Közép és Kelet Európa államfői nyilatkozatban ítélték el, hogy Putyin elnök bejelentette négy ukrán kormányzóság bekebelezését. Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia és Románia és Szlovákia államfői egységesen jelentették ki, hogy semmiképp sem fogadják el az orosz agressziót és az annektálást. Az uniós tagállamokhoz csatlakozott Észak Macedónia és Montenegro elnöke is.
Korábban hasonló kijelentést tett Tony Blinken amerikai külügyminiszter is, aki újabb jelentős összegű támogatást ígért Ukrajnának.
Miért különösen kínos a kimaradás?
Korábban Putyin olyan tervet terjesztett elő diplomáciai úton, amely Ukrajna felosztását javasolta. Eszerint Kijev központtal megmaradna egy mini Ukrajna, melynek a keleti területei Oroszországhoz, a nyugatiak pedig Lengyelországhoz kerülnének. Bukovinát Románia kapná, míg Magyarország része lenne Kárpátalja.
Putyin javaslatát minden érdekelt fél elutasította kivéve Magyarországot.
Most az aláírók között is ott szerepel mind Lengyelország, mind pedig Románia. Novák Katalin többször is elítélte az orosz agressziót Ukrajna ellen. Akkor is és most is nyilvánvalóan Orbán Viktor utasítására cselekedett. A magyar miniszterelnököt úgy látszik , hogy nem zavarja: elszigetelődik a visegrádi együttműködésben, ahol mindenki más aláírt. Orbán Viktor ehelyett arra játszik, hogy Prágában és Pozsonyban megbukik az Európa barát kormány, és visszatér Babis és Fico. Velük akar együttműködni, és természetesen az új olasz kormánnyal. A jobboldali koalíció vezére, Giorgia Meloni elítélte ugyan az orosz agressziót Ukrajna ellen, de két szövetségese Putyin kedvencei közé tartozik. Mind Silvio Berlusconi mind pedig Matteo Salvini igen megértő Putyin iránt. A jobboldali populisták szövetsége Vlagyimir Putyinnal régóta fennáll, és az ukrajnai háború sem gyengítette ezt meg igazán. Kérdés, hogy mit szól ehhez az Egyesült Államok hiszen Magyarország a NATO tagja. Washingtonban egyelőre csak annyit közöltek: az Ukrajna közelében levő szövetségesek jelentős támogatást kapnak fegyveres erőik hatékonyságának növelésére.
Magyarország nincs rajta a támogatott országok listáján…
Nemzeti megbékélést szorgalmazott az Országgyűlés előtt elmondott beszédében Róna Péter, az ellenzék köztársaságielnök-jelöltje. Hangsúlyozta: nemzeti megbékélés nem lesz méltányosság nélkül.
A politikus az államfőválasztást megelőzően elmondott beszédében bírálta az alaptörvényt, amely szerinte minden hatalmat az Országgyűlés kezébe ad, „ezzel kecskére bízza a káposztát”, és kijelentette: Szent István óta társadalmi megegyezés van abban, hogy mi, magyarok, a Nyugathoz kívánunk tartozni.
Rámutatott, hogy
anyagi jólétünket az európai uniós tagságunkkal tudjuk biztosítani, míg biztonságot a NATO szavatol nekünk.
Miért kellene mindezt kidobni ez orosz diktátor barátságáért? – tette fel a kérdést.
Róna Péter, miután a jelölésért hat ellenzéki pártnak mondott köszönetet, arról beszélt, hogy egy olyan véres háború zajlik a szomszédunkban, amelynek elindítójával a kormány szoros baráti kapcsolatot ápol. Felidézte, hogy a II. világháború során a német birodalom csatlósaként az ország vezetői kitartottak a pusztítás mellett akkor is, amikor mindenki más elpártolt tőlük. Szerinte a mostani tetteket is képtelenek vagyunk a nevén nevezni, szorongunk, mert tudjuk, hogy közünk van a szomszédban történtekhez.
Tényleg nem tudjuk megkülönböztetni a jót a gonosztól, az igazat a hazugságtól? – tette fel a kérdést és azt mondta: hisz benne, hogy nem ez a magyar út.
„Hiszem és bízom benne, hogy Deák Ferenc bölcsessége és kompromisszumkészsége, Göncz Árpád haza- és emberszeretete erősebb, mint korunk diktátumai”
– mondta.
Romsics Ignác történészhez hasonlóan azt kérte, hogy magyar a magyarban ne ellenséget, hanem egy másik embert lásson. A társadalmi sokféleséget a sikeres országok ismérvének nevezte, annal elnyomása pedig szerinte biztosan katasztrófához vezet.
Az államszerkezet demokratikus működése feletti őrködésről szólva azt mondta: sokat segítene, ha az alaptörvény, ami egy érvényes törvény, egyúttal megfelelne a hitelt érdemlő alkotmány általánosan elfogadott ismérveinek. Szerinte az alkotmány feladata a politikai hatalom korlátjainak kijelölése, a jelenlegi azonban minden hatalmat az Országgyűlés kezébe ad.
A bebetonozott hatalom pedig a korrupció melegágya – jelentette ki -, a megfelelő intézmények létrehozásához szükséges közmegegyezéshez pedig szerinte a nemzeti megbékélés szükséges.
„Ha nem tudunk kijönni egymással, nincs az a fék és ellensúly, ami megmentene minket”
– fogalmazott.
Erőszakos háborúk, járványok, természeti katasztrófák és gazdasági válságok idején az illiberális válasz, ha a hatalmat mindennel felhatalmazzuk, mi pedig engedelmeskedünk neki. Szerinte ez a lehető legrosszabb, mert nem az egyetértésre, hanem az egyhangúságra törekszik. A jó válasz az, hogy nem csorbítjuk azt, amit a közös megegyezés már létrehozott.
Ide sorolta, hogy a magyarok a Nyugathoz kívánnak tartozni, amelyről már Szent István óta óriási társadalmi megegyezés van. Nem Oroszország és nem Törökország a mi világunk, hanem a keresztény, felvilágosult Nyugat – hangsúlyozta.
A méltányosság és a megbékélés a demokratikus intézmények alapja, amit szerinte azzal kell kezdeni, hogy minden magyar szavazata ugyanannyit érjen. Nem lehet az, hogy a mindenkori kormánypártra leadott szavazat az ellenzékre leadott másfélszeresét éri, vagy az, hogy az egyik ember könnyen eljut szavazni, míg a másik nehezen.
„Az végképp nem lehet, hogy harminc állig felfegyverkezett kommandós betörjön egy szegényeket ápoló jótékonysági alapítvány munkahelyére”
– mondta -, ahogy az sem, hogy minden hetedik ember mély nyomorban él Magyarországon.
Úgy fogalmazott, hogy családokat tesz hajléktalanná egy korrupt karhatalom, és szólt a tanárokért is. Kijelentette: a méltányosság, az igazságosság, az emberi méltóság védelem erkölcsi feladat, ami nélkül a nemzet egységének látszata csak erőszakkal biztosítható. Ezért kezet kell nyújtani egymásnak és törekedni kell a történelmi sebeink kölcsönös megértésére és gyógyítására – hangsúlyozta.
Azt mondta, amiben 1956-ban és 1989-ben bíztunk, még mindig a miénk lehet: szabad és demokratikus államként boldog, sikeres és megbecsült nemzete lehetünk az európai közösségnek.
A francia államfő hétfőn nemcsak Orbán Viktor miniszterelnökkel és a három másik visegrádi állam vezetőivel találkozik Budapesten, de a magyar ellenzék prominens képviselőivel is.
A Városházán Karácsony Gergely főpolgármester vendége lesz, és ott találkozik Márki Zay Péterrel, az ellenzék miniszterelnök jelöltjével és Dobrev Klárával, aki a DK jelöltje volt valamint Donáth Annával, a Momentum új elnökével. A francia diplomácia nem is nagyon titkolja, hogy érdekelt az ellenzék sikerében a jövő évi magyar választásokon. Annál is inkább így van ez, mert Orbán Viktor nemrég a vörös szőnyeget is leterítette Marine Le Pen előtt, és fogadta Eric Zemmourt. Mindkét szélsőjobboldali politikus kihívója Emmanuel Macronnak.
Ezért fogalmazott úgy sajtóértekezletén a francia köztársasági elnök, hogy Orbán politikai ellenfél, de európai partner.
Ellentétes álláspont Európa jövőjéről
Macron elnök Scholz német kancellárral és sok más európai vezetővel az Európai Egyesült Államok híve. Franciaországban a választási kampány idején ezt nem hirdeti hangosan hiszen tekintetbe kell vennie honfitársainak nemzeti büszkeségét, de a diplomáciában ezt az irányt követi, amely pontosan ellentétes Orbán Viktor elképzeléseivel. Abban viszont hasonlít a francia diplomácia a magyarhoz, hogy az Egyesült Államoktól eltérően, jó kapcsolatot akar fenntartani Moszkvával és Pekinggel. Macron közölte: ellentétben az USA-val, Nagy Britanniával és Ausztráliával Franciaország nem hirdet diplomáciai bojkottot a pekingi téli olimpia ellen. A diplomáciai bojkott szimbolikus eszköz: a sportolók résztvesznek , de nem hivatalos állami küldöttségként.
Választások egyidőben
Jövő tavasszal rendezik meg a választásokat mind Magyarországon mind pedig Franciaországban. Mind Emmanuel Macron mind Orbán Viktor folytatni szeretné. Az Európai Unió és az Egyesült Államok szurkol Macronnak és Orbán Viktor ellenfeleinek. Közben persze mind az Európai Unió mind pedig az Egyesült Államok válsággal küzd a pandémia miatt. Rengeteg gyakorlati problémát kell megoldania a vezetőknek, ezért a politizálás háttérbe szorul. A közvélemény minden kormánytól elsősorban sikeres a válság menedzselését várja el. E tekintetben sehol sem dicsekedhetnek különösebben jó eredményekkel. Olaf Scholz kancellár pénzügyminiszterként bizonyította a válság idején, hogy pragmatikus menedzserként képes a német gazdaságot egyensúlyban tartani a legnehezebb időkben is. Valami hasonlóra lesz szükség az egész Európai Unióban, ahol Németország továbbra is meghatározó szerepet játszik.
Laura Codruța Kövesi távozásával lezárult egy korszak, nemcsak a DNA presztízse, láthatósága és arculata szempontjából, hanem a korrupció-ellenes politika vonatkozásában is. A főügyész-asszony belföldi és külföldi pozitív megítélése pedig fontos eleme, sőt meglehet, legfontosabb összetevője volt Klaus Johannis államfő imidzsének, aki egész politikai arculatát hozzácsatolta a korrupció visszaszorításának kérdésköréhez.
Mint minden politikai eseményt a DNA vezetőjének menesztését is mindenki érdekeinek, politikai kultúrájának, ízlésének, vérmérsékletének megfelelően érti és értelmezi, nincs egyértelmű álláspont, sőt a közéleti diskurzusok, árkok és törésvonalak mélyítésére használják a lehetséges interpretációkat.
