Kezdőlap Címkék Demokrata

Címke: demokrata

Cár Atyuska…, ja nem…

Nem tudom, ki hogy van vele, én nem kedvelem a cárokat. Még ha jóságosak, akkor sem. Egy normális közösségben olyan ember nem létezhet, akit nem korlátoz semmi, mert akkor előbb-utóbb ki fog próbálni mindent, és ebből a mindenből csak nagyon kevés, sőt egyre kevesebb lesz demokratikusan pozitív hatású, azaz olyan, ami nem neki, illetve nem csak neki használ, hanem az adott közösségnek is.

A cárok és egyéb korlátlan hatalmú egyének eddigi tevékenységét vizsgálva mondható, hogy egy idő után ők már csak a nekik ugyan egyre hasznosabb, de az országuknak egyre károsabb dolgokat preferálták. Sőt, forszírozták. Sokszor tűzzel-vassal. Kevés olyan esetről tudunk, amikor ennek jó vége lett.

Persze a cárok között is van sorrend. Én főleg azokat nem kedvelem, akik az országuknak nem tudásbeli, gazdasági vagy művészeti, hanem területi gyarapítását állítják be célnak, és pláne nem kedvelem őket, ha ezt más népek kárára teszik. Mindez sajnos tovább fokozható, amennyiben vannak cárok, akik a területnövelést erőszakkal próbálják kikényszeríteni, és vannak olyanok, akik az agresszió közben még háborús bűnöket is elkövetnek. Ez utóbbi a cárok legalja, akihez képest a pszichopata tömeggyilkos a maga 10 – 20 – 30 áldozatával jó ember. Ezek a cárok azok, akiket nem érdekel semmi és senki a saját dicsőségükön kívül, még országuk polgárai sem, mikor gátlástalanul halálba küldik őket, miközben vízfolyásszerűen hazudoznak összevissza, amikor indokolni kéne, miért teszik azt, amit.

Az ilyen cár sajnos nem csak az ellenség hadi létesítményeit ágyúztatja, hanem a civil lakosság létfontosságú ellátó rendszereit, sőt magát a civil lakosságot is, ami már tényleg minősíthetetlen.

Ennek fényében különösen érdekes, mikor a televízióban az űrkutató, egyben miniszteri biztos asszony sírással küszködve szidja az EU politikusait, hogy miért nem dobják oda Ukrajnát az agresszornak, mert akkor nem kellene anyáknak fiaik sírjára leborulni. Igen, jól tetszettek olvasni, nem az agresszort, hanem az EU politikusait szidja, mondván, hogy ők a béke kerékkötői. Na persze, ezt kell tennie, hiszen főnöke, a Hungarian Dove of Peace is ezt teszi, akkor pedig minden beosztottnak kötelező. Azon viszont csodálkozom, hogy egyikük sem emlékszik 2014-re, mikor az EU meg a NATO tényleg magára hagyta Ukrajnát, pont úgy, ahogy az űrkutató miniszteri biztos asszony most is szeretné, mire az oroszok lazán annektálták a Krím félszigetet, és akkora béke lett, hogy csak na! Hét évig. Nem tovább.

Ha tehát valaki azt hiszi, hogy ha a cárnak, azaz egy hatványozottan pszichopata tömeggyilkosnak odaadjuk, amit kér, akkor örökre csöndben marad, annak az értelmi képességeiről nem lehetünk valami nagy véleménnyel.

Lásd még Hitler cár és Chamberlain esetét, mikor Hitler megkapta a Nyugattól Ausztrián túlmenően a Szudétavidéket is, de ez sem nagyon állította meg. Legalábbis a történelemkönyvek szerint. Lehet, hogy jelenleg regnáló nagyjaink hadilábon állnak a történelemmel, mégis érdemes lenne legalább 2014-ig visszaemlékezniük, amikor majdnem minden és mindenki ugyanez volt, és mégsem lett tartós béke.

A Mutti tartós békéről szőtt álma nem jött be.

Persze nem ez az egyetlen kudarca szegénynek, ilyen még a Willkommenskultur-ral behívott tömegek okozta gond, meg az atomerőművek leállítása (jelenleg a szenes erőműveket visszakapcsolták), így talán jobb lett volna, ha 2014-ben nem ő a kancellárasszony, mert akkor Putyin nem kap vérszemet. És ez a vérszem mind nagyobb, ha állandóan engedünk.

A vészjelzések ellenére mégis ezt akarja Orbán. Gőzerővel folyik a nép megdolgozása, mondván, milyen hasznos a békegalambos röpdösés, és ha a beetetési terv sikerül, a konzultáció meg visszaigazolja, akkor hirdetheti a miniszterelnök, hogy íme, a magyar nép mögötte áll! Az még vitatott, hogy kinek hasznos ez, nekünk ugyanis nem annyira, mert az úgynevezett békepártiság erőteljesen rontja a helyzetünket az EU-ban (sodródunk sajnos kifele), mégpedig anélkül, hogy az orosz gázért kevesebbet kéne fizetnünk. Két bukta egyetlen mozdulattal. Orbán nagyon érti ezt. Ő a haladást segítő sok-sok küllő közt a bot, amely állandóan közéjük ugrik. Ettől „jelentős” politikus.

Az Orbán féle mesterterv: érveket kell találni az alaptételhez (EU, USA rossz, Orbán, Putyin jó), mégpedig mindenáron, ezért, mikor az amerikai külügyminiszter azt mondja, hogy az Ukrajna védelmére költött pénz 90%-a amerikai cégekhez kerül, vagyis az amerikai gazdaságot pörgeti, így pedig egy win-win, vagyis nyertes-nyertes helyzet alakul ki, a készenlétbe állított médiavércse azonnal lecsap:

Ennyire hideg, érzelmeket nélkülöző, csak a hatalmi logikára koncentráló mondatokat régen hallottunk azzal a háborúval kapcsolatban, amely során naponta több száz ember veszíti életét. Blinken külügyminiszter ugyanakkor lerántotta a leplet, és megmutatta az amerikai gondolkodás valódi arcát. Szó sincs itt a gonosz elleni küzdelemről, szó sincs a nyugati értékek védelméről, vagy arról, hogy Oroszország visszaszorítása, esetleg Ukrajna védelme lenne a cél. A diplomata szavaiból egyértelmű, hogy Washington az orosz-ukrán háborúra egyfajta befektetésként tekint, szinte már-már úgy kezeli, mint egy gazdaságélénkítő lépést. Az, hogy közben tízerek halnak meg? Hogy közben milliók válnak földönfutóvá? Hogy kisebb országnyi területek válnak felperzselt földdé? Hogy az ukrán középosztály már nyugaton keresi a boldogulást, 20-30 évvel visszavetve ezáltal az ország fejlődését? Amerikai szempontból nézve ezek járulékos veszteségek, amelyeket ráadásul nem is nekik kell megfizetniük.

Természetesen csak a kifejezetten ostobák nem tudják, hogy az Ukrajnának szánt 60 milliárd USD az USA GDP-jének két ezreléke, azaz gazdaságélénkítésnek nulla. Esetünkben egészen másról van szó. Az USA republikánusai sajnos zsugori népek, szerintük ott halálozzon el mindenki, ahol van, nem a mi dolgunk, mondják, és különben is, amit Biden elnök képvisel, mond, tesz, vagy csak akar tenni, az nekik hivatalból rossz. Így került veszélybe Ukrajna USA általi támogatása, amin Blinken külügyminiszter úgy próbál segíteni, hogy azt mondja, nem is száz százalékban veszteség ám az, amit Ukrajnának adunk, tisztelt republikánus honanyák és honatyák, mert egy jelentős része a mi cégeinkhez visszajön, legyenek szívesek hát megszavazni, hogy ne az agresszor röhöghessen a végén. A derék magyar skribler persze ezt nem értette meg (vagy mondták neki, nehogy megértse, mert abból sok baja lesz!), és olyan sírós szomorújátékot írt a nagy rádöbbenésből, miszerint Ukrajna meg az EU csak eszköz a gonosz, számító USA kezében, hogy az űrkutató, egyben miniszteri biztos asszony kamerák előtti visszafojtott zokogása bakfitty hozzá képest.

Megjegyzés: különösen a „Hogy az ukrán középosztály már nyugaton keresi a boldogulást, 20-30 évvel visszavetve ezáltal az ország fejlődését?” mondat tetszett. Vajon honnan ismerős ez nekem annyira?

Jól sikerültek a befejező mondatok is:

„Itt lenne az ideje, hogy ne Orbán Viktor, hanem az amerikai demokrata vezetés legyen végre a fekete bárány. Mert innentől kezdve már tényleg mindenki számára a napnál világosabb kell, hogy legyen: a háború folytatása csakis és kizárólag amerikai érdek.”

Hát igen. Szegény Orbánt csak úgy belekeverték, legyen hát helyette az amerikai vezetés, mégpedig kihangsúlyozottan a de-mok-ra-ta vezetés a fekete bárány (nehogy má’ a Trump!). Ez egyébként valóban így van, a demokratáknak, mondhatni minden demokratának érdeke a háború folytatása, hogy a cár atyuska még véletlenül se győzzön. Orbánnak ez nem érdeke. Igaz, ő nem is demokrata, mert az illiberálisság nem az.

További érdekesség, hogy az oroszországi cár atyuskáról, a jóságos Putyin bácsiról a cikkben nincs egy árva szó sem, mert neki aztán a feketebáránysághoz végképp nincs köze. Annyira nem érdeke a háború, hogy legendák szólnak arról, mennyire nem érdeke. Szinte viszolygott tőle, többször is kirázta a hideg, de hát mit tehetett szegény a Krím annektálása után? A népe elvárta tőle a további annektálásokat (azért atyuska, nem?), Ukrajna meg ott pöffeszkedett a szomszédban, és csak úgy nézett a dülledt szemeivel irritálóan fixírozva, amit nem lehetett szó nélkül hagyni! Közben meg a NATO fente fogát! Legalábbis úgy tűnt Putyinnak. Nem látta, de élénk képzelőerővel úgy tűnt! Meg kellett ugyan szegni vagy öt szerződést, melyeket Oroszország írt alá, de hát ki gondolta azt a sok hülyeséget az aláíráskor komolyan?

Visszatekintve a fentiekre, és higgadtan értékelve a dolgot kijelenthető, hogy a cár atyuska igen kártékony emberféleség. Persze kizárólag akkor tudják kifejteni kártékonyságukat, ha elképzelhető olyan tömegféleség, amelyik az ilyeneket atyuskává teszi, azaz teljhatalmat ad nekik. Kétharmaddal vagy nyolctizeddel, mikor meg hol hogyan sikerül. És akkor a cárság működik.

