Kezdőlap Címkék Gulyás Márton

Címke: Gulyás Márton

Már megtekinthető a Rablópártok második és harmadik része

Gulyás Márton három részes dokumentumfilmje szerint féltucat kamupárt működött maffiaszerűen. Seres Mária és férje, Stekler Ottó eddig kétmilliárd forintnál is több állami támogatást tüntethetett el hat kamupárton keresztül.

A második rész:

A harmadik, befejező rész:

Az első rész itt nézhető meg >>>

Az ügyről itt olvasható a cikkünk >>>

A kétharmad szélhámosai – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, valami bivalyerős kávét hozzon – és konyakot is. Röviden: Gulyás Mártonnak és a Partizán csatorna csapatának köszönhetően a magyar belpolitika túlzás nélkül legnagyobb botrányáról számolhatok be, ami végre magyarázatot ad arra, honnét került elő a kétharmad, hogyan jött létre és kinek köszönhetjük. Nem kiknek: kinek. Van egyszemélyi felelőse.

És nem Orbán Viktor az. A botrány egyelőre még csak alakul, ugyanis a Rablópártok című videónak egyelőre az első része került nyilvánosságra a háromból (lapunk más részén megtekinthető), de már ennyi is bőven elég ahhoz, hogy felforgassa a magyar közéletet. Sokkal nagyobb, jelentősebb ez az ügy annál, amekkorának látszik: a rendszerszintű, alapvető hibákba, csalásokba nyertünk betekintést. És abba, hogy kik használták ki őket, mennyi hasznuk lett belőle.

Azt előrebocsátom, hogy ugyan nekem magamnak volt már vitám Gulyás Mártonnal, egyszóval nem mondanám, hogy hibátlan, tökéletes ember volna, de ezzel a videóval – úgy látom – többet használt a magyar közéletnek, mintha egy alacsonyan repülő szállítógépből megszórta volna pénzzel az országot. Eddig ugyanis a legtöbben – a lakosság 99%-a – halálosan biztosak voltak abban, hogy a kétharmadot valaki mások szavazták meg helyette, és minden társadalmi réteg egy másikat hibáztatott. Nem sorolom fel, de ez a gyűlölködés közöttünk talán száz évig is sajgó, emlékezetes sebeket ejtett.

Akadtunk páran, főleg újságírók, akik átláttuk, írtuk is, hogy rétegek, csoportok nem hibáztathatóak, maga a törvény és a választási matematika rossz, ezt a közönség elolvasta, öt percig talán emlékezett is rá, aztán folytatta a gyűlölködést, ahol abbahagyta – főleg, mivel pártszinten is az tűnt hasznosnak, hogy a vesztes ellenzéki pártok ne a saját politikájukat vagy vezetőiket hibáztassák, hanem egy célcsoportot „a túloldalról”, mármint, akiket ők kineveztek túloldalinak. És miután a gyűlölködés elindult, jöhettünk mi akármilyen pontos, hiteles adatokkal, számokkal, a közvélekedés úgyis tudni vélte hogy „azok a mocskos, büdös ezek vagy azok” felelnek mindenért. Mi nem, mi soha.

No, ennek vet véget ez a dokumentumfilm, ha minden igaz.

Döntően a kamupártok hozták el nekünk háromszor is a kétharmadot

Ugyanis kiderül belőle, hogy az egészet részint a választási matematika kifinomult alkalmazásának, részint a választókerületek átrajzolásának (angolul: gerrymandering) köszönhettük – jó, ezt eddig is mondtuk, csak senkit sem érdekelt – azonban döntően a kamupártok hozták el nekünk háromszor is a kétharmadot.

Nem ez vagy az a társadalmi, nemzeti, felekezeti, területi, akármilyen közösség, hanem a kamupártok.

Akkor kezdjük a történetet

Kössék be magukat a székeikbe, mert nagyon fog rázni, jobban, mint a hullámvasút.

Egyszer volt, kár, hogy volt, még az 1994-es választásokon egy érdekes kis párt, az volt a neve, hogy Magyarországi Zöld Párt. Ne tévesszük őket össze a valódi környezetvédőkkel, olyanok voltak ők, mint a kivi: belül lehet, hogy zöldek, de kívül bizony barnák, nagyon barnák. Így lehet, hogy nem tetszenek rájuk emlékezni, de úgy, hogy az volt a választási jelszavuk, miszerint „Magyar nőbe magyar magot!” vagy „Rendezd le az asszonyt, és menj el szavazni!” már ismerősebb lehet. Jelképül a birodalmi sast választották, egyik célkitűzésük „a zsidókérdés megoldása” volt Magyarországon – annyira voltak ezek környezetvédők, amennyire a Hermann Göring. Sokat is ártottak a valódi környezetvédőknek, főleg, miután az 1994-es választásokon hatalmasat buktak, ám csatlakozott hozzájuk Tomcat mester is, bár akkor már Magyar Szociális Zöld Pártnak nevezték magukat.

No, ennek a díszes rohamcsapatnak volt az elnöke és listavezetője a választásokon Stekler Ottó. A szóvivőjük pedig a később elhíresült Seres Mária volt – sőt a választási listájuk ötödik helyén is szerepelt. Ők később – vagy tán már akkor – egy pár lettek, és próbálkoztak mindenféle úton-módon a Parlamentbe jutással, befolyás szerzésével, egyszóval mindazzal a sok kis aljassággal, amit magyar belpolitikának nevezünk. Nem sok sikerrel – legalábbis 2009-ig. Itt nincs megfelelő terjedelem arra, hogy ismertessem az összes kacskaringós utat, amit addig bejártak, legyen elég annyi, hogy nem sok babér termett nekik, bogáncs is alig, az is inkább a szélsőjobboldalon – de épp az volt a szerencséjük, hogy nem volt országosan ismert a nevük, az hozta meg a 2009-es sikert.

Akkor ugyanis Seres Mária népszavazási kezdeményezést indított az országgyűlési képviselők számla nélküli költségtérítésének megszüntetéséről. Az aláírásgyűjtés példátlan sikerrel zárult, civilként máig megdönthetetlen számú, 605 885 aláírást gyűjtöttek össze. A film szerint ezeknek az összegyűjtött aláírásoknak fontos szerepe lehetett a házaspár további politikai működésében. Ugyanis, ahhoz, hogy valaki elindulhasson egy választáson, leginkább adatokra, címekre, aláírásokra van szüksége.

A kamupártok üzemeltetését iparággá fejlesztették

Ez hát az az alaptőke, ez a Nibelungok ősi kincse, amiből a kamupártok élnek – máig. Aki akkor aláírta ezt a kezdeményezést, biztos lehet benne, hogy minden későbbi álpárt ajánlói között ott szerepel a neve – ha él, ha nem, ugyanis ennyi év alatt azért történhetett az aláírókkal egy és más. De az adatbázis most is Seres Mária és Stekler Ottó kezében van (habár jog és törvény szerint meg kellett volna semmisíteniük), ma is használják, sőt, a kamupártok alapítását, üzemeltetését iparággá fejlesztették.

Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a 2013-ban elfogadott, most is hatályos LXXXVII. törvény lehetővé teszi. A központi költségvetés ennek értelmében támogatja a választási kampányt, komoly pénzekkel, az igaz, el kell velük számolni, de ez Hunniában, a „lepapírozás” hazájában nem lehet probléma. Egy régebbi írásomban elemeztem is, hogy a mindenféle kamupártok átlagosan százötven milliós tartozásokkal szoktak felszívódni – lássuk csak a táblázatot!

MAGYARORSZÁGI CIGÁNYPÁRT – 154 167 773 forint tartozás
SZEGÉNY EMBEREK MAGYARORSZÁGÉRT PÁRT – 154 167 773 forint tartozás
TENNI AKARÁS MOZGALOM – 154 114 962 forint tartozás
KELL AZ ÖSSZEFOGÁS PÁRT – 154 167 773 forint tartozás
SPORTOS ÉS EGÉSZSÉGES MAGYARORSZÁGÉRT PÁRT – 154 160 229 forint tartozás
IRÁNYTŰ PÁRT – 154 160 229 forint tartozás
EURÓPAI ROMA KERESZTÉNYEK JOBBLÉTÉÉRT DEMOKRATIKUS PÁRT – 154 160 229 forint tartozás
NET PÁRT – 154 107 418 forint tartozás
REND ÉS ELSZÁMOLTATÁS PÁRT – 154 107 418 forint tartozás
MAGYARORSZÁGON ÉLŐ DOLGOZÓ ÉS TANULÓ EMBEREK PÁRTJA – 154 114 962 forint tartozás
CSALÁDOK PÁRTJA – 154 107 418 forint tartozás
KÖZÖS NEVEZŐ 2018 – 154 152 684 forint tartozás
ÖSSZEFOGÁS PÁRT – 308 214 836 forint tartozás

Az Összefogás Párttal még külön fogunk foglalkozni, mert megérdemli, de most térjünk vissza a törvényhez. Mi kell a támogatás felvételéhez? Első sorban az, hogy minél több képviselőjelöltet indítson a párt.

Ahhoz meg mi kell?

Ajánló kell.

Senki sem értette, honnét van elég ajánlója ezeknek a kis, lehetetlen nevű pártocskáknak

Csak most derült ki: Seres Máriáék hatszázezres adatbázisából. És ez magyarázza azt is, hogy a hamvába hót népszavazás után előbb Civil Mozgalom, majd Seres Mária Szövetségesei néven párttá szerveződő gittegylet mitől lett egy pillanat erejéig döntő tényező a magyar belpolitikában. Seres Mária időközben egy kis mátrai falu polgármesterévé avanzsált, párja, Stekler úr alpolgármesterként szolgálta a közösséget, míg ott is ki nem kopott a becsület. A mozgalmait egy időben divat volt ájultan csodálni a kommerszebb ellenzéki sajtóorgánumokban, ahol nem néztek utána sem Seres Mária, sem például az esztergomi „független” polgármester Tétényi Éva erősen jobbszélre húzó előéletének.

A 2014-es választásokon már fellebbenhetett volna a fátyol, ugyanis akkor bizony Seres Mária Szövetségeseinek köszönhette a Fidesz a kétharmadot. Ugye, egy képviselői helyen múlott. Legyenek erősek:

„2014-ben Kunhalmi Ágnes a budapesti 15-ös választókörzetben 20592 szavazatot kapott. Ezzel szemben fideszes ellenfele 20648-at. A különbség csupán 56 szavazat volt. Ugyanitt egy bizonyos Mészáros Norbert, az SMS nevű párt jelöltje 316 voksot vitt el. Mészáros Norbert is megszólal a filmben és az interjú során szembesül azzal, hogy talán pont rajta, az ő indulásán múlt 2014-ben a Fidesz kétharmada.” (444)

Nem talán, teszem hozzá én. Hanem biztosan.

És 2014-hez köthető az Összefogás Párt kapcsolata is a Seres-Stekler Művekkel, hiszen náluk volt az aranykulcs a támogatás felvételéhez – az adatbázis! 2014-től már a Szepesi, másként Szepessy Zsolt vezette Összefogás Párt (és nem a pártok összefogása!) csatornázta be, használta fel a terülj-terülj listácskát.

Csakhogy az Összefogás Párt sem egy párt volt, hanem több

Mint írtam is korábban: az úgy volt, hogy indult a 2018-as választásokon a Magyarországon Élő Dolgozó és Tanuló Emberek Pártja. Ami egy ferencvárosi kerékpárgumi-üzletbe volt bejegyezve, mert hova máshova jegyezzenek be egy kormányzásra hivatott pártot? Ők a Családok Pártjával működtek együtt, mondhatni koalícióban, mely viszont egy kisboltban funkcionált az iratok szerint, majd a szép közreműködésbe belépett harmadiknak az Összefogás Párt is, így aztán együtt több, mint hatszáz milliót markolhattak fel – a botrány akkor tört ki, mikor kiderült, hogy nem pártcsaládról, hanem teljesen valódi családról van szó, a család különböző tagjai nevén futottak a különböző mozgalmak.

Papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet – és hatszáz milla a zsebben.

És ezeket mind-mind a valamikori népszavazási kezdeményezést aláírók adatainak felhasználásával, az ő adataikkal való visszaéléssel sikerült eljuttatni abba a fázisba, hogy felvehessék a támogatást.

Pillanatnyilag itt tart a videó, de ez még csak az első része, hátra van még kettő: azonban már ennyi is elég ahhoz, hogy alapjaiban rengesse meg a választási rendszert. Azt a választási rendszert, ahol ezek szerint nem vetik egybe egyik párt ajánlóinak listáját a másikéval, ahol nem tűnik fel, hogy halottak térnek vissza a síron túlról ajánlani, aláírni, ahol az amúgy is kényes egyensúly egy kamupárt miatt borult fel – és ahol mindenki mást hibáztat máig a politikai helyzetért, holott csak annyi történt, hogy ügyes szélhámosok egy egyszerű trükkel mindenkiből hülyét csináltak.

Kíváncsian várom a folytatásokat, de azért tartok egy dologtól.

Egy nagyon magyar dologtól.

Tegyük fel, mindenki megismeri majd az igazságot, a valós tényeket ebből a filmből, hisz az eléje tárt bizonyítékoknak, elfogadja őket és tiszta fejjel átlátja a helyzetet.

És utána jó magyar szokás szerint nem történik majd semmi.

Folytatódik az egymásra mutogatás, a sárdobálás, a gyűlölködés.

Mert azt szoktuk meg, az vált a viselkedésünk részévé.

Erre is van egy esély.

Remélem, arra több, hogy végre a fejünkhöz kapunk és rájövünk: minket becsaptak.

Mert becsaptak.

Ezek csalók, sikkasztók és szélhámosok, akik sok pénzt kerestek a rossz törvényeken.

Nekik köszönhető a helyzet.

Vegyük tudomásul – és várjuk ki, mi minden derül ki még.

Maffiaszerűen működtek egyes kamupártok

Gulyás Márton dokumentumfilmje szerint féltucat kamupárt működött maffiaszerűen. A Magyarországi Zöld Párthoz, Seres Máriához, és egy nyíregyházi körhöz kötődnek.

Seres Mária és férje, Stekler Ottó eddig kétmilliárd forintnál is több állami támogatást tüntethetett el hat kamupárton keresztül. A film első része már most, a következő kettő pedig rövidesen elérhető.

Tüntetés miatt börtönbe zárhatnak ellenzéki politikusokat?

Nem csak Észak-Koreában, hanem itt nálunk is. A jelek szerint újabb fontos lépést tehet a hatalom az illiberális diktatúra kiépítésében. Az ügyészség most a Momentum elnökét fenyegeti egytől öt évig terjedő börtönbüntetéssel.

Fekete-Győr Andrást hivatalos személy elleni erőszakkal vádolják és már ki is hallgatták, amiért állítólag füstbombát dobott tavaly december 13-án a Kossuth Lajos téren, a Parlament főlépcsőjénél az épület védelmére felsorakozott rendőrökre egy tüntetésen.

Ezzel a hatóság szerint akadályozta a rendőri intézkedést, mivel a füst a sorfalban lévő rendőrök látását és légzését zavarta. Fekete-Győr András a gyanúsítás ellen panasszal élt, vallomást nem tett.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint a gyanúsításban megjelölt bűncselekmény büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.

Fekete-Győr András januárban azt nyilatkozta:

„az a politikai rendszer, ami nem hajlandó tárgyalni, ami csak az erő nyelvén ért, az ne lepődjön meg, ha az emberek visszatámadnak. A felelősség azokat terheli, akik a rendőrsorfal mögé bújva belekényszerítik az embereket abba, hogy csak elzavarni lehessen őket. A felelősség tehát Orbán Viktort és kormányát terheli az utcai ellenállás minden pillanatáért.”

Azt is hangsúlyozta, hogy a tüntetésen egy veszélytelen, játékboltban kapható füstképzőt dobott el, miután a rendőrök felszólítás nélkül lőtték a könnygázt fiatalok és idősek arcába.

„Természetesen semmilyen olyan eszközt nem használtam, ami sérülést tudna okozni. Teljesen nyilvánvaló, hogy nem akartam senkinek sem ártani, a rendőrökért is tüntettem. Politikai véleményt nyilvánítottam ki, sok ezer emberrel közösen.”

Fekete-Győr András ma a Facebook-oldalán ezt írta:

„….a decemberi rabszolgatörvény elleni tüntetésen valóban a rendőrsorfal mögé dobtam egy játékboltban kapható, ártalmatlan füstszórót, ami szerintük néhány rendőrt akadályozhatott a tisztán látásban. Sérülés természetesen nem történt. Emiatt hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítanak, amit egytől öt évig terjedő börtönbüntetéssel büntethetnek.

Az Ügyészség akkor azonban félrenéz, amikor az EU-s pénzeket ellopják, 50 milliós Mercedeseket, vadászházakat, milliárdos luxusjachtokat vesznek belőle.”

Szóval most Fekete-Győr András a soros, pár napja meg Gulyás Mártont zárták egy hétvégére fogdába. Őt is bűncselekménnyel vádolják, mert tüntetni mert a Városliget lerombolása ellen.

Az ezek szerint teljesen rendben van, ha a hatóság könnygázzal és vízágyúval oszlat tüntetőket, ha az MTVA-székház biztonsági őrei parlamenti képviselőket vernek és dobnak ki, a tüntetők viszont már azért is büntethetők, ha lelépnek a járdáról.

Gulyás Márton szerint a hatóságok szívatni akarták az elfogatóparancs időzítésével

0

Gulyás Márton azt írta a Facebookon, nem véletlen, hogy péntek délutánra időzítették a körözés kiadását ellene.

Az aktivista azt is vitatja, hogy a körözés indokolt volt. A körözést azért adták ki, mert nem jelent meg egy tárgyaláson, de ő úgy emlékszik, az azt megelőző tárgyaláson közölte a bírónővel, hogy nem fog személyesen elmenni a következő tárgyalásra, hanem az ügyvédje fogja képviselni. Ez valamiért kimaradt a jegyzőkönyvből.

Gulyás Márton vádlott, az ügyészség szerint “csoportosan elkövetett garázdaság” a bűne, mert a Liget szétbarmolása ellen szervezett tiltakozó akción néhány négyzetméter zsákvásznat leszakítottak. Ez pedig az ügyészség szerint büntetőjogi kategória.

Azt írta a körözés kiadásáról:

„Ha a bíróság arról akart volna meggyőződni, hogy nem akarok meglógni, akkor

a) felhívhatott telefonon és berendelhetett volna
b) rendőrökkel kiszállhatott volna értem
c) a május 10-ére kiírt következő tárgyalási nap előtt 48 órával elrendelhette volna a tárgyalási őrizetbe vételemet.

Ezekkel a lehetőségekkel nem élt, hanem tudatosan péntek délutánra időzítve kiadta az elfogatóparancsot ellenem. Ezzel 2 választás elé állított:

a) nem adom fel magam személyesen a rendőrségen, hanem hétfőig bujkálok, amivel megalapozom a gyanút magammal szemben (hogy nem vagyok kooperatív) és ezzel okot adok az előzetes fogvatartásom elrendelésére a tárgyalási napig (május 10-ig)

b) együttműködöm, bejelentkezem a rendőrségen, és mivel hétvége következik, a Rendőrség őrizetbe vesz péntek-szombat-vasárnapra. Ez utóbbi mellett döntöttem, és emiatt töltöttem végül 3 egész éjszakát a Gyorskocsiban.

…Az én ügyem nyilvánvalóan politikai, és kimutatható benne, hogy bőven a törvényesség keretei között maradva milyen széleskörben vannak eszközei a hatalomnak ahhoz, hogy piszlicsáré ügyek mentén vegzálja a számára ellenséges polgártársakat. ”

 

Egy időre visszavonul Gulyás Márton

0

A 168 óra információi szerint az aktivista néhány hónapra tudatosan kivonja magát a politikai közéletből.

Ez számára egyfajta politikai elvonókúra – írja a 168 óra. A lap szerint Gulyás úgy gondolja, hogy

„minden, amit az elmúlt nyolc évben tett, csakúgy, mint az ellenzéki pártok próbálkozásai, a civilek pályáján is totális bukás”.

A 168 óra úgy fogalmaz, Gulyás szerint a pártok és az aktivisták sem végezték el a közösségépítéshez elengedhetetlen terepmunkát, „ki kell józanodni ahhoz, hogy önelfogultság és helyzethibáztatás nélkül mindenki felismerje: rosszul csinálták, így nem lehet tovább”.

Ugyanakkor a lap azt is írja:

nehezen képzelhető el, hogy ne törné a fejét valamilyen kritikus akción.

Korábban azt mondta, hogy most már az Orbán-rendszerrel kell harcolni, amihez teljesen új stratégiát kell kidolgozni.

A lap úgy tudja: akkor tér majd vissza, amikor „a rendszerrel szembeni közös politikai tudáshoz megfelelő, új szótárt talált”, addig nem vesz részt a különböző „látszategyüttléteken” sem.

Gulyás Márton egyébként valóban a korábbinál jóval kevesebbet szerepelt az elmúlt hetekben, ennek ellenére a kormánymédia lejárató írásainak továbbra is gyakori célpontja volt.

Bréking nyúz, április 24. – Tudósítás a másik valóságból

0

Gárdamellényes és rózsaszín tollboás tüntetők, a NER-nek behódolt Gyuri bácsi-féle szervezetek, és az újra elemében lévő Gulyás Márton a keddi alternatív lapszemlében.

Így képzeli el az ellenzéki tüntetőt a Magyar Idők

„Megint megmutattuk, hogy mi vagyunk a többség. Igaz, nem voltunk annyian, mint amikor nagyon sokan voltunk, de azért most sem lennék a békemenetes nyuggerek helyében. Ezúttal is nagyon odatettük magunkat. Üvöltöttük a Wellhello-t, hiába tiltotta be az Orbán a Fluor Tomit! És nagyon jól néztünk ki.

Én például a Che Guevara-polómra vettem egy gárdamellényt, a nyakamban pedig egy rózsaszín tollboa volt. …

Külföldön tökre megbecsülik a művelődésszervezőket, a kulturális antropológusoknak meg egyenesen aranyéletük van.

Ha nem lesz újraszámolás, akkor úgy kivándorlok, mint egy hidegburkoló Osztrákba. Muszáj megmutatni, hogy nem hagyjuk magunkat, mert a Face-en írták, hogy el volt csalva a szavazás, ami tök durva, mert mi hat órát álltunk a Danival a Bocskaiban, hogy leszavazzunk a Kétfarkúra.” (Magyar Idők: Che Guevara gárdamellényben, Ellenzéki napló 1.)

Behódoltak a civilek a NER-nek a Pesti Srácok szerint

„Nem várt fordulatot vett a civil törvény elleni álcivil bolhacirkusz. A hónapok óta tartó Don Quijote-i küzdelem után olyan Soros-féle és nem Soros-féle álcivil szerveződések is regisztrálták magukat külföldről finanszírozottként, amelyek korábban kézzel-lábbal tiltakoztak a „gyalázatos”, „diktatórikus” és „megbélyegző” jogszabály ellen, tüntettek, petíciókat írtak, Alkotmánybírósághoz rohangáltak, miegyéb. A „behódolt” (értsd: a hatályos magyar jogszabályokat végül mégiscsak betartó) szervezetek között több ismerősre bukkantunk…

Ott van mindjárt a Gyuri bácsi-féle Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány és a Transparency International Magyarország Alapítvány – pedig mindkettő aláírt egy tiltakozó petíciót a civil regisztrációs törvény ellen. Vagy egy másik Soros-nyúlvány is szerepel a külföldről finanszírozottak listáján, a Budapesti Közép-európai Egyetem Alapítvány, amely a jövő nyílt társadalom-ügynökeit képzi.” (Pesti Srácok: Gulyás Mártonék behódoltak a NER-nek: regisztrálták magukat külföldi zsoldosként)

Gulyás Mártont és a tüntetések szervezőit vette elő az Origo

„Gulyás Márton a vesztes választások után ismét elemében van, hiszen konkrét médiahaknit ejtett meg azért, hogy kifejtse politikai gondolatait.

Gyakorlatilag kiosztotta a komplett ellenzéket a senki által soha meg nem választott Soros-aktivista, szerinte az ellenzéki képviselőknek le kellene mondaniuk a parlamenti mandátumaikról.

Sajtóértesülések szerint az ellenzéki tüntetések szellemi hátterét ő biztosítja, amelyeknek a színvonala ennek megfelelően alakult a nőstény macskája nevében beszélő Hommonay Gergellyel, és a szocialista felmenőkkel bíró, független Gulyás Balázzsal. Utóbbi olyan remek beszédet tartott a megmozdulásokon, hogy a tüntetők jelentős része máris azt követeli, hogy inkább otthonról kövesse az eseményeket.” (Origo: Gulyás Márton megint lebukott: hangoskodott, aztán meghátrált)

Bréking nyúz, április 19. – Tudósítás a másik valóságból

0

Veiszer Alindát és Kálmán Olgát gyalázza egy névtelen írásban az Origo, miközben a főszerkesztője megint a 888-ra írt, a Ripost újabb mélypontot elérve ezúttal Soros György fiáról és annak barátjáról ír, Gulyás Mártont is belekeverve, és a Pesti Srácokhoz is eljutott a turnézó Rogán Antal. Megnéztük, mi újság a kormánymédia alternatív valóságában.

Az Origo névtelen szerzője egy demagóg írásban állítja, hogy nem akar demagóg lenni

„39 embert rúgott ki Simicska Lajos párttelevíziójából, a Hír TV-ből. A Jobbikot tulajdonló oligarcha a múlt héten felszámolta a Magyar Nemzetet és a Lánchíd Rádiót. A tévéjét egyelőre nem zárja be, de alig lesznek műsorok. Amit nehéz megmagyarázni: Kálmán Olgát még mindig tartja. Kálmán Olga rekordfizetéséből 10-15, becsületesen dolgozó technikai munkatárs tudna hazavinni pénzt a családjához, ha ők maradhattak volna a bukott riporternő helyett, akinek műsorát botrányosan kevesen nézik. De nem akarunk demagógok lenni, hiszen magáncégével azt csinál a részeges oligarcha, amit akar.

Nyilvánvalóan, aki egy percet is látott a most kirúgott Péterfi Judit vagy Veiszer Alinda műsorából, és nem elvakult Jobbik- vagy mondjuk DK-szimpatizáns, nehezen sajnálja. Az elfogultság jelképei ők is. Péterfi még az ATV-t megelőző munkahelyére, a baloldali kábeltévécskéhez is – megmosolyogtató képernyőképtelensége ellenére – több mint furcsa körülmények között került. Az ellenzéki politikusokhoz való gátlástalan törleszkedés jellemezte riportjait, és ugyanez mondható el Veiszerről, aki szintén rendszeresen sápítozott ellenzéki értelmiségiekkel, hogy milyen borzalmas hely ez a Magyarország.

Kálmán Olga viszont – egyelőre – marad. Ha hinni lehet neki, akkor marad a saját kollégáit is irritáló, kirívóan magas fizetése is. Négymillió forint, egy nézetlen műsorért… (…)

Tehát, amikor a Magyar Idők vagy a 888, esetleg éppen mi rosszat írunk Kálmán Olgáról, akkor ezt szerinte minimum azért tesszük, mert meg akarunk felelni „odafent”-nek, de még inkább ezt (ahogy Kálmán Olga fogalmaz) „odafent” megírják helyettünk.

Ez a gondolatmenet azért tanulságos, mert a személyiség – mondjuk úgy – egyfajta torzulását lehet így nyomon követni. Hogyhogy ennyire képtelen magát kívülről látni Kálmán Olga? Tényleg nem tudja, hogy társaságokban, ha elhangzik az a név, hogy Kálmán Olga, mindenki dől a röhögéstől? Nem látott egy percet sem mondjuk abból az Echo TV-s műsorból, ahol a két kiváló publicista, Apáti Bence, Megadja Gábor és két, nagyon szellemes Pesti Srácok-újságíró percekig rajta röhög?”

Az Origo főszerkesztője közben a 888-ra is írt

„Mindig mulatságos, amikor a tisztesség, az egyenesség, az őszinteség maszkjába bújt emberről kiderül, hogy egy hazug, utolsó imposztor. Lehet, hogy ez gyengeség a néző, a szemlélő részéről, lehet, hogy ilyenkor annak örülünk, hogy még sincsenek tökéletes emberek, talán a saját esendőségeink alól próbáljuk magunkat felmenteni. Nem tudom. De az biztos, hogy az agresszív baloldali színész, Philippe Caubere bukásában van valami mulatságos. És mégsem tud az ember Caubere-n olyan nyugodtan nevetni. Elmondom, miért. (…)

Mivel nem lett sztár, ezért megveti a népszerű színészeket, számára Belmondo egy senki (dehogy az, ezerszer nagyobb színész). Saját magát úgy határozza meg, hogy ő Philippe Caubere. Ismerős gondolkodás. Schilling Árpád sem a rendezők versenyében akar indulni, mert abban lemaradna. Mondjuk éppen Vidnyánszky Attila mögött. Ő a Schilling Árpád-bajnokságban indul. És milyen igaza van. A Schilling Árpádok között kétségtelenül Schilling Árpád a legjobb. Na, ilyen Caubere is.”

A Ripost újabb mélyponton, most Soros György fiáról és barátjáról „célozgat”

„Soros György kép­te­len be­le­nyu­godni a vá­lasz­tási ve­re­ségbe, nem adja fel a mig­rán­sok be­te­le­pí­té­sé­nek ter­vét. A hét ele­jén Brüsszelbe ment, hogy ismét onnan tá­madja Ma­gyar­or­szá­got. Az új had­já­rat pa­rancs­noka ez­út­tal is a fia, Alex. (…)

Soros György már korábban a fiára bízta a magyar osztagok vezetését. Alex és barátja Maxwell szemelte ki például a garázda Gulyás Mártont, ők láttak benne fantáziát. De bíznak Gurmai Zita szocialista nagyasszony fiában, Gulyás Balázsban is, aki a demokratikus választások elleni tüntetések főszervezője. Már gratuláltak is neki, lelkesülten posztolva a szabad választásokat tagadó demonstráció fotóját… (…)

Soros Alex rövidesen újra személyesen tart eligazítást a magyar osztagnak, és ismét vele jön elválaszthatatlan társa Maxwell Osborne is. Maxwell szó szerint élet és harcostársa a Soros-örökösnek. Elválaszthatatlanok. (…)

A képeken már-már provokatív módon demonstrálják fizikai és érzelmi összetartozásukat. Gyakran ölelkeznek, szorítják egymás kezét. A nyilvános posztokhoz írt szövegek szoros és egyre mélyülő emberi kapcsolatról tanúskodnak. (…)

Elsősorban az ő favoritja Gulyás Márton, akit főként Maxwell „megérzései” alapján pénzelnek Sorosék. Hogy mit lát Maxwell Osborne Gulyásban? Talán a vehemenciája tetszik neki, netán a stílusa, beleértve az atlétatrikót, piros pöttyös zoknit és lila nyakkendőt is.”

A kormánymédiát végigturnézó Rogán Antal most a Pesti Srácokhoz jutott el

„Ágyútűz fog zúdulni ránk, de ez az ágyútűz egy olyan erődöt fog érni, amelyet a magyar emberek keményen megerősítettek április 8-án. Mi ki fogunk tartani, a bevándorláspolitika ügyében egy jottányit sem engedünk – mondta a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, hozzátéve: nagyon reméli, hogy a jövő évi európai parlamenti választás után józan brüsszeli politika következik. A miniszter, aki mindvégig részt vett a Fidesz kampányában és Orbán Viktort is elkísérte a vidéki útjaira, közölte: tudatos döntés volt, hogy a kampányban a legtöbbet nem a kormányzás eredményeiről, hanem a bevándorlás elleni küzdelemről, Európa jövőjéről beszéltek, hiszen sosem rejtették véka alá, hogy ez a választás valódi tétje. Rogán Antal kérdésünkre kitért arra is, hogy Simicska Lajos tetteire nincs épeszű magyarázat, az olvasókat és értékrendjüket eláruló magyar nemzetesek pedig kizárólag saját magukat okolhatják a sorsukért. Szóba került a liberálisok kétszínű kiállása az antiszemitizmus ellen és az is, hogy az új kormányt részben új emberekkel és új struktúrával kívánja összeállítani Orbán Viktor.”

Bréking nyúz, április 13. – Tudósítás a másik valóságból

0

Sorosnak is van saját Soros-listája, Zuckerberg elismerte, hogy beavatkozott a magyar kampányba, szombaton pedig Soros-rohamosztagosok fogják lángba borítani Budapestet – alternatív lapszemle péntek 13-án.

 Rogán Antalt megszorongatták az Origón

„Nyolc évvel ezelőtt aratott története során először kétharmados győzelmet a Fidesz-KDNP. Mennyiben lesz más a most következő négy év kormányzása, mint a korábbi két ciklusé?

Történelmi eredmény háromszor egymás után kétharmaddal megnyerni egy országgyűlési választást. A mostani választás egy nagyon erős felhatalmazást ad a kormánynak. Nagy választási küzdelmen vagyunk túl. Az emberek alaposan megismerhették az összes induló párt álláspontját az ország legfontosabb kérdéseiről. Kijelölték a számukra fontos kérdéseket: a migráció megállítását és a nemzeti szuverenitás megvédését. …

Maga Mark Zuckerberg is elismerte, hogy beavatkozott a magyar kampányba, lép-e ez ügyben a kabinet?

Mindez téma volt az EU-s kormányfők legutóbbi tanácskozásán. Az európai kormányfők egységesen ítéltek el minden beavatkozási kísérletet. Ezt mi is elfogadtuk, ez Magyarországra nézve is egy érvényes állásfoglalás. Át kell nézni, mit lehet tenni ezen a területen, de ez nehéz munka. Az internet most is tele volt hirdetésekkel, nyíltan zajlott egy szavazási buzdítás a magas részvétel érdekében, de ez egy jó dolog. Helyes, ha minél többen vesznek részt egy parlamenti választáson, az ország ügyeinek eldöntésében. Akkor azonban, ha adatokkal élnek vissza, vagy külföldi pénzből manipulálnak, akkor lépni kell.” (Origo: Rogán Antal: Nem folytatásra, új kormányzásra készülünk)

Kiszámolták: Nagy-Britanniában négyötöde lenne a Fidesznek

„Nincs olyan ország, amely választási rendszerével nem a Fidesz kormányozna. …

Nem nehéz belátni, hogy az arányos választási rendszer egyetlen „előnye”, hogy valóban minden egyes irányvonal akkora arányban képviselhetné magát, amekkorában szavaznak rá. Ez azonban rendre nagy mértékű instabilitást és politikai káoszt eredményez, nem véletlen, hogy a legtöbb országban a többségi modell felé mozdulnak el.

A többségi modell iskolapéldája Nagy-Britannia, ahol a Fidesznek 85,85 százalékos mandátumaránya lenne a vasárnapi választás után. …

Európa összes országában egyedül tudna kormányozni a Fidesz, van ahol négyötödnél is nagyobb arányban. A magas részvétel pedig tovább növeli egy kormány legitimitását, ezt vasárnap estig mindenki így látta, azóta a haladók kevésbé beszélnek erről, sokkal inkább a választási rendszert kritizálják. Mint láthatjuk, feleslegesen.” (888: Nagy-Britanniában négyötöde lenne a Fidesznek)

A Figyelő szerint Sorosnak is van Soros-listája

„Nem csitulnak a szerkesztőségünket érő támadások azután, hogy lapunk összeállítást közölt azon személyek egy részéről, akik Soros Györgyhöz köthető szervezeteknél dolgoznak. Megfélemlítésről beszélnek a lista kapcsán, pedig a tőzsdespekuláns is rendelkezik listával, például azokról az európai parlamenti képviselőkről, akikben megbízhat. Érdekes módon, Soros György listája nem jelent problémát. …

Soros Györgynek tehát listája van, nem is egy. Azok szerepelnek rajta, akik politikai tevékenységet végeznek a tőzsdespekuláns érdekében. Olyan személyekről, akik engednek Soros befolyásának, nem kímélik magukat, hogy meghallgatások szervezésével, hetes cikkely megindításával támadják alaptalanul az Orbán-kormányt, mert az következetesen kiáll a magyar emberek érdekeiért, nem hunyászkodik meg a hazai és külföldi támadásoktól, és elutasítja a bevándorlást.

Soros György tehát listázhat. Nem jelenik meg a sorosista 444-en tucatnyi cikk, hogy a spekuláns átlépett egy határt. Nem támadja a balliberális sajtó kórusban, hogy eddig, és ne tovább, mert ez elfogadhatatlan. Mert Soros listája számukra kedves.” (figyelo.hu: Soros Györgynek is van listája)

Gulyás Márton lángba borítja Budapestet a Soros-rohamosztaggal 

„Nem nyughat a néhány napja az ellenzék új vezérének kikiáltott Sorosaktivista, Gulyás Márton. Az erőszakos akcióiról elhíresült többszörös garázda felvette a kapcsolatot a Hamburgot nemrégiben lángba borító Soros-rohamosztagosokkal. Szombaton reggel érkeznek Budapestre.