Ami bizonyos, hogy a főügyész szakmai teljesítményét alig lehet megítélni, mert egyfelől túlságosan sok a rárakodott politikai teher (hogy sarat ne mondjak), másfelől pedig, mert az alternatív tények és posztigazságok, a politikai manipuláció elfedi ténykedésének valós adatait, ezért “nem hiszünk” a statisztikáknak. Jellemző, hogy egyfelől korrupcióval vádolták, viszont soha nem személyében, hanem az általa vezetett intézményt, vagy annak egyes képviselőit, és különösen olyanok, akik érintettek voltak hasonló ügyekben. Másrészt a statisztikái igencsak “jól mutattak”, hiszen egyrészt viszonylag sok magasrangú tisztségviselőt sikerült perbe fogni és korrupciós (mindenekelőtt hivatali visszaélés) ügyben bírói ítéletet elérni ellenük, ugyanakkor a 90% fölötti elmarasztaló bírói ítélet nemzetközi vonatkozásban is kimagasló eredmény, ami egy speciális ügyészcsoport eredményeit illeti. A szakmai (Legfelsőbb Bírói és Ügyészi Tanács – CSM) testületek pozitívan véleményezték a DNA és vezetőjének tevékenységét.
A DNA-nak sikerült az elmúlt öt évben összesen 68 magasrangú köztisztviselő ellen korrupciós nyomozati anyagot összeállítani, és perbe fogni őket, köztük 14 miniszterrel, 39 képviselővel és 14 szenátorral. Közülük 37-et véglegesen elítéltek a bíróságok, a többi ellen még folyamatban vannak a perek. Ugyanakkor több, mint 2 milliárd eurót érő illegálisan szerzett vagyont foglalt le előzetesen a korrupció ellenes ügyészség. Végül az igazságügy-miniszter csupán az intézmény menedzsmentjét bírálta, azaz formális kritériumok alapján hozott ítéletet a vezető felett és fordult az AB-hez, amikor az államelnök nem volt hajlandó elmozdítani funkciójából. Az AB pedig szakmai érvelés nélkül – nemcsak átpolitizált módon, hanem sokak véleménye szerint hatáskörét túllépve, az államelnök teendőit előírva – állította sarokba Johannist, kötelezte alkotmányossági összeférhetetlenség okán aláírni a főügyész visszahívásának rendeletét. Így azután, lényegében pozitív szakmai megítélés mellett, politikai okokból történt a főügyész elmozdítása.
Van egy harmadik és általánosabb ok is, amiért például az (i)gazságszolgáltatás korrupciójáról keveset mondhatunk, mégpedig az, hogy az egy “kontrollálhatatlan” intézmény. Olyan területen működik – az egészségüggyel egyetemben -, és olyan szakértelmet működtet, melyet a józan ész, a közvélekedés, minden igyekezete ellenére, képtelen részleteiben, láthatatlan hálózataiban és összefüggéseiben követni, átlátni. Az (i)gazságszolgáltatás intézményi kereteihez képest nincs “külső autoritás”, csak a legfőbb politikai establishment, ami törvénykezéssel, közpolitikákkal, kinevezésekkel, visszahívásokkal stb., azaz csupa formai eljárással operál, a tartalmi összetevők bizonyos értelemben tabuk, védi őket a mundér becsülete, a szakmán belüli szolidaritás.
Ismerve a román és benne a rommagyar politikai tájkép jellegét, azt, hogy az intézmények helyett a közvélemény a leginkább az azokat vezető személyekre figyel, az univerzális és személytelen eljárások helyett pedig a partikuláris, a leginkább megszemélyesíthetőt veszi észre, bizonyosak lehetünk abban, hogy az erősen elkötelezett, kompetens és jól kommunikáló (egyszemélyes intézmény) főügyész távozása a korrupció-ellenes harc zászlóshajójának éléről, gyengíteni és hátráltatni fogja az ilyen jellegű föllépést. Laura Codruța Kövesi távozásával lezárult egy korszak, nemcsak a DNA presztízse, láthatósága és arculata szempontjából, hanem a korrupció-ellenes politika vonatkozásában is. A főügyész-asszony belföldi és külföldi pozitív megítélése pedig fontos eleme, sőt meglehet legfontosabb összetevője volt Klaus Johannis államfő imidzsének, aki egész politikai arculatát hozzácsatolta a korrupció visszaszorításának kérdésköréhez. A főügyészt, minden bizonnyal szerette volna mandátuma végéig megtartani a hivatal élén, kihasználni annak pozitív képét a kampányban is, ezért nehéz lesz az így keletkezett hiányt pótolnia a jövő év végén esedékes elnökválasztásig. Magyarán az államelnök maradt magára akkor, amikor magára hagyta a DNA főügyészét, és aláírta – nyilvánvalóan akarata ellenére – a menesztéséről szóló okiratot.
A főügyész-asszony politikai cselszövés áldozata lett, és azért történhetett ez így, mert túl közel merészkedett a politikához, mert egyre inkább “tényezővé” vált az elvtelen és nemtelen politikai csatározásokban. Még pontosabban Kövesi az illiberális állam bevezetési kísérletének, a PSD-ALDE és különösen a háttérből irányító Liviu Dragnea, ambícióinak útjában állt, ezért kellett leváltania őt, akarata ellenére, az elnöknek. Megtévesztő, de ehhez az igazságügyi miniszter, valamint az Alkotmánybíróság politikai döntését használták, és ezzel a populista-autokrata erők két legyet ütöttek egy csapásra. Nemcsak a DNA-t és az elnök szimbolikus hatalmát és a korrupció-ellenes föllépést gyengítették, hanem egy a liberális demokrácia szempontjából létfontosságú intézményt az AB-t is átpolitizálták. Észreveszi vagy sem, de aki ma a főügyész menesztését ünnepeli, az az illiberális állam, a K-K-Európára már-már jellemző demokratikus elhajlást igenli. Az amúgy is gyenge lábakon álló demokrácia (demokrtaták nélküli demokrácia) régiónkbeli ellehetetlenítése, pusztán formálissá tétele, komolyabb veszély, mint egy személy és egy politikai brand name kudarca fölött érzett káröröm: ordas hiba, melynek következményei hosszútávúak és nehezen helyrehozhatók. Jól mutatják az EU-ellenes és illiberális irányt, az utat melyen Magyarország és Lengyelország elindult, az (i)gazságszolgáltatás működésével, a BTK-val és a perrendtartással kapcsolatos módosító javaslatok, és az, hogy a DNA főnökének menesztésében az AB a politikai választóvonalaknak megfelelően döntött.
Ha ezidáig Romániának sikerült ellenállnia a szélsőséges populista (meg ne tévesszen senkit, hogy közben magát baloldalinak, illetve liberálisnak nevező pártok játszák a főszerepet, a PPE-be betagolt Fidesz itteni fiókpártjának aktív hozzájárulásával. Apropó az ALDE és az Európai Szocialisták pártcsaládja éppen úgy viselkedik, mint a néppártosok, semmit nem tesznek az elhajlás szankcionálására, magatartásukkal mintegy legitimálják, ami a régióban történik!) nyomulásnak az, az államelnök mellett, a DNA vezetőjének magatartásán, politikai kiállásán és a civil ellenálláson múlott. Az ellenállás falán ütött rést a mostani aktus, viszont a civil társadalom minden bizonnyal kitart, a PSD-ALDE – és jelek szerint a Fidesz itteni fiókpártjainak – szövetségén esett csorbák, és nézeteltérések, sőt a PSD-n belüli csoportosulások mozgolódása is jellemző, ezért a Dragnea és tsai hatalmi ambicióival való ellenállás, még erős.
Sakkot kapott az államelnök, de még kivédhette, kérdés, hogy meddig teheti? Két tűz közé került, és úgy menekült előre, hogy az időhúzással sajátjainak üzent, miszerint nem ért egyet az AB döntésével, a főügyész leváltásával pedig, annak a többségnek adott elégtételt, aki az alkotmányosságot féltette. Pillanatnyilag elkerülte fölfüggesztésének (egyébként nem biztos, hogy nem jönne jól ki egy ilyen politikai játszmából, csak az átmenetben őt helyettesítő Tăriceanu szenátus-elnök közben az összes kontesztált új törvénymódosítást kihirdetné!) kezdeményezését, csakhogy Dragnea és csapata tovább fogja provokálni és támadni, olyan területeken, ahol törvény szerint eszköztelen.
Az illiberális állammodell bevezetését (bármilyen is legyen az, a törvénymódosítások ennek csak az eszközei) és saját fölmentését célként követő Liviu Dragnea szakaszgyőzelmét ünnepelheti. Jön a politikailag neki lojális DNA főügyész kinevezése, vagy legalábbis kezdetben, egy arctalan személy vezetheti (aki minden bizonnyal “kicsit” sem beszél magyarul) a presztízsét vesztett intézményt, de hogy ez a rommagyarság szempontjából bármiféle jóval kecsegtetne, annak semmi jele.
Amikor Áder Jánost először választották államfővé, azt ígérte, hogy szemben elődjével, Schmitt Pállal, nem fog minden elé tett törvényt aláírni. „Száz jó törvényből százat aláírok, szár rosszból százat visszaküldök”, mondta 2012-ben. Orbán Viktor miniszterelnök állítása szerint főnöknek szólítja, de nem azért, mert ő az elsőszámú közjogi méltóság, és a miniszterelnök csak utána következik a hierarchiában. Hogy miért, Áder János alábbi portréjából ez is kiderül.
Az ember, akinek Orbán előre köszön
„Előre kell köszönnöm, előre kell engednem, lehetek én akárki, a főnök az Áder”– mesélte Orbán Viktor 2011. nyarán a TV2 kamerája előtt. Majd még, viccesen félelmet tettetve, hozzátette: „Megyek, mert az Áder az meglincsel engem. Nem olyan kedves ember, mint maga”.
Orbán meg is magyarázza, miért Áder a főnök. „Tudja, miért van ez? Mert együtt jártunk egyetemre és akkor mi melóztunk végig az egyetem alatt, hogy legyen pénzünk…mindenfajta istállókban, meg csirkéket pakoltunk. És ő volt a munkafőnök, a brigadéros. És aki a brigadéros, az élete végéig ő a főnök. Lehetek én akárki, a főnök az Áder. Előre kell köszönnöm, előre kell engednem, ennek ez a rendje”.
MTI Fotó: Szigetváry Zsoltá
Áder János fancsali, savanyú ábrázata akár megtévesztő is lehet, és nem kizárt, hogy a búval bélelt fizimiska vidám, jó humorú embert takar.
A csornai Charles Bronson – Csapody Miklós képviselő míves megfogalmazása – nevét Orbán pártelnök kollégiumi társaként ismerte meg a nagyvilág. Barátja, bizalmasa, és a futballban is pályatársa volt a Fidesz vezérének. Áder kiszámítható volt – olyan ember, akire Orbán mindig számíthatott. Egy pártbéli ismerőse így jellemezte a négygyermekes családapát: Áder János szeméből a szolgálati szabályzat sugárzik.
A legtöbb fideszes csúcsvezetővel ellentétben Ádernek volt civil munkahelye. Az egyetem elvégzése után két évig a hatodik kerületi tanács lakásosztályán volt előadó – ha nem jön Gorbacsov, és vele a rendszerváltozás, akár a tanácselnökségig is vihette volna.
Persze, a karrierje így is szépen emelkedett, még akkor is, ha 2007. január 15-én egy cikk jelent meg Schmidt Mária ante portas címmel, az akkoriban a Fidesz üzemi lapjának számító Magyar Nemzetben. Rendes, tisztességes, álnéven jegyzett írás volt, ahogyan az ilyen esetekben elvárható. Egy jobboldali, Orbán-ellenes összeesküvés tervét írták le benne, melynek állítólag Áder volt az eszmei atyja.
Azóta sem tudjuk, hogy ki írta valójában. Még az sem kizárt, hogy maga Orbán rendelte meg az újságcikket, s épp az ő felcsúti csőszkunyhójában eszelték ki az ürgebőrbe öltözött jugoszláv békaemberek az ördögi tervet, hogy megszabadulhasson pártbéli riválisaitól.
Áder mindenesetre gyorsan eltűnt, Orbán Brüsszelbe száműzte. Legyen távol, de azért mégis szem előtt. Maga Áder akkor úgy gondolta, hogy neki idehaza végleg leáldozott. Lesz néhány jó éve Brüsszelben, a gyerekei nyelvet tanulnak, és világpolgárokká válnak.
Ha már száműzetés, legalább legyen valami haszon is belőle.
Aztán minden másként alakult.
Mr. Százbólszáz
2012. májusában, néhány nappal államfővé választása után Áder interjút adott az MTI-nek. Azt mondta, hogy „száz rossz törvény közül százat visszaküld, és száz jó törvény közül százat aláír.”
Ettől sokan megnyugodtak. Ilyen elnök kell nekünk, ezt várjuk a mi köztársasági elnökünktől! Hogy mindig tudja, mi a jó, és tudja azt is, hogy mi az, ami nem jó. Soha se tévedjen, mert bár tévedni emberi dolog, valahol mégsem jó, ha egy köztársasági elnök összekeveri a jót a rosszal. Nem azért választották őt erre a magas méltóságra, tévedni bárki tud, ahhoz nem kell köztársasági elnöknek lenni.
MTI Fotó: Krizsán Csaba
Más kérdés, hogy még nem volt olyan köztársasági elnök, aki azt ígérte volna, hogy tévedni fog. Még miniszterelnök sem lehet az ilyen emberből. Áder hivatali elődje, Schmitt Pál is csupán motornak mondta magát, aki nem fékezni fogja, hanem dinamizálni a kormány országot építő munkáját, ám arról egyetlen szót sem szólt, hogy mit tenne a rossz törvényekkel. Nyilván visszaküldte volna őket, nem ő tehetett arról, hogy minden, amit eléje tettek, jó volt.
Áder aláírta
Ha úgy vesszük, Ádernek is szerencséje volt az elétolt törvényekkel, majdnem mindig olyan jogszabályt kellett aláírnia, amelyben, ha akart, sem talál kivetnivalót. Vagy, ha mégis, meggondolásra visszaküldte az országgyűlésnek, mely utóbbi változtatás nélkül újból elétette.
2013. márciusában például aláírta az ellenzék szerint Magyarország végleges jogfosztásáról rendelkező törvényt, vagyis, az alaptörvény negyedik módosítását.
Az ellenzéki pártok, Szabó Máté alapjogi biztos, Sólyom László volt köztársasági elnök és több civil szervezet szerint a módosítás a végső csapás a ciklusban már sokszor temetett alkotmányosságra és a jogállamra. Egyrészt azért, mert az Alaptörvény korábban alkotmányellenesnek minősített rendelkezésekkel bővült, és így nem tud majd egységes alkotmányként funkcionálni. Másrészt jelentősen gyengült az alapvető jogok alkotmányos védelme, amitől véleményük szerint „az Alaptörvény teljesen védtelenné válik a jövőbeni alapjogsértő beavatkozásoktól.”
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Az alkotmánymódosítás miatt aggodalmát fejezte ki az Európai Bizottság elnöke és az alapvető jogokért felelős biztosa, a washingtoni külügyminisztérium, az Európa Tanács főtitkára pedig a szavazás elhalasztását kérte.
Áder nagy várakozások közepette, a közszolgálati televízióban jelentette be, hogy aláírta a módosítást, mert, mint mondta, nem volt más választása.
Orbán listája
2017. elején Kövér László, Semjén Zsolt, és Balog Zoltán is szerepelt Orbán listáján. Arról a listáról van szó, hogy ki legyen Áder János után a következő öt évben az államfő. A hírek szerint ugyanis Áder János sokáig vonakodott, hogy újabb öt évre Magyarország köztársasági elnöke legyen, különös tekintettel arra a körülményre, hogy már az első öt évet sem akarta vállalni.
Kövér László, akiben Orbán vakon bízik, nem akart köztársasági elnök lenni, ráadásul ő valamiért megengedhette magának, hogy főnöke, Orbán szemébe mondja ellenvéleményét. Maradt volna még Balog Zoltán emberminiszter, de, állítólag a katolikus egyház nem nézte volna jó szemmel, ha a miniszterelnök után az államfő is református.
Olyan országban, ahol az államnak és az egyháznak nincs köze egymáshoz, ennek nincs jelentősége, de Magyarország nem ilyen hely. Itt a hazai katolikus egyház vezetője még egy tévéműsort is letilthat, csak azért, mert nem ért egyet a főszereplő közéleti megnyilvánulásaival. (Alföldi Róbertről van szó, őt kérte meg Rosta Mária, a Zikkura Színpadi Ügynökség vezetője, hogy rendezzen egy profán passiót húsvétra az Arénában. „Azért az Arénában, mert Erdő Péter bíboros letiltotta az eredeti, köztéri elképzelést” – mondta akkor a Mandinernek Rosta Mária.)
Áder János köztársasági elnökként ritkán szólal a hazai belpolitikát érintő kérdésekben. Valójában nem is ez a feladata, hanem a nemzet egységének őrzése. Gyakran tart előadást idehaza és külföldön környezetvédelmi kérdésekben, különösen a globális felmelegedés és a Föld vízkészletének védelme fontos a számára. Egy időben elterjedt, hogy nemzetközi pozícióra pályázik, és ENSZ-főtitkár szeretne lenni, ám ezeket a híreszteléseket az államfő környezetéből soha nem kommentálták, egy ideje pedig nem is hallani erről a projektről.
MTI Fotó: Krizsán Csaba
Azt viszont többen is a szemére vetik, hogy a környezet védelme iránt elkötelezett államfő egyetlen egyszer nem szólalt meg a hazai környezet – mondjuk így – átalakításával kapcsolatban. Gondolunk itt a Városligetre, a Kossuth tér fáinak eltűnésére, vagy éppen a margitszigeti fák megritkítását eredményező teniszstadion építésére.
Áder János súlyosan és egyoldalúan beavatkozott a választási kampányba. Magyarország államfője azzal avatkozott bele a kampányba, hogy nem szólalt meg egyszer sem.
Még szavazásra sem buzdította az embereket, ami a nemzet egységének megtestesítésére szerződött államfőtől minimális elvárás lett volna.
Mint ahogy az is, hogy szóljon a szemünk előtt zajló csalásokról. Arról, ami a nemzetinek elnevezett választási bizottság, a rendőrség, az ügyészség, az összes parlamenti párt és a választópolgárok szeme előtt zajlott. Hogy tömeges, szervezett csalás történt Magyarországon és a határokon túl.
Az ukrán határ menti településekre tömegek jelentkeztek be, volt olyan romos, lakhatatlan ház, ahol kétszáznál is több ember lett bejelentve. Olyan emberek, akiket még soha senki sem látott a környéken. Ezek az ideiglenesen hazánkban állomásozó személyek is szavazhatnak, és mindenki tudja, hogy fognak is szavazni.
Nem szólt Áder János arról sem, hogy a határon túli magyarok szavazataival tömegesen és gyomorforgató módon vissza lehet visszaélni, el lehet csalni azokat. Ha Erdélyben élsz, a Felvidéken, vagy a Vajdaságban, nem kell személyesen, érvényes okmányokkal szavaznod, elég, ha a szavazatod, vagy akár az üres szavazólapod beteszed egy borítékba, és elviszed egy ottani magyar párt irodájába és rábízod valamelyik jóemberre. Nem baj, ha a boríték nincs lezárva, és az sem gond, ha nincs kitöltve. Akad, majd aki segít ebben is, és ha netán rosszul töltötted ki, mert nem arra szavaztál, akire kellett volna, ezen is tudnak segíteni.
Áder Jánosnak nem volt egyetlen szava sem ehhez. És az egész országot elborító gyűlöletről is hallgatott. Hogy a kormány és a Fidesz vezetői azzal riogatták az embereket, hogy jönnek a migránsok, és elvesznek mindent, ami a miénk.
Betelepítik őket az üresen álló laktanyákba, iskolákba, lakásokba.
Áder államfő egyetlen szót sem ejtett ezekről a hazugságokról. Áder államfő, valahányszor mondania kellett volna valamit, hallgatott.
Ha majd kötetbe rendezik Áder államfő összegyűjtött hallgatásait, visszatetszően vaskos könyv lesz belőle.
Merthogy, úgyis, mint államfő, mondhatna valamit arról, ami a választási kampány hajrájában és úgy általában Magyarországon zajlik. Biztosan van véleménye erről, és az is biztos, hogy a magyar állampolgárok megérdemelnék, hogy megossza velük ezzel kapcsolatos gondolatait.
Mert így azt kell gondolnunk, hogy Magyarország államfője nem aggódik a választás tisztaságáért. Ezért nem szólalt meg eddig a kamupártok ügyében, nem mondta, el mit gondol arról, hogy sok, korábban nem létező párt ajánlási ívein a neveknek még a sorrendje is megegyezik a Fidesz ívein szereplő nevekkel.
Áder János nem mondott semmit az Elios-ügyről, mint ahogy arról sem hallhattuk véleményét, hogy mit gondol a Kósa Lajosnak kezelésre „felajánlott” 1300 milliárd forintról, vagy arról, az ugyancsak 1300 milliárd forintra tehető összegről, amely az FBI gyanúja szerint magyar bankokból kerülhetett kalandos módon arab bankokhoz, hogy e rövid kiruccanás után később – kastély- vagy hotelvásárlás alakjában – ismét visszakerüljön Magyarországra.
Áder János, Magyarország államfője egyáltalán nem nyilatkozik a magyarországi közállapotokról. Mintha semmi köze nem lenne Magyarországhoz.
Amikor néha megszólal, a környezetvédelem fontosságáról beszél. Nagy, semmitmondó közhelyeket általánosságokat mond a vizek, a levegő védelméről, melyek kétségtelenül lényeges témák a Föld és az emberiség jövője szempontjából. De ezek a megszólalásai is hitelesebbek lennének, ha a Városliget – mondjuk így – átalakításáról is kifejtené véleményét, különös tekintettel arra a sajátos üzleti modellre, mely a fák kivágásában és a környezet tönkretételében ölt testet.