Európában jelenleg kettő is van belőle. Magyarországnak az a szerencséje, hogy az ország kicsi, bár ki tudja, mi jöhet még. A mi atyuskánk is nagyon aktív, megy a toborzás ezerrel, és a gyilkoló eszközök beszerzése, sőt gyártása is elkezdődött már. Szalai-Bobrovniczky vagyona az elmúlt három évben 19 milliárdra nőtt (mellékes információ).

Ukrajna viszont nem ilyen: „Elapadt mindenük, nincsen saját bázisuk. Ha nincs saját bázisuk, nincs saját ideológiájuk, nincs saját iparuk, nincs saját pénzük, nincs semmijük, akkor nincs jövőjük. Nekünk azonban van” – mondta Putyin azon a beszélgetésen, amelyet pénteken folytatott katonákkal a Kremlben, az Oroszország Hőse-kitüntetések ünnepélyes átadását követően.”

Azt nem tette hozzá, hogy

Nekik is sokkal jobb lesz, ha elfoglaljuk őket”,

noha amit mondott, azok szerint hozzátehette volna.

Tessék mondani utána velünk is ez lesz?!

Amerikai figyelmeztetés a magyar kormánynak

Magyarország egyedül az uniós tagállamok közül nem szavazta meg azt, hogy az Európai Unió katonai kiképzést adjon ukrán katonáknak. Ezt Szijjártó Péter jelentette be, aki részt vett az uniós külügyminiszterek értekezletén Luxemburgban.

“Nem veszünk részt ebben a kiképző misszióban, nem küldünk kiképzőket, nem járulunk hozzá a kiképzés költségeihez” – hangsúlyozta a magyar diplomácia vezetője.

Miért nem?

Az USA és Nagy Britannia már hónapok óta képez ki ukrán katonákat az amerikai illetve a brit fegyverek használatára. Ehhez csatlakozik most az Európai Unió.

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi főképviselője Luxemburgban kijelentette: “az Európai Unió számára prioritás, hogy Ukrajna további támogatása a brutális orosz agresszióval szemben. Az 500 millió eurós támogatással az uniós hozzájárulás 3,1 milliárd euróra emelkedik” – jelentette ki Josep Borrell külügyi főképviselő.

Videó az USA budapesti nagykövetségéről

Akár Vlagyimir Putyin is beszélhetett volna úgy az ukrajnai háborúról mint ahogy néhány magyar közéleti szereplő illetve kormánypárti újságíró – hangoztatja az amerikai nagykövetség, amely felhívja a figyelmet arra, hogy Magyarország a NATO tagja. Az észak-atlanti szervezet pedig – élén az Egyesült Államokkal – jelentős támogatást nyújt Ukrajnának, melyet orosz csapatok támadtak meg február 24-én.

Ehhez képest Kövér László, az országgyűlés elnöke a következő kijelentést tette:

“mi van akkor, ha a birodalom építési politika nyugatról keletre zajlik, és Ukrajna a következő reménybeli tartománya az Euroatlanti Birodalomnak?”

A kormánypárti Demokrata című lap főszerkesztője, Bencsik András pedig egyenesen azt állította, hogy az Egyesült Államok ellen Magyarországnak háborút kellene indítania, mert ő szerinte az USA hajtott végre terrortámadást az Északi Áramlat 1 és 2 gázvezetékek ellen, melyek oroszt gázt hoznának Németországba, ha az uniós szankciók ezt nem akadályoznák meg.

Az USA budapesti nagykövetsége megállapítja, hogy ezekben a nehéz időkben inkább a szövetségesek együttműködése lenne célszerű nem pedig az efféle bírálatok.

Ehhez képest Orbán Viktor nemzeti konzultációt tart az uniós szankciók ellen, melyeket azért vezettek be, mert Putyin február 24-én megtámadta Oroszországot.

Fekete nő az USA Legfelső Bíróságán

A liberális Stephen Breyer visszavonulása lehetővé teszi fekete nő jelölését, de elfogadtatása hosszú és kínos folyamat lehet a választás évében. Ezt megígérte Biden elnök, de kemény politikai harc vár a demokratákra, ha ezt meg is akarják valósítani.

A demokraták valószínűleg elveszítik a többségüket a képviselőházban a választásokon, ezért mielőbb pótolni kellene Stephen Breyer liberális főbírót. A Legfelső Bíróságon belül az erőviszonyok amúgy is a konzervatívoknak kedveznek 6-3 arányban. A minimális szenátusi többség és az egyelőre meglevő képviselőházi fölény miatt Biden könnyen jelölhetne fekete főbírónőt a Legfelső Bíróságra. Ezzel történelmet írhatna, és növelhetné népszerűségét, mely nem áll túlságosan magasan. Csakhogy az ellenzéki republikánusok kemény, hosszú harcra készülődnek. Ebbe belefér akár a karaktergyilkosság is – írja a CNN portál. Egyben emlékeztet arra, hogy a korábbi főbíró jelölések esetén is voltak hasonló törekvések, és a konzervatívok most revansra készülődnek.

Abortusz és fegyver viselés

Ez a két téma mélységesen megosztja az amerikai társadalmat és a Legfelső Bíróságot is, ahova legutóbb Trump olyan főbírónőt juttatott be, aki ellenzi az abortuszt. Jelen pillanatban a Legfelső Bíróságon belül is vita folyik az abortuszról, ezért a jelöltnek alaposan meg kell gondolni, hogy mit mond a meghallgatások során. Ugyanez a helyzet a fegyver viselés ügyében. Bár a demokrata elnökök megpróbálják korlátozni azt az iskolai lövöldözésekre és a terrorakciókra hivatkozva, de a fegyverlobbi igen befolyásos a szenátusban és a képviselőházban, ahol dönteni kell az új főbíróról.

Politikai menedzselés

Washingtonban sok bírálat érte Chuck Summerst, a demokraták frakcióvezetőjét a szenátusban, aki nem tudta keresztül vinni Biden óriási klímaváltozási és szociális csomagját, mert nem minden demokrata szenátor támogatta azt. A szenátusban 50-50 az arány a két párt között, és csak az alelnök plusz szavazatával lehet sikeres egy demokrata törvényjavaslat. Ehhez viszont az kell, hogy mind az 50 demokrata szenátor támogassa azt.

Biden szerencséje, hogy kabinet főnöke, Ron Klain sikeresen menedzselt főbíró jelöléseket a Clinton és az Obama adminisztráció idején.

Biden peche, hogy Washingtonban még sokan emlékeznek arra, hogy korábban nyakig benne volt főbíró jelölési ügyekben. A szenátus jogi bizottságának elnökeként fontos szerepe volt Reagan elnök ultra konzervatív jelöltjének, Robert Borknak elgáncsolásában. Egy másik főbíró jelölés ügyben viszont a baloldal bírálta Bident, mert nem vette elég komolyan Anita Hill jogász professzor szexuális zaklatási ügyét, amellyel meg akarták akadályozni Clarence Thomas konzervatív fekete főbíró bejutását a Legfelső Bíróságra.

Ha mindez nem lenne elég, akkor ott van még Trump, aki nyilvánvalóan nem mulasztja el, hogy borsot törjön Joe Biden orra alá. A pártosság eluralkodott Washingtonban – hangsúlyozza a CNN. Ezért erősen kérdéses, hogy az elnök és a kongresszus presztízse megnövedne a főbíró jelölés és megerősítés során, mert könyörtelen politikai küzdelem várható azért, hogy végülis Biden teljesíthesse ígéretét: először juttasson be fekete nőt az USA Legfelső Bíróságára.

Nem olyan buta, mint amilyen gonosz

Nem oly rég egy önmagáról nem megfeledkező, hanem önmagára teljes mértékben ráeszmélő figura (Bencsik András az ő neve) a tőle telhető legeslegintellektuálisabb érvként, hosszas gondolkodás után azt hozta fel egy ellenzéki parlamenti képviselőnő ellenében, hogy az illető amilyen ronda, olyan gonosz is.

A vita tehát az ezekben a körökben megszokott módon intellektuálisan szublimálódott és a tiszta libidó elfojtódott, épp olyan módon, ahogy az ilyen árulkodó mondatokat az a bizonyos bécsi doktor rendre analizálta. Vagyis ne tekintsük ezt a Bencsiket elhamarkodottan leépült agyú gonosz alaknak (helyesebben ne ezért tekintsük annak), tekintsük ezt az önmagából kirázott mondatot nemi vágya elfojtásának szexuális gátlásokhoz és neurózishoz vezető manifesztációjának, nárcisztikus énlibidónak, regressziónak, a gyermek „polimorf perverziójának”, amelynek még nem célja a genitális kapcsolat, csak a kényszeres kimondás szükséglete, vesd össze: kaki, pisi etc.
Ám sokkal érdekesebb, hogy ez a Bencsik, mint főszerkesztő-Superego a tudattalanjának sötétségéből megrendelt egy cikket egyik beosztottjától, ami el is készült, bizonyítandó a főszerkesztő-Superego igazát. Az internet legsötétebb bugyraiból előhalászott irományok nyomán és azokra hivatkozva aztán a beosztott elkészítette a cikket, amely szellemi gazdagságában és színvonalában alig múlja alul az eugenika egykori tudományos eredményeit. A cikkben olvasható például, hogy a „tipikus női arcvonású” női politikusok inkább republikánusok, mint a nemileg kétes vagy férfias arcvonású nőtársaik. Minél kevésbé nőies egy nő, annál valószínűbb, hogy demokrata párti szavazó.” Aztán az is, hogy „Minél jobban néz ki valaki, annál nagyobb a valószínűsége, hogy önmagát konzervatívnak tekinti. Tehát mind a jobboldali politikusok, mind a követőik „hajlamosak fizikailag vonzóbbak” lenni.
S ha ennyi jó kevés, még megtudható a publintásból, hogy „a konzervatívok azért boldogabbak a liberálisoknál, mert „racionalizálják (vagyis észszerű érvekkel magyarázzák) a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségeket”. Továbbá:

„A konzervatívok egyértelműen boldogabbak, mint a liberálisok, de mindnyájuk közül legboldogabbak a legszélsőségesebb politikai nézeteket vallók.”

