Kezdőlap Címkék Donald Trump

Címke: Donald Trump

Putyin köszönetet mondott Trumpnak

0

Terroristákat fogtak Szentpéterváron, a CIA adta a tippet az oroszoknak.

Az orosz elnök felhívta Donald Trumpot, mert a terrorelhárítás a CIA információi alapján fogott el hét iszlamista terroristát Oroszország második legnagyobb városában. Az orosz titkosszolgálat, az FSZB szűkszavú közlése szerint

a hét terrorista öngyilkos merényletekre készült Szentpéterváron a karácsonyi vásár idején.

Az Iszlám Állam korábban felhívta híveit, hogy hajtsanak végre merényleteket azokban az államokban, amelyek döntő szerepet játszottak az ellene folyó háborúban.

Oroszország új washingtoni nagykövete az ősszel foglalta el állomáshelyét és rögtön javasolta, hogy a két nagyhatalom titkosszolgálata vegye fel a kapcsolatot egymással, hiszen az érdekeik azonosak a terrorizmus elleni háborúban. A CIA készségesen

át is küldött néhány fontos információt,

amelyek alapján sikerült felszámolni a terrorista sejtet Szentpéterváron.

Ezt köszönte meg Putyin. Három napon belül ez volt egyébként a második telefonbeszélgetés a két elnök között, miközben Washingtonban továbbra is vizsgálják, hogy a kampány alatt Donald Trump csapata milyen kapcsolatban volt az oroszokkal.

Észak-Koreáról tárgyalt Trump és Putyin telefonon

0

Az orosz elnök üdvözölte az amerikaiak „realista fordulatát”. Rex Tillerson amerikai külügyminiszter kedden jelentette be, hogy hajlandóak minden előfeltétel nélkül tárgyalóasztalhoz ülni Észak-Korea diplomatáival.

Korábban az Egyesült Államok ragaszkodott ahhoz, hogy csak akkor lehet tárgyalni, ha Észak-Korea felfüggeszti a nukleáris és rakétakísérleteket. Az USA azt kérte Kínától és Oroszországtól, hogy ne szállítsanak olajat Észak-Koreának, és ezzel kényszerítsék az ifjú diktátort a tárgyalások elfogadására. Ebből semmi sem lett: mind Peking mind Moszkva elutasította az amerikai kérést. Sőt Oroszország még növelte is olajszállítását Észak-Koreába.

Trump és Putyin telefonbeszélgetése előtt egy nappal az orosz elnök úgy nyilatkozott, hogy kizárólag Trump ellenfelei állítják: Oroszország aktívan támogatta a jelenlegi amerikai elnök megválasztását. Trump megköszönte Putyin kiállását.

Washingtonban viszont egyre jobban szorul a hurok az elnök nyaka körül. Mind pénzügyeit mind pedig oroszországi útjait nagyítóval vizsgálja Robert Mueller volt FBI igazgató és csapata. Ahogy egyre közelebb kerül Trumphoz, az elnök szövetségesei és ügyvédi csapata igyekeznek megkérdőjelezni Mueller, és ezzel együtt a vizsgálat megbízhatóságát.

Egy FBI-ügynök szerint Trump egy idióta

0

Az ügynök még egy jelzőt is használt Trumpra. Kitették a vizsgálóbizottságból.

„Istenem, mi történt ezzel az országgal? Lehet, hogy ez a kib***ott idióta lesz az USA elnöke?

Dehát nem képes egyetlen kérdésre sem értelmes választ adni!”

– írta az ügynök. A választás napján pedig így írt: „ez k**vára ijesztő, lehet, hogy ez a gyűlöletes ember lesz az USA elnöke?”

A republikánusok persze most azt állítják az elnökválasztásba való orosz beavatkozást vizsgáló bizottságról, hogy elfogult. Robert Mueller a vizsgálat vezetője, aki egykor az FBI igazgatója volt, erre azt válaszolta: amint megtudta, miket írt az ügynök, azonnal intézkedett és áthelyeztette.

Nemrég Trump vejét is meghallgatta a bizottság, amely az elnökhöz közel állók pénzügyeit is vizsgálja.

Egyesek szerint ugyanis az oroszok ilyen ügyek miatt akár zsarolhatják is az elnököt.

Mások pedig másféle zsarolásról beszélnek: amikor Trump harminc éve Oroszországban járt egy szépségversenyen, akkor egy minden bizonnyal bekamerázott lakosztályban állítólag különféle szexuális játékokat játszott a résztvevőkkel.

Mindenesetre Trump egykori előválasztási ellenfele, Marco Rubio republikánus szenátor azt mondta: még korai az impeachmentet emlegetni, vagyis azt a jogi eljárást, melynek keretében megfoszthatják tisztségétől az Egyesült Államok elnökét.

Súlyos republikánus vereséget hozott az alabamai választás

0

A demokrata Doug Jones nyert a Trump által támogatott republikánus Roy Moore-ral szemben, akit többen szexuális zaklatással vádoltak. 25 éve nem nyert demokrata Alabamában.

Az államban azért kellett szenátort választani, mert a korábban megválasztott Jeff Sessionsből igazságügy-miniszter lett. A republikánusoknál a Trumphoz hasonló karakterű Roy Moore nyerte az előválasztást, de közben

több nő vádolta meg azzal, hogy 14-17 éves korukban szexuálisan zaklatta őket.

Moore akkor a 30-as éveiben járt.

A botrány miatt a republikánus vezetés vissza akarta léptetni, de aztán Donald Trump kiállt mellette, és masszívan kampányolt is Moore megválasztásáért.

Hiába, a választást ugyanis Doug Jones nyerte. Ő azt mondta:

„Nemcsak Alabama államban, de az egész országnak megmutattuk az utat, hogy képesek vagyunk összefogni.”

Moore nem ismerte el vereségét, Trump viszont a Twitteren gratulált a győztesnek.

Az eredmény több ok miatt is fontos: egyrészt ezzel minimálisra csökkent a szenátusban a republikánus többség, 51:49 a képviselők aránya. Másrészt

Alabama igazi republikánus fellegvár,

Trump nagy fölénnyel, 28 százalékponttal győzött itt tavaly, demokrata szenátort pedig 1992 óta nem választottak. Sőt, ahogy a CNN megjegyzi, az akkori győztes Richard Shelby két évvel később átállt a republikánusokhoz.

A New York-i merénylet után ismét célkeresztben a családegyesítő vízum

0

Az amerikai rendőrség kiderítette a New York-i merénylő személyazonosságát. Emiatt szinte azonnal kemény bírálatok kereszttüzébe került az amerikai vízumpolitika, amivel kapcsolatban még Donald Trump is felszólalt. 

Akayed Ullah bangladesi származású, 27 éves férfi követte el a New York-i merényletet. A  merénylő egy a testére erősített csőbombát robbantott a város egyik legforgalmasabb részén. A legsúlyosabb sérülést maga Ullah szenvedte el: megégett mindkét keze és törzse. További hárman sebesültek meg a robbanásban, de az ő állapotuk stabil.

A férfit már őrizetbe vették a hatóságok, és jelenleg is folyik a nyomozás azzal kapcsolatban, hogy Ullah valóban terrorcselekmény elkövetése miatt szerelt össze a csőbombát. Ugyanakkor egyelőre csak annyit sikerült kideríteni, hogy nem állt közvetlen kapcsolatban az Iszlám Állam (ISIS) nevű terrorszervezettel, viszont gyakran nézegette a szélsőséges iszlamisták internetre felrakott propaganda-anyagait. Elmondása szerint azért akart robbantani, hogy így bosszulja meg az amerikai légierő Szíriában és Irakban végrehajtott légitámadásait.

Mivel a merénylő hét évvel korábban a szüleivel és az unokatestvéreivel együtt érkezett az Egyesült Államokba, ezért máris komoly bírálatok kereszttüzébe került az az amerikai gyakorlat, amely során a családtagok számára is automatikusan biztosítják a letelepedési vízumot.

Donald Trump amerikai elnök a reakciójában kiemelte, hogy ismét sürgeti a keményebb bevándorlási szabályokat.

„Elnökjelöltségem kezdetén is azt mondtam, hogy Amerikának szigorítani kell laza bevándorlási rendszerén, amelynek nyomán túl sok veszélyes ember léphet be az országba”.

