Kezdőlap Címkék Animációs film

Címke: animációs film

Ennél aktuálisabb film nincs most

Félelemkeltésre és kreált ellenségképre épülő kampány, ellehetetlenített ellenzék, a hírek manipulálása, választási csalás gyanúja, újságírók külföldi ügynökként való megbélyegzése, tüntetéshullám… Ne aggódjon a kedves olvasó, nem a magyar közélet állapotán akarunk újfent keseregni, mindössze megnéztük Wes Anderson legújabb, kétségtelenül fura, de remekül működő és intelligens filmjét, a Kutyák szigetét.

Jó érzékkel küldte moziba a magyar forgalmazó a különc zseni, Wes Anderson legújabb alkotását, aki kilenc évvel A fantasztikus Róka úr után ismét animációs filmet írt és rendezett. Hiába játszódik a Kutyák szigete a közeljövő Japánjában, valószínűleg nem lesz olyan magyar ember – pártállástól függetlenül -, aki a disztópia megtekintése közben nem a jelen Magyarországára, illetve Orbán Viktorra, migránsokra és Soros-ügynökökre asszociál majd.

És mindezt igazából nem is nagyon kell „belelátni” a filmbe, hiszen Wes Anderson nem csak egy, a mai magyar közállapokokra kísértetiesen hasonló rendszert vizionált, hanem sokszor olyan, mintha direkt a 2018-as választás eseményeit dolgozta volna fel animációs filmes formában… Igazából pont az a nehéz, hogy az ember mindettől elvonatkoztatva, önálló filmművészeti alkotásként írjon a Kutyák szigetéről, pedig Wes Anderson alkotása – ahogy tőle megszokhattuk -, ezúttal is igazán érdemes erre.

Húsz évvel később járunk a jövőben, egy fiktív japán nagyvárosban, Megaszakiban, amelynek autoriter hajlamú polgármestere, Kobajasi,

családja és klientúrája segítségével végleg bebetonozná hatalmát a közelgő választásokon.

Erre nagyszerű lehetőséget kínál az egyre jobban terjedő kutyainfluenza, amely ugyan valós problémának tűnik, de Kobajasi még rá is erősít a betegségtől való félelemre, hogy ennek örvén eltávolíthassa a tisztátalannak, veszélyesnek, agresszívnek bélyegzett – valójában segítségre szoruló – állatokat Megaszakiból, magát erős kezű vezetőként beállítva. 

Forrás: Fórum Hungary

Igaz, hogy a kutyák deportálása nem mindenkinek tetszik, és van egy ellenzék is a Tudós Párt képében, de őket csak a látszat kedvéért hallgatják meg. Hiába létezne humánus megoldás a problémára, Kobajasiék mindent megtesznek, hogy ez ne működjön, sőt. Egy fiatal újságírópalánta rájön, hogy Kobajasiék esetében az összeesküvés-elmélet nem is csak elmélet, és elkezd nyomozni a kutyaügy után, amely pont a legjobbkor jött a polgármesternek.

Ez a történet egyik szála, a másik pedig a kutyák sorsa az úgynevezett Szemét-szigeten, ahová deportálták őket, illetve Atarié, aki az egyetlen ember, aki a kutyája után megy. A 12 éves kisfiú ráadásul nem is akárki, hanem Kobajasi polgármester nevelt fia, aki tettével akaratlanul is szembeszegül saját gyámjával. Atari csak a kedvencét szeretné megkeresni, missziójában pedig a remek színészek hangján megszólaló kutyafalka segíti: Rex (Edward Norton), King (Bob Balaban), Duke (Jeff Goldblum), Boss (Bill Murray), illetve Chief (Bryan Cranston), aki kóborkutyaként először nem szívesen engedelmeskedik egy embernek.

A politikai krimiszál és road movie-szerű történet párhuzamosan halad előre, és miután Megaszaki polgárai is tudomást szereznek Atari kalandjáról, egyfajta hősként kezdik kezelni a fiút, akit ugyan nem vezérelnek magasabb célok, de társaival együtt persze a gonosz emberekkel is meg kell küzdenie.

Wes Andersonnál viszont

nagyon fontos a kutyák nézőpontja:

azt értjük, amit ők beszélnek (az van angolul), azt pedig csak sejtjük, hogy Atari mit gondol és érez (japánul tudók persze előnyben), a politikusok beszédeit pedig lefordítják nekünk. Így a filmnek legalább annyira főszereplője Chief és Spots (Liev Schreiber), Atari kutyája, mint maga a kisfiú vagy bármelyik másik ember, ezért is tud annyira szórakoztató és nem szájbarágós lenni a történet.

Forrás: Fórum Hungary

A saját egyéniséggel rendelkező, antropomorfizált kutyák kalandjait mindenfajta mélyebb értelmezés nélkül is élvezet követni, és mindehhez még hozzájön Wes Anderson fanyar humora, illetve a legapróbb részletig kidolgozott retrófuturisztikus látvány. A Disney- és Pixar-animációk korában kifejezetten különlegesnek számító,

a történethez tökéletesen passzoló stop motion technikát is ki kell emelni,

amely rengeteget hozzáad a Kutyák szigete sajátos élményéhez.

Szintén nagyon fontos a japán kulturális hivatkozások tengere, amelyek átszövik a film történetét és meghatározzák vizualitását is. Olyan, mintha a Kutyák szigete egy nagyon sajátos szerelmeslevél lenne Japánhoz. Miközben a sztori persze univerzális (valószínűleg nem csak mi ismerhetünk magunkra a félem és gyűlölet miatt önmagából kifordult Megaszaki polgáraiban), és az is igaz, hogy Wes Anderson a tőle megszokott módon megint egy sajátos, csak rá jellemző világot kreált.

Hozzá kell tenni, hogy annak megítélésére nem vállalkozhatunk, mennyire hiteles vagy korrekt a film japánsága. Nyilvánvalóan erősen sztereotipizáló, és az ebből fakadó humorforrást is kihasználja Wes Anderson, de Budapestről, a térség nem szakértőjeként ez inkább tűnt szeretetteli gesztusnak, mint kulturális kisajátításnak vagy bántó leegyszerűsítésnek (igaz, a jó szándék nem feltétlenül zárja ki az utóbbiakat). Ami még innen is problémásnak tűnhet kultúrakritikai szempontból, az az amerikai cserediák, Tracy (Greta Gerwig) karaktere, aki fehérként végül kulcsszerepet kap a probléma megoldásában, mintegy megmentve a helyieket saját maguktól. Ez nem feltétlenül szerencsés választás, de mivel Japán-rajongásával Tracy maga is komikus figura, akit minden jó szándéka ellenére felforgató, idegen ügynökként bélyegez meg a Kobajasi-rendszer, könnyű szimpatizálni vele.

Filmnek nem túl jó, de kísérletként érdekes a festett Van Gogh-mozi

A Loving Vincent a világ első olyan filmje, amelyet teljes egészében kézzel festettek, méghozzá olajfestéses technikával, és mint ilyen, mindenképpen érdekes kísérlet. Filmélményként viszont sok kívánnivalót hagy maga után, hiszen pont a filmes jellegzetességek működnek benne a legkevésbé, így valószínűleg nem fogják elárasztani a festményfilmek még a művészmozikat sem.

Vincent van Gogh a világ egyik leghíresebb festője, akit jellegzetes stílusáról és tragikus életéről ismer mindenkit. Ezt a kettőt kapcsolja össze a Loving Vincent: úgy járja körül Van Gogh életének utolsó napjait, hogy az elmesélt történet közben magának a festőnek a képeit idézi meg. Ráadásul nemcsak formailag, hiszen a film képkockáit konkrét műalkotások inspirálták, sok esetben pedig egyenes Van Gogh tájképek és portrék reprodukciói.

Ezzel a művészettörténetben jártas nézőnek a ráismerés örömét is tartogatja a film, de az alkotók (a film nemzetközi stábbal lengyel és brit koprodukcióban készült) azokra is gondoltak, akik kevésbé műveltek Van Gogh-témában: a Loving Vincent végén elmagyarázzák, hogy ki kicsoda a történetben, és a megjelenő festmények egy részéről is szó van. A filmből az szintén kiderül, hogy állnak a kutatók a Van Gogh-sztori felfejtésével, hiszen a festő halála (és élete) körül még most is sok a rejtély.

A film története is erre épül tulajdonképpen: Van Gogh halála utána egy évvel egy ismerőse megpróbálja kideríteni, hogy

mi vezetett ahhoz, hogy a festő megölje magát.

A nyomozás kiindulópontját egy levél adja, amelyet Van Gogh a testvérének, Theónak írt, de már nem küldte el. A levél kézbesítésével az arles-i postás bízza meg a fiát, Armand Roulin-t, aki – mivel nem kifejezetten kedvelte a furcsa festőt – először ellenkezik. Végül mégis elindul a levéllel Theo Van Gogh-hoz, és miután Párizsban kiderül, hogy neki már nem tudja kézbesíteni, Auvers-sur-Ois-ba megy, ahol a festő utolsó napjait töltötte.

Elhatározza, hogy Van Gogh orvosának és barátjának, Paul Gachet-nak adja át a levelet, de amíg a kis faluban a Gachet-val való találkozásra vár, elkezdi érdekelni, hogy mi történhetett a festővel. A főszereplő tehát tulajdonképpen a Van Gogh nyomában járó Armand Roulin (Douglas Booth), aki egy idő után már nem kötelességnek, hanem személyes missziónak tekinti, hogy minden lehetőt megtudjon a festőről, és közben, mint egy coming of age-moziban, saját személyisége is fejlődik.

