Kezdőlap Címkék BIRN

Címke: BIRN

További 13 év börtön várhat Orbán macedón barátjára

0

Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök fellebbezést nyújtott be a hivatali visszaélés miatt őt két év börtönbüntetéssel sújtó ítélet ellen, ám további négy folyamatban lévő ügyben is hamarosan ítélet várható – jelentette a balkáni oknyomozó újságírói hálózat, a BIRN.

A Macedóniát több mint tíz évig vezető jobboldali Nikola Gruevszkit május végén találta bűnösnek egy szkopjei bíróság, mert miniszterelnökként politikai befolyását latba vetve, törvényellenes módon vásárolt páncélozott luxusautót a kormány, de voltaképpen saját maga számára.

A BIRN információi szerint azonban további négy esetben is bűnösnek találhatják. Gruevszki mindegyik ügyben ártatlannak vallotta magát, és többször is kijelentette, hogy véleménye szerint politikailag motivált vádemelésekről van szó, amelyek mögött a jelenlegi szociáldemokrata kormány áll.

Az ügyekre a 2015-ben, az akkor még ellenzéki szociáldemokraták által kiszivárogtatott telefonbeszélgetések által derült fény.

Az ügyben kijelölt különleges ügyész is ezen felvételek alapján emelt vádat, és perdöntőnek bizonyultak a luxus kormányautó megvásárlásáról szóló eljárás során is.

A Titanic fedőnevet viselő eljárásban nemcsak Gruevszki, hanem az akkor még általa vezetett jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártjának (VMRO-DPMNE) több tisztségviselője ellen is vádat emeltek, mert a gyanú szerint választási csalást készítettek elő 2013-ban. Nikola Gruevszkit bűnszervezetben való részvétellel, a választási kampány során szerzett pénzeszközökkel történő visszaéléssel, valamint a voksolók szabad választási jogának megsértésével vádolják.

Ha mindhárom vádpontban bűnösnek találják, akár 13 év börtönbüntetésre is ítélhetik.

A TNT nevű ügyben a különleges ügyész hivatali visszaéléssel vádolja a volt miniszterelnököt, amelyért legfeljebb háromévnyi börtönbüntetés szabható ki. A vád szerint Gruevszki minden alap nélkül rendelte el egy olyan épület lebontását, amelyet egykori politikai szövetségese, később pedig ellenfele épített.

A harmadik vádirat szerint Nikola Gruevszki és társai megsértették a közbeszerzési törvényt, és jogellenes befolyást gyakoroltak, amikor két autópályaszakasz megépítését egy kedvezményezett kínai építési cégre bízták. A kiszabható börtönbüntetés ebben az ügyben egytől három évig terjed.

A Shamari, vagyis Pofozás fedőnevet viselő ügyben pedig azzal vádolják a volt kormányfőt, hogy

2013-ban egy ellenzéki polgármester és a pártközpontja elleni támadást rendelt el.

A vád közrend elleni bűncselekményre történő felbujtás, amiért hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik.

Mindezeken felül a BIRN információi szerint továbbra is Nikola Gruevszki a legfőbb gyanúsított az Ezüstpénz fedőnevet viselő nyomozásban, amely azt vizsgálja, hogy Nikola Gruevszki, valamint a VMRO-DPMNE további tíz tagja több éven át pénzmosáson keresztül illegálisan finanszírozta-e a pártot.

 

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!