Kezdőlap Címkék Diákhitel

Címke: diákhitel

Diákhitel: a Fidelitas kérte, máris teljesül

0

A kormány úgy döntött, hogy októbertől kamatmentes lesz a Diákhitel2, a Diákhitel1 esetében felvehető maximális összeget pedig jövőre havi 50 ezerről 70 ezer forintra emelik – jelentette be az EMMI államtitkára. A Fidelitas vasárnap kérte a kormánytól a diákhitel kamatmentessé tételét.

Két nappal azután, hogy a Fidesz ifjúsági szervezete kérte, a kormány máris döntött a Diákhitel igénybevételének könnyítéséről. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára, Novák Katalin kedden elmondta: a tandíj kiegyenlítésére fordítható Diákhitel2 kamatát az állam fizeti, és ez októbertől

a folyósítási vagy törlesztési fázisban lévő hitelekre is vonatkozik.

Jövőre további változások lesznek: február 1-jétől a szabad felhasználású Diákhitel1 esetében az eddigi havi legfeljebb 50 ezer forintról 70 ezer forintra emelik a felvehető összeget. Az igénylés korhatárát mindkét diákhiteltípus esetében a jelenlegi 40-ről 45 évre emelik.

Novák elmondta még, hogy a fél- vagy egyéves külföldi tanulmányokban, például Erasmus-ösztöndíjban résztvevőknek arra is teremtenek lehetőséget, hogy a Diákhitel1 összegének kétszeresét, azaz

akár 140 ezer forintot vegyenek fel havonta.

Emellett 2018-tól a Diákhitel2-t már az önköltséges idegennyelvi képzésekben résztvevők is igényelhetik .

További változás, hogy a Diákhitel1 törlesztését bevonják az adó- és járulékmentes cafeteria juttatások körébe. A gyesen és gyeden lévő szülőhöz hasonlóan pedig a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülők esetében az ellátás folyósításának ideje alatt az állam átvállalja a kamat megfizetését az ügyfél helyett – ismertette a változásokat az államtitkár.

Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója elmondta, tekintettel a változtatásra, szeptember 15. helyett szeptember 30-ig lehet igényelni a Diákhitel2-t. Akik saját forrásból már befizették önköltséges tandíjukat, ha a kamat átvállalásáról szóló módosítás miatt mégis a Diákhitel2 mellett döntenek, akkor október 15-ig lehetőségük lesz a hiteligénylésre, és október 31-ig visszautalják nekik a korábban már befizetett összeget. Néhány hete már elektronikusan, a Neptun tanulmányi rendszeren keresztül, ügyfélkapus regisztrációval is lehet igényelni a diákhitelt. A lehetőség bevezetése óta minden negyedik igénylő így nyújtotta be a kérvényét.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!