Kezdőlap Címkék Félelem

Címke: félelem

Félnek a zsidók Berlinben

A Hamász terrorakció után megszaporodtak az Öljük meg a zsidókat feliratok a német fővárosban, ahol a zsidó közösség létszáma meghaladja az 8000-et, és közülük 5000-en izraeli állampolgárok is.

“Arra tanítom a két kis gyereket, hogy csak otthon beszéljenek héberül, az utcán nem. Eddig a sarki arab zöldségesnél vettük az uborkát, mert az pontosan olyan volt mint Izraelben: édes és zamatos. A Hamász terrorakciója óta nem merek elmenni az arab zöldségeshez. Áttértünk a német uborkára, amely olyan mintha műanyagból lenne. Viszont a kislányomnak és a kisfiamnak nem kell azt hallgatnia, hogy “piszkos zsidók.”

Nagyszüleim holokauszt túlélők voltak, de mi már Izraelben nőttünk fel, és nyolc éve költöztünk a német fővárosba, ahol a gyerekek ugyanúgy járnak óvodába és iskolába mint a többiek. Nekik nem beszéltünk a holokausztról hiszen nagyon kicsik még. Nem tudom, hogy nyugodtan felnevelhetem-e őket Berlinben?” – mondta a fiatal izraeli családanya a der Spiegel tudósítójának. A német lap felidéz néhány zsidóellenes cselekedetet az elmúlt napokból:

Október 10 Öljétek meg a zsidókat! – ez a felirat jelent meg a berlini fal egy megmaradt darabján óriási betűkkel néhány horogkereszt társaságában.

Október 11 letépték az izraeli zászlót a berlini városháza ormáról, ahova azért tűzték ki, mert a német főváros így is ki akarta fejezni szolidaritását Izraellel a Hamász terrorakciója után.

13 Dávid csillagot festettek néhány ház bejáratára, ahol zsidók laknak a Prenzlauer Berg negyedben.

13 a Harag napja – hirdette meg a Hamász, és Berlinben a zsidó éttermek zöme ki sem nyitott emiatt. Joral Feinberg híres zsidó étterme kinyitott, de alig jött vendég. 2017-ben vált híressé az étterem egész Németországban amikor egy antiszemita férfi rátámadt a tulajra, ezt kiáltva: ”Mindnyájan gázkamrában végzitek majd!” A vendéglős barátnője videót készített az esetről, amely bejárta a világhálót.

“Nem lenne jó üzenet, ha mi is zárva tartanánk “- mondta a Harag napján Feinberg, aki tudja, hogy az étterme célpont. Ott is parkol előtte a rendőrautó.

Október 14-én a Moabit városrészben fedeztek fel egy vörös Dávid csillagot egy ház kapuján.

“A házban, ahol lakom, leköptek, mert zsidó vagyok. Most barátoknál lakom átmenetileg. A helyzet teljesen abszurddá változott, már nem merek héberül beszélni az utcán.

Nyolcvan évvel a holokauszt után itt Berlinben azt tapasztalom, hogy a zsidók újra félnek kilépni az utcára!

Ha az édesanyám keres, akkor angolul annyit mondok neki, hogy később visszahívlak. Csak akkor merek vele hosszasabban héberül beszélni, ha magam vagyok csak a szobában” – mondja a 20 éves izraeli fiatalember, aki érettségi után költözött Izraelből Berlinbe, hogy ott trombitálni tanuljon. Olyan városrészben él, ahol sok az arab és a török, de a Hamász terrortámadása előtt sohasem tapasztalt semmilyen zsidóellenes reakciót.

Október 15-én több mint ezer tüntető éltette a Hamászt a Potsdammer Platzon.

Október 16-án a Neuköln negyedben egy támadó tűzijátékot hajított egy fiatal izraeli párra, akik héberül beszélgettek egymással.

“Abban a városban, ahol születtem, megpróbálták felégetni a zsinagógát, ahova járunk. Hogy tudom így felnevelni a gyerekeimet? Azt már mondtam nekik, hogy ne viseljenek kipát, ha iskolába mennek. A családom túlélte a Holokausztot és a Jom Kippur háborút, de most, ha a német társadalom nem segít, akkor nem tudom, hogy mi lesz velünk?” – nyilatkozta könnyek között egy fiatal zsidó családanya Berlinben.

“A legrosszabb a csönd, senki sem kérdezte meg tőlem, hogy miben segíthetek?”

– hangsúlyozza Maximilian Feldhake rabbi, aki tíz éve él Berlinben. Részt vesz egy olyan mozgalomban, mely megpróbálja közelebb hozni egymáshoz a Németországban élő zsidókat és muzulmánokat. Most mindennek vége: egyetlen muzulmán partnere sem telefonált a Hamász terrorakciója óta.

Teljes bizalmatlanság

Dotan-Dreyfus 35 éves izraeli író 13 éve él Berlinben, az első könyvét németül írta. Nem ért egyet Izrael palesztin politikájával, ezért megtagadta a katonai szolgálatot.

“A Hamász rossz a palesztinoknak, az izraeli kormány rossz Izraelnek”

– ez a véleménye a jelenlegi helyzetről. Tart attól, hogy elfajulhatnak a dolgok Berlinben is, mert “a rendőrség túlságosan keményen lép fel a muzulmán tüntetőkkel szemben.”

Az izraeli író szerint Berlin megváltozott a Hamász terrortámadása után: ”korábban kiröhögtem azokat, akik azt mondták, hogy inkább elkerülnek egyes város részeket, mert túlságosan sok ott a muzulmán. Ma már nem nevetek ezen, sőt magam is kezdek kerülni egyes városrészeket Berlinben.”

“Netanjahu a felelős ezért az óriási kudarcért”

Erről nyilatkozott a der Spiegelnek Ehud Barak, aki egykor éppúgy elit kommandós volt az izraeli hadseregben mint Benjamin Netanjahu, akinek bátyja vezette a híres Entebbe-i túsz szabadító akciót. Ehud Barak vezette azt a túsz szabadító akciót, amely a Sabena utasainak a kiszabadítására irányult Tel Avivban. Csapatában szolgált akkor Benjamin Netanjahu is.

Ehud Barak később volt miniszterelnök és hadügyminiszter is Izrael kormányában. A 81 éves Barak Tel Avivban nyilatkozott a der Spiegelnek:

“Benjamin Netanjahu és az ő jobboldali kormányai közvetve nagyon is segítették a Hamászt. Lehetővé tették, hogy a pénzügyi támogatás áradjon a katari emírtől a Hamászhoz. Miért volt ez jó Netanjahunak? Mert ezek után vígan kijelenthette:

“a palesztinokkal nem lehet tárgyalni, mert azok terroristák!”

Netanjahu minden eszközzel arra törekedett, hogy megakadályozza egy palesztin állam létrejöttét. Ezért támogatta a szélsőséges palesztinokat, és gyengítette a mérsékelteket, az Al Fatahot.”

Netanjahu azt mondja, hogy el kell pusztítani a Hamászt, de hogy lehet ezt megtenni egy olyan területen, ahol több mint 2 millió civil él?

Barak: “Előszöris fontos, hogy nemzeti egységkormány alakult, és ebben benne van két egykori vezérkari főnök is, akik értik a dolgukat, és a katonák bíznak bennük.
Tudják, hogy légierővel nem lehet megsemmisíteni a Hamász katonai erejét, ehhez be kell menni a gázai övezetbe!
Tudja, hogy hol van a Hamász katonai főhadiszállása? A Sifa kórház alatt, a gázai övezet kellős közepén! Sajnos a polgári áldozatok elkerülhetetlenek.”

Ha Izrael legyőzi a Hamászt, akkor mi jöhet utána?

“Tizenöt éve amikor hadügyminiszter voltam, és összecsapás előtt álltunk a Hamásszal, akkor tettem egy ajánlatot az akkori egyiptomi elnöknek és a mérsékelt palesztinok vezetőjének: legyen tűzszünet, és utána az arab államok egy része küldjön hadsereget ennek betartására a gázai övezetbe. Mind Mubarak akkori egyiptomi elnök mind Mahmud Abbasz, az al Fatah vezetője határozottan elutasította ezt a javaslatot. Talán most alkalmazni lehetne ezt tizenöt év múltán” – hangsúlyozta Ehud Barak nyugdíjas izraeli kormányfő.

A félelem táplálja a populizmust

A populizmus a bizonytalanságból táplálkozik. A bizonytalanság félelmet okoz. A félelem pedig a primitív emberi reakcióknak kedvez: ingataggá, veszélyessé és robbanásveszélyessé teszi a marginalizált társadalmi csoportokat. Ezek a csoportok azok, amelyeknek nincs státuszuk, így alacsony szintű kommunikációval is befolyásolhatóvá válnak.

Az ipari társadalmakban a státuszt a munka köré kovácsolják. (Nálunk ezt a munka társadalmának aposztrofálják.) A munka identitást, gazdasági biztonságot, stabilitást, jólétet és társadalmi előrelépési lehetőséget biztosít az embereknek.

A globalizáció „sötét arca” véget vetett vagy feltartóztatta a stabil, jól fizetett munka világát, amely identitást, előléptetést és társadalmi státuszt épít. Így maradt a világon emberek millióinak tehetetlen sodródása, kiszorulva a társadalmi együttélésből.

Senki sem értette a zavart, és főként nem vállalta érte a felelősséget.

Ennek a tehetetlenségnek és a társadalmi együttélésből való kirekesztésnek sokféle megnyilvánulása lehet: bizonytalanság; bizalmatlanság; az elvárások hiánya, amelyek elítélik a prezenteizmust.  Megszűntek az értékek és referenciák; felváltotta a cinizmus, a normák és törvények iránti elkötelezettség hiánya (anómia). Ahogy Guy Standing is jelzi a Prekariátus*-ban:

„Sokakat vonzanak majd a populista politikusok és a neofasiszta üzenetek, ami már látható szerte Európában, az Egyesült Államokban és másutt. Ezért a prekariátus, a veszélyes osztály, és ezért van szükség egy „paradicsomi politikára”,

amely választ ad félelmeikre, bizonytalanságaikra és törekvéseikre.

*(szociológiai és közgazdasági kifejezés, mely az angol precarious [bizonytalan] és a proletariat [proletariátus] szóvegyítésével keletkezett) 

Az információs technológiai forradalom lehetővé tette azt, amit közösségi médiának ismerünk. A pillanatnyi információ és a virtuális társadalmi kapcsolatok ezen mechanizmusa, ha emberek millióinak bizonytalanságával párosul, egy ördögi, perverz kört erősít meg. Amikor az ember napról napra él, célja a túlélés. Nincs ideje az elmélkedésre, az együttélésre, a jövő tervezésére. Elszigetelve él, legjobb esetben önelégülten, egy végtelen jelenben, amely megfosztja értelmétől, céljától. A digitális világ megerősíti ezt az állapotot. Az információk, üzenetek és szlogenek felhalmozódása megakadályozza a reflexiót. Az egyirányú kommunikáció hatására a hasonló csoportokhoz kötődő emberek örökös érzelmi állapotban élnek.

A kirekesztés, ha az anyagi siker, az érdemek, a higgadt és mutatós hírességek kultuszával párosul, kirobbanó keveréket okoz. A neheztelés felületei. Az irigység átveszi a hatalmat. A bizonytalan, rosszul fizetett és demotiváló munkákra ítélt emberek megalázva érzik magukat.

A megaláztatás pedig a másik, a sokféleség elutasításában nyilvánul meg.

Jelzi a pluralitás végét. A társadalmi bizalmatlanság az eredmény. Ez annyira meggyengíti az etika iránti elkötelezettségüket, hogy elősegítsék a szabályoktól, társadalmi normáktól és törvényektől eltérő amorális viselkedést. A bizalmatlanság, a valódi kirekesztés vagy a társadalomhoz való nem tartozás érzése kedvez az antiszociális viselkedésnek. Ebben az összefüggésben ezek a lelkek fogékonyak a manicheus populista diskurzusra, amely megosztja a társadalmat jó és rossz között. A bizonytalanság veszélyt jelent a politikai társadalmi stabilitásra, a biztonságra és a közbékére. Lerombolja a liberális demokráciát.

A bizonytalanság felhígítja a társadalmi konszenzust. Amikor a szolidaritás megszűnik, megszűnik a társadalmi elkötelezettség és a kohézió. Mindenki saját magát menti meg, függetlenül attól, hogy kárt okoz-e harmadik félnek.

Veszélyesen közel kerülünk a legerősebbek birodalmához, a saját kezű igazságossághoz. Ez táptalaja a törvényen kívüliségnek és az erkölcsi romlásnak.

Önmagában ennek felismerése sajnos semmire sem elegendő.

Így aztán a hatalomban lévők visszaélve a kirekesztettek félelmével egyszerűen felválthatják a közjót szolgáló közpolitikákat maguk és feltétlen talpnyalóik érdekeinek kiszolgálásával. A hatalmi érdek megszabja a saját szabályait.

Ennek legsúlyosabb megnyilvánulási formája, amikor maga az állam éppen hatalmon lévő kormánya lesz „állam az államban”, amikor magára nézve nem tartja kötelezőnek a törvényeket, olyan módon, hogy azokat saját érdekei szerint formálja.

A nemzetközi színtér ugyanolyan veszélyes és tele van kockázatokkal (lehetőségekkel is). Globális recesszió; Oroszország Ukrajna elleni háborújának kiterjesztése. Ideális esetben a jogállamiság újjáépítésével és egy új társadalmi paktum kidolgozásával kellene elérnünk, hogy válaszoljunk a kihívásokra.

A viszály és politikai bizalmatlanság egy másik úthoz vezet.

Ahelyett, hogy jogi és intézményi reformon keresztül próbálnának pozitív irányba változni, a törvény kiskapuinak nyitva tartása megakadályozza egy új konszenzusos paktum létrehozását, amely az előttünk álló feladatok megoldásához elengedhetetlenül szükségesek. Sajnos a politikai spektrum mindkét oldala képtelen bármiféle párbeszédre. Mindkettőt csak egymás elpusztítása és a hatalom megszerzése érdekli. Egyik fél sem képes még magának sem bevallani a múltat, nemhogy egymásnak, de ami még szomorúbb a Dunának sem.

Orbán és az USA

“A leépült, demens, magatehetetlen és végképp elhülyült Joe Biden biztosan nem irányítja az Egyesült Államokat” – írja Orbán Viktor házi hírlapírója a Magyar Nemzetben.

Bayer Zsolt nemcsak vele nincs megelégedve az USA-ban. A támadás közvetlen célpontja John Bolton. Trump elnök egykori nemzetbiztonsági tanácsadója két kínos dolgot mondott el, ami kicsaphatta a biztosítékot Orbán Viktor környezetében. Egyrészt közölte: Orbán Viktor orosz barátsága a NATO és az USA számára elfogadhatlan! Másrészt pedig azt állította: Trump már soha nem lesz az Egyesült Államok elnöke.

Bayer Zsolt természetesen nem ezért bírálja John Boltont hanem amiatt, mert azt közölte:

”Putyin rendszerét meg kell buktatni!”

Ezt korábban Joe Biden is mondta ugyan, de később visszavonta a kijelentését.

Bayer Zsolt abban valószínűleg nem téved, hogy az Egyesült Államokban mindkét párt meg akarja gyengíteni Oroszországot, ahol olyan rendszert akar, amellyel együtt tud működni a Nyugat. Először Thatcher asszony mondta ki Gorbacsovról, hogy “ezzel az emberrel együtt lehet működni.” Ennek az együttműködésnek lett az eredménye a többi között a rendszerváltás Magyarországon. Talán ezért is utazott el Orbán Viktor Moszkvába Gorbacsov temetésére, de még valószínűbb, hogy titokban tárgyalni akart Putyinnal, aki viszont nem vett részt a temetésen.

Milyen alku köti össze a magyar miniszterelnököt Putyinnal, aki február 24-én megtámadta Ukrajnát? Ez módfelett érdekli Orbán Viktor NATO szövetségeseit , de Bayer Zsolt nem siet erre választ adni. Talán nem is tudja, de semmiképp sem akarja tudatni boldog és dolgos népünkkel: miért oly jó a viszony Orbán és Putyin között az oroszok ukrajnai agressziója után is?

Más aggasztja Bayer Zsoltot.

“Remélem, hogy nem kell nyomást gyakorolnunk Magyarországra”

Ezt Bayer szerint David Pressman amerikai nagykövet mondta. Korábban Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hogy diplomatát várunk Washingtonból nem pedig helytartót.

Bayer Petőfi Sándor egyik versét ajánlja az amerikai nagykövet figyelmébe:

”Foglalod a kurva anyádat, de nem ám a mi hazánkat!”

A valódi aggodalmat Bayer Zsolt ezután fogalmazza meg: “mik is az Egyesült Államoknak a harmadik világban alkalmazott módszerei, amelyekkel rendszert és rezsimeket szoktak buktatni?”

Ruszkik haza!

Ezt skandálta a több tízezres tömeg a tanár tüntetésen Budapesten. Utalva ezzel 56-ra és arra a fiatal Orbán Viktorra, aki a rendszerváltás 1989-ben követelte a szovjet csapatok kivonását Magyarországról. Palmer nagykövet megbízásából a fiatal Orbán mutogatta annak idején Budapestet Bush amerikai elnöknek. Aki Gorbacsovval megállapodott Ceausescu “menesztéséről”. Gorbacsov 1989 decemberének elején találkozott utoljára a román diktátorral. “Remélem életben lesz még jövő januárban, hogy folytassuk vitáinkat” – búcsúzott mosolyogva Gorbacsov. Ceausescut nejével együtt néhány nap múlva szitává lőtték.

A román diktátor bukása egy nagygyűlésen kezdődött meg Bukarestben. Orbán taktikusan kihagyta a budapesti megemlékezést október 23-ról.

Nem akarok párhuzamot találni a bukaresti és a tegnapi budapesti tüntetés között, de úgy látszik tanult diktátor elődjétől és inkább sok biztonsági ember gyűrűjében néhány száz kiválasztottnak beszélt Zalaegerszegen. Fel se merem tenni a kérdést:

Mitől fél Orbán Viktor?

Miért a Soros?

Mert elszerette a nőmet. Nem adta meg a csapatomnak a jogos tizenegyest. Elém állt a sorban, amikor kiflit akartam venni. Ellopta a biciklimet, betörte az ablakomat, elrontotta a záramat. Az óvodában nem engedte, hogy játsszak a csattogós lepkéjével.

Ajánlott egy filmet, amiről kiderült, hogy nézhetetlen. Mócsingos húst adott, amikor fél kiló combot vásároltam nála. Nem lájkolta a Facebookon a fényképemet. Vettem tőle egy lottót, de nem nyertem. A szomszédban hangosan bömbölteti a tévét. Miatta nincs villany egy napja a házban, mert lecsapta a biztosítékot.

Olvastam tőle egy cikket, tele volt baromságokkal. Megelőzött az autópályán. Bevágott elém, nem adta meg az elsőbbséget. Rosszul adott vissza a boltban egy tízezresből. Megbeszéltünk egy találkozót és fél órát késett. Kockás nyakkendőhöz csíkos zoknit hord.

Csúnyán nézett a kutyámra. Mellettem ült a színházban és hangosan zörgött a negrós zacskóval. Együtt szerepeltünk a diákszínjátszókörben, és elfelejtette a szövegét. Rosszul ejti a zöngés hangzókat. Amikor legutóbb kezet fogtunk, eltörte két ujjamat.

Több pénze van, mint nekem. Nagyobb háza, jobb autója, szebb nője. Amikor együtt laktunk albérletben, reggel mindig korán felébresztett. Azt mondta, hogy kedden szép idő lesz, közben meg esett az eső, és olyan hideg volt, hogy majdnem megfagytam.

Írt a bátyámnak egy dalt. Az iskolai tornaórán gyorsabban úszott és távolabbra ugrott nálam, nagyobb gólt rúgott, mint én. Róla nevezték el a soros kapcsolást és nem rólam.

Azért ideális ellenség a Soros, mert a legijesztőbb emberi tulajdonságok a butaság, a félelem és az irigység.

Orbánisztán: Visszatért a félelem kultúrája

  • Könyv jelenik meg Magyarországról Svédországban, Orbánisztán címmel
  • A szerző, Joakim Medin svéd újságíró évek óta foglalkozik Magyarországgal
  • A Független Hírügynökségnek azt mondta: úgy látta, hogy nem csak az ellenzékiek, de a kormánypártiak is félnek
  • Szerinte a félelemkeltés szándékos volt
  • A svéd médiában is foglalkoztak azzal, hogy a magyar kormánypropaganda hogyan ábrázolta az országot
Joakim Medin
Fotó: Sabri Omar

Az Orbánisztán – Félelem és undor az illiberális Magyarországon című, Svédországban a napokban megjelenő könyv szerzője, Joakim Medin szabadúszó újságíróként dolgozik, számos országból tudósított Hondurasból Libanonon és Szírián át Irakig. 2014 októberében ő volt az utolsó külföldi újságíró, aki az Iszlám Állam támadásakor elhagyta a szíriai kurd Kobani városát. A szíriai rezsim rövid időre börtönbe is zárta. A Magyarországról szóló könyv azt mutatja be, hogy Orbán Viktor hogyan szilárdította meg autoriter hatalmát és alakította át a társadalmat, beleértve a média feletti kontrollt és az alapvető demokratikus intézmények lebontását. Ír arról is, hogy a kormány hogyan használta fel a menekültválságot és terjeszt összeesküvés-elméleteket.

Korábban elsősorban a Közel-Kelettel foglalkoztál, miért döntöttél úgy, hogy Magyarországról írsz könyvet?

Több okom is volt erre. Évekkel ezelőtt már tudósítottam Magyarországról, aztán fordultam a Közel-Kelet felé, sokat írtam az Iszlám Államról, a terrorizmusról, a menekültválságról. 2015-től kezdve egyre jobban figyelt mindenki arra, hogy az európai országok, köztük Magyarország, hogyan küzdenek a menekültválsággal.

Tavaly tavasszal Irakban voltam, amikor olvastam a Soros-ellenes kampány kezdetéről, amelyben azt állították, hogy nem csak a migránsok és menekültek jelentenek veszélyt Magyarországra, hanem Soros György is, aki szervezi az egészet. Ez nagyon érdekesnek tűnt, és úgy döntöttem, hogy elkezdek ezzel foglalkozni.

Mennyi időt töltöttél Magyarországon?

Hat éve járok már Magyarországra, ezt a könyvet most egy év alatt írtam meg.

Sikerült kormányzati szereplőkkel is beszélned?

Igen, több interjút is sikerült készítenem Kovács Zoltán kormányszóvivővel.

Honnan jött az Orbánisztán cím?

Az Orbánisztán szót egyszer egy cikkben láttam valahol. A nemzetközi, de a magyar média is sok kifejezést használ arra, hogy leírja a magyarországi fejleményeket. Van, aki orbánizmusról beszél, mások Orbánisztánról, vagy valami másról. Úgy tűnt nekem, hogy ez a szó egy jelkép is arra, hogy

Magyarország egyre jobban hasonlít a közép-ázsiai posztkommunista országokra.

Így azt gondoltam, hogy ez egy elég erős kifejezés, de illik is abba a vitába, amely Magyarországról folyik. Ezért választottam ezt.

Az ajánlóban az szerepel, hogy „a félelem kultúrája visszatért a magyar társadalomba”. Tudnál esetleg néhány példát mondani erre, amit a forrásaidtól hallottál?

Persze. A könyvben azt próbáltam leírni, hogy néhány ember, aki szemben áll a kormánnyal, és ezt a saját szememmel láttam, szóval ők egyre jobban félnek attól, hogy negatív következményekkel jár, ha nyíltan ellenzik, amit a kormány tesz. Ez az érzés egyre jobban terjed.

Ugyanakkor beszéltem olyanokkal is, akik kormánypártiak, vagy nem is feltétlenül azok, csak sokat olvassák, hallgatják a Fidesz által dominált médiát, és

ők is félnek.

Nagyon félnek, amikor szóba kerülnek a „gonosz migránsok”, a muszlimok, a terroristák. Néhányan a „Soros-birodalomtól” félnek.

Úgy vélem, hogy ez a félelem, amely minden tábort átjár, a köztük meglévő gyűlölettel együtt egy rendkívül polarizált társadalmat hozott létre Magyarországon.

A nemrég véget ért választási kampány tele volt összeesküvés-elméletekkel, többek között Soros Györgyről. Ezekről mit gondolsz?

Van egy történészdiplomám, és tanultam arról, hogy a propagandát hogyan használták különböző rendszerek az európai történelem folyamán, demokráciák és diktatúrák is. Sokan megfogalmazták, hogy ez egy nagyon sikeres propagandakampány volt, hogy még nagyobb félelmet kreáljanak a társadalomban, és hogy rájátsszanak arra a magyar mentalitásra, hogy „minket mindenki támad, állandó fenyegetettségben kell élnünk”. Ezzel sikeresen mobilizálták azokat az embereket, akik Orbán Viktorra szavaztak.

Szóval szerinted szándékosan terjesztettek félelmet, ez volt a céljuk, vagy ez inkább egy mellékhatás?

Nyitottan álltam a kérdéshez, és sok emberrel beszéltem, fideszesekkel és ellenzékiekkel is. A legtöbben egyetértettek, hogy

a félelemkeltés szándékos volt,

de az is fontos volt, hogy a kormányról és a miniszterelnökről egy olyan képet alakítsanak ki, hogy erős vezető, rajta múlik Magyarország függetlensége és szabadsága, és erőssé tudja tenni az országot.

Svédországban élsz, és az országot gyakran emlegették a magyarországi kampányban. Az állami médiában úgy jelent meg, mint egy olyan ország, amelyet invázió ért, nagyon veszélyes, tele van úgynevezett no-go zónákkal… Erről mit gondolsz?

Vannak emberek Svédországban, akik egyetértenének ezzel. De a svédek többsége nem így gondolkodik. Nem nehéz meglátni, hogy ez egy szándékos kampány volt, hogy mutassanak egy félelmetes példát, hogy Magyarország is ilyenné válhat, ha beengedi a muszlim menekülteket. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy azok, akik emögött a kampány mögött voltak, el is hitték, hogy Svédország ilyen, de az biztos, hogy a kampány sikeres volt.

A svéd médiában volt bármilyen visszhangja ennek a kampánynak?

Igen, volt, legalábbis egy ideig. A svéd médiának is feltűnt, hogy Magyarországon mennyit foglalkoznak az országgal, és hogy

nagyon torz kép jelenik meg.

Ez elég szokatlan, Svédországgal nem nagyon szokott ilyen történni.

Vannak olyan hangok, hogy Orbán Viktor már egyfajta modell bizonyos európai politikusok számára. Egyetértesz ezzel?

Teljesen. A svéd szélsőjobboldali párt, a Svéd Demokraták most elég erős, és a párt több vezetője nyíltan kijelentette, hogy ők Magyarországot és Orbán Viktort példaképnek tartják. A parlamenti képviselőik közül az egyik Budapestre is költözött. Továbbra is parlamenti képviselő Svédországban, de azt mondta, szerinte Magyarország és a magyar politikai közeg sokkal jobb, és Magyarországon nincsenek muszlimok.

Úgy hívták, hogy Magyarország

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország Európa közepén. Nem túl nagy, kicsit huzatos, de a célnak megfelelt. Ez volt a mi országunk, úgy hívták, hogy Magyarország.

Aztán, mintha csak egy pszicho-filmben történne mindez, közénk keveredett egy furcsa szerzet. Még csak nem is erőszakkal törte ránk az ajtót – addig hízelgett és ígérgetett, míg be nem fogadtuk az otthonunkba.

Kezdetben nem éreztük, hogy mekkora a baj. Történtek furcsa dolgok, de ezeket nem vettük komolyan: ahol sok minden furcsa, ott már majdnem minden megszokott.

Ám egyik nap leesett egy kép a falról. Másnap élettelenül feküdt a küszöbön a macska. Egy héttel később nyitva találtunk egy kulcsra zárt ajtót. Megszűnt egy újság, lemondták egy színész fellépését, kivágták egy tér összes fáját.

Lassanként megváltozott minden. Mások lettek a zajok, a zörejek, újak a szagok, az illatok. Fakultak a színek, repedtek a falak, összementek a terek. Idővel a jövevény egyre zavartabban viselkedett. Már kérdezni is csak halkan mertük egymást: őrült ez, vagy csupán gazember?

Megváltozott a nyelv, a szavak idővel már nem azt jelentették, mint valamikor. Ha valakitől elvett valamit, azt mondta: idáig nem volt lehetőséged, hogy részt vállalj a közös terhek viseléséből, de most megteremtettem a számodra. Ha azt mondta, megvéd valamit, az azt jelentette, hogy elveszi.

Ha kérdezzük, nem válaszol. A tájékoztatás a számára azt jelenti, hogy elmondja, amit ő fontosnak tart közölni velünk.

Korábban nem voltak ellenségeink, mostanra szerzett nekünk. Arra hivatkozik, hogy mindenre felhatalmaztuk. Munkaalapú társadalomról beszél, nemzeti együttműködésről. Miközben már csak írásban érintkezik bárkivel. Nemzeti konzultációnak nevezi, hogy leveleket ír és kérdőíveket küldözget közpénzen, mindenkinek.Bármit mond, bármit tesz, a zemberekre hivatkozik. Akik, állítólag, mi magunk lennénk. Rákosi és Kádár is az emberekre hivatkozott, csak ők dolgozó népnek és uralkodó osztálynak nevezték az általuk elnyomottakat.Félelmetesnek próbál mutatkozni, közben látszik rajta, hogy ő az, aki retteg.

Ezért harcol a világgal és elsősorban a saját démonaival.

Olyan az egész, mintha egy film lenne. Vajon kitart-e a popcorn és a kóla a film végéig?

Magyarország filmje

Filmet nézünk. Nem akartunk elmenni ebbe a moziba, de befizetettek bennünket, nem lehetett visszautasítani a meghívást. Vidám, nézhető filmet ígértek,  de egy lidérces szomorújátékot kaptunk, amelynek ráadásul mi vagyunk a szereplői.

Ez a film úgy kezdődik, hogy volt egy életünk. Nem mindig jó, de összességében élhető.

Aztán egyszer, ahogyan az a pszicho-filmekben történni szokott, közénk keveredett egy furcsa szerzet. Még csak nem is erőszakkal törte ránk az ajtót – addig hízelgett és ígérgetett, míg be nem fogadtuk az otthonunkba.

Kezdetben nem éreztük, hogy mekkora a baj. Történtek furcsa dolgok, de ezeket sokáig nem vettük komolyan: ahol sok minden furcsa, ott már majdnem minden megszokott.

Ám egyik nap leesett egy kép a falról. Másnap élettelenül feküdt a küszöbön a macska. Egy héttel később nyitva találtunk egy kulcsra zárt ajtót.

Idővel a jövevény egyre zavartabban viselkedett. Lassanként megváltozott minden. Mások lettek a zajok, a zörejek, újak a szagok, az illatok. Fakultak a színek, repedtek a falak, összementek a terek.

Már kérdezni is csak halkan mertük egymást: őrült ez, vagy csupán gazember?

Megváltozott a nyelv, a szavak már nem azt jelentették, mint valamikor. Ha valakitől elvett valamit, azt mondta: idáig nem volt lehetőséged, hogy részt vállalj a közös terhek viseléséből, de most megteremtettem a számodra.

Ha azt mondta, megvéd valamit, az azt jelentette, hogy elveszi.

Azóta ez van. Ha kérdezzük, nem válaszol. A tájékoztatás a számára azt jelenti, hogy elmondja el nekünk, amit ő fontosnak tart közölni velünk.

Korábban nem voltak ellenségeink, most szerzett nekünk sokat. Valami írásra hivatkozik, az apróbetűs részben állítólag mindenre felhatalmaztuk. Szabadságharcról beszél, ellenségről. Nemzeti együttműködésről, miközben már csak írásban érintkezik bárkivel. Nemzeti konzultációnak nevezi, hogy kérdőíveket küldözget közpénzen, mindenkinek.

Bármit mond, bármit tesz, a magyar emberekre hivatkozik. Rákosi és Kádár is az emberekre hivatkozott, csak ők dolgozó népnek és uralkodó osztálynak nevezték az általuk elnyomottakat.

Félelmetesnek próbál mutatkozni, közben látszik rajta, hogy retteg.
Ilyen nincs, mondogatjuk egymásnak halkan. Talán tényleg nincs. Talán tényleg csak egy film. A közepesnél gyatrábban megírt forgatókönyvvel, és hatásos, de nem igazán eredeti zenei effektekkel.

Ha ez tényleg egy film, akkor egyszer biztosan vége lesz. Felállunk a székünkből, elindulunk a kijárat felé, és útközben kidobjuk a Cola dobozát a szemetesbe.

Ki nem ugrál, Soros-bérenc, hej, hej!

Miért a Soros?

Mert elszerette a nőmet.

Nem adta meg a csapatomnak a jogos tizenegyest.

Elém állt a sorban, amikor kiflit akartam venni.

Ellopta az autómat, betörte az ablakomat, elrontotta a záramat.

Az óvodában nem engedte, hogy játsszak a csattogós lepkéjével.

Ajánlott egy filmet, amiről kiderült, hogy nézhetetlen.

Mócsingos húst adott, amikor fél kiló combot vásároltam nála.

Föltette a Facebookra a fényképemet.

Vettem tőle egy lottót, de nem nyertem.

A szomszédban hangosan bömböltette a tévét.

Miatta nincs villany egy napja a házban, mert lecsapta a biztosítékot.

Olvastam tőle egy cikket, tele volt baromságokkal.

Megelőzött az autópályán. Bevágott elém, nem adta meg az elsőbbséget.

Rosszul adott vissza a boltban egy tízezresből.

Megbeszéltünk egy találkozót, és fél órát késett.

Kockás nyakkendőhöz csíkos zoknit vett fel.

Csúnyán nézett a kutyámra.

Túltolta a biciklimet.

Mellettem ült a színházban, és hangosan zörgött a negrós zacskóval.

Együtt szerepeltünk a diákszínjátszó körben, és elfelejtette a szövegét.

Kézfogás közben eltörte két ujjamat.

Amikor együtt laktunk albérletben, reggel mindig korán felébresztett.

Azt mondta, hogy kedden szép idő lesz, közben meg esett az eső, és olyan hideg volt, hogy majdnem megfagytam.

Írt a bátyámnak egy dalt.

Az iskolai tornaórán gyorsabban úszott és távolabbra ugrott nálam, nagyobb gólt rúgott, mint én.

Több pénze van, mint nekem. Nagyobb háza, jobb autója, szebb nője.

Róla nevezték el a soros kapcsolást és nem rólam.

Azért a Soros, mert a legijesztőbb emberi tulajdonságok a butaság, a félelem és az irigység.

A félelem demokráciája

Könyv íródott Orbán Viktorról. Lett rá kiadó, nyomdát is találtak hozzá. Csak hát mielőtt nekiálltak kinyomtatni, beleolvastak a könyvbe, és úgy döntöttek, hogy ők ezt nem merik bevállalni. Támogatást kapnak más könyvek nyomtatására, nem vállalhatják a kockázatot, hogy esetleg a könyv főszereplője, a miniszterelnök megharagudjon rájuk.

Tudom, melyik vidéki városban van a nyomda, de nem írom meg. Nem én félek, azokat nem akarom bajba hozni, akik félnek.

Viszont eszembe jutott, hogy néhány héttel ezelőtt egy középkorú nő szólított meg az utcán. Olvassa az írásaimat, mondta, és szívesen lájkolna a Facebookon, de fél, hogy baja lesz belőle. Szégyenkezés volt a hangjában és a szemében.

Pedig, nem neki kellene szégyenkeznie, gondoltam magamban. De nem mondtam semmit. Mit is mondhattam egy embertársamnak, akinek most újból meg kellett tanulnia félni.

Nem először hallok ilyen mondatokat mostanában, mások is mondanak hasonlókat.

A félelem benne van a levegőben.

Halkan mondunk mindent, megfontoltan, előtte alaposan körülnézünk. Magunk sem értjük, hogyan juthattunk idáig, amikor azt suttogjuk a mobilba: ez nem telefontéma.

Megint megtanultunk írni, és olvasni a sorok között. Pedig már azt hittük, hogy vége, elfelejthetjük örökre. Most újra hasznunkra válik. Akik átélték egyszer, azoknak gyorsabban megy, de keservesebb – az újak, akik már a félelem nélküli létbe születtek, fel sem fogják, hogy mi történik velük.

Félni mindenhol lehet: vasúton, hajón, autóban, buszon, villamoson, metrón. Péknél, zöldségesnél, virágosnál, trafikban, bankban. Azok is félnek, akiknek a javaik megfogyatkoztak, s reményeik mintha sosem lettek volna, és azok is, akiknek még van mit a tejbe aprítaniuk.

A félelem demokratikus: jómódú és szegény egyaránt szabadon félhet.

Félünk piacon, postahivatalban, félni bárhol lehet. Van, aki a fodrásznál fél, mások az iskolában, gyárban, irodában. Félünk az egyenruhától, és félünk akkor is, ha egyenruhások vagyunk: tűzoltók, katonák, rendőrök.

Fél az ápoló, és fél az ápolt.

Félnek a fiatalok, mert azt látják, hogy a szüleik félnek. Utóbbiak nem mutatják, de ettől még látszik rajtuk. Kiül az arcukra, látszik a tartásukon, érződik a bőrük szagán. A félő ember másképp mozog, mint az, akinek nincs baja.

Félnek az idősek, mert azt látják, hogy a gyerekeik és az unokáik félnek.

Félünk játék közben, munkaidőben, nyaraláskor. Zenét hallgatva, könyvet lapozgatva, újságot olvasva.

Egyszer majd elmúlik ez is, a félelem sem tart örökké. Ám addig nem árt, ha nem nyomtatunk ki olyan könyvet, amiből bajunk lehet, és alaposan meggondoljuk, hogy mit lájkolunk a Facebookon.

Még egyszer a kömlői migránsokról

Tisztelt kömlői polgárok!

Magyarország kormánya elnézést kér tőletek, amiért féltek és rettegtek a migránsoktól. Közöljük veletek, hogy sem Kömlőn, sem Magyarország más településein nincsenek migránsok. Ha lennének, akkor sem kellene félnetek tőlük. Ők is olyan emberek, mint amilyenek ti vagytok. Pontosabban: olyanok, mint amilyenek ti voltatok, mielőtt meghülyítettünk volna benneteket a milliárdokba kerülő hisztériával. Óriásplakátokon, újság- és tévéhirdetésekben szítottuk a gyűlöletet.

Az akartuk, hogy féljetek és úgy érezzétek, kell valaki, aki megvéd benneteket. Azt akartuk, hogy hozzánk forduljatok védelemért, tőlünk reméljétek, hogy megóvunk benneteket minden veszedelemtől.

Azt akartuk, hogy tudjátok: mi megvédünk benneteket, és ezért nem is kérünk mást, csak annyit, hogy amikor majd eljön ennek az ideje, vagyis 2018-ban, a választáskor, tudjátok, hogy hova kell behúzni az ikszet.

A mi pártunk mellé. Fidesznek hívják a mi pártunkat, ha valaki közületek esetleg nem emlékezne. Ilyen szemét módon gondolkodtunk, ezért csináltuk ezt a hisztériát.

De most felébredt bennünk a lelkiismeret. Nem tudunk rendesen aludni, rémálmaink vannak, mert látjuk, hogy mit tettünk veletek és az országgal.

Két évvel ezelőtt Nagymágocson közmunkások és földmérők ijedtek meg egymástól. Tavaly külföldi – még csak nem is színes bőrű – diákokat néztek migránsnak.

Hisztériát keltettünk az országban, gyűlölködést szítottunk az emberek között.

Elnézést kérünk ezért tőletek kedves kömlőiek. Nem volt szép tőlünk, sőt, az igazat megvallva, nagyon csúnya dolog volt. Anyánk annak idején nem erre tanított bennünket, apánk szíjat hasított volna a hátunkból, ha tudja, hogy ilyenek leszünk.

Megpróbáljuk valahogy helyrehozni, amit tettünk, de félő, hogy a szellemet, ha akarnánk, sem tudnánk visszaszuszakolni a palackba. Önálló életet él a szellem, amelyet mi szabadítottunk rátok.

Kömlőiek, drága honfitársaink! A mostani történetnek ugyanaz a tanulsága, ami az elmúlt majdnem nyolc évnek: ne dőljetek be a hazug propagandának. Ne higgyetek a hatalmat kiszolgáló lakájmédiának. Pénzért csinálják, elvtelenül.

Röhögnek rajtatok, mert látják, hogy milyenek lettetek. Van olyan ember Kömlőn, aki még ma is azt hiszi, hogy a migránsok bementek egy házba, és a hűtőszekrényből kiették a fasírtot, a gyerekszobából pedig elvitték a frissen vasalt gyerekruhát. Egy másik falubeli pedig elbarikádozta magát, hiába próbálta nyugtatni a polgármester.

Utáljuk magunkat azért, amit veletek tettünk. És nemcsak veletek, de szerte az országban a magyarokkal. A magyar emberek, most már mi is látjuk, nem egy hisztérikus, önmaga démonaival harcoló országot érdemelnek. Jár nekik egy nyugodt, békés, élhető ország, de jelenleg nem jut.

Kedves kömlőiek, Magyarország kormánya még egyszer elnézést kér tőletek az okozott kellemetlenségekért. Bocsássatok meg az ellenetek vétkezőknek!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!