Kezdőlap Címkék Botka László

Címke: Botka László

Lattmann: nem tervezek sértetten levonulni a pályáról

Két és fél éve bukkant fel erőteljesebben a neve a politikai, közéletben; akkor népszavazást kezdeményezett, később az Új Magyar Köztársaság Egyesület egyik ügyvivője lett, majd pedig önjelölt, hittük legalább is, miniszterelnök-jelöltje a baloldalnak.

 

Aztán a napokban azt hallhattuk tőle, hogy tulajdonképpen szocialista vezetők felkérték erre a szerepre, amely szerep egészen addig tartott, amíg fel nem bukkant Botka László. Botka elgyengülése hozta őt újra a nyilvánosság elé, Tarjányi Péterrel a háta mögött egyesek szerint szerepet játszott abban, hogy a szegedi polgármester hétfőn visszaadta a megbízatását. Eközben Lattmann a támadások kereszttüzébe is került, nem pusztán a politikai aktivitása miatt. Az egyetemi tanár jelenleg Prágában tartózkodik, s amikor interjút kértünk tőle gyorsan hozzátette: Prágában legalább szeretik őt. A Független Hírügynökségnek viszont szívesen vállalta a válaszadást, még akkor is, ha nem a legbarátságosabb kérdéseket kapta. Kérdéseinket pontokba szedtük.

Valljon szint: ki fizette önöket, a Fidesz, Erős János, vagy a Hit gyülekezete, merthogy mindegyikről lehetett hallani?

– Az én egyetemi oktatói fizetésem egyrészt a magyar adófizetőktől, másrészt a hallgatók által fizetett tandíjakból, a csehországi kutatói fizetésem pedig a cseh adófizetőktől származik. Egyéb fizetéssel nem rendelkezem, mások fizetéséről pedig nem rendelkezem hiteles információkkal. A közéleti vagy politikai tevékenységemért semmilyen ellentételezést soha senkitől nem kaptam.

Mennyiben felelős ön Botka László lemondásáért?

Botka László tudtommal magától mondott le, mert elfogyott körülötte a saját pártja támogatása. Az MSZP belügyeibe nem szeretnék belefolyni, nem ismerem a belső viszonyokat, nem is szeretném ismerni. Megtisztelő a feltételezés, hogy a nyilvános állásfoglalásaim ilyen mértékben tudnak hatást gyakorolni, de nem értékelem túl a saját jelentőségemet.

Volt valóban személyes érdeke abban hogy Botka eltűnjön a színről?

A világon semmi. Ugyanannyi „érdekem” fűződik hozzá, mint bármely más ellenzéki gondolkodású választónak. Egy, a végletekig erőltetett, az egész ellenzéket bénító stratégiának véget kellett vetni, de ez nem „személyes” érdek, és nem csak az enyém.

Hogyan vált ön egy szimpatikus professzorból egy bizonytalan múltú szerencsevadásszá?

Kérdés, hogy valóban azzá váltam-e, de ha igen, akkor karaktergyilkossággal.

Valójában ki kereste fel önt, Tóbiás Molnár Zsolt?

Molnár Zsolt keresett fel, pontosabban vele találkozott először, aki velem szemben az elnök mandátumával képviselte a pártot. Amikor vele beszéltem, a párttal beszéltem.

Hogyan érthette ennyire félre a szocialista vezetőket, hogy egy nem felkérést felkérésnek hitt?

Soha nem beszéltem „felkérés”-ről. Egyeztettünk a lehetőségről, amire mind a két oldal részéről volt nyitottság. Nem ugyanaz, ezt a két dolgot csupán a sajtó egyenértékűsítette sajnos. Ahogy többen megerősítették utólag is (Hiller István, DK, stb.), valóban miniszterelnök-jelöltségről volt szó, nem pedig szakpolitikai együttműködésről, amit én „félreértettem” volna.

Gondolom egyszer és mindenkorra elment a kedve a politikától. Vagy csak a politikusoktól?

Hát ez egy nagyon jó kérdés. A politika sajátos világ, sajátos szabályokkal és folyamatokkal. Egyelőre még nem utáltam meg az egészet, ami lehet, hogy rossz hír most egyeseknek, de nem tervezek sértetten levonulni a pályáról. Megtehetném, de nem szokásom és nem stílusom. Meghagyom másoknak, akik ahhoz jobban értenek.

Hogyan alakul az ön személyes sorsa?

Mivel nem a politikából élek, semmi változás nem lesz benne. Dolgozom továbbra is a magam szakterületén. Emellett – talán újabb rossz hír – továbbra is megteszem, amit tudok, egy lehetséges kormányváltás érdekében. Hogy ebben milyen személyes szerepem lesz, azt még meglátjuk.

Hogyan alakul Magyarországé?

Amennyiben nem lesz valamiféle együttműködés az ellenzéki oldalon, valamiféle hiteles alternatíva a jelen kormányzással szemben, akkor a jelenlegi rendszer kap újabb négy évet, lényegi ellenállás nélkül. Az az ország további süllyedését fogja jelenteni, ami tragikus lenne. Remélem, hogy ez elkerülhető. De néhány dolgot világosan kell látni: 2020-tól sokkal kevesebb lesz az uniós forrás, az addig rendelkezésre bocsátott eszközök nagy részét pedig már 2018-ig kiveszi a kormány, tehát akárki fog kormányozni 2018-tól, akármilyen felállásban, pokoli nehéz dolga lesz. Az ellenzéki oldalon is erre kell készülni, nem diadalmenetre. Tudom, ez szomorú, de ez van. A most elvesztegetett nyolc év, a nem produktív befektetések, hanem a stadionok, a kisvasút, az értelmetlen díszburkolatok építésére fordított támogatások árát meg kell majd fizetni.

Ez volt ma – 2017. október 2.

0

Nem volt ideje követni a mai híreket? Ne aggódjon, hogy lemarad valamiről, összefoglaljuk a legfontosabbakat.

Amerika legvéresebb tömegmészárlása

Forrás: Twitter

Egy 64 éves férfi nyitott tüzet fesztiválozókra egy Las Vegas-i szálloda 32. emeletéről.

Legalább 58-an meghaltak, 500-nál is többen megsebesültek.

Ez volt az Egyesült Államok történetének legtöbb halálos áldozattal járó lövöldözése. Több ezren pánikba esve menekültek. A merénylő öngyilkos lett, egyelőre nem tudni, miért kezdett lövöldözni, bár az Iszlám Állam azt állítja, az ő „katonájuk” volt.

A lövöldözésből bővebben itt olvashat, a cikkben helyszíni videókat is talál.

Lemondott Botka László

Lemondott a miniszterelnök-jelöltségről Botka László. A támogatás hiányával indokolta döntését. Röviddel ezután bejelentette lemondását Ujhelyi István alelnök is. A visszalépés után rendkívüli sajtótájékoztatót tartott az MSZP elnöke, Molnár Gyula. Azt mondta:

aki ma ünnepel, az nem barátja az MSZP-nek.

MTI Fotó: Soós Lajos

Arról is beszélt, hogy „szomorú pillanat ez”, de mostantól az együttműködésre koncentrálnak. Azt mondta, hogy

a győzelemhez a lehető legtöbb közös jelöltről meg kell állapodni, és a lehető legtöbb ellenzéki pártnak közös listát kell állítania.

Tárgyalnak majd Gyurcsánnyal is. Új miniszterelnök-jelöltjük egyelőre nincs, de úgy tudjuk, több koncepción is gondolkodnak.

Döbbenet a népszavazás után

Brutális eszközökkel akarta megakadályozni a spanyol kormány és rendőrség, hogy megtartsák a függetlenségről szóló népszavazást Katalóniában. Több mint 900-an sérültek meg, ennek ellenére a voksok összeszámlálása után kiderült: a szavazásra jogosultak 42,3 százaléka, összesen 2,26 millió katalán szavazott, 90 százalékuk az elszakadás mellett.

Szlovák elemző: Szijjártó az oka a külpolitikai kudarcoknak

Szijjártó Péter
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Miközben a Orbán Viktor a magyar külpolitika sikerként aposztrofálta, hogy lezárult a holland-magyar konfliktus és visszatérhet a magyar nagykövet Hollandiába, addig az elmúlt hetekben a magyar kormány más komolyabb eredménnyel nem büszkélkedhet. Sőt,

a szeptember különösen kudarccal teli hónap volt, amelynek elsődleges oka Szijjártó Péter személye

Robert Škopec szlovák külpolitikai elemző szerint.

Többek között azt írta: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter számára másról sem szólt az idei ENSZ Közgyűlés, mint lobbizásról a határon túli magyar kisebbség védelme érdekében, elsősorban Romániában és Ukrajnában. Azonban minden ilyen jellegű próbálkozás egyértelműen kudarccal végződött: Petro Porosenko ukrán elnök habozás nélkül aláírta a nyelvtörvényt, valamint a román hatóságok továbbra sem engedik a tanítás folytatását a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumban.

A nyilvánosság előtt támadta külügyminiszterét Trump

A diplomáciában igencsak szokatlan módon a nyilvánosság előtt ment neki saját külügyminiszterének Donald Trump, akitől persze láttunk már ennél „szokatlanabb” lépést is. Az amerikai elnök azt üzente Rex Tillersonnak, hogy csak időpocsékolás az észak-koreai féllel folytatott tárgyalás.

A rekordok és a sérülések napja az NFL-ben

Cam Newton az első irányító lett, aki elérte az 50 futott TD-t, a Houston Texans pedig soha nem ért még el annyi pontot, mint most. Az NFL negyedik játékhetének vasárnap esti és éjszakai meccsein több meglepetés is született, kikapott például a címvédő New England Patriots.

A Raiders irányítójának, Derek Carrnak a háta sérült meg, még nem tudni, mennyit kell kihagynia, ahogy Julio Jones-ról se tudni ezt, a Vikings kiváló újonca, Dalvin Cook viszont hosszú időre kidőlt. És persze

folytatódott a Donald Trump elleni tiltakozássorozat is:

sok csapat játékosai kart karba fonva álltak a himnusz alatt, de jónéhányan le is térdeltek, vagy pólójukkal tiltakoztak.

Bréking nyúz – Tudósítás a másik valóságból

0

Soros. Botrányról botrányra botladozott. Gyomoridegtől fojtogatva. A létezés legfontosabb kérdése. 6 kilótól.

Jurák Kata a katalán népszavazásról a Pesti Srácokban

„A milliárdos tőzsdespekuláns évek óta bomlasztja a spanyolokat, 2014-ben például az ő támogatásával törtek ki az “idegengyűlölet és az euroszkepticizmus” elleni tüntetések az EP-választások előtti napon. Soros ideológiájához igen közel állnak a katalánok, akik nem rendelkeznek közös etnikai eredettel. 1950 és 1980 között közel 3 millió bevándorló érkezett és választotta lakhelyül Barcelona ipari vonzáskörzetét; igaz, ekkor külső tényezők is befolyásolták a folyamatot. A bevándorlással kapcsolatban kialakított integrációs politika segítette az autonómia megszilárdítását: a katalán nemzetet tágan értelmezik, így sikerült hatástalanítani a belső kohéziót gyengítő tényezőket.”

„A Soros által pénzelt szervezetek közül jó néhány fittyet hányva a törvényekre, jogállamiságra, agresszív, anarchista módszerekkel próbál érvényt szerezni akaratának. A “budapesti tavasz” tüntetésein pallérozódott olvasóink már tudják: az is a forgatókönyv része, hogy mindehhez középiskolásokat és egyetemistákat mozgósítanak. A múlt héten legalább tízezer középiskolás és egyetemista vonult utcára Barcelonában, hogy a madridi kormány szigorú fellépése ellen és a katalán függetlenség mellett demonstráljon.”

Az Origo Botka lemondásáról

„Botka László legnagyobb botrányát luxuséletmódja okozta. Miután lebuktatta a Ripost, bekerült a luxuskaróra és 300 négyzetméternyi telekrész is Botka Lászlónak, a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének a javított vagyonbevallásába. A saját pártjában egy ideje „Rolex Lacinak” nevezett politikus a luxusautóját viszont még mindig nem vallotta be. Pedig ő az üzembentartó. Ezenkívül Botkának három lakó- és egy üdülőingatlanban van tulajdonrésze.”

„Olvasói vélemény” a 888-on Botkáról

„Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Botka László lemondott a miniszterelnök-jelölti pozíciójáról. Tudjuk, hallottuk, láttuk. A kamerák előtt toporogva, egyik lábáról a másikra állva, szorongva, elfogódottan, gyomoridegtől fojtogatva, remegve mondta mikrofonba, amit megírt előre magának a hétvégén.”

Bogár László Németországról a Magyar Hírlapban

„A német társadalom legsúlyosabb kihívása ugyanis az, hogy mindenféle értelemben elvesztve történelmi identitását, egyre kevésbé képes értelmezni saját létét. A fizikai élvezetek minél magasabb szintű kielégítésére alkalmas anyagi javak öncélú felhalmozása a létezés legfontosabb kérdésévé vált, akár azon az áron is, hogy ezzel hosszú távon önmagát számolja fel. A Replacement Migration című, 2000-ben napvilágot látó ENSZ-tanulmány már akkoriban leírta, hogy ha Németország azt akarja, hogy 2050-ben is legalább négy aktív kereső jusson egy időskorú (65 év feletti) eltartottra, és nem változtat saját reprodukcióján, akkor ehhez 1995 és 2050 között legalább 188 millió migránst kellene befogadnia.”

Uborkadiéta a Riposton

„Az uborka tökéletes választás egy diétához, mert nagyon kevés szénhidrátot tartalmaz, viszont tele van rostokkal, valamint a szervezet számára fontos vitaminokkal és nyomelemekkel. Ezt a diétát akár két hétig is csinálhatod, már ennyi idő alatt nagy változásokat érhetsz el. 6 kilótól is megszabadulhatsz, és még koplalnod sem kell, mert az uborka mellett (amit minden mennyiségben fogyaszthatsz) még sok finomságot is ehetsz. Karcsúsodj és méregteleníts ősszel ezzel a szuperhatékony programmal!”

Molnár Gyula: Aki ma ünnepel, az nem barátja az MSZP-nek

Botka László visszalépése után rendkívüli sajtótájékoztatót tartott az MSZP elnöke. Arról beszélt, hogy „szomorú pillanat ez”, de mostantól az együttműködésre koncentrálnak. Azt mondta, hogy a győzelemhez a lehető legtöbb közös jelöltről meg kell állapodni, és a lehető legtöbb ellenzéki pártnak közös listát kell állítania. Tárgyalnak majd Gyurcsánnyal is. Új miniszterelnök-jelöltjük egyelőre nincs.

Molnár Gyula azt mondta, Botka László valódi kihívóvá akart válni, és ez nem volt könnyű vállalás, tudta, hogy „nemtelen, hazug támadások” fogják érni, és pozícióharcok is lesznek. Azt is mondta: a kormányt csak teljes körű demokratikus összefogás tudja leváltani, de

világossá vált, hogy néhány politikai párt egyéni szándéka miatt ez nem lehetséges.

Molnár szerint Botka akarta azt, hogy a ő személye ne legyen akadály, ezért lépett vissza. A pártelnök szerint úgy látják, hogy a többség kormányváltást akar, ezért továbbra is készülnek arra, hogy világos alternatívát nyújtsanak.