Továbbá: „a jobboldaliak nagyobb valószínűséggel elégedettek a szexuális életükkel.” (Speciel nekem nincs okom panaszra – G.Gy.) Továbbá: „Egyáltalán nem meglepő módon a fizikailag erősebb férfiak inkább jobboldaliak, míg a gyöngébbek hajlamosabbak a gondviselő állam és a vagyon-újraelosztás, vagyis a fiskális fosztogatás támogatására – akárcsak a nők.” Továbbá: „A konzervatívok nagyobb önuralmat képesek tanúsítani a liberálisoknál, ezért sikeresebbek például a fogyókúrázásban is.”
Végül az alábbiakkal záródik a sumero-hun-magyar-kontinuitás-historológico-szexuálpolitológico-Jézusnemvoltzsidó-eugenikai alapvetés:
„Összegzésül, tudományos tényszerűséggel leszögezhető, hogy a balliberális oldal nő politikusai és női szavazói – finoman szólva – kevésbé nőiesek politikai riválisaiknál, férfi társaik pedig rosszabb megjelenésűek, férfi szavazóik alacsonyabbak, gyöngébb fizikumúak és fiatal nő társaikhoz hasonlóan potyalesőbbek, általánosságban is kevésbé boldogok és kevésbé elégedettek a szexuális életükkel, sikertelenebbek a párkeresésben, kevésbé egészségesek, kevésbé intelligensek, viszont kövérebbek és hisztérikusabbak, ráadásul a pszichéjük sincs teljesen rendben. Így minden okuk megvan rá, hogy gonoszak is legyenek. Az ellenkezője lenne meglepő. Bencsik András tehát fején találta a szöget, amint azt a tudomány egyértelműen bebizonyította.”
Írja mindezt egy Gazdag István nevű elnyomott tudattalan.
Megint sokat tanultunk. Bennem például megszólalt az a régi bon mot, ami a maga módján igyekezett kiröhögni az eugenika gigászi eredményeit. Így szólt:

Az igazi náci délceg, mint Goebbels, szőke, mint Hitler és snájdig, mint Göring.

Nekem már csak két megjegyzésem volna: az egyik az, hogy mikor jön létre az Orrvizsgáló Operatív Törzs, s milyen felületen kell orrméricskélésre regisztrálnunk?
Másrészt biztosan jól meggondolta a tudós szerző és a Superego főszerkesztő a cikk azon állítását, miszerint „szignifikáns genetikai kapcsolat van a testmagasság és az IQ-szint között, minél magasabb valaki, általában annál intelligensebb is.” Nem lesz ebből bajuk jó egy évvel a 2022-es választások előtt? Muszáj nekik ennyire határozottan és a tudomány legújabb vívmányaira támaszkodva állást foglalniuk már a választási kampány legelején?
Gábor György

A demokrata ellenzéki pártszövetség politikai deklarációja

Városaink kifosztása nem kormányzás! – az év utolsó politikai akciójával az önkormányzatok kivéreztetése és az Orbán-kormány felelőtlen járvány- és válságkezelése ellen tiltakozik az ellenzéki pártszövetség.

 

A demokrata ellenzéki pártszövetség az év utolsó napján is, miként a következő másfél év minden egyes napján azért küzd, hogy bizonyítsa: az Orbán-kormány a valóságot a propagandacéljainak alárendelő járványkezelésével, és az önző hatalmi-gazdasági érdekeit az ország érdekei elé helyező válságkezelésével szemben lehet a járványt és a gazdasági válságot a többség javára, felelősen, átláthatóan, a szolidaritás és a partnerség jegyében kezelni.

 

Az év utolsó napjaiban az Orbán-kormány több olyan döntést hozott, amellyel éppen a legnehezebb időkben dobta le magáról a kormányzati felelősséget, és lemondott több millió magyarról. A karácsonyi pénzszórásban az Orbán-kormány a gazdaságvédelemre szánt források felhasználásával saját klientúráját támogatta. A járvány és a gazdasági válság kezelése helyett százmilliárdokat szórt el egyebek közt stadionra, motorsportra, a miniszterelnöki rezidencia környékére. A Fidesz hatalmi céljait szolgáló alapítvány támogatásával 100 milliárd forintnyi közpénzből csinált magánvagyont.

 

Az iparűzési adó megfelezéséről hozott kormánydöntés semmiféle érdemi segítséget nem jelent a bajba került vállalkozásoknak, érdemben veszélyezteti viszont az önkormányzatok által biztosított közszolgáltatásokat szerte az országban. Az önkormányzatok utolsó saját bevételének megnyirbálásával csődközeli helyzetbe sodorják a magyar települések jelentős részét. Az Orbán-kormány mindezt úgy teszi, hogy az ellenzéki vezetésű településeket hétszer akkora megszorítással sújtja, mint a fideszes vezetésűeket. A megyei jogú városoknak osztott kompenzációból is kihagyta az ellenzéki polgármesterek által irányított megyeszékhelyek túlnyomó többségét. Az Orbán-kormány első- és másodrendű állampolgárokra osztja ezzel az országot, lemond az ellenzéki vezetésű településeken élő mintegy 2,5 millió magyarról, lerombolja a rendszerváltozás egyik legfontosabb célját és értelmét, a magyar önkormányzatiságot. Az Orbán-kormány az egyedüli Európában, amely járvány és válság idején nem támogatja, hanem megsarcolja az önkormányzatokat. Az Orbán-kormány mindeközben állástalan emberek és jövőjüket féltő vállalkozások százezreit hagyja segítség nélkül. Az Orbán-kormány felelős kormányzás helyett hatalmát és klienseinek vagyonát menti.

 

A járvány utáni talpra állás, a gazdasági válságból történő kilábalás feltétele Magyarországon a kormány leváltását követő új politika, ennek keretében az önkormányzatok jogainak megerősítése és bevételeinek biztosítása, a magánvagyonná lett közpénzek visszaszerzése, a kiváltságos kevesek gazdagodása helyett a többség javát szolgáló felelős nemzeti kormányzás. A demokratikus parlamenti ellenzék pártjai erre szövetkeznek. 

 

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke

Jakab Péter, a Jobbik elnöke

Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan, az MSZP társelnökei

Szabó Tímea és Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnökei

Schmuck Erzsébet és Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnökei

Kamala Harris – az ellenzéki alelnökjelölt

Amerika a szemünk előtt változik. Hamala Harris bevándorló, nem fehér, ráadásul nő is, a demokrata előválasztáson nem jutott szerephez, most mégis alelnök jelöltje Joe Bidennek, sőt ha az elnök aspiránsok korát nézzük 56 évével akár elnökké is válhat.

Ha Joe Bident megválasztják az Egyesült Államok elnökének, akkor a fekete kaliforniai szenátor asszony csak egy szívdobbanásra lesz attól, hogy az USA első elnöknője legyen! A 78 éves demokrata jelölt bejelentette: az 56 éves Kamala Harris asszonnyal együtt akarja legyőzni Donald Trumpot az elnökválasztáson novemberben. Erre jó esélye is van, mert vezet Trump előtt a népszerűségi listán annak ellenére, hogy az elnök több pénzt gyűjtött össze a választási kampányra. De az USA-ban naponta 1000 ember hal meg a koronavírus járvány miatt, melyet Trump kezdetben elviccelt később pedig nem tudott menedzselni. A gazdasági visszaesés is óriási: a munkanélküliek száma meghaladja a harminc milliót.

Kicsoda Kamala Harris?

„Olyan embert választottam, aki megérti mások fájdalmait. Azokét, akik elveszítették a munkájukat a válság miatt, azokét, akik elveszítették a szeretteiket a járvány miatt. Mi a nemzet lelkéért folytatunk harcot, egy jobb Amerikáért” – hangsúlyozta a 78 éves Joe Biden. Maga Kamala Harris is indult a demokrata elnökjelölő választáson, de nem kapott elég támogatót. Ezért visszalépett. De hát akkor még nem volt járvány és nem voltak nagy tüntetések az USA-ban azzal a jelszóval, hogy a Fekete élet is számít!

Kamala Harris édesapja Jamaikában született, édesanyja indiai. Vagyis mindketten bevándorlók, akik ellen Donald Trump oly elszántan küzd. Az elnök máris azzal vádolta meg Kamala Harrist, hogy kinyitná a határokat a bevándorlók előtt.

Kaliforniában, az USA legnépesebb és világra talán legnyitottabb államában csinált karriert Kamala Harris.  39 éves korában lett San Francisco állam ügyésze első színesbőrűként és első nőként. Néhány évvel később egész Kalifornia államügyésze lett. Ezután következett a szenátus Washingtonban, ahol radikális nézeteivel keltett feltűnést.

Az 56 éves alelnök jelölt a jövőben fontos szerepet játszhat az Egyesült Államok politikai életében hiszen Donald Trump 74, Joe Biden pedig 78 esztendős. Az elnökválasztást november első keddjén tartják az Egyesült Államokban.

Kulturkampf – nyolc éve, és most

Föl kellene háborodni a Magyar Idők szellemi verőlegényei által véghez vitt kulturkampfon. Normális országban ez lenne a természetes. Ha az ember felháborítót, gyalázatost és vérlázítót tapasztal, felháborodik. Felemeli a szavát, megszólal és tiltakozik.

Egy nem normális, értékrendjét veszített országban azonban más a helyzet. Olyan helyen, ahol mindennap van ok felháborodni, idővel értelmét veszti a felháborodás. Megszokja az ember, ha háborog, olyan, mintha fel sem volna háborodva azon, hogy beleszállnak mindenkibe, aki nem úgy ír, táncol, énekel, mint ők. Ők akarják megmondani, hogy ki a jó író, táncos, pop-zenész.

Nem ma kezdődött persze ez sem. Évekkel ezelőtt, 2010. októberében a Demokratában egy Pozsonyi Ádám nevű illető. „Harcra fel“ címmel tett közzé egy alávalóságot, a náci könyvégetők „leghaladóbb“ hagyományait követve.

Azt írt akkor ez a kiváló illető, hogy kis, három-négyfős csoportokat kellene alakítani, és kilopni a ballib hazaárulás és ízléstelenség fekélygócait a könyvtárakból. Vagy, ha ez nem megy, akkor a szerző úr azzal is beérte volna, hogy a könyvkommandók tépjék ki a lapokat a könyvekből, firkálják össze azokat, szóval, ahogy ő fogalmazott, tegyék a szellemi mérgezésre alkalmatlanná őket.

Még egy kis versikét is fabrikált a költőnek sem utolsó harcos polihisztor. Azt ajánlotta a könyvkommandósoknak, hogy ajkukon csatakiáltással rontsanak rá a ballib fekélygócokra: „Spiró ótvar, Konrád átok, Nádastól meg mindjárt hányok.”(Esterházy akkor valamiért kimaradt, talán vele nem jött volna ki a rím.)

Ezen kellett volna már akkor is felháborodni. De mi már nem háborodunk fel semmin. Már túlságosan sokszor voltunk felháborodva – Dunát lehetne rekeszteni a felháborodásainkkal.

A Demokratáról nincs mit mondani. Legyen elég annyi, hogy Bencsik András főszerkeszti. Hogy ő az egypártrendszer idején a Népszabadság pártrovatánál bomlasztotta a rendszert – legyen az ő dolga, számoljon el a saját lelkiismeretével, vagy az elvbarátaival. A Magyar Idők főszerkesztője, Gajdics Ottó a Nyíregyházi Főiskola utolsó KISZ titkára volt.

Ezek ugyanazok.

Meg kellene kérdezni Áder Jánost, hogy mit szól mindehhez. Nem mintha bárki is azt hinné, hogy Áder János bármit is mondana az ügyben. De talán mégis meg lehetne próbálni. Legalább a hivatalától megkérdezni, írásban, mert máshogy nyilván nem megy, hogy akkor most elnök úr szerint, hogyan kell érteni ezt a kultúrharcot? Meg az egykori tréfás kis versikét?  Spiró Ön szerint is ótvar, elnök úr? Konrád valóban átok? Nádastól úgyszintén hányni tetszik?

Nem azért kellene megkérdezni, mintha bármi újat is megtudnánk tőle. Hivatalától, ha válaszolnak az újságírónak egyáltalán, semmitmondó, kioktató reagálásra lehet számítani. Inkább csak úgy, magunk miatt kellene kérdezni. Hogy legalább időnként tudjunk a tükörbe nézni.

Egyébként meg nem vagyok felháborodva én sem. Inkább csak undorodom.  Ótvar, ami van. Átok. Mindjárt hányok.

Bajban Trump emberei

0

Hathónapos börtönbüntetést javasol George Papadopoulos ügyvédnek, Trump egykori kampány tanácsadójának Robert Mueller különleges ügyész, aki a 2016-os választási kampány orosz szálai után kutat.

A vizsgálat során kiderült, hogy George Papadopoulos kapcsolatban állt egy orosz professzorral, aki minden bizonnyal a titkosszolgálat megbízásából Hillary Clinton ellen felhasználható dokumentumokat adott át neki. George Papadopoulos hazudott ezzel kapcsolatban, és ezt sikerült rábizonyítani.

A bíróság szeptemberben hirdet ítéletet az ügyében.

Trump kampány csapatának három másik embere is bajban van. Michael Flynn tábornok, akit Trump nemzetbiztonsági tanácsadójának nevezett ki, szintén hazudott orosz kapcsolatairól. Ezért mennie kellett a Fehér Házból. Richard Gates kampányfőnök-helyettes ugyancsak sáros orosz ügyekben, és ugyancsak hazudott ezekről.

A legkínosabb helyzetben az egykori kampányfőnök, Paul Manafort van.

Őt Trump már a kampány alatt kénytelen volt meneszteni orosz kapcsolatai miatt. Most a bíróság előtt kell felelnie azért, mert dollármilliókat kapott az oroszbarát Janukovics elnöktől Kijevben, és erről „elfelejtett” beszámolni az amerikai adóhatóságnak.

Hillary Clinton az elbukott elnökválasztás után vereségének fő okát abban nevezte meg, hogy az oroszok támogatták Donald Trumpot. Emiatt is vizsgálat folyik Washingtonban. A republikánus többségű kongresszus próbálja akadályozni a vizsgálatot éppúgy, mint maga Trump elnök.

Az ellenzéki demokraták viszont sürgetik az eredményt. Novemberben választásokat tartanak az Egyesült Államokban és megváltozhat a washingtoni kongresszus összetétele. Ha a demokraták megerősödnek, akkor Robert Mueller vizsgálatai is nagyobb hangsúlyt kaphatnak, Trump pedig sarokba szorulhat.

Az elnök egyelőre magabiztos: nemrég őseinek szülőföldjén Skóciában bejelentette, hogy indul a 2020-as elnökválasztáson.

Vagyis 2024-ig a Fehér Házban akar maradni függetlenül attól, hogy milyen eredményre jut Mueller Trump orosz kapcsolatairól.

Változatok Vonára és Spinozára

Tanult barátaim és ismerőseim hevesen vitáznak arról, hogy miért hívták meg Vona Gábort, a Jobbik elnökét a Spinozába. Úgy tűnik, hogy azok vannak többségben, akik szerint Vonának nincs keresnivalója a zsidónegyed közepén létesült, a liberális és zsidó kultúra fellegvárának tekintett színházban. Mások, például Heller Ágnes szerint, igenis, el kell fogadni, ha egy párt és annak vezetője megváltozik.

Nehéz helyzetben van a zsűri – érvek vannak, és ellenérvek.

Az alábbiakban mindkét tábor tagjai számára nyújtanék egy kis kapaszkodót, azaz, megpróbálok segíteni abban, hogy egymás anyázásán túl más érveik is legyenek másokkal szemben.

A változat – Náci kutyából nem lesz demokratikus szalonna

Miről beszélünk? Vona náci, a Jobbik náci párt. Láthattuk már ezerszer, hogy milyenek, s most hiába próbálnak úgy tenni, mintha gyerekes csíny lett volna, amit korábban tettek, ne higgyünk nekik. Ez csak taktika a részükről, hogy megkedveljük őket, és megszerezhessék a hatalmat.

Ha ez megvan, mérget vehetünk rá, hogy ismét a régi Jobbikot látjuk majd. Elmúlik a „cukiságkampány”, mintha soha nem is lett volna, és ismét lesznek olyan jobbikos honatyák, akik összeszámolnák a zsidó származású kormánytagokat. Meg olyanok is, akik beleköpnek a cipőkbe a Duna-parton, és az ott készült fotón bárgyún vigyorognak. Elégetik Izrael zászlóját, felakasztják az izraeli miniszterelnökről mintázott szalmabábut. Ne dőljünk be a Jobbik színeváltozásának, élő klasszikussal szólva: ezek ugyanazok.

Ha tehetnék, olyan országgá változtatnák Magyarországot, ahol csak az árjáknak van helyük, mindenki más jobban teszi, ha elmenekül innen, amíg lehet.

Vona Gábor beengedése a Spinozába nem hiba volt, hanem bűn. Sokba fog még kerülni nekünk az, hogy vannak, akik barátkoznak a Jobbikkal és Vonával. Ne higgyünk abban sem, hogy ők tiszták és becsületesek, és hogy rajtuk kívül már mindenki lopott ebben az országban. A Jobbik azért érvelhet ezzel, mert ők eddig még nem fértek a húsos fazékhoz. Távol voltak a hatalomtól, nem volt még módjuk belenyúlni a közösbe. Ha kormányra kerülnek, kiderül, hogy ők sem különbek a többieknél, sőt! De akkor már késő lesz.

B változat – A Jobbiknak is jogában áll megjavulni

Vegyük észre, hogy a Jobbik, már nem ugyanaz a párt, ami évekkel ezelőtt volt. És a párt vezetője, Vona Gábor is előnyére változott. Jobb lett a Jobbik, de ezen nem kell csodálkozni. Az ember változik, átértékeli ifjúkori cselekedeteit.

Bölcsebb lesz, belátóbb.

És velük szemben nekünk is bölcsebbnek kellene lennünk, belátóbbnak. Vona Gábor és pártja évek óta azon dolgozik hogy megmutassa, hogy már nem az a kirekesztő, cigány- és zsidóellenes párt, mint amilyennek egykori indult. Higgyünk abban, hogy komolyan gondolják, vagyis, hogy már nem olyanok, mint voltak. Mást nem is nagyon tehetünk, ha ránézünk a politikai térképre, láthatjuk, hogy a Fidesz ma már jobbról előzi a Jobbikot. Orbán pártja mára szélsőségesebb lett, mint Vonáé.

Nem kell a Jobbikot szeretni, de tudomásul kell venni, hogy változóban vannak. Belátták tévedéseiket, ha kell, hajlandók bocsánatot kérni. És, tegyük hozzá, nincs is más választásunk. Ha le akarjuk váltani Orbán rendszerét, együtt kell működni velük. Mert a Fidesznél még a Jobbik is jobb.

Fogadjuk el, hogy őszintén gondolják, amit mondanak. Nincs okunk az ellenkezőjét feltételezni. Ha Vona kezet nyújt, azt el kell fogadni. Ha a Jobbik bocsánatot kér, meg kell neki bocsátani.

A Demokraták győztek New Jerseyben és Virginiában

0

Az előrejelzéseknek megfelelően újraválasztották New York demokrata párti polgármesterét is. Ráadásul történelmi jelentőségű eseményre is sor került: most először választottak be transznemű képviselőt egy amerikai állam törvényhozásába. 

Virginiában 53:45 arányban Ralph Northam eddigi kormányzóhelyettest választották meg a republikánus volt pártelnök és George W. Bush kormányának volt tanácsadója, Ed Gillespie ellenében. New Jerseyben a 60 éves milliomos bankár és volt németországi nagykövet, Phil Murphy lesz a kormányzó, aki az eddigi kormányzóhelyettest, a republikánus Kim Guadagnót győzte le. A demokrata párti jelölt a választók 53, 7 százalékának bizalmát szerezte meg, míg republikánus vetélytársa a voksok 45,1 százalékával maradt alul.

Mindkét kormányzóválasztást óriási figyelem övezte,

elemzők ugyanis az eredményt a Trump-kormány eddigi tevékenysége megítéléseként értékelik.

A kampány fő témája Virginiában az egészségbiztosítás helyzetének gondjai, az illegális bevándorlás, a bűnözés és a konföderációs szobrok körüli viták voltak, míg New Jerseyben elsősorban a helyi kormányzat korrupciós ügyei és a magas helyi adók kerültek előtérbe.

Donald Trump elnök mindkét államban támogatásáról biztosította a republikánus jelöltet, ám nem kampányolt mellettük. Az eredmények láttán pedig a Dél-Koreában tartózkodó elnök Twitter-bejegyzésben közölte: a virginiai jelölt, Ed Gillespie keményen dolgozott, de nem tette teljesen magáévá az ő politikáját. „A gazdaság rekordnagyságú számaival mi továbbra is győzni fogunk, még nagyobb arányban, mint eddig” – írta a republikánus jelöltek veresége után Trump.

A Demokrata Párt számára a tavaly novemberi elnökválasztás óta ez volt az első sikeres politikai megméretés,

ugyanis az idén megtartott négy kongresszusi pótválasztás mindegyikét elvesztették.

New Yorkban újraválasztották Bill de Blasio demokrata párti polgármestert, és a bostoni demokrata párti polgármester, Marty Walsh is elnyerte a választók bizalmát egy második ciklusra. Polgármestert választottak még Detroitban, Seattle-ben, az észak-karolinai Charlotte városában, valamint a georgiai Atlantában.

A virginiai képviselőházi választás egyik érdekessége, hogy most először került be transznemű amerikai képviselő egy állami törvényhozásban. A korábban újságíróként tevékenykedő Danica Roem szavazatok 55 százalékát gyűjtötte, ezzel legyőzve a republikánus ellenfelét. A 73 éves Bob Marshallal nemcsak Roemnek, hanem a helyi LMBT közösségnek is sok vitája volt. Marshal az elmúlt években olyan törvényeket akart bevezetni, amellyel csökkentették volna a transzneműek számára kialakított illemhelyiségek számát Virginiában vagy megtiltotta volna azt, hogy homoszexuálisok szolgáljanak a Virginiai Nemzeti Gárdában.

Danica Roem (középen). A kép forrása: Twitter.

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!