Kezdőlap Címkék Gryllus Dorka

Címke: Gryllus Dorka

Az emberből előtör az állat

A gyilkosságnál iszonyúbbak a nézések, a szemmel verések, a riadt tekintetek, a sátánivá formálódó arcok, a félelem és az agresszió kivetülései A hentes, a kurva és a félszemű című új Szász János filmben. A rendező szereti azt vizsgálni, gondoljunk például a Woyzeckre, A nagy füzetre, milyen az, amikor az emberből előtör a pusztító állat, hát ezúttal is előtör és kő kövön nem marad.

 

Ránézek a film kedvéért húsz kilót hízott, tar kopaszra vágott, önelégült pocakot eresztett, Hegedűs D. Géza által játszott hentesre, Kodelka Ferencre, és máris kiver a vizes veríték. A nagy magyar ugar megtestesülése, a megállapodott bunkóságé, az elzsírosodott gondolkodásé, a hatalmaskodó kiskirályságé. Azoké, akik azt gondolják, hogy körülöttük forog a világ, és meg is csinálják, hogy ők legyenek az otrombán kukorékoló kakasok, a mind nagyobb szemétdombjukon. Csak közben szinte szemétdombbá teszik az egész országot, és csinálják ezt monoton kitartással.

Ez a kiskirály ráadásul tele van frusztrációval, örökösen sértett, a férfiasságával is elég baj lehet, a kocsmáját vezető feleségéről, akit Börcsök Enikő személyesít meg, lerí a kielégítetlenség. Persze mindenkiről lerí, hiszen a film arról regél, hogy ezen a tájon senki nem jut egyről a kettőre. Aki ki akar törni, az is itt reked, mert ez az Ady által oly szemléletesen és dermesztően megénekelt lápvidék, ami lehúz és lehúz és nem ereszt.

Nem véletlen, hogy fekete-fehér ez a film. Máthé Tibor lenyűgöző kamerája érzékenyen, sőt érzékien pásztáz végig a szürkén, reménytelenül ködös tájon, ahol, mint egy Beckett darabban, sivár minden, nem zöldül semmi, nem látszik a Nap, a természet is mintha meghalt volna, és az emberek is élő-halottak. Nincs egy olyan szereplő, aki virulna, kicsattanna az egészségtől, lerína róla a boldogság. A film is úgy kezdődik, hogy másik két főszereplője, a deklasszálódott csendőr meg a nyilvánosházból megszökött kurva, egymástól külön-külön, éppen öngyilkosak akarnak lenni. Aztán a csendőr, Léderer Gusztáv, csak megmenti a kurvát, Schwartz Micit. Egymásra találnak, amennyire ebben a világban egymásra lehet találni. Függnek a másiktól. A hentes munkát ad nekik, kiveti a hálóját a csinos asszonykára, amikor megtudja, hogy kurva volt, egyre több pénzt is kínál érte. De a pénz soha nem elég, mindig több és több kell, meg persze mindenki cinkelt lapokkal játszik, ez torkollik aztán gyilkosságba, halálos ítéletbe.

A Szász János által írt forgatókönyv a húszas években megtörtént bűnügyön alapszik, és számomra leginkább arról beszél, milyen az, amikor a kisszerűség elhatalmasodik, no meg persze arról is, hogy mindannyian egy vulkán vagyunk, forrong és forrong bennünk a láva, és aztán egyszer csak kitör, és akkor megnézhetjük magunkat, de másokat is. Kodelka eltorzult lénye, másokat is tovább torzít. Az a brutalitás, ahogy a csendőr, először rémülten, majd már begyakorlott mozdulattal, a hentes mészárszékjéban marhákat öl, előre vetíti, hogy lesz ő ilyen kegyetlen még emberrel is. Ebben az esetben az állat a riadt, a végzetesen kiszolgáltatott, az ember a brutális. Nagy Zsolt arcát elcsúfították. Léderer nem látó szeme köré rútul behegedt sebhelyeket remekelt a maszkmester. Nagy olyanra formálja, hogy az egész ember egy nyitott seb. Szinte folyamatosan felhorgadt állapotban van, még ha ezt leplezni is igyekszik. Gryllus Dorka is olyan nő bőrébe bújik, aki már sokszor megégette magát. Vágyik a szebb, jobb életre, arra, hogy minél hamarabb menjenek el innen, de tán maga sem bízik benne. A bizalom már valószínűleg ki is kopott ebből a közegből. Arcára a rémület ugyanúgy kiül, mint a kegyetlenség.

Van egy vágykép, amit a volt Moulin Rouge-ban forgattak, amikor Mici és Gusztáv gondosan felöltözve, polgári jólétben, ülnek a mulatóban, és azt nézik, hogy a színpadon kiszolgáltatott lányok meztelenül táncolnak. Ekkor ők vannak fent, ez a színes, édes élet, de erre esélyük nincs, visszavált a kép a reménytelen szürkébe.