Molnár Gyula

Azt is mondta:

egy politikai erő ehhez nem elég, ezért együttműködésre van szükség,

A kampányuk az egészségügyről, az oktatásról és a nyugdíjpolitikáról fog szólni. Az összefogás érdekében tárgyalódelegációt állítanak fel, amelynek Molnár Gyula, Hiller István és Tóth Bertalan a tagja, és mindegyik pártot megkeresik. Molnár Gyula azt mondta:

az egyéni körzetekben való közös indulás lesz a fókuszban.

A hétvégén az MSZP választmányi ülést tart, amelyen kidolgozzák az új politikai menetrendet, és várhatóan még idén kongresszust is tartanak, ahol elfogadják az egyéni jelöltek névsorát és a listát is.

Molnár Gyula szerint

„nagyon szomorú pillanat ez”,

ezt a menetet elvesztették, de a csatát még nem. Szerinte, aki most ünnepel, pezsgőt bont, az nem barátja az MSZP-nek, nem ellenfele a jelenlegi rendszernek, nem méltó az együttműködésre.

Kérdésekre válaszolta azt mondta, benne nem merült fel a lemondás gondolata. Szerinte nem azzal kell foglalkozni, hogy vannak-e a Fidesznek emberei a pártban, hanem a munkával és be akarják bizonyítani, hogy a hatalom leváltásán dolgoznak.

Molnár Gyula

Szerinte új miniszterelnök-jelölt megtalálásával egyelőre nem foglalkoznak, vannak ugyan javaslatok, de ezeket nem tárják még a nyilvánosság elé. Lattmann Tamásról azt mondta: kiváló embernek tartja, de nem felelt meg a szerepre. Ahogy fogalmazott:

az, hogy 75 százalékban már miniszterelnök-jelölt volt, az azt jelentette, hogy ő már akarta, én meg még nem mondtam nemet.

Azt is mondta: a karaktergyilkosság része a Fidesz politikájának, ezért minden jelölt esetében arra számítanak. Szerinte miniszterelnök-jelöltek nem teremnek, harcolni kell a pozícióért. Azt is mondta:

„tele van a fejem nevekkel.”

Molnár Gyula arról is beszélt, hogy a győzelemhez a lehető legtöbb közös jelöltről meg kell állapodni, és a lehető legtöbb ellenzéki pártnak közös listát kell állítania. Újra lehet majd nyitni, hogy ki szerepel ezen a közös listán, szerinte van olyan megoldás is, amelyben benne van Gyurcsány Ferenc és olyan is, amelyben nincs. Az biztos, hogy vele is akarnak beszélni.

Ütött az utolsó óra . De kié?

Ébresztő címmel tett közzé Molnár Zsolt a sztarklikk.hu honlapján egy pamfletet, kiáltványt?, műfajilag nem is tudom, hogy hova soroljam. De nem is ez a lényeg, hanem a tartalom és a személy. A kis kiáltvány szerzője, ugye tudjuk, a Magyar Szocialista Párt elnökségi tagja, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke. Nem akárki. És persze azt is tudjuk róla, hogy az utóbbi hónapokban többször került célkeresztbe; nem a kormánypárt támadta. És ezért is lényeges a tartalom: Molnár most sem mond kevesebbet, mint mikor kivívta Botka László haragját: össze kell fogni az ellenzéknek. Azt írja, kiáltja: „a történelem ítélőszéke nem bocsájt meg nekünk, ha nem állunk mindannyian egy színpadon.” Október 23-áról beszél, mint lehetséges utolsó dátumról.

Aztán a szerző hozzátesz még egy kissé talányosnak tetsző mondatot is: „remélem, nem hátulról talál el a gyilkos golyó.” Talányos? Valóban az lenne? Vagy nagyon is realista? Hogy a szocialista párt berkeiben járatosak pontosan ezt jósolják: politikusai egymást, írnám én, hogy gyengítik, de hogy jön ez az állítmány a gyilkos golyóhoz. Szóval mondjuk ki bátran: egymást terítik le.

Mert amúgy mi a baj ezzel a kiáltvánnyal, illetve annak alapmondandójával? Hiszen pontosan ezt követeli mindenki a baloldalon, választó, pártpolitikus, egyaránt: legyen végre egységes a fellépés az Orbán-kormány leváltásáért. Ezt hangoztatja Botka, ezt Molnár Zsolt, ezt Gyurcsány Ferenc és sorolhatom az összes nevet, a teljes ellenzéki palettán. Akkor meg miért áll mégis mindenki szemben a másikkal, miért kell tartani a hátulról – azaz: a sajátjainktól – érkező gyilkos golyótól?

Egyszerű paranoia? Vagy az utóbbi évtizedek gyakorlata? Amely idő alatt mindig eredményesebb – és fontosabb – volt a belsőháborúk megvívása, mint a valós politikai ellenfél legyőzése? És itt a hangsúly a valóson van, hiszen éppen itt találjuk a választ az imént feltett kérdésekre: a baloldalnak mindig különös hajlama volt arra, hogy belül keresse és találja meg az ellenséget. Ráadásul többnyire meg is találja. Onnan kezdve pedig ez határozza meg politikáját, lépéseit.

