Kezdőlap Címkék Ács

Címke: Ács

Orbán leváltásához hiteles vidékpolitika kell – 2018 (szubjektív) legjobbjai

Sok-sok évig volt polgármester Ácsott, ez idő alatt a város megújult, mégis nagyon kevesen szavaztak rá az országgyűlési választásokon, amelyen a Momentum színeiben indult. Lakatos Béla szerint ennek elsődleges oka a propaganda: „Mert a tudatlanságban tartott embereket félelemmel meg lehet hülyíteni”. Mélységesen csalódott, amiért idáig jutott az ország, hogy nem a tevékeny munka számít, hanem a félelemkeltő szavak. Lemond a posztjáról, ám azok, akik nem szavaztak rá vasárnap, most aláírásokat gyűjtenek, hogy megváltoztassa a döntését. A város éléről nyáron távozik, de nem áll le: a Momentum színeiben tervez politizálni, a párt felkérésre készített már egy roma-stratégiát. Eddig egyik kormány sem volt szakmailag elkötelezett a roma integráció iránt – mondja, hozzátéve: a mai a roma vezetők bűnözők, sőt még annál is rosszabbak, mert a saját népük ellen követnek el bűnöket. 

Ön az országgyűlési választások másnapján bejelentette, hogy lemond ácsi polgármesteri posztjáról, miután az egyéni választói körzetében – a Komárom-Esztergom megyei 3. számú körzetben – a győztes Fideszes jelöltet is leszámítva, a Jobbikos és az MSZP-P jelölt után csak a harmadik helyezést tudta elérni. A szavazatoknak csak nagyon alacsony – 2,31 – százalékát kapta, miközben a terület egy részét adó Ács sikeres polgármestere immár vagy nyolc éve. Ez hogyan történhetett?

Nem értem. Őszintén szólva: nem értem. A választást követően el is vonultam napokra, hogy gondolkodjam ezen is. Szerintem nagyon nehéz és összetett erre a válasz. Részint az átszavazásoknak köszönhető ez az eredmény, ami nekem, mint a Momentum színeiben induló jelöltnek nem kedvezett. A közvélemény-kutatások a Jobbikot hozták ki a legesélyesebb jelöltnek, annak volt  legnagyobb bázisa. De messze a Fidesz nyert. Igaz, voltak azért érdekességek: például, hogy háromszáz olyan polgár átszavazott rám, aki listán a Fideszre ikszelt. Ám az eredmény valójában a propagandának köszönhető. Ami olyan erőteljesen és sikeresen célozza a félelem és a tudatlanság fenntartását, hogy a helyben, a településért végzett 16 évnyi munkát is képes elfeledtetni. És ez akkor is  igaz, ha 8-a óta mindenütt leszólítanak, telefonálnak, s a választást követő első pár napban Facebook aláírásgyűjtés indult, amellyel azt akarják elérni, hogy ne mondjak le a polgármesteri posztról. Nem tartom kizártnak, hogy akár 1800 aláírást is összegyűjtenek a végén.

De az embernek végig kell gondolnia, hogy ma Magyarországon nem értékelik a teremtő munkát. Sokkal hatásosabb az álhírekkel teletűzdelt kormánypropaganda.

Ön hogyan fogadta mindezt?

Döbbenettel. Ennek két oldala van. Az egyik a kiégés és az óriási csalódás. A másik, hogy felmerül az emberben: nem éri-e meg inkább másként csinálni, úgy ahogy a Fidesz? Átvágdosni a szalagokat, jópofizni az emberekkel, propagandát alkalmazni…lehet, hogy én is sokkal előrébb lennék, mint így, hogy végig dolgoztam majd kilenc évet, s van is látszata, hiszen Ács megújult.

Mélységes csalódottság süt a szavaiból. Nem hiszem, hogy valóban a Fideszes utat választaná – nem véletlenül lépett ki jó pár éve már a pártból, amelynek hosszú évekig tagja volt. Őszintén, Ön szerint mit kellett volna valójában csinálni, hogy ne ez az eredmény szülessen?

Tanácstalan vagyok.

Egy biztos, nagyon nehéz megtalálni a demagógia és a hazugságözön ellenszerét, de meggyőződésem, hogy meg lehet találni.

Budapesten és a nagy egyetemi városokban nem véletlenül vesztett a Fidesz. Ott ugyanis az emberek találkoznak másként gondolkodó emberekkel, az európai gondolkodással, világlátottak. Vidéken más a helyzet. És ez nem a véletlen műve. Oktatási szakemberként – mert eredendően az volnék – egyértelműen látom, hogy

a mai közoktatás és a szakképzés nem a gyerekek, a családok érdekében működik, nem az a célja, hogy értelmesen, önállóan gondolkodni képes embereket neveljen, hanem robotokat.

A helyzetet súlyosbítja, hogy rengeteg a hátrányos helyzetű ember, család, akiknek/amelyeknek borzasztóan korlátozottak a lehetőségeik.

Óriási ma Magyarországon a szegregáció,

már az óvodában determinálódik a gyerekek sorsa, már az általános iskolába lépve elveszítik az esélyt a középiskolába jutásra, nem beszélve az egyetemről.

Említette, hogy ez már a közoktatásban kezdődik. Hogyan hatott ezekre a folyamatokra, hogy megszüntették az önkormányzatok szerepét a helyi iskolák fenntartásában, irányításában?

A Klikk-esedés hatása, hogy az iskolák nem kapják meg az elengedhetetlenül szükséges anyagi támogatást, ami ahhoz is kellene, hogy megszüntessük az esélyegyenlőtlenségeket. Korábban az önkormányzatok adtak pénzt különféle speciális programokra, ma ilyen nem létezik. Például amikor én iskolaigazgató voltam Ácsott, egy nagyon jól működő roma integrációs programunk volt, amelynek a plusz költségét a városi önkormányzat állta. Indítottunk mellé egy osztályt azoknak a fiataloknak, akik kiestek a nagy szakképző intézményekből.

Lehet, hogy Soros-bérenc vagyok, de bizony a Roma Oktatási Alap is támogatta ezt a mentori programot vagy 30 ezer euróval.

Négy évig ment a projekt, egészen addig, amíg az állam át nem vette az iskolákat. Nálunk végül 80 gyerek tudott szakképesítést szerezni, 90 százalékuk most is dolgozik. De az ilyen pénzeket is kivonták az iskolákból. Ez is a társadalom kettészakadását erősíti, ami a Fidesz célja: van egy jómódú szűk réteg, a Fidesz-elit, s a másik oldalon ott van a tömeg, amelynek esélye sincs semmire. Nyilas Misik talán még léteznek – én is ilyen volnék – , de nem tudom, hogy ma egy cserháti cigánygyerek hogyan tudna eljutni egy magyarországi egyetemre.

De hát pont ez az a réteg, a szegények tömegei, amelyek tagjai a legnagyobb arányban szavaztak a Fideszre…

Itt ér össze a két dolog: butaságban, alacsony szellemi szinten tartani az embereket, majd megvenni őket a minimális életfeltételeik biztosításával: közmunkával, krumpliosztással, Erzsébet-utalványokkal…

És a helyi vezetők? Ők nem világosítják fel őket?

Majdnem mindenütt megjelentek-megjelennek a helyi kiskirályok, kisdiktátorok, akik a kormányt szolgálják. S habár Orbánék megszüntetni készülnek a helyi önkormányzatokat, legyen nyugodt, mindenütt lesz majd azután is helytartójuk, aki az érdekeiket szolgálja.

S ha mégis olyanok vezetnek egy-egy települést, akik felvilágosítják az embereket, mint mondjuk Ön, akkor sincs annak nagy hatása – legalábbis a választások eredménye szerint. Ez hogyan lehetséges?

Mert az embereket félelemmel meg lehet hülyíteni. Mert az emberek elhiszik, hogy idegenek jönnek majd, s elveszik az életterüket. Ennyire jó a kommunikációjuk. Meg annyira, hogy

bizonyos kijelentésekkel megsértenek ugyan 800 ezer romát, de tudják, pontosan felmérték, hogy azok kellenek ahhoz, hogy az emberek féljenek.

Ugyanis az emberek pontosan be tudják lőni, hogy milyen egy rossz módban élő cigány család életvitele – ahhoz tudnak mérni, hasonlítani. Nagyon ki van ez találva és dolgozva! Nem az számít, hogy a roma vezetők tízmilliárdokat loptak el a romák felzárkózási programjaira szánt forrásokból, hanem az, hogy rettegjünk a migránsoktól. Magyarország ezt most is megette, és az ellenzéknek továbbra sem volt, nincs ellenszere.

Azt remélte, azt reméli, hogy a Momentum lesz az az erő, amelyik megtalálja az ellenszert?

Nagyon szeretném. És szeretném ezt segíteni, ezért is szeretnék erőteljesebb helyet szerezni a pártban, amely célul tűzte ki, hogy vidéken is erősít. Ugyanis amíg az ellenzék nem tud hitelesen politizálni vidéken, addig nem tud megfelelő választ adni a megfélemlítésre.

És mi a helyzet a roma politikával?

25 éve nem volt olyan roma származású politikus a politikai elitben, akit a többség szakmailag elfogadott volna. Teleki Lászlótól kezdve Farkas Flóriánig olyanok ültek az Országgyűlésben, akik nem voltak a romák partnerei szakmailag. A mai a roma vezetőket pedig nem tatom másnak, mint bűnözőknek, sőt még annál is rosszabbaknak, mert a saját népük ellen követnek el bűnöket. Megbocsáthatatlan ugyanis, hogy kizárólag a saját érekeik érvényesülését nézik.

Egy bűnöző, ha lop, akkor megkapja a büntetését. De ha valakik az embereket huszonvalahány éven keresztül elnyomásban és nyomorban tartják a saját ambíciójuk és zsebük érdekébe – ez megbocsáthatatlan és elfogadhatatlan.

Eddig a roma-programokra szánt pénzeknek legfeljebb a 20 százalékát használták az eredeti célra, egy-két látszatprogramra, a többit zsebre tették. De azért a nagyját nem a romák lopták el!

És hogy-hogy most a Momentum?

Eddig egyik kormány sem volt szakmailag elkötelezett a roma integráció iránt. Ezért is indultam a Momentum színeiben, s ezért is kértem most a felvételemet a pártba, mert ők kérték a roma-stratégia kidolgozását, és ez azt mutatja számomra, hogy elkötelezettek. Azt egyébként fel nem foghatom, hogy miért nem lehet átlátni azt, amit Göncz Árpád átlátott:

sok-sok ezer embert hagyunk elkallódni, miközben a rendszer fenntart egy Farkas Flóriánt, aki a saját köreit – helyi szinten 1-3 embert – helyi roma kiskirályként tart, akik azután állami pénzből százforintokkal lekenyerezik a roma lakosokat.

Mert sajnos olyan a helyzet, hogy a romák tömegei számára a legfontosabb megoldandó probléma, hogy tudjanak enni adni a családnak, legyen cipő a gyerek lábán és legyen pénz villanyra. Őket nem érdekli, hogy melyik párt, mit mond, de amikor odamegy hozzá a helyi roma kiskirály, s ad neki egy Erzsébet-utalványt azzal, hogy a Fidesz küldi azt a számára, akkor azt teszi, amit mondanak neki.

Helyi szinten nem lehet felvilágosítani az embereket erről?

Van egy-két település, ahol a polgármester normálisan gondolkodik, és nem veszi be a maszlagot. Ha azonban a saját helyzetemet nézem: teljesen kiábrándító a lakosok szavazási iránya. Igaz, azt látom – s erről fent már ejtettem pár szót –, hogy csak a lemondásom bejelentése után kezdtek el az emberek gondolkodni arról, hogy akkor most mi következik, ott helyben hogyan fognak alakulni a dolgok. Furcsa dolgok ezek. De be kell látni, hogy a gerjesztett félelem a legnagyobb úr. Konkrét példa is van erre: Ácsnak pont abba a városrészében kaptam a legkevesebb támogatást, ahol önerőből – mert állami támogatást a Fidesztől mi ehhez nem kaptunk –, két év alatt 100 millió forintból teljesen felújítottuk az óvodát. Ezt már végképp nem értem.

Mindennek fényében nem csoda, hogy a teljes kiábrándultságot hallom ki a szavaiból.

Napok óta azon gondolkodom, hogy mi az, ami miatt idáig jutottunk, idáig jutott az ország. Hogy lehet az, hogy nem a tevékeny munka számít, hanem a félelemkeltő szavak. Valami talán lehet a közép-kelet-európai emberek gondolkodásmódjában… Nem tudom.

És akkor most lemondott, s mindennek vége? Teljesen hátat fordít a politikának?

Ez a kudarc nem elcsüggeszt, hanem új erőt ad ahhoz, hogy nekiinduljak és dolgozzak.

Olyanokkal, akik ugyanúgy gondolkodnak, ahogy én.

Ez Ön szerint a Momentum?

A régebbi ellenzéki pártok elvesztették a hitelüket. Addig leszek a Momentumnál, amíg nem jut erre a sorsra. De nehogy azt higgye, hogy a pártban csak fiatalok vannak, vagyunk egypáran idősebbek is. Sok olyan becsületes, jól képzett ember, aki eredményt szeretne felmutatni  és hisz a becsületes politizálásban. Ennek kell megszületni ebben az országban! S a Momentumtól ráadásul a tiszteletet is megkapom, nem csak a koromnál fogva, hanem annak köszönhetően is, amit az elmúlt 25-30 évben letettem az asztalra. Örömmel tölt el az is, hogy felkerestek roma fiatalok is, akik tenni szeretnének.

A pénz, a sajtó nagy része pont az ellenkező oldalt, a félelemkeltőket, a riogatókat erősíti, ezért is elengedhetetlen megkeresni azokat a helyben leghitelesebb embereket, akik képesek meggyőzni a többieket arról, hogy nem ez a jövő.

Ezek szerint nem lép ki a politikából?

Nem, nem fejezem be. Szörnyen nem szeretem, ha valaki nem képes felállni, miután fejbe csapták. Roma gyerekként nem is jutotta volna semeddig, ha megfutamodtam volna. Nem kevés pofont kaptam eddigi életem során, s bár a politikai mellett a magánéletemben is rossz korszakot élek, mégis azt gondolom, hogy mennem kell tovább. Lehet, hogy nem Ácson folytatom – ott szerintem most másnak kellene megmutatnia, hogy mit tud. Hiteles emberek kellenek országos szinten, s remélem, én ilyen hiteles ember vagyok. Legalábbis azt vonom le abból, hogy sokan megállítanak az utcán – most, amikor beszélünk éppen Szabadkáról tartok hazafelé, s Szabadkán is megállított egy bácsi azzal, hogy tetszett, ahogy a televízióban megnyilvánultam. Meggyőződésem, hogy el kell jutni minden háztartásba, ha kell – képletesen szólva – az ablakon kell bemászni, hogy az emberek tudják, itt vagyunk, s azért dolgozunk, hogy nekik jobb legyen, szemben a maiakkal, akik csak a saját érdeküket nézik.

Hogyan látja az ország és benne a romák helyzetét ma?

Rosszabb, mint a rendszerváltáskor volt. Történelemszakos tanár is vagyok, s én eddig csak tanítottam, amit most át kell éljek: a Rákosi-rendszerben, illetve a harmincas évek  Németországában alkalmazott, de már az Ókortól kezdve rendre megjelenő technikákat, amelyeket ügyesen alkalmaznak Orbánék. Aminek fontos pontja – s erre vissza kell ismét térnem –, hogy nem kellenek  gondolkodó emberek.

Nézzen csak körül a kormányzati elitben: ott is legfeljebb öt gondolkodó ember van.

Mi a  következő lépése?

Maradok még pár hónapig Ács élén, mivel becsületbeli ügy számomra, hogy végig vigyem a folyó uniós pályázatokat, valamint az ipari parki projektünket. A testületben még hivatalosan nem közöltem a lemondásomat, de nyárnál tovább nem maradok a város élén. Közben már beadtam a belépési nyilatkozatomat a Momentumba, ahol határozott és sok munkát szeretnék végezni. Szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy a párt fel tudjon mutatni egy valódi alternatívát a vidéknek. Ehhez az is kell, hogy lássák, hogy vannak a pártban hiteles emberek. A Momentum eddig budapesti párt volt – ezt meg kell változtatni. Ha pedig minden kötél szakad, akkor visszamegyek tanítani, amit nagyon szeretek és nagyon hasznos munkát tudok ott is végezni.

Bréking nyúz, 2018. 09. 16 – Tudósítás a másik valóságból

0

Amint az a hírekből tudjuk, fényes nappal, a nyílt után megverték Lakatos Bélát, Ács volt polgármesterét. Lakatos Béla a 888 szellemi környezetében halmozottan hátrányos helyzetűnek számít – nem csak az a bűne, hogy cigány, de mindezt még azzal is tetézi, hogy nem a kormány embere, legutóbb a Momentum jelöltje volt.

Géfodoréknak ez már elég indok volt arra, hogy lecsapjanak rá és végezzenek vele. Írásukból az olvasható ki, hogy Lakatos Béla kötekedő, garázda jellem, a részletes és szemléletes leírásból csak az nem derül ki, hogy mi történt, vagyis, hogy Lakatos Bélát egy szívlapáttal arcon ütötték, egy másik ember kétszer tarkón vágta, a vérző embert pedig mentő vitte kórházba.

Sajnos, arról sem történt említés, hogy Lakatos Béla milyen kapcsolatot ápol Soros Györggyel, és naponta hány migránst próbál beengedni a határon. Reméljük, Géfodor és csapata hamarosan pótolja ezt a hiányt. Az eset a 888 szürreális tállaásában egyébként a következőképpen olvasható:

„Ács korábbi polgármestere a hétvégén ámokfutást rendezett a városnapokon. Az önkormányzat épülete elé narancssárga festéket locsolt, majd az intézmény előtti parkban megpróbált autóval elütni egy fiatal párt, akinek a férfi tagját már korábban többször halálosan  megfenyegette. Mindezek után, belekötött egy családba, akiket szintén bántalmazott, sőt többször is megpróbálta elütni a család férfi tagját, akiről később azt írta, hogy szívesen inna a véréből.

A volt polgármester közösségi oldalán,  – a baloldali média segítségével – megpróbálja rasszista és politikai inditatású (sic!) támadásnak beállítani az esetet, de a helyeik (sic!) beszámolója szerint ez egyáltalán nincs így. Sőt a fideszes szálat is azért keveri bele a történetekbe, hogy nagyobb hírverést kapjon az elmebeteg ámokfutása.

Sikerült felvennünk a kapcsolatot azzal a férfival, akit megpróbált elgázolni, az ő beszámolójából kiderül, hogy a mentálisan sérült férfi terrorizálja mindazokat, akik nem értenek vele egyet.” (888 Gyertek ki, kinyírom az egész családodat, elvágom a torkodat – üvöltötte Lakatos Béla).

A mindig minden jóra kapható PestiSrácok előbb beszámolt arról, hogy Lakatos Bélát megverték, majd észbe kaptak, hogy hát lojalitás is van a világon, nehogy mér kilógjanak a kánonból, ezért egy másik írásukban („Elvágom a torkotokat, kiirtom az egész családot!” – megint tombolt a momentumos Lakatos Béla”) már a 888 szellemiségét idézve számoltak be a történtekről. Ebben a másik cikkben szó sincs az eredeti történetről, vagyis, hogy Lakatos Bélát megverték és kórházba szállították. (PestiSrácok: „Elvágom a torkotokat, kiirtom az egész családot!” – megint tombolt a momentumos Lakatos Béla”)

Lemondása után jutalmat kapott a polgármester

Csütörtökön dönt arról, hogy mi lesz a következő lépése, marad-e a politikában vagy visszatér a civil életbe, de lehet, kivándorol Lakatos Béla. A volt ácsi polgármester tegnap írásban is benyújtotta lemondását a képviselőtestületnek, amely elfogadta azt, majd kiváló munkájáért a maximális, hathavi jutalmat szavazta meg számára.

„Ez egy nagyon beteg ország, olyan kór emészti, mint a rák vagy az AIDS, s ezt úgy hívják, hogy Fidesz” – mondja csalódottan az egykor fideszes színekben politizáló Lakatos, aki határozottan állítja: az ügye nem roma ügy, nem romasága miatt csinálták ki, a bűne az volt, hogy nem fideszes”.

 Az én ügyem, a lemondásom nem Ácsról, hanem az egész országról is szól, annak is a látlelete” – mondta Lakatos Béla. Lemondásáról a Facebookon közzétett posztjához fűzött egyik komment ugyanis így szólt: „Ebben az országban a másképp gondolkodókat eltiporják….iszonyú évek következnek….”. Lakatos a Független Hírügynökségnek nyilatkozva elkeseredetten fejtette ki, hogy nem csak Ácson, hanem az egész országban nagyon kevesen mernek ilyen mondatokat kimondani, ugyanis kemény retorziók fenyegetik egzisztenciálisan azt, aki mégis megteszi.

Tisztelt Ácsi Polgárok!Tájékoztatlak benneteket a mai nappal lemondtam polgármesteri tisztségemről. Kívánok jó munkát…

Közzétette: Lakatos Béla – 2018. július 9., hétfő

Nagyon nehezen hozta meg a döntést, amely ezúttal megmásíthatatlan, reagált felvetésünkre, hogy már egyszer lemondott posztjáról, ám utóbb akkor a döntését megmásította.

„Nem lehetett tovább húzni a lemondásomat, ugyanis már a települést érték károk a személyem miatt,

Ács például már el is esett egy 5 millió forintos ipari fejlesztésről, amelyet a  Járási Hivatal álindokkal visszadobott”. Döbbenetesnek mondta, hogy korábbi támogatói közül sem álltak mellé többen, furcsa módon két fideszes volt a legkorrektebbek, ők nem csak lemondtak, de még a Fideszből is kiléptek. Keserűen nyugtázza, hogy miközben, ellene fordultak és kicsinálták, a lemondása elfogadása után az alpolgármester javaslatára a maximálisan adható, hathavi jutalmat szavazták meg neki, mondván, hogy rengeteget fejlődött a város. Azok az emberek értékelték így visszamenőleg a munkáját, „akik a napi ügyekben nem álltak mellém” – mutatott rá Lakatos Béla.

„Nagyon nagy a félelem vidéken, az emberek félnek. Az nem számított, hogy polgármesterségem nyolc éve alatt többet fejlődött a város, mint korábban összesen, csak az volt a szempont, hogy nehogy a hatalom tönkretegye az egzisztenciájukat”.

„Ma Magyarországon hiába látják az emberek a helyzetet, nem merik felemelni a szavukat” – mondja, hozzátéve: van egy állami hazugságdömping, amit az emberek jó része el is hisz, nem véletlenül, hiszen a kormány szándékosan nyomorban tartja a társadalom negyven-ötven százalékát, hogy azután Erzsébet-utalványokkal megvegye a szavazatukat.

„Voltak olyan települések, ahol a választások előtt a romák téliszalámival kardoztak, s meg is lett az eredménye a kormányzati osztogatásnak: a romák eladták a lelküket egy újabb négy évre Farkas Flóriánnak”.

Kérdésünkre, hogy mi lett az országjárásos, roma vezetők összefogása érdekében indított programjának a  sorsa, Lakatos Béla így összegzett: „Az emberek, a romák félnek, csak egy-kettő meri nyíltan felvállalni a véleményét, azok is inkább helyi civilek, akiknek van megélhetésük”.

Sorsát még nem tudja, hogyan alakítja, mint mondja, csütörtökön leül tárgyalni a Momentum vezetővel, s ha ott az derül ki, hogy a párt nem vállalja fel a kényelmetlenebb, erőteljesebb, határozottabb politizálást, kérdéseket, akkor kivonul a politikából, hiszen

„nem látom szükségét újabb ellenzéki típusú, okosak vagyunk és szépeket mondunk csoportosulásnak”.

Hozzátette: „Csak egy új ellenzék győzheti le a Fideszt, mert esélyét sem látom annak, hogy a mai ellenzékkel, azzal a nagyon kevés hiteles emberrel, a félelemben és nyomorban tartott vidékkel fel lehessen venni a harcot a kormányzópárttal szemben”. Pedig ő is megpróbálta, részt vett és beszédet is mondott nagy budapesti tüntetésen a választások után, ám ebben is csalódott. Mint mondja:

„miért megy ki az a százezer ember a Kossuth térre? Hogy jól érezze magát? Zárják el az utakat, sztrájkoljanak egy hétig, stb., amíg ugyanis a Fidesz nem érzi, hogy bénultságra van ítélve, addig jottányit nem fog engedni”.

S ha kivonul a politikából, akkor mi kezd magával? Egyelőre csak tíz napig lát előre: a Momentumos tárgyalás után elmegy egy hétre az Adriára. „Lehet, hogy visszaállok tanárnak, elmegyek egy kis iskolába, s elviszek tíz roma gyereket a középiskoláig, de az is megfordult a fejemben, hogy kivándorlok” – mondja, hozzáfűzve: nincs kedve külföldre költözni, mert Magyarország a hazája, itt van a  családja, itt élnek a barátai, itt szeret élni” – bár, teszi hozzá keserűen: „egyre kevésbé”.

Rákérdeztünk arra is, hogy lemondásának van-e köze a korábbi botrányhoz, amelynek az eredményeként az ácsi képviselőtestület pszichiátriai kezelésre kötelezte őt – Lakatos határozott válasza, hogy nem. Azt akkor is és most is elismerte, hogy nem megfelelően reagált egy „pedagógus” messze nem megfelelő – gyerekeket érintő és befolyásoló – viselkedésére, amikor az – egyébként utóbb pénzért eladott – hangfelvételen is hallható módon pofonnal fenyegette meg a tanárt. „Nem vagyok beteg, ez mese, ezt azért kérte akkor tőlem a  testület, hogy meg tudjunk maradni”.
Azt azonban most is elismerte, hogy nincs a legjobb formában, de ezt bárki megértheti, aki elveszítette a gyermekét – ő a két éves korától általa nevelt fiút veszítette el a közelmúltban, s ezt máig nem tudta kiheverni.

Farkas Flórián romanyúzó szövetségét le kell gyűrni

„Kilépek az országos színtérre, mert a romák érdekében ki kell lépjek” – mondta a Független Hírügynökségnek Ács roma származású polgármestere. Lakatos Béla országjárásba kezd, helyi szövetségeket keresve. Szeretné megismerni a helyi romák problémáit, mert vallja, hogy ezek összességéből állnak össze az országos szintű problémák. A Farkas Flórián-féle szervezetet legyűrő összefogás sem kizárt. Korábbi tervével ellentétben mégsem mondott le polgármesteri posztjáról, mert így többet tehet a közösségért.

 

„A szabadságom terhére indulok országjárásra – hosszú ideje nem vettem ki szabadságot, a napok így jócskán felgyülemlettek” – szögezi le a beszélgetés során Lakatos Béla, mielőtt bárki azzal támadná, hogy polgármesteri teendőit elhanyagolva kezd országjárásba. Hozzátette: van alpolgármester, aki viszi majd a folyó ügyeket, Magyarország pedig nem olyan nagy, hogy ne tudna gyorsan hazamenni, ha a helyzet úgy követeli meg. Különben is, a nyári időszak nem sűrű, s jelenleg nincsenek olyan kardinális ügyek, amelyek miatt feltétlenül ott kell mindig lennie.

Jövő hétfőn van egy fontos dolga, de legkésőbb kedden megkezdi az országjárást. Pontosabban – teszi hozzá –, ha le tudja szervezni, hogy a helyi polgármester fogadja, akkor akár már csütörtökön-pénteken belevág.

Ugyanis nem csak órákat, s még csak nem is egy-egy napot szán egy kisebb körzet bejárására, több napos utakat tervez, kell elegendő idő a megfelelő tájékozódásra és tájékoztatásra.

Amit úgy képzel el, hogy a helyi polgármesterrel tárgyal (így, hogy maradt polgármester, könnyebben el tudja érni, hogy fogadják, bár azzal is tisztában van, hogy sokan nem igazán partnerei a küzdelemben a roma felzárkóztatásért), valamint a civil, a jogvédő szervezetek helyi embereivel, s magukkal a roma lakosokkal is. Szeretné megismerni, a helyi romák hogyan látják a jövőjüket, az életüket, magát a rendszert, megtudni, miért lehetett súlya a kormány által osztogatott 10­ ezer forintnak, hogyan hathatott a migránsozás, stb.

„A helyi problémákat kell megismerni, hiszen ezekből adódnak össze az országos szintű problémák.”

Ehhez a – Momentum által egyébként támogatott – munkához szövetségeseket keres, országosan és helyben is. Ami az előbbi illeti, már tárgyalt több polgármesterrel, olyanokkal, akik partnerei lehetnek a romák melletti kiállásban, a gondolkodás megváltoztatásában, az áldatlan állapotok megszüntetésében, a mélyszegénység, a szegregáció felszámolásában. „Sok helyen működik például szegregált iskola, s azt ugyan sikerült elérni, hogy döntés van ezek felszámolásáról, ám az EMMI fellebbezése miatt ez nem történik meg. De mi ismét bíróságon fogjuk érvényesíteni az igazunkat” – mondja Lakatos, aki hozzáteszi:

„A kormány mintha közvetlenül is fenn szeretné tartani a szegregációt, s ebben a katolikus egyház asszisztál is”.

Sokan – inkább a kisebb települések vezetői – már jelentkeztek nála, jelezve, hogy szívesen beszállnak a munkába. „Lehet, hogy felélesztjük azt a fajta szövetséget, amiből korábban visszatáncoltunk” – utalt a korábbi együttműködésre, hozzátéve: ez nem csak a polgármesterekre, hanem a roma képviselőkre is vonatkozhat. Egy biztos – tette hozzá –:

„Farkas Flórián romanyúzó szövetségét le kell gyűrni, ezt pedig csak helyben lehet”.

Elismeri, hogy országosan nagyon nagy munka áll előtte és szövetségesei, partnerei előtt, s abban is biztos, hogy sokaknak nem fog tetszeni, amit csinálnak, lesznek, akik például a kiskirályságukat érzik majd általa veszélyben. Ez azonban őt nem tántorítja el.

Annak pedig kifejezetten örül, hogy bemutatkozhatott a május 8-i Kossuth téri tüntetésen, ahol – a közvetítéseknek is hála – nagyon sokan hallhatták a beszédét, ismerhették meg céljait. A beszéd után rengeteg üzenetet kapott – „kaptam hideget és meleget is” – , szép számmal jelentkeztek településekről emberek, hogy szívesen segítenének.  A sok üzenetből az is kiderült, hogy sokak számára reményt adtak.

„A bizalom, amit belém fektetnek kényes dolog, nem élhetek vele vissza. Kötelességem tehát végig csinálni, amibe belefogtam” – vonta le a tanulságot.

Akár egyébként szimbolikus is, hogy jó eséllyel elsőként Fájon kezdi az országjárást Lakatos, azon a borsodi romák-lakta településen, amely arról híresült el, hogy a Fidesz 99 százalékos szavazati aránnyal győzött az április 8-i választáson.

Nem csak ott, hanem országszerte azt szeretné megtudni, hogyan fordulhatott elő, hogy a romák számára tulajdonképpen egyetlen párt létezett a mostani választáson, a Fidesz; szeretné megérteni, miért állt a romák zöme  a Fidesz mellé.

 

Mégis maradt polgármester
Lakatos Béla a választások után a Független Hírügynökségnek adott interjújában megerősítette, hogy le szándékozik mondani polgármesteri posztjáról. Mint akkor nagyon csalódottan mondta: „…az embernek végig kell gondolnia, hogy ma Magyarországon nem értékelik a teremtő munkát. Sokkal hatásosabb az álhírekkel teletűzdelt kormánypropaganda”. Ám mégis meggondolta magát, legnagyobb részt azért, mert nagyon sokan biztosították támogatásukról,  még aláírásgyűjtés is indult a Facebook annak érdekében, hogy maradásra bírják. Igaz, az ellentábor is hallatta a hangját – még egy kisebb demonstrációt is tartottak az egyik testületi ülésen. A másik érv a maradás mellett éppen az volt, hogy polgármesterként többet tehet a romákért, mint ha lemondana. S végül, a Momentum is  maradása mellett foglalt állás, mondván: szakmailag nem tenne jót sem neki, sem az ügynek, ha lemondana.  

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!