Bréking nyúz, március 29. – Tudósítás a másik valóságból

0
983

Vona Gábornak nem csak muszlim barátai vannak, egyikük a pápát is meg akarta ölni – legalábbis az Origo szerint. Vonát és a Jobbikot szidja Morvai Krisztina is, vele a 888 készített interjút. A Magyar Idők pedig állítólagos hangfelvételekre hivatkozva azt írja, hogy Ukrajnát már Soros György irányítja. Ma is elmerültünk a kormánymédia alternatív valóságában, tartson velünk.

Az Origo már ott tart, hogy Vona Gábor muszlim barátja akarta megölni a pápát

„Az iszlámbarátságát az utóbbi időben hevesen tagadó és leplezni akaró Vona Gábor megint lebukott. Szoros kapcsolatban áll ugyanis egy török szélsőséges iszlamistával, Musa Serdar Çelebivel, ahogy azt cikksorozatunk első részében lelepleztük: Vona Facebook oldalán ugyanis egy fényképet találtunk, amelyen Çelebi szívélyesen, puszival köszönti Vonát. Musa Serdar Çelebi kalandos életúttal a háta mögött mindig is török nacionalista szervezetekben, szélsőségesen muszlim mozgalmakban és pártokban tevékenykedett Német- és Törökországban egyaránt. Már a ’80-as években, de a ’90-es években is fölmerült vele szemben, hogy a Szürke Farkasok terrorszervezet egyik vezetője. Cikksorozatunk első részében bemutattuk azt, hogy Çelebi hogy kapcsolódik a szélsőséges muszlim szervezetekhez, a mai cikkben pedig arról rántjuk le a leplet, milyen szerepe volt a II. János Pál pápa elleni merényletben.”

Ezúttal Morvai Krisztinával készült „rendhagyó beszélgetés” a 888-on

„Úgy gondolom, sőt biztos vagyok benne, hogy országos szinten ugyanez lehet a helyzet. Összefogás a baloldali pártokkal (nyíltan vagy titokban), majd pedig annak elviselése, hogy az egykori szemkilövető csapat teljes mértékben háttérbe szorítja a Jobbikot. Más megfogalmazásban: erősen az az érzésem, hogy Gyurcsány és bandája (a mai MSZP és DK) a Jobbik »hátán« akar visszakerülni a hatalomba.

Nyilván ennek az elképzelésnek köszönhető például Heller Ágnes és más, hasonló személyiségek hirtelen lelkesedése a Jobbikért. Ezt már én – aki nemzeti jogvédőként, a 2002-2010 közötti brutális emberi jogi jogsértésekkel szemben fellépőként lett politikus – nem tudom elviselni. Itt jegyezném meg, hogy a Jobbik honlapjain és Facebook-oldalain nyíltan arra biztatja a választóit, hogy a www.kireszavazzunk.hu oldalon található információknak megfelelően a „legesélyesebb ellenzéki jelöltre” szavazzanak. Ez magyarra lefordítva annyit jelent, hogy adott esetben a jobbikos érzelmű választópolgárt arra kérik és biztatják, hogy szavazzon a DK-MSZP jelöltjére. Ezt az árulást nem tudom szó nélkül hagyni.

Ne vegye senki rossz néven, de azt, hogy kire szavazok, magánügynek tekintem. Szerintem nem túl nehéz kitalálni.”

A Ripost szerint már „puccshangulat” van a Jobbikban

„A választások előtt alig néhány nappal ideges puccshangulat uralkodik a Jobbik vezetésében. A pártelnökön kívül már majdnem mindenki szembenézett a keserű igazsággal, hogy rövidesen csúnya bukáshoz vezet Vona Gábor a párt lelkét eladó politikája.

Megindult a helyezkedés is a jövőt illetően. Ki veszi át a leváltandó pártelnök helyét és hogyan majd lehet visszaszerezni a párt régi szavazóbázisát? (…)

A megzavarodott vezetők úgy próbálnak védekezni és előremenekülni, hogy egymást szólítják fel a lemondásra, írásban és szóban is. Teljes a bizalmatlanság, attól rettegnek az elnökség tagjai, hogy be vannak poloskázva az  ülések, hogy Vona testőrsége lehallgatóberendezéseket helyezett el a teremben.

Az elnökségen belül Toroczkay László követelte elsőként és leghangosabban vezetőtársa a mindent megtagadó Mirkóczki azonnali eltávolítását. Toroczkay bátran felvállalja mindezt az őt telefonon felhívó csalódott jobbikosok előtt.”

(Megjegyzés: Toroczkai közleménye szerint ez a hangfelvétel másfél éve készült.)

A Magyar Idők szerint az autoriter oroszbarát kormány megbuktatása óta Soros György irányítja Ukrajnát

„Azt követően, hogy Soros alaposan beleavatkozott az ukrán belpolitikába és hathatósan közreműködött a jobboldali Janukovics-kormány megbuktatásában, az új, baloldali ukrán kormány felállása után hozzálátott, hogy érvényesítse érdekeit. Ez úgy történt, hogy a kulcsfontosságú minisztériumokba elkezdte beültetni a saját embereit. Ezekbe a minisztériumokba úgynevezett „stratégiai tanácsadó csoportokat” épített be. Ezen „stratégiai tanácsadókon” keresztül aztán már kedvére befolyásolja a kormányzati döntéshozatalt.”

A Pesti Srácokon ezúttal Kocsis Máté sorolta fel a kampányszlogeneket, egy kis simicskázással együtt

„Simicska Lajost és ellopott médiabirodalmát nem lehet már komolyan venni, kamuügyeik tragikusak, kétségtelen, hogy kemény piálós bulik lehetnek a Radóc utcai mesepalotában – jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Kocsis Máté, Józsefváros fideszes polgármestere, a választókörzet országgyűlési képviselőjelöltje. Elárulta, arra a legbüszkébb, hogy a “nyóckerből” Józsefvárost csináltak. Az április 8-i választás tétjéről azt mondta, ha a politikai ellenfeleiken múlik, akkor a 2015-ös budapesti állapotok ezentúl részei lesznek a mindennapoknak, ezért a választóknak ezt kell mérlegelniük, minden más vita csak ezután következik. “Brüsszel és a Soros-birodalom el akarja hallgattatni Magyarországot, ehhez pedig meg kell buktatni a jelenlegi kormányt, és a bevándorlást támogatókat kell helyzetbe hozni” – egyértelműsítette Kocsis Máté. Szerinte az ellenzéki pártok nem szabadok és nem függetlenek, megfelelési kényszereik nem belföldre, hanem külföldre irányulnak, másfél héttel a választás előtt pedig még mindig sumákolnak. Véleménye szerint bár Budapest nem liberális város, de a fővárosban kiélezettebb a verseny, mert “a rengeteg Soros-szervezet, Soros-média, felelősség nélküli ilyen-olyan gittegylet elsősorban itt fejti ki a tevékenységét”.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .