Bréking nyúz, január 10. – Tudósítás a másik valóságból

0
843

Minden kormányhoz közeli médium beszámolt a “Soros-hálózat embere”, Judith Sargentini európai parlamenti képviselő budapesti útjáról, de az ellenzéki média lejárató álhírgyártása és Gyurcsány Ferenc is több helyen napirendre került.

Ellenzéki helyzetjelentés az Origón

„Négy évvel ezelőtt voltak egyértelmű vezető személyiségei az ellenzéknek. Sem Bajnai Gordont, sem Mesterházy Attilát nem kérdőjelezték meg abból a szempontból, hogy legalább azt a szervezetet egyben tudják tartani, amit vezetnek. Ma ott tartunk, hogy a szocialisták egy másik párt politikusát szeretnék a saját miniszterelnök-jelöltjüknek, mert a saját csapatukból nem tudnak egy alkalmas személyt kiválasztani. Ezzel párhuzamosan pedig kívülről ajánlgatnak magukat civilnek mondó, de valójában ízig-vérig balliberális személyek különféle embereket miniszternek, vagy éppen miniszterelnöknek az ellenzéknek.

Közben azonban a háttérből Gyurcsány Ferenc irányít, még mindig a bukott miniszterelnök akarata érvényesül. A szocialisták annak ellenére nem tudják megkerülni, hogy továbbra is Magyarország legnépszerűtlenebb politikusa.” (Origo: Jobban szétesett és jobban utálja egymást az ellenzék, mint négy éve)

A 888 leleplezte az ellenzéki média álhírgyártását

„Az ellenzéki média a Paksi Atomerőmű süllyedéséről szóló álhírrel kezdte az évet. Szerencsére kiderült, hogy az ellenzéki vágyálmok ellenére a paksi erőmű nem fog megsüllyedni.

Az egy milliméternél kevesebb süllyedést mérő szakemberek arra a következtetésre jutottak, amit már sokan sejtettünk: a paksi erőmű 4-es blokkjának „süllyedése” hosszú távon sem jelentene semmilyen kockázatot. Az ellenzéki média ismét hangulatkeltésre használta és félremagyarázta az előzetes szakértői véleményeket.” (888: Kiderült, hogy egyáltalán nem süllyed a paksi erőmű)

A Pesti Srácok is (amely tegnap egyébként szintén átvette az inkriminált álhírt)

„A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben a Szent Margit Kórház ápolási osztályán nincs rühtünetes beteg és dolgozó – közölte az intézmény kedden az MTI-vel. Eközben az ellenzéki pártok és sajtóorgánumaik igyekeznek az orvostudománnyal is szembe menni, hogy mindent a Fidesz-kormány nyakába varrjanak. …

Elsőként az RTL Klub hozta nyilvánosságra értesüléseit a budapesti Szent Margit Kórházban történtekről, és egyenesen tényként kezelték, hogy október óta rüh-fertőzéssel küzdenek, amelyet már betegek és dolgozók is elkaptak. A félrevezető, hazug információk gerjesztette hullámokra azonnal fel is ült az ellenzék.” (Pesti Srácok: Kórházi rühfertőzést hallucinált az ellenzék, de nem volt ilyen)

A külföldi Soros-ügynök, aki a Soros-jelentéssel akarja az országra kényszeríteni a Soros-tervet

„Az Európai Parlament képviselőnője nem véletlenül érkezett meg éppen most a magyar fővárosba…

Judith Sargentini európai parlamenti  képviselő, aki saját bevallása szerint már 14 éve(!) dolgozik együtt Soros Györggyel Budapestre érkezett. Talán nem véletlenül éppen ő készíti el a jelentést a magyar jogállamiság helyzetéről. A hölgy Ahmed H.-ért is akciózott. …

A FIDESZ kommunikációs igazgatója, Hidvégi Balázs szerint a Soros-hálózat embere  utazott nyomást gyakorolni Budapestre. A liberális politikus szerinte a Magyarországot elítélő Soros-jelentés előkészítője, amelynek valódi célja, hogy rákényszerítse Magyarországot a Soros-terv végrehajtására.” (Ripost: Soros emberét jól időzítve küldték Budapestre)

Gyurcsány nem is annyira csapnivaló politikus?

„A DK-elnök szerepével kapcsolatban Zárug Péter Farkas politikai elemző a Magyar Idők megkeresésére azt mondta, hogy bár Gyurcsány Ferencet a világ legrosszabb kormányfői között tartják számon, korántsem biztos, hogy a hazai baloldalon ennyire csapnivaló a 2010 utáni politikai teljesítménye. …

Mráz Ágoston is azt hangsúlyozta, hogy 2014-ben Gyurcsány számára még a túlélés volt a tét, 2018-ban viszont az önálló pozíció, ezért tesz meg mindent ezúttal a közös lista ellen. Relatív választási sikere, önállósága és pénzügyi forrásai lehetővé tennék, hogy egy-két év alatt végrehajtsa a baloldal újraegyesítését – érvelt Mráz Ágoston Sámuel. Kifejtette: saját 2009-es kudarcát az MSZP struktúráira és középvezetői rétegének lázadására vezette vissza, így azóta szeretné megpuccsolni a baloldaliságot a rendszerváltás óta monopolizáló MSZP-t.” (Magyar Idők: Gyurcsány kottájából játszik a baloldal)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .