Kezdőlap Címkék Balaton Sound

Címke: Balaton Sound

A világ legjobbjai a 2020-as Soundon

Az idén csúcsra járatott Balaton Soundot – a most bejelentett fellépőket nézve – kínálatban akár felül is múlhatja jövőre a nyár legnagyobb európai vízparti bulija. Több mint húsz név már biztos, köztük olyan headlinereké, mint a DJ Mag éllovasai, a Dimitri Vegas & Like Mike duó, a Sound kívánságlistájának állandó vezetője, Martin Garrix, vagy Kygo, aki legutóbb is teltházas koncertet adott a fesztiválon. A Sound 2020 az eredeti időben és helyszínen lesz: július 8-12 között, Zamárdiban.

Nagyon ígéretesnek ígérkezik az jövő évi Balaton Sound line-up-ja, hiszen a világ legjobb Dj-it listázó DJ Mag éllovasai már ott vannak a fellépők listáján. 2020-ban például már biztosan fellép Zamárdiban az épp világelső Dimitri Vegas & Like Mike duó, a listán őket követő Martin Garrix, illetve a Sound közönségének nagy kedvence, Kygo is. Rajtuk kívül érkezik Zamárdiba a Nagyszínpadon Robin Schulz, aki az egyik legnagyobb név a német mainstream house szcénából, a DJ Mag listán jelenleg hatodik pozíciót elfoglaló Don Diablo, a brit DJ-társadalom egyik legfrissebb tehetsége, Jonas Blue és élő produkcióval érkezik a DJ-ként és zenei producerként egyaránt ismert brit Jax Jones. A Nagyszínpadon hallhatjuk továbbá a rendkívül tehetséges angol DJ/producert, Sigala-t és a kanadai zenei produkciót és DJ duót, a Loud Luxury-t.

A techno, dance és az EDM kedvelők számára is erős line-up érkezik a Dreher Arénában,

ahol a külön tervezett techno nap keretében Deborah De Luca már biztosan ott lesz. Fellép továbbá az EDM műfaj egyik showmanje, Salvatore Ganacci, a méltán világhírű DJ páros, Vini Vici és ott lesz a fesztiválon a Blastoyz is. Az estéket olyan élő produkciókkal nyitja a Dreher Aréna, mint a Modestep vagy Zhu.

Az underground DJ világ kedvenc helyszínei idén is felépülnek a Balaton Soundon:

ismét jelentkezik a népszerű ELROW és a 2019-es fesztiválon új helyszínként debütált The Club. Az ELROW idén egy közel 5000 bulizó befogadására képes, egyedi kialakítású sátorba költözött. A spanyol Elrow Club által létrehozott világhírű partisorozat jövőre is extravagáns díszlettel, magával ragadó látványvilággal érkezik a Balaton partjára és a helyszín fellépői között már biztosan ott lesz Loco Dice, Meduza és Ilario Alicante és nem utolsó sorban a maratoni szettjeiről híres New York-i house legenda, Danny Tenaglia.

Tavaly mutatkozott be a Sound új, és egyből nagy sikernek örvendő helyszíne,

a The Club, melynek koncepciója egy modern elektronikus zenei klub arculatát és hangulatát idézi, ahol a nemzetközi underground elektronikus zenei szcéna ikonikus alakjai lépnek fel a fesztivál ideje alatt. Idén ide érkezik egy legendás fellépőkből álló páros, név szerint Hernan Cattaneo és Nick Warren, akik közösen állnak majd színpadra. Rajtuk kívül a The Club közönsége előtt lép majd fel Julien Jeweil is.

Idézd fel a 172 ezer fős látogatói csúcsot produkált 2019-es Balaton Sound legjobb pillanatait:

A 2020-as Balaton Soundra idén december 18-tól 3 napon át VIP Early bird kedvezményekkel is megvásárolhatóak a 3,4 illetve 5 napos VIP bérletek.

Balaton SOUND-on jártunk…

0

Kedves Fesztiválnaplóm!

