Bréking nyúz, január 28. – Tudósítás a másik valóságból

0
868

„Természetesen” Vona Gábor iszlámról mondott beszédei, „muszlim” kapcsolatai az egyik fő téma ma is a kormánymédia alternatív valóságában, de „elemeztették” például Soros György beszédét is.

Az Origo Vona Gábor „muszlim kapcsolatairól”

„Megdöbbentően régiek Vona Gábor muszlim kapcsolatai. A Jobbikot identitásától megfosztó és súlyos válságba taszító pártelnökről a héten derült ki, hogy egyik korábbi törökországi útján törökül tett hitet Allah mellett. Ezt Vona különböző kínos magyarázatokkal próbálta bagatellizálni, sikertelenül persze. Már csak azért is sikertelnül, mert Vona teljes politikai pályafutása az iszlám érdekek képviseletéről szól.” (az elütés is az eredeti szövegből való)

Ugyanerről „újabb leleplezés” a Ripostban

„Újabb és újabb bi­zo­nyí­té­kok ke­rül­nek elő Vona Gábor szél­ső­sé­ges musz­lim ra­jon­gá­sá­ról, a har­cos isz­lám mel­letti el­kö­te­le­ző­dé­sé­ről. Ki­de­rült, hogy Je­men­ben is járt, egy gon­do­san tit­kolt po­li­ti­kai ren­dez­vé­nyen. Meg­döb­bentő, de be akarta hívni Ma­gyar­or­szágra az iráni for­ra­dalmi gár­dát…

Vona Gábor a legnagyobb titokban utazott el Jemen fővárosába Adenbe. Egy korábban még Szaddam Husszein által is pénzelt párt kongresszusán mondott gyújtó hatású beszédet, ismét csak kihangsúlyozva az iszlám melletti elkötelezettségét. (Így mivel van jemeni pecsét az útlevelében, nem léphet be az Amerikai Egyesült Államok területére, mivel az ország a terroristák közismert gyülekező helye…)

Vona ijesztően szoros, folyamatos muszlim kapcsolatait jelzi az is, hogy a 2009-es EP-választásokra személyesen Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnöktől kért választási megfigyelőket, sőt kérte az iráni Forradalmi Gárda segítségét is!”

A hirado.hu „szakértője” Soros György davosi beszédéről

„Hazánkra és a kormányra nézve negatív kijelentéseket tett Soros György amerikai-magyar üzletember a davosi fórumon, előadása végén. Galló Béla politológus a hirado.hu megkeresésére úgy fogalmazott: a milliárdos ezúttal „beszédesen támasztja alá a magyar kormány vele kapcsolatos kritikai álláspontját, ország-világ előtt demonstrálja, hogy tevőlegesen beleártja magát Magyarország ügyeibe, sérti szuverenitását”. (…)

Galló Béla a hirado.hu megkeresésére így kommentálta hazánkra nézve sértő kijelentéseket: „Soros úr jó spekuláns, de rossz ’politikus’. Az idézőjel itt nem csupán azt jelzi, hogy jogosítványok nélkül, a pénze ’jogán’ politizál, hanem azt is, hogy tartalmilag igencsak rosszul”.”

A Pesti Srácok bloggere örül a cseh elnökválasztás eredményének

„A migráció terrorveszélyt jelent, Juncker ne parancsolgasson nekünk, marhaság az oroszok elleni szankció – ez csak néhány Milos Zeman régi-új cseh elnök megjegyzéseiből, amiért a píszí világ a „gonosz tengelyéhez” sorolja. Mostani választási győzelme kiadós pofon az EU bürokratáinak. No meg azoknak Pesten, akik azt szajkózzák, hogy Orbán elszigetelődik Európában.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .