Kezdőlap Címkék Függetlenség napja

Címke: függetlenség napja

Olasz tudósítás a varsói fasiszta tüntetésről

A zsidók, homoszexuálisok, és az Európai Unió ellen irányuló gyűlölködő és erőszakra buzdító jelszavakkal vonult fel Varsóban az a tömeg, amelyet a tüntetés szervezői 150 ezer, a rendőrség 50 ezer főre becsült.

Annyi bizonyos, hogy ők uralták a terepet november 11-én, a lengyel függetlenség napján – számolt be róla Andrea Tarquini, az olasz La Repubblica tudósítója. A hatalmas tüntetésen más országokból is érkeztek újfasiszták, köztük az olasz Forza Nuova tagjai.
Egyidejűleg két másik tüntetés is zajlott Varsóban, a kormányé és a demokratikus, európai ellenzéké, de mindkettő messze elmaradt a fasiszta megmozdulás méreteitől. A szélsőjobboldali tömeg fenyegetően vonult: éltette az 1920-as ’30-as évek antiszemita tetteit, lengyel neonáci zászlókat lengetett közepén fehér körrel, benne a horogkeresztet idéző jelképpel.
„Állítsuk meg a zsidó köröket, 300 milliárd dollárt akarnak elrabolni tőlünk”, „Irtsuk ki a kommunista gazt”, „Tiltsuk be a buzikat”, „Isten, dicsőség, haza”, „Keresztények vagyunk, a haza nem juthat a kozmopolita Nyugat-Európa sorsára”, „Lengyelország csakis fehér” (Polska cala tylko biala) – állt molinóikon.
A tavalyitól eltérően a kormányon lévő Jog és Igazság Párt (PIS) az idén nem fogadta el, hogy együtt vonuljon fel a neofasisztákkal a függetlenség napján, mindazonáltal azzal vádolják, hogy ultranacionalizmusával, és a jogállamisággal, valamint az európai értékekkel szembeni következetesen kihívó magatartásával erősítette az újfasiszta megmozdulást – számolt róla be a La Repubblica tudósítója.

Szélsőjobboldali tüntetés Varsóban, antiszemita és muszlimellenes jelszavakkal

0

A függetlenség napján több mint 60 ezren vonultak fel a lengyel fővárosban, követelve a Fehér Európát. Gyakran elhangoztak iszlámellenes és antiszemita jelszavak abban az országban, ahol a holokauszt idején több millió zsidót öltek meg.

A jobboldali kormányzat sok rendőrt vezényelt az utcára, hogy elzárja a felvonulókat a lakosságtól, mivel korábban a szélsőjobbos tüntetők gyakran összecsaptak az ellenük felvonulókkal.  Most nem történt incidens – mondta elégedetten Mariusz Blaszczak lengyel belügyminiszter. Önt nem zavarták a szélsőséges, antiszemita és iszlám ellenes jelszavak?- tudakolták tőle az újságírók. A belügyminiszter válasza:

csak Önöknek voltak szélsőségesek, mert Önök nem újságírók, hanem politikai aktivisták!

Krakkóban Jaroszlaw Kaczynski mondott beszédet. Hangsúlyozta, hogy a lengyel kormányzat csakis akkor számíthat sikerre az Európai Unióval szemben, ha erőt mutat fel. Lengyelország valódi vezetője azt állította, hogy ellenségei gyűlölik a fennálló rendszert a közép-európai országban.

Hazaérkezett a függetlenség napjára Donald Tusk is, jobboldali liberális politikus, aki korábban Lengyelország miniszterelnöke volt, jelenleg pedig az Európai Tanács elnöke. Őt a mostani Kaczynski-rendszer anyagi erőforrást nem kímélve igyekszik befeketíteni. Tusk a beszédében azt emelte ki, hogy mosolyogni kell és örülni a független Lengyelországnak.

Az igazi függetlenség a személyi szabadság-

hangsúlyozta a liberális politikus, aki egyértelműen szembenáll Lengyelország jelenlegi nemzeti populista kormányzatával. Ők ugyanis jóindulattal tekintenek a szélsőjobbos tüntetőkre, akik antiszemita és iszlámellenes jelszavakkal vonultak fel Varsóban a függetlenség napján.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!