Kezdőlap Címkék Bűnügy

Címke: bűnügy

Tüntetés miatt börtönbe zárhatnak ellenzéki politikusokat?

Nem csak Észak-Koreában, hanem itt nálunk is. A jelek szerint újabb fontos lépést tehet a hatalom az illiberális diktatúra kiépítésében. Az ügyészség most a Momentum elnökét fenyegeti egytől öt évig terjedő börtönbüntetéssel.

Fekete-Győr Andrást hivatalos személy elleni erőszakkal vádolják és már ki is hallgatták, amiért állítólag füstbombát dobott tavaly december 13-án a Kossuth Lajos téren, a Parlament főlépcsőjénél az épület védelmére felsorakozott rendőrökre egy tüntetésen.

Ezzel a hatóság szerint akadályozta a rendőri intézkedést, mivel a füst a sorfalban lévő rendőrök látását és légzését zavarta. Fekete-Győr András a gyanúsítás ellen panasszal élt, vallomást nem tett.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint a gyanúsításban megjelölt bűncselekmény büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.

Fekete-Győr András januárban azt nyilatkozta:

„az a politikai rendszer, ami nem hajlandó tárgyalni, ami csak az erő nyelvén ért, az ne lepődjön meg, ha az emberek visszatámadnak. A felelősség azokat terheli, akik a rendőrsorfal mögé bújva belekényszerítik az embereket abba, hogy csak elzavarni lehessen őket. A felelősség tehát Orbán Viktort és kormányát terheli az utcai ellenállás minden pillanatáért.”

Azt is hangsúlyozta, hogy a tüntetésen egy veszélytelen, játékboltban kapható füstképzőt dobott el, miután a rendőrök felszólítás nélkül lőtték a könnygázt fiatalok és idősek arcába.

„Természetesen semmilyen olyan eszközt nem használtam, ami sérülést tudna okozni. Teljesen nyilvánvaló, hogy nem akartam senkinek sem ártani, a rendőrökért is tüntettem. Politikai véleményt nyilvánítottam ki, sok ezer emberrel közösen.”

Fekete-Győr András ma a Facebook-oldalán ezt írta:

„….a decemberi rabszolgatörvény elleni tüntetésen valóban a rendőrsorfal mögé dobtam egy játékboltban kapható, ártalmatlan füstszórót, ami szerintük néhány rendőrt akadályozhatott a tisztán látásban. Sérülés természetesen nem történt. Emiatt hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítanak, amit egytől öt évig terjedő börtönbüntetéssel büntethetnek.

Az Ügyészség akkor azonban félrenéz, amikor az EU-s pénzeket ellopják, 50 milliós Mercedeseket, vadászházakat, milliárdos luxusjachtokat vesznek belőle.”

Szóval most Fekete-Győr András a soros, pár napja meg Gulyás Mártont zárták egy hétvégére fogdába. Őt is bűncselekménnyel vádolják, mert tüntetni mert a Városliget lerombolása ellen.

Az ezek szerint teljesen rendben van, ha a hatóság könnygázzal és vízágyúval oszlat tüntetőket, ha az MTVA-székház biztonsági őrei parlamenti képviselőket vernek és dobnak ki, a tüntetők viszont már azért is büntethetők, ha lelépnek a járdáról.

Megerőszakolta, összeverte barátnőjét

A küzdősportokban jártas férfi azzal is megfenyegette a nőt, hogy algériai rokonaival megöleti.

 

A pár 2016 januárjában ismerkedett meg, közös munkahelyükön jöttek össze. Miután kapcsolatuk szorosabbá vált, a 26 éves férfi egyre kevésbé engedte, hogy barátnője rajta kívül bárkivel kapcsolatot tartson vagy ellenőrzés nélkül érintkezzen. Ha a vádlottnak dolga volt, édesanyjához vitte el a nőt, addig sem engedte őt egyedül lenni.

A bántalmazások is mindennaposak lettek: előfordult, hogy a férfi mások társaságában is megütötte, haját megrángatta, telefonját hozzávágta, illetve azzal fenyegette, hogy algériai hozzátartozóival öleti meg, ha még egyszer egy másik férfi megérinti. A nő a borzalmas kapcsolat miatt a munkahelyét is elvesztette.

2016 szeptemberében a férfi a szobába zárta egyébként külön élő négy és ötéves gyerekeit, majd az étkezőben ismét verni kezdte a nőt. Rugdosta, ököllel ütötte, a fejét a hűtőbe verte. Berángatta a sértettet a fürdőbe és megalázás céljából szexuálisan zaklatta. Ezután tovább bántotta, fojtogatta, és azzal fenyegette, hogy ha hangosan sír, súlyzóval veri szét a fejét.

Szeptember második felében azért bántalmazta a nőt, mert az hívást mert fogadni egy ismerősétől. A veréssel általában akkor hagyott fel, amikor a szülei meglátogatták.

A nő számtalan sérülést szerzett, köztük nyolc napon túl gyógyulókat is. A számtalan zúzódás miatt vérrögök keletkeztek az ereiben.

Az ügyészség a vádlottat folytatólagosan elkövetett szexuális erőszakkal és különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértéssel vádolja, amiért akár 12 évet is kaphat.

 

Sárvári gyalogosgázolás: előzetesben a sofőr

A Vas Megyei Főügyészség pénteken indítványozta annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyalogátkelőn elütött két járókelőt múlt szerdán. Két gyalogost gázolt el a zebrán, majd elhajtott a tehetős vállalkozó.

 

A balesetben a középkorú házaspár egyik tagja életveszélyes, a másik súlyos sérüléseket szenvedett. A sofőrt Zalaegerszegen fogták el, segítségnyújtás elmulasztásával és közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsítják.

Mivel a gyanúsított a baleset után elmenekült, a Vas Megyei Főügyészség az eljárás meghiúsításának veszélyén túl, a szökés és elrejtőzés veszélye miatt is indítványozta az előzetes letartóztatását. A nyomozási bíró az indítványt elfogadta, a sofőrt 30 napra előzetesbe helyezte.

Lapinformációk szerint az 50 éves gázoló egy magyar-szlovén kettős állampolgárságú vállalkozó, aki többi közt Sárvár legmenőbb gasztrobárjának is a tulajdonosa. A gázolás után barátnőjének zalaegerszegi lakásában bújt el a rendőrök elől.

Öt évet is kaphatnak a hajléktalant kirabló gyerekek

A legidősebb támadó is csak 15 éves volt, amikor tavaly ősszel összevertek egy utcán élő embert.  

A fiatalok október 9-én este, egy XVII. kerületi trafóháznál figyeltek fel a hajléktalanra. Egyikük – egy 15 éves fiú – felvetette társainak, hogy mivel úgy tudja, hogy a férfinál szokott lenni pénz, azt el kellene venni tőle. Ezután mind az öten odamentek a sértetthez, és azonnal

bántalmazni kezdték, miközben azt kiabálták, hogy adja át az értékeit.

A hajléktalant mind az öt fiú bántotta: volt, aki ütötte, és volt, aki rugdosta. Végül átkutatták a szatyrait, valamint a bevásárlókosarát, amiben két doboz cigit találtak. A zsákmányt elvitték, elosztották és elszívták.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Gyermek- és Fiatalkorúak Bűnügyeinek Részlege a fiatalkorú elkövetőkkel szemben csoportosan elkövetett rablás miatt emelt vádat. Akár öt év börtönt is kaphatnak, de a két legfiatalabb elkövetőre javítóintézeti nevelést indítványozott az ügyészség.

Börtönben ülve csalt ki százezreket

A börtönbüntetését töltő férfi egyetlen mobiltelefon segítségével 355 ezer forintot szerzett meg hiszékeny kaposvári emberektől.

A többszörös visszaeső vádlott 2015-ben egy Budapest környéki büntetés-végrehajtási intézetben töltötte korábbi csalás miatt kiszabott büntetését. A börtönben engedély nélkül magánál tartott telefon SIM kártyáját kívánta pénzzel feltölteni azért, hogy hozzátartozóival a kapcsolatot tarthassa, illetve mobiltelefonos szerencsejáték fogadásokat köthessen.

A vádlott magát egy mobilszolgáltató munkatársának adta ki, és több ismeretlen magánszemélyt hívott fel, részükre nyereményt ígérve.

A lényeg, hogy a „nyerteseknek” ATM automatákon keresztül kellett feltölteni a börtönben ülő férfi egyenlegét.

A vádlott ezzel a módszerrel 3 kaposvári személyt tévesztett meg, és tőlük 2015 novembere és 2016 márciusa között összesen 355 ezer forintot csalt ki. A vádlott ellen egyébként a Kecskeméti Járásbíróságon hasonló jellegű bűncselekmények elvkövetése miatt eljárás van folyamatban.

Az ügyészség a vádlottal szemben fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Éveken át sikkasztott egy földhivatali dolgozó

Milliókat tett zsebre, végül a belső ellenőrzés buktatta le azt az ingatlan-nyilvántartási ügyintézőt, aki az eljárási díjakat kezelte. Mind a személyesen, mind az átutalással befizetett pénzekről ő állított ki számlát, kezelte a pénzt és pénztárjelentéseket készített.

Téves számlázás esetén stornó számlákat kellett készítenie, majd a javított számlákat és bizonylatokat is ő állította ki. A tévesen befizetett összegeket az ügyfeleknek kellett volna visszafizetnie.

Az alkalmazott azonban 2011 és 2015 között folyamatosan nagyobb összegeket sikkasztott el úgy, hogy az eredeti valós számlák helyett új számlákat állított ki, melyeken már kisebb összegek szerepeltek, a különbözetet pedig lenyúlta.

A dolgozót végül a Siófoki Járási Hivatal belső ellenőrzése kapta le, most vádat emeltek ellene jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás és folytatólagosan elkövetett magánokirat hamisítás miatt.

A földhivatali ügyintéző 5 év alatt összesen 9,6 millió forintot sikkasztott el.

Padláson akart végezni az élettársával

Egy 65 éves férfi milliókat kért kölcsön az élettársától, végül úgy döntött, megöli. A Fővárosi Főügyészség a férfival szemben nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlete miatt nyújtott be vádiratot, amiért akár 20 évet is kiszabhat a bíróság.

A pár 2015 szeptemberében költözött össze, a nő XV. kerületi házában éltek. A férfi rendszeresen kért kölcsön élettársától, az adósság már hárommillióra duzzadt, elhatározta, hogy elteszi az asszonyt láb alól.

A vádlott tavaly március 2-án, dél körül felcsalta a nőt házuk padlására, majd a padlásfeljáró lépcsőjéről lelökte. Az asszony összetörte magát, mozdulni sem tudott, de nem halt meg. A férfi előbb magára hagyta, később azonban visszatért, és fojtogatni kezdte, végül egy vascsővel próbálta agyonütni.

A gyilkossági kísérletnek a szomszédok vetettek véget, amikor meghallották a sérült kiáltásait, a férfi azonban elmenekült, csak egy hónappal később fogták el az ellene kiadott elfogatóparancs alapján.

 

Védtelen nőket rabolt ki, 12 évet is kaphat

A férfi öt nap alatt hét nőt támadott meg. Bár többször hibázott, négyszázezernyi aranyat így is zsákmányolt.

A 29 éves B. János többnyire a XIII. kerületi, Róbert Károly körúti villamosmegállóban ácsorgott, és nézegette a nőket. Nem a szépségük vagy a mozgásuk érdekelte, a nyakukban fityegő láncokra és medálokra, fülbevalókra fente a fogát. Minden esetben kifigyelte az áldozatát, majd egyetlen rántással szerezte meg a zsákmányt. János a könnyebb, tisztább akciókat kedvelte, hogy ne keveredjen bajba. Így például az egyik áldozatát úgy támadta meg, hogy az mindkét kezében bőröndöt cipelt, a másik nyakából pedig úgy tépte ki a láncot, hogy benyúlt a megállóban várakozó villamos nyitott ablakán. a sértettek közül ketten meg is sérültek.

2016. május 23-a és 27-e között összesen hét nőt támadott meg, és többnyire sikerrel járt. A sorozatos feljelentések után a BRFK nyomozói 28-ára akciót szerveztek a megálló környékére. Nem kellett sokáig várniuk, a személyleírások alapján hamar felismerték a férfit.

A nyomozás azóta lezárult, sőt, vádat is emeltek a fiatal férfi ellen. Rablások, lopások, illetve azok kísérlete miatt kell felelnie. Akár 12 év börtönt is kaphat.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!