Bréking nyúz, március 1. – Tudósítás a másik valóságból

0
1001

Csütörtökön az Origo szállította a nagy sztorit a kormánypárti médiának: leleplezték a Soros-féle kvótapaktumot, amely a migránspárti ellenzéki képviselőjelölteket juttatná a Parlamentbe. Emellett a sorosozás szükségességéről, a KLIK áldásos működéséről és a szerencsétlen ellenzékről is olvashatnak alternatív lapszemlénkben.

Szinte hihetetlen, de az Origónál szintet lépett a sorosozás

„Soros-féle kvótapaktum, így emlegetik a két hete megszületett megállapodást, aminek mentén máris kiválogatták a migránspárti-politikát elfogadó ellenzéki képviselőjelölteket. A legutolsó pillanatokban bejelentett visszaléptetésekkel őket próbálnák mandátumhoz juttatni nem kevesebb, mint 66 egyéni körzetben! A végső cél a kötelező betelepítési kvóta megszavazása még a nyáron, ehhez kell a parlamenti többség.

Soros György hálózatának tagjai, illetve egyes ellenzéki politikusok az elmúlt hetekben felmérték a választási erőviszonyokat, pontos számításokat végeztek, hány körzetben és hogyan lehetne minden pártból kiválogatni a legesélyesebb migránspárti jelölteket. A kiszivárgott részletek szerint legalább 66 egyéni körzetben terveznek olyan utolsó pillanatra időzített, villámcsapásszerű visszalépést, amely után csak egyetlen Soros-párti jelölt állna szemben a kormánypártok jelöltjével. Optimista becsléseik szerint a listán megszerezhető 40-43 szavazattal így matematikailag lehetne esélyük a migránspárti politikai fordulatra.” (Origo: Kiszivárgott a Soros-féle kvótapaktum)

A Magyar Idők az ellenzéki választókat sajnálna

„Megjegyzem, már egy Jobbik–LMP légyott sem elképzelhetetlen, erre Vona Gábor pártvezér tett utalást kedden az ATV-ben: – Az LMP-vel, a Momentummal, az új politikai formációkkal nyitottak vagyunk az együttműködésre – nyilatkozta az ajatollah, és ez azért volt különösen vicces, mert jobbkeze, Dúró Dóra egy hétfői sajtótájékoztatón még arról szavalt, eszük ágában sincs tárgyalni a „komolytalan” LMP-vel.

(A szocikkal meg aztán végképp nem, hisz azok talán be sem jutnak a parlamentbe.) A show-t persze most is Gyurcsány vitte el, aki a korábban az általa nácinak mondott Jobbik kapcsán kijelentette, ha a többi ellenzéki párt megállapodik Vonáékkal, akkor a DK-nak is „gondolkodni kell”.

– Ez egy végtelenül nehéz, bonyolult erkölcsi-politikai dilemma – sóhajtott gondterhelten Láriferi. Még szerencse, hogy ő az ilyesmiben otthon van…

A nagy kérdés: képes-e a kiigazodni a választó ebben a vircsaftban?” (Magyar Idők: Vircsaft)

A 888 egyik olvasója megvédte a sorosozást

„Már külön szitokszó is van rá: sorosozás. Alig van olyan ellenzéki publicisztika, ami ne próbálná valamilyen becsmérlő jelzővel illetni a Sorost pellengérre állító kampányt és leszólni azokat, akik hajlandóak elgondolkodni a kampány üzenetein.

Vajon miért?

Van bárki, aki komolyan gondolja, hogy az ellenzéknek a Soros-kampánnyal valamiféle elvi, erkölcsi vagy esztétikai problémája van? És nem az bajuk, hogy a kampány feltárja és közbeszéd tárgyává teszi a Soros-hálózat eddig háttérben folytatott, tökéletesen antidemokratikus, demokráciahekkelő tevékenységét és ezzel komoly csapást mér a Sorostól anyagilag függő ellenzéki politikusok hitelességére?

Ha ez a Soros-kampány valóban olyan kontraproduktív, mint amilyennek mondják, akkor az ellenzéknek nem a kampány leállítását, hanem a folytatását, sőt, annak további erősítését kellene forszíroznia. Mert hát ugye ez a Fidesz bukásához vezet.” (888.hu: A „sorosozás” védelmében)

A Pesti Srácoknak egy KLIK-párti igazgató öntötte ki a szívét

“Bevallom, rendkívüli módon felháborított a hivatásom és a munkám cinikus gyalázása az ATV-n, és máris a laptopom elé ültem” – írta a PestiSrácok.hu-nak Farkas Tivadarné, a Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola vezetője, akit rávilágított: az új állami intézményfenntartó permanens szapulása helyett nem ártana elgondolkodni az iskolák állapotáról terjesztett rémhírek hátterén. Az igazgató asszony a ritka őszinteséggel megfogalmazott levelét eredetileg csak kollégáink felvilágosítására küldte, ám kérésünkre végül hozzájárult neve és az írás leközléséhez. Tanulságos olvasmány!

„Nincs fűtés az iskolában” – ez a téma többször, több helyen is megütötte már a fülemet. …

Lássuk csak! Az iskolák körülbelül felének (talán 45 százalék a pontosabb arány) a működtetése 2017. január 1-jén került a Klebelsberg Központ kezébe. Addig ez önkormányzati feladat volt. Vagyis ahol nincs fűtés, ahol beázik az iskola, ahol rendszeresen dugulások vannak, ahol penészesek a falak, és ahol… sorolhatnánk tovább, ott leginkább az önkormányzat nem akart vagy nem tudott ezen segíteni! Az első „állami kézbe kerülési” ütem (2013. január 1.) óta is csak öt év telt el, 2017 eleje pedig tényleg nem túl régen volt. Ugye senki nem csodálkozik azon, hogy az azóta eltelt 13 hónap alatt a Klebelsberg Központ még nem újított fel sok száz iskolát!” (Pesti Srácok: Megelégelte a tiszaújvárosi igazgatónő a pedagógusok és a KLIK cinikus gyalázását)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .