Kezdőlap Címkék Boksz

Címke: boksz

„Zsidók, tanuljatok meg bokszolni!”

  • Fehérorosz és Brooklynban él

  • Zsidó, a lubavicsi irányzat követője

  • Boksz világbajnok és rabbi

  • Yuri Foreman önvédelemre tanítaná a vallásos zsidókat

Yuri Foreman kiáltványban fordult a helyi zsidó közösséghez mondván: az antiszemita akciókkal szemben a zsidóknak meg kell tudni védeniük magukat! Yuri Foreman, aki rabbi diplomát is szerzett, meglepődött azon, hogy az USA legnépesebb városában, melyben nagyon sok zsidó él, milyen erős antiszemitizmus tapasztalható.

„A jesivák oktassanak önvédelmet is!”

Ezt javasolja a Fehéroroszországból érkezett bokszoló rabbi. „Nem elég Istenben bízni, hogy ő majd megment!” Yuri Foreman szuper váltó súlyban szerzett világbajnoki címet, majd vallási tanulmányokat folytatott. Így lett rabbi. Nem csak prédikál hanem önvédelmi tanfolyamot is vezet olyan zsidó fiataloknak, akik meg akarják védeni magukat New Yorkban. A város főpolgármestere persze megígérte az antiszemita akciók után, hogy a rendőrség maximálisan odafigyel a zsidó közösség intézményeire. Yuri Foreman rabbi viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy az utcán is érhet valakit agresszió, ha a külsején látszik, hogy vallásos zsidó. Yuri Forman a jellegzetes külső jeleket magukon viselő lubavicsi irányzat követője.

„Mi zsidók gyakran váltunk a gyűlölet céltábláivá. Ezért azt is kell tudnunk, hogy mit tegyünk ilyen helyzetben? Az agresszió mindig azt éri, aki gyengébb vagy legalábbis mások gyengébbnek tartják. Azért fontos az önvédelmi sport, mert magabiztosabbá teszi a zsidókat !” – érvel a boksz bajnok rabbi.

50 méteres úszómedence fölött bokszolnak a fiatalok

0

Már csak négy nap választ el az AIBA Férfi és Női Ifjúsági Ökölvívó Világbajnokság augusztus 21-i rajtjától, amelynek az átalakított Duna Aréna ad otthont. A 17-18 évesek versengéseinek történetében ez az első olyan világbajnokság, amelyet egy 50 méteres úszómedence fölött rendeznek meg.

 

Az ilyesfajta lebonyolításnak ugyanakkor hagyományai vannak, hiszen 70 évvel ezelőtt a londoni olimpiai játékok házigazdái létesítményszűkében szintén egy uszodában állították fel a ringeket, miután – az úszókkal felváltva használt – versenymedencét egyszerű eszközökkel bedeszkázták. Amúgy a legendás hírű Papp László is itt lett először olimpiai aranyérmes.

Hetvenkilenc nemzet fiataljai a rajtnál

A jövő keddi ünnepélyes megnyitón 79 nemzet sportolói vonulnak fel. Az AIBA képviselői viszont már ezen a héten a magyar fővárosba érkeztek és az első útjuk a Duna Arénába vezetett. A létesítmény bejárása után Ksenia Em, a nemzetközi szövetség sportosztályának vezetője elégedetten nyilatkozott és elismerését fejezte ki azoknak a szakembereknek, akik egy nap leforgása alatt uszodából minden AIBA előírásnak megfelelő bokszcsarnokot varázsoltak.

Az ökölvívó ring hitelesítésére, és a rendezés olyan fontos feltételeinek az ellenőrzésére, mint amilyen például a szorító megvilágítása, augusztus 18-án, szombaton kerül sor.

Jelképes árú belépőjegyek

A szervezők azt szeretnék, hogy a boksz hazai közössége – versenyzők, edzők, sportvezetők, nem utolsó sorban az érintett családtagok és barátok – minél nagyobb számban látogassanak el a Duna Arénába. Ezt a célkitűzést jól szolgálhatják a jelképesnek nevezhető jegyárak. Augusztus 21-től 29-ig egységesen csupán 400 forint lesz a belépők ára, a döntők napjain, tehát augusztus 30-án és 31-én is csak 1000 forint.

Az m4sport a hivatalos közvetítő

Az ifjúsági világbajnokság hivatalos nemzeti közvetítője az m4sport, amely a versenyek első szakaszában minden nap összefoglalókat készít, és ezeket a késő esti órákban lehet majd megtekinteni, ugyanakkor augusztus 30-án és 31-én a döntőket élő adásban készülnek közvetíteni.

Balzsay Károly szövetségi kapitány hazai premierje

A 2016 szeptemberében szövetségi kapitánynak kinevezett ifj. Balzsay Károlynak ebben a minőségében a mostani lesz az első olyan világversenye, amikor hazai ringben és közönség előtt küldheti csatába a magyar színek fiatal képviselőit.

„A hazai pálya előnyei ugyan kétségtelenek, de versenyző, edző és vezető vállán is nagyobb a teher, azaz a felelősség súlya – nyilatkozta a 39 évével a legfiatalabb magyar szövetségi kapitánynak számító Balzsay Károly.

A megtartás feladata sem könnyű

A premierre készülő szakvezető kilenc fiatal bokszolónak szavazott bizalmat, akik közül a többség, szám szerint heten kisebb-nagyobb vidéki településeket képviselnek, ketten pedig a fővárost.

„Örömteli dolog, hogy mostanra egyre erősebb vidéki bázisokkal számolhatunk, amelyekben sok ügyes és lelkes fiatal készül. Nagy figyelmet és sok törődést igényelnek, a jövőben a megtartásuk számít az egyik legfontosabb feladatnak.” – hangsúlyozta.

Arra a kérdésre, hogy a néhány nap múlva színre lépő fiatalok tudása mennyire „felnőttes”, Balzsay a következő választ adta.

„Mind a kilenc magyar ifjúsági válogatottunk már kiforrottnak nevezhető, rá jellemző stílussal rendelkezik, vannak ugyan még kisebb technikai és taktikai hiányosságaik, de ezeken viszonylag gyorsan javítani lehet. Egyáltalán nem állunk rosszul, a fejlődéshez viszont sok nemzetközi mérkőzésre van szükség.”

A szövetségi kapitány elmondta, hogy a budapesti világbajnokságon várhatóan az orosz, kazah, üzbég, thaiföldi és távolkeleti versenyzők viszik majd a prímet, de az angol iskola képviselőivel is számolni kell.

Jó hír a fiúkról

„Bizony, már 22 esztendővel ezelőtt történt, hogy jómagam Havannában, a junior világbajnokságon ötödik helyezést értem el, egy évvel később pedig a korosztályos Európa-bajnokságon ezüstérmet szereztem. Első éves junior voltam, de a mostani rajtra készülő srácoknál talán egy kicsit tapasztaltabb. A jó hír az, hogy ugyanazt a küzdeni tudást és bizonyítási vágyat látom bennük, mint ami egykor rám is jellemző volt.”

Madár mindent bedob

0

Budapest ad otthont az AIBA férfi és női ifjúsági ökölvívó világbajnokságnak. Az augusztus 21-én kezdődő nemzetközi sporteseménynek pedig nem más csapott hírverést legutóbb, mint Erdei Zsolt (44), a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke.

Az Aquaworldben, a medencék és az óriáscsúszdák „édenkertjében” állítottak fel egy ringet, hogy ott mutassák be az ifjúsági VB 18 magyar szereplőjét. Ennek kapcsán a Duna Aréna Hírlevelének nyilatkozva az amatőrként világbajnok, kétszeres EB-győztes és olimpiai bronzérmes Madár reményét fejezte ki, hogy a magyar fiatalok legalább két érmet mindenképpen megszereznek, és a dobogósok mellett hárman-négyen ott lesznek súlycsoportjuk első nyolc helyezettje között.

Kitért arra is, hogy „hibátlan rendezéssel és a sportdiplomáciai kapcsolatainkat tovább építve jópontokat szeretnénk kiérdemelni a nemzetközi szövetségtől, kikövezve egy későbbi pályázatunk sikeréhez vezető utat.

Egyelőre még csak egy álom, hogy 2021-ben Budapest adhasson otthont a felnőtt ökölvívók világbajnokságának, de ha eljön az idő, a rendezés jogának megszerzéséért kőkeményen meg kell majd dolgoznunk” – hangsúlyozta a szövetség első embere.

A magyar főváros utoljára 1997-ben adhatott otthont a sportág csúcstalálkozójának.

Bokszoló lesz a volt válogatott futballista

0

Profi ökölvívónak áll Rio Ferdinand, az angolok 81-szeres válogatott, 2015-ben visszavonult labdarúgója. Rio Ferdinand nem az első olyan sportoló, aki sikeres sportpályafutása lezárta után másik sportágban kísérletezik.

A korábbi hátvéd kedden jelentette be, hogy az egyik leghíresebb angol fogadóiroda támogatásával kezd bele új karrierjébe.

„Kihívásként tekintek erre a dologra. Eddig kupákat nyertem, most egy övért szállok harcba” – nyilatkozta a 38 éves Ferdinand a BBC-nek.

Az egykori védőt a korábbi WBC-bajnok (Boksz Világtanács) Richie Woodhall edzi majd,

aki ezt megelőzően a brit olimpiai csapat tréningjeit irányította.

Ferdinand a Manchester Unitedben töltötte pályafutása legsikeresebb éveit 2002 és 2014 között: a Vörös Ördögökkel többek között hat bajnoki címet és egy Bajnokok Ligája-diadalt is ünnepelhetett.

A védő a Queens Park Rangersből vonult vissza 2015 májusában, azóta televíziós szakkommentátorként dolgozik.

Usain Bolt focizni fog

A nemrég visszavonult, sprinter, Usain Bolt például futballistaként képzeli el a jövőjét. „Sosem titkoltam, hogy szívesen fociznék, úgy érzem, ebben jó lennék.”

Klicsko befejezi a bokszot

Bár nemrég még visszavágóról beszéltek, Vladimir Klicsko nem mérkőzik meg legyőzőjével, Joshuával.

A brit bokszoló áprilisban, a Wembley stadionban a 11. menetben kiütötte őt és elhódította tőle a világbajnoki címet. A 41 éves ukrán bokszolóa tervek szerint november 11-én Las Vegasban mérkőzött volna Joshuával, ám Klicsko nem írta alá a szerződést, így a mérkőzés elmarad.

A kétszeres világbajnok Vlagyimir Klicsko 64 győzelemmel és 5 vereséggel fejezi be a karrierjét.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!