Bréking nyúz, május 13. – Tudósítás a másik valóságból

0
984
Budapest, 2018. április 19. Budaházy György (k) vádlott beszélget Toroczkai Lászlóval. MTI Fotó: Kovács Tamás

Az alternatív lapszemlénkbe kerülő orgánumok ma is szinte egymásnak adták át a témákat, írásokat, sőt, az egyik főszerkesztője egyenesen a másiknak írt cikket. S hogy miről, mikről olvashatunk? Hát arról, hogy bármennyire is kapálózik „a pénzért és hatalomért az erkölcsi elveit bármikor eláruló” ellenzék, 2030 a jövő hívószáma. Elcsalták a Jobbik tegnapi elnökválasztását; Brüsszel ki fog akadni Orbán beszédén; egy osztrák zöld politikus migráns bűnözőket akart  megmenteni a kitoloncolástól. Jó olvasást!

 

Ripost: Csaltak a Jobbik kongresszuson

Alig 42 szavazattal győzött a bukott pártelnök Vona Gábor által kijelölt Schneider-Gyöngyösi duó, majdnem fele-fele arányban kettészakadt a Jobbik. A nemzeti radikálisok, az élen Toroczkai Lászlóval hajszál híján szorultak kisebbségbe.

Lázad a tagság, a Ripost információi szerint az alapszervezetek 11 százalékát szüntették meg néhány hónap alatt, csak hogy a Vona-féle irány győzhessen. Pontosan annyit, amennyi ehhez kellett.

Voltak küldöttek a Jobbik zárt körben megtartott tisztújító kongresszusán, akik az eredeti értékek elárulása miatt földhöz vágták a küldöttigazolványukat, és nyilvánvaló csalásról beszéltek a Toroczkai Lászlóval szemben folytatott gusztustalan kampány és egyéb manipulatív módszerek miatt. Melyben még azt is felemlegették, hogy Toroczkai dédapja a Kádár-rendszer hírhedt vérbírója Tutsek Gusztáv volt.

Toroczkai maga ez írta a Facebookon:

„Végül csak egy hajszálon múlt, pedig hatalmas volt az ellenszél.

Átírt alapszabály, lejáratás, egy egész telefonálgatós hadosztály után Vona Gábor is kampányolt még időkeret nélkül ellenem a kongresszuson, aztán a korábban megbeszélt 15 perc helyett végül kaptam 12 percet, hogy a tagsághoz szólhassak. Hiába jártam az országot, nem tették lehetővé, hogy minden taghoz eljuthassak. Most 12 percet kaptam, és 34%-ról (ajánlások) 12%-ot javítva végül 46%-ot elérve nagyon szoros eredmény született.” Aztán hozzátette, hogy nem engedi el azok kezét, akik rászavaztak.

A Jobbik ezzel lényegében  kettészakadt. Toroczkai ezt írta zászlajára:

„Azokkal van a baj, akik a háttérből irányítanak, és elvették ennek a mozgalomnak a lelkét.”

Origo: 2030 – A kimondott szavaknak ereje van. Teremtő ereje és foganatja.

Ezzel a felütéssel írt cikket a 888.hu főszerkesztője az elvben versenytárs portál, az Origo számára. G. Fodor Gábor, aki egyben a Századvég elnökhelyettese is felidézte, hogy Orbán Viktor, négyszeres miniszterelnök beiktatási beszédében azt mondta, nem kisebb célt tűztünk ki magunk elé, minthogy Magyarország 2030-ra az Európai Unió első öt olyan országa közzé tartozzon, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni….Nem négy, még csak nem is tíz, hanem tizenkét évre tervezünk.

A legyőzött sereg okádja magából a tüzet. Ezt a beszélő is tudja:

„A régi világrend szellemi hívei, anyagi haszonélvezői, valamint a kényelmesek, a lusták és a restek ilyenkor egy táborba tömörülve támadják az újítókat.”

Csak azt látják: húsz év Orbán és tele a gatya.

Nem értik, gyűlölik és félik az erőt, amely 12 évre tervez.

Ezt nem érti, ezt féli, ezt gyűlöli a pénzért és hatalomért az erkölcsi elveit bármikor eláruló magyar ellenzék, a gőgös és dölyfös Brüsszel, a spekuláns Soros György.

Magyarország emelkedik, a régi világ pedig süllyed.

A liberális demokrácia korszaka véget ért. A képmutatók ideje lejárt. Új igazságok emelkednek fel a letűnt világrend romjain:

„Az új kormány a szabad magyarok és a szuverén magyar állam kormánya lesz.” Ebből a parancsolatból, a szuverén magyarok hiszekegyéből jön aztán az összes többi:

Stop bevándorlás és Stop Soros, a Kárpát-medence gazdasági-politikai megszervezése és az erős nemzetek Európája, benne egy történelmi esélyét beváltani képes Magyarországgal.

Tizenkét év nagy idő. Erre már lehet tervezni. Leverni életünk cölöpjeit. Gyereket vállalni és nevelni. Előre és nem hátra nézni. 2030, azaz húszharminc a jövő hívószáma. Próbáld meg, kicsörög…

Echo TV:  Szájer József felháborodott tiltakozásra számít Brüsszelből

A keresztény demokrácia emlegetése egyes brüsszeli, már a nevükben kereszténydemokrata képviselők egy részénél sem számít politikailag korrektnek – mondta a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője a Vasárnapi újságnak adott interjújában. Szájer József arra számít, hogy Orbán Viktor néhány gondolata ismét felháborodott tiltakozást vált ki a brüsszeli liberálisok körében.

A politikus szerint Brüsszelben jelenleg egy végső küzdelem folyik, ahol a sarokba szorítottak, akik érzékelik, hogy az általuk képviselt értékek egyre kisebb hatással vannak az emberekre, egyre hangosabban hallatják hangjukat.

Szájer József példaként a Sargentini-jelentést említette. A liberálisok által legfontosabb kérdésnek tartott menekültügyben egy komoly összecsapásra számíthatunk júliusban, ezért próbálják meg erősíteni a Magyarország elleni támadásokat is, hiszen

Budapest az ellenkezőjét képviseli mindannak, amit ez az eszmerendszer képvisel

– vélekedett az EP-képviselő.

888.hu: Bűnöző migráns kitelepítését akarta megakadályozni egy osztrák zöld képviselő

Rudi Anschober, a Zöldek (Grünen) felső-ausztriai vezetője többedmagával hetek óta az ellen küzd, hogy fiatal afgán bevándorlókat hazaküldjenek az osztrák hatóságok. Azonban most kiderült, hogy többek között Ehsan I. deportálását is meg akarta akadályozni, miközben a 19 éves migránsnak komoly bűnlajstroma van. Ehsan I-t testi sértésért jogerősen el is ítélték, több alkalommal is állt már bíróság előtt kisebb-nagyobb bűncselekmények miatt.

Anschober állítása szerint nem tudott erről, ezt a Kronen Zeitung kérdésére meg is erősítette. A politikus valószínűleg tényleg nem tudott arról, hogy egyik „védence” egy bűnöző, korábban ugyanis ebben az ügyben azt nyilatkozta, hogy olyanokat, akik nem követtek el semmit, nem szabadnak kiutasítani az országból.

A legutóbbi repülőn, amely Kabulba ment Bécsből afgán bevándorlókkal, három feltételezett bűnöző volt, és egy elítélt bűnös.

Többek között nemi erőszakkal is vádolják a kérdéses migránsokat, így nem csoda, hogy viszonylag kevesen vannak olyanok, akik meg akarják akadályozni az illegálisan bevándorolt afgánok kitelepítését.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .