Kezdőlap Címkék Függetlenség

Címke: függetlenség

Katalán válság: felszámolják a tartományi kormányzást

0

A spanyol kormány feloszlatja a katalán kormányt és parlamentet és előrehozott választást ír ki – döntött péntek este a madridi kabinet. Lényegében megszüntetik a katalán közjogi önállóságot, és menesztenek egy sor vezetőt. Zendülésért büntetőeljárást indít az ügyészség.

A spanyol kormány feloszlatja a katalán kormányt, a katalán parlamentet és előrehozott parlamenti választásokat ír ki december 21-én Katalóniában – jelentett be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök kormánya ülését követően péntek este Madridban.

A kabinet döntött arról is, hogy az alkotmánybíróságon támadja meg a katalán parlament pénteki döntését, amellyel az a független „Katalán Köztársaság” létrehozását célzó javaslatot.

A függetlenségi nyilatkozat megszavazása miatt a spanyol állami főügyészség várhatóan hétfőn eljárás megindítását kezdeményezi zendülés bűncselekménye miatt a katalán kormány, valamint a katalán parlament elnöksége ellen, amelyet akár 25 évnyi szabadságvesztéssel is büntethetnek.

Felmentik posztjáról a katalán rendőrfőnököt, a katalán belügyi tanácsos főtitkárát, a katalán kormány brüsszeli és madridi delegáltját, valamint Brüsszel kivételével megszüntetik a katalán külképviseleteket. Ezek Németországban, Franciaországban, Svájcban, Nagy-Britanniában, Írországban, Ausztriában, Olaszországban, Belgiumban és az Egyesült Államokban működnek.

A katalán kormány feloszlatása egyebek mellett például azzal jár, hogy nem kapnak fizetést, és elvesztik aláírási jogukat is.  A kormányzati feladatokat a spanyol kormány illetékes miniszterei veszik át ideiglenesen.

A függetlenségi nyilatkozat megszavazása miatt a spanyol állami főügyészség várhatóan hétfőn eljárás megindítását kezdeményezi zendülés bűncselekménye miatt a katalán kormány, valamint a katalán parlament elnöksége ellen, amelyet akár 25 évnyi szabadságvesztéssel is büntethetnek.

 

Előzőleg, délelőtt a spanyol Szenátus megszavazta a katalán kormány feloszlatását azt követően, hogy a barcelonai parlament – az ellenzéki képviselők kivonulása után – 72-10 arányban megszavazta a függetlenséget. A spanyol kormányfő nyugalomra intett.

A Szenátus jóváhagyta, hogy a spanyol kormány hat hónapon belül helyi választásokat írhasson ki Katalóniában, ideiglenesen átvegye a katalán kormányzati feladatokat, és 30 napos vétójoga legyen a katalán parlament döntéseivel szemben. Az intézkedések megjelentetésük után lépnek életbe.

A spanyol miniszterelnök, Mariano Rajoy twitteren intett nyugalomra alig pár perccel azután, hogy a katalán parlament megszavazta Katalónia függetlenségét. Mint írta: a jogállamiság helyre fogja állítani a jogszerűséget Katalóniában.

 

Korábban, Soraya Sáenz de Santamaría miniszterelnök-helyettes tegnap a spanyol parlamenti bizottság ülése után azt mondta:

kivételes helyzetben az államnak joga rendkívüli eszközökhöz nyúlni,

és ami a 155-ös cikkben szerepel, az nem csak Spanyolországban létezik. Szerinte Katalóniát „meg kell menteni” azoktól, akik a törvényen kívül helyezik, és a katalán kormányt vádolta azzal, hiányzik belőle az egyetértés és a párbeszéd szellemisége.

A szenátus levélben ajánlotta fel Carles Puigdemont katalán elnöknek, hogy személyesen vegyen részt a vitában, aki azonban nem élt ezzel a lehetőséggel. Délelőtt faxon juttatta el állásfoglalását, amelyben a spanyol kormányzati beavatkozás ellen érvelt.

Carles Puigdemont korábban bejelentette, hogy nem ír ki előrehozott helyi parlamenti választásokat Katalóniában. Mint közölte: kész lett volna ezt megtenni, de nem kapta meg azokat a garanciákat a spanyol kormány részéről, amelyek indokolnák ezt a lépést.

„SENKI NEM MONDHATJA, HOGY NEM VOLTAM KÉSZ ÁLDOZATOKRA”

– jelentette ki. Azt is mondta, hogy elnökként feladata, hogy kimerítse az összes lehetséges utat egy párbeszéddel és megállapodással létrejött megoldáshoz.

 

Valóban felfüggesztheti a spanyol kormány a katalán autonómiát

0

Megszavazta a spanyol parlament felsőházának eseti bizottsága azt a intézkedéscsomagot, amely az alkotmány 155-ös cikkére hivatkozva a katalán kormány feloszlatását és előrehozott helyi parlamenti választások megrendezését tartalmazza.

Spanyol kormánytagok a bizottsági ülésen
Fotó: MTI/EPA/Fernando Villar

A spanyol kormány által benyújtott javaslatokat a testület 27 képviselőjéből 22-en támogatták, és 5-en szavaztak ellene. Az elfogadott intézkedésről pénteken tart vitát és szavazást a szenátus.

Soraya Sáenz de Santamaría miniszterelnök-helyettes a bizottság ülésén a kormány javasalai mellett érvelve arról beszélt, hogy minden kormány kötelessége a törvények betartása és betartatása, ők pedig teljesítik ezen „törvényi, demokratikus és jogi” kötelezettségüket. Szerinte egy kormány sem engedheti meg, hogy területén ne legyen teljes a „fejlett demokrácia”, és épp ez az, ami jelenleg történik Katalóniában.

Azt is mondta:

kivételes helyzetben az államnak joga rendkívüli eszközökhöz nyúlni,

és ami a 155-ös cikkben szerepel, az nem csak Spanyolországban létezik. Szerinte Katalóniát „meg kell menteni” azoktól, akik a törvényen kívül helyezik, és a katalán kormányt vádolta azzal, hiányzik belőle az egyetértés és a párbeszéd szellemisége.

A szenátus levélben ajánlotta fel Carles Puigdemont katalán elnöknek, hogy személyesen vegyen részt a vitában, aki azonban nem élt ezzel a lehetőséggel. Délelőtt faxon juttatta el állásfoglalását, amelyben a spanyol kormányzati beavatkozás ellen érvelt.

Ebben bírálta a spanyol kormányt, amely szerinte

jelentősen és indokolatlanul túllépte az alkotmány biztosította kereteket

azzal, hogy a jelenlegi katalán kormányt elmozdítaná posztjáról a függetlenségi folyamat miatt. A tervezett intézkedéseket aránytalannak nevezte és szerinte a jelenleginél még súlyosabb helyzetet hoznak létre azzal, hogy megfosztják Katalóniát politikai autonómiájától.

Josep Lluís Cleries, a függetlenségpárti Európai Katalán Demokrata Párt szenátusi képviselője a bizottság ülését követően kifogásolta, hogy a vitában nem kapott szót a katalán kormány küldöttje.

A kormányzati javaslatcsomagot támogató ellenzéki Spanyol Szocialista Munkáspárt több módosító javaslatot is benyújtott be az eredeti szöveghez, ezek közül elfogadták azt, amely szerint

az intézkedéseket fokozatosan vezetnék be

attól függően, hogy a politikai körülmények miként alakulnak Katalóniában. Leszavazták viszont azt a szocialista indítványt, hogy amennyiben a katalán elnök maga jelent be előrehozott parlamenti választásokat Katalóniában, az a 155-ös cikk alkalmazásának leállítását vonja maga után. Puigdemont egyébként közölte: nem ír ki előrehozott választást.

A katalán függetlenséget támogatók
Fotó: MTI/EPA/Marta Perez

A katalán parlamentben rendkívüli ülést tartottak, amelyen az ellenzék előre hozott választásokat követelt, míg a kormánypárt a függetlenség kinyilvánításának tervéről beszélt.

Lluís Corominas, a Junts pel Sí (Együtt az Igenért) kormányzó pártszövetség nevében az MTI tudósítása szerint azt mondta: képviselőcsoportja

javasolni fogja, hogy a katalán parlament pénteken nyilvánítsa ki a függetlenséget

a katalán néptől október 1-én, a népszavazáson kapott mandátum alapján. Szerinte az alkotmány 155-ös cikke támadás a katalán nép ellen. „Vérrel és félelemmel akarja kierőszakolni Spanyolország egységét” – jegyezte meg, a népszavazás elleni brutális rendőri erőszakra utalva.

Ana Gabriel, a függetlenséget támogató szélsőbaloldali Népi Egység képviselője beszédében azt mondta: a 155-ös cikk „bosszúszomjból” született.

„Katalónia nem lesz független, de szegényebb lesz, köszönhetően Önöknek”

– ezt Inés Arrimadas, a katalán parlament legnagyobb ellenzéki erejének számító Ciudadanos  nevű liberális középutas párt politikusa mondta. Szerinte a katalán elnök nem szereti a vitát, csak a monológot, és ő az a vezetője Katalóniának, aki a legtöbbet beszélt a párbeszédről, de a legkevesebbet gyakorolta. Egy kormánya sem okozott annyi kárt Katalóniának, mint ez a mostani – mondta, de szerinte még időben vannak, hogy visszatérjenek a törvényességhez, és az egyetlen kiútnak az előrehozott választások megtartását nevezte. „Jobban szeretnénk, ha azt Ön írná ki” – mondta Carles Puigdemontnak.

Carles Puigdemont
Fotó: MTI/EPA/Toni Albir

Miquel Iceta, a katalán szocialista párt vezetője úgy vélte, ez a katalán parlamenti ciklus „teljes és abszolút katasztrófa volt”. Szerinte sokkal megosztottabb a társadalom, gyengébb a gazdaság és Katalónia még elszigeteltebb nemzetközileg mint korábban. Felszólította a katalán elnököt, hogy teljesítse azon választási ígéretét, hogy csak 18 hónapig tart a parlamenti ciklus, és mivel ez letelt, írjon ki parlamenti választásokat. „Jobb ha ez a kormány távozik mint, hogy a vállalatok menjenek el Katalóniából” – mondta. Szerinte nincs meg az a többség, amely alátámasztja a függetlenségi célokat.

Lluis Rabell, baloldali Catalunya Sí Que Es Pot (Katalónia, Igen, Lehetséges) képviselője szerint mindent meg kell tenni a 155-ös cikk alkalmazásának elkerülése érdekében, ehhez

ki kell írni az előrehozott parlamenti választást és fel kell függesztetni bármiféle függetlenségi nyilatkozatot.

„Önnek politikai és morális felelőssége, hogy ezt megtegye” – mondta. Szerinte a függetlenség kinyilvánításhoz nincs demokratikus felhatalmazás, azt senki sem fogja elismerni.

„Van egy utolsó lehetősége, kérem, hogy használja ki”

– Ezt Xavier Garcí Albiol, a Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt katalán szervezetének elnöke mondta, aki egyben arra is kérte a katalán elnököt, hogy pénteken jelenjen meg a madridi szenátusban a spanyol kormányzati javaslatokról szóló vitán és szavazáson. Szerinte „soha Katalóniában nem hazudtak még ennyit, ennyi időn keresztül”. Példaként említette, hogy korábban azt mondták: a vállalatok nem hagyják el Katalóniát a függetlenségi törekvések miatt, de eddig 1500 cég helyezte át székhelyét Spanyolország más részére.

Carles Puigdemont, amikor bejelentette, hogy nem ír ki előrehozott választást, azt is mondta, hogy kész lett volna ezt megtenni, de nem kapta meg azokat a garanciákat a spanyol kormány részéről, amelyek indokolnák jelenleg ezt a lépést. Kijelentette, hogy nem fogadja el a 155-ös cikk intézkedéseit, amelyeket jogellenesnek és igazságtalannak nevezett. Szerinte a parlament feladata dönteni arról, hogy milyen választ ad a 155-ös cikk alkalmazására.

Nem ír ki új választást a katalán elnök

0

Nem ír ki előrehozott helyi parlamenti választásokat Katalóniában Carles Puigdemont katalán elnök. Ezt ő maga jelentette be Barcelonában.

Puigdemont azt mondta: kész lett volna ezt megtenni, de nem kapta meg azokat a garanciákat a spanyol kormány részéről, amelyek indokolnák ezt a lépést.

„Senki nem mondhatja, hogy nem voltam kész áldozatokra”

– jelentette ki. Azt is mondta, hogy elnökként feladata, hogy kimerítse az összes lehetséges utat egy párbeszéddel és megállapodással létrejött megoldáshoz.

Beszélt arról is, hogy nem fogadja el a spanyol alkotmány 155-ös cikkének intézkedéseit, amivel a madridi kormány fenyegetőzött, és amelyeket jogellenesnek és igazságtalannak nevezett.

Az intézkedések a katalán autonómia felfüggesztését is jelenthetik.

