Kezdőlap Címkék Abúzál

Címke: abúzál

Üzenem a sorosozóknak: puszilják meg

A hatalommal visszaélők nem szívesen vállalják fel a zaklatási ügyet – nyilatkozza Sárosdi Lilla és Schilling Árpád abban a párosinterjúban, amelyet a Független Hírügynökségnek adott a művészházaspár. Feudális nagyurakkal vagyunk körbevéve, akik úgy vélik nekik jár az első éjszaka joga, mondják. Ma, vélik ők, a társadalom 30-40 százaléka az áldozatokat hibáztatja és amíg olyan emberek vannak vezető szerepben, akik az ilyen esetekben is csak migránsoznak, nehéz lesz megoldást találni, vagyis addig, amíg a hatalom maga abúzálja a népet. A változáshoz új törvényre lenne szükség, hogy ne évülhessenek el az ilyen ügyek öt év után, valamint arra, hogy a munkahelyeken is megfelelő belső szabályrendszert alkossanak. Arról a hatpercesre vágott, pornográf jelenetként bemutatott színházi jelenetről, amelyet a   közösségi médiában terjesztettek, azt mondják: az éppen a kiszolgáltatott emberekről szól, a maga művészi nyelvén. Nekik, akik ilyen eltorzítottan akarják őket láttatni, no meg azoknak, akik politikai ügyet kívánnak kreálni az esetükből, csak annyit üzennek: puszilják meg.

A teljes interjú szerda reggeltől olvasható a Független Hírügynökség holnapján.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!