Kezdőlap Címkék Galla Miklós

Címke: Galla Miklós

Andy Landy mosolyalbuma – A GYÜRŰK URA!

Először Galla Miklósnak ítélte oda az MTVA a nagy elimerést jelentő Karinthy-díjat, azonban egy korábbi fellépésén történtekre hivatkozva végül mégsem neki adták. Galla nyílt levélben fordult az MTVA-hoz, valamint Orbán Viktor miniszterelnökhöz is, aki azt válaszolta: „Nem vagyok a gyürűk ura!” Hát tényleg nem.

APÁPAI

A Karinthy-gyűrűt pedig Laár András kapta meg, aki éveken át partnere volt.
Együtt alapították a L’art pour l’art Társulatot.

„Ha kapok egy gyűrűt azért, mert én humorista vagyok, akkor az a Mikinek köszönhető, mert mi együtt kezdtük, vagyis nélküle nem lenne. És ez viszont is igaz”.

De jó intelligensnek lenni

Galla Miklós humorista, énekes, író, festő, azt mondja, az ő zenéje játékos, optimista, pozitív kisugárzású, még azt is be meri vállalni, hogy helyenként infantilis.

  • Az idomai keljenek önálló életre, kezdjenek el mozogni, keveredjenek egymással
  • Ha a képeimre ránézel, akkor azt gondolom, hogy ilyet csak intelligens ember ad ki a kezéből
  • Ez nem nagyképűség talán, hanem önismeret
  • Ez lehet, hogy világújdonság

Bélát itt ne keressék! címmel életedben először jelent meg önálló CD-d, ráadásul rögtön egy dupla album. Az jutott eszembe, hogy egyszer beszéltünk arról, hogy nem tudsz táncolni, de érdekes mozgásokat, ugrálásokat használsz a színpadon. Az éneklés is ilyen, hogy tulajdonképpen nem tudsz énekelni, de jól áll neked?

Nem ilyen, tehát szakmai értelemben tudok énekelni. Professzionális énekteljesítményt nyújtok koncerten, meg hangstúdióban is. Az éneklésem úgy gondolom, hogy értékelhető.

Tanultál énekelni?

Jártam énektanárhoz, azt nem állítom, hogy hosszú ideig. Az énektudásom 90%-át autodidakta módon szereztem. Sokszor előfordult már gyerekkoromban is, hogy egy lemezzel együtt énekeltem. Annyira tetszett, hogy dalra fakadtam.

Ez majdnem hasonló ahhoz, mint hogy most számítógéppel énekelsz.

Igen.

Hiszen, ha előadod a CD-d anyagát, akkor nem kórussal énekelsz együtt, hanem a számítógéppel. Nyilatkoztad, hogy a számítógép is egy hangszer.

Így van, a számítógép meg a hangstúdió is egy hangszer. Bemegy egy zenész egy hangstúdióba, és a hangmérnökkel karöltve tulajdonképpen hangszerként használja a stúdiót. Az a fajta elektronikus zene, amit én játszom, ilyen. És hát a szintetizátor is főszereplő, de az is a számítógépben van.

Miért szereted ezt? Sokan gondolhatják, hogy az élő zenénél nincs jobb.

Az elektronikus zenét azért szeretem, mert nekem ez való, mert nagyon megkönnyíti az ember dolgát a számítógép.

Az élőzenekar a napi hangulatodhoz, az ennek megfelelő előadásodhoz tud alkalmazkodni, a számítógép erre nem képes.

Nem képes, de megvannak az előnyei. Hiszen, ha azt a zenét, ami az én CD-men hallható, úgymond élőben akarnám reprodukálni, akkor 16 szintetizátorosnak kellene állnia a színpadon, és 16 olyan embernek, akinek pontosan olyan az énekhangja, mint az enyém. Ez gyakorlatilag megvalósíthatatlan.

Ugyanis a lemezen Te énekled az összes szólamot.

Én éneklem. A szólamszerkesztés, a zeneszerzésnek az egyik alszakmája, majdnem minden számnak a refrénjében négy szólamban énekelek, három példányban, tehát minimum tizenkét példányban hallható a hangom, de van olyan dal, amiben öt szólam van, így tizenöt példányban énekelek.

A felvételen, gondolom, kifizethető lett volna egy 16 tagú kórus, ha már fellépésen sokkal nehezebben is. Miért jó, hogy mindent Te énekelsz?

Mert ez a fajta zene azt kívánja, hogy ugyanaz a személy énekelje.

Milyen zene ez?

Elektronikus Galla Miklós-féle zene.

Milyen a Galla Miklós-féle zene?

Játékos, optimista, pozitív kisugárzású, még azt is be merem vállalni, hogy helyenként infantilis. Tehát gyerekeknek is való, bár nem gyereklemez. De mesélték, hogy van olyan család, amelyben a gyerekek állandóan ezt hallgatják.

Ugrálnak rá?

Ugrabugrálnak. Nem vagyok ott, csak az apjuk, aki informatikus, jelentette emailban, hogy a gyerekei állandóan az én CD-met hallgatják. Így aztán az a problémám, hogy ez a zene hogyan tud eljutni az összes család összes gyerekéhez Magyarországon. Mert, ha egy családban szeretik a gyerekek, akkor logikusan minden családban szeretnék, ha tudnának róla.

Szerintem nincs olyan CD, ami eljutna az összes család összes gyerekéhez.

Hát, ha nem is az összes, de legalább sok családba szeretném, ha eljutna.

A lemezeden valamennyi régi számodat új hangszerelésben vetted fel, és új dalt is írtál.

Akár régi, akár új dalokról van szó, mindent most vettünk fel.

Nagyon messze járok az igazságtól, ha úgy gondolom, hogy miközben korszerű zenei köntösben jelennek meg ezek a dalok, kicsit azért hajaznak a régi kabarékba illő kuplékhoz? Amúgy is szereted az egykori kabarészámokat, lemezsorozatot is szerkesztettél belőlük.

Szerkesztettem és rendszeresen szerepelek a Rádiókabaré műsorában. De ott a prózai, nem az énekhangommal. Például most legutóbb nem kisebb színésszel, mint Lukáts Andorral adtam elő egy jelenetet. Életünkben először dolgoztunk együtt, előtte összejöttünk egy próbára és olyan volt, mintha harminc éve együtt játszanánk. Azonnal közös hullámhosszon voltunk, mindketten rögtön a lehető legjobb hangon szólaltunk meg, ettől nagyon boldog vagyok. Nekem a CD-men lévő számok, bár gyerekkoromban például sokat hallgattam Kazal László lemezeit, nem a kuplékra, hanem inkább a ’80-as évek zenei új hullámára emlékeztetnek. A Bélát itt ne keressék!, a Mentők, a Bár lennék súlylökő, a ’80-as évek szerzeményei. Tehát zeneszerzés szempontjából a ’80-as évek új hullámáról van szó, hangszerelés szempontjából viszont a 21. századról.

„Hullámban” jön rád, hogy mikor vagy inkább előadóművész, festő, író, énekes?

Igen, amíg a zenei felvételek tartottak, addig a festészet szünetelt. Az összes energiámat a stúdiómunka foglalta le. De ahogy ennek vége lett, utána rögtön megint nekiálltam festeni.

Csináltál is már és csinálsz is még olyan videó felvételeket, amelyeken a dalaidhoz illő festményeid animáció formájában megelevenednek.

Már négy ilyen fönt is van a YouTubeon. Van egy animációs szakemberem, Kormány Attila. A recept a következő: végy két Galla Miklós festményt – én indukálom, hogy melyik kettőt kell feldolgozni – és mozgasd meg. Az idomai keljenek önálló életre, kezdjenek el mozogni, keveredjenek egymással, és amíg tart a dal, addig kavarogjanak, a szám végére pedig rendeződjenek vissza. Így készült az első felvétel, aztán rájöttünk, hogy nem árt, ha én is benne vagyok, mint a képen éneklő ember, és a második videón már énekelek is. A gorilla című dalhoz már azt is kértem, hogy legyen gorilla, mókus meg banán, ne csak az én festményeim.

Galla Miklós koncert közben, Fotó: Biljarszki Dani

A számaidra és olykor magadra is jellemző az infantilitás, de egyfajta precizitás is. A festményeid inkább ezt mutatják. Azok inkább mértani, már-már konstruktivista alkotások.

Sőt, nem is már-már, hanem van, amelyik ténylegesen konstruktivista.

Nagyon precíz vagyok és maximalista, ezt jól látod.

Van olyan képem, amit háromszor meg kellett festeni, mert milliméter eltérések voltak és nem működött.

Ezek inkább mérnöki konstrukciókra emlékeztetnek engem, nem is annyira művészetre.

Jó, de hát a mértani konstrukció is sugározhat harmóniát, játékosságot. És merem remélni, hogy sugároz is. Van öt új festményem, a közeli napokban viszem ezeket lefotóztatni és utána tudom küldözgetni a barátaimnak, áhítozva a visszajelzésre. Szerencsére pont a legjobb barátom világszínvonalú szürrealista festő, ezért a véleménye nagyon sokat számít nekem. A képeim nem úgy játékosak, mint egy karikatúra, hanem kifinomultabb módon. Van is olyan festményem, aminek az a címe, hogy De jó intelligensnek lenni, és aztán született olyan, aminek az a címe, hogy Már megint de jó intelligensnek lenni.

Szóval akkor Te intelligens vagy?

Én intelligens vagyok.

Ha a képeimre ránézel, akkor azt gondolom, hogy ilyet csak intelligens ember ad ki a kezéből.

Ez nem nagyképűség talán, hanem önismeret.

Szóval akkor te egy reneszánsz ember vagy, aki előadó, író, festő, énekes?

Hát igen. Na, de mondom a lényeget, az animációk a dalaimra, a festményeim megmozgatásának az ötletével indultak, eredetileg ezt azért találtam ki, hogy majd a koncerten, amikor énekelek, ezek a kivetítővásznon láthatóak lesznek. Csak amikor kész lett az első, akkor gondoltuk, hogy hú, de jó, ezt föl kellene tenni YouTube-ra. A koncertjeimen, ha szembeállsz a színpaddal, bal oldalon lesz a vetítővászon, a jobb oldalon pedig én éneklek élőben. Tehát egyszerre koncert és egyszerre, ha úgy tetszik, kiállítás.

Úgy tudom, hogy olyan még nem volt, hogy aki a számot írja és énekli, az festi a hozzá tartozó illusztrációt.

Ez ilyen szempontból lehet, hogy világújdonság.

Aki olyan intelligens, mint Te, ezt is meg tudja csinálni…

Igen, intelligens és úgy tűnik, hogy sokoldalú. Zeneszerző, szövegíró, absztrakt festő és a vicc az, hogy nem is ez a fő szakmám, mert a fő szakmám az, hogy humorista vagyok. Két órás önálló estet tudok tartani, mint előadóművész.

És mindehhez még szerény is vagy.

De hát ezek tények, ezt ne vedd szerénytelenségnek. Az tény, hogy festek képet, az nem nagyképűség. Az is tény, hogy szerzek zenét, meg az is tény, hogy írok szöveget. Meg az is tény, hogy egy kétórás önálló estet, mint humorista elő tudok adni. Ez nem nagyképűség, mindegyik tény. A lemezbemutató koncertem augusztus 30.-án lesz a Várkert Bazárban.

 

Galla: Az előadó-művészet a feleségem

Galla Miklósnak Különbusz Kristóf, avagy száz csónak is egy a vége címmel jelenik meg novemberben új könyve, a festményeiből pedig kiállítás nyílt Miskolcon, a Művészetek Házában. És persze továbbra is tart abszurd humorú előadóesteket.

Régebben a Holló Színház és a L’art pour l’art Társulat keretében léptél fel, már régóta önállósítottad magad, saját estjeid vannak és több művészeti ágat is meg akarsz hódítani. Eddig is voltak könyveid, most novemberben új jelenik meg, és egy ideje festesz is már, kiállításod nyílt. Ez azt jelenti, hogy egyik műfaj sem elégít ki igazán vagy Wagnernek érzed magad és totális összművészetre törekszel
– Hát inkább az utóbbi. Az előadó-művészet a feleségem, a festészet pedig a szeretőm, de mind a kettőbe szerelmes vagyok. Nem tudnék egyik nélkül sem élni.

– Sokáig éltél festészet nélkül.
– Igen, de most már nem tudnék. Hat éve derült ki, hogy én szeretnék festeni.

– Ez hogyan derült ki?
– A homlokomra csaptam, hogy úristen, hát nekem festeni kell. Egyik pillanatról a másikra egészen egyszerűen eszembe jutott minden előzmény nélkül.

– És ha már eszedbe jutott, akkor már tudsz is festeni?
– Éreztem, tudtam rögtön, hogy nonfiguratív absztraktokat fogok festeni.