Eltelt már egy nap, hogy véget ért a Zamárdiban tartandó zenei fesztivál, de még mindig hallomi a zenét a fülemben, vagy épp a homokot érzem a lábam alatt. Kellett is ez az egy nap, hogy az ember felfogja és szavakba önthesse milyen is volt az idén megújult Balaton SOUND. A változásokon kívül hozta a „megszokottat” vagy amit az ember hall erről a rendezvényről. Előre elnézést kérek azoktól, akiknek ez a fesztivál a szívük csücske, igyekszem objektív maradni.
Az étel, ital, bunjee-jumping, óriáskerék megszokott a Szigetes fesztiválokon, csak itt minden egy leheltnyivel drágább, mint soproni testvérén, a VOLT-on. A festipay itt is eltűnt, s jött helyette a karszalaggal vagy -ha van-, akkor bankkártyával való fizetés. Ami itt aztán jócskán előfordul: a pénz és az alkohol folyik, mint ahogy az egésznapos elektronikus zene is. Bárhogy kerestem, zenekart nem igazán találtam fellépni, úgyhogy szomorúan konstatáltam, hogy itt nem a sokszínűség a legfontosabb; már zenei szempontból. Mert viszont minden más színes, csillog-villog, fénylik, bár egy színes dolgot hiába kerestem, eltűnt: az évek óta nem változott nagyszínpad, mely eddig a szivárvány különböző színeiben lett a SOUND jellegzetessége, most dzsungel ruhát kapott; ez számomra egy barátságosabb benyomást keltett.
Valamiért néha túlöltözve éreztem magam, hisz lehetett eső (ami itt is VOLT!), fújhatott a szél, félmeztelen felsőtestekkel így is bőven találkoztam.
A fellépők közt a rengeteg magyar híresség mellett, sok világsztár is zenélt egyet: többek közt David Guetta, Axvell&Ingrosso, Martin Garrix. Mint ahogy sokan megírták rekordszámmal zárt a fesztivál, amit érezni is lehetett főként a hétvégi napokon. (Kisebb földrengést is okozott a nagy tömeg, akkora rezgéssel, mint a Mexikó-Németországon mért meccsen) A méregdrága italokhoz ezeken a napokon fél óra volt hozzájutni, s még ennél is több, míg bejutottunk egy koncertre.
A helyszín mellett nem szabad elmenni szó nélkül, ez talán a legnagyobb erőssége a rendezvénynek; a Balaton part gyönyörű a lemenő nap fényében, és van valami varázs abban, hogy a magyar tenger mellett ugrálunk a kedvenc (remixelt) zenéinkre. Na de mi az, amiben más a SOUND mint a többi nyári fesztivál? A VIP és annak vonzereje, hogy itt mit is jelent az embereknek, ha neked ott lifeg a kezeden a VIP karszalag. A helyszínen megkérdezettek közül sokan vallották, hogy egész évben erre gyűjtöttek, hogy „kiváltságosként” vehessenek részt. Valamint a VOLT-tal szemben rengeteg a külföldi, majdhogynem többen érkeznek más országokból, mint itthonról, így ebben nagyban hasonlít a Sziget Fesztiválra.

Zenei sokszínűség: 10/4: Aki az elektronikus zenét szereti annak ez maga a paradicsom. Persze itt is megjelennek a magyar fesztiválzenekarok, mint mindenhol, de aki egy jó rockkoncertre vágyna, az semmiképp ne ezt a fesztivált válassza!

Étel&Ital: 10/7: Árban kicsivel drágább, mint a VOLT, viszont nagyságából adódóan a kínálat is sokkal nagyobb.

Programok: 10/5: Ugrálni, óriáskerekezni itt is lehet, csak drágábban. A napközbeni komoly témájú előadások helyett itt inkább az edzés kap központi szerepet.
Szervezettség: 10/8:
A check-in percek alatt lezajlott problémák nélkül, odabenn rengeteg önkéntes szedte a szemetet, tartott lufit, vagy szórakoztatta az embereket lufiembernek öltözve.
Helyszín: 10/9:
Egész Zamárdiban bulizhatsz ilyenkor, ha épp nem jutottál még be a fesztiválra. A vízpart nagyon hangulatos, és csobbanhatsz egyet a napfényben két koncert közt.

