Kezdőlap Címkék Bátorság

Címke: bátorság

Könyv a hatalom nélküliek hatalmáról

Napra pontosan hat évvel ezelőtt Magyarországon is megjelent egy érdekes és fontos könyv. A Civil bátorság a hatalom nélküliek hatalmáról, azaz rólunk, hétköznapi emberekről szól.

Akkor, 2011. októberében már írtam a könyvről, ám most, újraolvasva az akkori szöveget, rájöttem, hogy mindez ma legalább annyira aktuális, mint akkor volt.

Azért fontos, mert a mindennapokban hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy velünk, „kisemberekkel”, mindent meg lehet tenni. És ezért, mert ezt hisszük, tényleg meg is tesznek velünk mindent.

Steve Crawshaw és John Jackson írták a könyvet, Václav Havel jegyzi az Előszót. Az egykori cseh ellenzéki vezető, későbbi köztársasági elnök ezt írja a könyv előszavában:

„Ma a világban több millióan élnek abban a hiedelemben, hogy körülöttük soha semmi nem fog megváltozni.”

„Ez a könyv azoknak adózik tisztelettel, akik tesznek azért, hogy igazságban éljenek, és tudják, ennek van hatása. Nem csak a jelenről és a múltról szól. Meggyőződésem, hogy a jövőről is.”

A civil bátorság – mostanság megint van alkalmunk megtapasztalni – gyakran minden másnál fontosabb. „Békeidőkben” ezt szerencsére nem tudjuk, és jó is, hogy olyankor nem kell tudnunk. De vannak helyzetek, amikor az ember kockáztatni kényszerül. Az ember ugyanis, kockáztató állat, bizonyos egyedei – nevezzük őket hétköznapi hősöknek – akkor is megtesznek bizonyos dolgokat, amikor tudják, hogy abból bajuk lehet. Életüket, egészségüket, szabadságukat kockáztatják, vagy „csak” az állásukat, előmenetelüket, hivatali megítélésüket.

80 történetet gyűjtöttek egybe szerzők a világ minden tájáról.

Vannak köztük már-már mulatságos, a humor fegyverével harcoló esetek. Például, amikor a lengyelek Jaruzelski diktatúrája idején a közszolgálati híradó műsora alatt kitették a tévéiket az ablakaikba. Később a készülékeket babakocsiban sétáltatták, így demonstráltak a köztévé hazugságai ellen. Némiképp pikáns, ám hatásos a kenyai és a kolumbiai asszonyok szex-sztrájkja, akik testük megvonásával vették rá a hatalom férfijait, hogy hagyjanak fel az erőszakkal. És akadnak persze komorabb történetek is.

Minden diktatúra félelmetes és ijesztő. Nem önmagáért az, hanem azért, hogy az egyes ember hajlamos legyen azt gondolni: a diktátorok hatalma időben és térben végtelen. Hogy örökké tart, és soha sem lesz vége – aki ma uralkodik, az lesz a Vezér holnap is.

Épp ez az elnyomók legfőbb eszköze, ez kezükben a csodafegyver: hogy félelmet keltenek, hatalmukat hatalmasnak és megingathatatlannak mutatják. Ha sokáig és hangosan sulykolják a hazugságokat, az egyszerű ember hajlamos azt hinni, hogy talán mégsem neki van igaza. Hogy egyedül van, vagy csak nagyon kevesek állnak mellette.

Pedig, sokan vagyunk, többen, mint gondolnánk.

Sokan vagyunk, akik szeretjük a demokráciát, a szabad választást – legyen szó pártról, párról, felekezetről, iskoláról.

Mindenről, ami szép, és fontos az életben.

A szabadságot szerető, hatalom nélküli hatalmasoknak, azaz nekünk, valódi polgároknak szól a Civil bátorság című könyv. A hat évvel ezelőtt megjelent könyvben szereplő nyolcvan történet ma is azt üzeni, hogy ne féljünk a félelmet keltőktől: csak akkor félelmetesek, ha félünk tőlük.

Ha már a sztár is fél, akkor nagy baj van

Stohl Andrással közöl nagyinterjút a Magyar Narancs. Szó esik ebben az ilyenkor szokásos dolgokról:  szerepekről, magánéletről, pénzről. És még valamiről, amiről színészek, sztárok csak igen ritkán beszélnek. Arról, hogy milyen mostanában Stohl András közérzete. Nem szakmailag a színházban, vagy odahaza, a magánéletben. Hanem ott, hogy mi is élünk: Magyarországon.

Stohl Andrásnak nem jó a közérzete. Irigyli is Schilling Árpádot, amiért neki van bátorsága – ahogy Stohl fogalmaz – kiabálni.

Stohlnak elmondása szerint nincs ehhez bátorsága, és nagyon nem szereti ezt a helyzetet. Azt, hogy elültették benne a félelmet. Benne, akinek, mint mondja, az az imázsa, hogy férfias, macsó, szókimondó. Nincs jóban emiatt magával, nem tud megbékélni azzal, hogy vele ezt megcsinálták.

„A közérzetem afelé visz, hogy

előbb-utóbb én is kimegyek az utcára.

Egyszerűen nem értem, hogy amikor nap, mint nap egyre több dolog derül ki a politikusok és a barátaik ügyeiről, hogyan lehetséges, hogy minden csak két-három napig téma, aztán elfelejtjük, mint egy bulvárhírt.”

Elmondja még, hogy az Alföldi Róbert rendezte Hegedűs a háztetőn musical producerét, Rosta Máriát több vidéki városból is felhívták, hogy

nem hajlandók olyan cikket közölni, amelyikben Alföldi Róbert neve szerepel.

Milyen világ ez már, kérdezi az interjú végén Stohl.

Stohl András néhány hete a fuhu.hu-nak adott interjúban is azt mondta: nem mennek jó irányba a dolgok.

Milyen világ ez már? Ahol van újság, amelynek kiadója megengedheti magának, hogy Magyarország egyik legismertebb művészének a nevét ne írhassák le az újságjában.

Milyen alapon? Milyen jogon?

Önmagában már ez is megérne egy misét. De

van az ügynek más vetülete is.

Olyan, amely csak látszólag nem kötődik ahhoz, hogy Stohl András miként érzi magát ebben a Fidesz által nekünk álmodott szép új világban.

Akik olvassák a FüHü cikkeit, igen gyakran egy más lapokban is előforduló mondatrésszel is találkoznak. „X-hez közeli forrásaink szerint.”

Nem arról van szó, hogy az újságíró a hasára ütött, és a saját feltevését információként tálalja az olvasónak. Amikor a FüHü, vagy gyakran a Magyar Narancs azt írja egy információ forrásaként, hogy az valakihez közeli körökből származik, akkor az olvasó biztos lehet benne, hogy e mögött adatközlőként konkrét emberek állnak. Nevük van, arcuk, személyiségük. Életük is van ezeknek az embereknek, családjuk és munkahelyük.

Ez utóbbit pedig nagyon nem szeretnék elveszíteni. És

ez nem gyávaság a részükről, hanem a valóság ismerete.

Ilyen világban élünk, ilyen világot teremtettek nekünk azok, akik mertek nagyot álmodni.

Persze, mi, többiek is benne vagyunk. Mert hagytuk, hogy ilyenné tegyék Magyarországot. Olyan hellyé, ahol az ország egyik legismertebb színésze kénytelen bevallani, hogy fél.

Aztán persze mégis elmondja a véleményét. Mert aki azt mondja, hogy olyan országban él, ahol tart attól, hogy elmondja, amit gondol, az sokat elmondott a közállapotokról.

Az idősebbek még emlékeznek azokra a kínos telefonbeszélgetésekre, amikor az egyik fél azt mondta másiknak: ez nem telefontéma. Már ma sem mondunk el mindet telefonon, és a helyzet nem javul, csak rosszabb lesz.

Milyen világ ez már, kérdezhetnénk Stohl András nyomán.

Kérdésben a válasz.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!