Trump szerint veszélyt jelent az Egyesült Államok biztonságára nézve az, hogy az úgynevezett kiterjesztett családi bevándorlási szabályoknak köszönhetően léphetett be az bangladesi merénylő az országba.

Kongresszusi vizsgálatot sürget három nő, akiket Trump zaklatott

0

Két év alatt már tucatnyian vádolták meg Donald Trumpot szexuális zaklatással. Az esetek főleg azelőtt történtek, hogy politikai pályára lépett.

Az áldozatai közül három most a Reuters szerint azt mondta: a Weinstein-ügy kapcsán kirobbanó szexuális zaklatási botrányok miatti közhangulatban újra meg kellene vizsgálni Trump hasonló ügyeit. Az áldozatok szerint

Trump engedély nélkül megcsókolta, fogdosta őket, vagy a szoknyájuk alá nyúlt.

Azt mondták: nem gondolják, hogy az elnök le fog mondani a zaklatási ügyei miatt, de mindenképp kongresszusi vizsgálatot sürgetnek.

Trump tagadja a vádakat, de egy ügyben eljárás vár rá. A kampány alatt egyébként egy olyan felvétel is előkerült róla, amelyen vulgáris kifejezésekkel ecseteli, hogyan szokott nőket zaklatni. Emiatt elnézést kért, de azt is mondta: ez csak amolyan öltözői beszéd volt.

Kinek a hatására hozta meg Trump a jeruzsálemi döntést?

0

Többen is befolyásolhatták: az alelnök, Mike Pence, egyik fő támogatója, a milliárdos Sheldon Adelson mellett az Amerikai Cionista Szövetség vezetője, Morton Klein is.

A Háárec szerint a 70 éves Klein Trump két volt szélsőjobboldali tanácsadója, Steve Bannon és Gorka Sebestyén régi barátja, évek óta küzdött azért, hogy az USA ismerje el Jeruzsálemet Izrael fővárosának – ami miatt szinte az egész világ tiltakozik.

Klein azt mondja magáról:

”Én vagyok a legfontosabb zsidó Washingtonban!”

Morton Klein pragmatikus politikus: azt mondja, hogy Gorka és Bannon szélsőjobboldali ugyan, de mindig kiállnak Izrael mellett. Ezért is hívta meg őket a cionista szervezet rendezvényeire. Arra is utal, hogy Gorka Sebestyént Izraelben is szívesen látják: amikor szeptemberben nagy biztonságpolitikai tanácskozást tartottak, akkor Gorka volt a fő szónok. Pedig akkor már kirúgták a Fehér Házból, ahol

nem ment át a nemzetbiztonsági átvilágításon.

Ez viszont nem zavarta az egyébként szintén szélsőjobboldali Avigdor Liebermant, Izrael hadügyminiszterét.

Morton Klein Gorkához hasonlóan a szélsőjobboldali összeesküvés-elméleteket terjesztő portál, a Breitbart szerzője – a portál a faji felsőbbrendűséget hirdető nézeteket is terjeszti, de úgy tűnik, Kleint ez nem zavarja.

Jó barátai közé tartozik az USA nemrég kinevezett izraeli nagykövete, David Friedman is. Ő is elszánt híve annak, hogy Jeruzsálemben legyen az amerikai nagykövetség. Az érveket pedig ehhez Morton Kleintől kölcsönzi.

Egyre nagyobb a tiltakozás Trump döntése miatt – Intifádát hirdetett a Hamász

0

A radikális iszlámista szervezet vezetője, Iszmáil Haníje hadüzenetnek nevezte Donald Trump döntését, hogy elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának, ezért intifádát, vagyis palesztin felkelést hirdetett. Az összecsapásokban már többen megsérültek. Rengeteg ország elítélte Trump döntését, igaz, volt olyan is, aki mellé állt.

Donald Trump az aláírás után
Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Donald Trump tegnap jelentette be, hogy elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának, és oda költözik az amerikai nagykövetség. Utána egyébként aláírta a moratóriumot, amellyel elhalasztja a nagykövetség költözését, az ugyanis még éveket vesz igénybe.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök történelmi jelentőségűnek nevezte Trump döntését, szerinte ezt a majdani izraeli-palesztin békének is tartalmaznia kell. Szerinte több ország követni fogja ezt a lépést – a Times of Israel Magyarországot is megemlíti, miután

Magyarország nem támogatott egy olyan uniós közös nyilatkozatot, amely elítélte Trump lépését.

A palesztin vezetők ugyanakkor természetesen elítélték a döntést. Mahmúd Abbász elnök azt mondta: Amerika szembemegy a nemzetközi joggal, bátorítja a megszállást, az izraeli telepesépítkezéseket, és ezzel tovább távolodott a béketárgyalások közvetítői szerepétől, aláásva a kétállami megoldást. Szerinte az intézkedés arról szól, hogy az Egyesült Államok feladja az elmúlt évtizedekben a békefolyamat támogatásában betöltött szerepét.

Több palesztin politikai csoport tiltakozó menetekre hívta az embereket a nagyobb ciszjordániai városokban, ahol az üzletek is bezártak, mert a szerdán még csak iskolákra meghirdetett sztrájk csütörtökre általánossá szélesedett.

Amerikaellenes palesztin tüntetõk
Fotó: MTI/EPA/Alaa Badarneh

A Gázát irányító iszlámista Hamász szóvivője azt mondta:

„Trump megnyitotta a pokol kapuit.”

A szervezet vezetője Iszmáil Haníje pedig arról beszélt: „December nyolcadikától, péntektől egy

új intifáda indítására szólítom fel a palesztin népet

a megszállással szemben, hogy kifejezze haragját a Jeruzsálemet érintő döntés miatt.”

Az első intifáda 1987 és 1993 között zajlott a palesztin területeken, ezalatt jött létre a Hamász. Tüntetéshullámok, összecsapások, kisebb támadások jellemezték, az oslói békefolyamat zárta le. A második 2000-ben kezdődött, miután a Palesztin Hatóságot vezető Jasszer Arafat az utolsó pillanatban elutasította a hosszú évek alatt kidolgozott béketervet, az akkori ellenzéki vezér Ariel Saron pedig provokatív módon felment a Templom-hegyre. A második intifáda brutális terrortámadásokat hozott, 2005-ig tartott, de iszlámista szervezetek utána is rendszeresen támadták Izraelt, főleg Gázából kilőtt rakétákkal. Harmadik intifádát többször is hirdettek már, néhányan a 2015-ben kezdődött késeléses terrortámadás-sorozatot is annak nevezték.

Az izraeli hadsereg szóvivője azt jelentette be, hogy Ciszjordániába vezényelnek több további zászlóaljat, más egységeket pedig készenlétbe helyez.

Donald Trumpot ábrázoló gúnyfigurát égetnek palesztinok a ciszjordániai Nábluszban
Fotó: MTI/EPA/Alaa Badarneh

Több helyen már összecsapások is kitörtek palesztin tüntetők és izraeli katonák között. A Háárec szerint már legalább 19 sérültről tudni.

Nemzetközi reakciók

A reagáló országok többsége elítélte Trump döntését. Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerint Jeruzsálemnek mind Izrael, mind a jövőbeli palesztin állam fővárosának kell lennie. Azt mondta:

„Trump döntése rosszabb időkbe vihet vissza bennünket, mint amelyekben most élünk.”

Angela Merkel szóvivője a kancellárt idézve azt írta: a német szövetségi kormány nem támogatja Donald Trump álláspontját, „mert Jeruzsálem státuszát egy kétállami megoldás keretében kell rendezni”. Theresa May brit miniszterelnök azt mondta: a döntés nem használ a térségbeli békekilátásoknak. Szerinte „Jeruzsálemnek végső soron az izraeli és a palesztin állam közös fővárosává kell válnia”. Emmanuel Macron francia elnök azt mondta: helyteleníti Trump bejelentését, és ezt az álláspontot Franciaország az ENSZ Biztonsági Tanácsában is el fogja mondani.

Gennagyij Gatyilov orosz külügyminiszter-helyettes azt mondta:

az amerikai döntés a helyzet általános romlásához vezet majd a palesztin-izraeli viszonyban és az egész Közel-Keleten,

és ellentétes az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozataival.

Csehország viszont az Izrael és Palesztina közti béke megkötéséig Jeruzsálemet ismeri el a gyakorlatban Izrael fővárosának az 1967-es demarkációs vonallal kijelölt határok között – közölte a cseh külügyminisztérium. A nagykövetség áthelyezéséről egyelőre nincs szó.

Jeruzsálem
Fotó: MTI/EPA/Atef Szafadi

Recep Tayyip Erdogan török elnök szerint érthetetlen, amit az amerikai elnök csinál, és „Trump bejelentése nem a kibékítésre, hanem a felforgatásra irányul”. A muszlim többségű Indonézia és Malajzia, valamint az Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom és Irak vezetői is elítélték a döntést.

Az arab világból sokkal durvább reakciók is érkeztek. A libanoni Hezbollah egyik lapja „Halál Amerikára” feliratú címlappal jelent meg. Az Izraelt korábban többször megtámadó terrorszervezet vezetője, Haszan Naszrallah pedig azt mondta:

„Ma Palesztinában létezik egy erős, felhatalmazott ellenállás, amely több ezer rakétával rendelkezik, ezek csapást mérhetnek Tel-Avivra.”

A zsidó szervezetek közül sem mindegyik örül: az Egyesült Államok felnőtt zsidó lakosságának harmadát képviselő Reformzsidó Unió vezetőke szerint rosszul időzített a lépés, mert nincs átfogó terv az izraeli-palesztin békéről.

A Siratófal és a Templom-hegy
Fotó: Németh Róbert

António Guterres ENSZ-főtitkár szerint csakis az Izrael és palesztinok közötti közvetlen tárgyalásokon lehet határozni Jeruzsálem státuszáról. Nyolc ország (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Svédország, Egyiptom, Szenegál, Bolívia és Uruguay) az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli összehívását kérte az ügyben.

Putyinnak köszönhető az olcsóbb benzin Észak-Koreában

0

60%-al lett olcsóbb a Diesel Phenjanban, ahol most csak 0,82 dollárt kell fizetni egy literért. A benzin ára 2 dollár, ami 25%-os csökkenést jelent a két hónappal ezelőtti árakhoz képest. 

Természetesen jogosan merül fel a kérdés, hogy lehet erre képes Észak-Korea, melyet egyre-másra szankciókkal sújtanak a rakétakísérletei miatt. Ugyan olajembargót még nem rendeltek el a világtól elzárkózó nemzeti kommunista állam ellen, de Washington erre akarja rávenni Észak-Korea két megmaradt szövetségesét, Kínát és Oroszországot. Azonban mindkét ország jelezte, hogy ezt nem hajlandóak elfogadni.

Az Asia Press International Oszakában működő független hírügynökség szerint a csökkenő észak-koreai olajáraknak egyszerű oka van:

Árad az orosz olaj Észak-Koreába. 

Moszkva nemhogy nem csökkentette vagy szüntette meg az olajszállítást, hanem épp ellenkezőleg: fokozta. Egyelőre még a szakértők is csak találgatnak a háttérben álló okokat illetően, hiszen Moszkva és Washington viszonya nagyon nehezen áttekinthető azóta, hogy Donald Trump került az elnöki székbe. A szakértők többsége úgy véli, hogy Oroszországnak és valószínűleg Kínának elege lett Trump Korea-politikájából. Mindkét nagyhatalom azt javasolta Amerikának, hogy tárgyaljon Kim Dzsongun diktátorral és ne pedig katonai akcióval fenyegessen. Erre most a Koreai-félszigeten minden idők legnagyobb közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlata zajlik, miközben az amerikai gépek rendszeresen megsértik Észak-Korea légterét.

Ilyen körülmények között Moszkvában és Pekingben valószínűleg úgy határoztak: nem alkalmaznak olajembargót Észak-Koreával szemben annak ellenére, hogy az ifjú diktátor nemrég újabb sikeres rakétakísérletet hajtott végre. Sem Kína sem pedig Oroszország nem kívánja megfojtani Észak-Korea gazdaságát Donald Trump kedvéért.

Elefánt a vízipipaboltban – Trump „Jeruzsálem-lépésének” esetleges negatív következményei

0

Amióta Donald Trump amerikai elnök a múlt héten azt pedzegette, hogy ezen a héten elismeri Jeruzsálemet, mint Izrael fővárosát és átköltözteti oda az amerikai nagykövetséget, nem egy politikus, elemző és szakértő kongatta a vészharangot. Ugyanis ez a döntés alapjaiban rendezheti át az Egyesült Államok közel-keleti kapcsolatrendszerét, és jelentheti egyben a „tradicionális partnerek” elvesztését is.  

Még mindig nem nyugodtak meg az Egyesült Államok arab szövetségesei a Közel-Keleten annak ellenére, hogy már lejárt a második határidő és jól láthatóan Donald Trump továbbra sem ismerte el Jeruzsálemet, mint Izrael fővárosát. Habár Bill Clinton óta szinte minden hatodik hónapban elhalasztják az 1995-ben hozott törvény alkalmazását, vagyis az amerikai nagykövetség Tel-Avivból Jeruzsálembe való áthelyezését, most még alaposan felborzolta a kedélyeket, amikor a múlt hétvégén a Fehér Házból olyan híresztelések láttak napvilágot, amelyek szerint Trump ezen a héten valóban eleget tesz a jogszabálynak.

Ez nem kevés dühödt, elképedést, és kritikát váltott ki nemcsak a közel-keleti országokból (Izrael kivételével), hanem például Franciaországból és Emmanuel Macronból is. A Palesztin Hatóság azonnal leszögezte, hogyha Trump valóban meglépi Jeruzsálem elismerését, akkor

ők kivonulnak minden amerikai békekezdeményezés mögül.

Mahmúd Abbász palesztin elnök figyelmeztette Washingtont, hogy egyetlen arab vezető sem fogadná el Jeruzsálem elismerését, mint Izrael fővárosa, mert az általános felháborodást és az amerikai diplomáciai létesítmények, illetve állampolgárok elleni támadást hozna magával. Ugyanúgy Washington veszélybe sodorná azt a 2017 szeptembere óta tartó megbékélési folyamatot, amely a ciszjordániai Fatah és a gázai Hamász között vette kezdetét. Ezzel párhuzamosan felrémlett egy újabb palesztin felkelés (intifáda) rémképe is.

Trump közel-keleti politikájának tükrében korántsem lenne meglepő, ha az elnök „veszni hagyná” az amerikai-palesztin kapcsolatokat, egyfajta járulékos veszteségként tekintve rá, hiszen számára sokkal fontosabb az Izraellel fenntartott viszony és az amerikai nagykövetség átköltöztetésével pedig képes lenne „bebetonozni” a két ország kapcsolatát. Ugyanakkor az már valóban rejtély, hogy vajon az Egyesült Államok elnöke tisztában van-e azzal, hogy Jeruzsálem elismerése elsősorban a legfontosabb amerikai szövetségesek körében érne fel egy (atom)bomba erejével és okozna – legrosszabb esetben akár visszafordíthatatlan – károkat a bilaterális kapcsolatokban.

„Bármiféle bejelentés a végleges álláspont ismertetése előtt determinisztikus hatással lenne a békefolyamatra és csak a regionális feszültséget szítaná fel”

– nyilatkozta a CNN-nek Háled bin Szalman, az USA-ban lévő szaúdi nagykövet. Nem véletlen, hogy Szaúd-Arábia fejezte ki leginkább aggodalmát az amerikai elnök esetleges döntését illetően.

Ugyanis Rijád könnyen két tűz közé kerülhet. 

Amennyiben nem bírálja az amerikaiak lépését, azzal a muszlim világ haragjával, a vahabita papság felől érkező újabb kritikák özönével, illetve a saját lakossága felől érkező elégedetlenséggel, végső soron akár zavargásokkal kellene szembenéznie. A szaúdi uralkodócsaládot ugyanis még mindig lefoglalja a tisztogatás és az olyan nagyra törő tervek megvalósítása, mint a Neom, amellyel igyekszik javítani a körülette kialakult képen.

Viszont, ha nyíltan elítéli Washingtont, akkor annak könnyen katonai és gazdasági vonzatai lehetnek, csökkenhet az amerikai támogatás nagysága, amit most nagyon rosszul érintené Szaúd-Arábiát az olyan nagyszabású gazdasági programok megvalósítása során, mint a „Vísion 2030″, vagy kétségessé teheti az egyes fegyveres konfliktusok (például Jemen) kimenetelét is. Valószínűleg Trump is arra játszik rá, hogy mivel Rijád számára a legnagyobb geopolitikai és vallási ellenfelet továbbra is Teherán jelenti,ezért a szaúdi vezetés csendben marad. Ugyanis bár a háttérben és a helyetteseken (proxykon) keresztül már évek óta zajlik az „iráni-szaúdi hidegháború”, a Perzsa-öböl menti monarchia az Egyesült Államok – és feltehetőleg Izrael nélkül – sem lenne képes nyílt háborút vívni a perzsa országgal.

Szaúd-Arábiával való viszony megromlására figyelmeztetett a képen szereplő Jared Kushner – Trump veje és fő tanácsadója – is, aki Mohamed Bin Szalmánnal nagyon jó kapcsolatokat épített ki, s szerinte a Fehér Ház Jeruzsálem elismerésével pont a még trónra sem került esélyein rontana

Talán még Szalmán uralkodónál is rosszabb helyzetben találta most magát II.Abdullah jordán király.

 „Egy ilyen lépés veszélybe sodorja a békét és csak dühödt vált ki az arab és a muszlim világba”

– olvasható a jordániai külügyminisztérium által közzétett nyilatkozatban, valamint hozzátéve, hogy Trump esetleges lépése esetleg kihathat az amerikai-jordán kapcsolatokra. II. Abdullah jordániai király az elmúlt 2-3 évben egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a gázai és a ciszjordániai övezetre, illetve az izraeli-palesztin békefolyamatra. Ebben az évben Ammán közbenjárásával sikerült például megoldani a legutóbbi, „intifádával” fenyegető lázongásokat is, amelyet a biztonsági kamerák és a fémdetektorok felszerelése váltott ki a jeruzsálemi muszlimok szent helyeinek és mecseteinek közelében.

Ammán ugyanis így akarja elterelni a figyelmet a több mint félmillió szíriai – főleg palesztin származású – menekültről, az ország rossz gazdasági helyzetéről és a társadalmon belüli feszültségekről. Ráadásul II. Abdullah ki akarja fogni a szelet az iszlamista pártok és csoportok vitorlájából, hiszen ők nagyon gyakran azt róják fel neki, hogy túlságosan Nyugat-és Izrael-barátságát. Viszont Jeruzsálem amerikai elismerése egy olyan kényszerhelyzetet teremthet a jordániai uralkodó számára, amely során engednie kellene az iszlamisták és az ország lakosságának majdnem egynegyedét kitevő palesztin menekültek Izrael-ellenes követeléseinek. Ez pedig a legrosszabb esetben

az 1994-ben kötött izraeli-jordán béke „felülvizsgálatával” fenyegethet

Mivel Jordánia tölti be most az Arab Liga soros elnökségét, ezért az arab ország már a hétvégén kezdeményezte egy Arab Liga összehívását. Bár tudvalevő, hogy általában semmi komolyabb következménye nincs az arab országok csúcstalálkozóinak, valószínűleg csak retorikában fogják elítélni az Egyesült Államokat, mégis Ammán tanúbizonyságot adhat arról, hogy új alapokra kívánja helyezni a Washingtonnal fenntartott kapcsolatait. Ez gyakorlatban azt jelentené, hogy nemcsak csökkenne az amerikai-jordániai kapcsolatok intenzitása, hanem az arab ország nyíltan elkezdene lavírozni Oroszország irányába.

Jordánia már 2015-ben megállapodást kötött Oroszországgal, hogy 10 milliárd dollár értékben megépítik az arab ország első atomerőművét. A kép illusztráció

Törökország szintén „katasztrófát” emleget, ha az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának. Az amerikai-török – tágabb értelemben a nyugati-török – kapcsolatok eddig is szakadék szélén táncoltak, de Trump eme lépése után korábban soha nem látott mélységbe zuhanhatnak. Recep Tayyip Erdoğan török elnök eddig is szeretett úgy tetszelegni a nemzetközi közösség előtt, mint a „palesztin ügy szószólója”, ezért sem hagyná szó nélkül, ha az amerikai elnök beváltja az ígéretét.

A török elnök már a múlt héten felhívta Mahmúd Abbász palesztin elnököt, és mindketten leszögezték, hogy Jeruzsálem esetében nem fogadják el a „status quó” felrúgását. Ráadásul Ankara esetében ez azzal is járhat, hogy az amúgy is a tavaly óta döcögve haladó izraeli-török kibékülés ismét megszakadhat és török elnök viszonya Benjamin Netanjahuval ismét rendkívül feszültté válna. Valószínűleg visszaköszönne az az időszak, amikor Törökország nem kevés anyagi, diplomáciai és fegyvertámogatást nyújtott az olyan szélsőséges iszlamista csoportoknak, mint a gázai Hamász.

Erdoğan „vörös vonalat” emlegetett a december 5-i parlamenti beszédében.

Egyiptom szintén azok között van, akiknek nagyon nem lenne ínyére Trump döntése. Az igaz, hogy az amerikai-egyiptomi kapcsolatokat már aligha befolyásolná érdembe, ha a Fehér Ház áthelyezteti az amerikai nagykövetséget Jeruzsálemben. Ugyanis a két ország között már ismét feszültté vált a viszony, amikor a Trump-adminisztráció augusztusban váratlanul leállította a gazdasági és katonai segélyeket pont akkor, amikor Kairó éppen a Sínai-félszigeten folytatott terroristaellenes hadműveleteket.

Ugyanakkor az arab ország regionális politikája sokkal jelentősebb változáson mehet keresztül. Először is azért, mert az egyiptomi diplomáciának nem kis szerepe volt a Fatah és a Hamász megegyezés megszületésében, amelyet Abdel Fattah asz-Szíszi eddigi legnagyobb külpolitikai sikereként könyvelnek el. Csakhogy Trump lépésével egy csapásra semmisé válhat az eredmény, és Egyiptom elveszítheti minden korábbi befolyását nemcsak a gázai, hanem a legrosszabb esetben a ciszjordániai palesztinok körében is.

Egyiptom számára a legnagyobb kérdést azt jelentené, hogy ezután miképp viszonyuljon Izraelhez. A két ország 1979-ben különbékét kötött egymással, amelyet eddig mindegyik fél betartott, igaz, volt időszak, amikor úgy tűnt, hogy ez valamelyik fél fel fogja mondani. Izraellel szomszédos összes állam közül Egyiptom nevezhető a „legstabilabban baráti államnak”, hiszen nagymértékben együttműködnek a terrorizmus elleni harcban, különösen a Sínai-félszigeten.

Szíszi és Netanjahu találkozója New Yorkban 2017. szeptember 18-án. A kép forrása: MEMO.

Viszont a lakosság és a politikai elit egy része még mindig nem törődött bele a különbékébe és az Izraellel való viszony javulását. Ezt jól mutatja az az eset, amikor tavaly az egyik egyiptomi törvényhozó meghívta ebédre az izraeli követet, de gyakorlatilag lincshangulat uralkodott el az országban. Ugyanúgy egyre többször bírálják Szíszit még a nacionalisták és a szekulárisok köréből is, mivel hosszas diplomáciai és bírósági huzavona után eladta az egyiptomi fennhatóság alá tartozó Tinar és Szanafir-szigeteket Szaúd-Arábiának, amelyet ők egyértelműen az egyiptomi állam részeként ismertek el. Egy újabb haraghullámot és tiltakozást pedig már az egyiptomi elnök sem hagyhat figyelmen kívül, mégha konkrétan az Egyesült Államok miatt törne ki az országban.

Tehát lehet az amerikaiak és az izraeliek számára jól hangozhat, ha Donald Trump elismeri Jeruzsálemet, mint Izrael fővárosát és oda költözteti át az amerikai nagykövetséget. Ez kétségtelenül, talán még Ronald Reagan idejét is felülmúlva erősítené meg a két ország kapcsolatát, jelentősen erősítené mind az amerikai elnök, mind az izraeli miniszterelnök pozícióját az országon belül. Csakhogy ezzel párhuzamosan mindkét ország gyakorlatilag semmissé teheti az elmúlt években, nem kevés erőfeszítések árán elért eredményeit és lenullázhatja az arab országokkal való kapcsolatokat is. Végső soron pedig pont az a két ország nyerne közép., de akár rövidtávon is, amelynek jelenleg az Egyesült Államok és Izrael is igyekszik visszaszorítani a befolyását a Közel-Keleten: Irán és Oroszország.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!