Most sincs ez másként. Gyilkos golyók röpdösnek keresztbe kasul.  Aztán a végén valaki majd csak állva marad. Vagy senki se. Miközben, ismételjük csak el gyorsan: mindenki ugyanazt mondja, mindenki ugyanazt a célt határozza meg, mindenki győzni akar. Csak az odáig vezető utat képzelik el másként, és másokkal.

Hétfőn elnökségi ülése lesz a szocialista pártnak. Néhányan úgy gondolják: meghatározó lesz ez az ülés; felfogják-e, hogy rossz az irány – nem kell hozzá különösebb képzelő erő (vö: Molnár Zsolt kiáltványa) -, ha felfogják döntenek-e bármiben is. Stratégiában? Személyben? Van, aki azt mondja: személyi változás már nem lehet, ezt a küzdelmet Botkával kell végigcsinálni. De akik ezt mondják, ők is hozzáteszik: a miniszterelnök-jelöltnek végre rá kell jönnie, hol és miben hibázott, s tudnia kell korrigálni. (Csendben persze azt is hozzáteszik: Botka eddigi, kilenchónapos elnök-jelölt pályája nem ad reményre okot; ha képes lenne változtatni, már eddig is megtette volna, volt elég figyelmeztető jel.)

Mások azt mondják: még itt az utolsó pillanat a váltásra. Hogy találjanak valakit, egy olyan személyt, aki a pártokon kívül állva ugyan, de képes integrálni a pártokat. Tarjányi Péter és az ő frissen létrehozott mozgalma, valami ilyesmit akar. Illetve akart, már akkor is, amikor Lattmann Tamást akarta közös miniszterelnök-jelöltként felvinni a színpadra. Ez az akció, ha hinni lehet forrásainknak, csendben zajlott, bár jó pár szocialista vezető tudtával. És nem is most kezdődött, hanem jóval Botka felbukkanása előtt.  A beszélgetések, mesélték informátoraink, valamikor 2016-ban, még Tóbiás József elnöklése idején indultak. És a cél az volt, hogy a forrongó civilmozgalmak, illetve a pártokból való kiábrándultság okán olyasvalakit találni, aki elfogadható személyiségnek látszik valamennyi szereplő számára.  Informátoraink még arról is tudni véltek, hogy a kiválasztás szempontjairól és a végső cselekvésről maguk a párt prominensei, sőt még a DK vezetői is tudtak. És akarták. A Független Hírügynökség ezt hivatalos forrásból nem tudta megerősíttetni. Így aztán csak annyit írhatunk ide: volt mozgolódás, volt keresés, volt megtalált személy is, csak végső döntés nem volt. Hogy azért-e mert öntevékeny csoportok lódultak neki a politika-csinálásnak, vagy komoly biztatás nyomán cselekedtek, azt nem tudni.

Annyi állítható 2017 októberében biztosan, ha volt is közös Lattmann-terv, az már kipukkadt. Ez viszont azt látszik erősíteni, hogy marad Botka. De: hallani arról is, hogy van más, Lattmannhoz hasonló, de mégis más jelölt. Ha pedig ez igaz, akkor a Tarjányi-terv is a pályán marad. De mi is ez a terv valójában? Létezik-e egyáltalán? Hivatalosan ugyanis nincs ilyen. De mégis érezzük, hogy van. Érezzük a szerveződést – a szervezkedést? – a háttérben. A cél itt sem lehet más: Orbánék leváltása. Mégpedig egy ernyőszervezet, vagy másként: egy választási párt létrehozásával. Ahol vissza lehet térni az eredeti tervhez: civilek, pártok együtt, kiválasztva az arra alkalmas integratív miniszterelnök-jelöltet, aki lehetőleg távol áll a pártoktól, nekivágnak a választási kampánynak. Akik ebben gondolkodnak, azt remélik, hogy ez a hétfői MSZP elnökségi ülés ehhez adhat lökést.

De várható-e egy olyan elnökségi üléstől rendszert átalakító döntés, amelyen – híreink szerint – maga Botka László nem vesz részt. Vagy csak annyi fog történni, hogy megegyeznek abban: itt már tényleg cselekedni kell, ütött az utolsó óra. Majd megállítják az óra mutatóját.

Ha tippelni kellene ezt választanám.

Lattmann: Szó sem volt felkérésről, csak egyeztettünk

0

A szerdai nap politikai híre az volt, hogy Lattmann Tamás az ATV-ben arról beszélt, Botka László megjelenéséig ő volt az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. A jogász legújabb interjújában már azt mondta, hogy ez félreértés, mert ő csak annyit mondott az Egyenes Beszédben, hogy tárgyaltak esetleges jelöltségéről.

A FüHü is írt Lattmann nyilatkozatáról, és a pártok arra érkező reakciójáról, hiszen az ATV-s interjú alapos felfordulást okozhat az érintett pártok választási stratégiájában.

Lattmann a Budapest Beaconnek adott szerdai interjújában tisztázta keddi kijelentéseit. Elmondta, hogy a szocialisták keresték meg, és

esetleges miniszterelnök-jelöltsége egy olyan stratégia része lett volna, amelybe beletartozott volna egy politikai megegyezés az MSZP, a Demokratikus Koalíció, az Együtt és a Párbeszéd között is.

Lattmann megjelenése egyfajta üzenet lett volna, miszerint ők nyitottak jelentős civil erők behozatalába a politikába.

A jogász az MSZP részéről Molnár Gyula pártelnökkel, Tóth Bertalan frakcióvezetővel, Hiller István választmányi elnökkel és Molnár Zsolttal tárgyalt. A szocialisták a Demokratikus Koalíciót is tájékoztatták, hogy szó van Lattmann jelöltségéről, és felkérésükre a párt fogadta is a jogászt. A DK saját bevallása szerint nyitott volt Lattmann jelölésére.

Az MSZP-től Molnár Gyula viszont úgy reagált Lattmann ATV-s nyilatkozatára, hogy „súlyos félreértés, ha valaki azt hiszi, hogy ha egy pártelnökkel tárgyal és együttműködésről beszél, akkor rögtön miniszterelnök-jelöltnek kérik fel”.

Mindenki félreértette?

„Véletlenül sem mondtam olyat, hogy engem felkértek volna”

– mondta a Budapest Beaconnek Lattmann Tamás. Eszerint a média félreértelmezte az Egyenes Beszédben elhangzott szavait, amikor arról írt, hogy Lattmannt „felkérték” miniszterelnök-jelöltnek.

Arra pedig, hogy Molnár Gyula interpretációja szerint szakpolitikai kérdésekről egyeztettek, úgy reagált, hogy ezeken az egyeztetéseken az MSZP egyetlen szakpolitikusa sem vett részt. „Ezek nem szakpolitikai egyeztetések voltak” – hangsúlyozta Lattmann Tamás.

Arról is beszélt, hogy miért most állt elő azzal, hogy korábban tárgyalt a szocialistákkal:

azt szerette volna elérni, hogy „tisztuljanak a viszonyok”. 

Szerinte, ha csak annyit sikerült elérnie, hogy az MSZP visszavegyen erőteljesen Gyurcsány-ellenes attitűdjéből, akkor már megérte nyilvánosságra hozni az ügyet. Úgy véli ugyanis, hogy ez tesz teljes mértékben tarthatatlanná mindent.

„Szó sem volt felkéréséről, ilyet nem mondtam, erről mi beszéltünk, erről egyeztettünk, ennek a lehetőségről beszéltünk” – ismételte meg az interjúban.

Egyetlen jó stratégia van

Szerinte a jelöltsége egy alku, egy tiszta „üzlet” lett volna. Az MSZP elfogadott volna egy pártpolitikán kívülről érkező miniszterelnök-jelöltet, ez pedig

a későbbiekben be tudott volna hozni az említett négy párton kívül további ellenzéki erőket is.

Lattmann Tamás úgy gondolja, hogy a kérdés továbbra is az, tud-e az ellenzék olyan stratégiát véghezvinni, amivel elérhető a kormányváltás vagy legalább az, hogy egy olyan választási csatát vívjanak, amelynek eredményével nem kell szégyenkezniük. Szerinte az egyetlen eredményes stratégia az lenne, ha minden körzetben három jelölt áll egymással szemben: egy fideszes, egy jobbikos, és egy közös ellenzéki jelölt.

Lengyel  László szemben Botkával?

„Az őszi nyitány ellenzéki káoszba fúlt. Folytatódott a mindenki harca mindenki ellen, egymás és önmaguk legyilkolása” – így kezdődik Lengyel László írása a szombati Népszavában.  A politológus szerint a az utolsó utáni pillanatban vagyunk; „politikai megállapodást kell kötni és ellenzéki koalíciót kell teremteni, mind a Fidesz legyőzése, mind a kormányzás érdekében” – írja. Aztán hozzáteszi: a politikai tárgyalások sora megakadt a felső szinten.

 

Botkának és az MSZP-nek kell kimozdulni a holtpontról és tárgyalást kezdeményezni a listaállítás kérdéséről, vagyis a közös lista, a választási párt, vagy koordinált indulás változatairól.

Lengyel véleménye azért figyelemre méltó, mert róla az a közvélekedés, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltjének az egyik legerősebb, legbefolyásosabb támogatója. Márpedig ez a szöveg éppen Botkát ösztönzi lépésre, bár nem teljesen világos, hogy ezt miként érti. A többség, aki az elemzést olvasta, úgy fordította le magának a szöveget, hogy

Lengyel ellépett némiképp Botka mellől, azzal legalább is, hogy tőle és az MSZP-től várja a tárgyalások kimozdítását a holtpontról, azaz neki kell módosítani eddig álláspontján.

A Népszava ugyancsak szombati lapszámában viszont találunk egy írást Botka Lászlótól is. Ebben lényegében megismétli korábbi álláspontját; azaz ő is híve a közös listának, a koordinációs tárgyalásoknak, de változatlanul, listán kívül akarja látni Gyurcsányt. „Csak olyan közös listával lehet indulni a választáson – írja -, melyen nincsenek rajta olyan politikusok, akik a 2010 előtti kormányzást jelképezik. (Egyéni körzetben természetesen megmérethetik magukat, ha van esélyük a győzelemre.)”

És ez a mondat a volt miniszterelnökről szól. Ez a mondat és az írás nem mutat még elmozdulást. Botka a saját elképzelését tartja egyetlen üdvözítő útnak, azt írja cikke végén: „itt és most dönteni kell arról, mi a fontosabb: pártszeretet, vagy hazaszeretet.”

Innen indul szeptember utolsó hete. Már nincs hét hónap a választásokig.

Nem tárgyal az LMP Botkáékkal

0

A hvg.hu írta meg még szerdán, hogy csütörtökön az LMP elnökségi tagja, Ungár Péter megbeszélést folytat Botka Lászlóval, az MSZP miniszterelnök-jelöltjével.

A tárgyalás tényét mindkét pártban tagadták, ám a hvg.hu továbbra is állítja, hogy több egybehangzó forrásuk szerint lesz tárgyalás a két párt között.

Hadházy Ákos, az LMP alelnöke ma a FüHü-nek elmondta, hogy nincs tárgyalás a két párt között. Ha valaki az LMP politikusai közül találkozik valamelyik szocialista politikussal, azt csakis magánemberként teheti meg.

Mindezt egyébként Ungár Péter is megerősítette. Tegnap a Facebook oldalán közölte: egy CD-ben fogad bárkivel, hogy csütörtökön nem találkozik Botka Lászlóval.

Ha szőrszálhasogatók lennénk, akkor most azt írnánk: ebből a mondatból mindössze annyi következik, hogy Ungár és Botka csütörtökön nem találkoznak. De a hétnek ugye még van hat másik napja, amikor még minden előfordulhat.

Mindenesetre Hadházy Ákos a FüHü-nek megerősítette: az LMP jelenleg egyedül a Gémesi György vezette Új Kezdet párttal áll tárgyalásban, velük készül együttműködni a 2018-as választásokra.

Ezt válaszolta a DK Botkának

A DK közleményben válaszolt Botka László beszédére. Azt írják: Botka a győzelem helyett a vereség forgatókönyvét hozza.

Gréczy Zsolt szóvivő azt írja, hogy a teljes körű együttműködésről tárgyaló demokratikus ellenzéki pártokat „egy hajszál választotta el a végső megállapodástól” 2016 decemberében. Ekkor jelentkezett be Botka László közös miniszterelnök-jelöltnek, a párt szerint azt állítva a kezében van a győzelem forgatókönyve – eszerint az ő feltételei alapján kellene összeállítani a közös listát és elosztani az egyéni választókerületeket. A tárgyalások megszakadtak.

Gréczy szerint

Botka a bejelentkezésétől eltelt 9 hónapban egyetlen ellenzéki pártot sem tudott meggyőzni igazáról.

Azt írja: „A végső megállapodástól messzebb vagyunk, mint 2016 decemberében. Ha ez így folytatódik, a győzelem forgatókönyvéből a vereség forgatókönyve lesz.”

A demokratikus ellenzéki pártok a legfontosabb kérdésekben egyetértenek; szakmai értelemben az ellenzék kész a közös kormányzásra – áll a közleményben. De ehhez még be kell bizonyítani alkalmasságukat a közös kormányzásra. A DK szerint

„az MSZP miniszterelnök-jelöltje ezidáig nem volt képes ezen működőképes, politikai, vezetési egység megteremtésére”.

Mai beszéde szerintük azt bizonyítja, hogy nem tudta beismerni eddigi kudarcát, „Hiába vannak szép mondatok, programelemek a jövő Magyarországáról, ha ahhoz pártján kívül senkit nem tud megnyerni” – írják. Szerintük ehhez kompromisszumokra van szükség.

A DK szerint Botkának még nem fogyott el az ideje, de „téved ha azt hiszi, hogy a választók nem büntetnek bennünket azért, hogy a közös alternatíva bemutatása helyett hónapok óta számukra érdektelen viták uralják a közéletet”.

Botka: Aki a saját politikai túléléséért küzd, az az Orbán-rendszert tartja hatalmon

A szövetségnek nincs alternatívája – ezt mondta Botka László az MSZP országos választmányának ülésén. A szocialisták miniszterelnök-jelöltje üzent a DK-nak, erősen kritizálta Orbán Viktort, és bírálta az elmúlt 16 év kormányzását.

Botka László azzal kezdte beszédét, hogy hisz a szövetségben, az együttműködésben, amelynek a pártoknál mélyebbre kell hatolni. Azt mondta, hogy egy igazságosabb országhoz kormányváltás kell, ehhez szövetségre kell lépni,

a szövetségnek nincs alternatívája.

De szerinte ennek az erejét az adhatja, ha valódi lesz, és nem csak a szavak szintjén valósul meg, hanem tényleg le akarják váltani a kormányt. Botka szerint viszont most úgy tűnik, nem minden ellenzéki párt és politikus akarja ezt, néhányan a saját politikai túlélésükért küzdenek.

Azt mondta:

„aki nem hajlandó részt venni a szövetségben, aki még tárgyalni sem hajlandó, az nem akarja valójában, hogy Orbán és bandája 2018-ban megbukjon.”

Szerinte az ilyen politikusok hatalomban tartják Orbánt. Egyértelműen a DK-ra utalva azt mondta: mondhatnak bármit, hozhatnak ezer kifogást, „színészkedhetnek reggel, délben és este, bújhatnak párthatározatok mögé”, a lényeg, hogy nem hisznek a győzelemben, csak saját politikai túlélésükért hajtanak.

