Kezdőlap Címkék Gates

Címke: Gates

Bomba jó éve volt a világ leggazdagabb 500 emberének

0

Mintegy 1000 milliárd dollárral nőtt a Bloomberg Billionaires Index 500 tagjának vagyona az idén – elsősorban a tőzsdei árfolyamok emelkedése miatt. Ki járt jól és ki járt rosszul?

Jeff Bezos, az Amazon társtulajdonosa és menedzsere a világ leggazdagabb embere lett: november végére elérte a 100 milliárd dolláros vagyont. Ez mostanra egy kicsit csökkent, de így is van mit a tejbe aprítania. Az eddigi első helyezett, Bill Gates rendszeresen nagy összeget utal át a Bill és Melinda Gates Alapnak, ezért elveszítette az első helyet. Hasonló a helyzet Soros Györggyel is, aki 18 milliárd dollárt adott a Nyílt Társadalom alapnak. Emiatt vissza is esett a Bloomberg Billionaires Index 195. helyére – 8 milliárd dollárral.

Bár Mark Zuckerberg is nagy összeget utalt át különböző alapítványoknak, de a Facebook alapító elnöke így is kiváló évet zárt: 22,6 milliárd dollárral nőtt a vagyona vagyis egyetlen évben 45%-ot nyert.

A nagy nyertesek közé tartoznak az ázsiai és ezen belül is a kínai milliárdosok. Most először fordult elő, hogy lefőzték az Egyesült Államokat. A 38 kínai dollármilliárdos 177 milliárd dollárral növelte a vagyonát, vagyis egyetlen évben 65 százalékkal.

A legnagyobb vesztes kétségkívül a leggazdagabb arab: Al-Valid bin Talál herceg Szaúd-Arábiából. A herceget sivatagi búvóhelyéről hurcolta el a korrupcióellenes különleges rendőri kommandó, mely a trónörökös, Mohamed bin Szalman herceg utasításait követte. A nagy modernizációs álmokat szövögető herceg pénzszűkében szenved, hiszen az olaj ára távol van a régi csúcsoktól, ráadásul az OPEC tagjai önkéntesen mérsékelik a kitermelést és az exportot. Ezért egyszerű megoldást eszelt ki a trónörökös: begyűjtötte az oligarchák egy részét. Csak azután engedte őket szabadon, hogy vagyonuk jelentős részéről lemondtak. A Bloomberg úgy értesült, hogy Al-Valid Talál herceg olcsón szabadult: 1,9 milliárd dollárt kellett befizetnie az államkasszába. Így is maradt neki 17,8 milliárd dollárja. Más források szerint a leggazdagabb arab csak 7 milliárd dollár lefizetése után nyerte vissza a szabadságát.

A közép-kelet-európai térség nemigen van jelen a Bloomberg Billionaires Index listáján, de azért az ínyenceknek feltűnt, hogy Csehország második leggazdagabb embere, Andrej Babiš lett az ország miniszterelnöke, akinek a vagyonát a Forbes magazin 4 milliárd dollárra becsülte.

Putyin a világ leggazdagabb embere?

0
Forrás: Pixabay

A kérdés csak az, hogy 36, 40 vagy 200 milliárdja van az orosz elnöknek. A pozsonyi Új Szó utána járt a dolognak.

Bár a Forbes amerikai üzleti magazin listáján Bill Gates, a Microsoft informatikai óriáscég alapítója a világ leggazdagabb embere, akinek van egy kis belelátása az orosz helyzetbe, azt állítja, hogy Vlagyimir Putyin vagyona sokkal nagyobb.

De lehet, hogy ez nem is igaz – írja a pozsonyi lap: Vlagyimir Putyin vagyonáról ugyanis régóta legendák keringenek, s nyílt titok, hogy ő is a szupermilliárdosok közé tartozik. Csak az a kérdés, mennyivel – hiszen a „hivatalos” listán nem szerepel. A Fortune magazin azonban Bill Browderre, a Hermitage Capital Management vezetőjére hivatkozva azt írta, Vlagyimir Putyin a világ leggazdagabb embere 200 milliárd dollárral.

Ez pedig azt jelenti, hogy Bezos (72,8 milliárd dollár) és Gates (86 milliárd dollár) vagyona összeadva is elmarad az orosz elnöké mögött.

Mit mond erre a Forbes?

„Diktátorok és uralkodói házak hozzátartozóit nem vesszük figyelembe. Olyan állami vezetők neve sem kerül fel a listánkra, akik hatalmi pozíciójukból kifolyólag szerezték vagyonukat”

– érvel a gazdasági magazin.

Hogy Vlagyimir Putyin valójában milyen gazdag, spekulációk tárgya. A BBC becslése szerint Putyin magánvagyona 36 milliárd dollár lehet, noha elnökként hivatalosan csak évi 119 ezer eurót keresett – legalábbis 2015-ben.

Bill Browder, aki jól ismeri az oroszországi üzleti viszonyokat, de az orosz elnök bírálója, már egy tavalyi interjúban is megemlítette a horribilis 200 milliárdot. A múlt héten pedig az amerikai szenátus igazságügyi bizottsága előtt – amely épp az amerikai választásokba való orosz beavatkozást vizsgálta – mint tanú beszélt arról, hogyan is lett milliárdos Putyinból.

Browder korábban a Gazprom, a Surgutneftegas és egyéb állami cégek részvényeseként elég jól belelátott az orosz viszonyokba. Browder szerint

az az esemény, ami mindent megváltoztatott az orosz politikában, a Mihail Hodorkovszkijjal szembeni a 2003-as eljárás volt.

Putyin letartóztatta az ország legnagyobb oligarcháját és leggazdagabb emberét, majd a tévé közvetítette a bírósági eljárást, ahol a képernyőn többször is látni lehetett, ahogyan Hodorkovszkij egy ketrecben ül a tárgyalóterem kellős közepén.

 „Az a kép elképesztően erős volt, egyik oligarcha sem akart ugyanebbe a helyzetbe kerülni”

– mondta Browder. Hodorkovszkij elítélése után a többiek állítólag megkeresték Putyint, és megkérdezték, mit tehetnének, hogy megússzák a tárgyalótermi ketrecet. A későbbiekből ítélve úgy tűnik, hogy Putyin válasza ez lehetett: ötven százalék. „És nem ötven százalék a kormánynak, hanem ötven százalék magának Putyinnak” – állítja Browder.

Innentől kezdve – persze ehhez egyéb lépések is kellettek – Putyin lett Oroszország legnagyobb oligarchája, és a világ leggazdagabb embere. Maga Browder is szembekerült a Kremllel, 2005-ben kitiltották Oroszországból, később pedig adócsalás vádjával felszámolták cégeit. Browder orosz ügyvédje, Szergej Magnyitszkij pedig tisztázatlan körülmények között börtönben halt meg.

Új Szó/FüHü

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!