be. Tettem kísérleteket, hogy legyenek kontaktusaim a kollégáimmal, de sajnos, a kapcsolat rossz maradt. Talán azt gondolják, hogy a gyermek- és ifjúsági irodalom műveléséhez a szerényebb tehetség is megteszi. Persze, az is lehetséges, hogy szeretnek, de ezt nagyon gondosan titkolják…” – mondta a szerző, aki még most is új könyveken dolgozik.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!