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Kijelentette, hogy nem enged soha abból, hogy elvi alapokon építsék újjá az ellenzéket. Arról beszélt, hogy a szegedi modellt akarja megismertetni az egész országgal, meg akarja mutatni, hogy „a vidéki Magyarország nem egy szeglete őrzi még a szabadság fáklyáját.”

Botka László szerint

„gyűlöletből, haragból, zsarnokságból, hazugságból nem lehet hazát építeni”.

Kijelentette, hogy van ideje a versengésnek, de a közös célokért küzdésnek is. „Lejárt az üres szavak, eljött a tettek ideje, ütött az óra, hogy egy nagy lépést tegyünk előre a szabad Magyarország felé.”

Bírálta a 2010 előtti kormányokat is. Azt mondta: az elmúlt évtizedekben „voltak tehetetlen és voltak tehetségtelen kormányaink is. De Orbán kormánya tudatosan taszította kilátástalanságba, szegénységbe az országot.”

Hosszasan sorolta, miért kell szerinte leváltani az Orbán-kormányt:

leépítette a demokráciát, eltorzította a választási rendszert, maga alá gyűrte a médiát, leépítette a jogállamot, megszállta a gazdaságot.

Azt mondta, megérti azokat, akik 2010-ben Orbán Viktorra szavaztak, mert úgy érezték, hogy az előző nyolc év ígéretei hatalmas csalódásba fulladtak, hogy a gazdasági válságot csak súlyosbította „az ügyetlen, de főleg elvtelen kormányzás”, és ezért Orbánban látták azt a vezetőt, aki majd megmutatja a kiutat. De szerinte a legtöbben már másnap csalódtak, a nyugdíjpénztárak államosítása, a trafik- és földmutyik, a gazdagok adójának csökkentése, a jóléti és szociális intézmények leépítése, az oktatás és az egészségügy cserbenhagyása miatt.

Viszont 2014-ben nem láttak hiteles alternatívát, ezért kapott a Fidesz még egy esélyt. Szerinte Orbán a félelemre, csalódásra, kiábrándultságra játszik, nem a közösség érdekeit nézi, hanem „a pártelit, a milliárdosok, a multik támogatására esküdött fel”.

Botka szerint két dolgot tehet, aki kiábrándult: elmenekül külföldre, vagy megadja magát.

Szerinte az első tömegnek, 600 ezer embernek „Orbán nem engedi meg, hogy szavazzon, helyettük a határon túl élőket akarja lekenyerezni, akik még nem érezték meg Orbán népnyúzó politikáját”. A másodiknak pedig a kormány „mindent elárasztó, hazug kormánypropagandával, gyűlöletkeltéssel, hatalmi erő fitogtatásával veszi el a kedvét”.

Botka azt ígérte:

„helyrehozzuk mindazt, amit az elmúlt 16 évben a politikusok elrontottak.”

Szerinte a haza érdekét kell nézni, és ez nem „Putyin befolyásának és Mészáros Lőrinc gazdagságának növelése”.

Ehhez kért szövetséget, amelynek egyes résztvevői jelen is voltak: Ács Sándorné, a kishantosi központ vezetője; Andor László, korábbi uniós biztos; Komáromi Zoltán, az Együtt szakpolitikusa; Szent-Iványi István, a Liberálisok külpolitikusa; Büttl Ferenc, a Párbeszéd szakpolitikusa; és Némethné Jankovics Györgyi, a Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnöke.

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Mellettük két új képviselőjelöltet is bemutatott: Rója Istvánt, a makói gimnázium igazgatóját, akit leváltottak, mert csatlakozott a kockás inges tiltakozáshoz; és Angeli Gabriellát Kalocsáról, ahol összefogással 2014 őszén a civilek legyőzték a Fidesz jelöltjét.

Botka szerint, ha most nem kötnek szövetséget, ha nem válják le a kormányt, akkor az ország évtizedekre a vesztesek közé kerül. Ahogy fogalmazott:

„keljünk fel és harcoljunk, söpörjük el a hatalomból Orbánt és bandáját”.

Szerinte Orbán Viktor „köztörvényes bűnözőkkel, sikkasztókkal vette körül magát”, és „Magyarország egy középkori kiskirályság lett”. Megemlítette Mészáros Lőrincet, akinek az „órabére 11 millió forint, még akkor is, ha alszik”.

Szerinte a rendszer legnagyobb bűne, amelynek következményeit nemzedékekig kell viselni, az az, hogy

„gerinctelenné akarja tenni a nemzetet”,

a rendszer kiszolgálóit jutalmazza, nem a tudást, a tehetséget.

Azt mondta, olyan Magyarországot akar, amely nem zárja el a társadalom többsége elől az érvényesülés lehetőségét. Azt ígérte, hogy kormányváltás esetén mindenkire érvényesek lesznek a törvények, és ingyenessé teszik az első diplomát. Szerinte duplájára kell emelni az öregségi nyugdíjminimumot, vissza kell adni a 13. havi nyugdíjat, adómentessé kell tenni a közmunkát és a minimálbért.

Beszédét azzal zárta: „fizessenek a gazdagok, hogy jobban éljenek a magyarok”.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!