Törni-zúzni akarnak a szombati demonstráción, kihasználva a csalódott ellenzékiek elkeseredettségét. Gulyás Márton felvette a kapcsolatot régi politikai szövetségeseivel, a tüntetéseket tudatosan és profin erőszakba fordító Soros-féle rohamosztaggal, az ANTIFA-val. …

Gulyás Márton egy, a következményektől megrettent aktivistája a – nak elmondta, a legfontosabb cél a rendőrök provokálása lesz. Az akciókat filmre veszik, s ha sikerülne egy rendőrt kihozni a sodrából, a felvételt nyomban közzéteszik a világhálón, rendőri erőszak, zsarnokság, terror Magyarországon címmel.”(Ripost: Gulyás Márton behívta a Soros-rohamosztagot: Törni-zúzni akarnak Pesten! Ők gyújtották fel Hamburgot)

A polkorrekt és önsorsrontó EU képtelen leszállni hazánkról 

„Amikor Guy Verhofstadt a bilire vágott frizurájával és a fésületlen fogsorával megtámogatta a Momentum tömegrendezvényét a Csöröge presszó kistermében – hátul, a mosdó mellett –, már látszott, hogy ennek a fele sem tréfa. Előszele volt ez annak, hogy eszmetársai, a letűnőben lévő, polkorrekt és önsorsrontó Európa siratóasszonyai nem fognak leszállni Magyarországról.

Ütik a vasat, amíg meleg, elvégre Verhofstadt sem csak a 2,8 százalékos, olimpiaellenes gigapártért ruccant át ide a keleti végekre. És lám, a forró fémdarab tegnap rá is került az üllőre, amikor bemutatták az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának – rövidítése, csúnya freudi elszólással: LIBE – Magyarországról szóló jelentését.” (Magyar Idők: Siratóasszonyok)

Bréking nyúz, április 11. – Tudósítás a másik valóságból

0

Úgy tűnik, hiába vagyunk túl a választáson, a kormánymédia nem áll le a kampánnyal. Az új főellenség most Gulyás Márton, legalábbis az Origón és a Magyar Időkben, a 888 közben tovább uszít a bevándorlók ellen, a Pesti Srácok Juhász Pétert szidja, az MTI pedig egy kihagyhatatlan programról számol be.

Az Origo nem vette észre, hogy vége a kampánynak

„Gulyás Márton, a Közös Ország nevű sorosista szervezet ellenzéki aktivistája, illetve a nagy ellenzéki horrorkoalíció egyik fő táplálója, hasonlóan az általa támogatott pártok vezetőihez, csúfosat bukott vasárnap. Azonban ellentétben számos baloldali és jobbikos politikussal, akik az elmúlt három napban nagyívben kerülték a nyilvánosságot, Gulyás – mivel ennyi esze van – azonnal elrohant Kálmán Olga kunyhójába értékelni a csúfos ellenzéki buktát. Vagyis a senki által meg nem választott, Soros által telepénzelt provokátor semmiből sem tanul, ott folytatja, ahol korábban abbahagyta: mutogatja magát, és meg akarja találni a „gonosz, antidemokratikus Orbán-rendszer” hatalmas győzelmének ellenszérumát. Ahogy az interjúból kiderül: nem sok sikerrel. Minden maradt a régiben. Gulyás Márton – ahogy egy néhány héttel korábbi írásunkban részletesen elmeséltük – egész életét végigkíséri egyrészt az állandó kudarc, másrészt a görcsös küzdelem az érvényesülésért, a sikerért, a szereplésért. Sorosnak pontosan ilyen emberekre van szüksége. Őket könnyen lehet manipulálni, mozgatni, irányítani.”

Gulyással foglalkozik a Magyar Idők is

„Miközben még tart az ellenzéki levegőért kapkodás vákuumszakasza, Gulyás Márton, a Közös Ország Mozgalom frontembere pillanatra sem pihen. Ő nem olyan. Értékel, terveket sző, beszédet mond, nyilatkozik. De legfőképpen dohog, elégedetlenkedik. Szerepel.

Igaz, most bizonyos értelemben új oldaláról ismerjük meg a legendás festő-mázolót, aki tudvalevően még a legszelídebb emberből is képes kihozni a vadat a maga tenyérbemászó stílusával.”

A 888 ismét egy álhíroldalra hivatkozva uszít

„Múlt hét vasárnap egy 24 éves pakisztáni férfi és három 16-17 év közötti iraki tinédzser szexuálisan zaklatott egy 13 és egy 15 éves lányt az Emma Jaeger fürdőben. A lányoknak az volt a szerencséje, hogy éppen arra ment a fürdő egyik munkatársa, akitől segítséget tudtak kérni, így nem fajult el a helyzet. A rendőrség letartóztatási parancsot adott ki az egyik 17 éves gyanúsított ellen, de három bűntársát elengedték – írja a Junge Freiheit.”

A Pesti Srácok sajátos módon számol be Juhász Péter gyűjtéséről

„Ismét könyöradományért kuncsorog a sértődött Juhász Péter a Facebookon. Az Együtt elnöke arra kéri a szimpatizánsokat, hogy segítsenek kifizetni neki és 4 elnökségi társának a 190 millió forintot, amit kampánytámogatásként kaptak, de az egy százalék alatti szereplés miatt azt vissza kell fizetni. Juhász Péter szerint Orbán Viktor meg akarja törni, de szerinte ez nem fog sikerülni. A bukott párt elnöke kijelentette, nem fogják abbahagyni, és továbbra is küzdenek majd Orbán Viktor ellen.”

Kihagyhatatlan programajánlat az MTI-nél

„Emlékülés a Jó szerencsét! köszöntés elfogadásának 124. évfordulója alkalmából.”

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!