Lehetne mondani valamit az államot behálózó korrupcióról, a csókosok rejtélyes, ám annál gyorsabb gazdagodásáról, valamint mindarról, ami ma Magyarországon történik.
Az elmúlt nyolc év alatt Orbán Viktor és kormánya tucatjával követett el olyan „csínyeket”, amelyekről korábban azt gondoltuk, hogy közülük egy is elég ahhoz, hogy egy kabinet távozni legyen kénytelen a hivatalából. Sorozatunkban a 2010 óta eltelt időszak sokakat felháborító eseményeit idézzük fel – okulásul és érdekesség gyanánt. Ezúttal Schmitt Pál államfő plágium-ügyét elevenítjük fel.
Orbán Viktor a Fidesz elnöke 2010. június 23-án Schmitt Pált javasolta köztársasági elnöknek. Nyolc nappal később megválasztották köztársasági elnökké, hivatalát augusztus 6-án vette át.
Megválasztását követően elmondta, hogy köztársasági elnökként nem fék, hanem a kormányzás motorja kíván lenni. Ezt az ígéretét maradéktalanul be is tartotta: államfői működésének első néhány hónapja alatt mintegy száz törvényt írt alá, miközben egyetlen egyet sem küldött vissza. (Utódja, Áder János finomabb felütéssel kezdte működését: bejelentette, hogy államfőként száz jó törvény közül százat aláír, és száz rossz közül százat visszaküld az országgyűlésnek.).
A frissen kinevezett államfő 2010 novemberében egyik legfőbb céljaként a magyar nyelv megőrzését és ápolását jelölte meg elnöki beszédében. A köztársasági elnök szerint nyelvünk a magyarságunk és összetartozásunk egyik legfontosabb jelképe.
Ehhez képest 2011. márciusában a Magyar Köztársaság elnöke, a hegyeshalmi Paprika csárdánál megállva egy l-lel írta az állomás és az államfő szavakat, miközben néhány baráti sorral kedveskedett a csárda személyzetének. Schmitt hivatala közleményben próbálta bagatellizálni a helyzetet, a közölték, hogy az elnök úr fáradt volt, és a szemüvegét sem találta.
Amennyiben ez tényleg így volt, akkor az elnök ú máskor is fáradt volt, és máskor is elkallódhatott a szemüvege. Nem ez volt ugyanis az egyedüli eset, amikor Schmitt Pálnak meggyűlt a baja a magyar helyesírással. Az államfő újévi beszédének írásos változata, valamint a hivatalából kikerülő leiratok egy része is a hemzsegett a helyesírási hibáktól és magyartalanságoktól.
2012. január 11-én aztán kirobbant a Schmitt Pál vesztét okozó plágium-ügy. A HVG hozta nyilvánosságra, hogy Schmitt Pál 1992-es doktori disszertációja túlnyomórészt más szerzők műveinek szinte szó szerinti fordítása. A lap egyik olvasója hívta fel erre a figyelmet arra, a lap újságírói utánajártak, és kiderült, hogy Schmitt dolgozata szinte teljes egészében Nikolaj Georgiev és Klaus Heinemann kutatók munkáinak szó szerinti másolásával, illetve átfogalmazásával készült.
A plágium gyanúját a Schmittet köztársasági elnöknek jelölő és megválasztó Fidesz, először nem kívánta kommentálni. Szijjártó Péter, aki abban az időben Orbán Viktor miniszterelnök szóvivője volt, előbb hírlapi kacsának, majd néhány napos történetnek nevezte a plágium-ügyet.
Másként alakult. Rövid ideg úgy tűnt, hogy sikerül az ügyet eltusolni, január 13-án még a SOTE Testnevelési és Sporttudományi Karának dékánja is úgy nyilatkozott, hogy nincs ok azt feltételezni, hogy nem kellően megalapozott döntést hozott az a bizottság, amely húsz évvel ezelőtt elbírálta Schmitt Pál doktori disszertációját.
Január 16-án azonban hét professzor petíciót nyújtott be a Semmelweis Egyetem rektorának, hogy indítson vizsgálatot a plágiumgyanú kivizsgálásáért.
Schmitt Pál egy hét után szólalt meg először az ügyben. A Magyar Rádió 180 perc című műsorában elmondta, hogy szerinte az akkori szabályoknak megfelelt a dolgozata, így nem állhat meg a plágium vádja. Vagyis, Schmitt Pál azt sugallta 2012-ben, mintha húsz évvel korábban, 1992-ben megfelelt volna a szabályoknak, hogy egy doktori dolgozatban döntően mások által írt szövegek szinte szó szerint szerepeljenek.
Az egyetem vizsgálóbizottság 2012. március 27-én hozta nyilvánosságra vizsgálatának háromoldalas összefoglalóját. Megállapításaik szerint Schmitt Pál doktorija plágium, de ezért a plágiumért nem annak elkövetője a felelős, hanem a Testnevelési Egyetem akkori ítészei, akik nem hívták fel a doktoriján dolgozó Schmitt Pál figyelmét arra, hogy a másolás nem egyenértékű a tudományos kutatással. Amiből – ezt már mi tesszük hozzá – Schmitt Pál arra következtethetett, hogy mások gondolatait és műveit magunkénak mondani rendjén lévő dolog. Vagyis, a történtekért az egyetem a hibás, ezért Schmitt nem tehető felelőssé, a doktorija tőle el nem vehető. Nem bűnös ő, hanem áldozat, talán még kártérítés is jár neki valamikor, amiért meghurcolták a nevét.
A vizsgálóbizottság egyetlen civil tagja, Fluck Ákos ügyvéd ugyanekkor különvéleményt fogalmazott meg, melyet egy nappal később, március 28-án hozott nyilvánosságra. Ebben a bizottság jelentésével ellentétben arra a következtetésre jutott, hogy a dolgozat nem felel meg a doktori fokozat megszerzése feltételeinek, ezért meg kell vizsgálni a doktori cím visszavonásának lehetőségét.
Egy nappal később, március 29-én a Semmelweis Egyetem doktori tanácsának nagy többsége olyan döntést hozott, hogy kezdeményezik a doktori cím visszavonását, amellyel az egyetem szenátusa még aznap délután szintén elsöprő többséggel megfosztotta Schmitt Pált a doktori címétől.
Schmitt Pál hivatala közleményt adott ki az ügyben, melyben nem csak azt írták, hogy az államfő lemondott a doktori címéről, de azt is megjegyezték, hogy helyre állították a becsületét, mert kiderült, hogy nem ő, hanem az egyetem hibázott annak idején.
Schmitt Pál március 30-án interjút adott a közmédiának, március 31-én pedig a Magyar Rádiónak, s mindkét interjúban sérelmezte és igazságtalannak érezte a doktori címe visszavonását, de elmondta, hogy nem kíván lemondani, és hogy egy új PhD megszerzését tűzi ki célul.
Két nappal később, április 2-án – miután Orbán Viktor miniszterelnökkel is konzultált az ügyben -, Schmitt Pál az Országgyűlésben, napirend előtti felszólalásában bejelentette, hogy lemond a köztársasági elnöki tisztségről. Az államfő lemondását az országgyűlés elfogadta, így a harmadik magyar köztársaság történetében Schmitt Pál lett az első köztársasági elnök, aki hivataláról lemondott.
A történetnek vannak olyan, leginkább szomorújátékhoz hasonlítható utózöngéi, amelyek megmutatják, hogy milyen szürreális az a világ, amelyben élünk. A tatabányai KDNP ugyanis Jézus Krisztushoz hasonlította Schmitt Pált. Mint közleményükben megfogalmazták, a tatabányai alapszervezet „szomorú párhuzamot lát a Schmitt Pál Köztársasági Elnököt ért méltatlan támadások és a nagypénteki ítélet között”.
Harrach Péter, a KDNP egyik arca Schmitt lemondását követően azt mondta a parlamentben: az elnök úr erkölcsi nagyságról tett tanúbizonyságot azzal, hogy lemondott.
Ezzel a furcsára sikeredett zárszóval ért véget Schmitt Pál rövid, ám annál emlékezetesebb államfői tevékenysége.
Előkerült egy 1993-ban készült felvétel Áder Jánosról, ahol a Fidesz – akkor még nem államfőként funkcionáló – politikusa arról beszélt a magyar parlamentben, hogy pártja nem támogatja a határon túli magyarok szavazati jogát, mert nem tartják elfogadhatónak, hogy olyanok is beleszólhassanak a sorsunk alakulásába, akik nem itt élnek és nem Magyarországon fizetnek adót.
Amikor mintegy húsz évvel később a parlament fideszes többsége államfővé választotta Áder Jánost, beiktatása alkalmából azt mondta, hogy ő valódi elnöke lesz a köztársaságnak. Száz rossz törvény közül százat visszaküld, és száz jó törvény közül százat aláír.
Már akkor nagyon megörültünk, hogy ilyen jó köztársasági elnökünk lesz nekünk. Olyan ember, aki nem csak azt tudja, hogy mi a jó, de azt is, hogy mi az, ami nem jó. Sohase téved, mert bár tévedni emberi dolog, valahol mégsem jó, ha egy köztársasági elnök összekeveri a jót a rosszal. Nem azért tették őt erre a magas polcra, tévedni bárki tud, ahhoz nem kell köztársasági elnöknek lenni.
Persze, azt már akkor is sejtettük, hogy a puding próbája az evés. Vagyis, hogy még nem volt olyan köztársasági elnök, aki azt mondta volna magáról, hogy tévedni fog. Még miniszterelnök sem lehet abból, aki azt ígéri, hogy tönkreteszi az oktatást, az egészségügyet, lebontja a jogállamot, összevész egész Európával és a fél világgal.
Senki nem azzal az ígérettel kezdi az államfői működését, hogy majd a rossz törvényeket aláírja, a jókat pedig, ha lesznek ilyenek egyáltalán, szépen visszaküldi oda, ahonnan jöttek.
Még a plágiumügye miatt csúfosan távozni kényszerült Schmitt Pál is csupán motornak mondta magát, aki nem fékezni fogja, hanem dinamizálni a kormány országépítő munkáját. Igaz, arról egyetlen szót sem szólt, hogy mit tenne a rossz törvényekkel. Nyilván visszaküldte volna őket, de hát, amilyen szerencsés volt, rövid regnálása során minden törvény, amit eléje tettek, jó volt. Amit nem tettek eléje, az nyilván nem volt jó, ha jók lettek volna, ahogyan a Fideszt ismerjük, azokat is Schmitt elé vetették volna. És akkor ő azokat is aláírja, vagyis, akkor a rossz törvények is jó törvények lettek volna.
Jó lenne tudni, mit gondol ma Áder János a határon túli magyarok szavazati jogáról. Persze, ha gondol valamit erről egyáltalán. Mert nem kizárt, hogy szűk neki ez a honi horizont, nagyobb távlatokban gondolkodik, mint a mi országunk, ezért sem szokott megszólalni a magyarországi történésekről.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