– Amúgy tudnál embert, portrét is? Ehhez nyilván előtanulmányok, például anatómiai ismeretek szükségesek.
– Ezt nem próbáltam, de nem is ambicionálom. Ezeket már a régi nagyok megrajzolták, megfestették és ma már lehet fotózni is. Az absztrakt lényege, hogy új látványt hozzunk létre, ami eddig még nem volt.

Az absztrakt területén is kipróbáltak már mindent.
– Igen, de mégis ezen a területen még lehet újat kitalálni, végtelennek érzem a lehetőségeket.

– Szerinted te milyen újat találtál ki?
– Új idomokat kreálok, amik eddig soha sehol nem voltak.

– Ezt segíti a humorista mivoltod?
– Igen, mert egy játékos embernek a játékosságából fakad az, hogy humorizálni tud, és absztraktokat fest. A játék mindennek a közös vezérfonala, hiszen játszik a zenész, játszik a színész és az én esetemben játszik a festő is, színekkel, idomokkal. Nekem nagyon optimista hangulatúak a festményeim, egy művészettörténész igen találóan azt mondta, hogy rend van a képeimen. Ez rímel arra, amit én gondolok, hogy minden festménnyel új életet kezdek és be is tudom fejezni, de nem úgy, hogy meghalok, hanem úgy, hogy lekerekítem, kész a mű, ott rend van.

Benned is rend van?
– Ha mondjuk készül egy jó kép, akkor két napig az életminőségem megjavul. Tehát kihatással van a hangulatomra.

– Amikor önálló estet tartasz, akkor is rend van?
– Persze, ha önálló estem van, az olyan, mint a vízen járás. Imádok közönség előtt szerepelni, teljesen laza vagyok és stresszmentes, semmi lámpalázam nincs, alig várom, hogy kiléphessek a színpadra. Abszolút laza vagyok a technikusokkal is, őket sem stresszeltetem.

– Miközben te eléggé stresszes vagy.
– A magánéletben vannak stresszeim, van amikor feszült vagyok és nagyon kreatívan tudok aggódni is, szorongani is.

– Az mit jelent, hogy kreatívan?
– Hogy szinte mindenből problémát csinálok és idegesíteni tudnak a dolgok, ha nem úgy történnek, ahogy én elképzelem. De a színpadon minden-minden eltűnik.

– Amúgy bezárkózós pasas vagy, egyedül élsz, nem is nagyon szereted, ha felhívnak, először e-mailen kell bejelentkezni, és akkor te telefonálsz. Különös, hogy már a fellépés előtt laza leszel, oldott a technikusokkal, attól lazulsz el, amitől más szorongani szokott.
– Igen, ez érdekes, én így vagyok bekötve. Ez végül is nagy adomány a sorstól, mert hiszen ebből élek. Az előadó-művészetre van olyan igény, hogy fizetnek is érte. De nem csak prózai, humoros önálló estjeim vannak, hanem koncertem is, amin énekelek. Számítógépből jönnek a zenei alapok, élőben énekelek rájuk és úgymond viccesen táncolok. Október 13-án az ELLÁTóházban is lesz egy ilyen koncertem.

– Mi az az ELLÁTÓház?
– A Dob utcában van, a bulinegyed kellős közepén. Az egy olyan terület, ahol például a stand-up komikusok nem tudnak velem versenyezni, mert ők nem énekelnek, én viszont egy olyan pali vagyok, aki énekel is. 

– Az estjeiden nincsenek aktualitások, mert az angol abszurd humornak, amihez leginkább kötődsz, ez a természete. Miközben tudom, hogy újságolvasó és híradó néző ember vagy.
– Magánemberként érdekel a politika, részben a politikának a showbiznisz vetülete. Például nagyon szeretem a jó szónokokat, akik nem azért jók, mert egy marketingszakember felkészítette őket, hanem, mert a szívükben és a lelkükben rend van. John F. Kennedy, Bill Clinton, Tony Blair és Barack Obama jutnak eszembe, mint legjobb szónokok. Ajándék a sorstól, hogy az ő beszédeiket eredeti nyelven élvezhetem. De nem épül bele a műsoromba aktuálpolitika.

– A világban előforduló abszurditások valamennyire azért csak beleépülnek, például amikor egy szónokot parodizálsz, akkor ehhez nyilván felhasználod, akiket láttál, hallottál.
– A helyzet az, hogy engem a közönség elhelyezett egy bizonyos fiókba, úgyis lehet mondani, hogy be vagyok skatulyázva, de ez egy olyan skatulya, amit én boldogan vállalok.

– De milyen skatulya?
– Az, hogy Galla Miki egy infantilis, abszurd előadó, és ha mi elmegyünk őt meghallgatni, mondjuk egy prózai önálló estre, akkor azért tesszük, hogy legyen egy hely, ahol nincs szó politikáról. Teljesen a földtől elrugaszkodott poénokat vagy infantilis sztorikat várnak el tőlem, és úgy érzem, ha hirtelen nekiállnék politizálni, akkor lezuhannék a közönségem szemében egy bizonyos piedesztálról. Ezek kortalan és univerzális poénok, emiatt tudom előadni azt most is, amit négy éve.

– Egy bizonyos időszakban, amikor az angol abszurd humor nálunk felfedezésszámba ment, szinte a csapból is te folytál. Most annak, aki látni akar, nagyon keresgélnie kell a neten, mert nincs egyetlen színház sem, ahol mondjuk havonta kétszer rendszeresen fellépsz, ahogy tévéműsorod sincs. Egy normál néző számára kissé eltűntél.
– Én nem érzem, hogy el lennék tűnve. A Spíler tévében hetente van egy két perces rovatom, bejelentkezem webkamerán. Ezen a csatornán adják az angol focimeccseket és ott keddenként van egy műsor, Britannia, egy hét a szigeten címmel. A dolgozószobámban, a számítógép fölött van egy webkamera és azzal Skype-on napközben fölveszik az öt-hat poént velem, ami valamilyen módon kapcsolódik az elsőosztályú angol labdarúgó meccsekhez. A Fókusz pedig öt perces riportot csinált velem a kiállítás megnyitómon, az utána tartott önálló estembe is beleforgattak. És van egy saját Facebook oldalam, ezen huszonnyolcezer a rajongóm, oda mindig megírom, ha valami aktualitás adódik. Ezen mindenki rögtön minden információhoz hozzájut velem kapcsolatban. Újabban járok a Rádiókabaréba is, egyszer már voltam és most megyek megint, valószínűnek tartom, hogy a szilveszteriből sem fognak kihagyni.

– Tudom, hogy egy vesszőhibától vagy egyetlen rag elírásától is szinte idegbajos bírsz lenni.
– Mániákusan precíz vagyok és főleg helyesírási dolgokban, vagy amit én helyesírásnak gondolok, ami nem feltétlenül egyezik a Magyar Tudományos Akadémia álláspontjával. Az az álláspontom, ha nem vagyunk analfabéták, akkor húsz másodpercig se legyünk azok. Ne legyen ott hibás mondat azzal, hogy „Miki ne izgulj, majd azt kijavítjuk”. Amíg tényleg ki nem javítják és el nem küldik, addig feszült vagyok.

– Ez azt jelenti, hogy nálad otthon is tüchtig rend van?
– Nem, elég nagy rendetlenség van, ezt kompenzálom azzal, hogy a képeimen rend van.

– Mi lesz az új könyvedben?
– Az első fele szóviccekből áll. Minden szóvicc különböző betűtípussal van szedve, hogy ezzel is érzékeltessük, nem összefüggő dolgokról van szó. Kis ábrák is kapcsolódnak a szóviccekhez. Nagyon észnél kell lenni a tördelésnél, ezért úgy érzem, hogy a könyvvel kapcsolatban a munka dandárja még hátra van. A kötet második részében az előző önálló estemből, amit egyébként még játszom, azok a szövegek olvashatóak, amelyekről azt éreztem, hogy nyomtatásban is megállják a helyüket. Ezek tulajdonképpen vicces önéletrajzi elemekből állnak a gyerek- és fiatalkoromból. Jelenetek is találhatók a könyvben és dalszövegek szintén, tulajdonképpen a három éve megjelent önéletrajzi kötetem folytatása is benne van, és nagy örömömre húsz festményemet színesben kinyomtatják benne.

– A könyv után mi következik?
– Támogatást kaptam arra, hogy a régi dalaimat újrahangszerelve felvegyük és ebből készüljön egy lemez. Már akad olyan szám, amit meghangszereltek, de a nagyja még hátravan, ez a munka eltart legalább februárig.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!