Összefoglalva a Balaton SOUND egy rétegnek szóló fesztivál, viszont az a réteg mindig nagyon élvezi, és akár képes egész évben gyűjteni a belépő, akarom mondani a VIP belépő áráért.

Balaton SOUND: 10/5 

Flóra Fanni Németh

Vár az EFOTT!

0

A VOLT és a Balaton SOUND után a héten startol a Velencei tó partján az EFOTT. Egyetemisták és főiskolások érkeznek az ország különböző pontjairól, hogy együtt szórakozzanak, ismerkedjenek és nem utolsó sorban sportoljanak és programokon vegyenek részt. Merthogy az eredetileg nem is fesztiválként, hanem valóban csak turisztikai találkozónak indult rendezvény ezekben kiemelkedően erős. Mondhatni az ország talán legsportosabb fesztiváljáról van szó, mert a megszokott programok mellett itt helyet kapnak olyan egyedi lehetőségek, mint a lézerharc, sörjóga, sportlövészet vagy épp a wakeboard. Akiben él a mozgás iránti vágy vagy a versenyzés szelleme, különböző akadályversenyekre is benevezhet. Reggel torna, délután akár küzdősport a mindennapos mulatság mellett. Még a Harry Potter rajongók is megtalálhatják a maguk sportját; hiszen az EFOTT kviddicsezésre is lehetőséget nyújt. (J.K.Rowling:Harry Potter c. művében ún. varázslósport- a szerk. megj.) A világhírű zenei fellépők mellett megmaradtak a turisztikai programok is, többek közt lovaskocsival lehet bejárni a környéket, a pincészeteket. Az idelátogatók a borkészítés mesterségébe is bele kóstolhatnak – szó szerint. Mindezek mellett rengeteg gyerekprogrammal várják azokat, akik a kis lurkókkal kívánnak szórakozni. Na és ne feledkezzünk meg róla, hogy egyetemi rendezvényről beszélünk-, ami nem csak egyetemistáknak szól- viszont a felsőoktatásban tanulóknak egy külön EFOTT Challenge versenysorozattal készülnek, a főszervező az ELTE csapata.
De ha valaki a bulira érkezne, akkor élőben hallhatja a tóparton énekelni John Newmant, Jessie J-t, több mint 100 magyar fellépőt a július 10-16. között megrendezésre kerülő EFOTT fesztiválon!

VOLT egyszer egy Sopron – Kedves Fesztiválnaplóm!

0

Személy szerint a VOLT Fesztivál régóta a kedvenceim közé tartozik. A Lővérek erdős-fás környezete nyújtotta táborozós hatás, minthogy a régi VOLT Himnusz is szól „nézünk a fák fölé…”

A felejthetetlen élmény most sem maradt el, de talán ha ez az első fesztiválom az osztrák határban lévő városban nem szeretem meg ennyire.

Mint előző cikkemben megírtam, sok minden változott; tulajdonosváltás miatt végbemenő szigorítások, a sajtósok nehezebben jutnak be, de

a negatívumok mellett például nagyobb figyelmet kapott a környezetvédelem, így összességében egyensúlyban van a mérleg.

A zenei sokszínűség maradt; volt rockosabb nap Iron Maidennel, 50 éves Lukács féle Tankcsapda koncerttel, vagy épp az egyik legnépszerűbb magyar, ír zenét játszó rockzenekarral a Paddy and the Ratssel. Erre a napra egyébként el is fogytak a napijegyek, s a –még soha ekkorára nem épített nagyszínpadnál- mozdulni sem lehetett. Főként a fél órás késés miatt a tömeg feltorlódott, így türelmetlen emberekkel telt meg a tér.   Emiatt mi is inkább az óriáskerékről figyeltük a legendás zenekar számait. Ami egyébként meglepően olcsó – a Budapesti Deák Téren sokkal drágábban jutunk fel a magasba – itt fejenként 2000 Ft-ot kóstált.

Fellépett többek között a Clean Bandit.
MTI Fotó: Nyikos Péter

A fesztiválon található Unicum sátor, rengeteg ajándékkal, Rézangyal pavilon kuponokkal, de az Aperol Spritz is külön helységet kapott.

Sopron belvárosában a Csillagok Városa projekt keretében tartottak székavatást, a főszervezők műsorvezetésével, és mi is hiába láttuk őket az elmúlt évek során élőben, kicsit meghökkenve hallgattuk végig a valaha itt fellépő sztárok névsorát. Aztán egy pillanatra egy-két szempár bekönnyezett, hisz  a tavalyi fellépőkhöz érve elszorultak a szívek: ugyanis tavaly lépett fel itt utoljára a Linkin Park, ami után nemsokkal az énekes, Chester Bennington tragikus módon véget vetett az életének.

De nem jutott sok idő búslakodni, aznap a Limp Bizkit csapott egy átütő bulit, a rajongók őrjöngtek, a zenészek pedig a tömegbe ugráltak. Bár, be kell valljam, ők sem lesznek már fiatalabbak, s ez valahogy a legtöbb fő fellépőnél érződött: az igazán „nagyok” kezdenek kiöregedni.

MTI Fotó: Nyikos Péter

Elhatározásom szerint a fesztiválokat különböző szempontok alapján pontozom, így a nyár végére egy saját ranglistát tudok felállítani.

Zenei sokszínűség: 10/8:  A Balaton Sounddal ellentétben sokkal többféle műfajba belehallgathatunk, a szokásos fesztiválfellépőkőn túl, mint a Wellhello vagy a Halott Pénz, jönnek nagy, külföldi fellépők; Rudimental, Depeche Mode, és a hajnali órákban az elektronikusabb zene kedvelői is találhatnak magunknak DJ-t. Az egyik olyan fesztivál, ami a leginkább figyel arra, hogy minden ízlést kielégítsen.

Étel&Ital: 10/6: A szokásos szigetes, borsos árakkal találkozhatunk, így ha elég vastag a pénztárcánk jól lakhatunk különböző ételekből, a felhozatal elég nagy: hamburgerek, pizzák, rántott húsok, de még egy Aldi is található benn a fesztivál területén.

Programok: 10/6: Bár itt is rengeteg nappali program várja az érdeklődőket, talán más fesztiválokkal összehasonlítva nem ebben a legkimagaslóbb. Nyilván nem egy Sziget, ezt ne is várjuk, de azért játszhatunk, élőcsocsózhatunk, vagy épp előadásokat hallgathatunk meg.

Szervezettség: 10/7: Mint mondtam, adódtak problémák a beengedéssel, de az első  naptól eltekintve, a check-in meglepően gyorsan ment. A szemétszedés egész jól működött, az ott dolgozó fiataloknak köszönhetően nem tapostunk már harmadik nap az óriási mocsokban.

Helyszín: 10/6: Bár én elfogult vagyok Sopronnal, sokan emiatt nem választják ezt a fesztivált: messze van, és nincs vízpart. Aki mégis úgy dönt, hogy idelátogat, s fürdőzni szeretne, a belvárosban lehetősége van strandolásra: már ha az időjárás engedi

Összefoglalva a VOLT Fesztivál hozta a megszokottat, akik évek óta idejárnak, biztos most is remekül érezték magukat, s már számolnak vissza a 2019-es kezdésig.

Akik pedig egy fellépő miatt, vagy csak úgy egy napra ugrottak le, azok is belekóstolhattak milyen szórakozni a szabad ég alatt: még ha ömlik is az eső…

TELEKOM VOLT Fesztivál: 10/7

Németh Flóra Fanni

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!