Puigdemont azt mondta: a parlament feladata dönteni arról, hogy milyen választ ad a 155-ös cikk alkalmazására.

Korábban a spanyol sajtó nagy része biztos volt benne, hogy Puigdemont előrehozott választásokat jelent be, hiszen két kormánypárti politikus az ez ellen való tiltakozásként mondott le mandátumáról és lépett ki a pártból.

Az október elsejei népszavazáson, viszonylag alacsony részvétel mellett, a katalánok túlnyomó többsége a függetlenség mellett szavazott. A spanyol kormány törvénytelennek nevezte a referendumot, és brutális erőszakkal lépett fel ellene.

Putyin kettős mércével vádolja az EU-t Katalónia ügyében

0

Tetszettek volna előbb meggondolni! – üzente az Európai Unió vezetőinek az orosz elnök a Valdaj klub tanácskozásán Szocsiban.

Vlagyimir Putyin arra célzott, hogy korábban Koszovó az Európai Unió és az Egyesült Államok aktív közreműködésével nyerte el a függetlenséget Szerbiától. Most pedig sem az Unió, sem az USA nem támogatja Katalónia kiválását Spanyolországból.

Azonban

vannak a két helyzet között különbségek, amelyekről Putyin nem beszélt.

Koszovó lakosságának 90%-a albán, és a háborús időkben a szerb hadsereg brutálisan elnyomta őket. Több százezren kényszerültek menekülésre az alig kétmilliós tartományból, ahol rémuralmat tartottak fenn Milosevics csapatai.

Katalóniában viszont erről nincs szó, hiába lépett fel a spanyol rendőrség brutális erőszakkal a népszavazás ellen. A függetlenség hívei és ellenfelei nagyjából hasonló számban élnek a tartományban.

A spanyol kormány élesítette a jogi atombombát a katalánok ellen

0

A spanyol kormány csütörtök délelőtt közölte, hogy „közvetlenül fogják irányítani Katalóniát”, vagyis felfüggesztik a tartomány autonómiáját, ha a katalán vezetés szombatig nem változtat az álláspontján.

A spanyol kormány szombaton ülhet össze, ekkor indíthatják meg az eljárást, amellyel szükség esetén elvonhatják a katalán regionális hatóságok jogköreit.

” A spanyol kormány az alkotmány 155. cikkelye szerinti eljárást továbbviszi a katalóniai helyzet törvényességének helyreállítása érdekében” –

olvasható a kormány nyilatkozatában.

Néhány perccel az ultimátum lejárta előtt Carles Puigdemont katalán elnök azt nyilatkozta, hogy amennyiben Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök elutasítja a „dialógus folytatását”, akkor a katalán parlament kikiáltja a függetlenségét.

Közben szerda éjjel is folytatódtak a kedden megkezdett tüntetések Barcelonában, amelyek két katalán szakadár vezető letartóztatása miatt törtek ki. Jordi Sánchez és Jordi Cuixart, a Katalán Nemzetgyűlés és az Omnium Cultural nevű civil szervezetek vezetői ellen ugyanis egy szeptember 20-án szervezett tüntetés miatt akár több mint tíz éves börtönbüntetésre is ítélhetik.

A spanyol kormány a hétfőn meghosszabbított ultimátumában arra utasította a katalán vezetést, hogy egyértelműen válaszoljanak az alábbi kérdésre:

Most akkor kikiáltották Katalónia függetlenség vagy sem? 

Madrid leszögezte, hogy nem fogadnak el kitérő vagy kétértelmű választ, ilyen esetben „kénytelenek lesznek intézkedéseket bevezetni”. Ezzel lényegében a spanyol alkotmány 155-ös cikkelyének alkalmazására utaltak, amely lehetőséget ad Katalóniának arra, hogy ideiglenesen felfüggesszék Katalónia autonómiáját.

Párbeszédre kérte Mariano Rajoy spanyol miniszterelnököt Carles Puigdemont katalán elnök, de nem adott egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy múlt kedden kinyilvánította-e Katalónia függetlenségét – derül ki a katalán elnök leveléből, amelyet hétfőn hozott nyilvánosságra a spanyol sajtó.

Október 10-én Carles Puigdemont katalán elnök nem jelentette be Katalónia függetlenségét, és két hónapos tárgyalási időszakot javasol a konfliktusból kivezető út megtalálása érdekében. Ehelyett ismét párbeszédre szólította fel Madridot. Rajoy spanyol miniszterelnök viszont továbbra is azt követelte a katalán elnöktől, hogy egyértelműen nyilatkozzon a Katalán függetlenséget illetően.

Az október 1-jei népszavazáson a katalán választók 42,3 százaléka vett részt, összesen 2,26 millióan, akiknek 90 százaléka, tehát 2,02 millióan támogatták a Spanyolországból való kiválást. VI. Fülöp spanyol király a múlt héten törvénytelennek minősítette a referendumot.

 

Megfenyegette a spanyol belügyminiszter a katalánokat

0

Hétfőn jár le a spanyol kormány ultimátuma, amelyet a katalán vezetésnek adott. A spanyol belügyminiszter azt mondta: nem fogadnak el kitérő vagy kétértelmű választ, ilyen esetben „kénytelenek lesznek intézkedéseket bevezetni”. Vagyis, akár fel is függeszthetik Katalónia autonómiáját.

A spanyol kormány ugyanis az alkotmány 155-ös cikkelyének alkalmazását fontolgatja, amely

lehetőséget ad Katalónia autonómiájának ideiglenes felfüggesztésére

a spanyol parlament jóváhagyásával.

A spanyol rendőrök brutális erőszakkal léptek fel a madridi kormány által törvénytelennek nevezett függetlenségi népszavazás után, amelyen, ugyan viszonylag alacsony részvétel mellett, de több mint 90 százalékkal győztek az igenek. Azóta tüntettek már a függetlenséget ellenzők is, kedden viszont a katalán elnök, Carles Puigdemont aláírta a függetlenségi nyilatkozatot, amit viszont, ahogy mondták, a párbeszéd reményében, fel is függesztettek.

Mariano Rajoy spanyol kormányfő szerdán felszólította Puigdemontot, hogy október 16-án 10 óráig

adjon világos választ arra, hogy beszédében kikiáltotta-e a tartomány függetlenségét.

Adtak egy másik határidőt is, ez jövő hét csütörtökön 10 órakor jár le. Eddig kell a madridi kormány szerint a katalánoknak feladni függetlenségi törekvéseiket, és visszatérni „a törvényesség keretei” közé.

Helyi lapok szerint Puigdemont azt fontolgatja, hogy kedd esti beszédének nyomtatott változatát küldi meg válaszként az ultimátumra. A spanyol belügyminiszter viszont azt mondta:

csak egy igent vagy nemet fogadnak el.

Azt is mondta: igen esetén a katalán elnök kívül helyezi magát a törvényen, és ha nem egyértelmű választ kapnak, akkor abból fognak kiindulni, hogy a katalánok kikiáltották a függetlenséget.

A megnyúlt arcok éjszakája

0

A katalán kormányzó koalícióban vannak radikálisok (azonnali elszakadás) és ingatagok (különválás talán), sőt olyanok is, akik a függetlenségről hallani sem akarnak: ezen kibékíthetetlen álláspontok eredménye volt Puigdemont felemás beszéde. De Madrid is kényszerlépések előtt áll.

A katalán szeparatisták számára a kedd éjszaka a megnyúlt arcok éjszakája volt. Mélységesen csalódottak voltak azok a tízezrek, akik este a diadalív előtt összegyűltek, hogy élőben kövessék Carles Puigdemont parlamenti beszédét – írta az APA osztrák hírügynökség.

Katalónia elszakadáspárti (miniszter)elnöke kihirdette ugyan a függetlenséget, de érvényét azonnal fel is függesztette és tárgyalásokra szólított fel, hogy a következő hetekben párbeszéd jöjjön létre Madriddal.

Mi történt?

Puigdemont hónapok óta arról biztosított mindenkit, hogy 48 órán belül kihirdeti a függetlenséget, amennyiben a népszavazáson a nagy többség a Spanyolországtól való elszakadásra voksol. Az „igenek” tábora (50 százalék alatti részvétel mellett) 90 százalékkal nyert ugyan, de időközben eltelt tíz nap, semmi sem történt, most pedig itt van a felfüggesztett függetlenségi nyilatkozat.

Az ok abban keresendő, hogy Puigdemont hatalmon lévő, több pártból álló szövetsége megosztott. Egyesek azonnali függetlenségi nyilatkozatot akartak. Ám egy jelentős gazdaságbarát rész Puigdemont Európai Katalán Demokrata Pártján (PDeCAT), de a szeparatista Katalán Köztársasági Baloldalon (ERC) belül is nem akarja az egyoldalú függetlenségi nyilatkozatot – világította meg a hátteret Oriol Barotmeus katalán politológus.

Miért ez az ellenállás?

Számos vállalat fordított hátat az elmúlt hetekben Katalóniának. Attól tartanak, hogy az elszakadás hívei politikai álmaik szűklátókörű erőltetésével esetleg az egész országot gazdaságilag, politikailag és társadalmilag a mélybe rántják – mondta Bartomeus az APA-nak.

„Mély szakadék keletkezett a szeparatista szektorban és nem tudtak megegyezni”

– vélekedett Miquel Molina, a legnagyobb katalán napilap, a La Vanguardia főszerkesztő-helyettese. Egészen az utolsó percig belső viták zajlottak, ami miatt Puigdemont a nagy izgalommal várt parlamenti beszédet egy órával későbbre halasztotta.

Nem világos, hogy mi fog történni ezután

Puigdemont bejelentette, hogy néhány héten belül döntést hoznak. Előtte meg akarják nézni, hogy Spanyolország miniszterelnöke leül-e a tárgyalóasztalhoz. Az elszakadáspárti szélsőbaloldali Népi Egység (CUP), amelytől Puigdemont parlamenti többsége függ, egy hónapot adott a miniszterelnöknek, hogy tisztázza a helyzetet és kihirdesse a függetlenséget, különben megvonja a parlamenti támogatást. Puigdemont támaszkodhatna a (spanyol baloldali) Podemos katalán változatára, a CSQP-re, de ennek a politikai formációnak a képviselői többségükben az egyoldalú függetlenségi nyilatkozat ellen vannak.

Puigdemontnak kicsi a mozgástere. „Az általa kívánt közvetítői tevékenységről, amelyet a nemzetközi közösség vagy az Európai Unió végezne, kénytelen lesz lemondani. Senki sem fog bevatkozni egy EU-tagállamban zajló, ennyire kényes konfliktusba” – vélekedett Miquel Molina.

További problémát jelent a madridi reagálás

A központi kormánynak reagálnia kell arra, hogy Puigdemont kihirdette a függetlenséget, ha azonnal fel is függesztette. „Rajoy (spanyol miniszterelnök) nem hagyhatja függőben az ügyet. Tekintettel a Katalónia függetlenségét ellenző választóira, erőt kell mutatnia. Spanyolországban két év múlva parlamenti választások lesznek. Sokan bírálnák azt is, ha leülne a tárgyalóasztalhoz Puigdemonttal, mert ezzel a gesztussal a katalán politikust a vele egyenlők sorába emelné” – fejtegette Oriol Bartomeus.

Miről tárgyalnának?

Rajoy mindig világossá teszi, hogy lehet egymással beszélni, de nem Spanyolország egységéről. Ám Puigdemont csak a függetlenségről hajlandó beszélni. A kilátások sötétek.

Egyes szakértők azzal is számolnak, hogy Rajoy alkalmazza az alkotmány 155. cikkelyét, menesztheti a katalán kormányt és regionális választásokat kezdeményezhet. Ám a lépés aligha eredményezne megoldást. „A parlamenti helyek megoszlása a mostanihoz hasonló lenne. A katalán társadalom kettészakadt” – állapította meg Miquel Molina.

APA/MTI/FüHü

 

Utánunk a vízözön – aláírták a katalán függetlenségi nyilatkozatot

0

Tovább mélyül a katalán válság: a katalán elnök aláírta a felfüggesztett függetlenségi nyilatkozatot. Az elszakadást támogató katalánok reakciói vegyesek, és egyelőre még a nemzetközi közösség sem szólalt meg az ügyben. 

„Kinyilvánítjuk, hogy a Katalán Köztársaság egy független, szuverén, demokratikus és szociális jogállam” – olvasható a három katalán függetlenségpárti párt képviselői által kedd éjjel aláírt nyilatkozatban. Carles Puigdemont katalán elnök arról beszélt, hogy Katalónia elnyerte a jogot, hogy független állammá váljon, de a feszültség csökkentése érdekében azt javasolta, hogy várjanak még „néhány hetet” a párbeszéd érdekében.

