Bréking nyúz, március 3. – Tudósítás a másik valóságból

0
823

Tudta, hogy Gyurcsánynak van zárkadüblőre? És azt, hogy Karácsony Gergely a laktanyákba telepítené be ezerszámra a menekülteket? S arról hallott-e már, hogy tízezer menekültet kellene befogadnunk? A másik valóságban nem csak erről, de arról is olvashatunk, hogy össze-vissza fonódik Vona, Gyurcsány és Karácsony – igazi Laokoon csoportot alkotnak ők.

 

Magyar Idők – Gyurcsány Zárkadüblőre

Ezzel a címmel írt publicisztikát Bayer Zsolt, aki ekézi Czeglédy Csabát, miközben maga is elismeri, hogy „persze megilleti az ártatlanság vélelme”, ám azt jogi nonszensznek mondja, hogy egy folyamatban lévő büntetőeljárásból ilyen könnyen ki lehet csusszanni, veszélyeztetve a nyomozás sikerét. Ráadásul az eset súlyos precedenst teremthet, hiszen a kampány ideje alatt több száz előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított szabadulhat, például a körúti robbantó is, ha van néhány segítőkész ismerőse.

Ám kiderült, hogy Bayernek nem ez a legfőbb baja, hanem a Gyurcsány.

„Czeglédyt szoros szál, erős pénzügyi kötelék fűzi a Demokratikus Koalíció elnökéhez, mindamellett húsz éve ő Szombathely erős szocialistája”.

Az írás nagy teret szentel a Czeglédy meginterjúvoló Kálmán Olgának: „iparági pletykák szerint Simicska jól fizetett műsorvezetője szabadidejében gyakran egyeztet aktuális politikai kérdésekről Gyurcsány Ferenccel. Ha tényleg így van, nyilván most is Fletó forgatókönyve szerint járt el”.

888.hu – Nagy ellenzéki Laokoón-szoborcsoport

Vergilius Aeneis című eposza állít emléket a Laokoón trójai papot és két fiát a kígyó halálos szorításában ábrázoló márvány szoborcsoportnak. A kép kísértetiesen hasonlít a mostani ellenzék helyzetére, a szituáció jóval kuszább, mint 2014-ben volt – írja Ifj. Lomnici Zoltán, akinek szösszenetét

a Laokoón átszerkesztett képe illusztrálja: középen Vona Gáborral, jobbján és balján Gyurcsány Ferenccel, illetve Karácsony Gergellyel.

A szerző azt ecseteli, hogy egyfajta gyermeki izgalom lett úrrá ezen a bizonyos konglomerátumon az elmúlt napokban. Ennek tárgya egy messianisztikus tulajdonságokkal maga által felruházott, frissen megválasztott helyhatósági vezető, vagy hogy bibliai fogalmakat használjunk helytartó, aki többször az Úr küldöttjének nevezte magát, (amin persze nem csoda, hogy ő maga is meghatódott.)

Szerencsére itt van ilyen helyzetekre Beer Miklós püspök úr sok-sok magvas gondolatából az egyik, ami így szól: „A suszter maradjon a kaptafájánál – örülnénk, ha a politikusok ezt, a vallási fogalmak használatát ránk hagynák, egyházi vezetőkre.” Mondhatnók persze, hogy a citátum nem ideális és nem azokra találták ki, akik egyenesen az Úr felkentjeként vágnak politikai karrierbe.

Origo –  Karácsony laktanyákba telepítené be a bevándorlókat

A Fidesz szerint Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje használaton kívüli laktanyákba telepítené be a bevándorlókat. Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szombaton a közmédiának a XXII. kerületi Hunyadi-laktanyánál azt nyilatkozta: az MSZP egyik elnökségi tagja a minap arról beszélt, csak a választás után árulják el, betelepítenek-e migránsokat vagy sem.  Magyarországon körülbelül 20 ilyen laktanya van mintegy tízezer férőhellyel.

„Azért vagyunk itt, a Hunyadi-laktanya előtt, hogy szemléltessük, mi történik akkor, ha Soros emberei kerülnek hatalomra az áprilisi választás után”

– mondta Halász János, aki szerint a nyugati országokban is így zajlik ez: először ilyen tömegszállásokon helyezik el a migránsokat, és amikor ezek megtelnek, következhetnek a közintézmények, az önkormányzati lakások. Ha az áprilisi választáson „Soros emberei” győznek, akkor Magyarország is erre a sorsra jut majd.

Pesti Srácok – Tízezer embert kellene befogadnunk az új kvótatervek alapján

Bár az elmúlt hónapokban az EU-ban látszólag kevesebb szó esett a migránsok kötelező szétosztásáról, valójában több fronton is gőzerővel zajlik a kvótarendszer előkészítése – írta az Alapjogokért Központ elemzésében. Az Európai Unió soros bolgár elnöksége a napokban készített egy javaslatot a dublini rendelet reformjáról, amelynek központi eleme, hogy a “túlterhelt” tagországokból kell szétosztani a többi ország között a bevándorlókat.

A tervezet alapján akkor lépne életbe az új mechanizmus, ha egy tagállamban több menedékkérelmet nyújtanak be, mint az ország előre meghatározott kvótája. Ez Magyarországnak évente nagyjából 10 500 bevándorló befogadását jelentené” – olvasható az elemzésben.

A kvóta másik eleme az uniós áthelyezési keret, amely abban különbözne az előbbiektől, hogy nem az uniós tagállamok területéről, hanem az EU-n kívülről kerülne sor az ENSZ által meghatározott számú bevándorló áttelepítésére és szétosztására.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .