Kezdőlap Címkék Egyetemi Színpad

Címke: Egyetemi Színpad

Miniszterelnöki interjú; Portfolio, 2023. július 28. péntek

Miniszterelnökünk péntek reggeli szózatát kivonatolva olvasom a Portfólión. Nem is tudom miért jutott eszembe Sándor György egyik Egyetemi Színpadon előadott szerzői estjének száma: Sándor a Főnök géniuszát egekbe magasztalva mindvégig a padlóra szegezi tekintetét, majd rajongva felszólítja a tömeget tapsolják meg a Főnök urat, mint egykor az óriások közt törpének tetsző Gullivert tenyerébe emeli és lelkes rajongással maga is ujjongva tapsol. Miért jutott ez eszembe ezen a kora pénteki órán? 

  1. Orbán Viktor szerint havi szinten „181 ezer forint körül tehermentesítik” a magyar családokat a rezsitámogatással…

A magyar átlagrezsi (gáz, víz, villany, közös költség, telefon, internet, kéményseprés) kb. 45.000 HUF /hó. Miniszterelnök úr szíves közlése szerint nélküle 226.000 HUF/hó lenne, azaz a megtakarítás családonként évi 2.172.000, ami az államnak évi 8.000.000.000.000 forintjába kerül. Nem is értem, hogy mit sírnak ezek ilyen brutális miniszterelnöki jóindulat esetén? Hogy Varga Mihály zokog, azt még csak-csak értem… vagy ez is csak egy bődületes átverés? Akkor már csak az a kérdés, hogy Miniszterelnök úr ver át minket, vagy őt verte át valaki.

  1. … úgy fogalmazott, egész Európában „a magyar családok fizetik a legkisebb rezsit.

Az összes uniós tagállam közül Magyarországon tette ki a legmagasabb arányt a fogyasztási kiadásokon belül a lakásfenntartás-, a víz-, a villany-, a gázszámla-, illetve az egyéb tüzelőanyagok együttes költsége 2020-ban – tette közzé az Eurostat.

  1. Miniszterelnök úr hangsúlyozta az infláció letörésének a fontosságát, amihez eszközként az árstopokat, a kamatstopot, az árfigyelő rendszert, a kötelező akciózást, a SZÉP-kártya reformját sorolta. „Úgy látom, majd a júniusi-júliusi adatok az inflációról szerintem ezt vissza is igazolják, hogy megkezdődött az a folyamat, amit az infláció letörésének nevezünk; és azt a célt, hogy év végére 10% alá kerüljön az infláció, azt el tudjuk érni.”

Ez pontosan így van. Az év eleji bőven 20 % feletti (hónap/egy évvel ezelőtti azonos hónap) értékek meg az év végi 10 % alatti értékek beleillenek abba a szakértői konszenzusba, hogy a 2022-es éves infláció 18 % lesz, azaz Szilveszterkor a pénzünk kb. a négyötödét éri, mint január elején. Az elérés automatikus, a kormánynak nincs sok köze hozzá se pro, se kontra, mert az általa alkalmazott „módszerek” vagy a hatásukban jelentéktelenek, vagy a cégek simán kivédik ezeket egy megfelelően módosított árpolitikával (ha valamit olcsóbban kell adniuk, valami mást drágábban adnak), azaz az átlag infláció a kormány miatt nem nagyon változik, akármit magyaráz Miniszterelnök úr.

  1. „Van azonban egy jelenség, ami nem engedi meg, hogy hátradőljünk, itt élesnek kell lennünk. Mert miközben az egész ország az infláció ellen harcol, különösen az élelmiszerár-emelkedések ellen, sajnos vannak, akik nem veszik ki a részüket ebből a küzdelemből, sőt kihasználják ezt a helyzetet, amit én fölháborítónak találok. A nagy élelmiszerláncok, vagy mondjuk úgy, hogy a multik azok árspekulánsként viselkednek. Tehát olyan körülmények között is emelik az árakat, amikor annak semmifajta alapja nincs.”

Íme a szocialista gondolkodásmód szép példája, mikor valaki, aki abban a korszakban szocializálódott, azt az emeletes ostobaságot hiszi, hogy a „Nagy élelmiszerláncok” hopp, egyszer csak gondolnak egyet, és fölemelik az árakat, azaz nem a kereslet-beszerzés-mitteszakonkurencia hármas alapján döntenek. Az ember hüledezne, hogy hogyan lehet ennyire… khm… értelemszegény egy XXI. századi, európai miniszterelnök, de aztán rögtön arra gondol, hogy ezt a szöveget a szocializmusban sokat élt nyugdíjasok, úgy kajálják, mint a cukrot, a többiek meg úgysem értik miről lenne szó. Tehát, ez is csak a néphülyítés egyik módszere. A legnagyobb probléma sajnos az, hogy az igazán magyar, „nem multi” cégek (COOP, CBA, Reál, MANNA) nem használják ki a multik végzetes ostobaságát, holott ha ravaszul nem emelnék az árat elintézhetnék, hogy mindenki hozzájuk járjon vásárolni. Vagy ők is olyan ostobák, mint a multik? Esetleg Miniszterelnök úr beszél hülyeségeket?

5. „És sajnos az importélelmiszer-árakat is növelik. Mert a magyar termékek árának növekedéséből egy rész legalább visszamegy a magyar gazdákhoz, de az importélelmiszer-árak növelése az szerintem indokolatlan és elfogadhatatlan. Ez egy szimpla – nem szeretem az ilyen kommunista ízű szavakat, de ez egy – nyerészkedés. Kihasználják azt a lehetőséget, hogy magasak az energiaárak, van mire hivatkozni, és miközben már nem lenne indokolt az árak emelése, továbbra is ezzel próbálkoznak.

Az árspekuláns multik összejátszanak a brüsszeli bürokratákkal.

Kiszabtunk azért már 3 milliárd forintnyi bírságot, mert nem engedünk semmilyen kartellezést meg mesterséges áremelkedést, és a hivatalaink – Versenyhivatal, Fogyasztóvédelem – oda-oda csap. Azt gondolom, ezt a csapásszámot növelni kell, és állandóan jelen kell lenni, és szorítani-szorítani-szorítani. Nem fogadhatjuk el, hogy csak mert egy ilyen magasabb inflációs korban élünk, az élelmiszerek tekintetében indokolatlan árspekuláció történjen. Ez fölháborító, helytelen, és ez ellen föl kell lépni.”

Még szerencse, hogy Miniszterelnök úr nem szereti az olyan kommunista ízű szavakat, mint például „nyerészkedés” – habár Mészáros és Tiborcz urak esetében úgy tűnik, mintha mégiscsak… Viszont ha már a kommunistáknál tartunk, itt egy szemelvény Rákosi elvtárs egyik beszédéből, csak az érdekesség kedvéért:

„A Magyar Kommunista Párt ezért ismét erélyes harcot indított a drágaság, a spekuláció és az árdrágítók ellen, annál is inkább, mert tavaly augusztus 1. óta sem a város, sem a falu dolgozóinak életszínvonala nem javult. Elérkezett az ideje annak, hogy vaskézzel fogjuk meg a spekulációt.”

Két vaskéz együtt söpör. Akkor USA volt, most EU.

„Olvasva ezen Magyarországra nézve végzetes bornírtságokat, sírjunk vagy nevessünk?”

A kérdésre helyes választ beküldők között nem sorsolunk ki semmit.

Már nincs miből.

Sérülékeny óriáscsecsemő

Sándor György prédára les már a Rózsavölgyi Szalon bejáratánál, az Örömkönny(v)eim című estje előtt. Be van sózva. Nem bírja kivárni a pódiumra lépését. Már ott szerepel. Érkezésemkor, a szó szoros értelmében, letépi rólam a kabátot. Sürget bennünket, hogy üljünk már le. Még jobban felspannolja magát. Ha úgy tetszik, bemelegít. Már poénokat mond. Persze elég hangosan, hogy a bejáratnál ülők is hallják. Lesi a hatást, már ekkor sütkérezik a sikerben.

Mindjárt 80 évesen is olyan, mint a vásott kölyök, aki egyfolytában rossz fát tesz a tűzre. Túlhalmoz mindent. Elveti a sulykot. Elviselhetetlen, de azért imádni való is. Erőszakosan is szeretetet akar magának kivívni, és ezért bánt is. Akár némiképp felsebez, egyfolytában szurkapiszkálódik, és cserébe nemhogy szeretethullámot, de szinte ölelést vár el. Sérülékeny óriáscsecsemő, részint kopaszon, másrészt, rakoncátlanul loboncos hajjal, Krisztus fejjel. Szeret is váteszként viselkedni, ebből adódtak már bajok, komolyak is. Furmányos észjárású agyában időnként összehalmozódott sok minden, és cikkek formájában előtolult belőle, leginkább az akkoriban más platformon álló Magyar Nemzetben. Több cikktől sokan néztünk csúnyán. Nem értettük, hogy ez a penge gondolkodású fickó, aki az estjein vaslogikával, intellektuális játékossággal, briliáns elmével beszél bármiről, egykori tévéműsorában felszabadultan ökörködött az utcán, nagy elánnal járókelőket tréfált meg, és közben kórképet is rajzolt rólunk, hogy a fenébe hord össze a rendszerváltás után, nyomtatott termékben hetet-havat. Úgy, hogy volt, aki azt mondta neki, ha nem vigyáz, saját magát lövi majd a Dunába.

Kommunista, zsidó családban született, édesapja munkaszolgálatosként halt meg, 4 évesen látta utoljára. A Rákosi Mátyás Gyerekotthonba került. Az orosz nyelvű Gorkij Iskolában kapott ateista, kommunista nevelést. Alapító tagja lett egy KISZ szervezetnek. Később lett belőle fölöttébb társadalomkritikus, akár naponta templomba járó, abszolút vallásos ember, aki a Kádár-rendszerben kimondottan ellenzékinek számított. Még a szocializmusnak nevezett időszakban, katolizált. Azt szokta nyilatkozni, hogy amióta katolizált, azóta öntudatos zsidó. Ellentétekből gyúrták össze. Tán ez tette annyira agyafúrttá. Valaha megtűrtnek számított, aki csak erősen korlátozott nyilvánossághoz jutott. Egyetemi klubokba zarándokoltunk el miatta. A rendszerkritikus Egyetemi Színpad volt az egyik fő „lelőhelye”, vagy a száz körüli nézőt befogadni képes 25. Színház. Keményen ütőseket mondott. Az amúgy zseniális, de nála jóval populárisabb és nagyobb nyilvánosságot kapó Hofi nem ritkán azt képviselte, hogy fölül minden rendben van, de középen eltolják a dolgokat. Vele szemben Sándor csaknem igeként hirdette, hogy semmi nincs rendben, ugyan már be ne vegyük azt a sok maszlagot! Figyeljünk, legyünk résen, ne hagyjuk magunkat átverni, a nevetés pusztító fegyverével röhögjük ki az álságos hatalmon lévőket, tegyük legalább magunk számára Napnál világosabbá az átveréseket, vagányul gúnyolódjunk a minket átverni szándékozókon. Sándor bátor volt, lázító, olykor kimondottan dühös, előadás közben erős érzelmi megnyilvánulásokat is megengedett magának, és ezeket vaslogikával párosította. Lenyűgöző és akár lúdbőröztető volt, a saját maga által kitalált műfajban. Mindmáig humoralistának nevezi magát, ami a humoristának tán töprengőbb, filozofikusabb, műveltebb réteg számára szánt változata, hiszen sziporkáinak kódolása gyakran igényel egyfajta tájékozottságot, olvasottságot, miközben a lehető legvaskosabb, legprimérebb eszközökkel is operál.

Ilyen a nézőmacerálás, például a nem eléggé figyelő nézőre való rászólás, annak a produkció közbeni odébb ültetése, akit zavar egy reflektor fénye, vagy annak megszólítása, aki nem nevet, hogy „mi van, nem erre számított?” Ha válaszolnak neki, azt is lereagálja, ha nem akkor azt is. Változatlanul parádés az improvizációs képessége. Ugyanakkor saját maga által írt, meglehetősen kötött szöveget mond, amiből kibeszél, kikacsint, de azt azért előre eltervezetten elmondja végig. Akkor is, ha akár ezt 40 évvel ezelőtt írta. Az est első részében ugyanis a Lyukasóra című ősrégi műsorából mond részleteket. Felhívja a figyelmünket, hogy sajnos még mindig mennyire aktuális. És tényleg. A hazai viszonyok sok tekintetben visszakunkorodtak oda, amikor ezek az írások születtek. Ülnek a poénok. Sőt, akár ütnek. Sándor pedig elemében van, reagál az őt félkörívben körbe ülő publikum minden rezdülésére, szokásosan erős a mimikája, széles a gesztikulációja. Tanár paródia segítségével is megmutatja, hogyan akarnak bennünket beállítani a sorba, betörni, hogy próbálják mosni az agyunkat, hajlítani a gerincünket. Hát igen, bizony, szeretjük, nem szeretjük, ez most ordítóan aktuális, miközben egy fél mondat aktualitás sincs.

No majd, a második részben, gondolom balga módon. Ott azonban jönnek a szintén régi, Karinthy által ihletett íróparódiák, amik stílusbravúrok, remekek, de valahogy forrongó viszonyaink között most nem ezt várnám. Hanem azt, hogy Sándor ne csak annyira áttételesen, mint az első részben, fiatalkori önmagához híven, markánsan foglaljon állást, ha kell, mutassa meg mennyire felindult, dúljon benne a közlésvágy, ne előadó-művészetének finomságaiban sütkérezzen. Félreértés ne essék, ezt a részt is fölöttébb élvezem, – bár néha ekkor már mutatkoznak a fáradtság jelei -, hiszen egy vitathatatlanul nagy művész áll a pódiumon, örömtelien ereje teljében. De és, de…! Most olyan időket élünk, hogy akinek erre módja van, egyértelműen, világosan, keményen meg kell szólalnia.

Sándornál a balról jobbra sasszézás után a magának kitalált híd szerep következett, ami valószínűleg nehezíti az egyértelmű állásfoglalást. A Kossuth-díj meg a Nemzet Művésze cím, pedig nehezítheti az ellenzékiséget. De most nyilvánvalóan nem akar ellenzéki lenni, miközben csak érezteti, hogy sok minden neki sem tetszik. A másik oldalra sem teszi le azonban a voksát.

Ő a híd. Arról már nem akar beszélni, hogy akár ez a híd is leszakadhat.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!