„Senki nem vonhat le messzemenő következtetéseket egy olyan törvényből, amely nem létezik, és egy olyan népszavazásból, ami nem történt meg”

– figyelmeztetett kedd esete Soraya Sáenz de Santamaría spanyol kormányfő-helyettes. Szerinte a katalán népszavazás végrehajtására vonatkozó törvényt a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette, ahogy elutasította a referendum megtartását is. A spanyol miniszterelnök-helyettes Carles Puigdemont kedd esti parlamenti beszédét úgy értékelte: „egy olyan ember beszéde, aki nem tudja hol van, hova tart, és kivel akar menni”.

A katalán nyilatkozat aláírása miatt a spanyol kormány rendkívüli ülés fog tartani szerdán, amely során

értékelni fogják a katalán elnök nyilatkozatát, és döntenek a következő lépésekről.

A bejelentéskor a spanyol rendőrség lezárta a barcelonai parlament épületét. Aznap éjjel több ezer elszakadáspárti  tüntetett a városban, ám a helyi beszámolók szerint a demonstrálók többsége csalódott volt a „formális deklaráció” miatt. Mások azonban azon a véleményen voltak, hogy a katalán pártoknak ezzel a lépéssel sikerült a spanyol kormányt a tárgyalóasztalhoz ültetni.

A világ jelentős vezetői, a nemzetközi szervezetek és az Európai Unió egyelőre még nem nyilatkoztak a spanyol eseményekkel kapcsolatban. Egyedül csak Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, aki órákkal a katalán bejelentés előtt figyelmeztette Puigdemontot, hogy tartózkodjon a függetlenség kiállításának egyoldalú deklarációjától és kezdjen párbeszédet Mariano Rajoy spanyol miniszterelnökkel.

Az október 1-jei népszavazáson a katalán választók 42,3 százaléka vett részt, összesen 2,26 millióan, akiknek 90 százaléka, tehát 2,02 millióan támogatták a Spanyolországból való kiválást. VI. Fülöp spanyol király a múlt héten törvénytelennek minősítette a referendumot.

Katalán meghátrálásra erősödött az euró

Jól fogadta a piac a katalán elnök bejelentését a függetlenség „hetekre szóló” elhalasztásáról. Az euró végül erősödött a beszéd hatására.

Megnyugvással fogadta a pénzpiac Carles Puigdemont katalán elnök kedd esti parlamenti beszédét, amelyben „hetekre” felfüggesztette a katalán függetlenség kinyilvánításának kikiáltását.

Az euró/dollár árfolyama végigkövette a beszédet, 1,1806-on állt a katalán elnök barcelonai tartományi parlamenti beszédének kezdetén. Amikor Puigdemont „bekeményített” a szövegben, és nem lehetett tudni, milyen kimenetele lesz a sorsdöntő szónoklatnak, a kurzus 1,1816-ig futott fel. A beszéd vége felé az árfolyam folyamatos süllyedéssel lényegében visszaállt a korábbi szintre, sőt, még a szónoklat előtti index alá is lefutott.

A kis mértékű kilengés alighanem annak tudható be, hogy a várakozások valamilyen kompromisszumot tartottak valószínűbbnek a szélsőséges bejelentés helyett.

Nem volt meglepő a kimenetel azért sem, mert az egyoldalú függetlenség veszélye miatt napok alatt felsejlett a katalán gazdaság lehetséges szétesése , és egyértelművé vált: nem kap nemzetközi elismerést az önálló Katalónia.

A katalán elnök felfüggesztette a függetlenség kikiáltását a dialógus reményében

0

Carles Puigdemont felvázolta az október elsejei népszavazás után előállt helyzetet és a Katalóniát ért sérelmeket, de mégis a halasztás mellett döntött. Nagy kérdés, hogy erre mit válaszol a központi kormányzat Madridban.

A kialakult feszültség csökkentésére szólított fel kedd esti beszédében a barcelonai parlament rendkívüli ülésén Carles Puigdemont katalán elnök.

Katalónia ügye európai ügy, ez kritikus és komoly pillanat, felelősséget kell vállalnunk azért, hogy kiküszöböljük és ne fokozzuk a feszültséget sem szavakkal, sem tettekkel – fogalmazott az elnök.

Szélsőséges helyzetnek voltunk tanúi, az európai demokrácia történetében először történt meg, hogy egy szavazás rendőrségi erőszak közepette zajlott – jelentette ki Carles Puigdemont, aki szerint Katalóniát megalázták, amikor megpróbálta módosítani saját státusát az alkotmány tiszteletben tartása mellett.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!