Kezdőlap Címkék Enyedi

Címke: enyedi

Megnyílt a 74. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál

0

A Downsizing című szatíra díszvetítésével és a főszereplők közül Matt Damon és Kristen Wiig, valamint a rendező, Alexander Payne vörös szőnyeges felvonulásával megnyílt szerda este a 74. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál.

A forgatókönyvíróként kétszeres Oscar-díjas Payne legújabb műve egy olyan jövőben játszódik, amelyben

az emberek lekicsinyíthetik magukat, hogy ezáltal csökkentsék a környezeti problémákat.

További előnye a miniatürizált életformának, hogy jóval olcsóbb és nagyobb jómódot tesz lehetővé.

A Downsizing mellett 20 alkotás szerepel a világ legrégebbi filmfesztiváljának versenyprogramjában.

A zsűri elnöke idén Anette Bening amerikai színésznő, tagjai között van Enyedi Ildikó rendező,

akinek Testről és lélekről című műve az év elején elnyerte a fődíjat a Berlinalén.

Az olasz városban szeptember 9-én osztják ki a legjobb alkotásnak odaítélt Arany Oroszlánt és a főbb alkotói kategóriákban járó díjakat

Idén életműdíjjal tüntetik ki Stephen Frears brit filmrendezőt, akinek Victoria & Abdul című történelmi drámáját versenyen kívül vetítik a Mostrán.

A 11 napos fesztiválon számos hollywoodi sztár vonul majd a Lidón. Velencébe várják a versenyprogramba Suburbicon című filmjével érkező George Clooneyt, aki ezúttal Matt Damonnal és Julian Moore-ral forgatott. Darren Aronofsky pedig Mother! című horrorfilmjével szerepel, amely Jennifer Lawrence, Javier Bardem és Michelle Pfeiffer részvételével készült.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!