Kezdőlap Címkék Félni

Címke: félni

Ismét (szubjektív) – Félszbuk

Szokta olvasni, amiket írok, és szívesen lájkolna a Facebookon, de fél, hogy baja lesz belőle. Középkorú nő mondja ezt az utcán. Szégyenkezés van a hangjában. Pedig, nem neki kellene szégyenkeznie, gondolom magamban, de nem mondok semmit. Mit is mondhatnék egy embertársamnak, aki tisztességesen élt idáig, és most újból meg kellett tanulnia félni.

Nem először hallom ezt a mondatot, mások is mondtak már hasonlókat.

A félelem benne van a levegőben.

Halkan mondunk mindent, megfontoltan, előtte alaposan körülnézünk. Magunk sem értjük, hogyan juthattunk idáig, hogy megint ezt suttogjuk a mobilba: ez nem telefontéma.

Megint tudunk írni és olvasni a sorok között. Pedig már azt hittük, hogy vége, elfelejthetjük örökre. Nem hittük volna, hogy lesz idő, amikor újra hasznunkra válik. Akik átélték egyszer, azoknak gyorsabban megy, de keservesebb – az újak, akik már a félelem nélküli létbe születtek, fel sem fogják, mi történik velük.

Félni mindenhol lehet: vasúton, hajón, autóban, buszon, villamoson, metrón. Péknél, zöldségesnél, virágosnál, trafikban, bankban. Azok is félnek, akiknek a javaik megfogyatkoztak, s reményeik mintha sosem lettek volna, és azok is, akiknek még van mit a tejbe aprítaniuk.

A félelem demokratikus: jómódú és szegény egyaránt szabadon félhet.

Lehet félni piacon, postahivatalban, mindenütt. Van, aki a fodrásznál fél, mások az iskolában, gyárban, irodában. Félünk az egyenruhától, és félünk akkor is, ha egyenruhások vagyunk: tűzoltók, katonák, rendőrök.

Fél az ápoló, és fél az ápolt.

Félnek a fiatalok, mert azt látják, hogy a szüleik félnek. Utóbbiak nem mutatják, de ettől még látszik rajtuk. Kiül az arcukra, látszik a tartásukon, érződik a bőrük szagán. A félő ember másképp mozog, mint az, akinek nincs baja.

Félnek az idősek, mert azt látják, hogy a gyerekeik és az unokáig félnek.

Félünk játék közben, munkaidőben, szabadságon. Zenét hallgatva, könyvet lapozgatva, újságot olvasva.

Egyszer majd elmúlik ez is, a félelem sem tart örökké. Ám addig nem árt, ha alaposan meggondoljuk, hogy mit lájkolunk a Facebookon.

Félni, és félni hagyni

Szívesen lájkolna a Facebookon, de tart attól, hogy baja lesz belőle. Középkorú nő mondja ezt az utcán. Szégyenkezés van a hangjában és valószínűleg a tekintetében is. Ez utóbbit csak sejtem, mert nem mer a szemembe nézni. Pedig, nem neki kellene szégyenkeznie, gondolom magamban, de nem mondok semmit. Mit is mondhatnék egy embertársamnak, aki tisztességesen élt idáig, és most újból meg kellett tanulnia félni.

Nem először hallom ezt a mondatot, mások is mondtak már hasonlókat. A félelem benne van a levegőben.

Ismerős politikus mondja, hogy lakossági fórumok után, ahol főleg idősebbek ülnek, nyugdíjasok, akiktől már nem vehetnek el semmit, odamennek hozzá, és azt mondják, hogy a gyerekük helyett jöttek. Vagy az unokájuk helyett, aki azért nem mert idejönni, mert fél, hogy kellemetlen következményei lesznek.

Halkan mondunk mindent, megfontoltan, előtte alaposan körülnézünk. Magunk sem értjük, miként juthattunk idáig, hogy azt suttogjuk a mobilba: ez nem telefontéma. Megint megtanultunk írni, és olvasni a sorok között. Pedig már azt hittük, hogy vége, elfelejthetjük örökre. Most újra hasznunkra válik. Akik átélték egyszer, azoknak gyorsabban megy, de keservesebb – az újak, akik már a félelem nélküli létbe születtek, fel sem fogják, hogy mi történik velük.

Félni mindenhol lehet: vasúton, hajón, autóban, buszon, villamoson, metrón. Péknél, zöldségesnél, virágosnál, trafikban, bankban. Azok is félnek, akiknek a javaik megfogyatkoztak, s reményeik mintha sosem lettek volna. És azok is, akiknek még van mit a tejbe aprítaniuk.

Félünk piacon, postahivatalban – félni bárhol lehet. Van, aki a fodrásznál fél, mások az iskolában, gyárban, irodában. Félünk az egyenruhától, és félünk akkor is, ha egyenruhások vagyunk: tűzoltók, katonák, rendőrök.

Fél az ápoló, és fél az ápolt.

Félnek a fiatalok, mert azt látják, hogy a szüleik félnek. Utóbbiak nem mutatják, de ettől még látszik rajtuk. Kiül az arcukra, látszik a tartásukon, érződik a bőrük szagán. A félő ember másképp mozog, mint az, akinek nincs baja. Félnek az idősek, mert azt látják, hogy a gyerekeik és az unokáik félnek.

Félünk játék közben, munkaidőben, nyaraláskor. Zenét hallgatva, könyvet lapozgatva, újságot olvasva.

A félelem demokratikus: jómódú és szegény egyaránt szabadon félhet. De egyszer majd elmúlik ez is, a félelem sem tart örökké. Ám addig nem árt, ha alaposan meggondoljuk, hogy mit lájkolunk a Facebookon.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!