Kezdőlap Címkék Büntetőper

Címke: büntetőper

Brutálisan súlyosbították Pistorius büntetését

Hat helyett tizenhárom és fél év börtönt kapott a volt paralimpiai atléta, Oscar Pistorius barátnője megöléséért. A dél-afrikai futó kitart amellett, hogy betörőnek vélte, ezért lőtt rá. Korábban gondatlanságnak, most szándékosnak ítélték a tettet.

Tizenhárom év és öt hónapra, vagyis több, mint duplájára növelte a szándékos emberölésért elítélt Oscar Pistorius paralimpiai bajnok futó büntetését a dél-afrikai legfelsőbb fellebbviteli bíróság pénteken. A testület azután döntött így, hogy az ügyészség

„megdöbbentően elnézőnek”

minősítette az ügyében korábban született hatévi börtönbüntetést.

Pistorius tavaly júliusban kezdte meg büntetésének letöltését, miután bűnösnek találták barátnője, Reeva Steenkamp meggyilkolásában 2013. február 14-én, Valentin napján. Az ügy a figyelem központjába került világszerte.

Az ügyészség érvelése szerint nem lehetett volna enyhítő körülményként figyelembe venni Pistorius rokkantságát és azt, hogy az atléta a tárgyalás egész ideje alatt sírt. Az ügyészség szerint nem mutatott őszinte megbánást, s inkább magát sajnálta. A sportoló továbbra is azt állította, hogy barátnőjét behatolónak vélte, ezért lőtt rá a lakás fürdőszobájának ajtaján keresztül.

Az ügyészség már második alkalommal fellebbezett, Pistoriust eredetileg gondatlanságból elkövetett emberölésért találták bűnösnek, és ötéves börtönbüntetést kapott. Ezt később szándékos emberölésre változtatták, és ezért hat év szabadságvesztésre ítélték.

Dél-Afrikában szándékos emberölésért minimum 15 évi büntetés jár, de ebből a törvényszék levonta a börtönben már letöltött időt.

A hatszoros paralimpiai bajnok Pistorius az olimpiák történetében az első művégtagos atléta volt 2012-ben Londonban, ahol 400 méteren elődöntőt, míg a dél-afrikai váltóval döntőt futott, és nyolcadik lett. Utána a paralimpián 400 méteren megvédte címét, és a 4×100-as váltóval is aranyérmet szerzett, 200-on pedig ezüstöt nyert.

MTI/FüHü

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!