Armand Roulin sárga kabátban, a kép bal szélén az arles-i kocsmában

A nyomozásnak vannak izgalmas és kevésbé izgalmas elemei sajnos – például a sok a fekete-fehérre mázolt flashback – , korántsem szolgáltat a forgatókönyv elég alapanyagot ahhoz, hogy a különleges animációt leszámítva is érdekes legyen a Loving Vincent. Nyilván nem a történeten volt a hangsúly, hanem azon, hogy festészetet a filmmel ötvöző alkotás jöjjön létre, ami hatalmas vállalkozásnak bizonyult.

125 festőnek több mint 65 ezer képkockát kellett elkészítenie a másfél órás játékidőhöz, a Loving Vincent-ben viszont pont az nem néz ki igazán jól, ami a film médiumának lényege: a mozgókép és a montázs. A Van Gogh-imitációtól a látvány folyamatosan vibráló hatást kelt, ahogy mozognak a szereplők és változik a környezetük, ami a közelképeken még érdekes is tud lenni, viszont a totáloknál már kifejezetten idegesítő lehet.

A nézőnek határozottan hozzá kell szoknia ehhez a furcsa képélményhez, és ezután is a legtöbb, ami elmondható róla, hogy érdekes. Mivel a szűkebb képkivágások és statikusabb jelenetek működnek jobban, a színészi játék meg csak nagyon áttételesen tud érvényesülni. Az Oscar-jelölt Saorsie Ronan (Marguerite Gachet) ide vagy oda, az ember néha eltűnődik azon, hogy mi értelme is volt ezt a technikát filmkészítéshez alkalmazni. Mivel az olajfestményekre jellemző esztétikai minőségek sem jönnek át a mozivásznon,

leginkább csak az ötletet és a befektetett energiát lehet értékelni, hogy egy festőről festett film készült.

Most először.

Marguerite Gachet (Saoirse Ronan) a zongoránál

Több mint 120 Van Gogh-képet használtak fel a Loving Vincent-hez, és a két éves alkotófolyamatból egy évig tartott csak annak a kidolgozása, hogy hogyan lehetne ezeket mozgóképre átültetni. Majd a jeleneteket először eljátszották a színészek Van Gogh-festmények által inspirált díszletben, vagy zöld háttér előtt, hogy CGI technikával, utólag komponálják bele a festményeket a képbe.

A felvételek alapján festették meg a festők az animációhoz szükséges képkockákat, amiket aztán egyesével lefotóztak nagy felbontásban – tehát már legalább az ötödik áttételnél tartunk, ha tudja követni a kedves olvasó – és még egy kis utólagos számítógépes szín- és egyéb korrekcióra is szükség volt az animáláskor. Így a művészetelméleti kérdések iránt érdeklődők jót vitatkozhatnak azon, hogy amit láttunk, akkor tulajdonképpen mi is azon túl, hogy egy eddig ki nem próbált, elképesztően bonyolult és munkaigényes animációs technika. Lefestett film? Megfilmesített festmény? Festett mozgókép? Vagy valami teljesen más?

Meghalt Nepp József

0

83 éves korában meghalt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró. A hírt a család közölte az MTI-vel.

A magyar mozgókép mestere címmel is kitüntetett művészt október 6-án, váratlanul érte a halál. Temetéséről később intézkednek.

Nepp József 1934. június 23-án született Csepelen, a Képzőművészeti Főiskola elvégzése után került a Pannónia Filmstúdióba. Első műve, a Szenvedély című rajzfilm szakított a mesehagyománnyal és

új korszakot nyitott a karikatúrastílusban rajzolt aktuális, groteszk, sőt abszurd történetekkel.

1964-ben készült a máig legnépszerűbb magyar rajzfilmsorozat, a Gusztáv, amelynek Dargay Attila és Jankovics Marcell mellett ő a szülőatyja. A Mézga-család, majd a Dr. Bubó tévésorozat sikerében is nagy szerepe volt, nem véletlenül nevezik őt az animációval foglalkozó filmtörténészek a magyar animáció mindenesének.

Sok egész estés, illetve kisebb rajzfilm írója és társforgatókönyvírója volt, közreműködött a Lúdas Matyi (1976), a Szaffi (1984), Az erdő kapitánya (1987) című filmek elkészítésében. Számos produkcióban, például a János vitézben (1973) animátorként is dolgozott, de gyakran szerzett filmzenét is.

1983-ban önállóan rendezte meg a Hófehért, a Grimm-mese szokatlan, szatirikus feldolgozását,

majd 1986-ban a Gréti… című filmet. Az Iparművészeti Főiskola animáció tanára is volt. Az 1980-90-es években már főként a televíziónak dolgozott.

1967-ben Balázs Béla-díjjal tüntették ki, 1974-ben érdemes művész, 1981-ben kiváló művész lett. 1999-ben megkapta a Kossuth-díjat, majd 2006-ban a magyar mozgókép mestere elismerést.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!