Szász János rendezőként a szürke árnyalatait festi. Azt ecseteli, hogy csaknem lehetetlen kijutni a gödörből. Megfeneklettünk. Befogott vadakként, riadt kétségbeeséssel próbálunk szabadulni, de nem megy és nem megy, viszont annyira nyughatatlanul izgünk-mozgunk, hogy egyre szorosabbra húzzuk a nyakunk körül a kötelet. Kissé kótyagos leszek a filmtől, némiképp kábultan, lelassult mozdulatokkal bandukolok ki a sajtóvetítésről. Egy jeles kolléganő valósággal hátba taszajt a vetítőterem ajtajában, sürgős dolga van a mosdóban, jóformán már csak arra tud gondolni. Utána elmondja, hogy neki nem is tetszett különösebben a film. Én a hatása alá kerültem, de nem lepődöm meg, ha majd megosztó lesz. Rémületesen mély a gödör, lúdbőröztetően sötét a kép. És nemigen látszik a fény.

Zsenik szerelmei

Nyáry Krisztiánt lehet azért utálni, mert nagy írók, költők szerelmi életét teregeti ki, ráadásul még fenemód sikeres is velük. Facebookon kezdte, sebtében hatványozódtak az olvasói.

Aztán üdítően szórakoztató, némiképp intimpistáskodó írásait kibővítve, könyveket is összehozott belőlük. Naná, hogy ismét kitörő sikere lett velük, amit némi botrány körülöttük nyilván csak fokozott. Az azért például kiverte a biztosítékot, amikor azt taglalta, hogy netán a Himnusz fennkölt költője, Kölcsey homoszexuális lett volna.

Idézett is sorokat, melyek esetleg ezt bizonyíthatják. Mások azzal érveltek, hogy ezeket máshogyan kell értékelni, mint manapság, mert abban a korban a férfi barátságok is felfokozott érzelmi hevületűek voltak.

Sokan hurrogtak, hogy fúj, ez bulvár. Nyáry nagyjából elismerte, hogy hát bizony, igen, ez az.

Mások azt hangoztatták, hogy de hiszen nagyokat állít középpontba, olvasásra ösztönöz. Míg lehet ellenérv, hogy néhány szerelmi sztori kapcsán igyekszik zseniket jellemezni, valódi énjüket nem érteti meg, törvényszerűen igencsak egyszerűsít, akár bántóan szimplifikál. De tény, ami tény, hogy fölöttébb népszerű, foglalkoztatja az embereket, amit csinál, még ha netán irodalmi körökből magasról néznek is le rá.

Tavaly Így szerettek ők címmel úgynevezett irodalmi-koncert-színház is készült, amit a Városmajori Szabadtéri Színpadon akkora sikerrel mutattak be, hogy a nyári évad végén, rendhagyó módon, az országos turné előtt, pótelőadásokat kellett beiktatni. És idén ismét műsorra került a Városmajorban, természetesen szintén zsúfolt házak előtt, a produkció.

Először Nyáry lép színre, és rögtön ováció fogadja. Rajongó tábora van. A Kaláka együttes pedig rázendít megzenésített versekre, köztük sok olyanra, amit már régestelen régen is hallottunk tőlük. De én nem tudom megunni ezeket, szinte örökzöldekké váltak, ahogy nem unom Bencze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Radványi Balázs barátian összeszokott zenélését, családiasan meghitt, mégis iróniával, csipkelődő, játékos humorral teli éneklését sem. Négy remek színész társul hozzájuk,

Nagy-Kálózy Eszter, Gryllus Dorka, Rudolf Péter és Simon Kornél.

Hol egyik, hol másik író-költő bőrébe bújnak. Olykor szinte csak érdekes szövegeket mondanak, máskor kis jelenetszerűségeket is előadnak, a szituációnak megfelelően kivirulnak, vagy éppen összetörnek, lángolnak, netán lelombozódnak. Nyáry a színpad szélén ücsörögve, vagy olykor beljebb is merészkedve, összeköti a különböző helyzeteket, rávezet minket egyik történetről a másikra. Gyakran nagy emberek kis magánéletéről, kevéssé sikerült kapcsolatairól, fájó boldogtalanságáról van szó, de ritkábban vannak mámoros, hosszan tartó kapcsolatok is. A közönség fölöttébb együtt érez. Rááll a hullámhosszra. Belelátja saját szerelmeit, kudarcait a némiképp profanizált nagyságok históriájába. Akár unt kötelező olvasmányok talapzaton lévő szerzői emberközelbe kerülnek.

Többen mondják is a produkció után, hogy hazamennek, és elolvassák ezt vagy azt a megzenésített versüket, amit az előbb hallottak. Nyáry szövegei katalizátorok lehetnek, de hamis illúziót is kelthetnek, hogy behatóan megismertük azt, akit egyáltalán nem ismerünk. Hogy a műveik értéséről már ne is beszéljünk! De kellemes, nem ritkán szellemes, szórakoztató a produkció, melybe fontos emberi tapasztalatok is beszűrődnek, akár igaz minden tény, akár nem.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!